szavazás bejegyzései

... mármint ami a szavazatszámláló bizottsági tagságot illeti. Ebből két alkalmat már ecseteltem is a blogon, és ennyit bőven elégnek is tartanék, ha most nem ért volna megint egy olyan élményfröccs, ami miatt kénytelen vagyok megint előszedni a témakört.

Történt ugyanis, hogy a választási törvény módosításával együtt a szavazókörök számozása is megváltozott, és nyilván ezen kívül még pár kisebb dolog is (a demográfiai változások miatt a körzethatárok kialakítása, stb.). Például én is másik szavazókörbe kerültem, mint ahol eddig voltam, ami miatt haragudtam is a pártszervezetemre, mert amikor megkértek, hogy mennék má' most is, azt mondták, nyugi, minden a régi, csak a számozás más. Aztán ahogy az ismerős arcú szavazók egyre-másra jöttek, rájöttem, hogy nem csaptak be, én ugyanis ugyanott voltam, ahol eddig, mindenki más cserélődött ki körülöttem. A régi csapatom is megvolt, két ajtóval odébb, én pedig új társakat kaptam. Ők ihlették ezt a bejegyzést, ami hangsúlyozottan nem politikai, most nem azon van ugyanis a hangsúly, hanem az embereken.

Heten voltunk, amiből egy voltam ugye én, a blogból már jól ismert életű, gondolkodású, 31 éves buzi. Ezt részleteznem nem is kell. Volt rajtam kívül még két párt által delegált férfi, egy a Jobbiktól, egy meg az MSZP-től, három nő, akik az önkormányzat által választott bizottsági tagok voltak (ők nem párt- és/vagy elvhűségből, hanem pénzért vállalják ezt a 15 órányi szopást), meg a jegyzőkönyvvezető, aki konkrétan önkormányzati alkalmazott, és jogilag nem tagja az SZSZB-nak. A három nő közül az egyik amolyan kedves nagymama típus volt, akinek semmilyen említésre méltó tulajdonságát nem fedeztem fel. Állítom, hogy az egész csapat legnormálisabb tagja volt.

A jegyzőkönyvvezető csajt (40 múlt...) már korábban is 'ismertem', mivel a korábbi JKV nőhöz mindig bejárt traccsolni (az előző 6 alkalommal). Technikai értelemben nem volt olyan ügyes, mint az a másik, a hiányosságait viszont pofával kompenzálta. Nem egy elveszett nő, az biztos. A tavaszi első forduló során eléggé összeveszett a konyhás nénikkel, mert közölte velük, hogy az ebédre szánt ellátmány nemcsak szar, de még hideg is, és kérdőre vonta őket, hogy miért nem használhatjuk a mikrót. Ennek három következménye lett. 1. az összes többi, korábban csak lapítva elégedetlenkedő tag a vállát veregette, 2. kaptunk mikrót, 3. a konyhás nénik azóta mindig megkérdezik tőle, hogy elég meleg-e az ebéd. Szóval negyvenes, dohányos, mély hangú, határozott, festett hajú, vagány nő. Könnyen el lehet képzelni, mert ez egy archetípus.

A jobbikos delegált egy rövid szárú és gagyi farmert hordó, általános iskolai ünneplő ruhás, fogatlan, hosszú hajú, rocker postás volt. A lehelete viszonylag büdös, a szellemi szintje viszonylag nem magas. Szemmel láthatóan szegény sorból jött, és a postás fizetésből nyilván nem tellett neki kevésbé jehovás ruhadarabokra. Első alkalommal volt bizottsági tag, ezért sok mindenről fel kellett homályosítani, például arról is, hogy a notebookját még előveheti, de a mobilnet dugaszt nem dughatja be, és persze a mobiltelefont is csak az ajtón kívül kéne nyomkodni. Mondtam neki, hogy engem nem zavar, de bármelyik szavazó kiverheti a patáliát, és akkor jegyzőkönyv, talán rendőrség, eljárás...szóval kell ez a nyavalyának. Végig elég jámbornak tűnt, és még az érvelésemet is érthette (amikor ebéd közben beszélgettünk), ezt a képet azonban egy szempillantás alatt szétzúzta, amikor a számlálás lezárultával majdnem nekiment az elsőként említett, nagymama-szerű nőnek. A dolgomat intéztem, amikor azt hallom, hogy a nő valamire válaszul azt mondta, hogy "de hát akkor a Jobbik rasszista", mire a 'srác' egy hőbörgő kamasz bunyó előtti hangsúlyával kérdezett vissza, hogy "Mit rasszista? Mit rasszISTA?!", majd folytatta, hogy a cigányok a rasszisták, mert...mindegy, a szokásos jobbikos lózungok. Nemcsak ebben az értelemben archetípus ő is, hanem azért is, mert szinte tökéletes mása volt egy régi ismerősömnek. Nemcsak a biológiai felépítése, de még a hangja is ugyanolyan volt.

Az MSZP által delegált vénember normál körülmények között nagyon idegesítő lett volna, de most jobban örültem neki, mint az elődeinek. Buszvezetős nadrág, szandál kék zoknival, kötött pulóver. Ő már nagyon sokadszor van, mindent tud, mindent jobban tud, mindenhol dolgozott, mindenkit ismer, és mindenről eszébe jut valami sztori, amit bárki/akárki/mindenki szavába vágva is elmesél, még akkor is, ha éppen nyolcan állnak sorban, és a bizottság minden tagja elfoglalt. Mivel csak alig több mint négy órát aludtam, és még három kávé is csak alig tudott ébren tartani, nem is volt olyan nagy baj, hogy ennyit sztorizott. Volt, ami elterelte a figyelmemet a kimerültségemről és a hátra levő idő állandó figyelésétől. Remélhetőleg az utolsó alkalom volt, hogy MSZP-s delegált jutott ebbe a szavazókörbe, és legközelebb már erre sem telik majd nekik. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg, és nem a bácsinak szólt.

Amikor a másik önkormányzati tagot megláttam, egyszerre állt meg bennem az ütő, és ült ki az arcomra egy szélütésen átesett fogyatékos bárgyú félmosolya. Ott ült, méghozzá teljes életnagyságban az a nő, aki miatt mindig többször elmondtam a pártszervezetnél, hogy "Nem, nem abban a szavazókörben szeretnék lenni, amelyikhez én is tartozom, hanem a másikban"... szóval ott ült Aranka, a közvetlen szomszédom, az utálatos, a mindig minden ellen tiltakozó, a nagyanyámat megríkató, az ajtaját mindig csapkodó, ugyanakkor ha nálam kicsit hangosabban nevető, pár fős társaság van, akkor hajcsavarókkal becsöngető és 20:30-kor rendőr hívásával fenyegetőző nyugdíjazott orosztanár és aktív boszorka. Aranka ilyetén közelségének azért sem örültem, mert a lakótelepi, vékony falakra és a még vékonyabb ajtókra való tekintettel nyilván jó pár alkalommal volt fültanúja a lakásomban felhangzó "Itt harapdálom a mellbimbódat, te meg máshova figyelsz?" jellegű felkiáltásoknak, szóval tuti vágja, hogy mi a helyzet. Szerencsére a magánéleti dolgokra nem nagyon kérdezgetett rá, csak a macsekkal meg a sulival kapcsolatban érdeklődött. Én kerültem is a vele való beszélgetést, de szerencsére megtalálta magának a női szakaszt, így nem zaklatott engem. Megtudtam viszont róla, hogy nagy egészség-fan, de az a beteges szintű. Mindenféle bajból ki volt okosodva, és mindenre egy csomó gyógymódot sorolt, amiket különféle szakkönyvekben és magazinokban olvasott, sőt, fejből is tudta a termékek és metódusok neveit, amiket bőszen ajánlgatott a többi bizottsági tagnak. Ennek ellenére sokkal normálisabb nő, mint amilyennek tartottam, és meglepően türelmes.

Ezt a tulajdonságát a szavazatszámláláskor sikerült megmutatnia, mivel volt még egy SZSZB-tag, akit szándékosan a végére hagytam. Én még ennyire hülye és egyben szerencsétlen embert nem láttam, pedig volt már dolgom pár szellemi antitalentummal. Egy 60 körüli, aránytalan testfelépítésű, szemüveges nőt kell elképzelni, aki úgy ült ott végig, mint valami varjú. A hangja is olyan volt, mint egy varjúnak. Soha semmihez hozzá nem szólt, csak nézett csodálkozó szemekkel, és a történetek végén gyakran megjegyezte, hogy "eérdekess". Ez volt az egyik jellemző mondata, a másik a "jaaa...", egy harmadik pedig a "jó, csak azért szólok, hogy szóljatok". Megfigyeltem egyébként, hogy a szellemi leárnyékoltság egyik tipikus jele az, amikor valaki a mondatai java részét mindig csak elkezdi, és egy tagmondat után a végük el is veszik az éterben. Ez már a sokadik ember volt, aki ezt csinálta, és a sokadik ember, aki segghülye is. Ez az Ica (mert így hívták) mindent, de MINDENT elrontott. Feltételezné-e valaki, hogy 4 db szavazólap lebélyegzése problémát jelenthet bárki számára is? Na ugye, hogy nem. Pedig neki nem ment ez sem zökkenőmentesen, és akkor a számlálásról ne is beszéljünk, azaz de. Megtárgyaltuk, hogy az urnák kiborogatása után először típusonként válogatjuk szét a szavazólapokat, majd az egyes kupacokat külön is szétválogatjuk, a szavazatok szerint. Ez a nő meg nem fogta föl, hogy a két A4-es lap mellett két A5-ös is van, és azok nem ugyanazok. Kérdőre vontuk, hogy akkor most nem a megbeszéltek szerint csinálja, mire bizonygatni kezdte, hogy dehogynem, és bazdmeg nem fogta föl, hogy mi a helyzet. Egész nap azokat a kurva szavazólapokat bélyegezte, és nem esett le neki, hogy nem ugyanabból ad kettőt, hanem négy különféle papírt nyom a szavazók kezébe. Mekkora IQ kellhet ehhez 13 órányi gyakorlat után? Na, de nem is ragozom tovább, mert csak felbaszom magam megint. Ha nem ez a nő van, szerintem fél órával korábban végzünk, ő ugyanis egyszerre érzett késztetést a segítésre és arra, hogy mindent elbasszon, amihez hozzányúl. Ezért kellett bizonyos kupacokat hatszor újraszámolni, ezért ment föl egyre a pumpa mindenkiben, ezért fakadt ki a szoci vénember, és ezért kapott durvább beszólásokat is majdnem, Aranka azonban a védelmére kelt, és mindenkit finoman csitított. Ennek folytán meg is örökölte a nőt, aki mindig igyekezett az ő keze alá dolgozni, ergo triplázni a munkáját, és bár láttam, ahogy az alkalmi mentor arca egyre jobban felhősödik az idegtől, egy rossz szót nem szólt. Le a kalappal.

