RSS
...de előtte még egy kis helyzetjelentés, hogy ne legyen annyira unalmas ez a technikai bejegyzés.
Nos, lement a nagy hajtás. Kidöglöttem. A hétvégén volt némi szórakozás, így nemigen tudtam magam kipihenni, de mivel — minden elvárást leszarva — kijelentettem, hogy csötörtökön és pénteken nem fogok bemenni (és még csak szabinak sem írom ki, hiszen +2 napot dolgoztam), talán egy kicsit mégis sikerül regenerálódnom. Persze ismerem magam, a pihenés helyett inkább takarítok, és a lógó ügyeimet intézem. Jellemző. A kedd és a szerda munkahelyi tevés-vevéssel telik majd, aztán elkezdem felkészíteni magam az idei nyaralásra.
És akkor most lássuk a — jő régen volt — május költségeit. A részletekre már nem is igen emlékszem, de mivel hetek óta tervezem ezen bejegyzés összefirkantását, most már juszt sem fogom annyiban hagyni. Elvégre a fogadalmak csak akkor érnek valamit, ha betartjuk őket (megjegyzem, legalább két hónapja tervezem megírni, hogyan állok velük). Itt a szokásos grafikon:
Kaja: a március havi, iszonyú mértékű élelmiszerre-költés után némileg stabilizálódni látszik a helyzet. Abszolutértékben mindenképpen, de arányaiban is (15,43%). Bár — ha jól emlékszem, — májusban éppen nem diétáztam, az áprilishoz képest 7%-os növekedést magyarázhatja, hogy a napi táplálékom (táplálékunk) nagyobb arányát tette ki a gyümölcs, ami köztudottan drága mulatság.
Cica: Desiré most sem vágott földhöz, hiszen szinte pontosan ugyanannyit költöttem rá, mint áprilisban (azaz 6,7%-kal többet). A havi költségvetésem 2%-át tette ki a kis majom, és mennyi lelki pluszt kaptam általa, amit nem lehet forintosítani.
Cigi: a költségeim 4,3%-át tette ki a füstgyártás, viszont meglepő, hogy majdnem pontosan ugyanannyit szívtam el. Ennek ellenére érlelődik az ismételt leszokás gondolata. Hogy mikor lesz ebből valami, az már más kérdés.
Háztartás: néha úgy érzem, ez az oszlop teljesen felesleges, mivel szinte sosincs benne semmi. Vettem egy csomag pézsét, egy nagy csomag vécépapírt meg egy Cloroxot. Ezen felül vettem két góliátelemet a meghiúsult éjszakai túránkra (még ki sem csomagoltam), és megjavíttattam a vásárlása óta először megálló órámat. (2%, +350%).
Rezsi: ez fixen sok — főleg ahhoz képest, amennyit itthon vagyok — most viszont egy kicsit mégis kevesebb, mint eddig. Na nem a fűtési szezon vége miatt (hiszen ebben a hónapban még igencsak a leghidegebb hónapok fűtését kellett perkálnom), hanem mert a UPC-számla a bankszámlakivonatom kései érkezése miatt a következő hónapra csúszott a nyilvántartásomban. Így az áprilisi 15% helyett 11%-ra csökkent az arány.
Vállalkozás: laza kis hónap volt. Sem előleg, sem iparűzési adó, csak egy kis postaköltség meg az erkölcsi bizonyítványom kikérésének díja. Ja igen, ezt is elfelejtettem beblogolni: a hatályos a törvények alapján erkölcsös vagyok, bár a társadalom nagy része csak egy aberrált, perverz állatot látna bennem. Mindegy, a Pénzügyminisztériumnak megfelel e kis zölt papírocska is, a szexuális szokásaimról nem kell nekik beszámolni. (1%, kimutathatatlanul kevesebb, mint áprilisban, amikor minden pénzem 30%-át vertem el a semmire). Sőt, ha azt vesszük, akkor még pozitívban is vagyok, hiszen egy ideje a kolléganőm fizetését is én rendezem, amin van egy kis hasznom, de pszt...nem fecsegünk ilyesmiről (ennyit az erkölcsösségről...).
