sport bejegyzései

Lement a labdarúgó világbajnokság, én meg közben naponta eltökéltem, hogy megírom róla a véleményem, azt' mégsem lett belőle semmi. Én már megszoktam... De még csak öt nap telt el azóta, szóval olyan sokat nem késtem, úgyhogy most röviden megfogalmaznám, mit jelent nekem a foci:

Semmit.

Ennyire rövid bejegyzéseket azonban nem szoktam írni, úgyhogy jöjjön egy kicsit bővebben.

Egy hajdani legjobb barátom — aki a heteroszexuális férfi archetípusa — azt mondta egyszer, hogy a foci a hülyék politikája, és ez nekem nagyon tetszett, mert úgy éreztem, teljesen igaza van. A véleményét most is osztom, hiszen a labdarúgás (és úgy általában a sportok) semmilyen jelentőséggel nem bírnak. Attól, hogy XY megnyert egy bajnokságot, világcsúcsot döntött, vagy hogy egy csapat jobban szerepelt most, mint legutóbb, esetleg vásárolt egy új játékost, a világ bajai nem oldódnak meg. Ugyanúgy van éhezés, vannak háborúk, járványok és nélkülözés. Igazából a szórakozás kategóriájába tartozik mindez, de még csak nem is épül tőle ez ember, mint mondjuk az irodalomtól, egy filmtől vagy egy daltól. Nagy nulla az egész. Tudom, ez most nagyon hülyén hangzik, és talán sértő is azokra nézve, akik velem ellentétben imádják a sportot, merthogy most lehülyéztem őket, de haladjunk tovább, és érthetőbb lesz.

Azt figyeltem meg, hogy a férfiak egy igen jelentős hányada úgy követi a foci világának eseményeit (és most maradjunk csak ennél a sportnál), mintha az élete múlna rajta. Mintha ez a tudás anyagi hasznot jelentene neki, vagy bármi más előnyt.  Felszállok egy buszra, és a két-három fős csoportok azt taglalják, mi volt az előző napi meccsen, elmegyek a házunk előtt, és az utcán kocsmázó pasasok névre, percre, meccsre lebontva elemzik az eseményeket. Ugyanígy a nők arról panaszkodnak, hogy este már megint nem nézhetik, amit szeretnének, mert valamelyik csapat játszik majd valamelyik másikkal, és a férjük foglalja majd be a tévéfotelt. Mindenki ezt nézi, az újságok erről cikkeznek, a hírek ezzel vannak tele, miközben az egésznek semmi jelentősége. Ugyanakkor ugyanezek a férfiak (mármint akiket hallok) vélelmezhetően vagy konkrétan sokkal kevesebbet, esetleg semmit sem tudnak a világ fontos eseményeiről, azokról, amik az ő mindennapjaikra is hatással vannak. Nem ismerik vagy összekeverik a politikusokat, nincsenek tisztában a gazdasági, politikai, társadalmi folyamatok összefüggéseivel, felcserélik az ok-okozati összefüggéseket, sötétek a történelemmel kapcsolatban, stb. Ez a kontraszt mondatja velem is, hogy igen, a foci a hülyék politikája. Órákig beszélnek a jelentéktelenről, és semmit nem / keveset tudnak a fontosról.

Ez most persze nagyon lecsupaszított, hiszen ennél azért jóval többről van szó. A foci/sport, és az ahhoz kapcsolódó jelenségek — annak ellenére, hogy nincs jelentőségük — fontos egyéb hatásokat váltanak ki, és valahol mégiscsak befolyásolnak egy halom dolgot, még ha az egész öncélúnak is tűnik.

