rendőrség bejegyzései

2b válasz: mint ez előző részben írtam, van egy másik megközelítésem is, ami szintén több elemből tevődik össze. Egyrészt meg kell nézni, működik-e a demokratikus intézményrendszer, másrészt meg kell vizsgálni, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás modelljének kritériumai teljesülnek-e.

Intézményrendszer: a rendszerváltozás során a volt és leendő politikusok, értelmiségiek összeültek, és — jellemzően nyugati mintára — megalkották azt a demokratikus intézményrendszert, ami azóta is létezik. Nem mindegy azonban, hogy csak névlegesen működnek ezek, avagy ténylegesen is. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás előtt is voltak névleges demokratikus intézmények, mint például Országgyűlés vagy választás, ezek mégsem működtek. Előbbi egy évben maximum egyszer-kétszer ült össze, és akkor is minek, utóbbin pedig nem volt valós választási lehetőség. A kommunista rezsimeknek amúgy is kedvelt fogása, hogy demokratikus színben tüntetik fel magukat, lásd Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vagy kicsiben a SZU egyik legnagyobb hajdani lapja, a Pravda (esetleg ugyanezen a síkon a magyar Szabad Nép). Tehát hiába a tankönyvi megfogalmazás (á la Ricsi), ha az intézményeknek nincs tartalma, veszett fejsze nyele az egész. De vajon Magyarországon működnek-e ezek az intézmények? A válaszhoz engedtessék meg nekem, hogy egy saját korábbi kommentemből idézzek (és ha már bejegyzés, kicsit jobban ki is fejtsem).

— a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) egyfajta ellenőrző, minőségbiztosító szervezet, ami a pénzügyi szervezeteket, bankokat ellenőrzi. Ennek korábbi elnöke (Szász Károly) egy olyan  ügyet tárt fel (annak ellenére, hogy megverették miatta), ami a legmagasabb kormányzati körökig ért el. Bitvai Miklós, Puch László (MSZP pénztárnok) és sokan mások mellett — a később megsemmisített hangfelvételek tanúsága szerint — maga Gyurcsány Ferenc is érintett lehetett. Ez a Kulcsár-ügy. Szász Károlyt az eset kiderülése után nem sokkal okirathamisítási ügyre hivatkozva eltávolították a PSZÁF éléről, és helyére egy testületet neveztek ki. Azóta nem tudjuk, mit művelnek ott.

— Mellár Tamás, a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vezetője hasonlóan járt. Ő nem tárt fel semmit, viszont vélhetőleg útját állta annak a sokszáz trükknek, adathamisításnak, amiről az Őszödi Beszédben maga Kulcsár Ferenc beszélt. Mellár munkaügyi pert indított, mert törvénytelenül mozdították el a helyéről, és ezt később meg is nyerte.

— az MNB (Magyar Nemzeti Bank) korábbi elnöke nem volt hajlandó asszisztálni a trükközésekhez, ezért egy törvénymódosítással felduzzasztották a Monetáris Tanácsot. Az új elnök alatt persze már nincs szükség a felhígításra, ezért a továbbiakban a létszám már nemigen volt téma (talán mintha egyszer arra hivatkoztak volna, hogy túl sokan vannak, de nem tudom, lett-e ebből valami következmény).

— csak a Medgyessy-kormány első felében 13 törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság, ami azóta minimum a duplájára nőtt. Az AB most is olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a családi pótlék adóztatása, a vagyonadó vagy a szuperbruttósítás, mivel mindegyik erősen alkotmányellenes-szagú. Másrészt az AB tagságának cserélése mindig gyanúsan hosszú időbe telik, mivel a politikai szereplők mindegyike a saját embereit szeretné oda beültetni a kiesők helyére. Ez alkalmasint a működésképtelenség szélére sodorja a testületet.

— ha már bíróság, az utóbbi kormányok rendszeresen kikezdik az igazságszolgáltatás intézményeit, amennyiben azok valamelyike nekik nem tetsző ítéletet hoz. Erre naponta láthatunk/hallhatunk példát, akár Hunvald György esetében is (hogy ne kelljen az időben olyan sokat visszamenni). 

— a kormánypártok tagjaira jellemző vonás rendszeresen arra hivatkozni, hogy amíg egy ügyben nincs ítélet, addig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni, akkor is, ha a bűnössége teljesen nyilvánvaló. Erre hivatkozva születik számtalan olyan döntés és nyilatkozat, ami alapjaiban rendíti meg az állampolgárok igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hitét, ami nem tesz jót a demokráciának. Ide tartozik még a jog és az erkölcs szétválasztása ("Na és" —by Horn Gyula, "nem törvénytelen, csak nem etikus", stb.), vagy a jogrendszer negligálása bizonyos esetekben ("megélhetési bűnözés"mint felmentő tényező — by Kuncze Gábor belügyminiszter).

