A jövőben valószínűleg többször is lesz ilyen bejegyzés, azaz visszatérően fogom azt a témát firtatni, hogy a sajtószabadság és demokrácia halála ellenére hányan és hányféle módon, milyen körmönfont vagy akár nyílt megfogalmazásokkal ócsárolják a saját nemzetüket, és milyen álokoskodásokkal, csúsztatásokkal, szelektív észleléssel vagy ocsmány hazugsággal manipulálják az (internetes) olvasóikat. Az első adag alig több mint egy hét termése, és a merítés sem túl mély (csak a tetején úszó legnagyobb darabokat halásztam le), de kezdetben megteszi.

Bede Márton: Eurovíziós Dalfesztivál = MENŐ (Index 2011.05.14)

"(...)Emlékezetes volt például a 2007-es év, amikor az őt futtató keresekedelmi csatorna és a hülye magyar bulvár közreműködésével Rúzsa Magdi, pályázata gyakorlatilag nemzeti ügy lett.(...)

Ha Wolf Kati belenevet a fogadóirodák képébe, és esetleg nyerni talál, vagy legalább a dobogóig jut, minden bizonnyal nemzeti hős lesz belőle. Pedig popszempontból kifejezetten konzervatív, a kettővel ezelőtti Madonnát idéző dalocskájával éppen az a baj, hogy még giccsnek sem elég erős.(...)"

Igen, valóban felháborító, hogy akkor is és most is akadtak olyan médiumok (persze csak ilyenkor hülye magyar bulvár), akik 'nemzeti ügyet' csináltak egy hazánkfia (lánya) külföldi szerepléséből. Gondolom, a sportolóinkról is hasonló a szerző véleménye. Másrészt végig 'szép' jelzőkkel illeti Wolf Kati produkcióját, amit én nem láttam, de tök mindegy, hogy milyen, mert nyugodtan írhatta volna, hogy a többieké még szarabb volt. Vagy valamit, de legalább ne a magyart rugdossa.

Sebők János: Wolf Kati kudarcának igazi okairól (HVG 2011.05.15.)

"Sokan vélekednek úgy, hogy ez az ország az energiáit, az erőforrásait, a szellemi-kulturális innovációit belső marakodásokban éli fel, tékozolja el. S mivel mostanában ezt a „harcoskodást” és a hozzá társuló „arcoskodást” (Merjünk nagynak látszani!) immár külföldre is exportáljuk, eközben nemcsak hogy nem marad erő, idő vonzó önkép kreálására, felmutatására, de a világ számára momentán nincs is olyan említésre méltó teljesítményünk, amit nemcsak mi, de a külvilág is sokra értékelne."

...és a rendszerváltás (előtt) óta szakmányban íródott ilyen jellegű írások jócskán hozzá is járultak ehhez a képhez kívül, belül. Az egész ország hálás lehet, hogy a csalódás után még bele is rúgsz. És ami a kedvencem:

"S ha már politika, akkor a Facebookon miért kellett exponálnia magát Orbán Viktornak is („Hajrá Kati!”), ami utóbb igen kontraproduktívnak bizonyult, s vajon most, hogy elmaradt a remélt siker, lesz vigasztalás a látványos bukás okán?"

Természetesen Orbán Viktor (is) hibás, mint mindig, ha ellenzékben van, ha kormányon, de ezt már megszoktuk. De nem annak kéne a természetesnek lennie, hogy egy ország miniszterelnöke, még ha csak két szóban is, de az általa vezetett ország állampolgára külföldi sikerének szurkol? Szerintem igen, és attól, hogy volt elég időnk elszokni tőle, még ez lenne a normális.

Lévai Júlia: Mocskos fantáziák (Népszava Online 2011.05.17.)

"Miután a gyöngyöspatai helyzet totális kifordításával a kormány is hozzájárult a cigányellenesség szításához, ez tovább bátorította a zsigeri gyűlöletet mindig élvező, primitív lelkű embereket. A helyzet kiváló alkalmat kínált ahhoz, hogy legaljasabb fantáziáikat és ártó szándékukat civilizált köntösbe - megformált írásba - öltöztessék, s úgy tegyenek, mintha ettől bizonyítást nyerne a cigányság biológiailag is alacsonyabb rendű volta, az ő magasabbrendűségükkel szemben(...)."

A szélsőjobb szélsőbalról való fikázásának nem is lehetne más módja, minthogy (1) közben átgyalogoljunk a mérsékelt jobboldali kormányon is, és (2) rögtön, indításból hazugsággal kezdjünk. Népszava-módi. Az írás elsősorban egy levélről szól, amit a gyöngyöspatai evakuáltak (pff...) maguk után hagyott "mocskáról" írt egy névtelen szemtanú, és ami vagy igaz vagy nem igaz, de  engem ez egyébként sem érdekel. Viszont azt fájlalom, hogy a cigányok védelmében, a szélsőjobbon keresztül  magyarozik is egy keveset, természetesen csakis gúnyosan, valamint a kormányt is gyűlöletkeltéssel vádolja. Ha ebben a témában bárkit bármivel vádolni lehetett, akkor az a Jobbik és körei, akik odamentek provokálni, az LMP és a Vöröskereszt, akik a hisztériát keltették, és a partvonalon kívülről sápítozó MSZP (és körei), akik ezt az esetet is felhasználták egy kis határon túli mocskoláshoz. A Fidesznek kb. annyi a bűne, hogy belesétált a "Zámoly II." feliratú csapdába, és a suta nyilatkozatai után nem az azóta bebizonyosodottan ludas* lincselőknek baszott oda kettőt, hanem hozott egy törvényt, amivel megint a Jobbik malmára hajtja a vizet, nem mellesleg pedig elvesztette az összes olyan gyöngyöspatai szavazóját, akik korábban kimondottan örültek a Véderő (és hasonlók) járőrözésének, mert végre volt egy pár nyugodt éjszakájuk. Persze ebből a csapdából nem lehetett jól kijönni, ráadásul valamennyit mindenki vesztett rajta. Valaki viszont szólhatna a kedves újságíró 'hölgynek', hogy olvasson utána a történteknek, mert nyilvánvalóan le van maradva.

Tóta W. Árpád: A világtalan város (2011.05.19)

"(...)Pedig 2011-ben éppen semmi nem történt, ami megváltoztatta volna Moszkva vagy Franklin D. Roosevelt megítélését. Hisztis picsák vagyunk, akik minden közvetlen ok nélkül, a telihold hatására világgá üvöltjük a sérelmeinket. Ha Magyarország nő lenne, Alekosz az elsők között küldené haza. De végül is az megtörtént az Eurovíziós Dalfesztiválon. (...)"