Mindezek után szerintem nem csoda, ha úgy kimerültem, mint eddig még soha. De vigasztal a tudat, hogy normál körülmények között most 3,5 évig nem kell megint szavazatot számolgatnom.

 

Tegnap múlt egy hónapja, hogy a harmadik blogszületésnapomat ünnepeltem, így egy hónap volt arra is, hogy az akkor kiírt mini közvélemény-kutatásban részt vehessen mindenki, aki kapható az ilyesmire. Akkor azt ígértem, hogy a szavazás lezárása után kiértékelem az eredményeket, ez következik most.

Anno azt tanultam az egyetemen, hogy nem jó hosszú kérdőíveket csinálni, mert a kérdések számának növekedésével egyre csökken a kitöltési hajlandóság. Ott ugyan több oldalas kérdőívekről volt szó, és nem 5 darab egyszerű kérdésről, de a válaszok egyre csökkenő számából arra engedek következtetni, hogy ez a tendencia még ilyenkor is érvényes. Magyarázat lehet persze az is, hogy a kb. 90 válaszadó egy jelentős része csak úgy erre járt, nem állandó olvasóm, és az életkorra meg a nemi identitásra vonatkozó kérdések beikszelése még vonzónak tűnt, de mivel nem tervezett újra visszatérni, az igényekre vonatkozó kérdésekre már nem válaszolt. Tehette, mivel a papír alapú kérdőívekkel ellentétben, itt nem ég senki pofája, ha egy félig kitöltött ívet ad vissza a biztosnak, de én sem neheztelek emiatt (csak a szépérzékemet sérti). A mai napon 93 a legtöbb válasz, ami egy kérdésre érkezett, de ebből kettő én vagyok. Muszáj volt otthon és a munkahelyemen is válaszolgatni, különben nem láttam volna (kényelmesen) az állást. Ha ezeket kiszűrjük az eredményekből, semmivel sem kapunk más sorrendet/arányt, úgyhogy az adattisztítással nem bíbelődnék. Jöjjenek inkább a kérdések:

Hány éves vagy?

Ezt kábé előre meg tudtam volna tippelni. A legtöbben a 20-30 között korosztályból kerülnek ki, majd a 15-20 évesek és a 30-50 közöttiek következnek. 15 alatt és 50 felett kb. 2-2 válaszadó lehetett, amire én azt mondanám, hogy ez magából a korból következik. 15 alatt még nem blogokat olvasnak az emberek, 50 felett meg már nem nagyon konyítanak az internethez, de ha mégis, akkor is inkább a fontos dolgokra korlátozódik a nethasználatuk. Vádolható vagyok azzal, hogy nem egyforma méretű kategóriákat adtam meg, de erre nem is volt szükség, mivel a megadott kategóriák sokkal inkább az én korosztályom meleg életkor-kategóriáit fedik le, mintsem egyenlő eloszlást kívánnának a kérdőívbe erőltetni. (Gyerek-nyunyó-velem egykorú férfi - idősebb korosztály (a 30 ugye komoly vízválasztó)). Megállapítanám, hogy

- ezek szerint nyugodtan írhatok 18-as dolgokat is, és nem kell wok-kal, WTF-fel és hasonló tini trágyaságokkal telepakolnom a blogom, hogy megértsétek a mondandómat.
- kb. a velem egykorú, azonos korszakban, bár nyilván eltérő körülmények között nevelkedő olvasókból van a legtöbb, ami külön jó, mert akkor nem kell sokat magyaráznom, ha történelmi vagy politikai utalásokat teszek, esetleg megemlítem Jason Donovan vagy Don Johnson nevét. Na most ez vagy azért van így, mert ezek az olvasók kimondottan azért járnak ide, mert egy velük egy korú blogját olvashatják, vagy azért van belőlük a legtöbb, mert ők kimondottan egy blogolvasó korosztály. Ezt most nem fogom megfejteni.
- ugyanakkor nyugodtan használhatok olyan kifejezéseket, amik már inkább szólnak az utánam jövő generációknak, de még én is értem, miről van szó (pl. MP3-lejátszó, ilyesmi)

Nemed+identitásod?

Ennél a kérdésnél ért egy olyan vád-kezdemény, hogy a válaszlehetőségek nem fedik le a teljes nemi identitás spektrumot, de én ezt elütöttem azzal, hogy kár szétaprózni a lehetőségeket, hiszen úgysem lesz annyi válaszadó, hogy mindenhova jusson %-ban kifejezhető mennyiségű válasz. Igazam is lett, hiszen például leszbikus nő egyetlen sincs (lehet, hogy kellett volna leszbikus férfi kategória is?), de akkor Assam hova szavazott? Vagy nem is szavazott? Esetleg velem egy kategóriába, a biszexuálisba nyomta a szavazatát? Mivel az én mindkét válaszom ebben a rubrikában landolt, mondhatjuk, hogy az olvasóim 10%-a biszexuális, további 72 %-a meleg (férfi), és csak a fennmaradó 18% számít 'normálisnak'. Ez egyébként meglep, főleg a 12% női olvasó. Következtetés:
- ha merev farkakról írok szemléletesen, akkor csak 4%-nyi olvasó fog fintorogni, a többinek vagy merevedése lesz vagy — jó esetben — benedvesedik (elnézést az ízléstelenségért...)
- nyugodtan irkálhatok buzis dolgokról

Mennyire tetszik a blogom?

1% azt mondta, hogy nagyon szar. Mentségek:
- az 1% a hibahatáron belül van, szóval vehetjük úgy is, hogy nem létezik ilyen vélemény.
- azon 4 hetero férfi egyike szavazta, aki tévedésből erre járt, de akkor meg le van szarva
- olyan választotta ezt, aki nem is olvassa a blogom, de kéjjel tölti el a lehúzási lehetőség. Ő is le van szarva.
További 3% szerint elég ergya. Mentség: ők a másik 3 heteró férfi...
23% közepesre értékelte, és ezt már elfogadhatónak tartom. Nemcsak azért, mert pusztán a válaszadók negyede gondolja középszerűnek a blogom, hanem mert ezeket a válaszokat már relevánsnak és őszintének tartom. Jobb lenne, ha kevesebb lenne, de szerintem ők az a tömeg, akiknek ha nem túl kevés valami, akkor valami más túl kevés, esetleg ami az egyiknek kevés/unalmas, ugyanaz a másiknak meg sok, szóval akiknek így együtt úgysem lehet megfelelni.
53% van a pozitív tartományban, és ez már örömteli. Ez szintén borítékolható volt egyébként, mivel a többség eleve úgy van vele, hogy bár szereti a blogomat, nem tetszik neki mindig minden, márpedig ez egy teljesen hétköznapi, emberi hozzáállás. Mások nyilván azért szavaztak 4-essel, mert szeretik ugyan a blogomat, de nehogy elbízzam má' magam, azt' elkezdjek itt arcozni. Ilyennel egyébként nyilván olyanok szavaznak, akik tudják is, hogy miről szavaznak, azaz valódi olvasóim (kb.50 ember).
Végül a maradék 20% áll a 979-fanokból és belőlem (nyilván arra szavaztam, hogy ezzel kelek, ezzel fekszem). További egy-két szavazatot levonok gúnyra, és még 1-2-t az 1-essel egyenértékű, "nem olvasom csak nyomok ide valamit" szavazatra, a fennmaradóknak pedig köszönöm szépen ezt az igazán megtisztelő véleményt. Igyekszem majd ezután is úgy blogolni, hogy továbbra is kiérdemelhessem ezt a minősítést.

Milyen témájú bejegyzésekből legyen több ezentúl?

Na, ez nekem tök izgalmas kérdés. 3% ugye ezt mondta, hogy kommentben kifejti, de nem tette (szerintem), szóval ők a hetero pasik, mivel ez így azt jelenti, hogy "semmilyenből" Kiszűrjük. A játék kategória marha népszerű, mert senki sem javasolta, hogy eztán több legyen belőle. Hogy ez most azt jelenti, elég amennyi most van, vagy azt, hogy egyáltalán ne legyen, azt majd kitalálom, de a verses játék hátra levő fordulói még tuti lemennek.
A filmekről/játékokról/könyvekről alkotott vélemények arányának kívánói 3%-ot tesznek ki, szóval azt hiszem, amennyi most van ezekből, az bőven elég is.
Több politika/gazdaság/társadalom témájú bejegyzést 6% szeretne, ami szintén elég kevés, de azért álljunk meg itt egy szóra. Kezdettől fogva hangsúlyozom, hogy lassan végző szociológus hallgatóként, és a társadalmi, közéleti dolgok iránt 15 éve érdeklődő emberként sokszor elemzem magamban az országot, a világot, és ezek a témák az átlagnál jobban érdekelnek. Érthető tehát, ha a blogomban is meg kívánok osztani ilyen gondolatmeneteket, véleményeket, tehát a hasonló témájú bejegyzésekből kevesebb eztán sem lesz. Hogy több lesz-e, és kedvezek-e annak a 6%-nak, még elválik. Másrészt ha jól emlékszem, a szavazás indulásakor ez a kategória vetekedett a meleg témájú bejegyzésekkel, márpedig az elsőként szavazók azok lehettek, akik rendszeresen látogatnak a blogomra, következésképp nagyobb súlyuk van az elvárásoknak való megfelelésem terén.
Az élmények/gyerekkor a következő a sorban. Kicsit több, mint 10% olvasna ilyenből többet. Gondolok majd rájuk, és kicsit több régi emléket, és aktuális élményt zsúfolok majd ide.
A mindennapok leírása most sem elhanyagolható mértékű, de igyekszem majd ebből is többet posztolni, a meleg témájú bejegyzésekre adott számok viszont elsöprő mértékű lappangó igényt takarhatnak. Sőt, ha képzeletben kiszűröm ebből a tömegből azokat a — vélhetőleg valami homoszexualitással kapcsolatos keresőkifejezés nyomán — csak úgy erre járó embereket, akiknek a szavazata feltételezhetően ide esett, az arány még akkor is magas marad. Így aztán most nem leszek túl népszerű, de előzetesen is ki kell magamat menteni. A korábbi bejegyzéseim során többször emlegettem, hogy a magam részéről nem vagyok híve azoknak a blogoknak, amiknek az alfája és ómegája az író meleg mivolta. Ezeket is olvasom persze, de mivel az én ars poeticám az, hogy megmutassam, a meleg ember is ugyanolyan ember, mint bárki más, ha most elkezdek szivárványszín szemüvegen keresztül nézni mindent, a blogom elveszti ezen jellegét. Anno kikötöttem, hogy a pornográf tartalomtól, a nem létező egy éjszakás kalandjaim ecsetelésétől, a félmeztelen pasis képektől, a meleg hírek tálalásától, a "pénteken megyünk Alterba" tartalmú posztoktól a továbbiakban is tartózkodnék. Nem mintha ezekkel baj lenne, de annyi más meleg blogger van, aki ezeket helyettem is mind megírja. Meghagyom nekik ezeket a témákat, és a linkfalamon keresztül egyben ajánlom is őket, de a későbbiekben — legalábbis nagy tömegben — biztosan nem fogok ilyeneket taglalni. De hogy az igényeket ne söpörjem le egy mozdulattal, megoldom majd a dolgot azzal, hogy rendszeresen szedek elő alsónadrágos és farmeros ecsetelni valókat — ha már ezek a fétiseim.