— a 2002-es országgyűlési választás után nem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni, hogy akkor tömeges választási csalások történtek, sőt, erre még kísérletet sem tettek, inkább az első adandó pillanatban megsemmisítették a kifogásolt forduló eredményeit alátámasztó iratokat.

— az MSZP-SZDSZ kormány durva alkotmánysértést követett el, amikor a 2004.12.05-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt kampányolt, ez ugyanis tilos. 

— az egészségügyről és tandíjról szóló népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyták, amikor a Heves megyei kórházak egy részét mégis magánkézbe adták. Igaz, csak az üzemeltetésüket, de ez a józan ítélőképesség mentén tekintve lényegében privatizációnak számít.

—a köztársasági elnök tekintélyét minden eszközzel igyekeznek kikezdeni, véleméynét figyelmen kívül hagyják, jelöltjeit dacból leszavazzák, a megfontolásra visszaküldött törvényeket változtatás nélkül újra megszavazzák.

Talán ennyi elég is annak bizonyításához, hogy a demokratikus intézményeink bizony anomáliákkal 'működnek'. Az én olvasatomban mindez elég ahhoz, hogy virtuálisnak minősítsem a létezésüket.

 

Hatalmi ágak szétválasztása: ez alapfeltétele a demokráciáknak, azonban itt is súlyos problémák vannak, mivel a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás montesquieu-i normáit az utóbbi időben többször sértették meg. A TV-ostrom idején Gyurcsány Ferenc egy interjúban maga mondta, hogy utasította a rendőrséget, de a napokban Draskovics Tibor ugyanezt tette a Fradi szurkolóinak randalírozása alkalmával. 2006.10.23-án a rendőrség lépte túl végrehajtói feladatát, és törvényszegést követett el, helyi törvényhozást alkalmazott, de ugyanígy tett, amikor a Magyar Gárda ülődemonstrációját úgy oszlatta fel, hogy a szervezetet feloszlató bírósági határozat még nem emelkedett jogerőre. Veszélyes dolog ez. Ugyanide (is) tartozhat a Nemzetbiztonsági Hivatal működtetőinek számos tette, amik egy része az NBH függetlenségét, másik része pedig a jogkörök felülbírását vagy figyelmen kívül hagyását feltételezi.

 

Szólásszabadság: szintén egy olyan dimenzió, amivel látszólag nincsenek problémák. Ha azonban a színfalak mögé tekintünk, láthatjuk, hogy vannak olyan témák, amikről egyszerűen tilos beszélni. Ezek egy része törvénysértésnek minősül (lásd Budaházy esetét), másik része viszont anélkül teszi tönkre a kezdeményezőt, hogy azért jogi szankciókat akasztanának a nyakába. Ilyenek a Holocaust-relativizálás, Holocaust-tagadás, Trianon kérdésköre, Hitler ideológiájának boncolgatása, fajelméleti kérdések, nacionalista témák, Cionizmus, bevándorlással, kisebbségekkel kapcsolatos kérdések (amennyiben azok nem egy kizárólagos konklúzióra jutnak), stb. A szólásszabadság korlátozása abban is megnyilvánul, amikor a rendőrség a sajtó munkatársait vegzálja, bántalmazza vagy letartóztatja, vagy amikor az igazság kimondásáért/megírásáért (felfüggesztett) börtönbüntetésre vagy egyéb büntetésekre ítélnek újságírókat (lásd Bencsik András, M.Szabó Imre, Torkos Matild, stb.).

Független média: szintén nincs, ami kereskedelmi alapokon működő médiumok esetében nem feltétlenül probléma, a közszolgálatiaknál viszont a demokrácia alapelveit sérti. Hozzátenném, hogy a kormánypárti sajtó szintén tele van, a rendszerváltás előttről 'jött' alakokkal, azaz még mindig ők a megmondóemberek. Ez még az első részben taglaltakhoz kapcsolódik.

Igazságszolgáltatás: a korábbiakban már taglaltam, de ide toldanám még a koncepciós pereket. Sokan már nem foglalkoznak a 2006.10.-23-i események következményeivel, de bizony még ma is számtalan olyan gyanúsítottat mentenek föl másodfokon, akiket eleve ártatlanul hurcoltak bíróság elé, esetleg már el is ítéltek hamis tanúvallomások alapján. Ilyen egy jogállamban nem történhetne (plusz Kaiser Ede...).