Amennyi mocskot okádott már a magyarságra, Tóta W.-t egyszerűen ignorálni kellene. Sajnos mindig képes olyanokat felböfögni, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Most például két mondatban sikerült neki lehisztispicsázni a magyarokat, azt sugallni, hogy még az aljaműsor legalja résztvevőjénél is lejjebb vagyunk, majd bizonyítékként idecitálni egy sokaknak igen fájó, közelmúltbeli kudarcélményt. És mindezt ezért:

"Sem Orbánra, sem Tarlósra nem fognak többen szavazni azért, mert átnevezték a Moszkvát Széll Kálmánra."

És már megint a hazugság, a megszokott módon. Nem át-, hanem vissza-. VISSZA! A tér neve eredetileg is ez volt (miután lett egyáltalán neve), majd 1951-ben a megszálló hatalom seggét nyaló hazaárulók egy újabb nyelvcsapás céljából elnevezték a megszállók fővárosáról. Tiszteletből — gondolom. Bár a Moszkva nem személynév, csak a túlzó analógia kedvéért: vajon elképzelhetőnek tartunk-e New Yorkban Osama Bin Laden teret? Vagy Hirosimában Enola Gay utcát? Tóta W. szlovák nyelvtörvény párhuzamát inkább nem is firtatom, aki akarja, olvassa el, aztán vonja le a maga következtetését.

Ez a bácsi meg teljesen meghibbant, de legalábbis a legelborultabb demokráciasiratók is megnyalhatják mind a tíz ujjukat, ha ezt képesek végigolvasni. Csak egy pár — egybefüggő — mondat:

Bartus László: Az Unió első fasiszta állama (Amerikai Népszava 2011.05.18)

"Amikor a NENYI-t először megláttuk, azt hittük, csak egy bohózat. Nem gondoltuk, hogy előre megfontolt szándék húzódik mögötte. Ideje komolyan venni, miután januártól nem lesz demokratikus alkotmány, nem lesz független Alkotmánybíróság, bíróság, rendőrség, ügyészség, sajtó, semmi, ahol jogorvoslatra számíthatunk, tilos lesz a sztrájk, nem lehet leváltani a korlátlan hatalommal rendelkező kormányt, ideológiai állam jön létre, megkezdődnek a koncepciós perek, boszorkányüldözések, az elbocsátások folytatódnak, idővel megszűnhet a parlament."

A Hit Gyülekezetének (volt) tagja hosszan dagonyázik az egyházellenességben, és az általa kiböfögött, logikusan felépítettnek tűnő, de teljesen elborult hibbantságból a fenti részlet csak egy sokat mondó darabka. Anélkül, hogy hosszan elemezném, mi az, hogy januártól nem lesz demokratikus alkotmány? Tudtommal demokráciában a hatalmat a nép gyakorolja, az általa választott képviselők útján. Választás volt? Volt. Törvényes? Törvényes. Csalásoktól mentes? Nem volt kifogás. Az új alkotmányt az Országgyűlés hozta? Igen. Akkor legitim, és a világ legkártékonyabb 'lapjának' szerzői is legyenek szívesek elfogadni ezt a négy éves, átmeneti helyzetet. Jól mondta Orbán Viktor Brüsszelben, hogy a legtöbb kifogás abból ered, hogy a népek egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a 2/3 tényével. A többi meg egy egyszerűen minden alapot nélkülöző fantazmagória, amire jelenleg még csak jelek sem mutatnak. Szerintem valójában csak Bartus vágya. Megszűnhet a parlament bazdmeg...

Végül ismét Lévai Júlia, aki úgy tűnik, egy igen termékeny harcos amazon. Kár, hogy a szavait nem teremtő célra, hanem szellemi pusztításra használja.

Lévai Júlia: Hét mondat a miniszterelnöktől (Galamus-csoport 2011.05.22.)

"7. „A szociális konzultáció végeztével, azaz az emberek véleményének megismerése után a kormány készséggel áll a szakszervezetek rendelkezésére, hogy lefolytassák a szükséges egyeztetéseket.”

Ez a mondat Magyarország mai helyzetének tökéletes tükre.

A kormány szembekerül bizonyos szociális problémákkal, ám nem kéri ki a kompetens szakértők véleményét. Kikéri azonban több millió inkompetens, laikus polgár véleményét nem létező vagy hamis alternatívákról, amit konzultációnak nevez. Mivel a levelet vonalkóddal látták el, az akció arra a fölösleges és romboló munkára készteti a polgárokat, hogy a visszakereshetőségük miatt a legkülönfélébb elméleteken és manipulációkon gondolkozzanak a levél adjusztálásával kapcsolatban."

Lévai Júlia hosszasan elemzi Orbán Viktor egy(-két) közelmúltbeli beszédét, és azon igyekszik, hogy egyes mondatokat elemezve súlyos megállapításokra jusson. Aki akarja, olvassa el nyugodtan, ha még nem unja. Kb. olyan ez, mint amikor még jó régen OV ki merte ejteni a száján az "élettér" kifejezést, és a ballib média hetekig azon pörgött, hogy az a lebensraum magyar verziója, tehát OV náci diktátor. Hitler kedvence meg Wagner volt, tehát Wagner is náci... A rasszistázó-diktátorozó rizsából csak az utolsó pontot emeltem ki, amiből jól kitűnik Lévai elitista, magas lóról lenézős világlátása. Manapság nagy divat minden témában elmondani, hogy "nem egyeztettek a szakértőkkel" (vagy az érintettekkel), mert ezzel is a diktatúra látszatát akarják kelteni. Közben persze mindig elfelejtik megemlíteni Gyurcsány klasszikus "el lehet menni"-jét vagy Kóka "A békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat"-ját, de hát ők aztán demokraták... Szóval nem kérdezik meg az érintetteket, akik nyilván a saját kárukra is a kormánnyal értenének egyet, és véletlenül sem tennének meg mindent az ellenállás és az időhúzás érdekében, hogy aztán 4 év huzavona után ne lehessen elmondani, hogy itt megint semmi nem történt, meg akiknek egy jelentős része még a kormányváltás előttről (esetleg a rendszerváltás előttről) ül a székében, tehát nem éppen a mostani hatalom barátja. Bezzeg megkérdezik a választópolgárokat, akik egytől egyig tudatlan suttyók, és fogalmuk sincs az ország dolgairól. Érdekes, amikor 2002-ben vagy 2006-ban megszavazták a szocialistákat, akkor felkészültek és hozzáértők voltak, nem? (Mellesleg nekem is megvan a véleményem az átlag szavazóról, de az én véleményem nem számít, mert messze nem vagyok olyan okos, mint Júlia asszony).

Ragozhatnám oldalakon keresztül ezt a pár idézett mondatot is (hát még az egészet), de nem az a célom, hogy minden érvvel szembeállítsak egy sajátot, csak azt akartam megmutatni, a héten miként bántották (a magyarok) a magyart. (Bartus meg most kakukktojás volt.)

