rosszullét bejegyzései

Egy pillanatra azt hittem, hogy nem tudok bejegyzést írni, de aztán kattintottam ide, kattintottam oda, és most mégis tudok. Csak menteni is tudjam... (Tudtam.)

A hivatalos munkaidőm éppen most járt le, ezért a következő egy órát kikanyarítom a létezésre rendelkezésre álló időmből, és írok pár sort arról, mi volt eddig ezen a héten, és mit tervezek a hátra levő napokra. Úgyis igény van a magánéleti bejegyzésekre. Jutok, amíg jutok, aztán indulhat a heti rohanás második felvonása. Tegnapelőtt már akartam blogolni, de végül megúsztátok azt a hihetetlen testi-lelki mélypontról írt bejegyzést, amit akkor produkáltam volna, mert annyira nem volt időm, és addig variáltam a témát a fejemben, hogy végül elsikkadt az egész. Megy a megírni tervezett, de végül nem megírt bejegyzések rohamosan növekvő kupacába.

Persze nem mintha különösebben izgalmas lett volna, mivel a téma ismét a "de sok mindent kell csinálni, mennyire kevés időm van erre, ezért aztán szar az élet" újabb variációját olvashattuk volna. Volt már pár ilyen, és tuti lesz is még, egyrészt azért, mert  a kiblogolása segít túltenni magam az ilyen időszakokon, másrészt azért, mert bár korábban azt gondoltam, hogy nem tudom már hova variálni és fokozni a megfogalmazását, rájöttem, hogy mindig van hova. Az élet segít ihletet meríteni. Tegnap vagy tegnapelőtt, már nem is tudom, mert ez a hét teljesen egybefolyt (komolyan) konkrétan rosszul lettem a kimerültségtől. Asszem mégis inkább tegnap volt. Ebéd előtt és után megfájdult a hasam, és hányingerem is volt egy darabig, de az a fajta, amikor érzed, hogy te most azért akarsz hányni, mert az agyadnak perpillanat nincs kapacitása az emésztésre. A katonaságnál éreztem először ilyet, amikor egy harcászati gyakorlaton huzamosabb ideig kellett gázálarcban rohangálni és laposkúszni, a levegő hiánya pedig azt idézte elő, hogy az agyam a fosás-hányás-ájulás irányába kezdett lépéseket tenni, de végül letéptem a fejemről azt a szart, és mindhárom eshetőséget megúsztam. Ez a tegnapi viszont kicsit megijesztett, mert úgymond nem volt indokolt a megjelenése, hiszen a helyemen ültem, fűtött irodában, számítógép előtt, és semmilyen fizikai terhelés hatása alatt nem álltam.

Tényleg pihennem kéne, úgyhogy most rögzítem is a blogban, hogy igen, tudom, hogy ez egy figyelmeztető jel volt, és azt is, hogy ez csak az első volt a sorban. A probléma ott van, hogy a múlt héten egyetlen napom sem volt pihenni, sőt, az igazi és minden tekintetben pihenésre alkalmas napom még fárasztóbb volt, mint a többi. Így kezdtem a hetet, és bár a törvény előírja, hogy a munkáltatónak kötelező szabadságként kiadni a választás vasárnapja utáni hétfőt, muszáj volt bejönnöm dolgozni. Elindult egy újabb negyedéves időszak (az előző zárásának teendőivel), jöttek is hozzám, és el kellett küldenem egy árajánlatot egy visszamenőleges könyvelésre. Kár volt persze sietni, mert itt vagyunk pénteken, és válasz még sehol. A végigkómázott nap után kondi, de csak lightos, hogy ne essek össze ott helyben. Kedden megint nem sokat aludtam, mert hétfő estére még egy csomó dolog maradt az előző hétről, és a honlappal is haladnom kellett. Éjfél után feküdtem le, így másnap reggel még álmosabban ébredtem. Aznap megint dolgoztam, este pedig otthon folytattam tovább, csak más teendőkkel.

Szerdán munka, majd edzés. Úgy volt, hogy a Ricsinél alszom, de mivel csütörtökre is találkozót beszéltünk meg más miatt, úgy döntöttem, hogy inkább össze kéne vonni a kettőt. Edzés után viszont be kellett mennünk a Westendbe, ahol egy csomó időt eltököltünk, és onnan még összeveszés utáni, konvektor-beüzemelési célú Ricsihez menés is történt. Mivel tőle elég későn indultam tovább, negyed 12 volt, mire hazaértem, és fél egy, mire lefeküdtem. Erre jött a csütörtöki, szerintem teljesen indokolt rosszullét, majd este bevásárlás és főzéssel egybekötött étel teszt, fekvés fél kettőkor. Ma csak nyolckor keltem, mivel a belvárosból hamar beérek dolgozni, de mivel később is feküdtem le, megint nem aludtam többet. Pedig úgy tudtam volna...

