sajt bejegyzései

1. Kezdjük megint blogos témával, sőt rögtön kettővel is. Egyrészt régen volt olyan hét, hogy 3 bejegyzést is írtam, másrészt büszkén jelentem, hogy Captain tekintetében is bepótoltam a lemaradást. Olyan vagyok a blog terén, mint aki teljesen összeomlik, és csak hosszú idő alatt, lassú felépüléssel tudja rehabilitálni magát. De azért haladok.

2. A zöm már tudja, de azért itt is rögzítem, hogy a szakdolgozatomra a konzulens is és az opponens is jelest adott. A konzulensem szemmel láthatóan nem olvasta el a végső verziót, és csak emlékezetből dolgozva, pár (szinte olvashatatlan) szóval tudta le az értékelést, az opponensem viszont nyilvánvalóan elolvasta, mert a megfogalmazott kritika abszolút stimmel. Pontosan tudtam, főleg az időhiány miatt hol érheti majd vád a megfogalmazottakat, az opponens pedig meg is találta ezeket a pontokat. A megfogalmazása viszont kifejezetten kedves, amolyan nagypapás hangvételű, ami jó érzéssel ás bizakodással tölt el.

3. A csütörtöki államvizsgával kapcsolatban: beletörődtem, hogy rosszul emlékeztem a kifogásolt vizsgatárgyra, és inkább úgy döntöttem, hogy kész, passz, megtanulom a másik tárgyat. Fogok itt vitatkozni...

4. Tegnap 11 órát dolgoztam, amivel megdöntöttem a korábbi rekordjaimat is. A sztahanovizmusom oka főleg az volt, hogy az esti program fél 9-kor kezdődött, két saroknyira a munkahelyemtől, meg aztán amikor kiürül az iroda, mindig újult erővel vetem bele magam a munkába. Ilyenkor haladok a legjobban, a csendben és nyugalomban. Igaz, 6 után már nemigen láttam a monitort, csak a program ismerete, a rutin és a klaviatúra magabiztos használata vitt előre. Mondhatni vakon könyveltem.

5. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fél órára azért kiszaladtam, mert idejét láttam már a fodrász meglátogatásának. A frizurám egyszerű, ezért gyorsan megvan, ráadásul most kimondottan jól is sikerült: fiatalos, mégsem extravagáns (az extravagancia és a pozícióm egymást egyre inkább kizárja), ráadásul a kopaszodásom is diszkréten leplezi.

6. Éjjel viszont baromi szarul aludtam. Későn feküdtünk le (hajnali 3 körül), én pedig valami miatt nagyon felületesen aludtam, és közben sokat és hosszan álmodtam. Nem csoda, hogy reggel úgy ébredtem, mint az ázott szar, és a várnyomásom is mintha magas lett volna.

7. Az izgatottságom oka valószínűleg nem az államvizsga (szerintem nincs okom azon izgulni, de csütörtökön biztosan a torkomban dobog majd a szívem), hanem az a 8-céges pali, aki árajánlatot kért. Ha minket választana, az nagyon nagyot dobna a cégen, mert sok gondot megoldana. Januárban felvehetnénk egy új, teljes munkaidős alkalmazottat, akire rápakolhatnánk ezeket a vállalkozásokat, plusz még vagy ugyanennyi vagy kicsit több másikat is, ami engem is, a társamat is jelentősen tehermentesítene, és végre lenne időm menedzserkedni. Továbbá elkezdhetnék végre főnökként viselkedni, átköltözhetnék egy külön szobába, ahol viszonylagos nyugalomban dolgozhatnék, és még a bevételből is maradna fejlesztésre, magáncélra. Mivel viszont ilyen sok múlik a dolgon, tutira nem fog bejönni, ez az életemben eddig mindig így volt.

8. A mai program (a délutáni alvásbepótláson túl) a településszociológia volt. Slum, szuburbia, gettó, alulintegrált zónák, szukcesszió, filtráció, szegregáció, invázió, urbanizáció, relatív dekoncentráció, humánökológia, szektorelmélet, koncentrikus körök elmélete, meg a többi. Ezek baromi szarul hangozhatnak így, de a településszociológia az egyik legkézzelfoghatóbb szakszociológia, szóval nem nehéz, és még érdekes is.

9. Valamiért egész nap fáztam a lakásban, pedig szerintem nincs (nem volt) hidegebb, mint az utóbbi napokban. A tippem az okokra, hogy kimerültem, és megint elhanyagoltam az evést, mint oly sokszor, mert amikor végre betápláltam az arcomba három szelet pizzát, mindjárt elkezdhettem kitakarózni. Ja, a tanulás okán ugye nem akartam nekilátni főzni.

10. Ha már pizza, a kedvencem a 4-sajtos, az is a Speedy-től (Netpincéren rendelve). Olcsó, nagy és baromi finom, bár tőlük még nem rendeltem szar pizzát. Ráadásul mindegyikhez választhatsz négyféle alapból, ami általában a sajtos szokott lenni, viszont ebben az esetben az egy kicsit hülyén venné ki magát, szóval a paradicsomos alapot választottam inkább. A kéksajtos részek a kedvenceim benne, mivel én a penészes sajtokat is szeretem. Nem volt ez mindig így, mivel a márványsajthoz (és társaihoz) bizony fel kell nőni, ez viszont egy pár éve már megtörtént nálam.