* sajnos az eredeti videót eltávolították, csak a Mandiner.hu-ra feltöltött részletek elérhetőek

2b válasz: mint ez előző részben írtam, van egy másik megközelítésem is, ami szintén több elemből tevődik össze. Egyrészt meg kell nézni, működik-e a demokratikus intézményrendszer, másrészt meg kell vizsgálni, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás modelljének kritériumai teljesülnek-e.

Intézményrendszer: a rendszerváltozás során a volt és leendő politikusok, értelmiségiek összeültek, és — jellemzően nyugati mintára — megalkották azt a demokratikus intézményrendszert, ami azóta is létezik. Nem mindegy azonban, hogy csak névlegesen működnek ezek, avagy ténylegesen is. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás előtt is voltak névleges demokratikus intézmények, mint például Országgyűlés vagy választás, ezek mégsem működtek. Előbbi egy évben maximum egyszer-kétszer ült össze, és akkor is minek, utóbbin pedig nem volt valós választási lehetőség. A kommunista rezsimeknek amúgy is kedvelt fogása, hogy demokratikus színben tüntetik fel magukat, lásd Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vagy kicsiben a SZU egyik legnagyobb hajdani lapja, a Pravda (esetleg ugyanezen a síkon a magyar Szabad Nép). Tehát hiába a tankönyvi megfogalmazás (á la Ricsi), ha az intézményeknek nincs tartalma, veszett fejsze nyele az egész. De vajon Magyarországon működnek-e ezek az intézmények? A válaszhoz engedtessék meg nekem, hogy egy saját korábbi kommentemből idézzek (és ha már bejegyzés, kicsit jobban ki is fejtsem).

— a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) egyfajta ellenőrző, minőségbiztosító szervezet, ami a pénzügyi szervezeteket, bankokat ellenőrzi. Ennek korábbi elnöke (Szász Károly) egy olyan  ügyet tárt fel (annak ellenére, hogy megverették miatta), ami a legmagasabb kormányzati körökig ért el. Bitvai Miklós, Puch László (MSZP pénztárnok) és sokan mások mellett — a később megsemmisített hangfelvételek tanúsága szerint — maga Gyurcsány Ferenc is érintett lehetett. Ez a Kulcsár-ügy. Szász Károlyt az eset kiderülése után nem sokkal okirathamisítási ügyre hivatkozva eltávolították a PSZÁF éléről, és helyére egy testületet neveztek ki. Azóta nem tudjuk, mit művelnek ott.

— Mellár Tamás, a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vezetője hasonlóan járt. Ő nem tárt fel semmit, viszont vélhetőleg útját állta annak a sokszáz trükknek, adathamisításnak, amiről az Őszödi Beszédben maga Kulcsár Ferenc beszélt. Mellár munkaügyi pert indított, mert törvénytelenül mozdították el a helyéről, és ezt később meg is nyerte.

— az MNB (Magyar Nemzeti Bank) korábbi elnöke nem volt hajlandó asszisztálni a trükközésekhez, ezért egy törvénymódosítással felduzzasztották a Monetáris Tanácsot. Az új elnök alatt persze már nincs szükség a felhígításra, ezért a továbbiakban a létszám már nemigen volt téma (talán mintha egyszer arra hivatkoztak volna, hogy túl sokan vannak, de nem tudom, lett-e ebből valami következmény).

— csak a Medgyessy-kormány első felében 13 törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság, ami azóta minimum a duplájára nőtt. Az AB most is olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a családi pótlék adóztatása, a vagyonadó vagy a szuperbruttósítás, mivel mindegyik erősen alkotmányellenes-szagú. Másrészt az AB tagságának cserélése mindig gyanúsan hosszú időbe telik, mivel a politikai szereplők mindegyike a saját embereit szeretné oda beültetni a kiesők helyére. Ez alkalmasint a működésképtelenség szélére sodorja a testületet.

— ha már bíróság, az utóbbi kormányok rendszeresen kikezdik az igazságszolgáltatás intézményeit, amennyiben azok valamelyike nekik nem tetsző ítéletet hoz. Erre naponta láthatunk/hallhatunk példát, akár Hunvald György esetében is (hogy ne kelljen az időben olyan sokat visszamenni). 

— a kormánypártok tagjaira jellemző vonás rendszeresen arra hivatkozni, hogy amíg egy ügyben nincs ítélet, addig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni, akkor is, ha a bűnössége teljesen nyilvánvaló. Erre hivatkozva születik számtalan olyan döntés és nyilatkozat, ami alapjaiban rendíti meg az állampolgárok igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hitét, ami nem tesz jót a demokráciának. Ide tartozik még a jog és az erkölcs szétválasztása ("Na és" —by Horn Gyula, "nem törvénytelen, csak nem etikus", stb.), vagy a jogrendszer negligálása bizonyos esetekben ("megélhetési bűnözés"mint felmentő tényező — by Kuncze Gábor belügyminiszter).

— a 2002-es országgyűlési választás után nem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni, hogy akkor tömeges választási csalások történtek, sőt, erre még kísérletet sem tettek, inkább az első adandó pillanatban megsemmisítették a kifogásolt forduló eredményeit alátámasztó iratokat.

— az MSZP-SZDSZ kormány durva alkotmánysértést követett el, amikor a 2004.12.05-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt kampányolt, ez ugyanis tilos. 

— az egészségügyről és tandíjról szóló népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyták, amikor a Heves megyei kórházak egy részét mégis magánkézbe adták. Igaz, csak az üzemeltetésüket, de ez a józan ítélőképesség mentén tekintve lényegében privatizációnak számít.

—a köztársasági elnök tekintélyét minden eszközzel igyekeznek kikezdeni, véleméynét figyelmen kívül hagyják, jelöltjeit dacból leszavazzák, a megfontolásra visszaküldött törvényeket változtatás nélkül újra megszavazzák.

Talán ennyi elég is annak bizonyításához, hogy a demokratikus intézményeink bizony anomáliákkal 'működnek'. Az én olvasatomban mindez elég ahhoz, hogy virtuálisnak minősítsem a létezésüket.

 

Hatalmi ágak szétválasztása: ez alapfeltétele a demokráciáknak, azonban itt is súlyos problémák vannak, mivel a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás montesquieu-i normáit az utóbbi időben többször sértették meg. A TV-ostrom idején Gyurcsány Ferenc egy interjúban maga mondta, hogy utasította a rendőrséget, de a napokban Draskovics Tibor ugyanezt tette a Fradi szurkolóinak randalírozása alkalmával. 2006.10.23-án a rendőrség lépte túl végrehajtói feladatát, és törvényszegést követett el, helyi törvényhozást alkalmazott, de ugyanígy tett, amikor a Magyar Gárda ülődemonstrációját úgy oszlatta fel, hogy a szervezetet feloszlató bírósági határozat még nem emelkedett jogerőre. Veszélyes dolog ez. Ugyanide (is) tartozhat a Nemzetbiztonsági Hivatal működtetőinek számos tette, amik egy része az NBH függetlenségét, másik része pedig a jogkörök felülbírását vagy figyelmen kívül hagyását feltételezi.

