suli bejegyzései

Az év utolsó napján illene valami visszatekintést rittyentenem ide, de ha nem is illem kérdése, mindenképpen praktikus, ráadásul mielőtt átinnám magam 2012-be, legalább kényszerítem magam, hogy egy kicsit az óévre koncentrálva összeszedjem magamban, mi mindent hagyok a hátam mögött.

JANUÁR
Az új év úgy indult, ahogy az eddigi jó pár, másnapossággal. Ha meg nem is fogadtam, hogy nem iszom többé, azért akkor elég erőteljesen megviselt a tisztulási folyamat, így kilátásba helyeztem, hogy át kellene állnom a könnyebb alkoholféleségekre. Jelentem, nem sikerült, mivel idén többször is voltak olyan durva másnapjaim, amik külön-külön kis fogadalmakat vontak maguk után, és ezek egyikét sem a borocska meg a pezsgőcske idézte elő. Jelentem, azokat sem tartottam be... Aztán odabent fogadott a hír, hogy a vezető könyvelőnk lábát szegte Szilveszter előtt, így a munkáját 3 hónapon keresztül nélkülöznünk (és pótolnunk) kellett. Azért egész jól megoldottuk, sőt ezek után még azon is elgondolkodtunk, hogy szükségünk van-e egyáltalán rá, de végül nem küldtük el. Újult erővel kezdtünk edzeni is, amit egészen szeptemberig eltökélten folytattunk, akkor azonban a sulis dolgaim miatt teljesen leálltunk, és azóta sem voltunk többször. Na majd most. Végül volt itt a blogon egy jó kis politikai adok-kapok, akkor ugyanis még volt lelkierőm a széllel szemben pisáláshoz, meg elértem a 600 bejegyzéshez. Mellesleg megemlítem, hogy ez éppen a 666., ami lehetett volna egy horror különkiadás, de ez (is) elmaradt.

FEBRUÁR
A hónap elején nyomtam egy live bloggingot, majd újabb politizálás jött arról, hogy hová is lettek a jobbos bloggerek. Abban a bejegyzésben fogalmaztam meg azt is, hogy mostanában miért nem politizálok, bár a fő ok elsősorban azért az időhiány (a meg nem írt bejegyzések száma meghaladja a megírtakét...). Volt aztán egy fergeteges farsangi buli, ahol Kétarcnak öltöztem, Ricsi meg Jokernek, de nemcsak a beöltözés, hanem a készülődés is izgalmasnak számított. És persze az sem elhanyagolható esemény, hogy az előző, passzív egyetemi félévem után ismét nekifogtam a tanulásnak, hogy majd akkor én leállamvizsgázok. Mint tudjuk, ez akkor mégsem sikerült.

MÁRCIUS
A Nőnap kapcsán sikerült egy félresikerült bejegyzést alkotnom, ahol jól meg is kaptam a magamét (nőgyűlölő, hímsoviniszta, stb.), aztán meg a vezető könyvelőnk hiányát ebben a hónapban éreztem meg a legjobban. Kurva fáradt voltam (bár én mindig annak érzem magam). Fogorvost is kellett váltanom, és az első kezelések is megvoltak: állapotfelmérés, fogkőleszedés, tömések, de persze messze nem jutottunk a végére. Miután később már pénzem sem volt, mostanra nagyon sürgős beavatkozások kellenének itt-ott, ami szintén a jövő év programja (Istenem, de sokba kerül majd ez...). Többször lebetegedtem, és a végzést is ekkor halasztottam az őszi félévre. Közben a véletlen folytán együttműködési szerződést kötöttünk egy ügyvédnővel, aki azóta átirányított hozzánk pár ügyfelet (akit senki nem vállalt...), tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Most éppen egy egyszeri, de komoly és zsíros üzlet van kilátásban, ami idén is jól fog jönni.

ÁPRILIS
A hónap elején volt 10 éve, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgoztam (és remélhetőleg még 30-35 évig meg sem állok). Sok más izgalomra nem emlékszem. Fogorvos, munka, még munka, ebből állt a hónap.

MÁJUS
Májusban egy zseniális hétvégét töltöttünk Ómassán (Lillafüreden), amit az év során még két másik követett Nagyvisnyón. Kellenek is az ilyenek, mert a ráncaimnak nagyon jót tesznek. Írtam aztán egy bejegyzést az adó 1%-ával kapcsolatban, valamint elkezdtem egy (ismét) soha nem folytatott sorozatot arról, miként gyalázkodnak továbbra is azok, akiknek ez az életük, a szakmájuk.

JÚNIUS
A nyár elején megint írtam egy sorozatindítónak szánt bejegyzést, ezúttal Trianonnal kapcsolatban, majd 5 év után újra betettem a lában egy piacra, és nyomban áradozni is kezdtem róla. Azóta voltam még párszor, de persze nem lett a heti programom része. Aztán megvolt minden idők leghosszabb blogtalija, Defalla szervezésében, ami egészen új keretek közé helyezte ezt a műfajt.

JÚLIUS
A július hónap a blog tekintetében nem volt túl izgalmas. Főleg a napi munkamenettel foglalkoztam, még rendes címeket sem adtam a bejegyzéseknek. Azért persze egyébként ez a hónap sem volt unalmas, például elkezdtem adótartozásokat felhalmozni, és megbarátkoztam a semmire sincs pénzem állandó érzésével.

AUGUSZTUS
Folytatódott a nyaralás, strandolás, hőségben dolgozás (már amikor az volt, mert idén azért elég szar nyarunk volt), a családtagjaim elkezdtek ismerősnek jelölgetni a Facebookon, ami egy kis riadalmat okozott nálam, és a blogom betöltötte a 4. születésnapját.

SZEPTEMBER
A hónap elején aztán én töltöttem be a 32-t, és meghalt az utolsó nagyszülőm, anyám anyja, mely esemény következtében — másfél évtized után — ismét találkoztam a régen látott rokonokkal. Sikerült végre lezárni a verses találgatósdi játékot (a győztesek nyereménye még készül, de hamarosan), bár a győztesek nevét még vissza kell valahogy nyomoznom, tekintve, hogy ezen időszak kommentjei a Freeblog 'jóvoltából' elvesztek. Újraindult a suli is, és ekkor már tényleg eltökéltem, hogy ebben a félévben be fogom fejezni.

OKTÓBER
Októberben a volt főnököm bepróbálkozott a köztünk levő elszámolással kapcsolatban, ami miatt jó pár álmatlan éjszakám volt, és a fogyásom üteme is felgyorsult. Ezt csak a Melegházi vacsoracsata 3. évada keretében tudtam fékezni, amikor is nagyon finom és kiadós vacsorákban vehettem részt. Ez is nagyon jó volt, kár, hogy csak a 3. lettem (bár utolsónak kellett volna, amilyen lelkesen főztem...).

