szex bejegyzései

Ételek a szexben

2009. okt. 2.2009. okt. 2. 15:52 - írta: 979
Kategóriák: hülye
Címkék: csokoládé, étel, gasztronómia, meleg, poén, szex

A különféle testi szükségletek kielégítése örömet okoz, még ha azok többsége nem is akkorát, mint az orgazmus. Ha éhesek vagyunk, baromi jó enni, szomjasan sokszor azt mondjuk, hogy "képes lennék még a Dunát is kiinni", és milyen jól esik, ha ezt néhány deci erejéig meg is próbáljuk. Nem csoda hát, ha ezeket az örömforrásokat sokan kombinálni próbálják. Most nem a pisi- és/vagy kakiszexre gondolok (bár némelyeknek az is ide tartozik), de az evést és a szexet egyáltalán nem aberrált dolog összevonni valamilyen szinten. 

Már az ókori rómaiakról is lejegyezték, hogy a hatalmas orgiáikon a szőlőzgetés és a borozás mellett jól megfértek más gyönyörök is, igaz, ennek (is) szépen véget vetett a kereszténység terjedése, mivel annak tanai a földi élvezetek megtagadását hirdették. Hogy a későbbi korokban mennyire fért meg egymás mellett a szex és a kukoricakása, azt nem tudom, de hogy napjainkban semmi nem tiltja a kettőt együtt, az biztos. Közismert kép, amikor meztelen nők testéről esznek a menők, én pedig már vagy 20 évvel ezelőtt láttam olyan hetero pornófilmet, amiben az asztal körül falatozó (bajszos, szőrös, göndör hajú) fiatalokat egy pucér néni kényeztette szájon által, egy fél szinttel lejjebb (az asztal alatt). Mi ebben a rossz (hacsak nem az, hogy a körömpörkölt — vagy mi — szaftja a szőke hajába ragadt)? 

Hogyan lehet, hogyan érdemes, hogyan célszerű az ételt-italt bevinni a hálószobába? Mikre figyeljünk és milyen lehetőségeink vannak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a bejegyzés, amit egyben ötletbörzének is szánok.

Nagyon fontos először is a helyszín. Nyilván a McDonald's-ban nem áll neki az ember sültkrumplikat dugdosni a partnere valagába, ahogy egy előkelő étteremben sem célszerű a citromos mártást lenyalogatni a másik mellbimbójáról, de említhetném a különféle arab, török vagy perzsa éttermeket, ahol viszont eleve nem célszerű homoerotikus tevékenységet folytatni, mert esetleg le találunk fejeződni. Marad a négy fal közti intim nokedliben dagonyázás. Otthon viszont nyilván igyekszünk vigyázni az enteriőrre, ezért ha ilyesfajta huncutkodásba kezdünk, célszerű előtte biztonsági óvintézkedéseket tenni. Hogy a különféle szószok és szaftok ne kenjék össze az ágyneműt, szőnyeget, bútorokat, takarjuk le a helyszínt valamilyen koszolható anyaggal. Ez lehet egy pótlepedő, festők által használatos takarófólia, vékony pénztárcájúaknak szétszaggatott reklámszatyrok garmadája vagy — stílusosan — piros kockás abrosz, tulipán mintával szegélyezve. Figyeljünk oda arra, hogy a takarásra használt anyag ne legyen értékesebb, mint a védeni kívánt felület, kár lenne ugyanis azért az eredeti perzsaszőnyegért vagy az ükmamától örökölt kéziszőttesért. Könnyen áthidalható a probléma, ha eleve a fürdőszobában, esetleg a kádban locsoljuk kedvesünk testére a direkt erre a célra készített lebbencslevest, bár vitathatatlan, hogy kellemetlenséget okozhat, egy hátunkba nyomódó zuhanyrózsa, esetleg ha utóbb értékes perceket kell tölteni azzal, hogy megtaláljuk valakiben a hentergés közepette nyomtalanul eltűnt káddugót. A takarófóliára visszatérve: ha ezt használjuk, már előre gondolhatunk a maradékok hasznosítására, hiszen a nejlont könnyedén összehajthatjuk, és kis árkot képezve önthetjük belőle a szánkba a fel nem használt főzelék- és/vagy levesfolyamokat. Kár lenne azokért a finom falatokért. (Előtte azért gondosan pöcköljük ki belőle a sokak számára nem kívánatos ejakulátum-csimbókokat.)