 

Szólásszabadság: szintén egy olyan dimenzió, amivel látszólag nincsenek problémák. Ha azonban a színfalak mögé tekintünk, láthatjuk, hogy vannak olyan témák, amikről egyszerűen tilos beszélni. Ezek egy része törvénysértésnek minősül (lásd Budaházy esetét), másik része viszont anélkül teszi tönkre a kezdeményezőt, hogy azért jogi szankciókat akasztanának a nyakába. Ilyenek a Holocaust-relativizálás, Holocaust-tagadás, Trianon kérdésköre, Hitler ideológiájának boncolgatása, fajelméleti kérdések, nacionalista témák, Cionizmus, bevándorlással, kisebbségekkel kapcsolatos kérdések (amennyiben azok nem egy kizárólagos konklúzióra jutnak), stb. A szólásszabadság korlátozása abban is megnyilvánul, amikor a rendőrség a sajtó munkatársait vegzálja, bántalmazza vagy letartóztatja, vagy amikor az igazság kimondásáért/megírásáért (felfüggesztett) börtönbüntetésre vagy egyéb büntetésekre ítélnek újságírókat (lásd Bencsik András, M.Szabó Imre, Torkos Matild, stb.).

Független média: szintén nincs, ami kereskedelmi alapokon működő médiumok esetében nem feltétlenül probléma, a közszolgálatiaknál viszont a demokrácia alapelveit sérti. Hozzátenném, hogy a kormánypárti sajtó szintén tele van, a rendszerváltás előttről 'jött' alakokkal, azaz még mindig ők a megmondóemberek. Ez még az első részben taglaltakhoz kapcsolódik.

Igazságszolgáltatás: a korábbiakban már taglaltam, de ide toldanám még a koncepciós pereket. Sokan már nem foglalkoznak a 2006.10.-23-i események következményeivel, de bizony még ma is számtalan olyan gyanúsítottat mentenek föl másodfokon, akiket eleve ártatlanul hurcoltak bíróság elé, esetleg már el is ítéltek hamis tanúvallomások alapján. Ilyen egy jogállamban nem történhetne (plusz Kaiser Ede...).

Azt hiszem, ennyi bőven elég annak alátámasztására, miért gondolom én is és sokan mások is, hogy bár látszólag más világ van, mint '89 előtt, valahol mégsem az igazi, és miért mondjuk , hogy nem volt valódi rendszerváltás. Taglalhatnám még, hogy a magyar tulajdonban levő termelőeszközök ugyanazok kezében vannak (bár erre legutóbb már utaltam), boncolgathatnám még a személyi összefüggéseket (akár a 23-i kitüntettek listáját citálva), de az már tényleg nem szükséges.

Szóval én így látom a dolgot.

Előre szólok: egyesek számára felkavaró írás következik (dejszen nemrég ezt ígértem).

Ezt a bejegyzést már akkor meg akartam írni, amikor még friss hír volt, hogy a Sólyom Lászlótól 'szóbeli védelmet' kérő meleg szervezetek a köztársasági elnöktől csak diplomatikus választ kaptak, azt is csak a sajtó útján, mert az ország első embere nem fogadta a delegációt. A Facebookon ekkor többen elég durva kirohanást intéztek Sólyom László ellen, amit aztán újabb hullámok követtek a különféle sajtóorgánumokban és a netes fórumokon, blogokban. Mi is vitatkoztunk egy kicsit a Ricsivel, mert eltérő állásponton voltunk/vagyunk. Most, hogy a célegyenesbe ért a hisztéria, és minden szem a várható eseményeket lesi, én sem halogathatom tovább a saját véleményem megfogalmazását, különben ez is elévül.

Merthogy természetesen már megint nem a mainstream meleg álláspontot képviselem, és már megint tudathasadásos állapotban leledzem, lévén egyszerre vagyok meleg és konzervatív jobboldali. Igyekszem egyszerre senkit nem megbántani, mégis elég érthetően fogalmazni ahhoz, hogy aztán ne legyek sem  "öngyűlölő buzi", sem olyan, aki "egy követ fúj ezekkel". Mivel azonban megint két világ közt találom magam, ahhoz, hogy dűlőre juthassak a számomra is elfogadható álláspont kialakításában, muszáj vagyok érzelemmentesen elmélkedni, pusztán logikai úton.

Így aztán abból indulok ki, hogy ugyebár magam is ellenzem a büszkeség-napi felvonulást, amit már tavaly is világossá tettem. Ezzel már a felütésnél szembe helyezkedek a saját kisebbségemmel, de vigasztal a tudat, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Lehet azon vitatkozni, hogy ha a rendezők nem tartanák meg a vonulást, azzal csak felbátorítanánk a szélsőségeseket, akik aztán újabb és újabb frontokon akarnának győzelmeket aratni ellenünk, de a felvonulás nélkül viszont nemigen volna mire hivatkozniuk az ellenzőknek, legalábbis minden érvük elég izzadságszagú lenne. Ez a felvonulás az ugyanis, amivel minden évben sikerült muníciót szolgáltatni a többségi társadalom hangoskodóinak, amivel éppen azok erősítik a sztereotípiákat, akik elvileg azok ellen küzdenek, amivel minden évben sikerül — feleslegesen — magunkra irányítani a figyelmet, és minden évben sikerül bebizonyítani, hogy nem vagyunk felnőtt emberek. 

Tudom, hogy nem csak a kamionokon vonagló obszcén buzik vonulnak, és tudom, hogy nem csak a rózsaszín Bibliát szorongató, apácának öltözött provokátorok, mert mögöttük százszámra vannak a teljesen normális melegek és azok baráti köre, de ez kit érdekel, ha a vonulást ellenzők/betiltani vágyók is ezekre hivatkoznak? Teljesen felesleges minden küzdelem és minden 'heterózás' meg címkézés, amikor mi magunk szolgáltatjuk az okot a betiltásra, vagy talán letagadjuk, hogy némelyek tollboából kilógó seggel akarnak több jogot kivívni maguknak? Nehéz lenne tagadni. És feltehetjük azt a kérdést is, hogy vajon felnőtt, társadalmi párbeszédre képes embereknek tekinthetők-e azok, akik maszturbálást, anális szexet imitálva pózolnak az összes kamerának, és közben azt gondolják, hogy ez egy jó buli?