Azt hiszem, ennyi bőven elég annak alátámasztására, miért gondolom én is és sokan mások is, hogy bár látszólag más világ van, mint '89 előtt, valahol mégsem az igazi, és miért mondjuk , hogy nem volt valódi rendszerváltás. Taglalhatnám még, hogy a magyar tulajdonban levő termelőeszközök ugyanazok kezében vannak (bár erre legutóbb már utaltam), boncolgathatnám még a személyi összefüggéseket (akár a 23-i kitüntettek listáját citálva), de az már tényleg nem szükséges.

Szóval én így látom a dolgot.

Éppen egy másik bejegyzést fogalmaztam, azonban pár perccel ezelőtt jött egy hívás "otthonról", úgyhogy az eredetileg tervezett posztot képtelen vagyok folytatni. Szétesett a koncentrációm.

Mostohaanyám hívott, és közölte, hogy két rendőr járt náluk, csak azt nem tudja, engem kerestek vagy az apámat. Egyikünk sem volt otthon ugyanis, apám reggel óta, én 8,5 éve. Nem csoda, hogy nem találtak. Az öcsém viszont otthon volt, és a telefonba csak annyit tudott nekem elmondani, hogy két nyomozó járt nálunk, és valami 'A'-betűs cég könyvelésével kapcsolatban kerestek. Azt nem tudta felidézni, mi volt a cég neve (pedig rákérdeztem egy-két renitensre), csak a rendőrök által mondott telefonszámra csapott le, hogy "Igen, az az!". 

Az a szám a jelenlegi munkahelyem kettővel ezelőtti irodájának telefonszáma, ahonnan már minimum 3 éve elköltöztünk. Így nem tudom, melyik cég miatt keresnek (saját vagy benti), mit követett el az a cég vagy valamelyik tulajdonosa, miért ott keresnek, ahol már több mint 8 éve nem lakom (és ezt ők isnagyon jól tudják, mivel a lakcímkártyám is 8 éves). Semmit nem tudok, és a részletek miatt sem tudok faggatózni, mert a telefonom aksija mindjárt kifúj, aztán tutira most keresnének egy csomóan. Meg aztán lehet, hogy a rendőrök már nálam is jártak, csak nem találtak a lakásban, és ezért mentek az eggyel korábbi címre. A telefonszámot nyilván egy hajdani adóbevalláson találták, én viszont nem tudok olyan cégről, akit éppen addig könyveltünk volna csak, és azóta nem. Mert utóbbi esetben újabb bevallások is mentek, amiken viszont az új szám szerepel, nem a régi. Aztán az sem biztos, hogy benti cégről van szó, mert előfordulhat, hogy valamelyik otthoni ügyfelemet keresnék rajtam keresztül, aminek egy bevallására véletlenül vagy megszokásból a munkahelyi számot írtam.

Sőt, az is lehet, hogy az ominózus cég nem is cég, hanem egyéni vállalkozó, aki ráadásul éppen úgy 'A'-betűs, mint mondjuk a Kevin Costner. A laikus, 18 éves öcsém memóriájára hagyatkozni nem érdemes, mostohaanyámról nem is beszélve, aki ugye nem tudta eldönteni, hogy vajon az apámat kereshették vagy annak könyvelő fiát... Ha az elmondottakból csak a tuti dolgokat mazsolázom ki, akkor annyit állapíthatok meg, hogy két ember keresett egy régi telefonszám alapján, rossz helyen. 

Sosem volt dolgom a rendőrséggel — ha ezek egyáltalán azok voltak —, és igazából most sem engem keresnek igazán, hiszen én csak egy kis csicska könyvelő vagyok, aki úgysem tud semmiről. Ha megtalálnak, a következő lépésben úgyis a főnökömhöz járulnak majd, hiszen én néhány ügyfele(me)t sosem láttam, csak a számláik lekönyvelését végeztem.

Különösebben tehát nem is izgulok, bár amíg ma haza nem érek, biztosan ezen jár majd az agyam.