A sport például szociológiailag is fontos, hiszen a mai társadalomban 'a férfi' szerephez hozzá tartozik a szeretete. A nőnek ugye főznie kell meg gyereket nevelnie, a férfi ('A' FÉRFI) meg böfög-fingik, sört iszik és érdeklik az autók, a műszaki dolgok meg a foci. Attól lesz férfi. Hát persze nem, de az egyszerű ember szemében mégiscsak így van. A fiúgyerek látja az apjától, hogy az rajong valamelyik csapatért, úgy látja, ez releváns dolga az életnek, azt is látja, hogy az apja milyen nagy tudású, és persze követni kezdi, mert az apa minta a gyerek számára. Akkor is követi, ha utálja az apját, maximum egy másik kedvenc csapatot választ, hiszen választani kell, mert olyan nincs, hogy nem ért a focihoz. Akkor nem lesz férfi, és a többiek meg majd jól lebuzizzák. Magamon is észrevettem, hogy egyből csodabogárként néznek rám férfitársaim, amint kijelentem, hogy engem ez az egész nem érdekel, és látszik rajtuk, hogy nemigen tudnak mit kezdeni a dologgal. Ez egyébként ez egy káros dolog - szerintem. A klasszikus férfi-nő sztereotípiák inkább ártanak, mint használnak (főleg a nőknek), és ez az egész csak még lebonthatatlanabbá válik, ahogy a fenti hozzáállás generációról generációra öröklődik.

A foci aztán segít az identitásképzésben és a csoportképződésben. Nyilvánvaló, hogy az azonos csapatnak szurkolók egyfajta szimpátiával viseltetnek egymás iránt, és bizonyos keretek között ugratni lehet a másikakat, akik másnak drukkolnak. Ezen kereteken kívül esnek azok, akik már nem ugratnak, hanem vernek, és ha még odébb pillantunk, na ott vannak az ultrák, akik rombolnak és pusztítanak, mindezt a sport szeretetének látszólagos égisze alatt. Őket azért nem lehet a foci rovására írni, mert a "jóból is megárt a sok" esete bármilyen dimenzióban felmerülhet, és ezek az emberek valószínűleg akkor is rombolnának, ha nem egy meccsről lenne szó. Az csak a casus belli. De ahogy a férfi-nő szembenállást károsnak tartom, úgy a bármiféle csoportképződést meg hasznosnak, hiszen a csoportbéli tagság fontos pszichológiai támaszt jelent, és más esetekben az egyén sikerességének esélyeit is növeli. Esetünkben a legnagyobb csoport a nemzet, a nemzettudatot pedig nagyon fontosnak tartom, többek között az imént említett okok miatt is. Más kérdés, hogy mennyiben tekinthető nemzeti csapatnak az, amiben mindenféle nációk sportolói kapnak helyet, mert az adok-veszek folyamatnak az lett az eredménye, hogy a nemzeti 11 fényképe olyan, mint egy Benetton reklám. Efelett a foci iránt rajongók nyilván szemet hunynak, mindenesetre hasznos, ha a tévé előtt ülő (vagy a helyszínen szurkoló) emberek magukénak érzik a csapatuk sikerét, örülnek annak, büszkeséggel tölti el őket és mindettől erősödnek identitásukban. Egy kicsit visszább lépve ugyanez hasznos lehet az országhatáron belül is, amennyiben a szurkolók lokálpatriotizmusa erősödik, itt viszont már belép egy káros folyamat is, hiszen a hazám egy másik településének lakóit nem kéne ellenségnek tekintenem. Ja, hogy egy másik ország lakóit sem? Persze, ez igaz, de azért én a népekre is erősen értelmezhetőnek tekintem Darwin munkásságát. Mint azt korábban már több helyen is kifejtettem, a nagy egyenlőséget, a világbékében gondolkodást és az egyetemes emberiségben való hitet egy valóságtól elrugaszkodott, természetellenes és öncélú filozófiai játszadozásnak tartom, viszont valahol örülök, hogy a labdarúgás (és az egyéb sportok) okán erősödő nemzettudat, pont az így gondolkodók erőfeszítései ellen dolgozik. De menjünk tovább.