A ruházat nem kevésbé védendő, ha az értékes vagy pótolhatatlan. Oké, hogy anyu úgyis Persillel mos, na de az a pörköltszaftot mégsem biztos, hogy kiveszi a drága pólónkból. Ezért aztán vagy eleve meztelenül lássunk neki a szodómiának vagy használjunk szexi (már akinek) latex cuccokat, mivel azokat könnyű tisztítani. Ezzel ugyan van annyi kis probléma, hogy ha a hagymás rostélyos leve beszorul a bőr és a feszes anyag közé, az egyeseket irritálhat, ezért vagy pótoljuk a latexet szexi, Tesco-s szatyorból varrt öltözettel, vagy mégis inkább maradjunk a meztelenségnél. 

A teljesen spontán egymásba gabalyodásnál maximum akkor kerülhet sor gasztronómiai élvezetek kombinálására, ha a frissen elfogyasztott vacsora edényzetébe beleküzdjük magunkat, hiszen megszakadna a gyönyörök hajszolása, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladnák a konyhába egy vekni kenyérért vagy egy oldal szalonnáért. Ezért ilyen esetben célszerű már előre odakészíteni a felhasználni kívánt étel- és italféleségeket, hogy ne okozzunk törést az együttlétben. Vigyázzunk a veszélyes eszközökre, hiszen baromi kellemetlen lehet, ha véletlenül belefekszünk egy késbe, húsollóba, dugóhúzóba vagy konzervnyitóba. Viszont külön virtuális élvezetet okozhat számunkra egy ízlésesen összeállított gyümölcstál vagy egy petrezselyemmel díszített fatányéros.

Bár a testszőrzet ízlés kérdése, nem árt, ha ilyenkor egy kicsit kevesebb van rajtunk belőle, hiszen az együttlét után kellemetlen eltávolítani a sűrű mellkasszőrzetbe nyomódott bolognait vagy a fanszőrzet közé vegyült borsófőzeléket. Másrészt már szex közben is megszakadhat a koncentrációnk, ha kedvesünk testének rágott étellel való végignyalását állandóan meg kell szakítanunk azon profán okból, hogy egy marék hónaljszőrt válogassunk ki a fogaink közül.

Még egy fontos dolog: ha a fajtalankodás közepette a különféle testnyílásokat is szeretnénk alkalmazni, célszerű azokat a lehető legtisztább állapotba hozni (egyébként is), hiszen — hacsak nem vagyunk a kakiszex hívei, — nyilván nem szeretnénk a műpéniszként felhasználandó vaníliás piskótarudat csokis verzióban viszontlátni. 

Milyen ételeket érdemes használni? Nos, mindenki tudja, mennyi szexológus ajánlja a hagyományos pároknak a pezsgőt, hiszen ha azt a férfi a szájába veszi, és úgy ingerli kedvese csiklóját, extra gyönyöröket okozhat annak. Ez nyilván nálunk is működik orális szex közben. Ha nincs otthon pezsgő, jó lesz bármilyen szénsavas üdítő (Coca-Cola, Lift, Trombi Dumbi), szörpike szódával vagy ásványvíz is (utóbbiból persze csakis a bubis). Az alkohol jobb, mert az a fejünkbe szállva még fűtheti is a vágyunkat. 