Egyszer, úgy tél végén már elhatároztam, hogy írok egy bejegyzést ebben a témában, mivel abban az időszakban egymás után olyan sok hír borzolta fel az idegeimet, hogy az már gondolatébresztőként hatott rám. Ekkor állapítottam meg, hogy Magyarország nyilvánvalóan anómikus állapotba került, és az egyetemen ezt a felvetést több csoporttársammal is megvitattam. Éppen ezért nem akartam ide is leírni az akkori gondolatmenetemet, félő lett volna ugyanis, hogy valamelyik egyetemi társam egy keresőszó nyomán nálam köt ki, és akkor kész a lebukás. Aztán az ihlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt, egészen mostanáig. Bár — ahogy mondani szokták — politikai-közéleti uborkaszezon van, Captain29 írása ismét előhozta belőlem az év eleji gondolatokat, úgyhogy most mégis traktálnám ezekkel a nagyérdeműt. (Captain pedig vegye úgy, ez a kommentem az írására).

Először is tisztázzuk, miről van szó. Az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat. A normális viselkedés érvényét veszti, a szabályokat tömegesen nem tartják be vagy kijátsszák. Ez előfordulhat hirtelen, például forradalmak, gazdasági (világ)válságok esetén, de kialakulhat folyamatosan is, mint ahogy — szerintem — esetünkben is. Ha a XX. századi Magyarországot veszem, akkor említhetném a kommunista hatalomátvétel utáni időszakot vagy a rendszerváltozást. Utóbbi esetben ugye megszűnt az egypártrendszer, felbomlott az újfeudális struktúra, a tervutasításos gazdasági rendszerrel párhuzamosan működő reciprocitáson alapuló újratermelési modellt pedig hirtelen felváltotta a tranzaktív modell, avagy a kapitalizmus. Néhány hónap alatt 1,5 millió ember vesztette el az állását, megugrott a szegénység, az infláció, a hatalom által megszabott árak helyett bejött a piaci verseny, a 'nagy hal megeszi a kis halat' jelensége, és az embereknek már senki nem mondta meg felülről, mit tegyenek. Minden megváltozott szinte egy csapásra. Az ilyesmi egy társadalomban elég drámai hatású változás. Hozzá kell tenni, hogy brutálisabb is lehetett volna, ha idő közben nem lett volna néhány apró lépés ebbe az irányba, mint például au Új gazdasági mechanizmus bevezetése '68-tól, aztán pedig a finomhangolásos felkészülés az új rendszerre (senki se higyje, hogy a rendszerváltás pusztán néhány tucat elszánt ember határozott kiállásának volt köszönhető). Az anómiás állapotban megnövekszik a bűncselekmények, a deviáns viselkedésformák és az öngyilkosságok száma is. Erről bővebben Émile Durkheim vagy Robert Karl Merton műveiben olvashatunk. De miért gondolom, hogy a XXI. századi Magyarország ebben az állapotban van? Erre egyszerűen is válaszolhatok: kapcsoljuk be a tévét vagy vegyünk egy újságot, és a kérdés máris nem kérdés. A bővebben válaszhoz viszont néhány példát vennék segítségül.

Nézzük először a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A rendőrség dolga az volna, hogy a tisztességes, törvénytisztelő polgárokat megvédje a bűnözőktől, a bűncselekményeket megakadályozza, és ha ez nem sikerül, az elkövetőket felkutassa és az igazságszolgáltatás kezére adja. Az igazságszolgáltatás feladata pedig benne van a nevében. Ehelyett mit látunk? A rendőrség először is nem tudja megakadályozni a bűncselekményeket, de még a bűnözőket sem tudja elkapni. Ha valahova betörnek, és az áldozat a rendőrségen megkérdezi, hogy "De ugye elkapják őket?", még a rendőr is csak azt válaszolja, hogy "Ugye viccel?". Autólopásoknál ugyanez a helyzet. Sőt, még az is előfordul, hogy amikor a sértett tudja, hogy ki volt az elkövető, a hülye szabályok miatt még akkor sem szerezhet érvényt az igazságának (személyes tapasztalat). Vidéken még a kertből is kilopják a terményt, elviszik az utolsó tyúkot az ólból, családok tartanak rettegésben egész utcákat, egész erdőket vágnak ki, szemétlerakót csinálnak a fokozottan védett területekből, és a hivatalos közegek semmit nem tudnak tenni, mert nincsenek meg az eszközeik, nincs pénzük, nem mernek közbeavatkozni (az életüket vagy az állásukat féltve), vagy maguk is bűnözők. Ha valahogy mégis sikerül elfogni egy bűnözőt, az a törvényi kiskapukat kihasználva ússza meg a büntetést. Pszichológiai okokra hivatkozik, egyszerűen meglép vagy lefizeti a bírót. A rendőrség ehelyett a kisembereket üldözi. Demagóg, de igaz, hogy míg a nagy halakat milliós csalások után sem vegzálják, addig a hétköznapi embernek az elsősegély csomag szavatosságát is figyelnie kell, nehogy megbüntessék. Lejárt szavatosságú, rothadó húsokat zabáltatnak föl velünk, és megússzák, túlszámláznak a vendéglőkben és megússzák, átvernek a piramisjátékot szervezők, az egyéb csalók, csődbe visznek vállalkozásokat, amik aztán meglépnek a tartozásokkal, és mind-mind megússzák. Ahogy a szegénység egyre terjed, úgy nő az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma is, de a rendőrség nem a szabad lábon lófráló betörőket, csalókat, gyilkosokat üldözi, hanem pénzt szed be az egyszerű emberektől minden szir-szarért, vagy politikai megrendelésre tevékenykedik (lásd az utóbbi időben megzavart FIDESZ-es sajtótájékoztatókat vagy 2006.10.23-át).