A sport hasznos az egészség megőrzése szempontjából. Balesetek, sérülések persze akadnak, de csak az nem sérül, aki nem csinál semmit. Ott van például a teniszkönyök, és ugye, ha ez ember nem vigyáz, könnyen sportszemet kaphat... Ennek ellenére a mai, eltespedt embernek, az elhízott vagy rossz tartású gyerekeknek fontos a mozgás, ezt pedig a sportolás keretein belül a legkönnyebb kivitelezni. Ha nem volnának sportok (ide nem értve a snookert, sakkot, dartsot, biliárdot, golfot, stb.), igazából csak a munka jelentene mozgást, az meg inkább ront a helyzeten, mint javít. Így aztán el kell ismerni, sportolni jó, egészséges, erősít, szépíti az alkatot, karban tartja a testet, növeli a várható élettartamot, DE csak annak, aki csinálja. Aki sörrel a kezében elemzi és beszél róla, arra mindez nem hat — csak hogy visszakanyarodjak az eredeti nézőponthoz. Én például nemigen szeretek semmit, mert nem vagyok bennük sikeres. Időtöltésnek ugyan jó, de annyi más időtöltés is létezik, amit jobban szeretek csinálni. Semmi pozitív élményre nem emlékszem, inkább csak a rosszakra, például amikor állandó kapusként többször is majdnem eltört az ujjam, amikor egy bomba kivédése következtében estig jól kivehetően rajzolódott ki a hasamon a labda varrása, vagy amikor akkorát estem, hogy a tenyerem és a térdem lehorzsolódásán túl a szemfogaimról is lepattogzott a zománc.

A sport legfőképpen üzlet, és ez az, ami tönkre teszi az egészet. A sport és a játékosok támogatása, a médiafelületek bérbe adása iszonyatos reklámbevételeket generál. A hirdetési felületek értékesítése közvetlen, a mecénáskodás vagy a sportszerekkel való támogatás közvetett hasznot hajt egyeseknek, ebből pedig az következik, hogy a sport bourdieu-i értelemben mezővé válik (és egyesek még a luhmanni értelemben vett alrendszerek közé is megpróbálták bezsúfolni). A magam részéről a társadalmi mező felfogást elfogadom (mivel a definíció passzol), rendszerszinten viszont maximum úgy tudom kezelni, hogy a sport a gazdasági alrendszer olyan részrendszere, ami külön is áthat a magánéleti alrendszerbe (lásd 1-2 pont) és a politikai alrendszerbe (gondolok itt pl. a müncheni olimpiára), a jogi alrendszer pedig belé hatol át. Amikor egy játék sporttá válik, oda lesz az egész, mert egyrészt üzlet lesz belőle, másrészt eközben olyan szabályok közé szorítják, amik kilúgozzák az egészet, és igazából csak a befektetők játékterének határait vonják meg. Természetesen nem a játékosok testi épségének védelmére hozott szabályokról, hanem a lesről, a ruházat viselésének módjáról, a szükséges pisamennyiségekről vagy a különféle erőltetett, Forma-1-es hülyeségekről beszélek. Vagy mondjuk arról, hogy a gólöröm közben nem nyilvánulhatok meg oly módon, hogy azzal mások vallási meggyőződést sértsem... (és itt a megfelelő körök a kultúrát próbálják kilúgozni a játékból, abszolút csereszabatossá téve a játékosokat...de ez a gondolat messzire vezetne). Ebben az alrendszerben/mezőben befektetők vannak, akik kizárólag önnön anyagi érdekeiket tartják szem előtt, ezért a játékosok befektetéssé, termelőeszközzé válnak. A játék maga sokadlagossá válik, amikor a lényeg az adok-veszek, a hirdetési pénz, a klubok támogatása és jogállása, a szerződések betartása vagy be nem tartása vagy a késztetés, hogy miként doppingoljam úgy ezeket a termelőeszközöket, hogy az ne derüljön ki. Hol van itt a játék öröme? Sehol. Az meg külön idegesít, hogy ilyenkor minden reklám valamilyen sport-utalást tartalmaz, mert a legtöbbje erőltetett, és ordít belőlük az alkalmi nyerészkedés vágya. Ahogy Hollywood (mint entitás) sikeresen elérte, hogy a termékei reklámjáért ne ő fizessen, hanem még neki fizessenek örömmel a fogyasztók (lásd Oscar-díj átadás), úgy a sportból meggazdagodó körök is minden igyekezetükkel azon vannak, hogy meglovagoljanak bármit, csak azért, hogy a vagyonukat növeljék. Lásd férfi sztereotípia, nemzettudatra apellálás, stb.

