rohanás bejegyzései

Egy pillanatra azt hittem, hogy nem tudok bejegyzést írni, de aztán kattintottam ide, kattintottam oda, és most mégis tudok. Csak menteni is tudjam... (Tudtam.)

A hivatalos munkaidőm éppen most járt le, ezért a következő egy órát kikanyarítom a létezésre rendelkezésre álló időmből, és írok pár sort arról, mi volt eddig ezen a héten, és mit tervezek a hátra levő napokra. Úgyis igény van a magánéleti bejegyzésekre. Jutok, amíg jutok, aztán indulhat a heti rohanás második felvonása. Tegnapelőtt már akartam blogolni, de végül megúsztátok azt a hihetetlen testi-lelki mélypontról írt bejegyzést, amit akkor produkáltam volna, mert annyira nem volt időm, és addig variáltam a témát a fejemben, hogy végül elsikkadt az egész. Megy a megírni tervezett, de végül nem megírt bejegyzések rohamosan növekvő kupacába.

Persze nem mintha különösebben izgalmas lett volna, mivel a téma ismét a "de sok mindent kell csinálni, mennyire kevés időm van erre, ezért aztán szar az élet" újabb variációját olvashattuk volna. Volt már pár ilyen, és tuti lesz is még, egyrészt azért, mert  a kiblogolása segít túltenni magam az ilyen időszakokon, másrészt azért, mert bár korábban azt gondoltam, hogy nem tudom már hova variálni és fokozni a megfogalmazását, rájöttem, hogy mindig van hova. Az élet segít ihletet meríteni. Tegnap vagy tegnapelőtt, már nem is tudom, mert ez a hét teljesen egybefolyt (komolyan) konkrétan rosszul lettem a kimerültségtől. Asszem mégis inkább tegnap volt. Ebéd előtt és után megfájdult a hasam, és hányingerem is volt egy darabig, de az a fajta, amikor érzed, hogy te most azért akarsz hányni, mert az agyadnak perpillanat nincs kapacitása az emésztésre. A katonaságnál éreztem először ilyet, amikor egy harcászati gyakorlaton huzamosabb ideig kellett gázálarcban rohangálni és laposkúszni, a levegő hiánya pedig azt idézte elő, hogy az agyam a fosás-hányás-ájulás irányába kezdett lépéseket tenni, de végül letéptem a fejemről azt a szart, és mindhárom eshetőséget megúsztam. Ez a tegnapi viszont kicsit megijesztett, mert úgymond nem volt indokolt a megjelenése, hiszen a helyemen ültem, fűtött irodában, számítógép előtt, és semmilyen fizikai terhelés hatása alatt nem álltam.

Tényleg pihennem kéne, úgyhogy most rögzítem is a blogban, hogy igen, tudom, hogy ez egy figyelmeztető jel volt, és azt is, hogy ez csak az első volt a sorban. A probléma ott van, hogy a múlt héten egyetlen napom sem volt pihenni, sőt, az igazi és minden tekintetben pihenésre alkalmas napom még fárasztóbb volt, mint a többi. Így kezdtem a hetet, és bár a törvény előírja, hogy a munkáltatónak kötelező szabadságként kiadni a választás vasárnapja utáni hétfőt, muszáj volt bejönnöm dolgozni. Elindult egy újabb negyedéves időszak (az előző zárásának teendőivel), jöttek is hozzám, és el kellett küldenem egy árajánlatot egy visszamenőleges könyvelésre. Kár volt persze sietni, mert itt vagyunk pénteken, és válasz még sehol. A végigkómázott nap után kondi, de csak lightos, hogy ne essek össze ott helyben. Kedden megint nem sokat aludtam, mert hétfő estére még egy csomó dolog maradt az előző hétről, és a honlappal is haladnom kellett. Éjfél után feküdtem le, így másnap reggel még álmosabban ébredtem. Aznap megint dolgoztam, este pedig otthon folytattam tovább, csak más teendőkkel.

