reggel bejegyzései

Elveszett bejegyzések: egy átlagos meleg egy átlagos napja

2009. nov. 10.2009. nov. 10. 12:12 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: macsek, otthon, reggel, rutin

Ez a bejegyzés április 2-a óta figyelt a piszkozatok között, azóta nem fejeztem be, és nem publikáltam. A téma közben végig itt volt a fejemben, ezért is vettem volna most végre elő, azonban nagyon sokat kellett volna átírnom benne, az eredetiből szinte semmi nem maradt volna, hiszen az azóta eltelt időben nagyon sokat változott az életem. Ehhez nem volt szívem, ezért inkább meghagyom eredeti formájában, szellemi fényképként, így, félbehagyva. A közeljövőben viszont megírom ugyanezt a témát, végigvezetve, és akkor kipipálhatom ezt a témát is. 

Régóta tervezem, hogy egyszer leírom, milyen is egy napom az ébredés megrázkódtatásától az esti alélásig, de eddig még folyton csak halogattam. Mindig akadt valami más téma. Viszont most, hogy Defalla röviden összefoglalta a saját napi rutinját, gondoltam ideje elővenni a mellényzsebből (piszkozatok közül) a kérdéskört. 

Valószínűleg mindenkinek vannak naponta visszatérő, sokszor monoton tevékenységei, és valószínűleg mindenkinél megvannak ezen tevékenységek végrehajtásának rutinszerű módozatai is. Amiknek mindig ugyanolyan sorrendben, mindig ugyanolyan módon kell megtörténniük, különben kizökkenünk, és esetleg egyik-másik dolog ki is marad. Velem előfordult, hogy az ezredik hazatértemkor valami szokatlan dolog történt, ami abszolúte kizökkentett a rutinomból, következésképp az ajtó zárjában felejtettem a kulcscsomómat, és az egész éjjel ott is lógott. Csak a szerencsén múlott, hogy senki nem járt arra, aki esetleg magáévá tette volna, hogy egy későbbi időpontban visszatérjen vele.

Akinek nagyon sok ilyen rutinja van, annak egyformák, unalmasak a napjai, ami egy fiatal esetében esetleg frusztráló is lehet, hiszen így azt érezheti, nem is él igazán, csak létezik. Idősebb korban ugyanez viszont megnyugvást is jelenthet, amennyiben ebben a korban inkább a biztonságé a főszerep, és nem annyira a változatos, pörgős napoké (már akinél). Ugyanakkor minél kevesebb ilyen visszatérő tevékenységünk van, annál szabadabbak vagyunk lelkileg és vélhetőleg anyagilag is. Utóbbit onnan veszem, hogy ha valakinek sok pénze van, megengedheti magának, hogy különféle időpontokban, különféle helyeken ébredjen, eltérő szituációkkal teljen el a napja, és ott és akkor térjen nyugovóra, ahol csak kedve van. Minél több a pénz, annál nagyobb a szabadság, ez könnyen belátható.

Nekem nincs A hét és B hét, nincs minden áldott nap azonos tevékenységem, viszont több variáció van a napjaim felépítésére. A hétköznap más, mint a hétvége (szerencsére), azon belül is van edzési nap meg nem edzési nap, a hétvégéken pedig van egyetemi nap meg abszolút szabadnap. Viszont ehhez képest is gondban vagyok, mert volt ugye a szakítás előtti állapot, majd jött a szakítás utáni állapot, ami jelentősen különbözött a megelőző időszaktól. Most megint egy új időszakban vagyok...meg gondban, hogy akkor most melyikről írjak? Nehéz kérdés, de megpróbálom azzal feloldani, hogy átlagot vonok a három időszakból, és ha valami említésre méltó eltérés akad, arra majd külön kitérek.

Tehát milyen mondjuk egy hagyományos hétfőm?

