szélsőjobb bejegyzései

Ígértem már, hogy megírom a múlt hét végi (csütörtök-vasárnap) nyaralásom történetét,  amit ismét azon a bizonyos radikális jobboldali rendezvényen töltöttem, úgyhogy itt az ideje eleget tenni — legalább — ennek az ígéretemnek.

Most nem megyek bele a témába olyan részletesen, mint tavaly, hiszen ahhoz képest sok dolog nem változott. Viszont viszonylagos aktualitásukra való tekintettel jól belinkelem ide a tavalyi történésekről készült igen kimerítő beszámoló részeit, amiket visszaolvasva magam is jól szórakoztam (az imént).

Első.

Második.

Harmadik.

Negyedik.

Igen, négy részre bontottam, mert alapos voltam. Ez temérdek betű, de aki akkor még nem olvasott, annak célszerű most bepótolni az egészet, mielőtt belevágok az aktuális eseményekbe, aki meg már akkor is olvasott, annak a felfrissítés okán ajánlom saját magamat.

Rögtön az elején leszögezném, hogy idén egyáltalán nem akartam kimenni erre a fesztiválra. Az utóbbi egy évben nagyot fordult a világ kereke, de az én pszichém is jelentős változásokon ment keresztül, meg aztán bizonyos politikai-közéleti jóslataim is bejöttek a rendezvénnyel kapcsolatban, szóval már előre kerek-perec kijelentettem, hogy nem. Két éve a nagyobbik húgom jött velem, tavaly a kisebbik, és mindegyiknek nagyon tetszett az az egy hét, bár nyilvánvalóan azért, mert mindegyiknek ez volt az első igazi nyaralása, az első szülők nélküli hét. Ebből kifolyólag mindkettő ragaszkodott hozzá, hogy idén ismét ott legyen, és mivel a nagyobbik pasija is ide készült, rám már nem is lett volna szükség. Szuper! Azonban az a barátom, akivel hét éve kint vagyunk, szinte könyörgött, hogy legalább a hétvégére vagy legalább egy pár napra menjünk már, mert a gyerekei mindenképpen szeretnének jelen lenni, így végül beadtam a derekamat, bár morogtam közben rendesen. Szóval az első négy napot megúsztam, és csütörtök este érkeztem a helyszínre.

Az első este

Mivel szerdán egy társasozós/DVD-zős estét-éjszakát tartottunk, nem óhajtottam korán reggel kipattanni az ágyból, és nem is tettem így. Kényelmesen felkeltem, komótosan összepakoltam, és csak kora délután indultam ki a Nyugatihoz, ahonnan fél óránként indulnak vonatok Szob felé. Az utat gyorsan megtettük (45 perc), leszállás után pedig a barátom várt rám, kocsival. Ekkor még bazi látványosan nem volt kedvem az egészhez, ami a táborba érkezés előtti bevásárlás idején sem változott meg. A faszomba kívántam a rendezvényt, úgy, ahogy volt. Bementünk aztán, vettem magamnak karszalagot, majd üdvözöltem a testvéreimet, a nagyobbiknak a  pasiját, meg a barátom gyerekeit, és a nagyobbiknak a barátnőjét (akit legszívesebben felpofoznék, bármikor, bárhol). A sátorverést megúsztam, mivel a húgaimnak kölcsönadtam az enyémet, és azt ők állították fel az első napon. Csak kigöngyöltem a polifoamom meg a hálózsákom, behajítottam őket az ideiglenes otthonomba, és kész is. A nap hátralevő részében iszogattunk, meg ettünk egy pár falatot, aztán elmentünk a számomra idei első és egyben utolsó koncertre, ami a Fejbőr nevű formáció fellépése volt. Ez a hajdani Egészséges Fejbőr énekeséből és a Magozott Cseresznye zenészeiből állt (mivel az Egészséges tavaly feloszlott), de az előbbi ismert számait adták elő közösen. A radikalizálódás az idénre még erőteljesebb volt, mint valaha (erről még később), és ez ezen a fellépésen is meglátszott. A Fejbőrnek sok kellemes hangzású, nem uszító tartalmú dala van, de akad néhány neonáci ihletésű is. Ezeket a közönség mindig szokta kérni, de a zenekar mindig leintette őket, hogy "nem szabad". Most nem volt ilyen finomkodás. Simán leadták a Fekete majmokat meg a Zsi-Dórát is, aztán toltak egy újdonságot, aminek a szövege konkrétan ennyi:

Ki a faszom az a Ján Slota?

Ki a faszom az a Ján Slota?

Ó-ó-ó-ó. Egy faszszopó.

Szar Szlovákia.

Utállak szar Szlovákia.

Szar Szlovákia.

Utállak szar Szlovákia.

Az első fele (kis módosítással) a Boney-M:By the Rivers of Babylon dallamára, a második fele pedig a Guantanamera dallamára ment (ami utóbbi tudtommal a kubai kommunisták kedvenc 'indulója' volt), így együtt az egész olyan fülbemászóra sikeredett, hogy a rendezvény hátra levő idejében nem telt el úgy egy negyed óra (beleértve az éjszakát is), hogy ne csendült volna fel valahol ez a pár sor. Aztán már variálták is, és valljuk be, még nekem is állandóan ez ismétlődött a fejemben, még további két napig.

A koncert után aztán visszamentünk a sátorhoz, beszélgettünk egy kicsit, majd a dermesztő hidegben eltettük magunkat másnapra.

Fejfájás

Hajnali fél 5-kor ébredtem, arra, hogy fáj a fejem. Félálomban még elmélkedtem, hogy biztosan az előző esti piázás miatt, de aztán eszembe jutott, hogy annyit nem ittam, másrészt a másnaposság semmilyen más tünetét nem észleltem magamon. De attól még fájt a fejem. Megállapítottam, hogy nem migrénes (szerencsére), aztán azon tűnődtem, vajon előfordulhat-e, hogy egy kétszemélyes sátorban annyira elfogy a levegő, hogy az ilyesmit okozhatna. Bár ezt elvetettem, továbbra is úgy éreztem, hogy valami összefüggés lehet a részben eldugult orrom, és a kellemetlen érzés között. Dobáltam magam, jobbra fordultam, balra fordultam, különféle támaszokat kerestem a fejemnek, azt lesve, vajon egyik vagy másik pozíció kellemesebb-e. Mivel baromi korán volt (és egy-két Ki a faszom az a Ján Slota?-zástól eltekintve hihetetlen csend), nem akartam felkelteni a barátomat, nálam pedig nem volt fájdalomcsillapító. Kitaláltam, hogy a sátor kijárata felé fordulok, kihúzom a zippzárat, és kilógatom az orrom, ami egy rövid időre be is vált. Mélyeket slukkoltam a friss erdei levegőből...aztán újra lüktetni kezdett a fejem. Szenvedtem tovább, dobáltam magam, és egyszer egy negyed órára el is aludtam, de aztán felébredtem, és minden ment a régiben. Hatig tűrtem, aztán kénytelen voltam mégis felzaklatni a barátomat, aki adott is egy román Algopyrint, és az már segített (pontosan fél óra után). Szinte pontosan kilenckor aztán megtudtam, mi okozhatta a fejfájásomat...

Záporok napja

...egy iszonyú záporral indult ugyanis a reggel. Na most egy erdei völgyben egy szem sátorban átvészelni egy ilyet elég idegpróbáló feladat. A villámok fénye simán áthatol a sátron, a szél az oldaladba nyomja a falakat, a dörgések pedig a mellkasodat is megremegtetik. A vihar középpontjában már kezdett a halálfélelem kialakulni bennem, főleg miután egy villám a közelben csapott le, olyan robajjal, hogy az ütő majd megállt bennem. Közben aggódva figyeltem, miként szivárog be a víz a zippzár mellett, fázósan ráztam össze magam, minden olyan széllökés után, ami vízpermetet fröcskölt az arcomba, és a villámcsapás okozta összes halálnemet lepergettem az agyamba, amit csak el tudtam képzelni. Néha megemeltem a polifoamomat meg a húgom alatti gumimatracot, és egyre felhősödő tekintettel nyugtáztam, hogy a vízszint következetesen emelkedik odabent. Majd egy órán át tartott a tombolás, aztán elcsendesedett.

Óvatosan előmerészkedtem a sátorból, és megnyugodtam, hogy az előzetes okítás nyomán milyen jó helyre verték fel a testvéreim a hajlékunkat. Az enyhe lejtésű kis dombocska tövében letáborozó kollégákat ugyanis nagyon csúnyán elöntötte a víz, amelynek egy része egyszerűen összegyűlt, a másik része pedig a hegyoldalakról özönlött oda, több sátor alatt átvágtató vízfolyást keletkeztetve. Mellettünk méretes tó gyűlt össze, és szinte akárhova néztem, mindenhol az esőt merték ki a sátrakból. Volt olyan is, ahol lavórral. Komoly. Mivel kisütött a nap, én is kihalásztam mindent magunktól, aztán egy műanyag bögre, majd egy fél tekercs papír kéztörlő segítségével kb. 1,5 liter vizet szedtem össze a padlóról.