Ha már pezsgő, eszünkbe juthat az eper, amit a magukat arisztokratának képzelő suttyó sznobok együtt fogyasztanak, annak ellenére, hogy a kettő együtt geci szar nem is mindenkinek ízlik. Az eper szexi dolog, lehet például a két végéről kezdve enni, hogy a végén a partnerünk szájához érve csókban forrjunk össze vele. Ki lehet enni aztán a másik köldökéből is, amit sajnos nem mindenki szeret. Ugyanerre a célra megteszi a szőlő vagy a ribizli is, bár miközben előbbi fürtről való fogyasztása egyfajta perverz érzést is garantálhat, utóbbit nem árt előtte gondosan lecsipegetni a szárról, mert amúgy nem jó. Kis probléma lehet az ilyesmivel, hogy a szemek szétgurulnak, aztán meg csak akkor vesszük észre, hova lettek, amikor gyanútlanul beléjük fekszünk.

Az eperről rögtön asszociálhatunk a tejszínhabra, ami valóban izgató felhasználási lehetőségekkel bír. Lehet nyomni például a legintimebb testtájékokra, majd lenyalogatni azokról. Mmmmm... Ötletesebbek egyéb helyekre is pakolhatják ezen tej-masszát, például megtehetik azt, hogy belenyomják a partnerük szájába, majd vákuumos hatással kiszívják annak orrán keresztül (minden egyébbel együtt). Fülbe is lapátolható, csak aztán az otológián győzzük megmagyarázni a szakorvosnak, mit keres fél deci tejszínhab a hallójáratainkban. Javaslat: "elestem a szülinapi tortával a kezemben", "politikus vagyok, és arcon dobtak". Tejszínhabból van a szifonos meg a nyomós. Az előbbi tartósabb habot készít, de kell hozzá patron, utóbbi viszont instant, csak hamar összeesik, úgyhogy sietni kell a felhörpölésével.

Ott van aztán a csokoládé, ami közismerten szexi dolog. Használjuk nyugodtan, korlátlanul. Laár András Csoki-nász az avaron című versétől ihletetten megtehetjük, hogy egy (vagy több) tábla csokoládét a partner testére helyezünk, majd ráfeküdve addig csókolózunk, amíg az édesipar ezen gyönyörűsége el nem olvad közöttünk. Akkor aztán mehet a menet! Csak arra figyeljünk, hogy 1. az anális interakciók esetén elaltathatja az éberségünket, és esetleg olyan dolog juthat a szánkba álcázottan, amit egyébként nem szerettünk volna, 2. az egész mogyorós, mogyoródarabos (stb.) cuccok a felolvadás után karcolhatnak, külsérelmi nyomokat okozhatnak, a robbanós cukros megoldással kapcsolatban viszont lásd a pezsgős bekezdést.

 

A tésztafélék használata esetén leginkább a hosszú, egyenes típusokat javaslom, mert azokkal lehet igazán incselkedni. Biztosan jó a lebbencs is, meg a kagylócska, de például a spagetti vagy a makaróni az, amivel ügyes kis köröket lehet kígyózni a másik hasán, figyelve ahogy az apró mákszemek rákenődnek annak szexi bőrére. Ugyanezek a típusok alkalmasak a Suzy és Tekergőben látható 'két végén szívjuk a tésztát' metódusokhoz is (a csapkodó szaft ellen javasolt pepita kockás keretű védőszemüveg!).

 

A szaftok, folyadékok alkalmasak arra, hogy azokkal feltöltsünk mindenféle mélyedéseket, például a köldök környékét. Használjunk nyugodtan olvadt fagylaltot, csokoládét, pudingot, tejet, süteménykrémet, esetleg szűrt zöldborsó levest. Kellő védelem híján azonban ezek fokozott veszélyt jelentenek a bútorzatra, ezt végig tartsuk szem előtt.

Hideg-meleg. Ki ne próbálta volna már milyen az, amikor egy darab jégkockát csiszatol párja erotikától felhevült testén, és közben azt figyeli, ahogy az olvadék-patakok szétfolynak annak tájékain? Vagy amikor egy másik jégkockával (az előző elolvadt), illeti sikongató párja hímtagját, majd a libabőrös testrészt forró ajkai közé szorítva okoz annak földöntúli boldogságot? Jégkrémevéstől lehűlt nyelvünkkel hasonló örömökben részesíthetjük a másikat, csak éppen vica-versa. Jó dolog a hideg-meleg huncutkodás, de azért itt is érdemes észnél lenni, hiszen azt sem kívánhatjuk, hogy egy pár perces aktus kedvéért felfázzunk vagy veseelégtelenséget kapjunk, és azt sem, hogy a baleseti sebészeten kössünk ki, a sütőből frissen kikapott hurka miatt. 