Mit gondol vajon az átlagember, amikor azt látja, hogy a rendőrség nem tudja megvédeni az MTV székházát, mert 20 szerencsétlent állít szembe 3000-rel, miközben több száz kollégájuk egy sarokkal odébb a tökeit vakargatja (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor egy felgyújtott vízágyúból a tüntetők mentik ki az egyenruhást annak kollégái helyett (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt látja, hogy az állig felfegyverzett rohamrendőrök nemhogy megakadályoznák, hogy egy pár tucat főből álló garázda csoport egy békés megemlékezés résztvevői közé meneküljön, de még ki is kényszeríti azt, majd ezt követően válogatás nélkül kardlapozik, gumibotozik időseket, fiatalokat, szóval mindenkit, akit csak ér (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt tapasztalja, hogy a rendőrök maguk is bűncselekményeket követnek el, állat módjára vernek össze mindenkit, külföldi turistát, sajtóst, csenevész országgyűlési képviselőt, papot, olimpikont, eltörik megbilincselt emberek ujjait, a Dunába dobják az igazoltatottak személyi okmányait, feldúlnak vendéglátóipari egységeket, és az utcára terelt vendégeket jobbról-balról gumibotozzák? Mit gondol, amikor azt látja, hogy a rendőrség képtelen megfékezni egy 12 éves kölyköt, aki kénye-kedve szerint foszthat ki, késelhet meg bárkit — akár fényes nappal is — a köztereken? Vagy mit gondol, amikor a munkahelye ablakából azt kell végignéznie, hogy egy drogdíler miként fizeti le az őt elkapó rendőröket? Azt fogja gondolni, hagy valami nagyon nincsen rendjén, mert azt tudja, hogyan kéne mindennek működni, de azt is látja, hogy az egész nagyon nem úgy működik. Vagy vajon nem erre a következtetésre jut, amikor azt hallja, hogy egy jogerősen elítélt bűnözőt egy kereskedelmi televízió munkatársainak kell a hatóságok kezére juttatnia, vagy amikor a bíró azt az újságírót ítéli el, aki megírja és tételesen bizonyítja, miként verte össze a feleségét egy országgyűlési képviselő? Mit szól erre az átlagpolgár, amikor azt hallja a bíró szájából, hogy "Engem nem az igazság érdekel, hanem, hogy a vád megállja-e a helyét" (az újságíró elleni személyiségi jogi perben)? De hogy a példákat ne a végtelenségig soroljam, mit gondol az átlagember, ha azt látja, hogy a milliárdokat eltüntetők 1,5 év felfüggesztett büntetést kapnak, ha a hétpróbás gazemberekből miniszterek lesznek, ha a lebukott politikusok felfele buknak, és a bűneiket elintézik egy legyintéssel, meg azzal, hogy "Nem törvénytelen, csak nem etikus"? Azt fogja gondolni, valami nagyon nem jól van itt.