Volt némi haladékunk, meg aztán fogalmunk sem volt arról, hogy ez nem az utolsó eső volt aznap, így kimentünk a boltba, hogy húsokat vegyünk egy délutáni-kora esti grillezéshez. Előkészítettük a kaját, nagy nehezen tüzet csiholtunk a mobil grillező alkalmatosságban, aztán nekiláttunk a sütögetésnek. A testvéreim leléptek valami programot megnézni (minket már semmi nem érdekelt), és amint az első adag csirkecomb sülni kezdett, ismét eleredt az eső. Leszedtük a húsokat a grillről, mindent elrejtettünk az egyik sátorban, mire elállt, mire mi előmásztunk, folytattuk a sütést, mire megint eleredt. Ez így ment egy ideig, mikor is ismét egy kiadós zápor következett. Elbújtam a sátorban, és el is aludtam, persze csak miután megnyugodtam, hogy ezúttal alig-alig folyt be az eső. Persze, mert nem fújt (nagyon) a szél. Amikor ez is elvonult, nyugodtan befejezhettük a sütést, és kényelmesen meg is tudtunk vacsorázni.

Végül késő este megint jött egy eső, de akkor már annyit kivett belőlem ez a hosszú nap, hogy bele is szartam, lesz, ami lesz alapon. Szerencsére ezúttal alig pár csepp víz jött csak be, ami tulajdonképpen említésre sem méltó.

Szombat-vasárnap

Erről már nem sokat tudok mondani, mivel szinte semmit nem csináltunk. Mármint a barátom és én. Az ő nagyobbik fia a csajával falták egymást, a kisebbik a korabeli kölykökkel randalírozott, a húgaim koncertekre és előadásokra rohangáltak, mi meg egész végig csak egy pokrócon hédereztünk, fogyasztottunk és beszélgettünk. Este a húgom pasijával beszélgettünk órákig, de csak miután megkíséreltünk részt venni egy Waszlavik-koncerten, ami viszont elmaradt. Hát naná. Másnap délelőtt összeszedtem a holmimat, aztán gyorsan eltűztem onnan. Pont 1 perccel a vonat indulása előtt értem az állomásra, ami így az orrom előtt ment el, szóval egy egész órát kellett téblábolnom a pusztában, néhány másik sorstárssal egyetemben (szintén a táborból). Az egyenleg: mindenem vizes, a hátam fáj, a nyakam szintén, tiszta sár vagyok, szétdohányoztam a tüdőmet, alig ettem...szóval azért jó volt, de azt sem bántam volna, ha tényleg kimarad az idei (jubileumi) alkalom.

A közeg

Végül — ahogy azt korábban ígértem, egy pár szót a közegről. Mint írtam, a radikalizálódás — ha ez egyáltalán még lehetséges — még nagyobb méreteket öltött, mint az utóbbi években. A non-stop zsidózás, cigányozás és buzizás alap, de azt is megfigyeltem (annak ellenére, hogy alig vegyültem), hogy most már szinte a Jobbik sem megfelelő az itt megjelenő alakoknak. Míg hajdan a komplett jobboldal képviseltette magát ezen a rendezvényen, mára már csak a skinheadek maradtak, meg a 'minden szar' nem-skinheadek. Persze sokan járnak vissza, keresve az elmúlt években megélt pozitív élményeket, de ezek száma egyre csökkenőben van (lásd az én esetemet, hiszen én már most sem mentem volna). Ez persze érthető. Ez a közeg kizárólag valami vagy valakik ellen tudja meghatározni önmagát, de most, hogy az SZDSZ megszűnt létezni, az örök nagy ellenség, az MSZP jelentéktelenné sorvadt, az MDF-re lassan nem is emlékszünk, a sztandard közellenségek mellett már csak a FIDESZ maradt. Most már az sem jó. AZ Orbán cigány, a párt zsidóbérenc és buzibarát (???), hadd ne soroljam. Ez az az állapot, ahol a szervezet elkezdi felemészteni önmagát, lásd például azt a verekedős esetet, ami a hírekbe is bekerült. Valahol nem is bánom.

Hogy jövőre kimegyek-e? Nem hiszem, bár ha abból indulok ki, hogy már idén sem akartam...

Én, 979 blogger (és a mögötte álló természetes személy, adófizető magyar állampolgár) a magam nevében, de mindnyájunk érdekében megkérem, felkérem, felszólítom

— a szeptember 5-i Meleg Méltóság Menetét (is) rendező Szivárvány Misszió Egyesület tagjait, vezetőségét, hogy az ominózus rendezvény levezénylése után a továbbiakban igyekezzenek olyan tevékenységet kifejteni, amely során figyelembe veszik a többségi társadalomnak az LMBT témákkal kapcsolatos mindenkori hozzáállását, és tartózkodjanak mindennemű, provokációra lehetőséget adó helyzet megteremtésétől. Ezzel is bizonyíthatják, hogy az LMBT közösség érdekében felelősen, felnőtt emberhez méltó és hozzáértő módon cselekszenek, és semmiféle politikai nyomás hatására nem hajlandóak olyat tenni, ami az általuk védeni szándékozott közösség kárára válna, közvetve vagy közvetlenül. Ugyanígy megkérem őket, hogy a rendőrség és az ellentüntetők lététől vagy nem-lététől függetlenül is igyekezzenek biztosítani a menet méltóságát, mindennemű közerkölcsöt sértő vagy törvénybe ütköző cselekedetet akadályozzanak meg.

— a Meleg Méltóság Menetének biztosítására kivezényelt rendőröket, hogy a személyes meggyőződésüktől függetlenül biztosítsák a rendet, a felvonulók és minden megjelent testi épségét, és ügyeljenek a törvények betartására, betartatására. A rendőrségnek nem dolga ízlésbeli ítéletet hozni, ezért sem a felvonulók, sem a (törvényesen) demonstrálók oldalára nem állhat, ennek figyelembe vételét szintén elvárom. Ugyanígy elvárom, hogy a rendőri vezetők politikamentesen nyilatkozzanak, parancsaikat pedig ugyanilyen szellemben adják ki az alájuk tartozó egységeknek.

— a politikai pártokat, ide értve az MSZP-t, az SZDSZ-t, az MDF-et, minden más parlamentbe kerülni szándékozó pártocskát, és különösen a FIDESZ-KDNP-t, melynek magam is tagja vagyok, hogy ne rajtam keresztül próbáljanak szavazatokat szerezni, és ne rajtam keresztül akarjanak a másikba belerúgni. Ne használjanak rám dehonesztáló kifejezéseket, és ne részesítsenek pozitív diszkriminációban sem, mert én csak ugyanolyan elbírálást szeretnék, mint ami bármely más magyar állampolgárnak jár. Ne a létem minősítsen, hanem a tetteim. A FIDESZ vezetősége inkább maradjon csendben, ha már mellém állni nem képes, és — legfőképpen — vegye tudomásul, hogy a soraiban számtalan meleg, leszbikus és biszexuális ember van, magam is legalább két másikat ismerek. Külön kérem a Jobbikot is minden hozzá kötődő szervezetet, egyént, hogy ha az ország problémáit meg akarják oldani, akkor egyrészt pozitív gondolatok és tettek mellett kötelezzék el magukat, ne mások ellen, másrészt ne uszítsanak, és tegyenek le a felvonulás megzavarásáról. Annyi égető probléma van ebben az országban, amiért tehetnének, miért azok szúrják a szemüket, akik semmilyen módon nem ártanak?

— az általam kedvelt, jobboldali újságírókat, megmondóembereket, ide értve Bayer Zsoltot, Lovas Istvánt, Bencsik Andrást, Csermely Pétert, Rákay Philipet, Tóth Gy. Lászlót, Fricz Tamást, Kondor Katalint, Bogár Lászlót, Pesty Lászlót és mindenki mást, valamint az általam nem kedvelt baloldali újságírókat, 'Drága' Bolgár Györgyöt, Aczél Endrét, Avar Jánost, Mészáros Tamást, Verebes Istvánt, Bacher Ivánt, Dési Jánost, Bakáts Tibort és mindenki mást, hogy az aktuális események megtárgyalása közben ne használjanak rám se olyan kifejezéseket, mint "buzi", "beteg ember", "ízléstelen", "fajtalankodó", "ferde hajlamú" és ezek szinonimái, sem pedig olyanokat mint "fasiszta", "neonáci", "csőcselék", "csürhe", "randalírozó", stb. Mondanivalójuk megfogalmazása közben maradjanak a magyar nyelv többi, nem dehonesztáló kifejezésének használatánál, és egyébként is, kicsinyke kis műsoridejükben (újságterjedelmükben) inkább ne velem foglalkozzanak, hanem az országot sújtó, igazán komoly problémákkal, a szegénységgel, a korrupcióval, a politikai erkölcsök megszűntével, a hatalmi ágak összefonódásával, az alkotmányellenes törvényekkel, a demokrácia intézményeinek megrendülésével, a cigánykérdéssel, vagy bánom is én. Engem hagyjanak nyugton élni, és vegyék észre, hogy miközben a különböző emberek érzékenységét hangoztatják, maguk is sorra sértik meg más emberek érzékenységét.

— az ellentüntetésre, rendbontásra készülő embereket, hogy rombolás, pusztítás és acsarkodás helyett inkább tájékozódjanak és gondolkozzanak, hogy egyáltalán mivel szemben szeretnének fellépni. Ha pedig mindenáron tenni akarnak valamit az általuk elképzelt szebb világért, annyi más lehetőségük van erre. Éljenek azokkal. Ültessenek fát, irtsanak parlagfüvet, építsenek töltést, gyűjtsenek adományokat, tartsanak hagyományőrző összejöveteleket, fessék ki az iskolák osztálytermeit, és rengeteg ötletem van még. Nem mi, melegek hordjuk szét az ország pénzét, nem mi rabolunk, nem mi ölünk, és nem mi vesszük fel az államadósságot sem. A haragjukat fordítsák azok ellen, akik valóban kárt okoznak és akik valóban az ország jövője ellen tesznek (de inkább azok ellen sem, csak ha már mindenképpen muszáj).