NOVEMBER
A hónapot a szakdolgozat egyre pánikjellegűbb megírása töltötte ki, meg persze a munka, amit kénytelen voltam így is hanyagolni. Az éves szabadságom egy nem jelentéktelen hányadát fordítottam arra, hogy a dolgozatomra rápihenjek, esetenként talán még haladjak is vele, ez az idő azonban rendkívüli módon hiányzott a céges dolgaimból. Még most is a lemaradást törlesztem. Végül persze készen lettem, és kis pihenés után (meg egy gyorsan felfalt könyv után) már jöhetett is az államvizsga miatti izgulás.

DECEMBER
Az év utolsó hónapja nemcsak az év, de a cég esetében 2 évnyi, a suli esetében 6,5 évnyi időszak méltó lezárása volt. Elsején végre minden tekintetben és visszacsinálhatatlanul a tulajdonunkba került az iroda, megnyitva annak lehetőségét, hogy végre méltó módon éljek és ne csak tengődjek a fizetésemből, és a nagyon is sikeres államvizsga után végre felsőfokú végzettséggel rendelkezem én is (a családban egyedüliként).

Röviden összefoglalva ezek voltak 2011. jelentősebb momentumai. Fogadalmakra, tervekre és hasonlókra most nem térek ki, és mivel idény (nyilván) többet már nem írok, ezúton kívánok minden kedves olvasómnak boldog és sikeres 2012-t!

Hát eltűntem kissé mostanában, vitathatatlan. Haldoklik a blog? Meglehet, mivel már nem érzem azt a késztetést, hogy írni KELL, bár az utcán járva-kelve és az életemet élve még mindig ott van bennem lépten-nyomon, hogy "hú, ezt meg kéne írni". Kéne, de aztán elsikkad. Elsikkad, mert sok a munka, és most (április-május) nem engedhetem meg magamnak, hogy akár csak fél órát is elvesztegessek. Zárás van kérem, meg negyedéves ÁFA, meg a hivatalok zaklatása, ügyfelek okítása, ügyhátralék meg minden finomság. Aztán edzés, vásárlás, vacsora, fürdés, ájulás. Nem fér bele. Hétvégén meg általában nehezen veszem rá magam a blogolásra, de most itt vagyok.

Szóval volt két hét, amiben egyáltalán nem írtam. Egyik sem volt túl extra, de azért történt pár dolog, amit érdemes lett volna már akkor megírni. Az egyik ilyen az első tömésem az új fogorvosnál. Hát kérem, én továbbra is le vagyok nyűgözve. Kezdjük ott, hogy ugye gumikesztyű, szájtakaró, plexi szemüveg, de ez alap. Az érzéstelenítés előtti érzéstelenítés nem az a szar, keserű Lidocain, hanem valami piros, erdei gyümölcs ízű kenőcs volt, amit a dokibácsi egy fülpiszkáló-szerű izével kent a számba, az injekciót pedig nem belém baszta, hanem meglehetős óvatossággal adta be. Az előző fogorvosom is jobb volt, mint az azt megelőzőek, de nála azért előfordult, hogy amikor az ínyembe szúrta a tűt, és jól megnyomta a fecskendőt, a szemébe spriccelt az érzéstelenítő a feszültségtől. Ez nem. Ez óvatosan beszúrta, aztán vagy egy percig bíbelődött, én meg nem tudtam, hogy azért tart a dolog olyan sokáig, mert lassan adagolta a cuccot. Nem is éreztem semmit. Öt perc után pedig végképp, így a fúrás alatt is teljesen indokolatlan volt az 1000-es pulzusszám. (Egyébként megfigyeltétek, hogy az utóbbi időben, amikor a hírekben valami bírósági téma van, nem azt mondják, hogy indoklás, hanem hogy indokolás? Erre nemrég szoktak rá.) Aztán a fúrás végeztével kaptam egy kék gumilepedőt a számba, amire még nem volt példa. Egy fém kerettel rögzítette a fogam köré, a kilógó lebernyegeket meg egy keretre tekerte fel, így a végén úgy nézhettem ki, mint amikor a filmben a predator leveszi a maszkját, és a csápjaival menőzik. Azt mondta, ez azért kell, hogy a nyál ne folyjon a kezelt területre, a mindenféle izék meg ne kerüljenek a szám többi részébe. A tömés olyan sokáig tartott, hogy a nyáltermelésem teljesen leállt, de mint utólag kiderült, azért telt ez olyan sok időbe, mert a bölcsességfogam egy nagyon pofás kis felépítményt kapott. Mint tudjuk, a leghátsó fogakat nagyon nehéz tisztán tartani, mivel ott már nemigen lehet a fogkefével ügyeskedni, ezért az állkapocs felőli részen mindig marad egy kis plakk. Ezért is mennek mindig tönkre. Én viszont egy olyan tömést kaptam, ami jóval a fogamon túl nyúlik, egészen az ínyem alá, így ha nem sikerül annyira tutin megtisztítani, na bumm, egye a betont a sok baci. Volt még egy kis polírozás, csiszolás, aztán kész is. 12 ezer forint volt, de megérte, mert ez egy igazán alapos és minőségi munka volt. (Az érzéstelenítő még 4 órán keresztül hatott, aztán egyszerre múlt el, nem apránként).

Más. Jó hír, hogy néhány renitens tartozónk kifizette a tartozását vagy annak jelentős részét, igaz a pénzzel nem kezdhetünk sokat, mert elmegy adóra, de legalább az összes kinnlevőségünk visszacsökkent 4,5 millióra. A legnagyobb összeggel tartozóval meg megállapodtunk, hogy a tartozását havi részletekben törleszti (bár még nem kezdte el), így az évet jelentős többlettel zárhatjuk, talán. A törött lábú vezető könyvelőnk meg felépült, így egy kicsit tehermentesítve lehetünk a legdurvább időszakban. A stílusával viszont kis híján elüldözte egy ügyfelünket, így újra erősen elgondolkodtam a fluktuáció jelenleg kimutathatatlan mértékének jelentős megnövelésén. Mivel én is utálom, ha a boltban a szocializmusból itt maradt nénik pofákat vágnak, ha a vásárló kicsit odébb teszi a futószalagon a veknit, mint ahova azt ő szeretné, főnökként elvárható tőlem, hogy én is a megfelelő stílust követeljem meg a beosztottaimtól.

