szüret bejegyzései

...töltöttem az utóbbi napokat, és most is csak azért vagyok alkalmas (?) a blogolásra, mert — vélhetőleg csak átmenetileg — fellebbent a tudatomról a fáradtság fátyla. Minden másodperc értékes, ezért amíg észnél vagyok, gyorsan beszámolok a hétvégémről. Csak röviden.

Miután a hét közepét egyedül töltöttem, alkalmam lett volna egy kicsit korábban lefeküdni, mint ahogy szoktam, így viszont lehetőségem volt olyan dolgokkal foglalkozni, amivel a párom társaságában nem szoktam (pl. blogot írni), ergo megint csak későn hunyhattam le a szemem. Ez halmozódott szépen (igazából hetek óta), ezért péntek délutánra szemkifolyós állapotba kerültem, és a pénteki edzést is kihagytam (immár zsinórban harmadszor). Ez mondjuk csak a kummantás egyik oka volt, mert egyébként egy szombat hajnali málnaszedés is kilátásban volt, ami miatt a péntek estét nem is otthon töltöttem. Haza kellett viszont mennem, ellátni a cicát, lefürödni, összepakolni a cuccaimat, majd újra útnak indulni, és nem volt kedvem a munkahelyemtől elkavarogni az Örsre, onnan haza, Újpestre, majd vissza az Egressy úthoz, azaz majdnem a kiindulási ponthoz. 

Kis kitérő keretében jegyzem meg, hogy elhatároztam már párszor, miszerint ezentúl mindig lesz nálam fényképezőgép, mert jártamban-keltemben egy csomó érdekes látványt örökíthetnék meg, így viszont mindig csak bánkódom, amiért elszalasztom a kínálkozó lehetőségeket. Most például berakhattam volna ide a pénteki özönvíztől elárasztott Béke tér látképét. Fasza lett volna. Az emberek térdig a vízben, vagy magaslati pontokra menekülve, a buszmegállók, szemetesek félig ellepve, a buszok meg tengelyig elmerülve — víz ameddig a szem ellát. Látta valaki az Őrült Stone, avagy 2008. a patkány éve (Split Second) című filmet? Na, nekem ez jutott eszembe erről.

A barátomhoz átérve — bár korai kelés volt kilátásba helyezve — nem tudtunk hamar ágyba kerülni. Még dolgoznia kellett, amiben én is segítettem neki, el kellett fogyasztani az éppen akkor érkező antidiétáriánus pizzát, segítenem kellett a gyermekeknek a számítógépezésben (mert egy olyan játékot toltak, amiben egy halom praktikus tanáccsal szolgálhattam), és még jópofiznom is kellett egy éppen ott ragadt másik barátjával (akit nem kedvelek különösebben). Este 11 elmúlt, mire elaludtam, fél 4-kor viszont már fel is ébredtem, pedig csak 4-kor kellett volna. Összeszedtem magam (meglepetésemre nem is ment olyan nehezen), majd a nagyobbik gyermeket is életre kellett keltenem, ami viszont már nem ment olyan könnyen. Négy rohamot kellett intéznem ellene, mire pislákolni kezdett a szemében az öntudat. 4:40-kor már az autóban ült a csapat, 6 óra után valamivel pedig már a málnás sáros földjét taposta átöltözve, megkávézva. 

Mit is írhatnék erről? Marha izgalmas volt: láttunk egy csomó málnát, ettünk egy csomó málnát, és szedtünk egy csomó málnát. Összesen 100 kilót, szóval elvoltunk egy darabig. Közben beszélgettünk, volt egy reggeli szünetünk, pirultunk a napon, szétkaristoltuk a bőrünket, és hasonlók. A lényeg, hogy egy kényszerebéd után du. 2-kor már otthon is voltam. A következő egy órát fürdéssel, gépezéssel, szenvedéssel töltöttem, aztán lefeküdtem aludni, mert igencsak rám fért.

Hivatalosan este 7 után ébredtem, nem hivatalosan viszont azóta is alszom. Isten bizony, én ilyen kóma még életemben nem voltam, mint akkor. Fent voltam, mégsem tértem magamhoz igazán. Mintha az agyam egy része továbbra is aludt volna, miközben az életfunkcióim azért működtek. Azt hiszem, a testem egyszerűen besokallt. Ricsi nem győzött mosolyogni a fejemen, mert ugye ez az állapot külsőleg is erősen meglátszott rajtam. Na mindegy, fáradtság ide, fáradtság oda, éjjel 1-ig tuti nem aludtunk. Reggel aztán elsőként ébredtem, álmosan, fejfájással. Ez meg olyan érzés volt, mintha túlaludtam volna magam, holott csak kevésbé voltam álmos, mint este. Ennek ellenére összeszedtem magam, felkerekedtünk, hogy 11-re a Tigriékkel megbeszélt helyre érjünk.