— az öngyűlölő, bakancsos, kopasz buzikat, hogy ne a másikat támadják meg, verjék össze, hanem ha már nem képesek egyedül megbirkózniuk a problémájukkal, menjenek el tanácsadásra, pszichológushoz vagy bárhova máshova, ahol segítséget kaphatnak.

— az önmagukból kifordulva ordító szülőket és nagyszülőket, hogy előbb nézzenek körül a saját családjukban, és ha nem akad senki, aki a Kinsey-skálán egy kicsit odébb lenne a teljesen hetero végpontnál, akkor is maximum hímzéssel foglalják le magukat, de ha akad, akkor inkább kérdezzék meg, mit szól az illető az ő hozzáállásukhoz.

— (terjedelmi okokból) végül ezt a nagyon fontos és felelősségteljes eseményt szándékosan provokatív módon viselkedve, játszótérnek tekintve tönkretevő melegeket, hogy ha nem tudnak viselkedni, inkább ők is maradjanak otthon.

És hogy honnan veszem a bátorságot e kéréssor közreadásához? Magyarország 10 millió polgárának egyike vagyok, meleg, aki a blogjának segítségével is azt igyekszik bizonyítani, hogy (egyébként) semmivel sem másabb, mint a többi ember. A társadalom hasznos és gazdaságilag értékes tagja vagyok, hiszen éves szinten annyi adót fizetek be, hogy abból gyerekek tucatjainak iskoláztatását állhatja az állam, egészségbiztosítási járulékot is csak fizetek, de igénybe csak alig-alig veszek belőle, a vásárlásaimmal működtetem a gazdaságot, dolgozom...és sorolhatnám. Minden jogom megvan tehát a megfogalmazni a véleményemet, főleg, ha olyan kérdésről van szó, ahol némelyek rólam formálnak képet, véleményt, és akrva-akaratlanul is ártanak nekem.

Valószínűleg most megint belecsapok a lecsóba, de egyrészt a várható hétvégi eseményekhez hasonlatos melegfelvonulás előtt is megszólaltam, másrészt már eddig is emlegettem, hogy a cigányokkal kapcsolatban is tervezek egy bejegyzést.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a manapság oly közkeletű 'roma' kifejezés helyett én továbbra is a cigány megnevezést fogom alkalmazni, mivel egyáltalán nem kívánok besorolni az általam idiótának tekintett PC (political correctness) alá. Ez olyan, mint egy erényöv, egy önkéntes szájzár, ami csak meggátol abban, hogy értelmes vitát lehessen folytatni a fontos dolgokról, és egyben béklyó is, ami mindenkit meggátol a problémát megoldani képes, határozott cselekedetek megtételében. Aki a politikai korrektség íratlan szabályait követi, eleve elvágja magát a normális vita lehetőségétől, bár aki viszont nem, az meg a PC-t követők előtt teszi magát képtelenné a diskurzusra. Én ennek ellenére maradnék a hagyományos, 'nevezzük nevén a dolgokat' metódusnál.

Másodsorban előre közölném, hogy a cigányokkal kapcsolatban azért merek egy kicsit merészebben fogalmazni, mert én is éltem köztük. Apám harmadik felesége (a mostohaanyám) cigány, ahogy két féltestvérem is. A mostohaanyámat nem ezért utáltam, hanem a jelleme miatt, és ha a környezetemben olyan dehonesztáló kifejezésekkel illettem, amik az etnikai hovatartozására (is) utaltak, azt nem rasszista indítékkal tettem, hanem a keserűség okán. A családomnak ezen része egyébként mindig is 'normális', polgárinak mondható életet élt (manapság inkább a lumpenproletár jelzővel illetném), sosem volt 'problémája' a higiéniával, ahogy a munkával sem, vagy — utóbbi esetében — ha volt is, az nem belülről fakadt, hanem a többségi társadalom előítéletei miatt. Viszont a közvetlen családom cigány tagjain keresztül nem egy esetben csöppentem bele az ő rokonságuk társaságába, és ezekben a szituációkban lehetőségem volt megtapasztalni a cigányság többi, tényleges jellemzőit, kezdve a családcentrikusságtól, a sajátságos vallásosságon és a heves mulatozára való hajlamon át a tulajdonnal kapcsolatos viszonylag laza felfogásig.

Harmadsorban szeretném előrebocsátani, hogy az alábbiakban nem fogok a különféle cigány népcsoportokkal (romungró, beás, lovári, oláh, stb.), azok Magyarországra érkezésének időszakaival és egyéb antropológiai jellemzőkkel foglalkozni, mert ez nem feltétlenül tartozik a témához, és sem kedvem nincs hozzá, sem időm nincs rá. Sokkal érdekesebbek az egyéb társadalmi jellemzőik, mint pl. a társadalmi rétegekben elfoglalt helyük, a mobilitásuk vagy a szociális helyzetük. Mindez talán jelen bejegyzés tartalmának kárára válik, de talán nem lesz szükség ilyen mélységig belemenni a témába.

Hiszen már az is problémás, hogy egyáltalán megfogalmazzuk, ki a cigány. A vonatkozó szociológiai kutatások a konceptualizáláskor (a használt fogalmak konkretizálásakor) jellemzően három metódus közül alkalmazzák valamelyiket. Eszerint az a cigány, akinek az apja és anyja cigány, vagy az a cigány, aki annak tartja magát, vagy az a cigány, akit a környezete annak tart. Mindhárom módszer hagyhat kívánnivalókat maga után, de tekintve, hogy sok esetben a genetikailag (jujjuj!) cigánynak nem mondható emberek között is van több, úgymond cigány viselkedésű ember (lásd pl. a Keleti Pályaudvar környékén a paprika-paradicsom-csokoládé árusok egy részét), ezért én a harmadik meghatározást tartom a leginkább elfogadhatónak. Persze ez sem az igazi, hiszen például a fent már említett családtagjaim egyáltalán nem cigány viselkedésűek, genetikailag viszont összetéveszthetetlenül azok, és nyilván számos hasonló helyzetű ember él még az országban. Maradjunk annyiban, hogy az a cigány, aki 1. külső jegyei alapján cigánynak tekinthető, 2. kulturális és viselkedésbeli jegyei, valamint az általa követett normák tekintetében a cigányság körébe sorolható.

Milyen az a cigány viselkedés? Mik a cigányság normái? Ezek emlegetésével kellemetlen helyzetbe hoztam magam, de mivel minden leírt mondattal közelebb jutunk a cigányokról alkotott véleményem megismeréséhez, és mivel éppen ez a cél, nem bánom. Persze amiatt is nehéz helyzetben vagyok, mert meg kell találnom az arany középutat (vagy egyszerűen csak az elfogadható utat) a szélsőséges előítéletesség és még a nemzetkarakterológia létjogosultságát is megkérdőjelező ultraliberális felfogás között. Álljunk is meg egy pillanatra az előítéletesség kérdéskörénél. Talán nem a leghivatalosabb, de az én szóhasználatomban az előítélet kifejezés azt jelenti, hogy valaki úgy alkot másokról (jellemzően) negatív véleményt, hogy azt nem a saját tapasztalatai alapján, hanem pusztán a vele egy identitásbeli, kulturális, társadalmi (stb.) csoportba tartozó más emberek véleménye alapján alakítja ki. Ezt nevezhetjük tudatlanságnak, de Edmund Burke nyomán egyfajta önvédelmi mechanizmusnak is tekinthetjük. Mindenki döntse el maga, mit gondol róla. Bár részemről megengedem, hogy a cigánysággal szemben nagyfokú a többségi társadalom előítéletessége, ennek jelentős részét én inkább az egyéni életút során szerzett negatív tapasztalatnak tekintem, és nem előítéletnek (avagy jóindulattal a szerzett negatív tapasztalatra épített előítélet-halmaznak). A szélsőségesen előítéletes felfogás szerint a cigányok koszosak, büdösek, tanulatlanok, lopnak, gyilkolnak, duhajkodnak, harsányak, segélyekből élnek, kerülik a munkát és mindenkit átvernek, ezét kerülendők és kirekesztendők. Bár alkalmanként én is élek hasonló leegyszerűsítésekkel, természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez így, ebben a formában nem igaz. Mindenki tudja, hogy a nem-cigány emberek között is akad számos olyan, akire mindez jobban vonatkozna, és a cigányok között is van sok, akire a fentiek egyáltalán nem jellemzőek. A saját tapasztalatom alapján a cigányok jelentős része valóban hadilábon áll a higiéniával (legyen az személyi- vagy környezeti), vallásos, azonban sokkal nagyobb hangsúlyt helyez Isten megbocsátó mivoltára, mint mások, ezzel együtt viszont babonás is, ezért fogalmaztam úgy, hogy 'sajátságos' az istenhitük. Egymás megvendégelése nagyon fontos szerepet kap náluk, rettentő energiával tudnak mulatni, bosszúállók, és nagyon fontos náluk a család. A gyerekekkel szemben szélsőségesen megengedőek, ami valószínűleg rengeteg probléma gyökere (de erről később), cifrán tudnak átkozódni és káromkodni. Nagyon fontos náluk a megjelenés, ami a kivagyiság fokmérője. Az ékszereket, drága holmikat egységesen szeretik, ezeket sokszor az ízléstelenségig halmozzák magukon (legyen az drága, márkás divatáru, aranyékszer vagy virágos szoknya). Biológiailag a nyilvánvaló testi jegyeiken kívül a kaukázusi típusú emberekhez képest sokkal korábbra tehető a nemi érésük (a pszichológiai tényezőket is ide értve). Ez csak néhány, a jellemzőik közül. Mindezek persze eltérő mértékben vonatkoznak a zenész foglalkozású cigányokra, az árusokra, kézművesekre (hajdani teknővájó, bádogos, drótos, vályogvető, stb.) vagy a legalsóbb társadalmi rétegbe tartozó putris cigányokra (szakszóval romatelepen élők, vagy még pontosabban 'települési szintű szegregációban élők'), akiket egyébként a 'tiszta cigányok' egymás közt is 'koszos cigányoknak' neveznek (ezek általuk használt kifejezések). De a jellemzők felsorolását megszakítva (már csak azért is mert az nagyon sokrétű) visszatérve: az ultraliberális felfogás szerint a felsoroltak egyáltalán nem igazak, és ezeket csak az előítéletes emberek terjesztik. Mindenféle magyarázatokat keresnek, hogy ezek a szerintük egyértelműen valótlan állítások mi alapján terjednek el vagy tartják magukat a köztudatban, és amennyiben ezeket nem tudják eléggé alátámasztani, arra keresnek magyarázatot, hogy a cigányok miért kényszerülnek mégis egy-egy bűncselekmény elkövetésére (lásd a Kuncze Gábor belügyminisztersége idején bevezetett 'megélhetési bűnözés' fogalmát). Utóbbiak a legfogékonyabbak a politikai korrektségre is, de mint azt már korábban kifejtettem, ez a gondolkodásmód éppúgy alkalmatlanná teszi az egyént a probléma józan megvitatására, mint az oktalan előítéletesség.