Végül (hogy ne legyek végtelen) a sport üzleti mivoltából következik, hogy az egyén számára egy érvényesülési lehetőséget nyújt. Mivel a profi sportban vagy alkalmazott vagy beruházás vagyok, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy a legkedvezőbben adjam el magam. Ha sikerül bejutnom a profik közé, biztosítva van a megélhetésem, igaz, ezért mindent fel kell áldoznom (na de például az orvossá váláshoz is — csak, hogy ne tűnjek olyan drámainak). Ez valahol hasznos, hiszen sportolóvá válás sokak egyetlen érvényesülési lehetősége, ennek jogát pedig nem akarom senkitől sem elvitatni. Rio de Janeiro utcáin kerítők lesik a tehetséges utcagyerekeket, az USÁ-ban intézményesült, hogy ha valaki az iskolai csapatban jól szerepel, egyetem helyett a sportolói karriert választhatja, de a slumok (gettók) kosárlabdázó fiataljainak is sok esetben ez az egyetlen lehetőség a bűnözővé válás elkerülésére. Aki eljut erre a szintre, nemcsak 'fizetést' kap, hanem társadalmi elismertségre is szert tesz. Magyarországon például plusz felvételi pontokat jelent egy olimpiai helyezés, és minden hasonló eredmény után életjáradék is jár. A nemzet így hálálja meg az érte hozott áldozatokat. Plusz, ha egy sportoló közismertségre tesz szert sikerei révén, visszavonulása után már bármibe kezd, abban is sikeresebb lesz, mint riválisai, hiszen például egy sportoló éttermében enni nagyon menő dolog...a sznoboknak, de hát ők a fogyasztói társadalomban egy releváns csoportnak számítanak. Ezek mind hasznos dolgok, bár ha a sport nem lenne — a fentiek miatt — egy öncélú entitás, a leszakadt fiataloknak talán volna más lehetőségük is. Ez persze már fikció. De bármennyire is szépen hangzik mindez, a megélhetési szinten sportolni képes emberek száma valójában elenyésző. Gondoljunk csak bele, mire valaki egyáltalán eljut egy megyei döntőre, hány szelekción kell túljutnia, és szűrőből még azután is számtalan akad. Az ókori olimpiákon elég volt az, ha valaki minden vetélytársát legyőzte, és senki nem nézte, milyen eredménnyel tette ezt. Ő volt a legjobb, azt' kész. Manapság nem elég legjobbnak lenni, mert az igazi hírnévhez abszolút értékben is meg kell ütni egy szintet. Most már igazán pontosan mérhető a teljesítmény, és az eredményeket folyamatosan regisztrálják. Ezek csúcsok formájában egyre magasabbra kúsznak, egyre kisebb esélyt hagyva a következő generációknak a megdöntésre. Valójában már most is eljutottunk az emberi teljesítőképesség határára, sőt, rendszeresen kiderül, hogy már rég azon túl vagyunk. Nem csoda az állandó dopping-botrány, vagy a 20-30 éves sportolók 'érthetetlen' halála. Ne higgyük tehát, hogy a sport a harmadik világ fiataljainak mentőöve. Akadnak mesebeli esetek, de azok száma elenyésző.

Szóval mint látható, én sem gondolkodom olyan egyszerűen, mint az az első pár mondatomból kitűnhetett, azonban továbbra sem érdekel az egész. Egyszerűen a felsorolt (vagy fel nem sorolt, de létező) pontokkal kapcsolatos filozofáláson vagy vitán túl nem érint meg a sport semmilyen szinten, a foci körüli őrület pedig kimondottan bosszant, ahogy az is, hogy milyen sokat töltik értékes perceiket a semmin való vitatkozással. Amíg a sport csak játék, oké, de amint azon túl lépünk, életbe lépnek a fenti gondolatok. Oké, lement a VB, győzött az egyik, de vannak fontos dolgok is a világon, ideje hasznosítani magunkat!

Végül pedig elnézést, ha valakit önérzetében sértettem. Remélem, nem volt ilyen (szándékos pedig végképp nem volt).