Végül ami az egyik legjobb dolog volt az elmúlt időszakban, az az, hogy amikor megnéztem a Neptunban, hogy megkaptam-e már a jegyeket a fél évvel korábban és az egy hónappal korábban beadott házikra, akkor azt találtam, hogy a még be nem adottakra is megkaptam, azaz a tanárnéni megkegyelmezett nekem, és elengedte az utolsó két gyakorlat kötelezettségeit. Vagy csak figyelmetlen volt, vagy nem tudom, de nem is érdekel, a lényeg, hogy akkora bazi nagy szikla esett le a mellkasomról, hogy még. Én nem szólok, hogy hadd izzadjak már mégis 10 órányit a szabadidőmből. Ti se szóljatok :)

Megint eltelt egy hét, és én észre sem vettem, hogy közben nem írtam blogot. Azaz tegnap észrevettem, de hiába szándékoztam gyorsan egy bejegyzést megírni, ha az egészségi állapotom (és nem egészségügyi, mert az az országnak van...), és az elfoglaltságaim nem engedték. Plusz elveszett egy óra, és eleve hajnali 2-kor feküdtünk le aludni, szóval szinte már el is telt a fél nap, mire magamhoz tértem. De a fő ok mégiscsak a betegségem volt.

Hétfőn ugyanis elkezdett elhatalmasodni rajtam valami ocsmány szerkezetű kórság, ami egész héten keserítette az életemet. Kellett nekem mindig azt hangoztatni, milyen jó, hogy körülöttem már mindenki volt beteg a télen, csak én úsztam még meg...eddig. A torkom nem fájt, de olyan érzés volt, mintha fájna, lázam nem volt, de sajogtak az ízületeim, az orrom sem folyt, mégis elég szarul voltam. Reggelente még csak-csak, de ahogy az órák haladtak, egyre gyengébbnek, egyre erőtlenebbnek éreztem magam, így végül az edzések is sorra kimaradtak. Nem bírtam volna őket, úgy meg kár a bérletet pocsékolni. Érdekes módon a torok nem-fájás és az orr nem-folyás után elkezdtem köhögni, és kiderült, hogy a tüdőm sajgása mégsem a sok cigi meg a tüdőrák miatt volt, hanem az már a betegség részét képezte. Mint valami bevezető. Ezt a lappangó valamit kezdtem köhögéssel felszakítani (péntektől), majd csak ezután kezdett folyni az orrom, de a néhány órás törölgetés után már be is sűrűsödött. Szóval tök össze-vissza a lefolyása, de annyira nem bánom, mert ha már betegnek kellett lennem, legalább a legszarabb részek elmaradtak. Ha van értelme állandóan gyümölcsöt zabálni, akkor ez talán annak nevezhető (feltételezve az összefüggést). Szombat este jött a vörös szemes, tüsszögős rész, tegnap az éjszakázás utáni rossz közérzet (orrfolyással), de ma már jól vagyok, edzeni is megyek mindjárt. (A folytatást majd otthonról fogom megírni.)

Szerdán voltam az APEH-ban (azaz újabban: a NAV-ban), egy ellenőrzésen. 10 órára kellett mennem, és 10:21-kor már kint voltam az épületből. Elég komolytalan volt, és persze nem találtak semmit sem. Ennyi idő alatt nehéz is lett volna, meg aztán nem is egy vegetáló céget kellett volna kijelölni. Aztán elmentem a postára, pár csekket feladni. 32-en voltak előttem, amiből 30 hatvan fölötti nyugdíjas volt. De legalább nem mondhattam, hogy abban az időben tobzódnak mindenhol, ahol a dolgozó embernek dolga akad (és ebben semmi nyugdíjas-ellenes nem volt, ne tessék belelátni).

Még a betegségről annyit, hogy az agyam kiürülése, a netem elszállása, és az egészségi megrokkanás egyértelmű jelek voltak számomra arra vonatkozóan, hogy ez a szakdolgozat téma megint reménytelen ebben a félévben. Feladtam. Marad az ősz, de hogy ne legyen teljesen értelmetlen a befizetett pénz és a stressz, megcsinálok minden más elmaradt tárgyat. Ez 5 tárgyat és 3 feladatot jelent. A feladatokból 2 már meg is van, a harmadikat pedig még a héten letudom. Ha az is megvan, szusszanhatok kicsit, aztán komolyan veszem a szakdolgozatomat is. Ez annyit tesz, hogy hetente szeretnék haladni vele valamit. Vagy interjú, vagy olvasmány, vagy szépítgetés, idézgetés, a főszöveg írogatása, vagy valami, csak haladjak. Többször ezt a halogatást már luxus lenne eljátszani. A döntés pedig onnan jött, hogy beszéltem egy ott (az egyetemen) dolgozó csoporttársammal, aki biztosított róla, hogy 2015-ig fenntartások és korlátozások nélkül leállamvizsgázhatok. Ez kellőképpen megnyugtatott.

Szóval fontolva haladunk, aztán egyszer csak meglesz.

Jó, oké, összeomlottam, kész, esélytelen, buktam 5 évet meg 2 milliót. Nem fogom időre befejezni a szakdolgozatomat.

Ma megnéztem, mi a határidő, és sokkal közelebb van, mint azt gondoltam: április 11. Az már egy hónap sincs, és még kellene vagy 20 interjú, 30 oldalnyi értelmes, összefüggő, idézetekkel teli, szakirodalomra hivatkozós szakdoga szöveg, de az agyam üres. Kellene két nyomtatvány, amiket majd be kell köttetni, felvenni a konzulenssel a kapcsolatot (ha még ő az illetékes...), elolvasni pár ezer oldal szakszöveget, és sorolni sem tudom, plusz a két gyakorlati beszámoló, meg munka, edzés, élet.

Én nem tudok odaülni, és órákon keresztül csak erre koncentrálni. Ilyenkor szétesek, és fél óránként szünetet kell tartanom, hogy addig újra összeszedjem magam. Közben fáradok, elvesztem a fonalat, mindent kitalálok, szóval tiszta káosz az egész, és végül nem lesz belőle semmi. Anno, amikor nekifogtam, olyan jól elképzeltem, milyen pontok lesznek benne, hova mit fogok írni, de most, amikor neki kéne állni, és bepötyögni, amit kitaláltam, nem jut eszembe semmi. Csak ülök kétségbe esve, vergődök, önszidalmazok és sajnáltatom magam... és közben persze semmit sem haladok.

Olyanok sem jutnak eszembe, hogy mi minden ösztönözhet valakit-bárkit-akárkit a költözésre. Megpróbáltam utánaolvasni, de csak felesleges, ide nem tartozó dumákat találok nyomtatva is, meg a neten is. Persze tudok párat magamtól is, de a rizsa-tehetségem cserben hagyott, egy-egy mondattal meg kár lenne elpocsékolni oldalnyi lehetőségeket. Egyszerűen nem tudom, hol kezdjek neki a folytatásnak, mert 8 oldal már megvan, de mint a ma fellelt szakdolgozati követelményrendszerben rábukkantam, annak max. 3 oldalnak kellene lennie. Ez tovább pánikoltat, hiszen ami már készen van, az sem ér annyit. Hol kezdjem? Írjak vaktában egy csomó oldalt, aztán amíg a konzulensem olvasgatja, folytassam az interjúztatást, és a már kész szövegekbe szúrkodjam bele az idézeteket? Vagy előbb interjúztassak, és csak aztán álljak neki írni? De az meg rengeteg idő, a kész interjúkat letisztázni meg a másik rengeteg. Akkor nem marad a dolgozatra magára!

