RSS
De akkor ugye min írom ezt a bejegyzést, nem igaz? Hát azóta megcsináltattam. Éppen ma.
Igaz, a baráti kör még itt van, és még egy napot marad is, de ettől nekem semmivel sincs kevesebb dolgom. Bár két napja sokkal felszabadultabb vagyok, mint azt nemrég írtam, a számítógépem bekrepálása csak tetézte a bajaimat. Néhány napja már szarakodott a szemét, de ma reggelre teljesen meghalt. A legjobbkor: pont, amikor egy sürgős papírt kellett volna kinyomtatnom, és azt elvinnem ahhoz az ügyfelemhez, akinek az anyagát kedden vizsgálják az APEH-nál. Ez nem jött össze. Szerencsére, az aláírás nem lett volna olyan fontos rajta, bár minden bizonnyal a gondosság látszatát erősítette volna.
Mivel más fontos dolgaim is vannak, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy napig is gép nélkül létezzek. Ezért megkértem az éppen dolgozó Rolandomat, hogy nézné már meg a neten, kit lehet ilyenkor kihívni, avagy hova lehet mondjuk du. 2-ig elvinni a hibás gépet. Meggyőződésem volt, hogy a videokártyával van a baj, amit elvileg könnyen ki lehet cserélni, de benne volt az is a pakliban, hogy a leadott gépet majd napokig szerelgetik, és akkor aztán tényleg beüt a krach. Roli talált pár telefonszámot, amihez én még hozzátelefonáltam egyet-kettőt, és ezek közül sikerült is elérnem egyet. Ezek megérdeklődték a gép tüneteit, aztán ígértek egy szerelőt délutánra, aki majd kijön hozzám.
Két probléma volt már csak. Egyrészt nem volt pénzem, ezért a bankkártyám lecsupaszítása mellett a Rolitól is kérnem kellett egy 20-ast (x1000), másrészt a belvárosi ügyfelemet úgy kellett meglátogatnom (egyebek miatt), hogy még időben vissza is érjek. Szerencsére mindkettőt sikerült megoldani, így a gyomoridegem csökkenhetett egy cseppet.
Kicsit még furcsa az új kártya, mivel az eddigi ATI RADEON helyett most egy NVIDIA van a gépben, és egyrészt vibrálnak a fekete karakterek, másrészt a fényesség mintha erősebb volna, de majd megkeresem, hogyan lehet módosítani, mivel így hamar ki fog folyni a szemem. Közben a pali csinált némi helyet a winchesteremen, meg leirtott jó pár spy- és adware-t, aminek a végeredménye az lett, hogy alig tudok blogot írni. Az egész 15500 Ft-omba került, szóval hiába aggódtam. Na persze fizetés előtt ezt is megéreztem.Úgyhogy már semmi sem tart vissza attól, hogy megírjam a fejemben már meglévő bejegyzéseket (Metrószerencsétlenség, Költözés II., Majális, Pardon).
Kivéve az időt...