Miről írjak legközelebb?

Talán a szavazáskor is említettem, hogy a kérdés nem a soron következő bejegyzésemre vonatkozik, hanem a hamarosan bevezetendő, közkívánatra bejegyzéssorozatra. Ezek szerint a — már legalább 1 éve tervezett — "melegek és skinheadek" téma a legkívánatosabb, aztán valami alsónadrágos dolog jön, ezeket pedig egy átlagos napom rutinjának leírásának igénye követi. A következő 2-3 hétben az első kettőt biztosan megírom (talán a harmadikat is), majd újabb témákat vetek fel a közkívánatra sorozat leendő tartalmát szondázandó. Megjegyzem, hogy eleinte a Defalla-paródia is az élen volt (sőt, egy ideig még első is), szóval biztosan sorra kerül még az is.

Végül mindenkinek nagyon köszönöm, aki részt vett a voksolásban. Máskor is fogok csinálni ilyet.

Ma van pontosan 3 éve annak, hogy megírtam az első bejegyzésem. Olyan lett, amilyen, de akkor még nemigen terveztem, hogy 3 év múlva is szennyezem majd a webet. Szennyezem mégis.

Visszatekinthetnék, és az alkalomra való tekintettel kiválogathatnám a kedvenc X bejegyzésem, de nem teszem. Előszedhetném a legjobb keresőkifejezéseket, de arra rendszeresítettem egy sorozatot, most nem dagonyázom bennük sem. Leírhatnám, mi mindent adott nekem ez a blog eddig, de azt rendszeresen felemlegetem. Minek írnám le megint? Vagy akár elmerülhetnék a statisztikákban is, de az meg unalmas, különben is tudjuk, hogy minden paraméter egyre nagyobb, hiszen ez a kommentek számából látszik.

Sokkal inkább előre tekintek, és ezúttal azt találtam ki, hogy tartok egy közvélemény-kutatást. Mondjátok meg ti, milyen a blogom, és merre menjen tovább! Ha nem is mindig az lesz a jövő zenéje, amit ti szeretnétek, azért hajlandó vagyok figyelembe venni az igényeket, és kedvezni néha. Természetesen egyébként minden megy tovább a régiben, hol sűrűbben, hol ritkábban írva a bejegyzéseket, variálva a témaköröket, stb. stb... de a rizsa helyett jöjjenek inkább a kérdések.

Először is kíváncsi vagyok az olvasók összetételére, és ez a két kérdés számomra mélyebb összefüggéseket is megvilágíthat.

 

 

Aztán arra is kíváncsi vagyok, nemi identitás tekintetében hogy állok az olvasóimmal:

 

Lássuk, aki erre jár, mennyire elégedett azzal, amit nálam talál (1-5-ig lehet szavazni, 1-es a legrosszabb). Természetesen a skála egyénileg is értelmezhető:

 

 

Jöjjön a kívánságok általános felmérése. Milyen témákat szeretnétek gyakrabban olvasni nálam? Felsoroltam néhányat, de kommentben természetesen plusz is megadható (bár így elvész az anonimitás). Nyilván ha valamiből több lesz, minden másból kevesebb, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl ne mindig arról írnék, amiről éppen kedvem van. Ennek a kérdésnek a végeredménye csak egy picit eltolja az arányokat, semmi mást nem jelent.

 

Végül (hogy ne vegyem nagyon igénybe a segítőkészségeteket) egy utolsó kérdés, amihez egy kis adalék: szándékaim szerint egy kicsit interaktívvá tenném a blogot, aminek az egyik lépcsője az lesz, hogy rendszeres időközönként egy hasonló kis szavazást csinálok. Mindig megadok majd néhány témát, és ezek közül, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azt megírom mondjuk 2 héten belül. Amint megírtam, ismét kiírok egy szavazást, és így tovább. Jöjjön most az első ilyen:

 

Köszönöm mindenkinek, aki segít, és köszönöm mindenkinek, aki olvas, kommentel, ide látogat.

Tűzoltás, tűzoltás. Külön meg akartam írni a szavazóköri élményeimet már az első forduló után, de erre csak most kerül sor, összevonva a második fordulós eseményekkel. Merthogy ugye senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy 979 a szabadidejéből több, mint egy napot feláldozott azért, hogy a kedves, demokratikus jogaikkal élni kívánó szavazók emberi körülmények között adhassák le voksukat az általuk támogatott pártra/listára, avagy — ahogy azt később látni fogjuk — senkire. Nem csak pofázok, teszek is.

A szavazóköri munka az úgy néz ki, hogy először is fel kell kelni jó korán, esetemben hajnali 4:45-kor, hogy 5:30-ra odaérjek, a 3 percre levő általános iskolába. Fél 6-ra már elvileg meg kell számolni az összes szavazólapot, hogy valóban annyi van-e, amennyit elvileg kiküldtek, aztán az urnákat össze kell állítani, a tollakat kihelyezni, az asztalokat, székeket beállítani, a szavazólap-mintát és a tudnivalókat tartalmazó plakátot kiragasztani, meg ellenőrizni a helyiséget, hogy nincs-e valahol pártjelvény, csalásra lehetőséget adó eszköz, ilyesmi. Aztán ha ez mind kész, várni kell az első szavazóra, akinek speciális teendői vannak a többi szavazóhoz képest.

Az ilyen tudnivalókat persze már a választás előtt tudtunkra hozzák, mert először is esküt kell tenni, aztán egy fejtágítást is tartanak, majd az eskütétel után — delegáltak esetében — egy pártszintű okosítót is végig kell ülni, ahol a korábbiakhoz képest specifikus információkat is meg kell jegyezni. Nálunk például meg kellett nézni egy oktatófilmet, ami egy kicsit antik lehetett (annak ellenére, hogy a mostani választásra készült), mert itt még az MSZP-s volt a csúnya, gonosz csaló, holott nagyot fordult a világ, és manapság a jobbikostól kell inkább tartani. Ők ugyanis hajlamosak a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyni. Mivel ez a választás nekem már az 5. (és 6.) volt, sok újat nem tudtak mondani, maximum az előző választás óta történt törvényi változásokkal kapcsolatban okosodhattam. Az eskütétel utáni fejtágítót szépen ki is hagytam.

Az első szavazó tehát máshogy szavaz, mivel amikor bejön, a hitelesítő lapra (amiből minden urnába kerül egy-egy) fel kell írni a névjegyzék szerinti sorszámát, neki meg mindenhol alá kell írnia a nevét. Aztán megkapja a szavazólapot, leszavaz, majd mielőtt bedobná, minden urnába bele kell néznie, hogy azok üresek-e, és előtte kell lepecsételni, leragasztani mindet. Utána mehet a dolgára. A többi szavazó már csak jön, aláír, bedob, mehet.

Az unalom mellett elvileg a többi pártdelegált lehet kihívás, ha azok esetleg ezzel-azzal próbálkoznak, vagy kötekednek. Nálunk szerencsére összeszokott kis csapat van, és igazán jó hangulatban telik el az a kb. 15-16 óra. Tudni érdemes, hogy a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) egyrészt választott tagokból, másrészt delegált tagokból áll, rajtuk kívül pedig egy jegyzőkönyvvezető segíti a munkát, utóbbi a helyi önkormányzat alkalmazottja, és nem tagja az SZSZB-nek. A delegált tagokat a pártok küldik (nálunk MSZP, JOBBIK, FIDESZ), munkájuk ingyenes, viszont a választást követő napot a munkáltatójuk köteles kiadni szabadnapként, amire átlagbért kell fizetnie (ezt megigényelheti az önkormányzattól), a választott tagok pedig olyan önkéntesek, akiket az önkormányzat küld a szavazatszámláló bizottságokba, és a munkájukért kb. bruttó 15000 Ft jár. A bizottság elnöke nem lehet delegált tag, ezen kívül pedig a nap folyamán a tagok létszáma nem csökkenhet 3 fő alá, merthogy akkor az SZSZB határozatképtelen lenne. Pár szóban a csapat tagjairól.

1. A jegyzőkönyvvezető: egy 40-50 közötti, dekoratív nő, akinek egy 16 éves kamasz fia van. Jellemzője, hogy szeret előre dolgozni, nem csoda, ha az épületben található 6 szavazókör közül mindig mi vagyunk az elsők számoláskor. Tök normális, kedves, érdeklődő és humoros.

2. Választott tag 1: egy nyugdíjas mammer, aki egyébként abszolút FIDESZ-szimpatizáns. Amikor nincs hallótávolságon belül ellenérdekelt fél vagy szavazó, mindig odasúg, és vagy érdeklődik vagy szurkol. Komoly hátulütője, hogy nem megfelelően használja a szavakat, ezért gyakran kioktatónak vagy hivatalnoki-stílusúnak tűnik a mondandója, pedig csak segíteni akar. Ő szokta pecsételni a szavazólapokat (mindig ugyanott, ahogy abban előre megegyezünk).

