skinhead bejegyzései

És akkor a fizikai viszontagságok ecsetelése után jöjjön a pszichikai vonulat. Innen is kapta a címét ez a bejegyzés-sorozat, Két világ közt.

Merthogy ott voltunk ugye mi, a barátom, a két fia (16 és 12 évesek), a húgom, meg én, és persze rajtunk kívül még több ezren, zömében jobboldali gondolkodású emberek, hagyományőrzők, skinheadek. Sajnálatomra utóbbiak az idén nagyon sokan képviseltették magukat, avagy csak a kevésbé szélsőséges (kinézetű) emberek maradtak el, ezért tűnt olyan nagynak a skinheadek aránya. Ennek megvan az oka, amire még visszatérek.

Amikor hét évvel ezelőtt, először keveredtem erre a fesztiválra, még sokkal kevesebben voltak, nemcsak a skinek, de úgy általában a létszám is kisebb volt. Akkor sátoroztam életemben először egy táborban. Fiatalabb is voltam, könnyebben is viseltem a viszontagságokat, de ha nem is lett volna így, az alatt a hét alatt annyi élmény ért, mint előtte soha. Nem volt kétséges, hogy a következő évben is kimegyek, aztán megint, és ez így ment évről-évre, amikor is elkezdtem hajtogatni, hogy most már nem. Közben kicsaltam másokat is, és mivel nekik is tetszett, már nem kellett teljesen egyedül eltöltenem ennyi időt. Persze sosem voltam igazán egyedül, hiszen mindig azt tapasztaltam, ha bárhol közbeszólok egy beszélgetésbe, máris ismeretségek köttetnek. Itt sosem volt akadálya a barátkozásnak, mert olyanok voltunk egymásnak, mint egy nagy család, aminek a tagjai régen nem látták ugyan egymást, de azért mindig akad közös témájuk.

Voltak itt nyugdíjasok, családok minden korosztályból, gyerekek a karonülőtől a kamaszig, motorosok, rockerek, skinheadek, FIDESZ-szimpatizánsok, MDF-esek, gyakorlatilag a konzervatív-jobboldali-hagyományőrző gondolatkör és életmód teljes spektruma. Aztán ahogy a barátaim is egyre gyakrabban jártak ki (és vettek rá aztán, hogy szándékaim ellenére velük tartsak), egyre kevésbé foglalkoztam a környezettel, hiszen ott voltunk egymásnak mi. Ettől függetlenül mindig alaposan körülnéztem, hogy megsaccolhassam, többen vagyunk-e, mint egy évvel korábban. Eddig nem is volt ezzel 'probléma', most viszont valahogy szembeötlően sok volt a skinhead.

Amikor a tavalyi (kevésbé terjedelmes) beszámolót írtam az akkor rendezvényről, alaposan kikaptam Rástól, amiért képes voltam szélsőséges (talán neonáci) emberekkel egy levegőt szívni, együtt szórakozni velük. Már akkor is írtam, és most is előre leszögezem, hogy attól, hogy rajtam kívül ilyen vagy olyan emberek is vannak valahol, én még ugyanaz vagyok, és egyáltalán nem érzem, hogy szégyellnem kellene magam mások gondolkodásmódja miatt. Ez a mások helyetti bocsánatkérés a világ egyik leghülyébb dolga. Ilyen elven nem szabadna az Alteregoba mennem, mert ott a melegeket lejárató alakok is vannak, talán még pedofilok is, vagy moziba sem mehetnék, mert mi van, ha a mellettem ülő ember egy erőszaktevő vagy gyilkos. Szóval ezt a vonulatot hanyagolnám, ha lehet.