Az biztos, hogy a telefonom ébresztője reggel 7 órára van beállítva, ami most már kivételesen tényleg 7:00 óra, és nem 6:56, mint az óraállítás előttig. Hogy aztán mikor ébredek és mikor kelek, az már más kérdés. Előfordul ugyanis, hogy Desiré jóvoltából már korábban felébredek (a kis hülye mostanában 6 órára van beprogramozva), de utána rendszerint vissza is alszom. Ilyenkor szoktam faszságokat álmodni, egészen a telefon halottébresztő hangjának megszólalásáig. Amikor lenyomom azt az egyetlen gombot, amivel meg lehet állítani az ébresztési folyamatot (és nem folytatódik 5 perc múlva), minden esetben visszazuhanok az ágyba, és 5-30 perc ideig kómázok/visszaalszom. Utóbbi esetben végképp faszságokat álmodok, amik java része rendszerint meg is visel.

A kelés utáni tevékenységek sorrendje és elvégzésük módja szinte azonos, mindössze a visszazuhanással elpocsékolt idő mennyiségétől függően vagyok közben zaklatott vagy (viszonylag) nyugodt. Az az érdekes, hogy akárhogy is alakul, mindig ugyanakkorra leszek készen, ami a reggeli tér-idő szövet nyilvánvaló spontán áthidalását jelenti, más magyarázat nem lehet. Az ágyból való kilépés után első utam az ablakhoz vezet, amin kipillantva megállapítom, milyen idő van. Aztán felhúzom a reluxát úgy 20 centire, hogy a macsek kinézhessen rajta, ha a párkányra kíván telepedni. Általában nem kíván, mivel őkelme a nyitott ablakba szeret ülni, szóval az első nyávintására kinyitom neki az ablakot is, egy mozdulattal benyomom a számítógép power gombját, majd kimegyek a toalettere. Pisi és kézmosás után irány a konyha, ahol rágyújtok, és közben ide-oda pakolgatom az este elöl hagyott cuccokat (összébb/mosogató irányába). A cigit nem szívom végig, mert nem esik jól, és ha nagyon fáradt vagyok, általában az ájulás szintjét is megközelítem tőle, ami után 2-3 percre kénytelen vagyok beheverni az ágyamba, különben elhánynám magam. Ez szerencsére csak ritkán fordul elő.

Cigi után vissza a szobába, ahol már bekapcsolódott a számítógép. Hódolunk a függőségnek: blogstatisztika+kommentek elolvasása, majd az aktuális netes játék állásának megtekintése, sürgős/időhöz kötött/erősen ajánlott játékbeli tevékenységek elvégzése. Ha ez megvan, és kedvem tartja, fel a Youtube-ra, ötletszerűen kiválasztott zene elindítása. Utána visszamegyek a fürdőszobába, megmosom az arcomat, és ha B nap van, felkenem a pofámra a borotvahabot. Régebben minden munkanap reggelén megborotválkoztam, de az utóbbi pár hónapban ezt csak másnapokon teszem meg. Az arcbőröm úgyis érzékeny, a kezemen a bőr már így is rendszeresen véresre repedezik, igazán nem árt, ha néhány érintkezést kihagyok a vízzel, vegyi anyagokkal és a törölközővel. Ha viszont borotválkozom, akkor borotvahabbal a fejemen szoktam egy második fordulót tartani a klotyón, és mire elkészülök, addigra az szőrzetem is készen áll a halálra. Borotválkozás után fogmosás, aztán arcszesz alkalmazása, és nem fordítva, mert különben az öblögetéssel lemosnám a fejemről az arcszeszt, ráadásul az íze is szar. 

Újabb cigi (közben macskakaja osztás), újabb kattintások a gépnél, újabb zene (ha kedvem tartja), jöhet az öltözködés. Az ágyat általában random szoktam összedobni, például borotvahabbal a fejemen vagy ilyenkor, öltözés közben (vagy bármikor máskor). Ha a pólóm is felkerült a testemre, jöhet a hajzselé és a parfüm alkalmazása. Végül összedobom a táskámba az aznapi kellékeket, felveszem a cipőmet, felveszem a kabátot, megcirógatom a most már nem-kizárt macskát, kinyitom a bejárati ajtót, visszaterelem a macskát a folyosóról, majd bezárom az ajtót. Ilyenkor még eszembe juthat, hogy az övtáskám lemaradt, amiért nyomban vissza is megyek.  Most reggel 8:00 és 08:09 között tartunk. Mellesleg 8:00-tól kezdődik a munkaidőm...