Szerdán munka, majd edzés. Úgy volt, hogy a Ricsinél alszom, de mivel csütörtökre is találkozót beszéltünk meg más miatt, úgy döntöttem, hogy inkább össze kéne vonni a kettőt. Edzés után viszont be kellett mennünk a Westendbe, ahol egy csomó időt eltököltünk, és onnan még összeveszés utáni, konvektor-beüzemelési célú Ricsihez menés is történt. Mivel tőle elég későn indultam tovább, negyed 12 volt, mire hazaértem, és fél egy, mire lefeküdtem. Erre jött a csütörtöki, szerintem teljesen indokolt rosszullét, majd este bevásárlás és főzéssel egybekötött étel teszt, fekvés fél kettőkor. Ma csak nyolckor keltem, mivel a belvárosból hamar beérek dolgozni, de mivel később is feküdtem le, megint nem aludtam többet. Pedig úgy tudtam volna...

Ma lement a munka, nekem pedig negyed órám van, hogy elinduljak a mai edzésre. Du. 4-re megyek, aztán 6-kor találkozunk Lostékkal, akikkel már a múlt héten is össze akartunk futni, de egyszerűen nem fért bele az időbe. Este haza, holnap pedig megint korán kelés, mert squasholni megyek, aztán vásárolni, hogy meglegyen az alapanyag 6 személy vendégül látásához. Aztán főzés, este kosztolás, mosogatás, ájulás.

Vasárnap délelőtt haza a Ricsitől, takarítani kéne meg a céges honlapot befejezni, és akkor a kisebb prioritású dolgok elkészítésén már nem is ábrándozok. Meg azon sem, hogy nem ilyen unalmas tartalmú, konkrétan egy dologról szóló bejegyzést írjak...

Na, de mennem is kell, mert szorít az idő. Igyekszem mielőbb írni.

Hétfő: munka, csörgő telefonok, sokszor idegesítő kollégák, tornyosuló kupacok. Egy csomó tennivaló, ami mindig fenyegetően övez a közvetlen munkakörnyezetemben. Megmutatom a többieknek, mennyit haladtam a honlappal, megnézik, dicsérnek. Munka végén indulás kondizni. Fél úton csörög a Ricsi, hogy a testvére még nála van, és különben sem fog időre odaérni a teremhez. Vagy megyek egyedül, vagy átmegyek hozzá. Utóbbi. Beszélgetünk, nevetgélünk, bor, pezsgő. 11 után érek haza, fürdés, alvás.

Kedd: nehéz fölkelni. Még a hétvégét sem sikerült kipihenni (péntek: éjszakába nyúló társasozás, szombat: házibuli, html-lel egybekötve), és hol van még a következő? Kedden nincs munka, mert otthon dolgozom. Ilyen is ritkán van. Aludhatnék nyugodtan, de valami szar 8:05 perckor kezd el fúrni, folytatólagosan. Persze, a házirend reggel 8-ig tiltja, neki meg sürgős a dolog. Kikászálódok, teát főzök, cigi. Persze a húgomnak sincs aznap előadása, pedig egy kicsit egyedül lehetnék. Honlap-tervezés, délután egy kis alvás, 16:45-re rohanás az önkormányzathoz, esküt tenni a választásra. Megint. pedig arról volt szó, a legutóbbi eskünk 4 évre szól — vagy csak én emlékszem rosszul. 17:05-kor nyílként lövök ki, és húzom el a belem, mert Ricsi vár a Westendnél, 17:30-kor. Persze kettőnk közül megint én érek oda előbb. Filmnézés szűk körben (már megírtam), aztán haza, szokásos esti program.