3. Választott tag 2: egy másik nyugdíjas, aki egyébként nagyon is fiatalos. Unalmas perceinkben mindig számtalan sztorival hozakodik elő, amiken jókat derülünk. Energikus, jó kedélyű és baromira emlékeztet a nagybácsim feleségére, aki anyám helyett anyám volt. Ő szokta húzogatni a vonalakat a megjelentek számáról, amit gyakran elront, mivel minden egyes kisgyerek érkezésekor felpattan, hogy pogácsával kínálja meg a őket (az ellátmányunkból), utólag így mindig egyeztetni kell, hogy akkor kit húzott be és kit nem. Bár nem egyértelmű, de erős a gyanúm, hogy a szavazókörön kívül ő is FIDESZ-szimpatizáns.

4. Választott tag 3: egy harminc vége felé közeledő dagi nő, aki nagyon jámbor,  ugyanakkor az elnöki teendőit mindig alapos felkészültséggel és határozottsággal látja el. Viszont érti a poént. Egyébként valami nyugdíjasotthonban dolgozik mint szociális munkás, így a szociális érzékenysége igen magas. Ő szokta ellenőrizni a megjelentek okmányainak megfelelőségét, érvényességét.

5. MSZP-s delegált: az utóbbi választásokon ez a poszt cserélődött leginkább, de leszámítva a legelsőként megismert hülye vénasszonyt, mindig nagyon normálisak voltak. A mostani pasi az előző unokatestvére (hiába, náluk ez a szimpátia családi vonás), egy harmincas, löttyedt-duci, rothadó fogú tudálékos alak, aki egyébként szintén elég jámbor. Nagy fanja a fantasy történeteknek (mint én), öt macskája van (a második fordulóra már hat), szóval ez is közös nevező volt köztünk, és megszállottja a katonai témáknak. Fejből vágja a fegyverek típusait, paramétereit, mikor melyiket kik használták és hol, cserébe viszont másról sem tud beszélni. Amikor mégis, akkor vagy valami ismerőse meghökkentő esetét tárja elénk, vagy a baráti körének kiterjedtségét ecseteli, vagy kijavít valakit közülünk, ha az egy tudományos témában beszélgetve — szerinte — valami téves dolgot állít. Szóval csupa kisebbségi komplexus.

6. JOBBIK-delegált: előzetesen tőle tartottam a legjobban, mivel legutóbb egy nagyon hülye pasit küldtek, aki képtelen volt felfogni, hogy a szavazókörben nem pofázunk politikáról. Ilyenkor van egy nagyon törékeny béke-állapot, amit nem célszerű felborítani, márpedig a politizálással az nagyon könnyű. Sokszor kénytelen voltam magam leállítani, ami azért elég kellemetlen, de alkalmanként magamra vállaltam a terhét. Most viszont a holnap ballagó húgommal egyidős kiscsaj volt a küldöttjük, akit még a Fidelitasból ismertem, megnyugodhattam tehát, mert nem ellenséggel kellett egy levegőt szívnom. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam, hiszen nem tudtam róla, hogy közben kilépett a FIDESZ ifjúsági szervezetéből, és a JOBBIK-nál landolt, de amikor elmesélte miért, nem döbbentem meg nagyon, csak nyugtáztam, hogy akkor ő most szembesült egy politikai szervezet belső működési mechanizmusaival. Hiába, idealista még szegénykém. Egyébként ő olyan mindenre rácsodálkozó típus, aki issza a tájékozottabbak szavait, azért is lehetett, hogy komolyan elhitte, a Jobbik lehet a választás győztese, de legalábbis Gyöngyösön a Vona Gábor úgyis első lesz. Egyik sem jött be. Két apró baj volt vele. Egyrészt képtelen volt a számolásra, ami a nap végén elég idegesítő volt (állandóan más eredmény jött ki neki, ezért többször feleslegesen kellett újraszámolnunk), másrészt a szavazólapok szortírozásakor folyamatosan kommentálta az eredményeket, ami egyrészt szintén idegesítő, másrészt provokatív (lehetett volna, ha az MSZP-s nem olyan békés természetű).

7. FIDESZ-delegált: azaz én. Meséljek magamról?

Szóval ennek a csapatnak kell elviselnie egymást és azt a 13 órát, ami reggel 6-tól este 7-ig eltelik, majd azt az 1-1,5 órát is, ami a számolással zajlik. Utóbbi már izgalmas, de nap közben ott lenni borzalmasan unalmas. Még amikor szavazni jönnek, csak-csak, de az a baj, hogy nálunk ilyenkor is a választott tagok dolgoznak, mi meg csak nézünk ki a fejünkből. Akkor jó, amikor valaki kiesik, mert ebédel vagy elmegy szavazni, és be lehet huppanni a helyére valami értelmes tevékenységet végezni. Közben viszont megy a traccsolás, az unalomból evés, az óránkénti rágyújtás, az álmosság-rohamok túlélése, és a hátra lévő idő számolása (3 órán belül én már percekben nyomom). Ráadásul mivel ezúttal itt is két forduló volt (eddig mindig csak egy volt, MSZP-s győzelemmel), én úgy éreztem, a második forduló minden órája hozzáadódik az első forduló 13 órájához.

Szóval ettem. Az ellátmányunk fejenként 1 sportszelet, 1 Balaton szelet, 2 kiflis szendvics (sonkás és szalámis), 1 alma, egy ebéd ((hideg-) rántott hús, töltött comb, rizs, tört krumpli, csalamádé és sütemény), kollektíve pedig 3 flakon savas ásványvíz, 4 flakon mentes ásványvíz és vagy 2 kiló sajtos pogácsa (gyerekeknek osztogatva), de kapunk még menzás teát és random időpontokban kávét is, amikor a zsúrkocsit tologató iskolai alkalmazott arra jár.

Mit lehet még ezen kívül csinálni? Én például — részben önkéntelenül — a szavazókból szoktam fejben csoportokat képezni. Hiába, a szociológiai érdeklődés. Megosztok most ezek közül párat:

— a szoci öregek: mivel a szavazókörünk 7 lakótelepi lépcsőházból áll (kb. 970 szavazó) ezek jócskán felül vannak reprezentálva. Ők nyerik meg általában az első fordulót is a teljesen jellegtelen Kiss Péter elvtársnak. Az öreglányokon annyira még nem látszik, de a tatákról ordít, mert látszik a ruházatukon, a jellegzetesen hátra hajolajozott fejükön és a 72-ben készült szemüvegeiken. Jellemzően a reggeli és délelőtti órákban jönnek, hiszen egyrészt fegyelmezett szavazók, másrészt akkor még van energiájuk ilyesmire.

— a halál előtti öregek: párthovatartozásuk nem ismert, közös nevezőjük viszont, hogy 80 felett vannak, és ezt a tudtunkra is hozzák. Sokszor már hiányzik nekik ez-az (szem, fül, lábak, stb.), járni is alig bírnak, és gyakorlatilag vakok. Azért mindig elismerően nyilatkozunk róluk, hiszen becsülendő, hogy még ilyen korban is fontosnak tartanak egy választást.

— a tudatlanok: ez legnagyobb csoport. Alfajaik a 'fogalmuk sincs semmiről' szélső értéktől a 'minden szart megkérdeznek' szélső értékig terjednek. Okmányok nélkül jönnek szavazni, szabadkoznak a választási értesítő elvesztése miatt (holott az csak segít, de nem kötelező), megkérdezik, mit kell csinálni, szavazólap nélkül indulnak a fülkébe, forgatják a névjegyzéket (amit fejjel lefelé kell aláírni), a boríték iránt érdeklődnek (ami nem kötelező, de nélküle nekünk könnyebb a nap végén), meg amit még el lehet képzelni.

— a gyerekesek: ők is sokan vannak, nyilván azért, mert nemcsak magukért, hanem friss utódaik sorsáért is aggódnak. A gyerekeket persze magukkal kell cibálni, akik ordítanak, futkosnak, biciklivel jönnek, és ordítva érdeklődnek szüleiktől, hogy azok kire szavaztak.

— a vicceskedők: végig poénkodnak, és megjegyzéseket tesznek mindenre. Jellemzően persze elcsépelt és humortalan közhelyeket pufogtatnak, ami újra meg újra azért elég idegesítő. Egy részük úgy jön el szavazni, hogy szándékosan érvénytelenné teszi a szavazatát, kis virágokat rajzol a köröcskék köré vagy éppen horgas orrot, és megjegyzést fűz a szavazólapra. Például: "ez a szavazat szándékosan érvénytelen". Megvan róluk a véleményem, ahogy azokról is, akik üres szavazólapot dobnak be.

— a mogorvák: ők úgy tesznek, mint akiket fegyverrel kényszerítenek a szavazásra. Pattogóan beszélnek, összeszorított szájjal közlekednek, dúvad módon néznek, dobálják az irataikat, ingerlékenyek és viharosan távoznak.

— a botrányosak: ők szándékosan olyan dolgokat csinálnak, amiről nyilvánvalóan tudják, hogy nem szabad. Például az orrunk előtt húzzák be az ikszet, lehetőleg jó sok kommentárral megtoldva, sőt, még bénáznak is, méghozzá jó látványosan. Vagy például szavazás közben jó hangosan zsidóznak, Orbánoznak vagy komcsiznak. Mások az asszony szavazatát ellenőrzik, mindezt persze előttünk. Utálom őket. Enyhébb fajtájuk a ruhájukon pártjelvényt vagy Nagy-Magyarországot ábrázoló valamivel érkezők, akik szerencsére egyébként jámborak.

— a fiatalok: ők inkább délután jönnek, és sajnos nagyon kevesen vannak. Szégyen, de valahol érthető (a fiatalok általában kevésbé aktívak a politika terén). Akik jönnek, azok is elég mulyák, viszont egy részük nagyon helyes. Van például egy testvérpár, akik közül az egyik deszkás ruhát, a másik divat-ruhát hord, de mindketten nagyon dekoratívak. Lehet szemet legeltetni... Ja, de a szomszéd szavazókör egyik bizottsági tagja, na az aztán jól néz ki, kár, hogy Narcissus elbújhat mellette.

