riadalom bejegyzései

Desiré imád az ablakban ülni, és az utcát bámulni onnan. Félti a kis szaros életét, azért általában csak a belső párkányon gubbaszt, de néha veszi magának a bátorságot, és a mellső mancsaival a külső párkányra is kilép, úgy nézi a ház lépcsőjén zajló eseményeket. Amikor vakmerő, akkor pedig a tévém tetejére is felugrik, amivel semmi gond nincs, csakhogy onnan gyakran vissza is ugrik a párkányra, ami azért elég kockázatos (szerintem). Ezért gyakran féltjük őt a párommal, és nem győzzük nyitni-csukni az ablakot, hogy tutira ne eshessen baja, de ilyen hőmérsékletek mellett nem lehet meglenni a zárt lakásban. Kénytelen vagyok tehát néha nyitott ablak mellett elaludni, és bízni a macska ügyességében.

Tegnap este 11 fele feküdtem le. Lekapcsoltam a villanyt, és aludni próbáltam. Desiré egy ideig a kezemet támadta, de amikor látta, hogy már nem vagyok vevő a játékra, nyomban felugrott a párkányra. Engem persze idegesített, hogy ott ül, ezért alvás helyett percenként odanéztem, hogy mennyire van kint. Kényelmesen elnézelődött, és csak a ficánkolásomra fordult néha hátra. Egy negyed óra múlva megunta a dolgot, és a székemre telepedett, én pedig nyugodtan hajtottam álomra a fejemet.

Fél kettő fele valami zajra lettem figyelmes (a lakáson belülről), amit egy puffanás kísért (az utcáról), mintha rádobtak volna valamit egy autó tetejére. A ház alól nyomban felhangzott egy hirtelen és hangos nyávogás, amit egy másik követett, ez azonban elnyújtott és keserves volt. Mintha egy macska így adta volna ki a lelkét. Nyomban felpattantam, és azt sem tudtam, hol vagyok, de rögtön a nyitott ablakhoz rohantam. "Úristen!" — gondoltam — "Leesett a macska!". Torkomban dobogó szívvel néztem le, de semmit nem láttam. Ahogy azonban oldalra fordítottam a fejem, megpillantottam Desirét...

...az íróasztalomon. Éppen egy nagyot nyújtózkodott, és az álmos pofáján szinte láttam az értetlenkedést, mármint, hogy mi a fenét ugrálok én hajnali fél kettőkor, amikor ő éppen aludna. Lentről újabb nyávogás hallatszott, amire a cicám is nyomban az ablakhoz rohant, de én inkább felkaptam őt, és gyorsan becsuktam az ablakot. Reszkető elmémig azért eljutott, hogy csak a fajtársak kefélnek odalent, ezért az istentelen nyávogás. Nemigen nyugodtam meg, de visszafeküdtem aludni, és innentől kezdve nem volt egyetlen perc nyugtom sem. Mindenféle macskás borzalmakat álmodtam, amikre ugyan nem emlékszem, de tudom, hogy nagyon megviseltek. Amikor már többedszerre riadtam fel, olyan elementáris rettegés jött rám, hogy 29 év ide vagy oda, ösztönösen a párnám alá bújtam, és úgy aludtam tovább.

Reggel aztán úgy ébredtem, mint akit minimum ledaráltak az éjszaka. A cicámnak továbbra sem volt semmi baja, bár csukott ablak mellett nem kis teljesítmény lett volna a részéről, ha összetöri magát.

Csak azt nem értem továbbra sem, hogy mit hallhattam? Ha Desiré aludt, mi volt az a zaj a lakásban, és mi volt a tompa puffanás odalent? Ennyire hevesen kufircolnak a macskák? Vagy ezeket a hangokat csak én képzeltem oda álmomban, és csak a nyávogások voltak valódiak?
Szerintem inkább az történt, amit fent már leírtam, de mivel a macskáknak 9 élete van, pont a kis kedvencem halála utáni pillanatban ébredtem föl, akkor, amikor újra megjelent az asztalomon.

Csak vicceltem. De azért a további 8 életére még jobban vigyázok.  (És még most is baromi nyugtalanító leírni mindezt).