Pedig probléma van dögivel, ezt mindannyian látjuk, halljuk, tapasztaljuk. Úgy is mondhatnám, hogy Magyarország a cigányság tekintetében puskaporos hordón ül, és a kanóc már jóval a felén túl ég. Hogy mennyivel túl, az holnap kiderül, de az biztos, hogy nagyon közel vagyunk egy etnikai alapú polgárháborús helyzethez. Kapcsoljuk csak be valamelyik televíziót, olvassunk el egy napi- vagy hetilapot, menjünk fel egy online hírportálra, és nem is kell alaposan odafigyelnünk, hiszen szinte a szemünk elé ugrik legalább egy olyan hír, ami a cigányokat érinti. És ezek a hírek sajnos sosem pozitívak, hanem mindig valamilyen bűnténnyel kapcsolatosak, legyen az cigányok által vagy cigányok ellen elkövetett. Csak a példa kedvéért említeném meg a strasbourgi cigányok ügyét (ide értve a távozásuk tényleges okát, és az odakint elkövetett ügyeket is), patai Józsika és G. Mortimer kardozását, az olaszlikai vagy most a mezőfalvai lincselést, a paradicsomkaróba áramot vezető ember esetét, a gyöngyösi kórházban történt 'beteglátogatást', a galgagyörki menekülést, a szavazatvásárlási ügyeket, Mauglit, az iskola előtt agyonütött fiatalember esetét, az iskolai randalírozásokat, a tanárveréseket, cigány családok utcai egymásnak esését, és sorolhatnám napestig. Ezek csak azok az ügyek, amik nagyobb publicitást kaptak, de valószínűleg hatványozottan sok hasonló eset történik, amikkel számosságuk okán sem foglalkozik a média. Nyilvánvalóan mindenki tud említeni a saját életéből vagy a közvetlen baráti környezetéből is néhány kellemetlen momentumot, ahol a sértettek nem a cigányok voltak. De ne legyünk igazságtalanok, hiszen újabban a cigányok sérelmére is követnek el molotov-koktélos támadásokat, és már rálövetés is előfordult. Ezek mennyisége azonban (szerencsére) MÉG elenyésző, és valószínűleg ténylegesen semmivel sem több, mint amennyi a híradásokban is említésre kerül, tekintve, hogy a média az ilyen esetekre rendkívül érzékeny. Sőt, olyannyira, hogy amikor a cigányok követnek el valamit, még akkor is őket védik. Olyan ez, mint az Európában az utóbbi időben elharapózó úgynevezett etnomazochizmus, azaz az a jelenség, amikor a (jelenleg még) többségi fehér társadalom sokszor a saját kárára is ítél a bevándorlókkal szemben, szintén a politikai korrektség jegyében. Elvégre ha Párizsban vagy Brüsszelben egy néger fiatalokból álló csoport megerőszakol egy fehér nőt, az csak szimpla bűncselekmény, de ha ugyanezt fehérek teszik egy színesbőrűvel, a bíróság ott rögtön rasszista indítékot feltételez, és ennélfogva súlyosabb büntetést is szab ki.

Magyarországon is egyre erősebb ez a tendencia. A cigányokra senki nem mer rosszat mondani, és nem mer közbelépni. A konkrét környezetemben is tudok olyan esetről, amikor a rendőrök határozottan kijelentették, hogy nem hajlandóak intézkedni, mert féltik az állásukat (de lásd például a gyöngyösi esetet is). Mindenki tudja (vagy úgy gondolja, hogy tudja), milyenek a cigányok, de hivatalosan mindenki a szirupos hülyeséget hadarja, mert ha nem így tenne, hamar a pályán kívül találná magát, mivel a többi szirupos hülyeséget ismételgető a saját pozíciója féltése okán kiközösítené őt. És közben a vagyon és élet elleni bűncselekmények csak egyre szaporodnak, és most már a cigányság ellen is. Ezért is haladunk polgárháborús állapotok felé.

Hivatalosan senki nem tudja, mennyi a cigányság jelenlegi létszáma, de a becslések alapján minimum 600e fő, és egyre nő. Amikor a népesség éves fogyását halljuk, sosem tudjuk meg, ebből mennyi a cigány és a nem cigány változás aránya. Nem kell hozzá nagy tudás, hogy megállapítsuk, ha ezt a számot árnyaljuk, az jön ki, hogy míg a cigány népesség létszáma szinte hatványozottan NŐ, addig a nem-cigányok fogyása elképesztő méreteket ölt (és ennek eredője az évi 30-50 ezres fogyás). Az iskolákban a 10 év alatti gyerekek közel 52 %-a cigány, amivel semmi probléma nem volna, ha ezek a gyerekek nem a halmozottan hátrányos helyzetű családokból kerülnének ki. Demográfiai alaptény, hogy világszerte a legalacsonyabb vagyoni és szociális helyzetű rétegek szaporodása a legnagyobb, míg az adók legnagyobb hányadát fizető középosztályé az egyik legkisebb. És ha már a számoknál tartunk, tudni kell, hogy a statisztikák szerint a magyarországi börtönökben a cigányság sokszorosan nagyobb arányban képviselteti magát, mint más etnikai csoportok tagjai, az pedig kriminológiai tény, hogy a cigány bűnelkövetők szinte mindig nagyobb fokú agressziót használnak a bűncslekmények elkövetésekor, mint a nem-cigány bűnelkövetők (így lesz lopásból testi sértés, betöréses rablásból gyilkosság, stb.). És ahogy a cigányság létszáma egyre nő, úgy nő egyenes arányban az elkövetett bűncselekmények száma is. Ezt tudomásul kell venni. Nagyon nagy a baj, és napról napra egyre csak nő.

A probléma pedig közös, és sürgősen meg kell oldani, mert különben az egész ország belerokkan. Nem mentségeket, magyarázatokat kell keresni a helyzetre, nem mindig a bűnözőket kell védeni csak azért, mert cigányok. Nem azt kell hangoztatni, hogy mekkora nyomorban élnek, és nincs más lehetőségük, hogy ők csak visszaütöttek, vagy bánom is én. Megoldást kell találni.

