sorozat bejegyzései

Az utóbbi néhány napban egy kicsit elhanyagoltalak benneteket, de mentségemre szolgáljon, hogy a hétvégén nem is voltam netközelben, tegnap pedig nem jutottam a beszámoló végére (már megint olyan rövid...). Addig is, amíg elkészül, írnék néhány sort az egyik kedvenc sorozatomról, amit címszavakban már eddig is sokszor emlegettem, de sosem vettem a fáradságot, hogy kifejtsem, miről is beszélek. Tehát a Millennium.

Anno a TV3-on, majd a Viasat3-on nyomták az X-Akták előtt, én pedig mindkettőt lelkesen néztem, aztán amikor a Viasaton elölről kezdték az egészet — a folytatás helyett, — akkor megint. Ahhoz képest mostanában elég sok epizódnál jön rám az 'ezt már láttam' érzés, aztán meg mégsem emlékszem rájuk. Persze jobb is, így legalább ismét meg tudok lepődni. Az X-Akták azért is jó, hogy szóba került, mert a Millennium stábja is abból a gárdából került ki, gyakorlatilag zömében ugyanazok készítették. A producere ennek is Chris Carter, a zenét pedig szintén Mark Snow szerezte — hogy csak kettőt említsek. A Millennium azonban sokkal földhözragadtabb, nincs benne annyi elborultság, mint elődjében (gumiember és hasonlók), tulajdonképpen sok-sok Hetedik vagy A bárányok hallgatnak, csak éppen 43 percben.

A főszereplő, Frank Black egy volt FBI-os különleges ügynök, akinek van egy paranormális képessége, mégpedig, hogy képes a gyilkosok szemével látni. Ez nem szándékos, mert csak néha villan be neki egy-egy képkocka (mondjuk az áldozat rémült arca), de a sorozatgyilkosok lelkivilága terén szerzett tudásával együtt ez elég ahhoz, hogy elkapja az aktuális elkövetőt. Itt jellemzően ki is merül a sorozat paranormális vonulata, és inkább a valósághű történetek kerülnek terítékre. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy némelyik epizód sztorija megtörtént eseten alapul. Frank egy napon egy áldozatainak polaroid fotókat küldözgető sorozatgyilkos célkeresztjébe kerül, és amikor a postaládájában megtalálja a feleségéről és kislányáról készült képeket, otthagyja az FBI-t. Néhány évvel később azonban visszaköltözik Seattle-be, beáll a Millennium Csoport nevezetű, hozzá hasonló képességekkel rendelkező tagokból álló szervezetbe, aminek az a feladata, hogy a különféle esetekben kívülről segítse az FBI munkáját. Amikor valahol egy nem szokványos eset történik, a rendőrség vagy az FBI Franket hívja, hogy minél több 'extra' infot szerezzen a gyilkosról. Láthatunk itt papokat gyilkoló elkeseredett (volt) családapát, nyugdíjazott bírót, aki a későbbiekben is ítéleteket hoz — otthonról — majd azokat frissen szabadult gyilkosokkal hajtatja végre, bekattant robbantási specialistát, titkos orvosi kísérleteket folytató gyógyszergyári alkalmazottat vagy fiatalokból álló, drogos vallási szektát, hogy csak néhány epizódot említsek. A későbbi részekben pedig egyre inkább belelátunk, miről is szól valójában ez a Millennium Csoport, és kiderül, hogy akit korábban segítő, támogató barátnak hittünk, az igazából nem a jófejek kategóriájába tartozik. Itt már egy kis összeesküvés-elmélet is belekerül a sztoriba, de ettől csak még izgalmasabb lesz az egész.

A főszereplőt alakító Lance Henriksen szerintem telitalálat, hiszen egy ilyen komor hangulatú filmsorozathoz az ő feje negyon is passzol, és végre egy normális szerepet is kapott. Legalább is nekem ez a véleményem, hiszen az eddigi filmjei vagy B-kategóriásak voltak vagy csak mellékszerepet kapott bennük (kivéve persze az Alienst), pedig nekem ő egy nagyon szimpatikus színész (holott ronda, mint a bűn). Gyakran tűnik fel még Terry O'Quinn, akit a LOST rajongóinak nem kell bemutatni. Itt Frank Black főnökét játsza.

Sajnos a sorozatot a 3. évad után leállították, pedig akkor kezdett csak igazán beindulni. Hiába, a pénz mindenek felett... 68 epizódot ért meg, magyarul eddig az első 45 jelent meg, 2*6 DVD-n. Remélem a 3. is napvilágot lát, és ahogy az amerikai verzión, ezen is helyet kap majd az X-Akták azon epizódja, amiben a két sorozat találkozik (meglepő módon Millennium epizódcímmel). Anno egy kicsit leesett az állam, lévén mindkét sorozatot lelkesen néztem.

Mindenkinek ajánlom a Millenniumot, de főleg annak, aki szereti a borzongást, de zavarja a túl sok misztikus elem, vagy aki a horrorokat már nem bírja, de akinek a thrillerek még bejönnek.

(A Youtube-on fenn van két rész 12-12 szeletben. Ez az egyik eleje, ez pedig egy másik vége (érdemes megnézni)).

Tegnap este megnéztem a Született feleségek című sorozat egyik epizódját, és meg kell mondjam, a legmesszemenőbbekig nem vagyok tőle elragadtatva. Legszívesebben aludtam volna, de ha erre mertem volna vetemedni, akkor tuti, hogy kitör a 3.világháború, merthogy hétfőn este sem volt szex, (bár Rolcsi a kiálló részek markolgatásával igyekezett feltámasztani bennem a vágyat) úgyhogy most kénytelen voltam kiböjtölni a film végét. Mindenkitől azt hallom, hogy jaj, milyen jó, meg hú de vicces, meg volt plakátkampány, reklámdömping, ajánlóhegyek, minden női gagyilap címoldalán a sorozat szereplői vannak... erről nekem meg az jut eszembe, hogy ugyebár jó bornak nem kell cégér. Tudom, sokak szemében szentségtörőek a mondataim, de hadd ne kelljen, hogy valami azért tessen nekem, mert sokaknak tetszik.

Igaz, hogy csak egy részt láttam, azt is az X. évad valamelyik pontjáról, és így nem mérvadó a véleményem, de más sorozatnál is megesett, hogy egy X. részt láttam, mégis megszerettem, és ha tehetem, azóta is nézem (pl. Dr. House). Szóval a Született feleségek a szememben egy nagy nulla, egy szappanopera-szintű valami amerikai módra. Erőltetett poénok (zömmel), lehetetlen szituációk, lehetetlen karakterek, ja és persze az összes férfi balfaszként van itt is beállítva. A szinkron közel tragédia, de biztos vagyok benne, hogy eredeti nyelven én is jobban élveztem volna.

De nem is szapulom tovább sokak kedvencét, mert még a végén (mondjuk) egy blogtalálkozón meglincselnek a népek...

Update: és akkor a legidegesítőbb dolgot elsőre ki is felejtettem (bár erről nem a film tehet): a vége előtt 5 perccel beraknak 15 perc reklámot, meg Keno-sorsolást, meg ki tudja még, mit. Ekkora pofátlanságot!