Egy nyugati típusú társadalomban az állampolgárok jogosan várják el, hogy az ország infrastruktúrája rendesen működjön. Ehelyett néhány fok mínusz vagy egy-egy ellopott kábel miatt megbénul a vasúti közlekedés, a mentőhelikoptereket fűtetlen garázsban tárolják, és az alkalmazottaknak kell hősugárzókkal körberakni azokat, hogy ne menjenek bennük tönkre az eszközök. Alig épül valami, és ami épül, az is beszakad, beomlik, leomlik, eltűnik. A kórházakat, iskolákat, óvodákat bezárják, a vasúti vonalakat felszámolják, a buszjáratokat ritkítják. A mentősnek a saját motorján kell életet menteni menni, a világhírű szívsebészt kirúgják állásából, gyógyszerek és vécépapír helyett széfeket vesznek a kórházakba, a műtéteket elhalasztják, a mozgássérülteknek hónapokat kell várniuk egy-egy műtétre, a pszichopatákat meg szélnek eresztik. A bányászat már rég megszűnt, a nehézipar rögtön ezután összeomlott, a könnyűipar haldoklik, a mezőgazdaság pedig a sír szélén áll, annak ellenére, hogy Magyarország földjei rendkívül alkalmasak a művelésre. Az államadósság egyre nő, az állami vagyon ezzel párhuzamosan egyre csökken, az infláció folyamatosan magas, a gazdasági növekedés pedig alacsony. Az emberek abban bíznak, hogy valamikor csak jobb lesz, ehelyett mindig csak rosszabb.

Vagy nézzük a médiát és az értelmiséget. Utóbbiaknak az volna a feladata, hogy megértesse az emberekkel a világ dolgait, elmagyarázza nekik, mi miért van, jósoljon és finoman terelgesse az állampolgárokat a helyes döntések felé. A média feladata pedig az lenne, hogy a hatalma növelése és megtartása érdekében túlkapásokra hajlamos államtól megvédje az állampolgárokat. Tájékoztatnia kellene, a visszás dolgokat felderíteni, és kérdéseket szegezni a politikusoknak, gazdasági szereplőknek. Ehelyett a túlnyomó többsége elhallgatja a releváns dolgokat, az elkövetett bűnöket kicsinyíti, más apróságokat felnagyít, lényegtelen dolgokkal foglalkozik a lényegesek helyett, tehetségtelen senkiháziakból hatalmas sztárokat, megmondóembereket farag, és még az amúgy is primitív tömegkultúrát is a gagyi szintjére silányítja. Az értelmiség pedig? Ugyanezt teszi, plusz közreműködik a szavak jelentésének eltorzításában, az idegent szépnek titulálja, a szart meg fantasztikus eredménynek, a nemzet maradék büszkeségét tovább erodálja, a racionálist irracionálisnak nevezi, és folyamtosan cimkéz. Aki ki meri mondani a nyilvánvalót, az szélsőséges, nacionalista (még ennek a jelentését is elcseszték), rasszista, a demokrácia ellensége vagy akár még terrorista is. Csendőrgyilkos gazembereknek avatnak táblát, a történelemből csak a rosszat idézik, a legnagyobb királyainkat gyűlöltnek titulálják, az árulókat pedig megfontolt államférfiaknak, akik az adott helyzetben nem tehettek mást.

Azt hiszem, ezekből a példákból jól látható, mi az anómikus állapot. Egy ilyen országban egy intelligens ember fejében zsonganak a kérdések. Miért mondják, hogy X mértékű gazdasági növekedés tök jó, ha az összes környező országban nagyobb? Miért baj, ha a nemezetem jelképeit viselem a ruházatomon, és miért nem, ha CCCP-s pólót, amerikai zászlót, jamaikai karvédőt vagy vörös csillagos pólót? Miért mondják, hogy a sok fürdő felesleges, veszteséges és nem kellett volna megépíteni őket, amikor ezek egy csomó járulékos haszonnal is járnak? Ha azzal nyugtatnak, hogy örüljünk, mert nálunk még olcsóbb az áram, mint Nyugat-Európában, miért nem teszik hozzá, hogy ott persze a fizetések is a többszörösei az ittenieknek? Miért fekete a fehér, miért jó a rossz? A sok miérttől zúg a feje az embereknek, de ha ilyenek nem is foglalkoztatják őket, akkor is azzal szembesülnek, hogy minden lerohad, megszűnik, életüket egyre több fal határolja körül, és egyre több helyzetben nem tudják mi a teendő, ha nem az, aminek lennie kéne.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mertontól részben függetlenül (most nem olvastam újra el a levezetését) én három lehetőséget látok az anómikus állapotban való létezésre:

Az alkalmazkodás az egyik lehetőség. Tudomásul veszem, hogy ez van, ilyen körülmények között kell érvényesülnöm. Akkor én is lopok, csalok, hazudok, nyalok, adóelkerülök, lefizetek, jogtalanul igénylek, meg amit még csak lehet. Pont, mint a 'nagyok'. És ha így jól megszedtem magam, akkor jó nagy falat húzok a házam köré, meg biztonsági őrt fogadok, aki majd megvéd a nyomorgók hadától.