És a megoldás nem merülhet ki pusztán a pénzben. Sokat segítene, de a feszültségeket nemhogy megoldaná, hanem még növelné is. Már csak azért is, mert elég sosem volna, és akkor jönne a jogos felháborodás, hogy "ha ő kap, én miért nem?", vagy "ha én nem vagyok cigány, miért nem kapok?". Pont mint a kölföldi és a magyar tulajdonú vállalkozások támogatásának visszásságai. Persze, hogy felháborodik az ember, ha azt látja, hogy az útfelújítások, meg a (2002-ig mértékegységként használt) lélegeztetőgépek helyett a mihasznának tartott emberekre megy el a pénz. Így is sokan felháborítónak tartják a pozitív diszkrimináció egyre gyakoribb alkalmazását, legyen az a felsőoktatási tanulmányi 'kedvezmény', a cigány vállalkozásoknak nyújtott pénzbeli támogatás, vagy bármi más. Az sem megoldás, ha a többségi társadalmat próbáljuk meg nevelő célzattal a cigányok elfogadására hangolni. Hiába a reklám a metró padlóján, hiába az óriásplakátok, hogy 'cigányok nélkül szürkébb volna a világ', a többség nem tudja elfogadni, hogy a kisebbséghez kelljen alkalmazkodnia. Teljesen jogos az elvárás, hogy a kisebbség integrálódjon a többségbe. Ezt pedig csak a cigányok tudják szorgalmazni. Mint ahogy ha cigányokra terelődik a szó, most is mindig hozzáteszi az ember, hogy de ő ismer olyat, aki nem olyan, ennek az arányát meg kéne növelni. Be kellene bizonyítaniuk, hogy ha szegények is, tisztességesek, és nem lejárt szavatosságú élelmiszereket kellene fillérekért árulniuk, ahogy parfüm helyett nem szappanos vizet, cigaretta helyett meg nem kartonpapírt. Ha valaki elveszít valamit, becsületes megtalálóként nekik kellene az illető után rohanni, hogy visszaadják azt. A szomszédba nem lopni kéne járni, hanem segíteni, az iskolában pedig példás magatartással és tanulmányi eredménnyel kéne bizonyítani. Ha málnaszedés van, ne 70000-ért akarjanak elvállalni két sor bokrot, ha pedig valaki felajánlja, hogy a cseresznyefájáról neki minden 10 kilóból csak egy kell, ne az legyen a válasz, hogy "majd akkor jöjjön, ha dinnyét kell szedni, papa", hanem igenis minden adódó munkalehetőséget ki kellene használniuk, és a munkát kifogástalanul el kellene végezniük. Persze, tartsák meg a kultúrájukat, a zenéjüket, a nyelvüket, a szokásaikat, mulassanak ha esküvő vagy bucsu van (vigyázva, hogy ne fajuljon garázdasággá a dolog), egymás közt használják továbbra is a Romani Krisz törvényeit, de emellett integrálódjanak közénk. Bizonyítsák be, hogy amit róluk gondolnak, az puszta előítélet, és semmi alapja nincsen. Mi ezért nem tehetünk semmit. Nekik kell a 'cigányt' szitokszóból pozitív kicsengésű kifejezéssé tenni.

Ez persze spontán módon nem megy, vezetők kellenek hozzá. Cigány vezetők most is vannak, de java részük már börtönben ül, vagy hamarosan oda kerül, mert folyamatban levő eljárás van ellenük. Nem ilyen vezetőket kellene választaniuk, hanem példás erkölcsűeket, akik nem pedofilok és nem nyilvános műsorban pofozkodnak, nem tüntetnek el 13 meg 33 milliókat, hanem élnek-halnak a cigányok közös ügyéért. Az ország közös ügyéért. Emellett pedig ha már az országban egy népesebb megyényi cigány él, aminek a 20%-a az átlagos feletti vagyoni helyzetben 'tengeti' az életét, akkor — ha meg volna a szándék (mint ahogy nincs) — szinte árnyékállamot is építhetnének, persze csak képletesen. A létszám meg volna hozzá. A cigány vállalkozók cigány alkalmazottakat foglalkoztathatnának, a cigány tanárok különórákat szervezhetnének a lemaradt tanulóknak, hadd ne soroljam.

A politikusaiknak pedig nem volna szabad megengedniük, hogy az történjen, ami holnap történni fog. Mert előre láthatólag megint csúnya vége lesz az egésznek, ami egy nagyot dob majd a puskaporos hordó kanócán. Nem lenne szabad felülni a provokációnak, merthogy ez semmi mást nem szolgál, mint a haldokló kormány érdekeit. Az időpont kiválasztása és az előzmények legalábbis félreérthetetlenül erre utalnak. Megvoltak a fasiszták, megvoltak a melegek, most jönnek a cigányok. Megint skandálás lesz, megint dobálás, megint hetekig ezzel fog foglalkozni a sajtó, csakhogy ezúttal rossz fába vágják a fejszéjüket. A melegekkel szemben sokkal kevesebben éreznek ellenszenvet, mint a cigányokkal szemben, egyszerűen azért mert a melegeket maximum ideológiailag lehet támadni, de a cigányokkal kapcsolatban túl sok a közvetlen negatív tapasztalat. Ennek az lesz a vége, hogy a többség az ellentüntetőkkel fog szimpatizálni, de kötve hinném, hogy ez volna a cél (mármint a figyelemelterelésen kívül).

És mivel ez az írás így is rettentő hosszúra sikeredett, nem ragozom tovább a témát, pedig bőven lenne még mit írni. Inkább csak annyit mondok: a 24. órában vagyunk, és ha nem teszünk valamit, ha valakik nem tesznek valamit, iszonyú nagy lesz a baj, és vér fog folyni.

UPDATE: a végére beillesztenék egy videót, érdemes megnézni.

Az utóbbi 6 évben minden nyaram leghosszabb egybefüggő szabadságát egy olyan rendezvényen töltöttem, ami a köztudatban vagy nem létezik vagy minimum fasiszta. Persze ezt a jelzőt nem nehéz egy olyan országban kiérdemelni, ahol már a néptánctól, népdalénekléstől vagy kézműves foglalkozásoktól eltérő bárminemű hagyományőrzés is szésőségesnek számít. Elvégre lovagolni, íjászkodni, rovásírást használni vagy sólymot reptetni csakis a radikálisok szoktak... mert a 'normális' ember a szabadidejében a Burger Kingben eszik, egy moziban ül, Győzikét néz, plázázik, vagy leértékelt árukra vadászik valamelyik hipermarketben. De nem akarok igazságtalan lenni, hiszen egy kívülálló szemében könnyedén tűnhet fasisztának vagy nácinak ez a bizonyos rendezvény, ha a látogatóinak egy jelentős hányada konkrétan szkinhed. Nemcsak lelkében, de megjelenésében is.

Ezen a bizonyos rendezvényen (aminek a nevét direkt nem írom ki, de könnyen kitalálható) a jobboldali gondolkodásmód teljes spektruma képviselteti magát, és ha valaki azt gondolná róluk, hogy "ez mind egyforma", akkor közlöm, hogy ilyen szintű sokszínűséget keresve sem találni máshol. A teljesen hétköznapi családocskáktól, az agyontetovált motorosokon át, a nyugdíjas mamikákon keresztül az elborult agyú kopaszokig megtalálható itt mindenki, a politikai jobbközép gondolkodástól egészen az ultraradikálisig. Így aztán annak ellenére, hogy itt mindenkinek hasonló alapokon nyugszik a gondolkodásmódja, nincs két ember aki minden tekintetben egyetértene egymással, sőt...de most nem ez a téma. Egy dolog azonban eléggé szembetűnő: a résztvevők kb. 40%-a szkinhed. Ez részben azt bizonyítja, hogy az ezzel a stílussal azonosulni nem tudó másik 60% sokkal toleránsabb, mint az önmagát a tolerancia bajnokaként feltüntető SZDSZ és holdudvara, akik persze csak addig türelmesek, amíg mindenki ugyanazt szajkózza, amit ők. Itt mégis mindeki békén megfér egymás mellett, sosincs verekedés, sosem tűnik el senkinek semmije (hacsak el nem veszti azt), és ha politikai témájú magánbeszélgetésre kerül sor, akkor sincs belőle öri-hari, pedig itt legalább olyan jókat lehet vitatkozni a hasonszőrűekkel, mint más esetekben a SZDSZ-szavazókkal (akikkel én nagyon élvezetes csörtéket tudok lenyomni).

Ezt a hosszúra nyúlt bevezetőt pedig azért pötyögtem ide, hogy felvezessem a mai témát: a szkinhedek szubkultúrájába szeretnék egy kis betekintést nyújtani, mint olyan kívülálló, aki azért egy kicsit jobban belelát a lényükbe, mint más kívülállók. Talán azt gondolnánk, hogy egyfajta uniformitás uralkodik a köreikben, hiszen mind egyformán néznek ki (a szkinek mondjuk pont annyira egyformák, mint a kínaiak), és biztos ugyanúgy is gondolkodnak. Pedig nem. Ha a felszínt egy kicsit megkapargatjuk, hamar rájöhetünk, hogy még ők is sokskinűek (ez de szar volt...). Nézzük a legjelemzőbb tulajdonságaikat.

A szkinhedek megjelenése

A legszembetűnőbb vonás a kopasz fej, ezt mindenki tudja. Persze kopasz más is lehet (pl. jellemzően a kidobóemberek), ugyanakkor nem minden szkinhed kopasz. Előfordulnak például egyéb módon felnyírt vagy Hitler-frizurás alakok is. A ruhatáruk alapkelléke a katonai bakancs, benne fehér fűzővel, a katonai nadrág (akár fekete-szürke-fehér verzióban is), esetleg a fakított/koptatott farmer, a narancssárga belsejű bomber-dzseki és a (jellemzően) fehér nadrágtartó. A pólóik gyakran náci/hungarista jelképeket tartalmaznak, mint például birodalmi sas, horogkeresztre hajazó jelkép, Dávid-csillagot a szemetesbe hajító alak, Szálasi Ferenc arcképe, nyilaskereszt, Nagy-Magyarország-sziluett és/vagy rovásírás. A testüket gyakran tetoválják. Ezek az ábrák szintén a fenti jelképtárból kerülnek ki. Fülbevalót, ékszert szinte sosem hordanak, viszont gyakran viselnek nemzetiszín karszalagot (esetleg életérzés-karkötőt), Nagy-Magyarországos vagy vaskeresztes kulcstartót. Mostanában közkedveltté vált köreikben a 'Lonsdale' márkájú ruházat is, mivel azok feliratában helyet kap az NSDA betűsor, ami csak egy betűvel tér el a hitleri nemzetiszocialista párt rövidítésétől. Vannak szkinhedek, akik barkót viselnek, ami a kopasz fej mellett —véleményem szerint — rendkívül ocsmánnyá teszi a fizimiskájukat.