Ez nem jelenti azt, hogy szeretném a skinheadeket, mert nem is szeretem őket. Amennyit kívülről látok belőlük (valahogy velük sosem sikerült beszédbe elegyednem, de ez nem rajtuk múlott), sokuk rendkívül primitív ember. Még az enyémnél is fekete-fehérebb a gondolkodásuk, és a morál-erkölcs-emberség vonulat tekintetében is egészen máshogy gondolkodnak. Hogy érthető legyen: valószínűleg képesek lennének embert ölni, valamiféle 'szent cél' érdekében (Magyarország faji alapú megtisztítása, a kommunisták elkergetése/likvidálása, stb.) Ugyanúgy nem éreznének gátakat bizonyos esetekben, mint ahogy az általuk ellenségnek tekintett emberek nem éreznek (szerintük), de nem veszik észre, hogy ettől éppen olyanok lesznek, mint azok. Én is keményfejű vagyok, de ők még inkább azok, és gyakran nem is lehet velük szót érteni, mivel az érvek súlya alatt ők is valamiféle vallási fanatikushoz hasonló pózt vesznek föl. Vannak számukra dolgok, amikről képtelenek vitatkozni, mert csak. És ami miatt végképp nem szeretem őket az az, hogy ők sem szeretnek engem. Sőt, gyűlölnek, és az egészben az a vicces, hogy ezt nem is tudják. Melegként én olyan vagyok köztük, mint az öngyilkos-jelölt, aki besétált az oroszlán barlangjába. Ha tudnák, ki vagyok, bizonyosan megaláznának és ellátnák a bajomat, pedig igazán nem kell tartaniuk tőlem.

Míg az ember végigmegy Budapest utcáin, bőven van kin legeltetnie a szemét. Nagyon sok helyes, jólöltözött srác flangál fel-alá. Ezen a fesztiválon azonban annak ellenére, hogy a résztvevők legnagyobb hányadát tízen- és huszonéves srácok teszik ki, igen gyenge a felhozatal. A kopasz fej számomra eleve nem vonzó, ahogy a bakancs vagy a katonai gyakorló sem. Természetesen ezekből van a legtöbb. A szőrös, löttyedt testek szintén taszítanak, a tetoválásokat pedig megint csak nem szeretem. Persze a macikat kedvelőknek vagy a military fetisisztáknak ez egy paradicsom lett volna, de én a hat nap alatt talán ha 5 olyan srácot láttam, akire azt mondtam volna, hogy képes lennék vele lefeküdni. Ehhez jön az obszcén beszéd, a köpködés, az állandó részegség, az igénytelenség és minden egyéb, heterosnak tartott viselkedésforma. Nagyon nem az én világom ez, soha nem is volt. Ettől én mindig balra helyezkedtem el, még ha annyira azért nem is. 

Tavaly már írtam egy gúnyos bejegyzést a skinheadekről, oldalt a linkjét is megtaláljátok (mint a legtöbbet kommentelt írásom). Nem is akarom most azt folytatni, de kiemelnék egy-két jellemző beszédtémát. Az egyik a rendszeres buzizás, köcsögözés. Ez nagyon ment. Amikor ilyet hallottam, mindig elkeseredtem, hiszen még ha a többi 'ellenségükre' rá is tudják fogni, hogy azok ártanak a nemzetnek, az országnak vagy akárkinek, addig a melegek mivel árthatnának? Tudom én, mi az ideológia, na de az (is) nevetséges. Nincs elég sok ellenség, nincs elég ellenségkép? Miért kell minket, szerencsétleneket is vegzálni? Csak azért mert mi gyengébbek vagyunk, akikbe beletörölhetik a lábukat? Vagy valamilyen vallási megfontolásból? Minek, amikor a zömük maximum csak állítja magáról, hogy hívő, de valójában nem az?

Ott van aztán, amikor egyik pontból a másikba tartanak, és közben nekilátnak hülyeségeket skandálni. Például "Mocskos zsidók!", vagy "Mocskos buzik!", de az idén már fejlődés is volt, mert beújítottak egy "Cigánybűnözés, cigánybűnözés, igenis van cigánybűnözés!" jelszót is az eddigiek mellé, amit a 6 nap alatt legalább 600-szor hallottam. Kurva jó erre ébredni, erre feküdni (függetlenül attól, hogy ezzel egyetértek (mármint, hogy igenis van)). A végére már legalább annyira untam, mint az állandó ostorpattogtatást. 

Juj, már megint mennyit írtam...nekem a világ összes felülete sem lenne elég, hogy úgy istenigazából kiírjam magamból a gondolataimat. Most is alig írtam még...na mindegy, rövidre fogom a végét.