Na kérem, a magát a közjóért felelősnek érző 979 most prevenciós céllal beszámol a címben már említett termékkel kapcsolatos tapasztalatairól.

Igaz, diétázom, de ha napokig csak natúr melleket ennék meg kecsketápot, akkor egy hónapig sem bírnám ki, ezért alkalmanként beiktatok némi kevésbé diétás táplálékot. Ilyenkor sem könnyű a helyzetem, mivel sokszor elég ötlettelen vagyok a vacsorát illetően. Este is bementem a sarki Matchba, hogy ötleadási céllal flangáljak egy kicsit a sorok közt, amikor eszembe jutott, hogy van ám ott mirelites pult is. Mellé álltam, és máris megpillantottam szívem csücskét, a Bakony Sajtroppancs^* nevezetű terméket. "Whoa, micsoda dőzsi lesz itt este" — gondoltam magamban, és a gondolatot tett is követte: beemeltem egy zacskónyit a kosaramba. Vettem mellé négymagos rozskenyeret, hogy a körettel ne kelljen bajlódni és, hogy a diéta álcája azért fennmaradjon. Az ára ugyan nem volt kiírva, de a pénztárnál hamarosan megtudtam: 1499 Ft. Ezért 6 db panírozott sajt jár, 500 gramm összsúlyban. Nem mondanám olcsónak, de a drágasága biztosan az összetevők sokasága miatt van:

Trappista sajt 40% (tej, konyhasó, baktérium keveréktenyészet, oltóenzim), búzaliszt, víz, étolaj, konyhasó, fűszer, élesztő, módosított kukorica keményítő, térfogatnövelő (E341, E500), nedvesítőszer (E1200), fűszerkivonat.

Mmmm, de finomnak hangzik! Ha nedvesítőszer meg baktérium keveréktenyészet nincs benne, meg sem veszem, de így nem bírtam ellenállni.

Itthon elpáholtam Desiré seggét, amiért megint pisafoltot hagyott a hidegpadlón, felmostam, aztán nekiláttam frissen szerzett kincsem elkészítésének. Lábas elő, olaj bele, majd amikor a cucc halkan sercegni kezdett, felbontottam a sajt csomagolását, és óvatosan, két ujjal a forró olajba helyeztem belőle két darabot. Közben nekiláttam mosogatni, mivel az előző napi mosatlan még ott hevert, és vasárnapról is maradt még egy különösen ellenálló tartalmú tepsi, de azért gyakran a sülő sajtokra pislantottam a szemem sarkából. Néhány perc múlva mindkettő alja elsötétült, ezért gyorsan megtöröltem a kezem, hogy megfordítsam őket. Előkaptam egy lapos, forgatásra használt izét, de a fazék mellé érve már láttam, hogy ami általában egy ilyen termék előnye (rendesen be van panírozva), az ebben az esetben nem létezik, a sajt véletlenszerű pontjaiból ugyanis cafrangok szivárogtak a drága olajamba. Óvatosan megfordítottam őket, de bármennyire bántam is velük hímes tojásként, az egyikük panírjába krátert ütött maga a belseje, amiből 50 km/h sebességgel áramlott az olvadék a forró olajba. A lapáttal kiemeltem a sajtot, és közben végig a sütőalkalmatosság felett tartva azt, a másik kezemmel túrni kezdtem a szekrényben, hogy valamilyen landoltatásra alkalmas edényt vegyek elő. Mire ez sikerült (cca. 20 mp), a kiemelt sajt teljes terjedelmében az olajban úszott, és cafrang mivoltjában zsezsgett az edény szélénél. A kiürült panírvázat gyorsan az előkotort tálba löktem, majd elkezdtem lehalászni a lényeget az olaj tetejéről, hogy legalább valamit megmentsek belőle. Eközben az a lapátra ragadt, és lerobbanhatatlan bevonatot képezett rajta, szóval lesz még vele gondom. Mire ezzel megvoltam, a még az olajban sülő másik sajtszelet erőteljesen megfeketedett (30 mp alatt), de azért még ehető állapotú volt, és végül a panírnál több jutott belőle a gyomromba. 

Gondolva a holnapi ebédemre, újabb két sajtot tettem az olajba, amit előtte gondosan lehalkítottam, hátha az volt a baj, hogy túl forrón sütöttem az első kettőt. Már amikor beraktam, láttam, hogy azokon is gyárilag gyártott rések tátonganak, amikből újabb cafrangok indultak világgá. A következő öt percet féltő gondoskodással és aggódó-óvó tekintettel álltam végig a tűzhely mellett, majd leendő ebédemet óvatosan kiemeltem az olajból. Egy előre odakészített műanyag dobozba helyeztem őket, egyúttal kihűlésre ítélve mindkettőt.

Aztán jött a vacsora: egy egyedileg sült sajtcafrangokkal borított barna panírváz, meg egy több helyen léket kapott, szivacsos-ragacs kinézetű rántott trappistának nevezett, baromi sós valami, és persze a négymagos rozskenyér-szeletek. A kenyér finom volt, ezért repetáztam is belőle. 

Ilyen hibát ti ne kövessetek el!

*: remélem, ezzel az írásommal semmi törvénybe ütközőt nem teszek.