Szerda: ismét munka (mint a legtöbb felnőtt, felelősségteljes embernek). Valahogy eltelik ez a nap is, és egész jól haladok. Az a jó a 20-a utáni időszakban, hogy igazából semmi sem sürgős annyira. Vagy sürgős, de akkor azért, mert már 20-a előtt óta ígérem valakinek, hogy majd ÁFA után. Délután, munka végeztével irány a konditerem, mert már egy hete nem volt edzés. Betegség volt helyette. Edzés után az első éjszaka Ricsinél. Még sosem aludtam nála, ő sem sokat magánál. Fel kellett avatni az ágyat is, szóval éjjel 1-kor sikerült csak elaludni. A hidegben való szexelés előnyeit a páromra való tekintettel nem ecsetelem itt.

Csütörtök: elég lett volna 7:30-kor kelni, elvégre a belvárosból hamarabb érek a munkahelyemre, mint otthonról. Csörög is a telefon, de lenyomom, ahogy szoktam, és visszaalszom. Azért jó igazán sötétben aludni, mert abban nagyon jól lehet. Nekem is jól sikerül: 8:45-kor nyitom ki a szemem legközelebb, de akkor nagyon nagyra. Kapkodás, rohanás, anélkül, hogy felébrednék, és csak 9:30-ra érek be. A munkaidőm — hivatalosan — 8 órakor kezdődik. Felébredni egész nap nem sikerül, de ez a nyomottság ebéd után még valami megmagyarázhatatlan dühvel is társul. Utálom az egész világot, és minden idegesít. Így állok fel négykor, hogy squasholni menjek. Oda is érek időben, a társam viszont nem. Elaludt. Sok dolog van, ami bosszant, de a késés a toplista élén van, és jelen hangulatomon ez éppen, hogy nem segít. Az időt kihasználva bemegyek az Intersportba, hogy labdát vegyek. A többit felütöttük a lyukba. Csak profiknak valót kapok, de az is jó. Sőt, mint utóbb kiderül, nagyon is jó. Mindketten elég fáradtak vagyunk, bár nekem még így is több az energiám. Önmagunk szétizzadása után zuhanyzás, egy tea a másodikon, aztán irány haza. Húgom megjegyzi, milyen régen látott, és rákérdez, hol voltam. Egy barátomnál, kész. Örüljön, hogy nem közöltem vele, hogy ahhoz semmi köze. Kicsit ellenséges lettem volna, de elszoktam én már az időm elszámolásától. Vacsora, mosogatás, honlaptervezés (tök jól haladok, és jópofa is lett itt-ott), a jelen bejegyzésbe is belekezdek, de már nem fér bele. Különben is, a dühöt erőteljes bánat-érzés váltja fel, aminek megint csak nem tudom az okát. Bár megfogadom, hogy korán lefekszem, természetesen megint nem így történik.

Péntek: egész tűrhetően ébredek, egészen korán. Jellemző, hogy amikor korábban fekszem le, korábban is kelek. Ha mégis megvan a 8 óra, akkor meg túlalszom magam. Nem jó ez így. Felöltözés, borotválkozás, pendrive-ra a leendő honlap, hogy ismét megmutogassam odabent. Elvégre azért mentem el tegnap egy órával korábban, mert azt csináltam otthon... Azt nem kell tudni, hogy csak este láttam neki. Felhalmozódott már egy csomó e-mail, amiket el kellene intézni. Ingyenes hirdetési lehetőség, önjelölt alkalmazottnak jelentkező, okosítók kinyomtatása, válasz ügyfeleknek, aztán könyvelni is van mit. Amit lehet, lepasszolok a kollégáknak, és még örülnek is neki (vezetésmódszertan 5-ös...). Blogolni is kell, meg van két határidős dolgom, egy jövő hét péntekre, egy keddre. Sosem baj, ha nem az utolsó pillanatban állok neki.