A menekülés a másik. Ha tehetem, elmegyek ebből az országból, hátrahagyva a házamat, a hazámat, a rokonaimat, a barátaimat, mindent, és megpróbálok külföldön érvényesülni. Vagy nem foglalkozom többé a közösséggel, a társadalommal, a politikával, csak megnézem az esti gagyit, elolvasom, mi történt Győzikével, Mónikával, Dundikával, Prüntyikével, Csucsukával, zabálok, sörözök, meg vásárolok, amíg van miből. Egy negyedik megoldás is lehetne, de ide sorolom, hogy a legvégső esetben öngyilkos is lehetek (ez a durkheimi anómiás öngyilkosság).

A harmadik pedig, hogy a kezembe veszem a dolgokat. A szavaknak újra értelmet adok, az igazat igaznak nevezem, a hazugságot pedig hamisnak, képzem magam, alternatív forrásokból tájékozódom, vagy beállok polgárőrnek. Ha emiatt lenáciznak, lefasisztáznak (nem sorolom), akkor sem érdekel, hiszen már nincs hova hátrálni. Ha lecsuknak emiatt, akkor is visszaütök, áramot vezetek a kerítésembe, és ha ez sem elég, előbb-utóbb tojást fogok hajigálni, aztán meg molotov-koktélt. Egyesületet alapítok, alapítványt teszek vagy beállok valamelyik már létezőbe.

És máris itt vagyunk a Magyar Gárdánál. Ezt a szervezetet ez hozta létre, a kiáltás, hogy "ELÉG VOLT!". Családapákról és -anyákról van szó, egyszerű emberekről, meg néhány tettrekész fiatalemberről.  Nem neonácikról, bűnözőkről, meg szélsőséges nacionalistákról. Talán az idő majd igazolja ezt az állításomat.

Az agyunkba percenként temérdek információ érkezik. Ha ezeknek egy bizonyos hányada hiányos vagy nehezen értelmezhető, akkor bekapcsol a félelem, ami felerősíti az érzékszerveinket és megfontoltabbá tesz bennünket, így nagyobb eséllyel ússzuk meg a kockázatos helyzeteket.

A félelmet többféle módon elemezhetjük, és kategorizálhatjuk is. Van például megalapozott félelem és megalapozatlan. Utóbbira műszót is alkothatunk: megélhetési félelem, ami politikai kategória. Operálnak is vele gyakran. Ha a fősodratú sajtót/elektronikus médiát tekintjük, nyilvánvalóvá válik számunkra, mi a megalapozott és mi a megalapozatlan félelem.

Eszerint a történelem által is igazoltan a megalapozott félelem motiválta tett:

- A Liberális Charta tagjaként többed magunkkal kivonulni a Vérmezőre, és ott szimbolikusan esernyőt nyitni a 'barna eső' elleni védekezés gyanánt.

- köztársasági elnökként külföldre utazni, hogy belesikolthassuk a La Stampa újságírójának tollába, hogy a rendszerváltás után itt neonáci csoportosulások veszélyeztetik a frissen újjáalakult demokráciánkat.

- korábban sehol sem jegyzett, a plágium bűnébe is esett, huszadrangú, később azonban a fősodratú nyugati újságok szerint is politikai alapon Nobel-díjassá avanzsált íróként azt nyilatkozni, hogy 'a bőröndöm állandóan becsomagolva áll, ha ismét sietve kéne elhagynom Budapestet'.

- vagy ugyanezt megtenni az olyannyira előszeretettel ajnározott kortárs magyar (?) írók panteonjának tagjaként, méghozzá havi rendszerességgel, és mindig a fasizmus, sosem a kommunizmus okán.

- az izraeli kiképzést kapott, a MIÉP nagygyűlését is megtorpedózó, később Ausztráliába távozó Szabó Alberttől rettegni.

- Ekrem-Kemál Györgytől rettegni

- a belügyminisztériumi (vagy NBH?) alkalmazott apukától származó, a kényes pillanatban feltűnő, majd nyom nélkül eltűnő Bácsfi Diánától rettegni

- a Terror Háza múzeumtól rettegni, amiért az nem egyforma terjedelemben mutatja be az alig 3 évig tartó fasiszta diktatúrát és a 40 évig tartó kommunista diktatúrát, valamint mert a pengefala miatt akadályozza a babakocsit toló kismamákat a közlekedésben

- filozófusként rekordsebességgel összetrombitálni egy tiltakozó gyűlést, és a világba kiáltani, hogy 'magyar fasiszták megszúrtak egy roma gyereket' kb. egy nappal azelőtt, hogy a Patai Józsikát kardélre hányó G. Mortimerről is kiderült volna, hogy szintén cigány