5 perc késéssel ez sikerült is, aztán így, négyesben elindultunk a Duna-part egy meghatározott részére, ahol egy jót piknikeztünk, sok másik ember közelségében. Igyekeztünk árnyékban maradni, de így is ronggyá égtem így lett egy kis színem, pedig már a málnásban is megkapott egy kicsit a nap. Beszélgettünk, napozgattunk, eszegettünk, késő délután pedig hazamentünk. A fejfájásom csak azért csillapodott egy kicsit, mert bevettem rá egy gyógyszert, mostanra viszont megint elkezdtem érezni, ráadásul még hozzá jött a napszítta bőröm lángoló érzése is, na meg egy újabb fáradtsági hullám. De még ennek ellenére is fenn maradtam 11-ig, mert kíváncsi voltam Richárdom produkciójára az éterben (és itt nem a fingásról van szó).

Gyakorlatilag igazi pihenés nélkül kezdtem bele az új hétbe, csoda hát, ha álmon halok idebe'? Cserébe viszont késleltettem a beszáradást, hiszen kint voltunk a városban. 

Péntek óta főleg azért nem írtam, mert málnaszüreten tartózkodtam a legjobb barátomnak való segítés céljából. És ha már ilyen, az egész emberiség számára hasznos tevékenységet végeztem, a szerzett tapasztalatokat széles körben meg is osztanám a nagyérdeművel, hátha ti is kerültök még hasonló helyzetbe.

Nem mintha egyébként eddigi életem során ne lett volna alkalmam málnát szedni, hiszen régebben édesanyámék kertjében is volt egy sornyi bokor, amit aztán azért irtottak ki, hogy thujákat ültethessenek a helyükre, előbbiek ugyanis nem takarták el eléggé a szomszédságot. Egy sornyi málnát nem is tartott sokáig leszedni, főleg, hogy csak 6-8 méternyi területről volt szó. A kert irányából szedve anno maximum arra kellett ügyelni, hogy egyetlen ocsmány keresztespókot vagy mezei poloskát se markoljak meg (és főleg ne kapjak be a gyümölccsel együtt), a szomszéd kerítése irányából viszont extra veszélyek is leselkedtek rám. Az eltakarni nem véletlenül szándékozott szomszédoknak ugyanis volt egy Snoopy nevezetű kutyája (a másik kutyát Bubinak nevezték; ugye, milyen ötletgazdagok?), ami megközelítőleg pont ugyanolyan hülye volt, mint a gazdái. Ezért amikor a málnát felőlük szedtem — egyik kezemmel a szúrós indákat magamtól eltartva, a másikkal egy lila tálat ölelve — a barom dög hangosan ugatva nekifejelt a mögöttem húzódó drótkerítésnek, én pedig ettől rémülten borultam bele a szúrós-tüskés málnabokorba, az eddig leszedett terméssel együtt. Összekaristolva, sárosan, pókhálós fejjel tápászkodtam fel, és attól a naptól kezdve Snoopy megdögléséért imádkoztam. Azóta eltelt vagy 10 év, én pedig nagy ívben elkerültem minden málnaszedési lehetőséget, sőt, még ugyanezen barátom tavalyi invitálását is sikerült visszautasítanom, holott akkor még nem tudhattam, miből maradok ki. Igazából örülnék, ha a mai napig nem tudnám, viszont akkor nem tudnám megfogalmazni az alábbi hasznos tanácsokat sem:

1. A málnaszedés előtti este ne menjünk edzőterembe, de ha már muszáj, akkor se csináljunk — potenciálisan izomlázat okozó — új fajta gyakorlatokat. Ha ez is elkerülhetetlen, akkor legalább ne láberősítő gyakorlatokat végezzünk, főleg ne lábtolást. Ha ezt a tanácsot megfogadjuk, elkerülhetjük, hogy az elkövetkezendő két napban minden egyes legugolásnál és felállásnál le akarjon szakadni a picsánk meg a combunk, és talán így a közérzetünk is jobb lesz egy fokkal.