Munka után kondi, most kicsit korábban, mert moziba megyünk páran. Lesz vagy este 11, mire hazaérek. Előtte még beugrani Ricsihez, hogy letehesse az edzős cuccát, mozi után meg haza hozzám, a hétvégére húgtalan lakásba. Talán sikerül aludni is valamennyit, de a szombat sem üres. Ha nagyon unatkoznék, és sem honlapot nem készítek éppen, sem kalandot nem tervezek (ahhoz a bizonyos netes játékhoz, pénzért), akkor még mindig ott a lehetőség, hogy például takarítsak, mossak vagy vasaljak. Vásárolni is kell, mert este házi rendezvény, a világ másik végén, oda is vinni illik valamiket. Onnan majd valahogy hazakeveredni, vasárnap aludni, aztán amit szombaton nem sikerült megcsinálni, abból törleszteni, amennyit csak lehet. Meztelencsigának is ígértem már egy találkozót, ráadásul nálam pattog a labda, illene visszaválaszolnom. De mikorra ígérhetem magam? Csak lesz valahol egy lyuk a naptáramban... Szóval így megy ez.

Végül szeretném kérni a Ghymes Zivatar című számát, és küldeném mindenkinek, akinek nem olyan az élete, mint a fent leírtak alapján nekem, esetleg képtelen egyről a kettőre lépni, na meg mindenkinek, aki szereti.

Az "Egy átlagos meleg egy átlagos napja" bejegyzés sorozat második epizódja következik, rövid keresztmetszet a mai napomról. Rohanáááás...

Reggel 7-kor csörög a telefonom, felriadok, felfogom, hogy fel kell kelni, de nem akarok. Lenyomom, de úgy, hogy 5 perc múlva újra ébresszen, majd 5 perc múlva megint, majd megint. Kikelek az ágyból, bekapcsolom a gépet, és indul a nap. Borotválkozás, fogmosás, pisi-kaki, Ricsi ébresztése, stb. 8:22 van, mire útnak indulunk, miközben a munkaidőm 8-kor kezdődik. Remélem, a főnököm nem fog kirúgni emiatt.

9-kor beérek, berakom a hűtőbe, a diétás kaját, aztán leülök az asztalomhoz. Van egy cég, aminek 01.31-ig mérleget kell csinálni (a szokásos 05.31. helyett), ezt veszem magam elé, hogy haladjak vele, ráadásul a könyvvizsgáló összeírt egy oldalnyi problémás dolgot, amit szintén rendeznem kéne. Persze ott egy másik cég is, aminek le kellene könyvelni a decemberi anyagát, mert lehet, hogy átment negyedéves ÁFÁ-sba, és akkor S.O.S bevallást kell(ett volna) neki küldeni. Egyelőre a mérleges a fontosabb, azt választom.

Nekilátok, de pillanatokon belül megérkezik a titkárnő, hogy akkor most hogy írja össze a konkurencia árait. Elmondom a gyűjtő honlapot, megadom a referencia cégek adatait, elmegy a dolgára. Folytatnám, amit el sem kezdtem, mire megint jön, megint okosítom. Pár pillanat, és Hajni kezd el szentségelni, hogy állandóan kidobja a program. Mondom indexeljen, megoldódik a probléma. Elkezdek dolgozni, picit haladok is, de közben válaszolnom kell a két utolsó kommentre. Megírom, aztán teafőzés, majd munka tovább. Lassan haladok, mert közben I. is rendszeresen jön, kérdez, megtárgyalunk.

Boncolgatom a problémákat, amit 11-ig szeretnék befejezni, hogy legyen időm arra a másik cégre is. Közben persze a munkáltatói adóigazolásokat is csinálni kéne, mert holnap jön a vezető könyvelő, és különben is, 31-e a határidő. Már ekkor tudom, hogy ezekre nem lesz időm, de a szokásos optimizmus még táplálja bennem a reményt. Várom a volt főnököm, hogy visszaérjen, mert meg kell tárgyalnom vele pár dolgot, de mire visszaér, egy ügyfél támadja be. Délben már abszolút tudom, hogy sokkal kevesebbet intézek majd el, mint amit szerettem volna, de félbe hagyom az elsőként elkezdett munkát, hogy magam elé vegyem a másikat.