- a 'törpe diktátortól' avagy más néven 'mini ducetől' tartani, miközben annak miniszterelnöksége idején nem robbant gránát sem az utcán, sem szórakozóhelyeken, félkatonai szervezetek nem masíroztak és nem tartottak kulturális megemlékezést sem a várban, sem sehol máshol, nem vertek politikusokat az utcán, sem újságírókat, nem lőttek gépfegyverrel a rendőr-palotára, nem gyilkoltak meg médiacézárokat, nem fenyegették szlovák bűnözői csoportok az akkori ellenzék választási nagygyűléseit, és még Molotov-koktélok sem repültek a politikusok házaira (még minimális kárt okozva sem).

- a Magyar Gárda tagjaitól rettegni

- a madárinfluenzától rettegni

- az atípusos tüdőgyulladástól rettegni

- a nyugdíjak elvételétől rettegni (miközben pusztán differenciált emelésről van szó)

-  egy pedofil, a vitapartnert a helyi televízió élő adásában felpofozó érdekvédő segítségével egy gyilkosság után nyugatra menekülni, majd ott politikai menedékjogot kérni (majd újabb bűncselekményekért visszatoloncoltatni) pusztán a kisebbségi származásra hivatkozva

 

 

Mindezzel szemben teljesen megalapozatlan (volt) a félelem:

- Oláh János MIÉP-es képviselőjelölt esetében, akit az utcán fényes nappal baseball-ütőkkel vertek össze a XIII. kerületben

- Csintalan Sándor esetében

- a munkájuk végzése közben a rendőrök által meghurcolt vagy megvert újságírók esetében

- ellenzéki párt szimpatizánsaként, akit hol bombamerénylettel fenyegetnek, hol a rendőrökkel veretnek össze, hol összeírják, hol a Szocialista Egyetemisták Szövetsége által hallgatnak le a templomokban misehallgatás közben, hol kirúgják a munkahelyéről

- a gázáremelés esetében, hiszen lassan mondták, hogy nem lesz

- a kisebbségtől, hiszen azok csak 'megélhetési bűnözők'. Miért, te mit tennél a helyükben?

- a Hosszú Bájtok éjszakája során, hiszen az nem történt meg (ellenben megtörtént László Csaba pénzügyminisztersége idején)

- A Keller László közpénzügyi államtitkár által megalapozatlanul meghurcoltak esetében, főleg annál, aki testüreg-vizsgálaton esett át, vagy annál, akinek a megaláztatások következtében korán indult meg a szülés

- Mellár Tamás professzor esetében, akit jogtalanul mentettek föl a KSH igazgatói posztjáról

- Szász Károly, a PSZÁF volt elnöke, esetében, akit nem elég, hogy az utcán összevertek, mert túl sokat tudott, de még eljárást is indítottak ellene okirathamisítás miatt (alaptalanul)

- bármely olyan állampolgár esetében, aki a ruházatán nemzetiszín kiegészítőt visel, esetleg magyar zászlóval a kezében közlekedik, mert vagy a rosszindulatú állampolgárok próbálják megverni, felbuktatni vagy a rendőrség ront rá (2006. szeptember)

- ellenzéki párt aktivistája esetében, akit plakátolás közben az IN-KAL emberei igyekeznek összeverni, ha biciklivel közlekedik, autóval üldözik, ha házal, kutyát uszítanak rá vagy egyszerűen csak neki akarnak menni

- egyszerű, hétköznapi állampolgárok esetében, akik a kaputelefonba rebegik, hogy 'Jó, most az egyszer, de nem én engedtem be' 

Ami csak így fejből eszembe jutott...

Mindezek tükrében vajon van-e oka félni Kulcsár Attilának, a lehallgatott telefonbeszélgetésben 'Gyurcsányi'-ként emlegetett alaknak, Gergényi Péternek, Antal Attila fiának, Veres János fiainak, Zuschlag Jánosnak és társainak, a Terézvárosi Vagyonkezelő elnökének és Terézváros alpolgármesterének, a mindenféle Tóth vezetéknevű polgármestereknek és képviselőknek, a 2006.10.23-án fejre célzó, ujjakat törő, igazolványt a Dunába dobó, zászlót taposó, külföldieket, papot, országgyűlési képviselőt, olimpiai bajnokot, nyugdíjas öregembereket ütlegelő, babakocsit toló kismamákat kardlapozó és mindezekre parancsot adó rendőröknek?