Hobbi: botrányos módon vettem magamnak két könyvet (én ugyebár jobb szeretem kézből), vagy 4 olcsó DVD-t, és még szórakozni is mertem. Ez talán egy blogtalálkozó lehetett, de bármi is volt, a számok láttán igencsak kirúgtam a hámból. Mindehhez jön a netes játékom havidíja, de az már megszokott (és mivel kezdem unni, lassan nullára redukálódik). 12,38%-ot csesztem el duhajságra, ami 69%-kal több, mint áprilisban. (Most mondja az idő közben megérkezett Richárdom, hogy az a Brutkó lehetett, amikor egy vagyont elkért a taxis hazafelé...)
Test: mivel az edzőm egy ideje leszarja a fejem, és egyedül edzem (már amikor eljutok addig, elvégre ma sem mentem), őt nem kellett kifizetnem. A felszabaduló pénzt gyorsan visszaforgattam egy banános fehérjeporba, amit ráadásul kedvezménnyel vettem. Sajnos azonban ennek a cuccnak annyira borzasztó íze van (bár már kezdek vele megbékélni), hogy azt még az olcsóbbság felett érzett öröm sem tudja kellemesebbé tenni (6,8%, -52%).
Suli: emlékeztek még, milyen kálvária volt előteremteni a féléves tandíjamat (3 hónappal a fizetési határidő után...)? Kapásból rávághatnám, hogy "na igen, kevesebb DVD-t kellett volna venni", de mint emlékszünk itt inkább abból adódott a probléma, hogy nem kaptam meg a jogos jussomat (időben). Kár is tovább elemezni, a grafikon önmagáért beszél, a sötétkék oszlop szépen az égbe tör. A pénzem 40%-át költöttem a tandíjra, és az oda-vissza utazgatásra (áprilissal meg értelmetlen összevetni).
Egyéb: mivel az anyámékhoz történő fel-le utazgatást nem tudom hova sorolni, ide kerül. Májusban mondjuk még jól is jártam, mivel huncut volt a sofőr, és szaré-hugyé hazahozott, csak éppen a pénzt zsebre vágta szépen. Ennyit az erkölcsösségről #2, de mentségemre váljék, hogy a pont-most-jön-ellenőr eseménytől egész úton való rettegés bőven kompenzálta azt a pár száz megspórolt forintot. (1% se).
Lottó: jó lenne, ha ez egyszer mínuszba menne, mert az azt jelentené, hogy nyertem. Ha nagyon mínuszba menne, akkor pedig az egész napomat blogolásnak szentelhetném, mert a villámban a takarítónő elintézne mindent, és csak akkor kellene szünetet tartanom, amikor az inas közölné, hogy a szakács elkészült az ebéddel. Addig viszont egy kicsit áldozni kell Fortuna istenasszony oltárát, ami speciel ebben a hónapban a fizetésem 1,4%-át tette ki.
Ruha: dőőőzsi! Májusban többet költöttem öltözködésre, mint az év egész addigi részében, együttvéve. Ha belegondolok, lehet is ebben valami összefüggés, hiszen nyilván kiéheztem a csinosságra, meg az is lehet, hogy feltűnően sok pólót kellett áttennem a 'kertbe'-polcra, aztán meg a törlőruha fakkba. A suli problémája előtt csak egy alsógatyát meg egy Springfield márkájú pólót vettem magamnak, miután viszont letudtam a tandíjat, gyorsan kihasználtam néhány akciót. Ezt anno részletesen megírtam, ezért most csak tételesen felsorolom, mit vettem: két pár zoknit, egy New Yorkeres övet, a Kenvelo akcióját kihasználva egy farmert és egy fasza kis inget, majd egy újabb övet és még néhány zoknit. És akkor hol van még a vége? Nincs például egy épkézláb rövidnadrágom, hogy csak a legégetőbbet említsem (12%).
Nos, így mulatott egy magyar úr májusban.
Kicsit elhanyagoltam a blogot, de a napokban eléggé foglaltak voltak az estéim, odabe' meg sok a munka. Viszont most itt vagyok, ha csak egy viszonylag rövid bejegyzés erejéig is. Kis gonoszként nem fogom ecsetelni, hogyan állok a párkeresés terén, pedig biztosan örülnétek egy ilyen bejegyzésnek. Hehe. De most nem, majd ha megérett rá a nemzetközi helyzet.