Szóval kivagyok nagyon. Magam alatt, kétségbe esve, reménytelenül, zaklatottan. De majd alszom egyet rá, felállok, és nekiállok megcsinálni, amit meg kell. Mindig ez van.

(Ráadásul elfelejtettem a megírt bejegyzést olvashatóvá tenni...)

Március elején foglalkozni azzal, hogy mi mindent kéne tenni az Úr 2011. évében  éppen két hónap csúszás a normálishoz képest. De ha máshogy nézzük a dolgot, akkor már január elején is elhatároztam, hogy végre — finomabban: egy év csúszással — befejezem az egyetemi tanulmányaimat, lehetőleg diplomával a kezemben, csak éppen mostanában annyira csúszok mindenemmel, hogy nem volt időm megírni.

Az elhatározás egyrészt onnan jött, hogy öt év kemény munkájának és kb. 2 millió forintnak értelmet kellene adni, hiszen mi értelme volt mindennek, ha ennyi idő elteltével semmivel sem érek többet a munkaerőpiacon, másrészt meg onnan, hogy ez a befejezetlen dolog sokkal jobban frusztrál bármi másnál, ami szintén befejezetlen. Ilyenből mostanában egyre több van. Van egy harmadik ok is: a bolognai rendszerre való átálláskor meghatároztak egy átmeneti időszakot, és aki ezen idő letelte után sem diplomázik/oklevelezik (van ilyen szó?) le, az bukta. Hogy mennyire bukta, azt nem tudom, de nem is akarom megtudni. Állítólag ez az utolsó évtől számított második év, de nálunk (szintén állítólag) az egyetem csak egy évet adott erre, nekem pedig ez most jár le. Ha valaki tájékozottabb nálam, kérem az információt tartsa magában, és ne üssön ki a kezemből egy ilyen erős ösztönzőt, nekem ugyanis szükségem van a rettegésre, hogy tényleg tutira, biztosan, visszavonhatatlanul és fenntartások nélkül a határidőre koncentrálhassak. Párszor összeomlok közben, talán egyszer el is bőgöm magam, szidom magam, hogy miért vagyok ennyire hülye, de azért remélhetőleg végül minden helyre kerül, és egy Urulu méretű szikla esik le a lelkemről. Hogy mi a határidő, azt mondjuk nem is tudom, de semmi akadálya, hogy megtudjam, ez már igazán nem nagy kunszt.

Idén (tavasszal) tehát végezni tervezek, és ehhez mindössze
- el kell küldenem egy tanárnak egy már egy éve megírt és már akkor is elküldött házi dolgozatot, hogy megkapjam rá azt a jegyet, amit már anno is megkaptam, csak valahogy nem tűnt fel a Neptunban
- meg kell írjak kétszerkét, azaz összesen kettő darab gyakorlati beszámolót, darabonként 15 oldal terjedelemben, amihez előtte persze darabonként 30 órát el is kellene töltenem a gyakorlati helyeken
- meg kell írjam a diplomamunkámat, ami minimum 40 oldal terjedelmű, és amiből eleddig csak 8-at sikerült bepötyögnöm, jó hír viszont, hogy ez még mindig nem szól semmiről, csak amolyan bevezetőféle. Hiszen ismertek... De megvan a tartalomjegyzék (a nyolc oldalhoz...), a lábjegyzetek helye, stb. stb. szóval több technikai kérdés is letudva.

Tehát a feladat adott, az idő kevés, a stressz nagy, és ezennel ismét a segítségeteket kell kérnem, ugyanis még csak 9 interjú van kész (pontosabban 8,5, mert az egyiknek elveszett a fele, de majd pótolom), amihez még készítenem kellene legalább még egyszer ennyit vagy valamivel többet. Az interjúkat msn-en keresztül készítem, személytelenül, anonim módon. Hivatkozásként becenév vagy fantázianév szerepel, az alanyoknak pedig az LMBT közösségből kell kikerülnie. A téma a költözési szokás/hajlandóság/szándék, vidékre vagy Budapestre, esetleg külföldre. Ennél fogva bárki jelentkezhet, mert bárki költözhetett már egyikről a másikra, a többi bárki meg akarhatna. De ha nem akar, az is jó, sőt. Még el kell olvasnom a már kész munkát, meg az elkészült interjúkat, és jövő hét közepétől, esténként már online is leszek, és várom a jelentkezőket, mint pók a legyet. Aki anno jelentkezett, de nem került sorra, azt kérem szépen, hogy jelentkezzen megint, aki pedig azóta olvas, és szívesen részt venne benne, annak már előre meg is köszönöm a részvételt.

Ezen kívül ha bárkinek ötlete, tippje, segítsége lenne azzal kapcsolatban, hogy a melegek (és a többiek) miért költöznek vidékről a fővárosba és/vagy külföldre, költöznek-e egyáltalán, mitől függ ez, stb.stb. olvasott valami könyvet ezekkel kapcsolatban vagy bármi, az igazán ne fogja vissza magát, mert bár a szakdoga felépítése fejben (és előzetes, írott tervben) megvan, minden ötlet jól jöhet.

Aki e-mailt akarna küldeni (ha lenne ilyen), az a qwert979 kukac freemail pont hu, aki pedig részt venne egy online interjúban, az a szakdoga979 kukac freemail pont hu címen teheti ezt meg. Az interjúkat szerdától, este 9 és 10 között készíteném, de egyéb (főleg hétvégi) időpontok is jók lehetnek. Ha online vagyok, akkor jó.

Köszönöm mindenkinek, aki segít!

Legutóbb, amikor arról panaszkodtam, mennyire elöntenek a tennivalók, a lavinát hoztam fel hasonlatnak. Azt írtam, úgy érzem magam, mintha elsodort volna egy lavina, én ott gubbasztok alatta, de ha valamennyit kiások a hóhalomból, az üreg rögtön beomlik, és kezdhetem elölről az egészet, amíg el nem fogy az erőm vagy a a levegőm.

Most sokkal aktuálisabb az árvizet ide idézni, de nemcsak azért, mert most annak van szezonja, hanem mert az mintha egy kicsit közelebb lenne a valósághoz. A lavina hirtelen jön, nagy robajjal, és egyszer csak rád zúdul, a víz meg szép apránként közeledik, duzzad-duzzad, és csak aztán erősödik sodró áradattá. Félreértés ne essék, nem annak a temérdek embernek a balsorsával akarok humorizálni, akik mostanában vesztették el eddigi életük minden eredményét, sőt, egyáltalán nem is viccnek szánom a témát. Egyszerűen csak azt érzem, hogy mindenhol víz vesz körbe, én meg csak rakom a homokzsákokat, rakom, és egyre reménytelenebbnek tűnik a helyzet. Állok a kis gátam mögött, aminek a túloldalán egyre magasabb a vízoszlop, egyre nagyobb nyomást fejt ki a gátamra, és félő, hogy bármelyik pillanatban áttörheti azt. Sőt, valójában már a magam oldalán is térdig gázolok a sárban, a zsákok között is egyre hevesebben csorog át a folyó, nekem pedig csak arra van erőm, kedvem és energiám, hogy ide vagy oda ugorjak, és emeljek egy kicsit a halmon vagy betömöszköljek egy lyukat.