Szóval ilyenkor minden évben két világ közt találom magam, azaz egy kicsit felcserélődik az alapfelállás: a buzik közt jobboldali egy hétre buzi lesz a jobboldaliak között. Furcsa, de mindkét világnak autentikus része vagyok, és mindkét világ nekem is a részem. Mármint persze nem a skinheadeké, hanem minden más, amiről eddig nem írtam (pedig szerettem volna), a normális, jobboldali gondolkodású emberek, a hagyományőrzők, kézművesek, néptáncosok, a nemzeti rockot játszó zenekarok, a Kormorán, a Beatrice, a hagyományos kaják, a történelmi, politikai előadások, az íjászkodás, a lovagi játékok és a többi. Szeretem ezt a közvetlenséget, szeretem ezt a bajtársiasságot, szeretem, hogy SOSEM TŰNIK EL SEMMI a sátramból, sem a pénztárcám, sem a mobilom, sem a fényképezőgépem. Nagyon más világ ez, amiből ha bizonyos dolgokat átvennénk a 'rendes' világba, az sokkal jobbá válhatna ezáltal.

Most pedig terjedelmi okoból befejezem a beszámoló ezen részét (még lesz egy), miközben tudom, hogy számtalan támadási felületet nyitottam. Kommentek formájában lehet kérdezni (mert biztosan sok kérdés merült fel), és lehet támadni is, de csak mérsékelten, ha kérhetem.

(Végül egy ideiglenes bekezdés: elindult a Cody's-zal közös fogyasztóvédelmi blogunk, tessék gyakran ránézni, olvasni!)

Beszarás, hogy máris augusztus van, holott én még fel sem fogtam igazán, hogy itt a nyár. Mire kezdeném beleélni magam, már jön is az ősz, az eső, a hideg, meg Desi nyávogása, hogy nyissam ki neki az ablakot (amit nem fogok megtenni). A május a zárással ment el, a június a vizsgákkal, a július pedig megint csak a munkával, így eddig összesen 5 napot nyaraltam...

...amiből két napot élveztem igazán, a túránkat. Ez a balatoni három nap nem az én vágyam volt, csak a barátom annyira ellentmondást nem tűrően parancsolt rám, hogy menjek, hogy végül is rábólintottam. Elvégre egy kis punnyadás mindig jól jön, csak ne kellett volna olyan messzire utaznom miatta. Viszont a nyaralást nem ennyire öregesen képzelem el, hanem egy kissé aktívabban. Jó, jó, pihenni kell, na de úgy érzem, nekem inkább a szellemi felfrissülés hiányzik, hiszen a testem fitt és friss (volt, mielőtt még így megöregedtem volna). Ez a három nap tehát nem is igazi nyaralás volt, hanem csak mások elvárásának teljesítése. Így nem is az igazi.

Ahogy a holnap kezdődő, és — számomra — vasárnapig tartó táborozás sem lesz az, mert azt sem én akartam. Nem magával a sátorban lakással van a probléma, hiszen azt még ilyen öregesen is jól viselem (habár vasárnap reggel tutira nem ezt fogom mondani), de nem is az anyagiakkal, mert egy hét mindössze 14000 HUF. Nem is a meleggel, nem is a szúnyogokkal vagy a közös zuhanyzóval, és még csak nem is azzal a számtalan skinheaddel, aki szintén ott lesz, hanem azzal, hogy már unom az egészet. (A rendezvény nevét direkt nem írom ki, mert még csak most megyek, ráadásul a blogolásba be nem avatott családtagjaim is rátalálhatnak általa erre a szerény kis irományra.)

Igen, tök jó, hogy 100% jobboldali lesz a táborban, jók lesznek a történelmi, politikai és társadalomtudományos előadások, jó lesz a véradás meg a sok-sok koncert is. Tuti. És jó lesz nappal megdögleni a melegtől, éjszaka meg két pulóverben aludni a hálózsákban...de könyörgöm: unom. Unom! Ugyanazok az előadók, ugyanazok a fellépők, és ez nem is volna baj, ha nem ugyanazt mondanák el. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a részegek, ugyanazok a hangoskodók. Hat éve járok ide, vagy talán már 7? Mindegy. Némelyik előadást már minimum 4x hallottam, pedig az előadó professzor tudásából nyilván futná másra is, ahogy a többiek is egyre laposabbnak tűnnek. Tutira velem van a baj.