Most a blogom napló jellegének erősítése következik, hiszen elvileg azt a feladatot is be kell, hogy töltse. Meg aztán éppen egy hónapja nem dagonyáztunk a pénztárcámban, és ha a hasonló témájú bejegyzéseket hanyagolnám, csökkenne a lelkesedésem a kiadásaim vezetésének terén. Aki nem kattint el innen rögtön, az még apró részletek is megtudhat az életemről (voyeur-öknek pedig zsepit elő!).
Így néz ki a február grafikonja:
Szemfüles olvasók rögtön észre vehették, hogy ezúttal egy oszloppal több van, mint legutóbb. Na jó, tutira senki nem vette észre, mert ki az a hülye, aki visszalapozott a januárhoz? Meg aztán minek is. De akkor most mondom: korábban elfelejtetem felvenni a nyilvántartásba a 'Ruha' tételt, ami azért nem volt feltűnő, mert nem vettem magamnak semmit. Most se magas ez az oszlop, mert csak néhány pár zokni van benne (az utolsó). Érdekes módon a legtöbb tétel szinte teljesen megegyezett a januárral, ami viszont növekedést jelent, arra ott volt fedezetként a prémium fizetésem előre hozott 1-2 részlete. Mondtam már, hogy burokban születtem?
Akkor lássuk, mire költött februárban egy átlagos(?), meleg fiatalember:
Élelmiszer (első oszlop, 12%, +1%): érdekes, hogy szinte semmivel sem költöttem többet élelmiszerre, mint januárban. Lehet persze, hogy nőt az infláció, én meg véletlenül kevesebbszer vásároltam, vagy jobban beosztottam a tartalékokat, de így első ránézésre tényleg nincs különbség. A március lesz az érdekes, mivel már második hete diétázom, ami elvileg többe kellene, hogy kerüljön.
Macska (második oszlop, 8,5%, +350%): Desi kajája valahogy most eleve a kétszerese a múlthavinak, aminek nem tudom, mi az oka. Talán megnőtt a Whiskas aránya, mert lassan mást végképp nem eszik meg. A nagy eltérést a macskabútor okozza, de ez egyszeri kiadás volt, és ehhez hasonlót máskor nem is tudnék venni, mert nincs hova tenni. Igazából nem is feltétlenül ebbe az oszlopba való, de végül úgy döntöttem, a macskabútor a macskát illeti, költségek terén is.
Cigaretta (sárgás oszlop, 4,5%, -3%): szinte teljesen ugyanannyi, mint januárban, egy kicsit mégis kevesebb. Ez jó jel, és amíg csak reggel-este meg társaságban gyújtok rá, addig nem is fog meglódulni fölfelé.
Háztartás (halványkék, 1%, +56%): ez sem vágott a földhöz februárban (sem). Némi mosogatószer meg zsebkendő tartozik ide, bár utóbbit — leggyakoribb felhasználási területét tekintve — akár a Test oszlopba is írhatnám. Khm...
Rezsi (Himalája, 29%, +11%): nané, hogy ide ment el már megint egy halom pénzem. Mindenkinek a rezsi a legtöbb, sokaknak az egész fizetése rámegy. Az enyém több, mint a bruttó minimálbér... A UPC-számlám most csak 35 Ft volt, de nem azért, mert bementem, és körbeszoptam mindenkit, hanem mert januárban véletlenül duplán fizettem ki egy számlájukat (meg mert hülye vagyok). Cserébe viszont ezúttal a FŐTÁV van duplán, mert arra januárban nem maradt keret. Aztán most jött a Díjbeszedő is, plusz egy mobilfeltöltés is esedékes volt. A többi (ELMŰ, bérlet, közösköltség) fix.
Vállalkozás (Rolcsitól kapott, de nála kikötött pólóm-színű, 17%, +385%): szakmai lapot most sem vettem többet, mint januárban viszont decemberben elkummantottam az adóm egy részét, és ezt most muszáj volt befizetnem. A karácsonyra való tekintettel akkor csak a büntetési határig fizettem ki az EVÁ-t... Majd áprilisban figyeljetek! Akkor aztán lesz itt összeg, hajjaj. (Igen, akkor is lesz ilyen bejegyzés, bármennyire is szomorú.)