A szkinhedek gondolkodásmódja

Ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni. Tapasztalatom szerint ezek a fiatalemberek maximum 1-2 szintig képesek a gondolataikat egymásba fűzni, tehát olyan primitívek, hogy a köreikben elterjedt ideológiai paneleket képtelenek továbbgondolni. Ezt az is bizonyítja, hogy ha rájönnének eszméik tarthatatlanságára, valószínűleg felhagynának ezzel az életmóddal, és akkor jól elfogynának. Néhány gondolati elem:

- a világ összes bajáról a zsidók tehetnek

- minden jelentős politikai, kulturális és gazdasági pozícióban zsidók vannak

- minden zsidót, cigányt, négert, buzit és bevándorlót ki kell irtani

- kár, hogy Hitler elvesztete a II. Világháborút, vagy legalább tovább kitartott volna

- aki ezekkel nem ért egyet, az maga is zsidó, maximum zsidóbérenc

Ezen kívül alapvetően militáns gondolkodásúak, az ököljogban hisznek és tekintélyelvűek (bár csak bizonyos történelmi személyeket tekintve). Imádják a világháborús relikviákat és a katonai dolgokat (rohamsisak, katonai öv, stb.).

A szkinhedek kulturális jellemzői

A kultúra számukra a nekik szóló zenék (pl. Egészséges fejbőr, Magozott cseresznye, Oi-kor, Panzers, stb.) hallgatásában, a sörözésben, társas zsidózásban és különféle rigmusok szavalásában merül ki. Utóbbiak közül egy-két gyöngyszem:

Egy sor virág, egy sor fűz / Egy sor cigány, egy sortűz.

Megláttam egy arabot, / Letéptem egy darabot, / De az arab hülye lett, / S kinyalta a seggemet.

Sárkány ellen sárkányfű, / Cigány ellen bőrfejű, / Zsidók ellen németek, / Éljenek a szkinhedek!

Ezen kívül betéve tudják az összes jelentős történelmi személyiség, politikus és közismert emberek vélt vagy valós zsidó mivoltát, sokszor még eredeti nevüket is (Rákosi - Rosenfeld, Kun Béla - Kohn Béla, Hernádi Judit - Hertz Judit, Szekeres - Stern, stb.). Közkedvelt felkiáltásuk az Oi!, ami nem tudom, honnan ered, de gyakran használják. Ha agyuk emlékközpontjában ezek mellett még marad némi hely, azt általában dalszövegek és közismertebb revizionista nóták (Szabadkai udvaron; Lesz, lesz, lesz...; Szőke Tisza haragjában..., Horthy Miklós katonája, stb.) töltik ki. Az emlegetett rendezvény egyetlen kulturális, történelmi vagy politikai előadásán sem vettek részt, és vért adni sem voltak (utóbbi oka valószínűleg a "nehogy má' egy zsidó kapja meg" gondolat volt), ami minden egyebet elmond róluk. Az ott töltött 8 (vagy kevesebb) napot ivással, óbégatással, zsidózással és józanodással töltötték el.

Szkinhed típusok

Autentikus szkinhed: a fenti tulajdonságok mindegyike jellemző rájuk (egytől-egyig), a köztük levő különbséget csak azok intenzitása adja. Például lehet, hogy nemcsak magyar szkinhed zenekarokat hallgatnak, hanem német nyelvű, hörgő, náci zenét is, vagy úgy gondolják, hogy nemcsak minden zsidót (buzit, stb.) kell kiirtani, és akkor de jó lesz, hanem a 'zsidóbérenceket' is. A civil életben ugyanúgy néznek ki, mint egymás társaságában, ami jelentősen visszaveti a lehetőségeiket (ennek oka szerintük nem a megjelenésük, hanem a...na kik?)

Pszeudo-szkinhed: vagy hívhatnám kocaszkinhednek is. Ezek a hiányzó kellékeket valami egyébbel pótolják, például bakancs helyett bakancsnak látszó tárgyat hordanak, nem tetováltaják magukat vagy felvesznek akár Adidas-pólót is. Az ideológiával sem azonosulnak, maximum meggyőződés nélkül szajkózzák azt. Sokszor a hajukat is úgy hordják, mint bárki más, amikor összejönnek, akkor viszont leborotválják a fejüket. Nyáron elég hülyén is néz ki a lebarnult bőr mellé a rikítóan fehér fejbúb. Szerintem esetükben arról van szó, hogy abban a korban, amikor önmagukat keresik, valahogy egy ilyen társasághoz csapódnak. Tetszik nekik a hangadók határozott kiállása, a felnőttekkel szembeni hozzáállása és a merészség, később aztán az egyéb kellékeket is magukévá teszik. Ugyanígy válnak egyesek emóssá, punkká vagy valamely együttes fanatikus rajongójává. Amint egy kicsit érettebbek lesznek, kikerülnek ezekből a körökből.

Proteszt-szkinhed: ezekből van a legkevesebb, hiszen létrejöttük alapvető oka a valami ellen való lázadás. Ez lehet a szülők bosszantása, iskolai botránykeltés, bárminemű figyelemfelhívás, vagy az igazságérzetük sérülése miatti határozottnak hitt kiállás (a megjelenésükkel). Ha a problémájuk megoldódott, újra normálisak lesznek, esetleg valamilyen más szubkultúra tagjává válnak (mondjuk mert megunják a jelenlegit),

Hát, ma megint egy kicsivel okosabbak lettünk.

Egyszer, úgy tél végén már elhatároztam, hogy írok egy bejegyzést ebben a témában, mivel abban az időszakban egymás után olyan sok hír borzolta fel az idegeimet, hogy az már gondolatébresztőként hatott rám. Ekkor állapítottam meg, hogy Magyarország nyilvánvalóan anómikus állapotba került, és az egyetemen ezt a felvetést több csoporttársammal is megvitattam. Éppen ezért nem akartam ide is leírni az akkori gondolatmenetemet, félő lett volna ugyanis, hogy valamelyik egyetemi társam egy keresőszó nyomán nálam köt ki, és akkor kész a lebukás. Aztán az ihlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt, egészen mostanáig. Bár — ahogy mondani szokták — politikai-közéleti uborkaszezon van, Captain29 írása ismét előhozta belőlem az év eleji gondolatokat, úgyhogy most mégis traktálnám ezekkel a nagyérdeműt. (Captain pedig vegye úgy, ez a kommentem az írására).

Először is tisztázzuk, miről van szó. Az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat. A normális viselkedés érvényét veszti, a szabályokat tömegesen nem tartják be vagy kijátsszák. Ez előfordulhat hirtelen, például forradalmak, gazdasági (világ)válságok esetén, de kialakulhat folyamatosan is, mint ahogy — szerintem — esetünkben is. Ha a XX. századi Magyarországot veszem, akkor említhetném a kommunista hatalomátvétel utáni időszakot vagy a rendszerváltozást. Utóbbi esetben ugye megszűnt az egypártrendszer, felbomlott az újfeudális struktúra, a tervutasításos gazdasági rendszerrel párhuzamosan működő reciprocitáson alapuló újratermelési modellt pedig hirtelen felváltotta a tranzaktív modell, avagy a kapitalizmus. Néhány hónap alatt 1,5 millió ember vesztette el az állását, megugrott a szegénység, az infláció, a hatalom által megszabott árak helyett bejött a piaci verseny, a 'nagy hal megeszi a kis halat' jelensége, és az embereknek már senki nem mondta meg felülről, mit tegyenek. Minden megváltozott szinte egy csapásra. Az ilyesmi egy társadalomban elég drámai hatású változás. Hozzá kell tenni, hogy brutálisabb is lehetett volna, ha idő közben nem lett volna néhány apró lépés ebbe az irányba, mint például au Új gazdasági mechanizmus bevezetése '68-tól, aztán pedig a finomhangolásos felkészülés az új rendszerre (senki se higyje, hogy a rendszerváltás pusztán néhány tucat elszánt ember határozott kiállásának volt köszönhető). Az anómiás állapotban megnövekszik a bűncselekmények, a deviáns viselkedésformák és az öngyilkosságok száma is. Erről bővebben Émile Durkheim vagy Robert Karl Merton műveiben olvashatunk. De miért gondolom, hogy a XXI. századi Magyarország ebben az állapotban van? Erre egyszerűen is válaszolhatok: kapcsoljuk be a tévét vagy vegyünk egy újságot, és a kérdés máris nem kérdés. A bővebben válaszhoz viszont néhány példát vennék segítségül.

Nézzük először a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A rendőrség dolga az volna, hogy a tisztességes, törvénytisztelő polgárokat megvédje a bűnözőktől, a bűncselekményeket megakadályozza, és ha ez nem sikerül, az elkövetőket felkutassa és az igazságszolgáltatás kezére adja. Az igazságszolgáltatás feladata pedig benne van a nevében. Ehelyett mit látunk? A rendőrség először is nem tudja megakadályozni a bűncselekményeket, de még a bűnözőket sem tudja elkapni. Ha valahova betörnek, és az áldozat a rendőrségen megkérdezi, hogy "De ugye elkapják őket?", még a rendőr is csak azt válaszolja, hogy "Ugye viccel?". Autólopásoknál ugyanez a helyzet. Sőt, még az is előfordul, hogy amikor a sértett tudja, hogy ki volt az elkövető, a hülye szabályok miatt még akkor sem szerezhet érvényt az igazságának (személyes tapasztalat). Vidéken még a kertből is kilopják a terményt, elviszik az utolsó tyúkot az ólból, családok tartanak rettegésben egész utcákat, egész erdőket vágnak ki, szemétlerakót csinálnak a fokozottan védett területekből, és a hivatalos közegek semmit nem tudnak tenni, mert nincsenek meg az eszközeik, nincs pénzük, nem mernek közbeavatkozni (az életüket vagy az állásukat féltve), vagy maguk is bűnözők. Ha valahogy mégis sikerül elfogni egy bűnözőt, az a törvényi kiskapukat kihasználva ússza meg a büntetést. Pszichológiai okokra hivatkozik, egyszerűen meglép vagy lefizeti a bírót. A rendőrség ehelyett a kisembereket üldözi. Demagóg, de igaz, hogy míg a nagy halakat milliós csalások után sem vegzálják, addig a hétköznapi embernek az elsősegély csomag szavatosságát is figyelnie kell, nehogy megbüntessék. Lejárt szavatosságú, rothadó húsokat zabáltatnak föl velünk, és megússzák, túlszámláznak a vendéglőkben és megússzák, átvernek a piramisjátékot szervezők, az egyéb csalók, csődbe visznek vállalkozásokat, amik aztán meglépnek a tartozásokkal, és mind-mind megússzák. Ahogy a szegénység egyre terjed, úgy nő az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma is, de a rendőrség nem a szabad lábon lófráló betörőket, csalókat, gyilkosokat üldözi, hanem pénzt szed be az egyszerű emberektől minden szir-szarért, vagy politikai megrendelésre tevékenykedik (lásd az utóbbi időben megzavart FIDESZ-es sajtótájékoztatókat vagy 2006.10.23-át).

Mit gondol vajon az átlagember, amikor azt látja, hogy a rendőrség nem tudja megvédeni az MTV székházát, mert 20 szerencsétlent állít szembe 3000-rel, miközben több száz kollégájuk egy sarokkal odébb a tökeit vakargatja (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor egy felgyújtott vízágyúból a tüntetők mentik ki az egyenruhást annak kollégái helyett (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt látja, hogy az állig felfegyverzett rohamrendőrök nemhogy megakadályoznák, hogy egy pár tucat főből álló garázda csoport egy békés megemlékezés résztvevői közé meneküljön, de még ki is kényszeríti azt, majd ezt követően válogatás nélkül kardlapozik, gumibotozik időseket, fiatalokat, szóval mindenkit, akit csak ér (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt tapasztalja, hogy a rendőrök maguk is bűncselekményeket követnek el, állat módjára vernek össze mindenkit, külföldi turistát, sajtóst, csenevész országgyűlési képviselőt, papot, olimpikont, eltörik megbilincselt emberek ujjait, a Dunába dobják az igazoltatottak személyi okmányait, feldúlnak vendéglátóipari egységeket, és az utcára terelt vendégeket jobbról-balról gumibotozzák? Mit gondol, amikor azt látja, hogy a rendőrség képtelen megfékezni egy 12 éves kölyköt, aki kénye-kedve szerint foszthat ki, késelhet meg bárkit — akár fényes nappal is — a köztereken? Vagy mit gondol, amikor a munkahelye ablakából azt kell végignéznie, hogy egy drogdíler miként fizeti le az őt elkapó rendőröket? Azt fogja gondolni, hagy valami nagyon nincsen rendjén, mert azt tudja, hogyan kéne mindennek működni, de azt is látja, hogy az egész nagyon nem úgy működik. Vagy vajon nem erre a következtetésre jut, amikor azt hallja, hogy egy jogerősen elítélt bűnözőt egy kereskedelmi televízió munkatársainak kell a hatóságok kezére juttatnia, vagy amikor a bíró azt az újságírót ítéli el, aki megírja és tételesen bizonyítja, miként verte össze a feleségét egy országgyűlési képviselő? Mit szól erre az átlagpolgár, amikor azt hallja a bíró szájából, hogy "Engem nem az igazság érdekel, hanem, hogy a vád megállja-e a helyét" (az újságíró elleni személyiségi jogi perben)? De hogy a példákat ne a végtelenségig soroljam, mit gondol az átlagember, ha azt látja, hogy a milliárdokat eltüntetők 1,5 év felfüggesztett büntetést kapnak, ha a hétpróbás gazemberekből miniszterek lesznek, ha a lebukott politikusok felfele buknak, és a bűneiket elintézik egy legyintéssel, meg azzal, hogy "Nem törvénytelen, csak nem etikus"? Azt fogja gondolni, valami nagyon nem jól van itt.

Egy nyugati típusú társadalomban az állampolgárok jogosan várják el, hogy az ország infrastruktúrája rendesen működjön. Ehelyett néhány fok mínusz vagy egy-egy ellopott kábel miatt megbénul a vasúti közlekedés, a mentőhelikoptereket fűtetlen garázsban tárolják, és az alkalmazottaknak kell hősugárzókkal körberakni azokat, hogy ne menjenek bennük tönkre az eszközök. Alig épül valami, és ami épül, az is beszakad, beomlik, leomlik, eltűnik. A kórházakat, iskolákat, óvodákat bezárják, a vasúti vonalakat felszámolják, a buszjáratokat ritkítják. A mentősnek a saját motorján kell életet menteni menni, a világhírű szívsebészt kirúgják állásából, gyógyszerek és vécépapír helyett széfeket vesznek a kórházakba, a műtéteket elhalasztják, a mozgássérülteknek hónapokat kell várniuk egy-egy műtétre, a pszichopatákat meg szélnek eresztik. A bányászat már rég megszűnt, a nehézipar rögtön ezután összeomlott, a könnyűipar haldoklik, a mezőgazdaság pedig a sír szélén áll, annak ellenére, hogy Magyarország földjei rendkívül alkalmasak a művelésre. Az államadósság egyre nő, az állami vagyon ezzel párhuzamosan egyre csökken, az infláció folyamatosan magas, a gazdasági növekedés pedig alacsony. Az emberek abban bíznak, hogy valamikor csak jobb lesz, ehelyett mindig csak rosszabb.

Vagy nézzük a médiát és az értelmiséget. Utóbbiaknak az volna a feladata, hogy megértesse az emberekkel a világ dolgait, elmagyarázza nekik, mi miért van, jósoljon és finoman terelgesse az állampolgárokat a helyes döntések felé. A média feladata pedig az lenne, hogy a hatalma növelése és megtartása érdekében túlkapásokra hajlamos államtól megvédje az állampolgárokat. Tájékoztatnia kellene, a visszás dolgokat felderíteni, és kérdéseket szegezni a politikusoknak, gazdasági szereplőknek. Ehelyett a túlnyomó többsége elhallgatja a releváns dolgokat, az elkövetett bűnöket kicsinyíti, más apróságokat felnagyít, lényegtelen dolgokkal foglalkozik a lényegesek helyett, tehetségtelen senkiháziakból hatalmas sztárokat, megmondóembereket farag, és még az amúgy is primitív tömegkultúrát is a gagyi szintjére silányítja. Az értelmiség pedig? Ugyanezt teszi, plusz közreműködik a szavak jelentésének eltorzításában, az idegent szépnek titulálja, a szart meg fantasztikus eredménynek, a nemzet maradék büszkeségét tovább erodálja, a racionálist irracionálisnak nevezi, és folyamtosan cimkéz. Aki ki meri mondani a nyilvánvalót, az szélsőséges, nacionalista (még ennek a jelentését is elcseszték), rasszista, a demokrácia ellensége vagy akár még terrorista is. Csendőrgyilkos gazembereknek avatnak táblát, a történelemből csak a rosszat idézik, a legnagyobb királyainkat gyűlöltnek titulálják, az árulókat pedig megfontolt államférfiaknak, akik az adott helyzetben nem tehettek mást.

Azt hiszem, ezekből a példákból jól látható, mi az anómikus állapot. Egy ilyen országban egy intelligens ember fejében zsonganak a kérdések. Miért mondják, hogy X mértékű gazdasági növekedés tök jó, ha az összes környező országban nagyobb? Miért baj, ha a nemezetem jelképeit viselem a ruházatomon, és miért nem, ha CCCP-s pólót, amerikai zászlót, jamaikai karvédőt vagy vörös csillagos pólót? Miért mondják, hogy a sok fürdő felesleges, veszteséges és nem kellett volna megépíteni őket, amikor ezek egy csomó járulékos haszonnal is járnak? Ha azzal nyugtatnak, hogy örüljünk, mert nálunk még olcsóbb az áram, mint Nyugat-Európában, miért nem teszik hozzá, hogy ott persze a fizetések is a többszörösei az ittenieknek? Miért fekete a fehér, miért jó a rossz? A sok miérttől zúg a feje az embereknek, de ha ilyenek nem is foglalkoztatják őket, akkor is azzal szembesülnek, hogy minden lerohad, megszűnik, életüket egyre több fal határolja körül, és egyre több helyzetben nem tudják mi a teendő, ha nem az, aminek lennie kéne.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mertontól részben függetlenül (most nem olvastam újra el a levezetését) én három lehetőséget látok az anómikus állapotban való létezésre:

Az alkalmazkodás az egyik lehetőség. Tudomásul veszem, hogy ez van, ilyen körülmények között kell érvényesülnöm. Akkor én is lopok, csalok, hazudok, nyalok, adóelkerülök, lefizetek, jogtalanul igénylek, meg amit még csak lehet. Pont, mint a 'nagyok'. És ha így jól megszedtem magam, akkor jó nagy falat húzok a házam köré, meg biztonsági őrt fogadok, aki majd megvéd a nyomorgók hadától.

A menekülés a másik. Ha tehetem, elmegyek ebből az országból, hátrahagyva a házamat, a hazámat, a rokonaimat, a barátaimat, mindent, és megpróbálok külföldön érvényesülni. Vagy nem foglalkozom többé a közösséggel, a társadalommal, a politikával, csak megnézem az esti gagyit, elolvasom, mi történt Győzikével, Mónikával, Dundikával, Prüntyikével, Csucsukával, zabálok, sörözök, meg vásárolok, amíg van miből. Egy negyedik megoldás is lehetne, de ide sorolom, hogy a legvégső esetben öngyilkos is lehetek (ez a durkheimi anómiás öngyilkosság).

A harmadik pedig, hogy a kezembe veszem a dolgokat. A szavaknak újra értelmet adok, az igazat igaznak nevezem, a hazugságot pedig hamisnak, képzem magam, alternatív forrásokból tájékozódom, vagy beállok polgárőrnek. Ha emiatt lenáciznak, lefasisztáznak (nem sorolom), akkor sem érdekel, hiszen már nincs hova hátrálni. Ha lecsuknak emiatt, akkor is visszaütök, áramot vezetek a kerítésembe, és ha ez sem elég, előbb-utóbb tojást fogok hajigálni, aztán meg molotov-koktélt. Egyesületet alapítok, alapítványt teszek vagy beállok valamelyik már létezőbe.

És máris itt vagyunk a Magyar Gárdánál. Ezt a szervezetet ez hozta létre, a kiáltás, hogy "ELÉG VOLT!". Családapákról és -anyákról van szó, egyszerű emberekről, meg néhány tettrekész fiatalemberről.  Nem neonácikról, bűnözőkről, meg szélsőséges nacionalistákról. Talán az idő majd igazolja ezt az állításomat.

Július 5-i program: melegfelvonulás, ellentüntetés, picsarázás, tojás- és sörösüveg dobálás, könnygáz, oszlatás. Van, aki ezen meglepődött? Mert én nem.

Teljesen kiszámítható volt, hogy ez lesz, mégsem volt annyi a szervezőkben (akiknek még nálam is jobban kellett tudnia, hogy mire számítsanak), hogy tartsanak egy sajtótájékoztatót, és lefújják a rendezvénysorozat felvonulásos részét. Akkor talán a meleg közösség pozitívan jött volna ki az egészből, mert így nem hiszem, hogy bármennyivel is beljebb lennénk.

A társadalmat három részre lehet osztani. Akik maguk is melegek, vagy szimpatizálnak velük (van meleg barátja, rokona, mindenkivel toleráns, stb.), akik közömbösek a témával kapcsolatban és akik ellenségesek a melegekkel. Ezzel a mai hacacáréval nem hiszem, hogy bármelyik csoport létszáma is változott volna. Akik toleránsak, azok most elmondhatják, hogy "szegény melegek...", akik ellenségesek, azok pedig, hogy "jól megkapták a mocskos buzik". Ha mégis változott az arány, akkor maximum a közömbösek véleménye formálódott egyik vagy másik oldal irányába. Magyarul sikerült egy újabb árkot mélyíteni.

A múltkor már elejtettem azt a kifejezést, hogy "törzsi háború", és említettem, hogy a lényeg itt is a politika. Ha törzsi háborúról beszélek, a felvonulni nem félő melegek és a tettelgességre is képes "nácik" szembenállását értem ezalatt. Előbbiekről az a véleményem, hogy nem bírnak magukkal, azaz annak ellenére, hogy tisztában voltak a kockázatokkal, mégis kimentek felvonulni. Nem elég számukra a regisztrált élettársi kapcsolat kiharcolása (ami sikerült), nem elég, hogy a társadalom egy jelentős része vált az utóbbi időben elfogadóvá velünk kapcsolatban, nem elég, hogy gombamód szaporodnak a budapesti meleg szórakozóhelyek (és sorolhatnám), mindenáron ki kellett nekik provokálni egy összecsapást. A másik oldalon pedig ott egy másik, azonos gondolkodásmóddal, életmódbeli sajátosságokkal rendelkező csoport, akik ugyanúgy a társadalom perifériájára szorultak. Címkézik őket, lenézik őket, kiközösítik őket, az ország minden baját rájuk fogják (legalábbis a bajok jelentős részét), ezért ugyanúgy el vannak keseredve. Ráadásul politikai szempontból a vesztes oldalon tartózkodnak, mivel az érdekeik minden tekintetben ellentétesek a regnáló hataloméval, míg a melegek esetében erről csak részben beszélhetünk (az ország gazdasági állapota ugyanis a melegeket is ugyanúgy sújtja). Ezért aztán ellenséget keresnek maguknak, akikkel szemben felléphetnek. Ezek úgy gondolkodnak, hogy a melegek korcsok, fogyatékosok, akikbe nyugodtan lehet újabbakat rúgni, úgy érzik, hogy a saját sikertelenségükért ezeken az embereken vehetnek elégtételt. Mindenkinek kell valaki, akivel szemben erősebbnek, okosabbnak érezheti magát. Ráadásul az őszödi beszéd, a tévéostrom, a nemzeti ünnepek alkalmával alul maradt randalírozó társaság most lehetőséget láthatott egy visszavágóra a rendőrökkel és a hatalommal szemben. Butaság. Mert ahogy a melegfelvonulás maga, úgy a randalírozás is politikai célokat szolgál.

A kormány elmondhatja, hogy "na tessék, ez a szélsőséges kisebbség már megint nem bír magával, megzavarja az ország nyugalmát, a FIDESZ pedig azonnal határolódjon el tőlük, meg hívja vissza őket az utcáról", csak arra nem tud kielégítő magyarázatot adni, hogy mit kereshetnek ezek megint az utcán, amikor már jó pár alkalom volt arra, hogy begyűjtsék őket. És a titkosszolgálatok? Ha arra képesek, hogy nem létező szlovák fenyegetéseket kiderítsenek, akkor a létező fenyegetéseket miért nem tudják csírájában elfojtani? Ugyanakkor most legalább egy hétig mindenki erről fog beszélni, és nem a kínos és kellemetlen témákról. Sőt, már legalább két hete folyamatosan erről van szó. Ezzel a médiumok is csak ártanak. A "szélsőségeseknek" eleve felhívták a figyelmét a rendezvény helyére és a felvonulás időpontjára, de az átlagembert is állandóan ezzel traktálták, akárhová kapcsolt. Ha engem állandóan egy számomra érdektelen témával molesztálnak, egy idő után engem is feldühít. "Ki a f*szt érdekel ez?" — szoktam ilyenkor felhorgadni.

A mostani felvonulást kísérő randalírozás — azt hiszem — minden eddigi belvárosi csatánál durvább volt. Bár az anyagi kár nem volt olyan jelentős, mint tavaly március 15-én vagy a tévéostrom esetén, de a radikálisok vehemenciája minden eddigit felülmúlt. Alaposan felkészültek, és nagyon elszántak voltak, nem véletlen a letartóztatottak nagy száma sem. Véleményem szerint ez egy nagy halom, immár hatodik éve gyűlő visszafojtott düh eredménye volt. Már minden mindegy. Eddig sosem volt arra példa, hogy jobboldaliak politikusokra támadtak, az mindig csak a rendőrség (Révész Máriusz), és a bal oldal (Oláh János MIÉPes képviselő) privilégiuma volt. A tavaszi molotov-koktélos támadások ballib elszenvedői semmilyen anyagi kárt nem szenvedtek, míg a jobb oldaliaknál autó és (épülő) ingatlanok is komoly károkat szenvedtek. 2006.10.23-án a hatalom átlépett a Rubiconon. Ha arra gondolok, hogy egy országgyűlési képviselő megverése után egy másik képviselő még szóviccel is mert élni az eset kapcsán... Kíváncsi vagyok, Kuncze Gábor a most felpofozott Horn Gábor esetén is elkezd-e Révész Mártíriuszozni? Nem hiszem, ahogy a pornókönyves Lévay Katalin vagy Szetey Gábor esetén sem. Miután többször agyaltak már meg jobbos újságírókat, Orosz József esetében sem tudunk mit mondani, maximum az arányokat finomíthatjuk. Megérdemelte? Talán. Nem kellett volna odamenni? Nyilván. Nem kellett volna megtámadni. Egyértelmű.

Ezen — jelenlegi szellemi szintem miatt sajnos végig nem vezetett — gondolatok tömkelege után összefoglalóul csak annyit tudok mondani (szintén Kuncze Gábor nyomán): aki nem ment ki az utcára, annak nem esett baja. Más kérdés, hogy október 23-án nem lehetett tudni, hogy az lesz, ami akkor történt, most viszont teljesen nyilvánvaló volt, még a leghülyébbek számára is. És hogy ne legyen meglepetés, még idejében figyelmeztetek mindenkit: jövőre még durvább lesz. Talán egy ideig hanyagolni kellene ezt a felvonulósdit.

(Mellesleg jobbos rendezvények után mindig közlik, mibe került az országnak a rendőri biztosítás, meg a szemétszedés. Ha valaki ezúttal is hall ilyeneket, hívja már fel rá a figyelmemet, legyen szíves.)