2. Ha tudjuk, hogy másnap hajnali 3-kor kell majd kelnünk, semmiképpen se maradjunk fenn este 11 óráig, és akkor egyrészt nem akarunk ébredés után nyomban álmon halni, másrészt elkerülhetjük az olyan csúnya gondolatokat, mint például a legközelebbi élő (tehát elérhető)emberek elevenen történő ledarálása, avagy excrementumokkal való teletöltés utáni felrobbantása. Ráadásul ha időben lefekszünk, másnap a közérzetünk is jobb lesz egy fokkal.

3. Amennyiben nem záporban/zivatarban óhajtunk málnát szüretelni, hanem verőfényes napsütésben (8,2 mértékű UV-B sugárzás mellett), feltétlenül vigyünk magunkkal naptejet, szalmakalapot, hosszú ujjú ruhát, vagy bármit, ami megóvhat bennünket a ronggyá égéstől, ellenkező esetben ronggyá fogunk égni, és akkor is lángolni fog a testünk, amikor éppen nincs is meleg, valamint baromi szar lesz a közérzetünk.

4. Ha már ronggyá égtünk, különösen figyeljünk oda a málnabokrok környékén való közlekedésünkre, nehogy véletlenül az eleve véresre szúrt, karcolt és döfött bőrfelületeinken felül a napégéstől vörös testrészeinkkel is nekisimuljunk a tüskés indáknak és leveleknek, így megkímélhetjük a társainkat (valamint a szintén éppen málnát szedő fél falut) a hangos fájdalomkiáltásainktól, magunkat pedig a "na, a pesti gyerek..." kezdetű megjegyzésektől (valamint közérzetünk jelentős romlásától).

5. Ha egy végigszüretelt nap után bográcsozással egybekötött szalonnasütésre adjuk a fejünket, és mellesleg éppen diétázunk, mindenképpen menjünk akár ölre is a 100% zsírt tartalmazó szalonna elfogyasztásának elkerülése érdekében, és kérjünk magunknak valami kevésbé zsírosat (azaz bármi mást). A gúnyos megjegyzéseket és nevetségessé tevéseket minimális, gyilkos szándékot tartalmazó félmosollyal ignoráljuk, különben kénytelenek lennénk testi sértéshez folyamodni, ami a szenvedő alany közérzetére baromi rossz hatással lenne (ami a miénkre is visszahatna).

6. Ha a két szüreti nap közötti estén végre ágyba kerülünk, semmiképpen se hagyjuk nyitva a szobánkban az ablakot, de ha már nyitva hagyjuk, legalább rendesen húzzuk el a függönyt, és akkor megkímélhetjük magunkat úgy 20-30 szúnyogcsípéstől, a viszketés miatti állandó felébredésektől, magától a viszketéstől és attól, hogy hányingerünk legyen a kimerültségtől, amikor a következő hajnalban ismét 4 órakor kell felkelnünk.

7. Ha éhségünket töméntelen mennyiségű málna elfogyasztásával próbálnánk meg csillapítani, feltétlenül győződjünk meg előtte arról, hogy nem üres-e a gyomrunk. Ellenkező esetben az aznapi penzum teljesítése közben kénytelenek leszünk a málnaszemeken leszedegetésén kívül a záróizmaink rendeltetésszerű működését is próbálgatni. Ha ezt sokáig csináljuk, elképzelhető, hogy a fos és a végbélnyílásunk közötti meccs 1:0-ás eredménnyel végződik, a bokánkon csordogáló emésztett málna pedig nagyon rossz hatással lenne a közérzetünkre.

8. Akármennyire is sikeresek vagyunk a fenti 7 pont betartásában, a tizensokadik órányi málnaszedés végére a közérzetünk valószínűleg baromira rossz lesz. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy barátaink bármennyire is idegesítően viselkednek, bármennyire is vörös a szemünk az alváshiánytól, a karunk a karcolásoktól, a nyakunk a napégéstől, ne kapjuk fel a vizet, és ne mondjuk meg a magunkét a környezetünkben tartózkodó embereknek. Inkább vonuljunk félre, egy mp3-as lejkátszó segítségével zárjuk ki a külvilágot, és igyekezzünk minél többet pihenni a hétfői munkakezdésig.

9. Miután hazaértünk, elintéztük tisztálkodási, táplálkozási, cicázási, nemi és egyéb szükségleteinket, semmiképpen se nézzünk este 11-ig Dr. House epizódokat, mert különben a következő reggelen BAROMI szar lesz a közérzetünk.