Hobbi-szórakozás (7. oszlop, 8,5%, +1%): nem számoltam ki előre, de szintre forintra annyi, mint a korábbi hónapban. Néhány DVD (amikről már írtam), a King-könyv (amiről szintén), néhány feles az egyetemi ebédszünetekben, egy italozás Ricsivel, ilyesmi.
Test (izé-kék, 13%, +103%): már a múltkor előrevetítettem, hogy ez bizony több lesz, mint akkor volt. Bizony, az edzőmmel már csak félbarterben vagyunk, mivel a könyvelésével semmi dolgom, és ezt ő is tudja. Emiatt dupla az összeg, nem azért mert többet lettem volna fodrásznál vagy több fogkrémet nyomtam volna a fogkefémre.
Egyetem (sötétkék, 4,5%, +3%): ugyanannyi, mint januárban. No comment.
Egyéb (magenta (vagy mi), 1%, -310%): mivel ezúttal megúsztam a név- és születésnapokat, alig akadt némi költenivalóm ajándékozás terén.
Lottó (sárga, 0,5%, -63%): volt egy 4-találatos Skandinávom a hónapban, amit visszaforgattam a játékba. Így nem sokat pocsékoltam el a reményre.
Ruha (utolsó, 1%, N/A): a zoknik. A java majd csak most jön, mivel azóta vettem magamnak egy pár cuccot. Élvezzem már, hogy dolgozó ember vagyok! Meg aztán csinosnak kell kéne lenni, ha nem akarok egyedül maradni.
Juj, de izgalmas volt mindez, alig bírok majd elaludni. Szerintem ti is vegyetek be altatót...
Mint azt január elején ígértem, az év első napjától kezdve forintra pontosan vezetem a kiadásaimat. A motiváció főleg ugye az volt, hogy rájöjjek, hová tűnik el a fizetésem — bármennyi legyen is az — de a különféle mintázatokra is kíváncsi vagyok. Ezek persze most még nem kimutathatók, de néhány hónap elteltével (számomra) izgalmas dolgok derülhetnek majd ki. Egyelőre tehát csak a január hónap látható, de már most nyilvánvaló, hogy bizonyos eseteket speciális módon kell szabályoznom.
Három bankszámlám van, amik közül sajnos mindegyiken van egyenleg. Ez azért sajnos, mert két számla is elég volna, de amíg nem íratom át az összes közüzemet a saját nevemre, addig kénytelen vagyok a harmadik, régi számlát is tartani. Ezek a számlák viszont eltérő zárási dátummal érkeznek, ezért a naptári hónap meg a banki hónap eltér egymástól. Ezért azt döntöttem, hogy a kivonatokon levő pénzmozgásokat ahhoz a hónaphoz számítom, amelyikhez inkább tartoznak, éves szinten ennek úgysem lesz jelentősége. Másik kérdés, hogy hová tartozzanak a bankköltségek, de ezt is gyorsan megválaszoltam: a lakossági számla költségei a 'rezsi' oszlopba, a vállalkozói számla költségei a 'vállalkozás' oszlopba kerülnek. Van még egy-két ilyen vitás eset, de még ha nem is a legjobban sikerül őket kezelnem, az éves kimutatást ezek jelentősen nem fogják befolyásolni.