Egy csomó dolgot már leírtam, zárójelbe tettem, hogy a fontosabbakkal foglalkozzak, de még ez sem elég, mindenhol csak szaporodik a tennivaló. Nem akarom felsorolni mindet, de ha most körülnézek a munkahelyemen, mindenhol elintézni való dolgok kupacai vesznek körbe. Balomon egy cég könyvelendő anyaga, akik a Széchenyi Kártya meghosszabbításához előzetes mérleget és főkönyvet kérnek, kicsit mögöttem a lefűzni valók 10 centis kupaca (ez viszonylag alacsony). Jobbra mögöttem 20 centi papír, mind könyvelendő, a fejem mellett a falon pedig egy tábla, rajta csupa olyan dologgal, ami nem annyira sürgős, de félő, hogy elfelejtem őket, ezért valahova fel kellett írnom (a cetlikből meg már elegem volt). Tele van írva az is. És akkor hol vannak még az ügyvezetői dolgok? Néhány e-mailt megírni, új honlap, szerver, domain, vízóra csere, hírlevél előkészületei, facebook-oldal, frissítgetések, hirdetni, stb. Ha ezekre lenne időm, az olyan volna, mintha megnyitnék egy víztározót. Ha megvan a honlap, lehet hirdetni, akkor jönnek az ügyfelek, nő a bevétel, fel lehet venni új embert, csökken a muszáj-munka, és ez önmagát gerjesztheti.

Az aktuális beadandómat szinte az utolsó pillanatban írtam meg, tantárgyakat kell töröltetnem, nem kaptam jegyek két házidogára, legyen kaja mindig, hideg, meleg, legyen a macseknak is mit enni, legyen mindig alom, elfogy a waxom, mosni kell, kupacban áll a vasalni való, ágyneműt kell cserélni, vendégek jönnek, takarítani kell, edzeni kell, mert megfájdul a hátam a sok ülésben. Kilyukad a zuhany csöve, cserélni kell, állandóan összeomlik az Adobe Flash, amivel valamit csinálni kell, lassú a benti gépem, lassú az otthoni gépem, nem működik a benti Word, elhallgat a hangfalam, kopik a kádról a festék, szakadt a tapéta, a kirakómon taposunk, javítani, intézkedni kell mindenben.

Átázik a gát.

Hetek óta nem terveztem kalandot a netes játékhoz, amiért már szóltak. Késve küldöm el a KSH jelentéseket, amiért mindig szólnak. Gyűlik az önrevíziós pótlék a javítatlan bevallásokra, amiből baj lehet. Csúszva küldöm el az emaileket, amiért megorrolhatnak. Lejár az erkölcsim, új kell helyette. Szaporodnak az 'utánanézek' ígéretek, de nincs időm rájuk.

Spriccel a víz.

Nincs időm blogolni, blogot olvasni, képeket keresni a mégis megírt bejegyzésekhez, hogy pofásabbak legyenek, sorakoznak a bejegyzés tervek, és egyre csak elévülnek a témák.

Hanyagolom a barátaimat, miközben persze találkozgatunk, mert ők nem hanyagolnak engem. Tigriékkel hónapok óta nem találkoztam, a többieket meg fel kéne hívni néha, hogy érezzék is, hogy gondolok rájuk, nemcsak mosolygok, amikor találkozunk. Meg aztán néha nekem is szervezni kéne egy-egy találkozót, programot. Úgy illik.

A szemem baromi szar, de mikor menjek szemészetre, és miből vegyek szemüveget?

A vízművek hamarosan szerződést bont velem, mert még mindig nem cseréltettem ki a vízórát. Van rá három hetem, hogy az utolsó pillanatban elintéződjön a dolog.

Az ELMŰ egy rég befizetett számla összegét követeli rajtam, én meg képtelen vagyok őket felhívni, és ennek már három hete.

Szakad a gát.

Sorolhatnám, de minek. Ez az egésznek csak a töredéke, és akkor az anyagi részét nem is ecsetelem, megtettem azt legutóbb. Mindenből csak egy kicsit csinálok meg, és azt is lassan, mert fáradt vagyok, de azért mégis mindenhol javuljon a helyzet. Így aztán soha semmi nincs kész, semmit nem tudok magamban lerendezni, nem esik le a vállamról a teher, mert minden befejezetlen, miközben újabb teendők keletkeznek. Egy csomó minden viszont egymásra épül, én pedig nem jutok odáig, hogy lerakjam az alapokat, ami miatt persze megint csak süllyedek.

Ha viszont mégis lenne időm, energiám nincs, mert pihenni akarok. Csak ülök a gépem előtt, és kattintgatok, játszogatok, másra nincs erőm, és nincs idegem. Mellesleg abból egyre kevesebb van, mert a fentiek szépen erodálják, amíg megint be nem sokallok.

Elvisz az ár.

Most nincs provokatív bejegyzés, és nincs terjedelmes gondolatmenet meg véleményformálás, mert időm sincs (meg pénzem, meg kedvem, meg...). Úgyis régen volt már ehhez hasonló bejegyzés, itt az ideje betekinteni szerény életem egyes dimenzióiba.

Pénz: ó, az a legkevesebb (Nagy-Bandó nyomán), meg már az előbb leírtam, hogy nincs, de azért egy rövid összefoglalót megeresztek a miértekről. Kár, hogy nem vezetem már a kiadásaimat, mert lépten-nyomon felmerül bennem a kérdés, hogy hova az istennyilába tűnik állandóan a pénzem? Aztán (kivételesen) eszembe jutott, hogy az áprilisban felvett első összeg egy az egyben adóra ment el, a második összeg meg a húgom ballagására és a holnapi közjegyzői díjra (fog). Aztán ezen felül csak gyors egymásutánban összeadva további 110 ezer forint kiadásom lesz a hónap hátra levő részében, mind kötelező és megkerülhetetlen. UPC+Főtáv duplán, közösköltség, bérlet, vízóra-csere, mérlegképes regisztráció, Ricsinek vissza a Lady Gaga koncert meghitelezett jegyára, meg még pár dolog, ami most nem jut eszembe. Aztán ha holnap én öröklöm azt a lakást, akkor a feneketlen pénznyelő szája is megnyílik, de eddig még nem látok. Az biztos, hogy a hagyatéki tárgyalás miatt már egy hete nem alszom rendesen, ma pedig már a gondolata is gyomron öklöz, de majd csak túl leszek rajta valahogy. Mivel a nagybácsim zenész-szakszervezeti tag volt, elvileg igényelhetnék segítséget a temetése miatt, de egyrészt hol van az már, másrészt a büszkeségem egyszerűen nem engedi, hogy felemeljem ez ügyben a telefont. (Hozzátenném, a cég kinnlevősége a március végi 1 millió forintról április végére 1,7 millió forintra nőtt...)

