számlák bejegyzései

Elnézést kérek mindenkitől, aki az utóbbi napokban hiába látogatott új bejegyzésre éhesen az oldalamra, nem talált itt semmit. Sajnos ez egy olyan időszak volt az életemben, hogy csak kis híja volt az idegösszeomlásnak vagy annak, hogy az utca közepén sírva fakadva üljek bele a sárba (hó híján). A legkevesebb, hogy nem volt időm, kedvem és szellemi kapacitásom bejegyzést írni, de még mások blogjára sem látogattam el, csak tegnap.

Az anyagiak ugye alapvetően határozzák meg az átlagember (és én ilyennek érzem magam) mindennapjait. A decemberi-karácsonyi kiadások után januárra maradt jó pár csekk, amik kifizetését nem halogathattam tovább, és ezek a BKV egyre olcsóbb bérlete, valamint a kondibérlet kifizetésével együtt szinte le is nullázták a legutóbbi fizetésem első felét. Enni is kellett, meg a vizsgák miatt Miskolcra rohangálni (és vissza), meg persze megvenni a csak ilyenkor kapható könyvelési szaklapokat. Ezek után tényleg szinte semmi nem maradt, csak az itthoni ügyfeleimtől begyűjtött könyvelési díjak tartottak a víz fölött. A fizetésem másik felét még nem kaptam meg, legalább is e pillanatban még nem látom a számlámon, de ha megérkezik, még ki sem hűlhet, mert máris itt sorakoznak az újabb csekkek, amiket be kell fizetnem. De legalább addig egy kis lélegzethez jutok, és az állandó jósolgatás, várakozás és kalkulálgatás lelki terhe alól is felszabadulok egy rövid időre. 

A vizsgaidőszak javának számomra szerencsére vége. A 6 beadandóból öt letudva, és ezek közül 4-re már jegyet is kaptam (mind jeles). A két írásbeli vizsgám szintén kipipálva, az egyik ötös (politika...), a másik sajnos csak hármas, így ebben a félévben sem leszek már kitűnő. De ne is pofátlankodjak, hiszen alig tanultam rá, ráadásul közvetlenül a vizsga után úgy álltam fel az asztaltól, hogy "ez bizony jó, ha kettes lesz", és ezt komolyan is gondoltam. Mentségemre váljék, hogy az idegi terhelés és a kimerültség miatt egyszerűen képtelen voltam rendesen tanulni, ami persze csak súlyosbította az állapotomat. Ilyenkor tudom, hogy tanulni kell, de egyszerűen túl fáradt vagyok, és a fáradtság által vezérelten csak legyintek, hogy "majd holnap", "majd a vonaton", stb., de aztán 'holnap' vagy a 'vonaton' még fáradtabb vagyok, mint előtte, így a végén nem lesz semmi az egészből. Közben pedig frusztrál, hogy ha nem sikerül a vizsga, akkor újra kell mennem, ami megint egy halom pénz, és megint időbe telik majd. Ugyanez a helyzet a beadandókkal is. Ezúttal nemcsak lustaságból hagytam őket következetesen az utolsó pillanatra, de a fáradtság miatt is, és mikor végre nekiláttam valamelyiknek, már a könnyeim folytak egyrészt a késői óra, másrészt az idegességgel elegy kétségbeesés miatt. És még most sem állíthatom, hogy vége, mert egy meg nem határozott terjedelmű munka hátra van, egy tárgyra valamiért nem kaptam jegyet, és a gyakorlattal kapcsolatban is vannak elintéznivalóim.

A munkahelyen különösen 'jó' volt, hogy ki sem láttam a tennivalókból. December 20-tól január 5-ig kiesett egy halom munkanap, így 20-áig nemcsak a havi könyveléseket kellett megcsinálni, hanem az idő híján el nem készített előző haviakat is, plusz jöttek az extra kérések, az ügyfelek tájékoztatása híján elbaszott, majd újra csinált bérszámfejtések és egyebek. Az utolsó napokban ezért már blogokat sem olvastam, csak hajtottam magam, ahogy tudtam. Ilyenkor persze röpül az idő, aztán csak egyre ingerültebb vagyok, és mindenkivel kaffogok. Keddre már odáig fajult a dolog, hogy a 10 órási vizsga után rohantam vissza Budapestre, majd bementem dolgozni, hogy befejezzem, amit addig nem sikerült...

...onnan pedig haza, hogy az otthoni ügyfeleim könyvelésével is végezzek. Velük nem az a baj, hogy sokan vannak vagy, hogy az anyaguk sok, hanem, hogy mindegyik csak az utolsó pillanatban hozza azt el, így nagyon rövid idő alatt kell velük elkészülnöm. Pontosan ugyanabban az időben, amikor a házidolgozatokkal, tanulással, edzéssel és benti munkákkal is. Nem csoda, hogy ennyire kikészültem a végére.