De akkor miért megyek ? — kérdezhetnétek tőlem joggal. 

Nos, becsszó nem akartam. Már tavalyelőtt is mondogattam, hogy már nem érdekel, tavaly pedig határozottan kijelentettem, hogy elég volt. Anyám viszont megérdeklődte, hogy megyek-e, mert ha igen, velem jönne a nagyobbik húgom is. Erre nem mondhattam nemet, főleg azért, mert így végre alkalmam nyílhatott egy kicsit közelebb kerülni a saját (fél)testvéremhez. Másrészt a barátom is kapacitált, merthogy ő ott tud a legjobban pihenni. A gyerekei mennek, amerre látnak (és nem kell őket félteni), ő pedig addig nyugodtan piknikezhet...hát mentem. Viszonylag jó is volt, igaz, jóformán mást sem csináltunk, mint a sátrunk mellett boroztunk meg szotyiztunk egy pokrócon elheverve. Kicsit azt is megtapasztalhattam, milyen az, amikor az addig barátságosnak tekintett közeget — buziként — immár ellenségesnek élem meg...pedig én változtam, nem ők. Na mindegy, ez messzire vezetne. Idén megint határozott voltam, és a sarkamra állva kijelentettem: nem megyek. Erre jött a barátom, hogy "ne csináld már, tavaly is milyen jól elvoltunk", stb. Mire ismét beadtam a derekamat. Anyám is előre mondogatta, hogy az idén mindkét húgom jönne, ha én mennék, hát nem volt mit tenni, az ő kedvükért (is) igent mondtam. Jöjjenek, aztán majd jól elleszünk. 

Na de ez nem olyan egyszerű. Először is el kell paterolnom a macsekot. A Rolandék új albérlete ugyan megfelelő (elvégre ő a cica másik gazdája), csakhogy ott már egy kutya is van. Sebaj, rááldoztam egy fél napot, és elvittem a Desit hozzájuk, letesztelendő, hogy bírják majd egymást ezen az egy héten. Vicces volt, de úgy tűnik, minden rendben lesz. Ma szépen hazanyargalok, kitakarítom az alomtálcát, kirimánkodom a macskát az ágy alól (ahova majd a szállítódoboza megpillantásakor menekül be), átviharzok vele a Roliékhoz, onnan vissza haza, aztán ágyneműt mosok (hadd száradjon, amíg nem vagyok otthon), lefújom a kádat kék festékkel (hadd száradjon, amíg nem vagyok otthon) — persze a megfelelő sorrendben: mosás, fújás, teregetés — és összepakolom a holmimat. Holnap reggel nyargalás anyámékhoz, vidékre. Szolíd ebéd, aztán kocsival a tett színhelyére, ahol jön az újabb kombinálás: én a testvérem sátrába, a barátom meg az enyémbe, mert tavaly tönkrement az övék.

De ez mind csak a technikai része a dolognak, ugyanis ezeknél sokkal nagyobb problémák is akadnak. A nagyobbik húgom bepasizott, és most aztán dúl a love. Olyannyira, hogy a világ megszűnt számára létezni, közte a beígért közös nyaralás is. Ha anyám nem mondta volna, hogy olyan a srác, mint én, csak 24 évesben, akkor el sem tudnám képzelni, mi lehet a finnyás kiscsajszinak (18 éves...) ilyen észveszejtően hanyagolhatatlan (így viszont tökéletesen megértem). Oké, egy kipipálva, viszont a másik húgom még ott van. A pénz kérdése ismét felmerült, ugyanis az előző havi fizetésemből kellett megoldanom a balatoni kiruccanást ÉS ezt a táborozást is (Madonna — reméljük, el nem maradó — koncertjének 2 személyre szóló megfinanszírozásán túl). Ma bejöttem dolgozni, és kp-ban megkaptam a havi pénzem kb. felét. Ez a probléma megoldódott.

Ma dél körül jött a telefon, hogy a barátom valami gikszert idézett elő a bátyjától kölcsönkapott drága autóban, aminek a javítása 130k HUF, ergo nem marad pénze a holnap induló programunkra, magyarul ő akkor így nem jönne. Mit ne mondjak, kiugrott belőlem az önzés: "Micsodaaa? Basszus, a ti kedvetekért álltam rá az egészre! Mi a faszt csináljak ott egy hétig a húgommal?". Kicsit tényleg elkenődtem. Anyámék már nyilván bekészültek, a kis majdnem 16 éves is ezen pörög, nem mondhatom nekik, hogy sztornó. De tényleg: mi a fenét kezdjek a testvéremmel, akinek egyrészt az apja lehetnék, másrészt alig értünk szót egymással? Meg aztán: ezért sakkozzak a pénzemmel, ezért áldozzak majdnem egy hetet olyan dologra, amit nem is én akartam, ezért nélkülözzem a párom társaságát, ezért tegyem ki a cicámat sokkoló helyzeteknek, stb? Szerencsére egy pár órával ezelőtt jött a barátomtól az újabb hívás, hogy talán szerencsésen megoldódik a probléma, max. májkrémet esznek egy hétig. Mondtam, hogy adok kölcsön, de azt visszautasította, így valóban májkrémet kell majd enniük. Mindig van valami.

Na, szóval a lényeg, hogy akkor most én vasárnapig nem leszek, meg lehet, hogy 1-2 napig utána sem (mivel a melóm vélhetőleg igencsak felszaporodik), de addig talán ellesztek valahogy. Egy időzített bejegyzés talán belefér valamikorra, de nem ígérem. Utána viszont jön az élménybeszámoló, plusz néhány kemény téma, ami egyeseknél talán kiveri a biztosítékot, de ettől én még megírom. Ja, és persze indul az új blog is, ha lesz neki egyedi sablonja...de ez már egy másik történet.

Majd jövök.

Az utóbbi 6 évben minden nyaram leghosszabb egybefüggő szabadságát egy olyan rendezvényen töltöttem, ami a köztudatban vagy nem létezik vagy minimum fasiszta. Persze ezt a jelzőt nem nehéz egy olyan országban kiérdemelni, ahol már a néptánctól, népdalénekléstől vagy kézműves foglalkozásoktól eltérő bárminemű hagyományőrzés is szésőségesnek számít. Elvégre lovagolni, íjászkodni, rovásírást használni vagy sólymot reptetni csakis a radikálisok szoktak... mert a 'normális' ember a szabadidejében a Burger Kingben eszik, egy moziban ül, Győzikét néz, plázázik, vagy leértékelt árukra vadászik valamelyik hipermarketben. De nem akarok igazságtalan lenni, hiszen egy kívülálló szemében könnyedén tűnhet fasisztának vagy nácinak ez a bizonyos rendezvény, ha a látogatóinak egy jelentős hányada konkrétan szkinhed. Nemcsak lelkében, de megjelenésében is.

Ezen a bizonyos rendezvényen (aminek a nevét direkt nem írom ki, de könnyen kitalálható) a jobboldali gondolkodásmód teljes spektruma képviselteti magát, és ha valaki azt gondolná róluk, hogy "ez mind egyforma", akkor közlöm, hogy ilyen szintű sokszínűséget keresve sem találni máshol. A teljesen hétköznapi családocskáktól, az agyontetovált motorosokon át, a nyugdíjas mamikákon keresztül az elborult agyú kopaszokig megtalálható itt mindenki, a politikai jobbközép gondolkodástól egészen az ultraradikálisig. Így aztán annak ellenére, hogy itt mindenkinek hasonló alapokon nyugszik a gondolkodásmódja, nincs két ember aki minden tekintetben egyetértene egymással, sőt...de most nem ez a téma. Egy dolog azonban eléggé szembetűnő: a résztvevők kb. 40%-a szkinhed. Ez részben azt bizonyítja, hogy az ezzel a stílussal azonosulni nem tudó másik 60% sokkal toleránsabb, mint az önmagát a tolerancia bajnokaként feltüntető SZDSZ és holdudvara, akik persze csak addig türelmesek, amíg mindenki ugyanazt szajkózza, amit ők. Itt mégis mindeki békén megfér egymás mellett, sosincs verekedés, sosem tűnik el senkinek semmije (hacsak el nem veszti azt), és ha politikai témájú magánbeszélgetésre kerül sor, akkor sincs belőle öri-hari, pedig itt legalább olyan jókat lehet vitatkozni a hasonszőrűekkel, mint más esetekben a SZDSZ-szavazókkal (akikkel én nagyon élvezetes csörtéket tudok lenyomni).