Kicsit haladok, majd kimegyek ebédért, közben elszívok egy cigit. Visszaérve, rávetem magam a hírekre, hogy találjak valami linkelhető dolgot a cég honlapjára. Nem találok, de aztán 13:15-kor már ebédelni kéne. Kimegyünk enni. Még be sem fejezzük, amikor megérkezik az üzemorvos, aki engem 9 éve nem látott. Szerződünk vele (az új céggel), amit I. intéz, majd visszatérek dolgozni, azonban néhány tétel lekönyvelése után jön egy pali, akinek visszamenőleg kell önellenőrizni két bevallását. I. beszélt vele, de ő most elfoglalt, ezért nekem jut a feladat. Letárgyalom vele a dolgot, azzal, hogy utána nézek, illetékesek vagyunk-e egyáltalán, vagy a volt munkáltatójának kell ezt intézi. Újabb nem várt, több órás feladat. Miközben a hapsival tárgyalok, csörög a telefon, de nincs, aki felvegye (mert a titkárnő elrohant a VPOP-hoz egy ügyfelünk sürgős ügyét intézni). Elnézést kérek a hapsitól, és felveszem én a telefont; egy újabb hapsi az, akinek kérdése lenne I-hez. Mondom foglalt, de megnézem, hogy el tudom-e hívni, mire ő kifejti, hogy én is jó vagyok neki. Azért hívom I-t, és a bevallásos ügyfelet is passzolom.

Elmennék már vécére is, de duplán beelőznek, aztán felszabadul a volt főnököm, így tudok vele beszélni. Eszembe jut, hogy a barátom is csörgött, de kinyomtam. Felhívom, és segítek neki a problémájában, közben rákérdezek a bevallásos hapsi esetére, hátha ő is tud nekem segíteni. Felhívja nekem az APEH-os ismerősét, visszahív, letárgyaljuk. A kollégák már majdnem mind voltak az orvosnál, így most én jövök. Gyorsan elmegyek végre vécére, majd beülök az orvoshoz. Rutin kérdések, rutin vizsgálatok (csak 109 a vérnyomásom), aztán vissza dolgozni. Azzal a másik céggel is haladni kéne, de 15:45-kor el kell jönnöm. Alig haladok, de felállok, és elindulok haza.

Elvileg jönne egy ember a UPC-től, aki átállítana digitális tévére, de itthon kell lennem 16:30 és 20:00 között. Most 20:07 van, de még nem jött. Mosok, kukoricát pattogtatok, elküldök egy e-mailt, benne egy házidolgozatot, ugyanis reggel hívott a csoporttársam (is), és közölte, hogy nem találja a tanár a beadandómat. Itt van aztán a netes játék. Megígértem a főmuftinak, hogy egy kalandsorozathoz kimutatom neki táblázatban, bizonyos cuccokat hol lehet hozzá megtalálni. Két napja megígértem, de végre ezt is letudom. Ricsi már rég itt van, de nem tudok vele foglalkozni. Befűszerezem a húst, és állni hagyom, hogy ha majd megjön az ember az UPC-tól, rögtön főzhessek.

Blogolni is kéne. Ezt még fél 5-kor elkezdem, de mint látszik, még csak most közeledek a vége felé. Elvégre vasárnap írtam utoljára, aktuális már egy bejegyzés. Persze nem ezt akartam megírni, hanem a 2010-es terveket, de aztán jön az ötlet, hogy betekintést engedek abba az őrültek házába, ami a mindennapjaimat jellemzi. Szóval valami megint előzött. Ha ez kész, sütni kéne a húst meg rizst főzni, fürdeni, szexelni, aludni, és még valamit letudni abból a két-három tucat fontos teendőből, amit még összeírni sincs időm. De fáradok.

Holnap meg csak fél napom van, mert 2-re Óbudán kell lennem, hogy a rendőrséggel, hatósági tanúval, hagyatéki ügyintézővel felnyissuk a nagybácsim lakását, és nekilássunk leltározni. Megint semmit nem fogok haladni.

Egy-sze-rű-en elképesztő.