Miközben 13 órán keresztül álljuk a fenti típusok (és sok másik) hullámokban ránk törő támadását (olyan, minta busszal jönnének, holott közel-távol nincs tömegközlekedés), csak apróbb vis major helyzetek törik meg az egyhangúságot. Például egy darázs, ami megcsípi Választott tag 2-őt, vagy két cigány szavazó, akik a helyiségben található cimbalom láttán rögtön felajánlották, hogy elviszik azt, ha zavar minket, és egyébként meg hallgassuk a Rádió C-t, mert olyankor olyan zene van benne, hogy attól egyszerre sírunk meg nevetünk. Mellesleg a szavazókörben (ami egy általános iskolai osztályterem), voltak kivágott tulipánok meg egy táblára mágnesezett vörös szegfű is, a cimbalom meg csak azért nem volt pártjelvény, mert most nem indult az MCF-Roma összefogás párt...

7 órakor aztán kezdődhet a számolás. Ilyenkor bezárkózunk, mindent elpakolunk (főleg a tollakat), kiöntjük az urnák tartalmát, aztán elkezdünk szortírozni. Miután minden kupacot szétválogattunk, elkezdjük a kötegeket megszámolni. Az érvénytelen szavazatok hátlapjára ráírjuk az érvénytelenségi okot (mindenki aláírja), majd a többször átszámolt kötegeket átkötjük, az eredményeket pedig felvezetjük egy jegyzőkönyvbe. Ha minden mindennel stimmel, aláírjuk a jegyzőkönyvet, majd egy fénymásoló segítségével minden delegáltnak készítünk egy-egy másolatot, amit az a végén elvisz a saját pártjához, a helyi irodába.

Nekem ez onnan 4 sarokra van. A pártnál persze nagy a nyüzsgés, terülj-terülj asztalkám és eredményvizslatás zajlik, amiből ezúttal nem kértem. A tévét úgysem hallani a zsivajtól, én meg jobb szeretem ilyenkor a nyugalmas kis lakásomban követni az eseményeket. Leadom tehát a jegyzőkönyvet, maradok vagy 20 percet, csak az illem kedvéért, aztán csendben lelépek haza. Úgyis kibaszott fáradt szoktam lenni a végén.

Már csak az a kérdés, hogy ősszel vajon 1-től kezdem majd az órák számolását vagy 27-től?

Ahogy telnek a napok, úgy hullanak ki az emlékezetemből a múlt eseményei, ezért aztán nem praktikus ennyire későn beszámolni valamiről, ami nem jelent életre szóló élményt, de ha már belevágtam, megpróbálom összekotorni a részleteket. Persze ha a Ricsi nem veszti el a bilincsem kulcsát...khm...szóval eddig hol fáradt, hol kedvetlen voltam, de majd most feltesszük a pontot az i-re.

Tehát:

Beléptünk a Tandembe (Ricsi, Cüstös, Cube meg én), ahol akkor már ott volt Captain, Iguazu és még valaki(k), talán Pablo, bár az is lehet, hogy ő csak később jött. Mondom, hogy nem emlékszem már... Mindahányan csak később érkeztek, amikor már volt valami hangulatféle is, merthogy kezdetben ugye nem volt túl gördülékeny az a találkozó. Egyrészt a lucskosabbik pultos gyerek inkább a pénztárgépnél játszott (szerintem a pasijával), minthogy kiszolgálja a vendégeket, másrészt a sok egymásnak ismeretlen arc megilletődöttséget szült. Emlékszem, ugyanez volt az én első blogtalimon is, ezért már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy no para, úgyis belelendül majd mindenki.

 

Így is lett. Miután Confessor betoppant (akit kapásból — otromba módon — lekorelnököztem), egymásnak adták a népek a képzeletbeli kilincset. Megjött Redblek és Fors, akik egy óra múlva távoztak is, aztán Matin és barátja, Assam, Tigri és Andreas, Woof, Kyan és Sancho, és tutira volt még legalább egyvalaki, aki most nem jut eszembe. Elnézést érte. Hogy ne akarjam felidézni a köreimben elhangzó témákat, csak néhány gondolat, észrevétel a találkozóról.

— Captain továbbra is egy tünemény, egy mosolygós, tele-jókedv, tele-energia emberke. Szegényebbek lesznek nélküle a leendő blogtalálkozók.

— Iguazu feltűnően rosszkedvű volt, aminek nem derült ki az oka. Mindegy, nyilván ez rá tartozik, és nem másra. Ennek ellenére örültem, hogy ott volt, mert a külsejével emelte az est fényét (van oka egoistának lenni (és ezt most nem törlöm vissza, pedig tőlem a dicséret olyan, mint a fehér holló)), és nagy ritkán még a jó mély hangját is hallani lehetett.

— kár, hogy Pablo nem ír gyakrabban, mert ha egy kicsit belelendülne, nagyon komoly kis posztokat dobhatna össze, legalábbis — az idő szorítása miatt — rövid beszélgetésünk során nekem ez jött le. A gógyi megvan hozzá.

— meglepődtem, hogy Kyan is feltűnt az érkezők között, azon pedig még jobban, hogy nem vonult félre, hanem aktív részese volt a társalgásnak. Régi bloggerek tudják, ki ő (nyilván hiányolják a blogját is), az én régi olvasóim pedig azt is tudják, hogy ő az, aki anno engem is a blogolásra inspirált. Nekem is hiányzik a blogja, de a szerzők sajnos jönnek-mennek. Ez van.

— sajnálom, hogy — a női nemet egyedül képviselő — Assammal szinte egy szót sem váltottunk, pedig lett volna mit bepótolni. Szerintem mi elég sokáig el tudnánk traccsolni, ha lenne rá időnk. Majd legközelebb.

— néhány téma kitárgyalása után megkaptam, hogy excrementum fixatio-m van, azaz mindenről a szar jut eszembe, és máris mindenki elmerült a téma variálgatásában. Pedig nincs is ilyenem, és igazán nem tartom vonzónak a témát, csak éppen a kaki egy hálás humorforrás.

Ezeket a dolgokat tudnám nagy hirtelen kiemelni, de ha hazáig eszembe jut még valami, azt a publikálás előtt betoldom.

A másnapi szavazóköri teendőim miatt sajnos nem szórakozhattam felhőtlenül, mivel folyamatosan az órát kellett nézegetnem. Hajnal 4-re ígértek ébresztést, ami egy kissé korai lett volna, de legkésőbb 5-kor akkor is fel kellett kelnem, ha utána még visszaalszom. Egész este ez lebegett a szemeim előtt, bár néhány feles egy kissé enyhítette bennem a feszültséget, méghozzá olyannyira, hogy elmulasztottam elcsípni az utolsó metrót, és végül csak éjjel egyre kavarodtam haza, kissé becsiccsentve. Áldom az eszem, hogy előre megcsináltam Cube fekvőhelyét, így ezzel már nem éjnek évadján kellett foglalkozni, és egy röpke fogmosás után ágynak is eshettem. A többiek nem sokkal utánam érkeztek meg, amire éppen csak felébredtem, és már aludtam is tovább...

...egészen 4:23-ig, amikor is megszólalt a telefonom. Amikor azt az ébresztést beígérték, mondtam a kapcsolattartónak, hogy ne basszanak má' ki velem, hiszen ha 2 percre lakom a szavazókörtől, minek keljek föl 1,5 órával korábban? Erre — elvileg — enyhült a szigor, és azt az ígéretet kaptam, hogy majd eszükbe jut a kérésem, és akkor engem később keltenek, csakhogy végül nem az telefonálgatott, akivel eredetileg beszéltem, hanem egy másik emberke, aki — a mellékelt ábra szerint — nem volt a pluszinformáció birtokában. Szívás, főleg mivel nem mertem visszaaludni, így 3,5 óra alvás után még fél órát hánykolódtam a saját telefonom ébresztőjére várva.

Ez a perc is elkövetkezett, én pedig alaposan leszidtam magam, amiért megint nem voltam képes időben és alkoholtalanul lefeküdni. Mindig azt hiszem, hogy még mindig csak tizenéves vagyok, holott már rég nem tudom olyan könnyedén kiheverni a másnapokat, mint hajdan. Most is volt egy kis fejfájásom, ami az alkohol, a cigaretta és a kialvatlanság eredője lehetett. Szép kis kilátásokkal néztem életem egyik leghosszabb napja elé. Még időben eszembe jutott, hogy a Cube melletti szekrényben találok pár szem Algopyrynt, így nem kellett fejfájással nekivágnom a napnak. Csak éppen előbb ki kellett bányásznom onnan a gyógyszert, ami Cube miatt nehezen elérhetőnek bizonyult. Sebaj, egy rövid szökelléssel átugrottam felette, és a szekrény alsó részére guggoltam, hogy kinyithassam az ajtót. Desiré eközben kíváncsian leste az izgalmas eseményeket. A gyógyszer a feltételezett helyén volt, és szerencsére a nejlonzacskó csörgetésére  sem ébredt föl senki, mert ellenkező esetben még félreérthette volna a helyzetet, ahogy a hanyatt fekvő Cube fölött pucsítok a polcokba kapaszkodva, igaz teljesen felöltözve. Ha például valaki váratlanul felkiáltott volna, hogy "Hát te mit csinálsz?" elképzelhető, hogy ijedtemben még recsegve telibe is fingom az alattam elterülő tájat, esetünkben a gyanútlan bloggertársamat...de ez szerencsére elmaradt.

No, a napomat nem ragozom, el lehet képzelni. Ilyen kevés alvás után reggel 5:30-tól este 19:30-ig helytállni, figyelni, talpon maradni és mindehhez még jó pofát is vágni, hát, nem kis teljesítmény. Magam is meglepődtem azon, mennyire jól viseltem a dolgot, bár a szavazókör zárása előtt 1-2 órával már nagyon szenvedtem. Még ha rendesen jöttek volna a szavazók, de így, ilyen ritkásan? Ha pedig a kialvatlanság és az előző esti alkoholfogyasztás hibának nevezhető, akkor még inkább az volt az a reggeli kávé, amit úgy 7 órakor elfogyasztottam. Szinte sosem iszom kávét, ezért fél óra múlva már az általános iskola szörnyű fiúvécéjében guggoltam, és azon töprengtem, elég lesz-e az éppen akkor produkált rettenethez az a zsebkendőmennyiség, ami a farmerom zsebében volt. Mindenkit megnyugtatok, hogy elégnek bizonyult, bár ha egy második felvonásra is sor került volna, komoly gondok merültek volna fel.