Grafikusan ábrázolva így néz ki az első hónap:
Annyira azért nem tárulkozom ki, hogy összegadatok is látszódjanak benne, sőt, még a rácsozatot is diszkréten eltávolítottam, a színmagyarázatot viszont nem sikerült rábiggyesztenem. Itt pótolom (lehet vitatkozni a színekkel kapcsolatban):
Az első kék oszlop az élelmiszert jelenti. Ezen nincs mit variálni, hiszen olyan sok érdekességet nem találni benne. Annyit talán hozzátennék, hogy mivel az étkezési utalványokat 'talált pénz'-ként kezelem, az abból vásárolt élelmiszer sem szerepel a nyilvántartásomban. Következésképp jóval nagyobb 'vagyont' zabálok fel, de az oszlop így is még csak a második maradna. (16%)
A következő oszlop (bordó?, lila?) a macskára költött összegeket mutatja, azaz az almot és a kaját. Ez is nagyobb volna, ha Roland nem volna olyan szíves, hogy hozzájárul a cica tartási költségeihez. (2,5%)
A sápadt sárga a cigarettát jelenti. Nem is olyan sok, ugye? (6,4%)
A világoskék a háztartásra vonatkozik. Látható, hogy erre most nagyon kevés jutott, mindössze egy öngyújtó árának fele, némi tisztítószer és két izzó volt. (1%-nál kevesebb)
Na az a nagy, az a rezsi. UPC, Főtáv, ELMŰ, közösköltség, satöbbi. Kicsit ugyan csalóka, hiszen némi decemberi elmaradás is van benne, de a saját nyilvántartásomat pénzforgalmi szemléletben vezetem, ezért nem érvényesül az időbeli elhatárolás számviteli alapelve. Ha minden évben/hónapban ugyanígy csinálom, úgysem fog torzítani, a pénzem eltűnésének nyomon követésére pedig így is tökéletes a rendszer. Másrészt a z egyik UPC számlát véletlenül duplán fizettem ki, cserébe egy Főtáv-os számla átcsúszott februárra. Az a nagy oszlop tehát a kiadásaim egyharmadát kitevő rezsi. Jó sok... (35,4%)
A pirosas-barackos oszlop a vállalkozási kiadásokat ábrázolja, ami most nem volt sok. Némi bankköltség, és egy pár szakmai újság. (4,7%)
A határozottan kék oszlop a szórakozás. Ebbe két születésnap, a blogtali, a vasárnaponta megjelenő Magyar Nemzet Képeslap, rejtvényújságok és az egyedüliként megtartott, szerepjátékokkal kapcsolatos hobbim, egy internetes játék költségei kerültek. Milyen jól 'megyen'... (11,3%)
A következő oszlop a 'test' feliratot viselné, ha rá tudtam volna biggyeszteni. Ez nem sokból áll: konditerem, fodrász, fogkrém-tusfürdő-hajzselé, Tic-Tac. (8,5%)
A haragos sötétkék az egyetemet jelenti, ide értve a tankönyvek és a leutazások költségeit. Ez mostanában lesz egy kicsit nagy. (5,8%)
A rózsaszín oszlop az 'egyéb' kategória, aminek elvileg 0-nak kéne lennie. Mivel viszont az ajándékokat csak ide tudom sorolni, ebben a hónapban elég magasnak számít. Január első három hetében 0 is volt, az utolsó egy hétben ugrott meg, mivel három születésnapot is meg kellett ünnepelnem. (7,4%)
Végül a sárga oszlop jelenti a lottóra fordított összegeket, ami nyilván nem sok (1% sincs). Csak azért vezetem külön, hogy lássam, mennyibe kerül nekem nem nyerni. Ez az oszlop az, ami elvileg negatívba is fordulhat, ha egyszer mégis nyernék valamennyit.
No, tehát ez itt 979 januári 'fogyasztói kosara', ami sokat nem mutat, de a paparazzoknak és a voyeur-öknek magömlése lehet tőle. Az ő kedvükért legközelebb a szemetemet, aztán meg a székletemet elemzem.
Megint itt vagyok.
Este, miután hazajöttem, elkezdtem rendet tenni az íróasztalomon. Ez azt jelenti, hogy a 'majd elintézem' kupaco(ka)t igyekeztem eltakarítani. A bankszámla kivonatokat a helyükre, a csekkeket a számlák mellé, azokat is szolgáltatónként szortírozva, satöbbi. Amikor ismét megláttam a legutóbbi távhő-számlámat, csak kíváncsiságból belelapoztam a megfelelő kupacba, hogy mégis, honnan jutottunk ide? Egy kissé megdöbbentem, majd sebtibe' táblázatba szerkesztettem az egymást követő számlák végösszegeit. Szép kis grafikon lett belőle. Íme:
A lakásom nem nagy, csak 34,5 m2-es. Négy radiátor található benne, amiből az egyik 2-tagú, konyhai fűtőtest és a fürdőkád előlapja nem szabályozható, a másik két, szobai radiátort pedig ez idő alatt végig 0-án tartottam, tehát szinte semmit nem fűtöttem. A számla tartalmazza a melegvíz díját is, azonban az elhanyagolható, ráadásul a tisztálkodási és mosogatási szokásaim ez idő alatt nem változtak. Szerintem a grafikon mindent elmond, meg ez is: