szűz bejegyzései

A Szűz

2009. jan. 15.2009. jan. 15. 19:47 - írta: 979
Kategóriák: magam
Címkék: horoszkóp, játék, szűz

Most nagyon besűrűsödött az életem, és ez minimum jövő keddig így is lesz, amikor is — elvileg — az utolsó vizsgámon is túl leszek. Odabent rengeteg a dolgom, és nagyon kevés az időm, ezért vélhetőleg hétvégén is dolgozni fogok, hátravan még egy házidogám, amit szombatig kéne megcsinálnom, tanulnom kell két tantárgyból, és nem kevés zűrös munkám van itthon is (könyvelés), amik szintén határidősek. Ezért aztán ha fizikailag nem is, szellemileg a rosszullétig fáradt vagyok, mivel az állandó idő/feladat arányon való aggodalmaskodás nagyon ki tud venni a nap végére. Ezért most élek a lehetőséggel, hogy a mai bejegyzést szinte kizárólag idézettel töltsem meg, így egy halom szellemi terhet levehetek a vállamról.

Történt ugyanis, hogy amikor vasárnap este a moziba beülés előtt flangáltunk egy kicsit a Duna Plázában, beugrottunk az ottani Pirexbe is. Rolandomnak van egy ilyen szokása, hogy ha valamilyen üzletben dolgozik, akkor szeret bemenni a konkurenciához, hogy egy kicsit vizslathasson. Miközben ő az árakat hasonlítgatta, én is nézelődtem, és a kezembe akadt egy képeslap, ami a szűz jegyű emberek tulajdonságait taglalja. Olvasgatni kezdtem, és örömmel nyugtáztam, hogy az abból a fajtából van, ami meglehetős pontossággal találja el a jellemvonásaimat. Régebben is akadt már a kezembe hasonló iromány, és akkor kénytelen is voltam elismerni, hogy van valami ebben a horoszkóp-izében, legalább is az alapvető vonások taglalása terén mindenképpen. Most következik az idézet:

SZEMÉLYISÉG

A Szűz kitűnő szellemi képességekkel rendelkezik. Felfogása gyors, logikája éles. Bele tud merülni a dolgok legkisebb, legaprólékosabb részleteibe. Jó az emlékezőtehetsége, a tapasztaltakat, tanultakat nem felejti el. Alapvetően rendes, sőt pedáns. Nagy gondot fordít otthona tisztaságára, ez néha rend- és tisztaságmániává fokozódhat. Szereti hasznosnak érezni magát, nagyon segítőkész. Erős az önfegyelme, ha valamibe belekezd, azt többnyire végig is csinálja. Meglehetősen gyakorlatias beállítottságú. Az anyagi értékeket fontosabbnak tartja, mint a lelkieket. Hatalmas energiákat képes tervei megvalósításába fektetni. Kevésbé van bizalommal az élet és általában az emberek iránt, mert fél az ismeretlentől. Ám ha érzi, hogy szeretik, akkor nyílt lesz, idegenekkel szemben azonban inkább tartózkodó. Mindig állja a szavát, megbízható partner, az erkölcsi normákat tiszteletben tartja.

SZERELEM

A Szűz a szerelemben is kissé hűvös és tartózkodó. Inkább parázs, mint lobogó tűz. Nem ő a lánglelkű szerelmes, de egy tüzes partner felébresztheti a szenvedélyét. Alapvetően óvatos a kapcsolataiban, sőt kezdetben kifejezetten bizalmatlan, így csak lassan lehet meghódítani a szívét. Ha azonban ez megtörtént, nagyon segítőkész, gondoskodó és alkalmazkodó partner lesz. Nem épp a legromantikusabb, viszont mestere annak, hogyan kell egy kapcsolatok a hétköznapokban működtetni. 

MUNKA

Nagy odafigyeléssel és megbízhatóan végzi munkáját, minden feladatot a legjobb képessége szerint próbál megoldani. Munkája gyümölcsét megbecsüli, tudja, hogy keményen megdolgozott érte. Megelégedést, sőt boldogságot talál a munkában. Azokon a területeken érvényesül leginkább, ahol a pontosság, az alaposság szükséges. Fő jellegzetessége az apróság, egy Szűz akkor is mindig talál javítanivalót, amikor mások már rég a jól végzett munkát pihenik ki. Leginkább neki valók a kritikusi, könyvelői, kutatói, orvosi, ápolónői, tanári foglalkozások.

HÍRES SZÜZEK

Sean Connery, Ingrid Bergman, Sophia Loren, Freddie Mercury, Greta Garbo, Agatha Christie,Leonard Bernstein, Lev Tolsztol, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Szent-Györgyi Albert, Wolfgang Goethe

Gyerekek, ez olyan szinten telitalálat, hogy ezek után nem is kételkedhetek az asztrológia bizonyos szintű létjogosultságában (a mértek az már más kérdés). Az összes mondat közül talán 3 olyan, amit nem mondanék magamra nézve igaznak, de vajon melyikek lehetnek azok? 

Ki találja ki előbb?