És ha mindez nem volna elég, érzelmileg is közel nullán állok. Anélkül, hogy részletekbe menően taglalnám az okát, csak annyit mondok, hogy szombat este nagyon csúnyán összevesztünk a párommal. Na jó, egy kicsit talán mesélek. Szóval mivel aznap vizsgáztam, hajnalban keltem, de a vonaton nem tudtam aludni, és még visszafelé sem. Szóbeli vizsgám (is) volt délben, amire kb. 24-25-en jelentkeztünk, és a tanárnő megígérte, hogy egy ember 5 perc lesz, ehelyett 30 perc múlva még senki sem jött ki. Mivel előzetesen magam is az 5 perces verzióra kalkuláltam, délután 5-re beszéltem meg egy budapesti ügyfelemmel találkozót a Határ úti metróhoz. Neki máskor nem lett volna jó, de eredetileg a 14:28-as vonattal simán visszaértem volna. Hozzá tartozik, hogy ő orvos, ezért általában nem tudom elérni a mobilján, mert nincs nála, ha dolgozik, és ez most is így volt. Szóval 1 órakor a gyomrom már kis csomóvá szűkült össze az idegtől, amikor is az egyik csoporttársam felvetette a tanárnőnek, hogy mi lenne, ha amolyan kerekasztal beszélgetéssé lényegítenénk a további vizsgát (különben sem volt tétje). Ezzel egy kicsit beljebb kerültünk, de hiába, mert sürgetéssel együtt is negyed 3 volt, mire elszabadultam, és ilyen rövid időn belül semmi esélyem nem volt a vonatot elérni. Szerencsémre egy autóval járó pesti csoporttársam még ott volt, és megvárva az ő vizsgáját is ismét felcsillant a remény, hogy nem szúrok ki az említett ügyféllel. Az autópályán persze tovább idegeskedtem, és a sebességmérőt bámulva fejben számoltam a hátra lévő idő/táv arányt, ráadásul középen ültem, szóval ismét semmi esélyem nem volt az alvásra. Egy a lényeg, 3 perc késéssel futottam be a megbeszélt helyre, ahova az ügyfél (és kisfia) is éppen akkor ért oda.

Na, innen irány haza, vacsora, majd munka este 10-ig. A már ismert anyagi helyzetem és a fáradtság dacára megígértem a páromnak, hogy elmegyek vele este bulizni. Ahogy telt az idő, és közeledett az este, egyre inkább szenvedtem már a gondolattól is, de tartottam magam az ígéretemhez. Azt beszéltük meg, hogy 23:30-kor találkozunk a Nyugatinál...de részükről nem így alakult, én pedig ott tengődtem a mínuszos éjszakában. Mondta ugyan a Roland, hogy menjek előre, aztán majd ők is utánam jönnek az Alteregoba, de ha nem ismerkedési céllal megyek (mennék), akkor utálok ott lenni, mert rögtön rám cuppannak a népek. Most is fél óra alatt négyen próbálkoztak be, közülük 2 nem is akármilyen megjelenésű srác (mégsem vagyok olyan csúnya?). Mire Rolcsiék megérkeztek, a füleim már füstöltek az idegtől, ennek ellenére nem akartam ott patáliát csapni, ezért köszönéskor csak annyit mondtam, hogy otthon lesz vele egy kis beszédem. Ő persze rögtön felháborodott, mintha sejtelme sem lett volna arról, hogy "már megint mit csinált", és csak addig hőzöngött, amíg ott helyben ki nem osztottam. A lényeg, hogy szerinte mindenki előtt megaláztam (főleg amikor fél órán belül nem voltam hajlandó csókolózni vele), szerintem pedig engem tett nevetségessé, és egyáltalán nem úgy viselkedett, mint akinek párkapcsolata van. Vasárnap jött a második forduló, amikor a lakásom csendes magányában vagdostunk egymás fejéhez mindenféle szépeket, de többet erről most tényleg nem értekeznék. Biztosan én is hibás voltam meg ingerült, és nem volt elég türelmem a szituációhoz, de jogosnak érzem a saját érveimet is. Az utóbbi hetek-hónapok eseményei, veszekedései most mind egyszerre törtek fel bennem, és az egyéb tényezők okozta idegességgel, negatív hangulattal együtt lenullázták az érzelmeimet. Tényleg.

Elvesztettem minden fogódzómat, de — legalább is érzelmi téren — addig nem akarok változtatást sürgetni, amíg az életem egyéb tényezői vissza nem zökkennek a rendes kerégvágásba. Nem önzésből, hanem, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni, minden befolyástól mentesen. Hogy ez mikor lesz, azt még nem tudom, de tény, hogy azóta máson sem jár az agyam, mint kettőnkön. Nem alszom rendesen, fáj a gyomrom, az edzésen alig teljesítek (még a dupla edzés felét is csak épphogy), és ez kihat a nap összes többi szakaszára is.

Nem tudom, mi van, mi legyen. Ilyenkor legszívesebben csak összekucorodnék, és addig aludnék, míg felébredve minden magától megoldódna. Gyermeki reflex.