Na, lement a szavazás, majd fél óra elteltével az adminisztráció is. Nálunk ez gyorsan megy, mivel összeszokott csapat vagyunk, és előre megcsinálunk mindent, amit lehet, meg aztán az alacsony részvétel is a malmunkra hajtotta a vizet (942-ből csak 323 jött el).

Az eredményekről: 128 FIDESZ, 108 MSZP, 43 Jobbik, a többi a reszli (a cigányok egyetlen szavazatot sem kaptak). Mindez egy olyan kerületben, ahol a balliberális oldal minden országgyűlési választáson első körös győzelmet arat. Volt két vicceskedő is, akik a szavazólapon levő köröket szépen kidekorálták virágocskákkal, nagyra nőtt orrokkal és egyebekkel. Ezért kár volt kimozdulniuk otthonról.

Ja, egyébként hárman voltunk delegáltak, egy MSZP-s srác, aki már legutóbb is hozzánk került, egy Jobbikos pali, aki most volt először (és egyébként is csak valaki mást helyettesített), meg én, a FIDESZ képviseletében. Hozzá kell tennem, hogy a Jobbik küldöttje volt a legidegesítőbb, mivel sokszor mondta el ugyanazt, azt is nagy hangon, és többször átlépve az illem és/vagy a jó ízlés határát. Ilyenkor általában kimentem a folyosóra (de nem csak én), és egyszer még az is előfordult, hogy konkrétan rá kellett szólni, hogy "ezt most nem kéne". Pedig legutóbb olyan zökkenőmentes volt minden...

A szavazás után jegyzőkönyv másolatát még el kellett vinnem a pártirodába, ahol egy fél órácskát még el is töltöttem (az eredményeket bámulva), és valamivel 8 után értem haza. Az össze-vissza evéstől, az enyhe másnaposságtól, az álmosságtól és a kávé(k)tól eléggé kivoltam, ennek ellenére mégiscsak valamikor este 11 után kerültem ágyba.

Ezt a hétvégét máig nem hevertem ki rendesen.

 

Az Ahol... sorozat második részéhez érkeztünk, amikor is (mindjárt) azt taglalom, általában milyen körülmények között tengetem a munkaidő-kondi-ügyfelek-stb. után rendelkezésemre álló órácskákat. Természetesen a nevem és címem nem fog szerepelni a bejegyzésben, de ennek nem pusztán az az oka, mert nem szeretném, ha a bone-headek vagy a (mint tudjuk) egyébként rendkívül békés szkinhedek egy kevésbé szép napon becsöngetnének hozzám, és ellátnák a bajomat, hanem mert egyébként is szeretném megőrizni az inkognitómat.

Az már a korábbi bejegyzések némelyikéből is kiderült, hogy Újpesten lakom egy, a metró végállomásához közeli utcácskában, a számtalan panelépület egyikének sokadik emeletén. Az egész lakás 34,5 m², tehát gyakorlatilag egy lyuk. Amikor anyáméknál járok, a nappalijuk méretét látva újra meg újra megdöbbenek, valójában milyen kis élettérben (bár ez tiltott szó) tengetem a mindennapjaimat, hiszen az ő nagyszobájukba beleférne az én egész lakásom. Az ajtómon belépve egy kis előszoba következik, ahonnan jobbra nyílik a nappalim, amiben a legtöbb időt töltöm, mivel ez a hálószoba is egyben. Balra a wc-vel egybeépített fürdőszoba van, mellette pedig egy fél szoba, amit nagyanyám halála óta amolyan lomtárféleségnek használok, azaz minden szart ide hányok be. A konyha a bejárati ajtóval szemben van, a 'lomtár' mellett, de ez olyan kicsi, hogy még helyiségnek nevezni is felvágásnak tűnik. A lakás ráadásul akadálypályának is használható, mivel úgy kell kerülgetni a bútorokat benne. Egy vacak új hűtőt sem tudnék venni, csak ha az ugyanakkora lenne, mint a mostani, mivel egyszerűen nincs hova tenni. Csoda, hogy klausztrofóbiás vagyok (persze nem)?

A lakás berendezése egyébként pont olyan végletes, mint amilyen én is vagyok: egy része még a szocreál legcsúfabb objektumaiból áll, míg másik része már a modernitást képviseli. Előbbiek nagyanyám örökségét képezik, utóbbiak meg az én anyagi áldozatomat. Van például egy halom porcelánkutya, napszítta ipari festmény dísztelen fakeretben, morzsálódó fonott kaspó, virágmintás tapéta, szocreál fotelek rücskös huzattal, rücskös huzatot védő díszhuzatok, rücskös huzatokat védő díszhuzatokat védő szöszmöszplédek, rücskös huzatokat védő díszhuzatokat védő szöszmöszplédeket védő ülőpárnák, gépi perzsaszőnyeg 'variációk a pinára' sormintával, rücskösbúrás csillár és egyéb borzalmak, bár utóbbiak inkább csak a szekrényekben elrejtve 'Jó lesz az még valamire!' cimkékkel. Na most itt két dolog miatt érdemes egy percre megállni. Egyrészt nem én vagyok egy szexmániás állat, mert a szőnyeg mintázata tényleg pinákat idéz, elég csak a hajdani biológiakönyvek rajzos ábráira gondolni. Másrészt nagyanyámnak mániája volt a berendezést beteges szinten védeni. A lábtörlőt felmosóronggyal burkolta körbe, hogy a cipőtalpak azt nyűjék, és ne a kimondottan az erre a célra gyártott eszközt. A konyhai, falról lehajtható asztalt viaszosvászonnal vonta be, a viaszosvászon védőhuzatot egy átlátszó nejlonnal ragasztgatta le, arra pedig edényalátéteket tett, hogy étkezés közben nehogy baja essen a legkülső rétegnek. Talán hihetetlenül hangzik, de egy alkalommal még ezeken felül is beiktatott egy réteget, de ez csak addig volt így, amíg fel nem hívtam a figyelmét, mennyire nevetséges már ez az egész. Tehát a szöszmöszplédes megoldás sem vicc, az tényleg így volt. Pontosabban még most is így van, mert ezen az eljáráson azon egyszerű okból kifolyólag nem változtattam, mert a külső héjakat lefejtve egyre rusnyább rétegek kerülnének elő, akkor meg már a barna pléd-huzat a legjobb. De visszatérve a berendezéshez, azt szépen lassan átvarázsolgatom modernné, már amennyire egy házgyári lakásban ez egyáltalán lehetséges. A szekrénysor elosztásásval sosem volt problémám, csak a kinézetével, ezért aztán faerezetes, öntapadós tapétával vontam be, így vadiújnak néz ki. Ha kedvet kapok hozzá, akkor a szörnyű alajmíneum fogantyúi helyett is normálisakat teszek föl, de erre el kell magam szánni. A linóleumot már hidegpadló burkolat fedi, a padlószőnyeget laminált padlólap (azt meg pinamintás szőnyeg...), a fürdőszobát újra-, a konyhát meg lecsempéztettem/tük. Már az ablakok sem a régiek (hanem újak), a közelmúltban pedig a konyhát és a fürdőt is színes festékkel varázsoltam újjá. A konyhába végre sikerült odaillő posztert találni, meg keretet is hozzá — aztán egy másikat, mert az elsőt összetörtem installálás közben — és végre a nagyszobát is fel tudtam dobni az éjszakai New Yorkot ábrázoló 1000 darabos kirakóm bekereztetésével és felakasztásával. Egyre csinibb leszek (mire minden elkészül, addigra elköltözöm). A tévéállványom, a számítógépasztalom és az asztali lámpám pedig már abszolúte modern. Az ágyat nem tudom, hogy fogom kicserélni, mert egyrészt rusnya, másrészt pedig a heves igénybevételnek köszönhetően itt-ott elszakadt rajta a huzat. Khm...30 évig nemigen használták alváson kívül másra.

De az enteriőrnél sokkal izgalmasabb a miliő, azaz a társasház többi tulajdonosa, azok között is főleg a közvetlen szomszédaim. Végtére is ezért kezdtem el megírni az egész bejegyzést. Ugyebár lakótelepről beszélünk, ami önmagában számtalan következtetést enged levonni. Panelházakban köztudomásúlag nem a legjobb jövedelmi helyzettel rendelkező emberek élnek. Amikor ezekt évtizedekkel ezelőtt megépítették, eleve az ipari munkások számára készültek, akik vagy szerencsét próbálva vagy egyéb lehetőségek nem lévén költöztek be faluhelyről a városba. Az ipar azonban a rendeszerváltás során-után totálisan leépült, tehát a lakók java része munkanélkülivé vált, más részük meg elöregedett, és nyugdíjasként tengette tovább az életét. Ha az ember végigmegy egy lépcsőházon mondjuk kopogtatócédula gyűjtése céljából, azt tapasztalja, hogy igen sok a lakók között a lyukacsos atlétás, borostás, csimbókos hajú, sörhasú férfi, meg az alkoholtol eres arcú nő. A választási végeredmények utáni térképek is azt mutatják, hogy ezeken a környékeken igen alacsony a részvételi hajlandóság, a maradék pedig nagy arányban szavaz az MSZP-re. Ez elég szembetűnő, főleg, hogy a kertvárosi utcákban viszont a FIDESZnek nagyobb az aránya, de persze ez országosan is megfigyelhető: községek, falvak jobboldal, városok baloldal, Buda jobboldal, Pest baloldal. De mielőtt még valaki összefüggést érezne a tróger alakok és az MSZP-szavazók között, rögtön hozzá is tenném, hogy az eredeti lakosság jelentős része azóta már némileg kicserélődött. Ez mondjuk nem biztos, hogy a környék javára vált. Van egy településszociológiai fogalom, a filtráció. Ez azt jelenti, hogy az emberek a korábbi lakhelyükről szinte mindig jobb helyre költöznek, drágább, igényesebb ingatlanokba. Ha az ingatlanok szemszögéből nézzük a dolgot, akkor ebből az következik, hogy miközben ugyanaz a lakás (ház) mindig egyre lelakottabb, mindig egyre gyatrább jövedelmi helyzetű lakók költöznek bele, akiknek persze ez még jobb, mint ahonnan jöttek. Ha pedig kitágítjuk a názőpontot, akkor azt látjuk, hogy ez a folyamat egész környékekre is egyaránt vonatkozik (és máris a szukcessziónál (lakosságcserélődés) kötünk ki, de ez most nem érdekes). Az érdi lakótelepen (ahol korábban laktam) ez a folyamat majd kiverte az ember szemét, de itt, Újpesten is nyilván jelentős a hatása. Csak a saját lépcsőházamból kiindulva is megfigyelhető, hogy amint a vén munkásőrök kihalnak, a gyerekeik költöznek oda, vagy ha már régebben meghaltak, a gyerekekik helyére is mások jönnek. A mi házunk mondjuk eleve speciális helyzetben van még a lakótelepen belül is, mivel ez egy ún. BM-ház, azaz a volt munkásőröknek, ÁVH-soknak, karhatalmistáknak és egyéb belügyi dolgozóknak utalták ki a benne levő lakásokat. Az én nagyanyám is szolgálati lakásként kapta, mivel (állományon kívüli) titkárnőként dolgozott a rendőrségnél. Ennek ellenére századosi rangban volt, de hát a honvédségnél a szakácsunk is szakaszvezetőnek számított, holott nem is volt katona. (Apám meg sokáig szolgált a határőrségnél, szóval ha valaki autoriter személyiségre utaló vonásokat érez ki a bejegyzéseimből, akkor nem jár messze a valóságtól.) A rendszerváltás után az önkormányzat megvételre ajánlotta a lakást, amit nagyanyám rendesen fizetgetett is (részletre), de végül én pótoltam ki a maradékot. Az egyre fogyó vénemberek tehát nagy komcsik voltak, egyikük még büszkélkedett is vele a liftben, hogy "én világéletemben kommunista voltam". Nem én mondtam, hanem ő!