Ezt a hosszúra nyúlt bevezetőt pedig azért pötyögtem ide, hogy felvezessem a mai témát: a szkinhedek szubkultúrájába szeretnék egy kis betekintést nyújtani, mint olyan kívülálló, aki azért egy kicsit jobban belelát a lényükbe, mint más kívülállók. Talán azt gondolnánk, hogy egyfajta uniformitás uralkodik a köreikben, hiszen mind egyformán néznek ki (a szkinek mondjuk pont annyira egyformák, mint a kínaiak), és biztos ugyanúgy is gondolkodnak. Pedig nem. Ha a felszínt egy kicsit megkapargatjuk, hamar rájöhetünk, hogy még ők is sokskinűek (ez de szar volt...). Nézzük a legjelemzőbb tulajdonságaikat.

A szkinhedek megjelenése

A legszembetűnőbb vonás a kopasz fej, ezt mindenki tudja. Persze kopasz más is lehet (pl. jellemzően a kidobóemberek), ugyanakkor nem minden szkinhed kopasz. Előfordulnak például egyéb módon felnyírt vagy Hitler-frizurás alakok is. A ruhatáruk alapkelléke a katonai bakancs, benne fehér fűzővel, a katonai nadrág (akár fekete-szürke-fehér verzióban is), esetleg a fakított/koptatott farmer, a narancssárga belsejű bomber-dzseki és a (jellemzően) fehér nadrágtartó. A pólóik gyakran náci/hungarista jelképeket tartalmaznak, mint például birodalmi sas, horogkeresztre hajazó jelkép, Dávid-csillagot a szemetesbe hajító alak, Szálasi Ferenc arcképe, nyilaskereszt, Nagy-Magyarország-sziluett és/vagy rovásírás. A testüket gyakran tetoválják. Ezek az ábrák szintén a fenti jelképtárból kerülnek ki. Fülbevalót, ékszert szinte sosem hordanak, viszont gyakran viselnek nemzetiszín karszalagot (esetleg életérzés-karkötőt), Nagy-Magyarországos vagy vaskeresztes kulcstartót. Mostanában közkedveltté vált köreikben a 'Lonsdale' márkájú ruházat is, mivel azok feliratában helyet kap az NSDA betűsor, ami csak egy betűvel tér el a hitleri nemzetiszocialista párt rövidítésétől. Vannak szkinhedek, akik barkót viselnek, ami a kopasz fej mellett —véleményem szerint — rendkívül ocsmánnyá teszi a fizimiskájukat.

A szkinhedek gondolkodásmódja

Ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni. Tapasztalatom szerint ezek a fiatalemberek maximum 1-2 szintig képesek a gondolataikat egymásba fűzni, tehát olyan primitívek, hogy a köreikben elterjedt ideológiai paneleket képtelenek továbbgondolni. Ezt az is bizonyítja, hogy ha rájönnének eszméik tarthatatlanságára, valószínűleg felhagynának ezzel az életmóddal, és akkor jól elfogynának. Néhány gondolati elem:

- a világ összes bajáról a zsidók tehetnek

- minden jelentős politikai, kulturális és gazdasági pozícióban zsidók vannak

- minden zsidót, cigányt, négert, buzit és bevándorlót ki kell irtani

- kár, hogy Hitler elvesztete a II. Világháborút, vagy legalább tovább kitartott volna

- aki ezekkel nem ért egyet, az maga is zsidó, maximum zsidóbérenc

Ezen kívül alapvetően militáns gondolkodásúak, az ököljogban hisznek és tekintélyelvűek (bár csak bizonyos történelmi személyeket tekintve). Imádják a világháborús relikviákat és a katonai dolgokat (rohamsisak, katonai öv, stb.).