Nos, a lehetőségek tárháza végtelen, és még arra is lehetőségünk van, hogy az ételekkel segédeszközöket helyettesítsünk. Egy kis fantáziával a hűtő vagy a spájz elé állva számtalan trükkös megoldást alkalmazhatunk az egyébként a szexshopokban is csak feszengve-égve vásárolható alkalmatosságok kiváltására. Csak néhány példa:

— ajzószernek közismerten alkalmas a zeller, és ha nem akarunk nagyon direktek lenni, kifejezhetjük partnerünk iránti vágyunkat egy marék dughagyma meglengetésével.

— ha elfogyott a gumióvszer, használjunk helyette káposztalevelet vagy hurkabőrt, bár kétségtelen, hogy ezek alkalmazása némi óvatosságot igényel, mert könnyen átszakadnak. Ha minden kötél szakad, az óvatosan lefejtett hagymaburok is beválhat.

— síkosítónak, masszázsolajnak ott az étolaj, a margarin vagy a disznózsír (körömpörkölt szaftja, stb.). Rafináltabbak megtehetik, hogy a közeli piacon vásárolt tehéntejet beöntésként alkalmazva vajat köpülnek a párjuk segítségével.

— a műpéniszt számtalan eszközzel válthatjuk ki. A klasszikus répa-banán-uborka triumvirátus hatalmát a különféle kolbászok és szalámik segítségével dönthetjük meg, utóbbiak használatához ráadásul még síkosító sem kell, hiszen a 36,5 fokos test hatására kioldódó narancssárga zsírlé kiváltja azt. A cserkészkolbász és a virsli az ujjazást váltja ki, a többi pedig a különféle igényeknek megfelelő méretben kapható: a kolbász a szűkre szabottaknak, a fasza szafaládé vagy a téliszalámi pedig a használtabbaknak. Akinek még a legvastagabb szalámi sem elég, az se essen kétségbe, ha van a spájzban az a nem-kerek fajta sütőtök.

— a gésagolyók kínos vásárlását is megúszhatjuk egy kis kézügyességgel, ha egy tű és némi cérna segítségével összefűzünk egy pár közel azonos méretű retket vagy apró hagymát.

— végül — de nem utolsó sorban — a sütőipari termékek között az aktívabbak is találhatnak maguknak tömni valót. Ott van például a nyers tészta, croissant, egy vekni kenyér, vagy ahogy I. Edward angol király mondhatta volna, "akinek nincs kenyere, vegyen kalácsot". Az Amerikai pite című film megtekintése szintén megihlethet bennünket, ha a saját kútfő kevésnek bizonyul.

Nos, rövid kis ötlet-orgiánk végére értünk, nem is maradt más hátra, minthogy elsüssük az ősi bölcsességet: "A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út".

Jó étvágyat!



Iguazu nyomán

2009. márc. 15.2009. márc. 15. 9:56 - írta: 979
Kategóriák: meleg, hülye
Címkék: homo, ismerkedés, meleg, párkapcsolat, szex

Már itt, az elején előrebocsátom, hogy az alábbiakban — tőlem szokatlan módon — homoerotikus szexuális tartalom, — tőlem ritkán tapasztalt módon — obszcén kifejezések, és —a tőlem a megszokottnál is — nagyobb mennyiségű zárójel és gondolatjel fog szerepelni. Ezért aki undorodik a melegektől (mondjuk az a napi 15-20, "szkinhed" keresőszóval ide érkező), prűd vagy a Zárójel Ellenes Liga (ZEL) tagja, az az olvasással lehetőleg várjon a következő bejegyzésemig, vagy mazsolázzon a régebbiek között, azok is nagyon jók.