Ez pont a velem egy szinten lakó emberi roncs száját hagyta el, aki valóban munkásőrként tengette az életét a szocializmusban. Akkor úr volt, aztán senki lett, végül alkoholista. Szegény feleségét sajnálom, mivel ez a trágya minősíthetetlenül bánik vele. Egyszer, a szemét kivitele közben hallottam, amikor szerencsétlen asszony könnyek közt kiáltotta a hörgő hangon káromkodó urának, hogy "Miért nem tudsz már meghalni?". Említettem, hogy itt mindenki hall mindent? Ha a folyosón tartózkodsz, a szint összes lakásából kihallatszódik a tévé vagy a rádió zaja, de a beszélgetéseket is tökéletesen érteni. Én a fürdőkádban feküdve szoktam végighallgatni, ahogy a felettem vagy alattam egy szinttel lakók miről társalognak. Szóról-szóra, mintha ott beszélgetnének mellettem. Természetesen azok is hallják, amit a párommal diskurálunk — és ennek még kevésbé örülök. Egyszer meg egy hirtelen hasmenés lefolyását hallgathattam végig annak minden hanghatásával együtt (düb-düb-düb, kilincsre csapás, ülőkecsapódás, flrcsphftrgyszcs). Beh jó is volt...

A társasház 3 lépcsőházában 164 lakás van, és ha valamilyen szavazásra mindenki igennel válaszol, akkor is van 3 ember, aki ellenkezik. Mindig. Mindenre. Ezek közül az egyik a jobb oldali szomszédom, a másik a bal oldali. El lehet képzelni, micsoda élvezet ezen az emeleten élni, és ha még ez nem volna elég, lakik itt egy Jehova-tanúi család is. Néha látom, ahogy mennek hozzájuk a kollégák, akik alkalmanként még hozzám is becsöngetnek egy kis 'véletlenül pont ebédidőben térítés'-re. Vicces volt, amikor egyszer leálltam velük vitatkozni, ami úgy végződött, hogy "akkor további szép napot kívánunk" köszönéssel eltávoztak. Azóta egy sem jött.

Na, írhatnék még egy csomó mindenről (pl. a közgyűlés csodálatos intézményéről és lefolyásáról), de mára inkább befejezem.

Azt hiszem, még nem volt nálam olyan, hogy két bejegyzés között annyi idő telt volna el, mint most. Ennek az esetnek is csak az az oka, hogy vasárnap ugyebár korántól későig nem voltam gép előtt, tegnap meg olyan fáradt voltam, hogy ébren maradni is csak komoly erőfeszítések árán tudtam, nemhogy még blogírásra szántam volna magam. Na, de ma itt vagyok.

Vasárnap tehát szavazatszámláló bizottsági tag voltam, ami egyebek mellett azzal is járt, hogy rendkívül korán kellett kelnem. 4:40-re állítottam be a telefonom ébresztőjét, a párttársaim azonban ezzel nem elégedtek meg, és már 4:30-kor rám telefonáltak ébresztési és ellenőrzési céllal. Utóbbi annyit jelentett, hogy megkérdezték, minden oké-e, továbbra is tudok-e menni. Igyekeztem mielőbb észhez térni, és összekapni magam, bár innentől kezdve már akarni kellett volna, hogy elkéssek, tekintve, hogy egy 2 percre levő általános iskolában volt a szavazóköröm.

5:15 körül elbúcsúztam a páromtól — aki nem sokkal aludhatott többet, mint én, mivel ő meg vidékre utazott, — aztán 5:20 körül meg is érkeztem a szolgálati helyemre.

Néhány percen belül mindenki megjött, én pedig örültem, mert szinte az egész csapat a múltkori tagokból állt, és az egyetlen változás is számomra kedvezően hatott. A legutóbbi helyhatósági választás során ugyanis az MSZP-s delegált egy rendkívül idegesítő vénasszony volt (állítólag már sokadszorra), aki fújtatva evett, rendkívül fontosnak érezte magát, mindenkivel kötekedett, a szavazatok összeszámolásakor pedig minden második pillanatban sikkantott egyet, hogy "Jaj, még egy a Gergely doktornak!". Na, a nyanya helyett most egy 21 éves srácot küldtek, akivel végig jól eldumáltunk, röhögcséltünk is sokat, és egyáltalán semmi gond nem volt vele. Szegény mondjuk a kb. 15 centis haját zselézve hordta, amitől úgy nézett ki, mint egy hangyász sül, és olyan öltönyt vett föl, aminek az ujja is, meg a nadrágszára is rövid volt egy picit, de legalább igyekezett az alkalomnak megfelelően öltözni.

Sokaknak valószínűleg elképzelése sincs arról, mennyire unalmas a szavazatszámláló bizottság tagjának lenni. A szavazókör nyitása előtt még van némi izgalom, mert ilyenkor kell előkészíteni mindent; a helyiséget dekorálgatni, a tollakat lopás ellen rögzíteni, az urnákat összeállítani, a szavazólapok első adagját átszámolni (megvan-e mind), stb. Aztán az első szavazó érkezése is 'izgalmakat' jelent, egyrészt mert akkor még egy-egy szavazó érkezése érdekes, másrészt mert ilyenkor ugyebár még speciális módon történik a szavazás (ellenőrző címke urnába dobása, urnák lezárása, stb.).

Na, de aztán megindulnak a népek. Idősek, fiatalok, babakocsival, kisgyerekkel, kerekes székkel, mankóval, nagypapával, szemüveggel, szemüveg nélkül, szellemi képesség nélkül. Tényleg, némelyik szavazópolgár olyan szinten hülye, hogy azon csak ámuldozni lehet (pedig én már edzett vagyok).

Az egyik egy darabig nézegette a szavazólapokat, aztán megkérdezte: "Most melyik az Orbán és melyik a Gyurcsány?". Egy másik nekiállt hőbörögni, hogy minek ez az egész, meg mi fog hétfőtől változni, mire kénytelenek voltunk megkérni, hogy odakint folytassa a témát. Némelyeknek gondot okozott a kérdés jelentésének megfejtése, ugyanis belezavarodtak a tagadószó látványába. 'Akarja-e(...), hogy ne legyen (...)?', ez olyan kurva bonyolult? Van, akinek igen. És akkor azokat már nem is említem, akik meglepődtek, hogy igazolni is kéne magukat, vagy akik szavazólap nélkül indultak el a fülke irányába, mert ilyenből egy rakattal volt.

Az emberek zömében úgy érkeztek, mintha az ajtó előtt egy-egy villamos vagy busz állt volna meg, fürtökben. Tehát vagy sorba kellett állniuk (nem mindig ment ez sem) vagy senki sem volt. Reggel felé inkább az idősek jöttek, ebédidő után senki, délután pedig a fiatalabbak. Amikor éppen üres volt a helyiség, akkor sztorizgattunk, vagy evéssel, ivással, kávézással próbáltuk meg lefoglalni magunkat (több-kevesebb sikerrel). Az ellátmány fejenként egy Balaton szeletből, két szendvicsből és két almából állt, valamint kaptunk egy halom apró pogácsát, inni pedig tonikot, kólát, kétféle ásványvizet, meg egy doboz rostos gyümölcslevet. Ez elég is volt bőven, főleg úgy, hogy ebéd is járt (hideg rántott hús, hideg sült csirkecomb, hideg főtt krumpli, hideg rizs, hideg csalamádé, meg egy olyan isler, ami légkalapácsként hatott a fogazatomra).  

Két említésre méltó szituáció volt még. Az egyik, amikor belibbent az ajtón a volt barátnőm. Hmm, hát igen, el is felejtettem, hogy ő pont oda tartozik. Egy kicsit megroggyanttak a térdeim, részben a hirtelen előtoluló emlékek, részben a látványa, részben a váratlan szituáció miatt, és erőltetett vigyorral az arcomon, a bélyegzőt markolva csak annyit tudtam hebegni, hogy "Nekem jutott a legIQsabb feladat..." (miközben egyébként nem is én bélyegeztem). Ő is csak annyit mondott, hogy számított rám, de — bár én szerettem volna — nem tudtunk többet beszélni, mert nem hagyhattam el a helyiséget, hogy határozatképes maradjon a bizottság (ketten éppen ebédelni voltak). Kicsit felzaklatott az eset, és mire éppen túltettem volna magamat rajta, megjelent az apja is, így kezdhettem elölről...

A másik érdekesség az volt, amikor egy 34-35 éves pali libbent be az ajtón, hangosan és szabatosan köszöntött mindenkit, majd odaszökellt az asztalunkhoz. Miután megkapta a szavazólapokat és a fülke magányában sikerült neki az X-eket is kitenni, rákérdezett, hogy "Boríték nincs?". Mondtuk, hogy de, persze, csak ne nyalja re. Erre ő: "Nem veszek ám akármit a számba", aztán eltartott kisujjal kiszökellt az ajtón. Fél órán keresztül ezen röhögtem.