A szkinhedek kulturális jellemzői

A kultúra számukra a nekik szóló zenék (pl. Egészséges fejbőr, Magozott cseresznye, Oi-kor, Panzers, stb.) hallgatásában, a sörözésben, társas zsidózásban és különféle rigmusok szavalásában merül ki. Utóbbiak közül egy-két gyöngyszem:

Egy sor virág, egy sor fűz / Egy sor cigány, egy sortűz.

Megláttam egy arabot, / Letéptem egy darabot, / De az arab hülye lett, / S kinyalta a seggemet.

Sárkány ellen sárkányfű, / Cigány ellen bőrfejű, / Zsidók ellen németek, / Éljenek a szkinhedek!

Ezen kívül betéve tudják az összes jelentős történelmi személyiség, politikus és közismert emberek vélt vagy valós zsidó mivoltát, sokszor még eredeti nevüket is (Rákosi - Rosenfeld, Kun Béla - Kohn Béla, Hernádi Judit - Hertz Judit, Szekeres - Stern, stb.). Közkedvelt felkiáltásuk az Oi!, ami nem tudom, honnan ered, de gyakran használják. Ha agyuk emlékközpontjában ezek mellett még marad némi hely, azt általában dalszövegek és közismertebb revizionista nóták (Szabadkai udvaron; Lesz, lesz, lesz...; Szőke Tisza haragjában..., Horthy Miklós katonája, stb.) töltik ki. Az emlegetett rendezvény egyetlen kulturális, történelmi vagy politikai előadásán sem vettek részt, és vért adni sem voltak (utóbbi oka valószínűleg a "nehogy má' egy zsidó kapja meg" gondolat volt), ami minden egyebet elmond róluk. Az ott töltött 8 (vagy kevesebb) napot ivással, óbégatással, zsidózással és józanodással töltötték el.

Szkinhed típusok

Autentikus szkinhed: a fenti tulajdonságok mindegyike jellemző rájuk (egytől-egyig), a köztük levő különbséget csak azok intenzitása adja. Például lehet, hogy nemcsak magyar szkinhed zenekarokat hallgatnak, hanem német nyelvű, hörgő, náci zenét is, vagy úgy gondolják, hogy nemcsak minden zsidót (buzit, stb.) kell kiirtani, és akkor de jó lesz, hanem a 'zsidóbérenceket' is. A civil életben ugyanúgy néznek ki, mint egymás társaságában, ami jelentősen visszaveti a lehetőségeiket (ennek oka szerintük nem a megjelenésük, hanem a...na kik?)

Pszeudo-szkinhed: vagy hívhatnám kocaszkinhednek is. Ezek a hiányzó kellékeket valami egyébbel pótolják, például bakancs helyett bakancsnak látszó tárgyat hordanak, nem tetováltaják magukat vagy felvesznek akár Adidas-pólót is. Az ideológiával sem azonosulnak, maximum meggyőződés nélkül szajkózzák azt. Sokszor a hajukat is úgy hordják, mint bárki más, amikor összejönnek, akkor viszont leborotválják a fejüket. Nyáron elég hülyén is néz ki a lebarnult bőr mellé a rikítóan fehér fejbúb. Szerintem esetükben arról van szó, hogy abban a korban, amikor önmagukat keresik, valahogy egy ilyen társasághoz csapódnak. Tetszik nekik a hangadók határozott kiállása, a felnőttekkel szembeni hozzáállása és a merészség, később aztán az egyéb kellékeket is magukévá teszik. Ugyanígy válnak egyesek emóssá, punkká vagy valamely együttes fanatikus rajongójává. Amint egy kicsit érettebbek lesznek, kikerülnek ezekből a körökből.

Proteszt-szkinhed: ezekből van a legkevesebb, hiszen létrejöttük alapvető oka a valami ellen való lázadás. Ez lehet a szülők bosszantása, iskolai botránykeltés, bárminemű figyelemfelhívás, vagy az igazságérzetük sérülése miatti határozottnak hitt kiállás (a megjelenésükkel). Ha a problémájuk megoldódott, újra normálisak lesznek, esetleg valamilyen más szubkultúra tagjává válnak (mondjuk mert megunják a jelenlegit),

Hát, ma megint egy kicsivel okosabbak lettünk.