Munka: ebből meg a legtöbb van. Mindig ezt írom, de a május az tényleg a legeslegdurvább hónap az évben. Ezért is vagyok kénytelen mentegetőzni a bejegyzések ritkulása miatt. Otthon is akad még pár teendő, amiket már régen el kellett volna intéznem, de az estére felhalmozódó kimerültség miatt általában másnapra halasztom őket, aztán minden csak áll. Azt a bizonyos internetes játékot már hónapok óta nem szerkesztem, amiért majd jól megkapom a fejmosást, szóval össze kéne már szednem magam.

Cég: ha már ilyen vizeken evezünk, a cég helyzetére is kitérek röviden. Vagy másfél hónapja ért bennünket a legutóbbi csapás, azóta szerencsére konszolidálódott a helyzet, és a mélypont után ismét felfelé ívelünk. Persze a január 1-i állapot még mindig kurva messze van, de egyszer csak elérjük. A legújabb probléma abban állt, hogy a könyvelő kolléganő fizetése annyira lezuhant a legutóbbi távozó miatt, hogy már majdhogynem ő fizetett nekünk, ezért újabb cégeket kellett átadnom neki, ez meg nem olyan szerencsés dolog. Nem szerencsés, mert én már töviről hegyire kiismertem ezeket a cégeket, ő meg csak belecsöppen a könyvelésükbe, nem szerencsés, mert év közben vagyunk, és nem szerencsés, mert ilyenkor megnő az adatvesztés esélye. A problémát viszont meg kellett oldani, és jobb megoldás nem jutott eszünkbe. Engem sem kell azért félteni, mert az utóbbi időben sikerült jó pár ügyfelet szerezni, amiknek a túlnyomó része nálam landolt, szóval lesz mit csinálnom ezután is. Év elején azt tökéltem el, hogy egy év alatt megduplázom az ügyfelek számát, csak hogy legyen valami nagy, nehezen teljesíthető cél. Jelentem, a terv 20%-a teljesült, és még csak ültem és vártam, mi lesz, ha lesz végre időm ügyvezetősködni is?

Suli: ha minden szép és jó lett volna, erről már nem is kéne írnom. De nem lett szép és jó, sőt, egy csomó galibát okoztam magamnak. Először is ugye őszre halasztottam a szakdoga leadásának időpontját, talán fel is tűnt nektek, hogy a jobb felső sarokban az interjúszámláló még mindig 9-en áll...Aztán hiába engedélyezték, hogy 3 korábban felvett, de nem teljesített tárgyamat töröljem, ha azt nem engedi a rendszer. Csak az utolsó két félévben tudok babrálni, régebben nem, szóval ezt majd jól le kell telefonálgatnom. Harmadszor, most vettem csak észre, hogy valamiért ott virít a listámon egy olyan tárgy, amit először felvettem, de aztán leadtam, és egy másikat vettem fel helyette. Határozottan emlékszem. Mondanom sem kell, hogy az előadásra nem jártam be, a jegy feltételeit nem teljesítettem, hiszen elvileg fel sem vettem. Ezt ki akartam törölni, ki is fizettem az eljárási díjat, mégis ott virít. Szintén intézendő. Negyedrészt nem vettem fel egy kötelező tárgyat, helyette viszont van egy felesleges kitekintő tárgyam, amit szintén nem teljesítettem, hiszen ezt is csak most vettem észre. Előbbivel még kavarhatom a szart, utóbbit meg szintén töröltetni kell, de ha más miatt nem is, emiatt tutira lesz egy teljes árú, 11. félévem is. Ötödrészt, lóhalálában leadtam egy gyakorlati beszámolót, határidő előtt egy nappal. Erre egyrészt kiderül, hogy mivel mégsem most végzek, ezért mégsem most van a határidő, másrészt meg nem is annak a tanárnak kellett volna küldenem, akinek elküldtem, mert időközben az leadta a szakirány felügyeletét. Csakhogy ez sem a rendszerben nem szerepelt, de egy vacak e-mailt sem küldtek róla. Végül hatodrészt, még két másik gyakorlati beszámolóm is hátra van, amiket így még két hétig írhatnék, de a fent már taglalt állapotok tükrében szerintetek lesz erre időm és energiám? És szerintetek nincs rohadtul tele mindenem ezzel az egyetemmel?

Szóval most egy kicsit megint sűrű az életem. Talán túl sűrű is.

Most jött el először az a pillanat az életemben, amikor magam előtt is beismerem, hogy képtelen vagyok teljesíteni mindazt a vállalást, amit összehalmoztam. Egyszerűen nem megy. Most nincs meg bennem az az optimizmus, ami mindig jellemezni szokott, avagy a racionalitás, a józan mérlegelés felülírta ezt az oktalanul pozitív hozzáállást. Nem tudom, melyik, de egy biztos, nyirbálnom kell. Ennek tükrében:

— a következő egy hónapban hanyagolnom kell az edzéseket. A múlt vasárnapi hányás óta egyrészt lenulláztam a hétvégi 'pihenést', másrészt fogytam 3 kilót, így a fizikai megterhelés még jobban kifárasztana, mint máskor, ráadásul amíg elmegyek a terembe, és onnan hazamegyek, értékes órák vesznek el. Közben persze olvashatnék némi szakirodalmat, de addigra már annyira fáradt vagyok, hogy úgyis csak nézném a betűket.

— a has-zsír csökkentő diétázást szintén el kell felejtenem, mert egy csomó időbe telik az esti főzőcskézés, és a megfelelő alapanyagok felkutatása. Úgyis annyit dolgozom, és annyit idegeskedem, hogy nem félek a hízástól.

— az otthon könyvelt cégeket ugyebár szintén leépítettem. Valahogy éreztem, hogy azok könyvelése végképp nem fog beleférni az időmbe, szóval valahol már eddig is sejtettem, milyen állapotok fognak uralkodni az év első felében. Ezzel sajnos a pluszpénzem is megszűnik, de annyi baj legyen, legalább így a továbbiakban is nő a magánéletre fordítható idő mennyisége. A 2009. évi teendőket tegnap befejeztem, most a könyvelési anyagok visszahordogatása következik, ami meg marad, azt megcsinálom bent a munkahelyemen.

— mivel a benti teendők mennyisége egyre csak nő, a blogolvasást is csökkentem. Ez már most is látszik a széthagyott kommentek mennyiségének csökkenésében. Elnézést érte. Olvasok én, de nincs időm mindenhova megjegyzéseket fűzni.