Mit lehetne akkor csinálni? — jöhet a jogos a kérdés. Vonulni kell, persze, — hiszen különben valóban azt gondolhatnák némelyek, hogy a melegek meghátráltak, — de nem így. Teljesen normális öltözetben, bömbölő zenétől mentesen, kosztümöket otthon hagyva kellene mindezt megtenni, csendben, méltóságteljesen. Azt kéne sugározni a többség felé, hogy mi pontosan ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők, orvosok, könyvelők, stb., elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek — mellesleg — vagyunk, és tőlük is csak ezt kérjük. Nem büszkék vagyunk erre, csak tudomásul vesszük, nem a szexet visszük utcára (mint mostanában), hanem a csendes kérést, hogy mi se legyünk kevesebbek, mint mások. Egy ilyen menet kimondott kontrasztot alkothatna a kordonokon kívül dühöngőkkel, ami talán egy picivel javunkra billenthetné a közvéleményt. Másrészt a szervezőknek határozottabban kellene sugallni, hogy az egész rendezvénysorozatnak csak része maga a felvonulás, és valójában sokkal többről van szó, harmadrészt pedig igyekezni kellene, hogy a politika ne csinálhasson mindebből állandó témát. 

Mert lássuk be, ami most folyik, az színtiszta politika. Senki nem azért támad bennünket, mert baromira érdekelné, hogy mit csinálunk, és senki nem azért áll mellénk, mert valóban segíteni szeretne. Politika, kérem, ami az idén a szervezők Sólyom Lászlónál tett látogatásával kezdődött. Ez volt a felütés. Míg ezek a szervezetek azt gondolják, jót tesz a melegeknek, ha állandóan róluk van szó, én ennek az ellenkezőjét vélem, mivel tisztában vagyok azzal, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem mellettünk áll, ergo ezzel a — még vélhetőleg hetekig tartó — témázgatással  sokkal több emberből fog előbuggyanni a "mocskos buzik", mint a "szegény melegek" kijelentés. És ha már tudjuk, hogyan szoktak ezek a vonulások zajlani, miért gondoljuk, hogy az ország első emberének mellénk kéne állnia, akár szóval, akár tettel? Emellé a fertő mellé? Infantilis provokátorokat kéne támogatni a többségi társadalommal szemben? Ne vicceljünk már...

Miért gondoljuk azt, hogy csak a melegek léteznek és csak nekünk vannak megoldandó problémáink, követeléseink? Jelen pillanatban az ország a polgárháború határán lavíroz, halomra ölik a cigányokat, emberek ezreit dobják utcára az adóforintjainkból megtámogatott külföldi bankok, mi pedig sértődötten ordítjuk tele a sajtót, amiért a köztársasági elnök nem a mi problémánkkal foglalkozik. Különben is így álljon mellénk, miközben rendszeres a jó ízlésbe ütköző magamutogatás az utcán? Eleve szélsőséges irányba halad az emberek gondolkodásmódja (és minél borzalmasabbak az állapotok, annál inkább ez lesz a tendencia), szóval minden hasonló megmozdulás kontraproduktív, főleg, ha közben sértődöttségünkben még fasisztázni is nekilátunk. Nem kéne. 

A másik a FIDESZ-es politikusasszony minapi megnyilvánulása. Kaptam már erre vonatkozó kérdést, és nyilván mást is érdekel erről a véleményem, szóval már most megelőzném a támadásokat. Aki azt gondolja, hogy egy több tízezer tagot számláló szervezet (esetünkben párt) egyetlen tagjának kéretlen magánvéleménye alapján ítélem meg a szervezet összes tagját, az hülyébbnek néz, mint amilyen vagyok (ha van egyáltalán ilyen). Számtalanszor leírtam, és most is megteszem: sehol a világon nem létezik olyan párt, aminek minden megmozdulásával, tagjainak, vezetőinek minden kijelentésével egyet lehet érteni. Ha létezik ilyen ember, az komolytalan, én pedig ennél többre tartom magam. Ez a betiltásra vonatkozó kijelentés (aminek az alapja éppen az, amiről a fentiekben papoltam, azaz az erkölcstelen és provokatív utcai vonaglás), nem esett jól nekem sem, de maga a párt is világossá tette, hogy nem a közös álláspontot hallhattuk, csak egyetlen tagét. Persze nem akarok álszenteskedni, hiszen nyilván a párt túlnyomó többsége teljesen egyetért Ékes Ilona kijelentésével...ahogy a 8 millió szavazópolgárból úgy 7,5 millió is. Hogy előre tudtak a sajtótájékoztatóról vagy valóban maguk is meglepődtek az mellékes, mert ez plusz szavazatokat jelent a pártnak (nyilván a Jobbiktól elhappolandó), viszont az biztos, hogy Ékes Ilonának meg kellene fontolnia az Emberi jogi Bizottságból való távozást. Mondhatnánk persze, hogy miért egy ellenzéki politikusnak kellene példát mutatnia felelősségvállalásból, amikor a kormányoldal politikusai ennél sokkal brutálisabb erkölcsi és anyagi károkat okozó tetteikért sem felelnek soha, de véleményem szerint éppen ezzel lehetne megmutatni, hogy az egyik igenis különb a másiknál.

A végtelenségig tudnám ragozni a témát önismétlés nélkül is, de írásban ezt nem lehet elég kimerítően végigjárni (max. könyv terjedelemben), hiszen érdemes lenne még azt a nyelvi háborút is figyelembe venni, ami arról szól, hogy vajon valóban valamiféle eleve elrendelésről van esetünkben szó (genetika, stb.), avagy inkább azoknak van igazuk, akik szocializációs problémát vagy betegséget sejtenek a melegség hátterében. Jajj, nekünk, ha az előbbi bizonyosodik be egyszer. 

Maradjunk annyiban, hogy az utóbbi két hétben, és az elkövetkezendő legalább kettőben szó sincs, szó sem lesz rólunk, melegekről. Az csak a felszín, mert ez valójában színtiszta politika. A kormánypárti oldal minket használ fel arra, hogy egyrészt szavazatokat szerezzen, és ezzel csökkentse a várható katasztrofális vereségét, másrészt, hogy az ellenfelein jó nagyokat üssön (ide értve a köztársasági elnököt is), harmadrészt, hogy (nemzetközi szinten is) politikai tőkét kovácsoljon az emberekben való szégyenérzet keltésével/növelésével, ahogy azt már Rákosi elvtárs "Hogyan építsek szocializmust 10 millió fasisztával?" 'kifakadása' óta teszi. A liberálisok és az emberi jogi szervezetek lehetőséget látnak bennünk, hogy végre nyilvánossághoz jussanak, esetleg a parlamentbe kerüljenek/parlamentben maradjanak, a Jobbik ismét bizonyíthatja a szavazói felé a tettrekészségét, a FIDESZ pedig szintén szavazatszerzésre/- megtartásra használhat minket. A sajtót sem kell félteni, hiszen az újságok szerkesztőgárdája ezeket a törekvéseket szolgálja ki, szintén az általuk támogatott pártokat, szervezeteket erősítve (és a többit gyengítve), a kereskedelmi kanálisok pedig a nézettségüket növelhetik a várható botrány taglalásával, a kínos pillanatok rögzítésével...és ez még mindig nem a vége, hiszen ott vannak a huligán szélsőségesek, az öngyűlölő buzik, akik most kisebbségi létük által (is) vezérelve fizikailag is árthatnak a náluk gyengébb és pacifistább, másik kisebbség tagjainak, a romokban heverő renoméjú rendőrség, ami ismét bebizonyíthatja, hogy képes a rendfenntartásra (mint ahogy egyébként nem az) vagy az egyházak, akik ismét extra lehetőséget kaphatnak a híveik 'erkölcseinek' megvédésére, a társadalom többi tagjának megszólítására.