Fentiekből már sejthető, hogy fizikailag eléggé kikészültem, ahogy idegileg sem voltam a toppon. Úgy leégtem, hogy a karomon a temérdek karcolás és seb nem is látszott a bőröm vörösségétől, izomlázas volt a picsám, szanaössze csípkedtek a szúnyogok, majd' befostam és egy időre csömört kaptam a málnától.

Persze azért jól szórakoztam, de jövő ilyenkor tutira nem fogok ráérni.

Amikor tegnap hajnali 3:45-kor megszólalt a telefonom, az első gondolatom az volt, hogy elfelejtettem a pénteki koránkelés ébresztőbeállításait törölni, és ha ezt nem követi 2 másodpercen belül a tudat, hogy 'direkt ébreszt a szemét', akkor menthetetlenül elaludtam volna. A párom most már könyörög, hogy állítsam át az ébresztőhangot egy másikra, mert gyűlöli a jelenlegit, én viszont mindig felvilágosítom, hogy nem azért gyűlöli a hangját, mert az utálatos, hanem mert ébresztőhang. Ha másikat állítanék be, akkor attól mászna a falra. Kitéptem magam az ágyból (bár ez a szó egy energikus cselekedet takar, holott épp az ellenkezője volt az igaz), aztán nyakamba vettem a várost, hogy fél ötre a Ferenc körúthoz érjek, ahol már várt rám a szüretelő társaság másik két tagja. Nagyrédén kis pálinka, sok szőlő, de délután egyig lezavartuk az egészet, irány vissza. A barátom már korábban hívott (marha boldog voltam, mert ragadt a kezem a szürkebarát levétől), hogy akkor tényleg jön délután. Itthon ledőltem aludni, és talán húsz percet sikerült is pihennem, amikor megérkezett. Természetesen tényleg összekaptunk (megmondtam előre, nem igaz?), de aztán nem lett komoly veszekedés belőle. Ha mindketten fáradtak vagyunk, akkor szinte várjuk, hogy mikor mond/csinál valami olyat a másik, amibe bele lehet kötni, aztán már lehet is beszólogatni, és kész a veszekedés.

Mivel Moziünnep, irány a mozi. Kinéztük a Die Hard 4-et, mert azt amúgy is meg szerettem volna nézni. A Rolcsi már látta, de a kedvemben akart járni, ezért ráfogta, hogy úgyis meg akarja még egyszer nézni. Tudtam mire számíthatok (világvége light), és nem is csalódtam. Az első sorban kaptunk már csak helyet, de hál' Istennek szinkronizált volt a film, így nem lettem totál rosszul a vászon közelsége miatt (csak kicsit). Közben meg látványosan számoltam az ujjaimon a túlzó jeleneteket, és hát persze a film úgy ahogy van egy faszság, de ilyenkor, amikor ezt előre tudom, nem húzom fel magam rajta. Amikor kicsi voltam, meg voltam győződve arról, hogy ez egy német film (mármint az első része), hiszen a címe alapján ez egyértelmű, nem igaz? Este beájultam az ágyba, és tök sokat aludtam. Tényleg rám fért már (ennek mondjuk Rolcsi nem annyira örült...).

Ma rengeteget fetrengtünk, elvégre most már min izgassam magam? A vizsgák megvannak, dolgozni meg csak majd holnaptól kell (hű, de várom...). Este ismét elmentünk moziba, hogy megtekintsük az A láthatatlan (The invisible) című filmet, de mire odaértünk a Westendbe már csak két jegy volt rá, amikorra pedig sorra kerültünk a pénztárnál, már egy se. Végül a Csapatleépítést néztük meg, ami vígjátéknak gyenge, horrornak meg túl komolytalan, de egyszer meg lehetett nézni. Szerintem a horror attól igazi horror, ha 1. van atmoszférája, 2. nem mutat mindent, hanem inkább a néző fantáziájára bízza a lényeget, de azt utálom, amikor e kettő helyett ijesztegetés folyik horror címén (hirtelen és hangos jelenetek). Azért elmegy, főleg, ha hozzáteszem, hogy ez egy angol-magyar koprodukció volt.

Pihenés ide, pihenés oda, azért még ki vagyok égve kissé, ami szerintem az írásom hangulatán (és zagyva mondatain) is látszik. Megyek is inkább aludni.