A zárás felé közeledve egyre lassabban telt az idő, mi pedig egyre gyakrabban hívtuk fel egymás figyelmét, mennyi van még addig. Azért egyszer ez is bekövetkezett. Akkor aztán újult erővel estünk neki a feladatoknak, amiket ezúttal is elsőként sikerült befejezni (a többi szavazókörhöz képest). 432x3 szavazólapot kellett szortírozni, ellenőrizni, megszámolni (kétszer), valamint minden szirszart aláírni, lebélyegezni, majd a jegyzőkönyveket lemásolni két példányban, hogy a delegált tagok leadhassák azokat a pártjaiknál.

Miután készen lettünk, elköszöntünk egymástól, és mindenki ment a dolgára. Én is útnak indultam a Fidesz irodája felé, ahol már jó sokan összegyűltek, mire én odaértem. Szerettem volna mielőbb hazamenni, de egy-két pohár bor, némi pezsgő, majd egy kis — semmiből előkerült — pálinka után már semmi nem volt olyan sürgős.

Meg is jártam, mert miután erősen becsípett állapotban hazatántorogtam, a reggeli kelés leírhatatlanul borzalmas volt, ahogy az egész délelőttöm is. Akkorákat ásítottam, hogy majd beharaptam az asztalomat, az esti edzésem pedig baromi szarul sikeredett. De legalább a fejem nem fájdult meg.

Minek iszik, aki nem bírja?

"Én, 979 esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság választási eljárásról és népi kezdeményezésekről szóló törvényét a legjobb tudásom szerint megtartom és megtartatom. Munkám során körültekintéssel és alapos gondossággal járok el" stbstb. "Isten engem úgy segéljen!"

Ezt mondtam el délután 5 óra után néhány perccel, persze úgy, hogy 979 helyett a valódi nevemet helyettesítettem be (amiből 2 (kettő) darab van az országban, apám és én). Utána végighallgattam egy 10 pontos fiatalember felvilágosítását a választásról úgy általában, meg magamhoz vettem egy valag tájékoztatót, nyomtatványmintát és okosítót, amiket még át kellene tanulmányoznom a vasárnapi népszavazás előtt.

Életemben másodszor leszek hivatalos személy, így több mint 11 órán keresztül jogosult leszek hivatalos iratokba betekinteni és a Btk. is kiemelten véd majd (mondjuk az esetleges pofonoktól nem, de a pofozkodó elvtársak egy fokkal jobban megjárhatják, mint egyébként). Nagy élmény lesz. Reggel öt előtt ébredés, fél 6-ra irány a szavazókör, este 7-ig idegkimerítő helytállás, utána még kimerítőbb számolás, feszült figyelemmel egybekötve, majd önkormányzathoz igyekvés és további helytállás. Cserébe +1 napi fizetésre vagyok jogosult, amit az állam megtérít a munkáltatómnak, amennyiben az kéri. Persze nem fogja kérni, mert én sem tartok rá igényt, ingyen csinálom. Apró kis fogaskerekecskeként ezzel is a hazámat szolgálom (még ha emiatt esetleg most néhányan is húzzák a szájukat (azok szégyelljék magukat...)), és nem utolsó sorban a tapasztalataimat is gyarapítom.

Majd mesélek.

 

 

 

Hajnalka éppen most baszta föl az agyam egy pillanat alatt. Egy külföldi számlát tartott a kezében, aminek az alján egy baromi cirkalmas aláírás van. E. erre közölte (amatőr grafológus), hogy a vonalvezetésből ítélve az illető nagyon agresszív lehet. Erre Hajnalka: "Hú, a németek ilyen agresszívak?" Basszus, egyetlen aláírásból általánosít vagy 70 millió emberre... Ezt a szintű primitívitást nagyon nehezen viselem.

Valentin-nap számomra nem létezik. Persze Valentin és Bálint névnapok vannak, de amit erre az alkalomra angolszász mintára elterjesztettek, azzal nemhogy nem tudok azonosulni, de kimondottan ellenzem. Szegény Rolandom egy kissé el van emiatt kenődve, de ebből nem sem vagyok hajlandó engedni. Bár Bálint napjához a magyar folklórban is számtalan szokás kapcsolódik, ezek egyike sem a mobiltelefonok és a piros szívecskés lófaszok tömkelegének VÁSÁRLÁSÁT jelenti. Aki tartja, tartsa, de engem hagyjanak békén. Egyébként a Halloweent erőltető emberkék figyelmébe ajánlom, hogy most tessék beöltözni, meg bohóckodni, mert farsangi időszak van. Most van itt az ideje, ugyanis Magyarországon Halloween sincs (még). A többinek meg üzenem, hogy a Hálaadással, meg a Függetlenség napjával ne is próbálkozzanak, mert úgy picsán rúgom őket, hogy leég a hajuk.

Tegnapelőtt a Blikk nevű csatornalap címlapján olvashattam, hogy a törpe rendőrőrmesterből 'fitnesz-guruvá' előlépett Norbi, meg a Béres Alexandra milyen sokat keresett a Nagy fogyással. Wow! Ezt én is megmondtam, csak én még a műsor indulása előtt, főleg, miután egy buszon megláttam a reklámját, ami valahogy úgy szólt, hogy 'ez a műsor rólad szól" vagy valami hasonló. Ha a Blikk szerkesztőségében legalább egy ember volna, akinek a nevét a tisztesség szóval egy mondatban lehetne említeni, akkor talán ők is előre megírták volna ezt, de sajnos ilyen ember nem létezik (főleg nem Pallagi meg Bánó).

Ha már tisztesség, a metróállomásokon feltűnt egy pár reklám, amolyan ismeretterjesztés a március 9-i népszavazással kapcsolatban. Tömött sorokban taglalja rajta a témát a kormány (legalább annyira alkotmányellenesen, mint a dec.05-i, kettős állampolgárságról szóló szégyenletes eredményű szavazás előtt). Olyanokat ír pl., hogy 'az elkövetkezendő időben Ön sok félrevezető információt hall majd az egészségügyi reformokkal kapcsolatban', meg hogy 'választani csak kellő mennyiségű információ birtokában lehet' (nem szó szerint idézve). Az őszödi beszéd és a 2006-os választás előtt hangoztatottak fényében (és sorolhatnám) ez a hirdetés a pofátlanság csimborasszója. Egyszerűen minősíthetetlen, fokozhatatlan. Persze mindig tudják fokozni.

És ha már metro, akkor BKV. Tudom, divat szidni (mint anno a BSB-t), de vannak dolgok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 900 Ft-tal emelték a havi bérlet árát, és ez hova tűnik? Na hova? 1. csak úgy 2,5-szeresére emelték a (hamarosan megbukó) vezérigazgató fizetését, és amikor megkérdezte tőle a sajtó még rendesen működő része, hogy miért is, akkor azt válaszolta, hogy "Azért". Egy ilyen válaszért akkora tockos járna, hogy leharapja tőle a saját térdkalácsát. 2. a nepotizmus nemcsak felütötte a fejét, de az ellenzéki sajtó munkája nyomán napvilágra is került. Kellemetlen. Minimum lemondás/felmentés járna, de inkább a büntetőjogi felelősségre vonás vagyonelkobzással egybekötve. Sajnos azonban így is elpocsékolták azt a pénzt, amit bérletdíj emelés címén beszedtek tőlünk. (Mellesleg Aba Botond után Antal Attila jött, most pedig valami Balázs vagy Balogh nevű alak. Ha így haladunk, sosem érünk az ABC végére.) 3. A bérletszelvény külseje is megváltozott, olyan lett, mint a 30 napos bérletek. Ezzel semmi probléma, ahogy azzal sincs, hogy január elején még tollal írták rá, mettől meddig érvényes. Február elején azonban megváltozott a rendszer: minden szelvényre előre rá van nyomtatva az érvényességi idő, így a kalitkában a hölgy mellett 30 kupacnyi bérlet sorakozik, amikből minden nap végén kidobnak egy-egy maradék kupacot. Na de nooooormális?! Tekintve, hogy a bérlet csitti-vitti, hologramos-csíkos, nyilván nem túl olcsó az előállítása. Egyszerűbb lenne, ha azt mondanák, hogy mindenki dobjon ki X Ft-ot, és akkor legalább nem kéne a beszedéssel vesződni.

Plakátoljunk még egy kicsit! Tegnap nekem is kellett volna, de nem kicsit, hanem sokat, mire jött egy telefon attól, aki addig azt mondta, hogy plakátoljak, hogy most inkább mégse plakátoljak. Nekem se kellett több, hogy ne csináljam. Mindezt azért, mert a FIDESZ megest balfaszkodik, és azt hiszi, hogy ha Tarlós kijelenti, hogy ne 'vadplakátoljanak', akkor az emberek azt fogják mondani, hogy "milyen rendesek ezek, megyek is rögvest, és igennel szavazok', holott nem fogják ezt mondani, mert sem nem hallották ezt a kijelentést, sem nem érdekli őket. Kicsit sem. Ez már megint a megfelelési kényszer tünete, hogy ne mondhassák a másikak, hogy egy polgármester ragasztatja tele az utcát a papírszeméttel. Pedig pont úgy kéne leszarni a másik oldal véleményét, mint ahogy azok szarják le ezt az oldalt, meg még azt is, hogy mondjuk valaminek 2 nappal korábban éppen az ellenkezőjét mondták. Mindegy, a lényeg, hogy nem kellett plakátolni menni.

Egyik pinaalattról a másikra történő meghibbanásom oka pedig a hétvége közeledte, meg az öröm, hogy felfedeztem a magát (okkal vagy ok nélkül) Laár Andrásnak kiadó emberke blogját, amit olvasni is fogok, ha ő az.

Minden szónál többet mond a gondolataimról a következő dal 1:38 perce.

 

Ui.: mindenestre már egy kissé unalmas, hogy minden választás/szavazás előtt 'terrortámadásoktól' kell tartani, a nagy horderejű események előtt pedig feltűnik — vélhetőleg ugyanaz a — 200 csuklyás fiatal, hogy a másnapi hírekben a randalírozás szerepeljen, és ne arról szóljanak a hírek, ami az igazán fontos. Még 1-2 alkalommal előfordul ez, és végre a leghülyébb emberek számára is nyilvánvaló lesz, mi folyik itt.