Mindenki lehetőséget kap a pecsenyéje sütögetésére, de nem mi leszünk azok, akiknek haszna lesz ebből. A nagy többséget mi csak addig érdekeljük, amíg röhöghetnek a sorsunkon, ízléstelenkedhetnek rajtunk, vagy buzizhatnak egy öleset, aztán úgyis újra a saját problémájukkal törődnek.

(ui: és szívem szerint beilleszteném a Ricsivel az imént befejezett, több órás vitát, ha rögzítettem volna. Az sokkal inkább képet adna a véleményemről, és az érveimről...de hát marad ez, meg a kommentek.)

Kedves Wiko!

Benned a blogtalálkozón és előtte egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg, akinek szívesen és rendszeresen olvasom a blogját, és örülök, hogy te is olvasod az enyémet. Nem véletlen, hogy msn-re is fölvettelek, ahol már eddig is több órányit kommunikáltunk. Utolsó msn-beszélgetésünkön azonban nem véletlenül léptem ki szó nélkül, most pedig határozottan úgy érzem, hogy kezdesz túl messzire menni. Hiába mondtam, hogy sem msn-en, sem egyéb módon nincs értelme írásban megvitatni olyan összetett jelenségeket, mint a politika, a társadalom egésze, a média objektivitása vagy mondjuk az egészségügyi reform, te mindenáron erőltetted a dolgot, én pedig belementem. Belementem a félmondatos, néhány szavas kommunikációba, ami csak arra volt jó, hogy olyan tulajdonságaidat is megismerjem, amiket korábban nem volt módom. Akkor elmondanám először, miként vélekedem én úgy általában bizonyos dolgokról...

...például a politikáról magáról. Úgy gondolom, a politika nagyon fontos dolog. Tudom, hogy a szűkös erőforrások elosztásának körülményeit határozza meg, de ennél én többnek érzem. A politika határozza meg az életünket magát, a lehetőségeinket, behatárolja a sorsunkat, és nem vonhatjuk ki magunkat a hatásai alól. Persze megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy szellemi remeteként vagy antiszociálisan éljük az életünket, de hacsak nem vonulunk el a civilizációtól távol, amint kilépünk az utcára, máris szembesülünk vele. Tapasztalataim szerint mindazok, akik azt hangoztatják, hogy a politika értelmetlen, hogy csak a baj van vele, hogy a politikusok mind csak egymás haját tépik, közben meg herdálják a pénzünket, hogy a politika 'úri huncutság', amivel tisztességes ember nem foglalkozik, valójában csak a tájékozatlanságukat igyekeznek leplezni, vagy éppenséggel nem merik vállalni az értékrendjüket. A politikának több szintje van. A világpolitikát csak azok az országok, népek tudják befolyásolni, amelyeknek komoly népessége, gazdasága, erőforrásai, katonai ereje van. Ezzel nem is igen szoktam foglalkozni. Érdekelni persze érdekel, véleményem is van róla, de nem ásom bele magam túl mélyen. A magyarországi nagypolitika sokkal jobban érdekel, és állíthatom, hogy elég mélyen és alaposan ismerem. Átlagemberként ezen sem tudunk sokat változtatni, hiszen ehhez már életvitelszerű közreműködés kell, amit sokan nem tekintenek számukra elfogadható foglalatosságnak. Erről majd később. A helyi politika az egyik legfontosabb dolog, és ezt már befolyásolni is lehet alkalmunk. Az a minimum, hogy tisztában legyünk a közvetlen lakókörnyezetünk dolgaival, ismerjük a helyi rendeleteket, adókat, és a saját érdekünk, hogy tudjuk, van-e iskola, tömegközlekedési lehetőség, orvosi ellátás, játszótér, stb. és ezek hogyan működnek. Ha pedig nem úgy működnek, ahogy mi szeretnénk, akkor meg kell változtatni vagy valamelyik helyi erő (párt, civil szervezet, intézmény) tagjaként, vagy egy választáson szavazati joggal rendelkező állampolgárként. De ne álljunk meg itt, hiszen egy lakóközösség tagjaként is a politika hatása alatt állunk. Én egy társasházban lakom, amelynek a lakói kiteszik egy kisebb falu lakosságát. Mélyen elítélem azokat, akik eddig még egyetlen lakógyűlésen sem voltak, de a liftben mégis állandóan méltatlankodnak, akik elnézik, hogy a ház körül vagy a lépcsőházban áll a szemét, ha a lépcsőfordulóba odaszarik a hajléktalan (vagy valamelyik lakó kutyája), és semmit nem tesznek ellene. Az ilyen emberekre a 'proli' jelzőt szoktam használni (talán megalapozatlan és sértő módon), és úgy tekintek rájuk, mint az indiaiak az érinthetetlenekre, a pancsamákra: nem veszek róluk tudomást, számomra nem léteznek.

A politikát tehát nagyon fontos dolognak tartom, és mint ilyennel, a blogomban is foglalkozom, még ha igyekszem is minimálisra csökkenteni a mennyiségét. Ha nem tenném, ellene mennék a fent leírtaknak. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik, nem kell olvasni, de ha ilyen pökhendi módon tennék, akkor nem egy átlagos, meleg fiatalember lennék, hanem kormányszóvívő. Éppen ellenkezőleg: tessék csak olvasni, és tessék véleményezni, vitatkozzunk! Én szeretek vitatkozni (nem veszekedni), és szoktam is. Élvezem a politikai, filozófiai, társadalomtudományi vitákat, és aki rendszeresen olvassa a blogomat, az értesülhetett erről már több alkalommal is. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján rájöttem, hogy nem kell mindig mindenkivel leállni, mert sajnos sokan nem alkalmasak a vitára, ilyenkor folyamodok olyan megoldásokhoz, mint például az msn-ablak sarkában levő piros X-re való kattintás. Miért?