— a blogírás persze szintén redukálódik, de csak átmenetileg. Ritkább bejegyzések, rövidebb tartalommal. Jól látható, hogy mostanában is csak a picsogás megy, mivel az nem igényel túl bonyolult eszmefuttatást, de ha ennek az időszaknak vége, jön majd vélemény is bőven.

— csökken az alvás mennyisége is, ami persze minden más rovására megy. Ez nem elhatározás, de láthatóan így alakul, vagy azért, mert a kötelességek között kevés idő marad pihenni, vagy mert NEM TUDOK ALUDNI. Bár ma is erős tettvággyal ébredtem, délelőtt 10 órára a könnyfolyós fáradtság állapota uralkodott el rajtam. Remélem, előbb végzek a fontos dolgaimmal, minthogy megrokkanna az egészségem.

— az elvállalt játéktervezést szintén hanyagolni kell, de úgy, hogy ügyesen lavírozzak a 'minél több időm maradjon másra' és az 'elvárásoknak minél jobban megfelelni' szempontok között. Talán nem okozok csalódást a megbízóknak.

UPDATE: jellemző, hogy szétszórtságom okán a felét kihagyom. Szóval:

— a szórakozás egyelőre a múlté. Mozi, DVD, tavaszi séták, játék, ilyesmi csak fiziológiás szinten. Ha buliba/társaságba hívnak, megyek (bár a múltkori, 2 órás monológom után, ki tudja, hív-e még valaki...), mert annyi azért kell.

— anyámék sem igen látnak mostanság, maximum talán egy fél napra. Ilyen majdnem 20 éve nem volt. Március 27-ig minden szombaton suliba kell mennem, szóval egyébként is nehézkes a dolog. Majd valahogy szabival összekombinálva, hogy ne érje szó a ház elejét.

— az ügyvezetői teendőket igyekszem valahogy bezsúfolni, hiszen a máris léket kapott hajónkon be kell foltozni a repedéseket. Azt hiszem, minden nap elkülönítek a munkaidőmből egy fél órát, mert gazda nélkül bármilyen vállalkozás tönkre megy. Ez a szerep ebben a hónapban volt megnyirbálva, alapos okkal. Most azért egy kicsit visszaveszem magamra.

Végül a nyirbálásnak ez a bejegyzés is áldozatul esett, mivel eredetileg azt is leírtam volna, hogy aztán majd mi mindennel szeretném bepótolni a most kieső életet. Majd egy következő bejegyzésben sort kerítek erre is.

Az ősz beindultával ismét aktuálissá vált az életem jelentősebb területein történt események összefoglalása.

Egyetem: kissé meglepődtem, amikor azt láttam, hogy már most szombaton lesznek előadásaim, mivel valamilyen furcsa okból kifolyólag képzeltem még magamnak némi haladékot. Így is elég sokat kellett foglalkozni a tárgyfelvétellel és a beiratkozással, és ezek még mindig nem végződtek megnyugtatóan. A beiratkozás ugyanis érdekesen történt. Felmentem a rendszerbe, majd — ahogy szoktam — kikerestem az állandóan megújuló rendszerben a megfelelő fület, és rákattintottam a gombra. A rendszer figyelmeztetett, hogy még nem vettem föl egyetlen tárgyat sem, és biztosan folytatom-e, mire — mivel ez minden félévben így megy — rányomtam, hogy persze. Elkezdtem a tárgyakat nézegetni, de csak nem hagyott nyugodni a dolog. Visszamentem a beiratkozás menüponthoz, és még egyszer végigcsináltam a procedúrát, biztos, ami biztos, majd elkezdtem a tárgyfelvételt. Közben azért írtam egy levelet a csoport levelezőlistájára, és — többek között — kértem a társaimat, hogy nyugtassanak meg, minden rendben lesz. Persze rögtön jöttek a válaszok, hogy ez mindig így megy, és nekik ugyanez volt. Oké. Ma jött egy telefon az egyik társamtól, hogy most szóltak neki, nem vagyunk beiratkozva (ő meg én). Ezen kissé felháborodtam, és már előre fogadkoztam, hogy nagyon nagy balhét fogok csinálni, amennyiben emiatt hátrány ér, hiszen — bizonyíthatóan — időben megtettem a szükséges teendőket, és ugyanígy kijelentettem, hogy semmiféle különeljárási díjat nem vagyok hajlandó kifizetni, hiszen a probléma az egyetem szar rendszere miatt merült fel. Némi telefonálás után abban maradtunk, hogy holnap, amikor bemegyek, kitöltök egy utólagos beiratkozási kérvényt, ahol azért leírom, miként fordulhatott elő mindez. Csak remélni tudom, hogy a tandíj — egyelőre csak — részben történő megfizetése nem görgeti tovább a lavinát.

A másik, a tárgyfelvétel. Előző félévben nem teljesítettem egy szakirányos tárgyat, és egy kollokviumos tárgyat. Ilyen most fordult elő először, de fel sem merült bennem, hogy legalábbis az előbbit nem fogom tudni utólag teljesíteni, mivel nem hirdették meg újra. Gratulálok! A mostani tárgyaim közül meg csak másodjára sikerült konzulenst választani, mivel az általam választott szakdolgozati témával az elsőként felkeresett tanárnő elhajtott. Kezdett bennem felmerülni, hogy a téma kényes mivolta miatt, de aztán — a másik tanárnő visszajelzése után — megnyugodtam. Folyt.köv.

Pénz: mint az imént írtam, a tandíjnak egyelőre csak egy részét (a nagyobbikat) tudtam befizetni, pedig már határidőn túl vagyok. Ez eddig sosem jelentett gondot, és az igyekezet is látható rajtam, hiszen megkezdtem a befizetést. A probléma abban áll, hogy a fizetésem második része minimum csúszik, és csak remélhetem, hogy nem azt a 100 e forintos tartozást fogja duzzasztani, amivel így is lóg nekem a főnök. Amint azt a pénzt megkapom, máris letudom a sulit. Igaz, fogorvoshoz is kellene mennem, ami legalább 20-60 ezer forint lesz (ha korona is kell), a Vízművek pedig szerződésbontással fenyeget, ha nem cserélem le a vízóráimat. Erről már korábban is írtam, de mivel azóta semmi előrelépés nem történt (most a suli az első), ismét rögzíteném a tényt.