Ma lement a munka, nekem pedig negyed órám van, hogy elinduljak a mai edzésre. Du. 4-re megyek, aztán 6-kor találkozunk Lostékkal, akikkel már a múlt héten is össze akartunk futni, de egyszerűen nem fért bele az időbe. Este haza, holnap pedig megint korán kelés, mert squasholni megyek, aztán vásárolni, hogy meglegyen az alapanyag 6 személy vendégül látásához. Aztán főzés, este kosztolás, mosogatás, ájulás.

Vasárnap délelőtt haza a Ricsitől, takarítani kéne meg a céges honlapot befejezni, és akkor a kisebb prioritású dolgok elkészítésén már nem is ábrándozok. Meg azon sem, hogy nem ilyen unalmas tartalmú, konkrétan egy dologról szóló bejegyzést írjak...

Na, de mennem is kell, mert szorít az idő. Igyekszem mielőbb írni.

Mivel hétfő óta csak minimális szénhidrátot veszek magamhoz, és mivel nemrég úgyis a KFT-vel foglalkoztam, álljon itt egy, a jelen helyzetemre vonatkozóan nagyon találó számuk szövege:

KFT:Az édes élet véget ér

Messze szálltak a vattacukrok és a színes bonbonok

Valaki mérgezett minyont rágcsál, és csúnyán fintorog

A mézes kosár elzárva áll

Egy almapudingra őrjöngve támad rá az éhes csőcselék

A tévébemondó a Közös Tortáról mond egy szép mesét

Egy jó nagy pohár szalicil körbejár

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

Negró cukorra vadászgatnak az utcákon az emberek

A terhes anyákat felszólítják, hogy gesztenyepürét szüljenek

Mogyorós csókra vár minden csöpp kis száj

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

Igen, kicsit így érzem magam. És akkor mi lenne, ha tényleg tutifixen tartanék be valamilyen szigorú étrendet? A teámból elhagytam a cukrot (pfuj), barna kenyeret eszem fehér helyett (pfuj), semmilyen tésztát, péksüteményt, ropit, csokit nem eszem ötödik napja. Elvileg a gyümölcsöt is hanyagolnom kellene, mivel abban is van cukor, de erre egyszerűen nem vagyok hajlandó. A gyümölcs a mindenem, ha attól is el kellene tiltani magam, akkor inkább ne legyen lapos a hasam (vagy tartson tovább a diétás időszak). A banánt el tudom felejteni, de hogy a nyáron ne legeljem végig a gyümölcskosarat, ne csorogjon a mellkasomon a dinnyelé, ne szoruljanak be a fogam közé a barackcafrangok, azt teljesen elképzelhetetlennek tartom.

Nem eszem zsírosat, olajosat, margarint, vajat, oké. Nem eszem tésztát meg süteményt, oké. Csak grillezett/párolt mellehúsát rágcsálok, ez is oké. Zöldséget legelek, mint egy kecske, de még ez is elmegy. De a gyümölcsöt nem adom. Nem én.

Ráadásul még nem is tartom a diétámat olyan tökéletesen, mivel az első napokban — a hétvégi bevásárlás elmaradása miatt — nem álltak rendelkezésemre a megfelelő élelmiszerek, tegnap estére viszont vészesen lecsökkent a vércukorszintem, és emiatt kénytelen voltam beharapni anyám diós-csokis kosarából 3 db-ot vacsora gyanánt. Még jó, hogy nem lehet vámpírrá válni, mert egyébként azok valami hasonló éhséget éreznének, mint én tegnap. Nagyon szar, amikor HIHETETLENÜL éhesnek érzed magad, de hiába gondolsz jó zsíros cupákokra, húsokkal, zöldekkel megrakott tányérokra, mert ezek gondolata maximum a gyomrodat kavarja fel. Bezzeg egy sütemény, egy szelet pizza vagy egy jó mákos guba gondolata máris megindítja a nyálelválasztást. Innen is látszik, milyen csodálatos az emberi agy (+test): egy-egy tápanyag hiányát ilyen gondolati eszközök útján jelzi számunkra. Hasonló eset persze várható volt, de reménykedtem benne, hogy addig nem fordul elő, míg megfelelő táplálékkiegészítővel nem pótolom a kieső tápanyagokat, akkor meg ugyebár már indokolatlan volna hasonló rosszullét.

Az eddig eltelt öt nap mindenesetre arra jó volt, hogy megbékéljek a megváltozott napi rutinnal, hozzászokjak a főzéshez, alaposabban megnézzem, mit eszem, és rájöjjek, hogy a diabetológusoknak és dietetikusoknak igenis, hogy megalapozott a léte. Mától pedig megjönnek a fehérje-, vitamin-, energizáló és szénhidrátkészítményeim (mondtam, hogy bekomolyítok...), szóval mostantól még azok mennyiségét is folyamatosan szem előtt kell tartanom (a megfelelő időpontokon túl).

De nem baj. Tervezés és számítás! Ilyen még úgysem volt az életemben.