 

 

- Tíz éve érettségiztem, és már a középiskolában is foglalkoztam a politikával és a közélettel, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve érdekel a téma. Nem véletlen, hogy az egyetem szociológiai tanszékén kötöttem ki (habár politológiára akartam először jelentkezni, de végül is ebből a szempontból az majdnem ugyanaz). Ez azt jelenti, hogy 12 éve változó intenzitással, de mindig figyelemmel követtem az ország (és a világ) történéseit. Ebből legalább 6-8 éve napi 1-2 órát nézek/hallgatok híreket, politikai, gazdasági háttérbeszélgetéseket, naponta követek figyelemmel (már csak internetes) napilapokat és (papír alapú) hetilapokat. Párttag is vagyok, így tökéletesen tisztában vagyok egy helyi politikai szervezet működésével, kis híja volt, hogy magam is képviselőjelöltté nem váltam. Hogy nem lettem az, az csak a politika kényszerpályáinak és egyéb negatív velejáróinak közvetlen megtapasztalását jelentette, de ez is csak a tudásomat gyarapította, nem volt tehát haszontalan. Rendszeresen járok politikai gyűlésekre, nagygyűlésekre, részt vettem a szervezésükben is, 30 fős kampánycsapatot is irányítottam operatív szinten, házaltam, újságot hordtam ki, plakátoltam, standoltam, tehát a 'talpas' melókkal is tisztában vagyok, és megszámlálhatatlan személyközi kontaktusban vettem részt. Több országgyűlési képviselőt is ismerek személyesen, a fiatalabbakkal tegezőben is vagyok, némelyikkel buliztam is már együtt, és van egy fényképem, amin a pártelnökkel egy társaságban szerepelek (szűk körben). Mindezt csak azért írtam le, hogy ne tűnjön beképzeltségnek, ha azt állítom, szinte minden szintjén és elég alaposan tisztában vagyok a politikával. Mindezek tükrében ugye megérted, ha egy kicsit felhúzom magam, amikor valaki, aki vélhetőleg messze nincs ennyi tapasztalat és tudás birtokában jön, és lehülyéz engem. Az ilyen emberekkel megmaradok a hétköznapi beszédtémáknál, hiszen úgyis csak felhúznám magam, amikor hülyeségekkel reagálnak az állításaimra, nem arról beszélnek, amiről én, aztán elkezdenek érzelmeket belevinni a témába, majd megállapítják, hogy én mennyire nem értek ehhez (meg semmihez). Okos enged, szamár szenved — mondja a közmondás, amit én sokáig egy faszságnak tartottam, de a közelmúltban megtapasztaltam a benne rejlő bölcsességet, hiszen én is bölcsebbé váltam.

- Fiatalabb koromban, (20 éves koromhoz közelítve, majd a 20-as éveim elején) még én is hasonlóan gondolkodtam, mint sok mostani fiatal. Azt hittem, hogy csak az lehet az igaz, amit én mondok, hogy birtokában vagyok a Bölcsek Kövének. Ezért senkit sem lehet hibáztatni, hiszen mind ilyenek voltunk (vagyunk). Van, aki a szüleivel folytatott veszekedéskor érzi úgy, hogy az ősei a hülyék, és nem képesek megérteni az ő érveit, van, aki a kevésbé hétköznapi vitákban nem érti, hogy a másik hogy nem képes felfogni, amit mond. Ez egy nagyon komoly korlát, amit csak a felnőtté válás során vagyunk képesek átlépni. Ki-ki mikor, valaki meg sosem. Kisebb koromban volt olyan, hogy amikor elkéstem otthonról, út közben kitaláltam egy jó sztorit, amitől majd megértik, miért nem voltam képes betartani a kiszabott időt. Amikor pedig otthon előadtam a kamu történetet, én voltam a legjobban meglepődve (és felháborodva), ha a szüleim valamelyike egy jókora pofonnal nyugtázta a hallottakat. Csak évtizedek távlatából voltam képes megérteni, hogy a fantasztikusan jól kitalált, hitelesen előadott sztori miért nem vált be. Ehhez az kellett, hogy felnőjek. A fiatalság persze nagyon hasznos tulajdonság. Ilyenkor az ember úgy érzi, megválthatja a világot, lobog benne a tenni akarás tüze, nem ismer határokat, kompromisszumokat és hihetetlenül erős igazságérzete van. Szó sincs róla, hogy én ne tekinteném magam fiatalnak. Mi az hogy! Nagyon is! Most fiatalabb vagyok, mint valaha. De azért az évek már nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is. Még ég bennem a tenni vágyás tüze (ha már a lángolása alább is hagyott), az igazságérzetem erősebb mint valaha, de már ismerem a korlátokat, köztük a sajátomat és a környezetieket is, és képes vagyok a kompromisszumokra és a belátásra. Innen azonban már nincs visszaút. Már nem olyan tiszták és egyszerűek a célok, a fogalmak, már nem tudok olyan elfogultan védeni (vagy támadni) valamit (ezt nyilván cáfolnád), mert részben az eddigi tapasztalataim, részben a szociológiai tanulmányaim során megtanultam magam beleképzelni a másik helyzetébe, vagy legalábbis megpróbálni megérteni az ő okait, érveit. Ez messze nem jelenti azt, hogy bárkivel bármiben egyetértek vagy, hogy mindenkinek elnézem a helytelenkedéseit, esetleg, hogy azt gondoljam magamról, én objektív vagyok, a vitapartnereim ennek következtében viszont állandóan azt gondolják, hogy ellenük érvelek. Itt most sok gondolati elemet hintettem el, amiket még szeretnék kifejteni.