A probléma ott kezd súlyosodni, hogy eléggé rezeg a léc odabent. Nem arról van szó, hogy a főnökség megválna tőlem, hanem arról, hogy az iroda a megszűnés felé vágtat. Már 4 millió forint a tartozás, a kintlévőség pedig csak 1,5 millió, tehát a teher egyre csak nő. Az egésznek annyi haszna van, hogy a nyugdíjas lét felé kacsintgató főnök most legalább összeszedte magát, és új ügyfelek felkutatásába és megnyerésébe kezdett, ami a munkánk mellett nemcsak a fizetésünket, de a cég anyagi helyzetét is javíthatja. Felmerült, hogy kész, itt a vége, de a kollégáimmal előzetesen közöltem, hogy ebben az esetben nem engedem az egész felépítményt ebek harmincadjára jutni. Ha kell, leülök a vezetőséggel, és megtárgyalom velük, milyen feltételekkel lennének hajlandóak elidegeníteni az irodát teljes ügyfélkörrel és korlátlan döntési szabadsággal. Ha beleszólásom lenne a dologba (akár KFT-t is alapítok ezügyben), azonnal kirúgnám a komplett pereputtyot, és bár a főnök nélkül a 2 legnagyobb ügyfél is ugrana, még így is pozitív lenne a mérleg. Ezen már elmélkedtem kicsit, de pletykák alapján nem tudok tovább lépni.

Munka: itt most a tennivalókra célzok. Az annyira nem érdekes, hogy az egyik ügyfelemmel kapcsolatban az APEH balfaszkodásait kell kitrágyáznom (ismét egy barom rendszer), az már annál inkább, hogy odabent egyszerre kell mindent megcsinálnom. Bár ebben a hónapban a többihez képest csak egy kis plusz van, és a havi teendőket is bőven idő előtt letudtam (amit eddig le lehetett tudni), az alakuló/megszűnő/vizsgálat alatt levő/hitelt igénylő cégek miatt egy halom pluszmeló keletkezett. Hétfőn gyakorlatilag négy olyan tennivalóm lesz, ami "első", de mivel egyszere csak egyet tudok elvégezni, kénytelen leszek a holtversenyből mégis fontossági sorrendet kreálni. Sajnos ezek egyike sem jelent számomra plusz bevételt. Pedig jó lenne egy kicsit pihenni, mert megint kezdem érezni, hogy túlságosan sűrű az életem.

Egyelőre most elég legyen ennyi.

UPDATE: a beiratkozási problémát megoldották a fejem fölött.

Augusztus 15-ig kell beadnom a szakirányos tanáromnak a nyári gyakorlatról készített beszámolót. Minimum 10 oldal, times new roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság; ez a kikötés, na meg néhány kötelező elem a tartalmi részben. Ha elkészült, mellékelnem kell egy igazolást a gyakorlati helyről, ami tanúsítja, hogy valóban ott jártam, és kitöltöttem az előírt 30 órát. Ez utóbbi a könnyebbik rész, mivel idén megkockáztattam, hátha elfogadják a saját munkahelyemet is gyakorlati helynek. Max nem, de nem is ezzel van a probléma. (Mellesleg egy önkormányzatnál vagy egyéb hivatalos helyen valszeg fél nap után leigazolnák, hogy ott voltam, csak hogy ne lábatlankodjak, aztán írhatnám meg saját kútfőből ezt a 10 oldalt).

Ahhoz, hogy a doli 15-éig, azaz péntekig leérjen Miskolcra, legkésőbb csütörtökig postára kell adnom (és már ez is merész!), az pedig azt jelenti, hogy szerda éjjelig készen kell lennem az egésszel. Na persze, ennél mi sem egyszerűbb, hiszen már hetek óta tisztában vagyok a határidővel és a feladattal magával, tehát csak a postára kell elmennem, és kész. A fő gond, hogy még egyetlen leütést sem haladtam a dologgal, azaz a mai és a holnapi estém áll rendelkezésre, hogy nulláról felépítsem az egészet. És még ez sem volna probléma, hiszen néhány óra alatt meg lehet írni egy ilyet, főleg, ha az ember a saját munkahelyéről ír (persze nem rizsa-szint kell, de még úgy is), de tegnap éjjel alig aludtam valamit, ami rettenetesen visszaveti az ihletem.

És hogy miért nem aludtam? A legfőbb oka a macskám, aki pontban 5 órakor felébresztett (miután éjfél után feküdtem le), majd csupa olyan dolgokat művelt, amivel folyamatosan 200 felett tartotta a vérnyomásomat, tehát 5 percre sem tudtam visszaaludni. Egyrészt az ágyam szélét kapirgálta, ami a tipikus ébresztési módszere (és amiért minden alkalommal tockosokat kap), másrészt a szombaton vásárolt fikuszomat pofozta, amiért egyszer már kapott (a beszerzés napján 5 percenként), harmadrészt pedig felmászott a nem rég felszerelt szúnyoghálóra, amitől meg majd' megállt a szívem. Olyan pipa lettem, hogy azt hittem, felrobbanok, főleg amikor megláttam, hogy a tapétából is újabb darabot tépett le. A fejemben olyanokat kiabáltam, hogy 'engem nem érdekel, elegem van ebből a dögből', meg hogy 'kibaszom a picsába ezt a macskát, vigye innen, akinek csak kell', közben pedig előkerestem a rajzszögeket, hogy a számuk megduplázásával extra biztosítást kreáljak a hálónak. Ugyanis behemót macsekom súlyától nemcsak a háló lyukai tágultak meg egy cseppet, de az ablakkeretbe nyomkodott rajzszögek némelyike is lerepült. Ettől kaptam igazán idegbajt. El is kalapáltam szegényt, de most egy kicsit komolyabban mint máskor (amit meggyőződésem, hogy a legtöbbször direkt kiprovokál, mert akkor legalább foglalkozom vele (nem mintha egyébként nem foglalkoznék vele, de ennek semmi sem elég)), tehát nem csak játékos tockosokat kapott, hanem tényleg elpáholtam a seggét. Akkor abszolút jogosnak tűnt a verés, utólag viszont mardosott a lelkiismeret, amiért bántottam szegényt.

Nem is beszélve arról, hogy ettől semmi sem változott, mivel 3 percen belül ismét a szúnyoghálón lógott. Hangos sóhajtás kíséretében legyintettem egyet, és újabb tucat rajzszöget nyomtam a keretbe. Legalább ki ne essen a kis hülye. Aztán meg kis szemétke voltam, mert még hét előtt felhívtam a páromat, aki természetesen aludt (volna) még. Közöltem vele, hogy mit művelt a macskája, meg hogy azért most hívom — és nem később, —hogy ő is élvezze a kisállattartás örömeit (ne csak én szopjak má megin'!).

A lényeg az egészből, hogy álmos vagyok, ihlettelen, és csüggedt. Engem is elkalapálhatna valaki, amiért már megint az utolsó utáni pillanatra hagytam egy ilyen létfontosságú dolgot. Hülye f*sz!

UPDATE: mentő ötletként bevettem egy FLP-s agyértágító (élénkítő) tablettát, és máris kész a dolgozat fele. Közben pedig észrevettem, hogy a macsek valamikor letörte a vadiúj virágom legalább 500 Ft értékű ágát. Kiírjak egy szavazást, hogy vajon kitekerjem-e a nyakát vagy sem?