- Például az értékmentesség kérdését. Politikai síkon nincs elkötelezetlen ember. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik vagy tudatlan. Mindkettőre ismerek példákat. Olyan nincs, hogy egy ember értékmentesen élje az életét, mert akkor már vagy állatról, vagy gépről van szó. Az értékek mindig valamilyen magasabb rendű dolgot jelentenek, amik közvetlenül vagy közvetve határozzák meg a cselekedeteinket. Én nagyon határozott értékek mentén élem az életem, és a politikai gondolkodásomat is ezek határozzák meg. Talán a bölcsességem és a korom még engedi, hogy idealista lehessek, és hogy megengedhessem magamnak az ideáltipikus gondolkodást. A tegnapi kommentjeiddel kapcsolatban említhetném a sajtó alapvető feladatának kérdését. Tudom, hogy a médiumok nem objektívek, akár a hírek tálalását, akár a hírek válogatását nézzük, de én úgy gondolom, hogy a sajtó feladata az, hogy az államhatalommal szemben megvédje az állam alattvalóit. A hatalom nem válogat az eszközökben, az állampolgároknak pedig nincsenek erőforrásaik a felettük uralkodó rend közvetlen megváltoztatásához, a sajtó viszont információt szolgáltathat a közvetett változtatáshoz. Ezt írtam le tegnap is. Lehet, hogy rosszul gondolom, de hiszem, hogy így kell lennie, és ez alapján ítélem meg minden orgánum tevékenységét. Egy hétköznapi cikket ezen elv mentén kritizálok vagy fogadok el. Erre te túrtál valamit az interneten, ami szerinted nem ezt jelenti (holott ha megpróbálod a szavaknak a jelentését is megfejteni, valójában ugyanarról a mögöttes értelemről van szó). Erre én kereshetnék, idézhetnék, bemásolhatnék 10 másik szöveget, akár a legnagyobb gondolkodóktól, ami engem igazol, mire te jöhetnél 100 másikkal, ami meg a te elképzelésedhez lenne közelebb. Lenne ennek értelme? Főleg úgy, hogy (szokásod szerint) egy sokbekezdéses bejegyzésemből kiragadtál egy fél mondatot, néhány szót, és abba kötöttél bele, miközben nem derült fény arra, hogy vajon mit gondolsz a szöveg tartalmáról magáról. De vissza az értékekhez. Mindenki értékek mentén éli tehát az életét. Valakiben ezek kognitíven kikristályosodtak, valakiben megmerevedtek, valakiben kavarognak és örökké változnak ('alkalom szüli a tolvajt', ugyebár). Akiben megmerevedtek, azzal nem lehet vitatkozni, mert az kábé olyan volna, mintha egy ateista győzködne egy vallásost, hogy nincs isten, miközben fogalma sincs, mi az, hogy 'hinni'. Aki minden rosszat a zsidókra (jobb oldalra, bal oldalra, stb.) ken, és ebbéli álláspontjában hajthatatlan, aki nem veszi észre, hogy az ufókról, szellemekről alkotott képe minden valós alapot nélkülöz, azzal nincs miről beszélni. Ez mentálhigiéniás probléma. Akiben még nem tisztultak le a saját értékei, azzal sincs mit kezdeni, mert ha ma ezért vitatkozik velem, holnap az ellenkezője miatt tenné (ha közben az én álláspontom is megváltozott volna). De akiben már kikristályosodtak az értékek, még azzal is lehetnek nézeteltérések. Viszont már van miről beszélni! Aki valóban liberális gondolkodású, nehezen fogadja el a túlzott szabályozásban, a mindent meghatározni kívánó rendben, a csoport érdekeit az egyéné elé helyező világban hívő ember gondolatait, a konzervatív pedig éppen fordítva, az egyén túlzott szabadságát hirdető, mindent az önszabályozásra bízó, esetleg szociáldarwinista ideológiával nem tud azonosulni. 'Megértelek, de nem értek veled egyet.' Én konzervatívan gondolkodom, a csoportot többre tartom az egyénnél, és nem gondolom, hogy egy irodában ki lehet találni, hogyan működne majd valami jól, azt pedig végképp elutasítom, hogy az ilyen irodában kitalált elméleteket erőszakkal, rombolással kényszerítsék rá a világra. Ezen kívül a véleményem szigorúan igazodik a helyes-helytelen és az igaz-hamis dichotómiákhoz. Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok helyesek, ezekre kell törekedni, mégpedig megalkuvást nem tűrően, míg az igazság (amiből csak egy van) mindenek felett áll. Aki nyilvánvalóan hazudik, az leírta magát nálam, aki lop, az is. Sorolhatnám. Van egy harmadik sík is, a minőségi-gagyi, de ez most nem tartozik ide. Tehát MINDEN politikai témáról ezek mentén alakítom ki a véleményemet.

- Ennyi persze nem volna elég, hiszen nem lehet egy hírt, egy eseményt pusztán az értékek mentén szemlélni. Semmi sem áll önmagában, mindent okokra vezethetünk vissza, az okok ismeretéhez viszont tudás kell és tapasztalat. Nem tudok huzamosabb ideig olyanokkal vitatkozni, akik úgy tekintik a politikát vagy a történelmet, mintha egy rúd szalámi közepéből kivágott egyetlen szeletből akarnának következtetni a rúd hosszára, vagy úgy is mondhatnám, hogy mintha egy könyv közepéből elolvasott egyetlen lapból alkotnának véleményt az egész könyvről. Sokat olvastam a történelemről, tudom, mi minden történt a rendszerváltás előtt, alatt és óta, tudom, ki kicsoda a politikában és a környékén, ki mit hangoztatott korábban, honnan jött. Ha mindehhez hozzáveszem az értékeket is, akkor azok mentén ki tudom alakítani nemcsak egy-egy eseménnyel kapcsolatos véleményemet, hanem a folyamatokról, korszakokról, életutakról is megalapozott véleményt tudok alkotni. Ezeket lehet vitatni, de csak hasonló tudás birtokában.

- Végezetül (mert már így is hihetetlen hosszú lett) nem látom értelmét a vitának (sem politikáról, sem másról) olyannal, aki érzelmekkel jön érvek helyett, vagy idegbeteg lesz, és istenfaszázni kezd, ha nem értenek vele egyet, aki úgymond hozott anyagból dolgozik, és néhány gondolatom után beskatulyáz (sokszor alaptalanul, hiszen nem is ismer), majd maga mondja meg, hogy én mit gondolok, aki a hasonlatban nem a hasonlatot látja, hanem egy újabb kikezdhető mondatot, aki nem képes az egyenlő mércével való mérésre, a nagyságrendbeli eltérések felismerésére, aki olyan dolgokat ad a számba, amiket valójában sosem mondtam, aki úgy kritizálja a gondolataimat vagy a véleményemet, hogy azokat saját bevallása szerint sem olvasta végig vagy aki nem tudja kiválogatni a lényegeset a lényegtelenből.

Kedves Wiko, tehát a hosszú lére eresztett kommentemből kiolvashatod, miért nem szeretnék belemenni bizonyos dolgok írásbeli megvitatásába. Nem állítom sehol, hogy a fenti számtalan kifogásnak te mind megfelelsz, de biztos vagyok benne, hogy figyelmesen elolvasva azokat, megtalálod, melyik vonatkozik rád, és melyiket írtam csak úgy általában. Remélem, nincs harag, hiszen törekedtem, hogy semmilyen körülmények között ne írjak olyat, ami sértő lehet rád nézve, bár tartok tőle, hogy ennek ellenére megorrolsz rám mindezekért. Ennek ellenére, örülnék, ha továbbra is nyomon követnéd átlagos kis életem eseményeit, véleményeznéd írásaimat, maximum ha olyat írsz, aminél érvénybe lépnek a fenti korlátok, nem válaszolok majd rájuk, és továbbra is nagyon szívesen beszélgetnék veled számtalan dologról, bár tudom, hogy erre a közeli jövőben nem lesz alkalmunk, hiszen külföldre utazol.

A többiektől szintén elnézést kell kérnem, amiért ilyen hosszan feltartottam őket, de ezek most így kijöttek belőlem. Persze mindegyik bekezdésről oldalakon keresztül tudnék írni, sokkal érthetőbben, több hasonlattal, példákkal, kevésbé csapongóan, de ez egyrészt valószínűleg senkit nem érdekelne, másrészt most hajt az idő, mert este buli lesz nálam, és takarítanom kell.