Iguazu a napokban közzétett egy rendkívül szubjektív (még jó, hogy...) írást arról, hogy milyen srácra/pasasra/fiúra/férfire vágyna, ha választhatna. Ez valahogy engem is megihletett (ami az előző bekezdés utolsó szavaiból is kitűnik), ezért — mint éppen egyedülálló ember — most veszem a bátorságot, és magam is közzéteszem a saját elképzelésemet. És mivel már legalább ketten vagyunk, aki ilyet tesz/tett, szinte már intézményesültnek tekinthető a dolog, ezért arra is veszem a bátorságot, hogy nevet adjak neki, megkönnyítve ezzel a későbbi hivatkozásokat is: Egyedülálló Buzik Ismerkedés Helyett Alkalmazott Listája (röviden: EBIHAL). Használhatják persze nem-egyedülállók is, ha hűtlen fráterek, adaptálhatják heterok is, mert miért is ne, és ismerkedés mellett is élhetünk a nyilvános közzététel ilyetén módjával, ha még nincs meg a szívünk választottja. De a legkényelmesebb, ha ismerkedés helyett alkalmazzuk, mert az olyan sok nyűggel járhat. Először is nyitott szemmel kell járni, avagy az e célra rendszeresített honlapokat látogatni, ahol túl keveset tudunk meg a többi emberről, vagy képet kell föltölteni magunkról, ami azzal a kockázattal jár, hogy valaki megismer minket az utcán, és úgy ordítja bele az embertömegbe, hogy "Nem téged láttalak a Gayromeon?" (és/vagy máshol). Aztán időpontokat kell egyeztetni, izgatottan, torkunkban dobogó szívvel, száraz szájjal, nedves tenyérrel várni az illető érkeztére, és lelkiekben felkészülni, hogy a magáról feltett kép óta 40 kilót hízott vagy, hogy amikor meglát minket, hátat fordít, és hanyatt-homlok menekülni kezd.

Ha ez mégsem történik meg, jöhet az ismerkedés. Közös programot kell találni, közben pedig mindenféléről csevegni. Mindezt úgy, hogy (ha valóban párkapcsolatot keresünk, és nem szexpartnert) közben azért ne bámuljuk meg nagyon feltűnően, ne lessünk be a pólója alá, ne felejtsük a szemünket a sliccén, ne vizslassuk a ruhája koszmenyiségét, ne számoljuk a füléből kilógó szőrszálak számát, és még szórakoztatóak is tudjunk maradni. Esetemben ez elsőre általában igen nehéz, mert baromira meg tudok illetődni, képtelen vagyok az illetőnek élből azt mondani, hogy "Bocs, de pá!" (mert sajnálnám őt, amiért megalázom ezzel), ráadásul, ha olyan emberrel hoz össze a sors, aki első blikkre tetszik, akkor nyomban elapad a szavaim árja, és esetlen leszek. Pedig aki ismer, az tudja, mennyit tudok dumálni...ugye, hogy mennyit tudok dumálni? 

Szóval tiszta nyűg az egész (bár felettébb izgalmas tud lenni), ráadásul ha egyébként minden klappol, még sehol sem tartunk, hiszen ki az, aki elsőre belém zúgna? Vagy én belé. Jöhetnek az újabb körök, újabb egyeztetések, és mindig ott a kockázat, hogy kiderül rólunk valami, ami nyomban negálja az egész procedúrát, vagy esetleg a másikról, és akkor meg szomorúan jelenthetjük ki, hogy "pedig milyen jól indult". Közben pedig jöhet a vívódás, hogy most akkor színészkedjünk, és mutassuk magunkat olyannak, amilyennek szerintünk látni akar minket, vagy adjuk önmagunkat, és vállaljuk a csalódás okozásának kockázatát. (Egy mondat erejéig komolyra fordítva a szót: ne színészkedjünk, hanem legyünk őszinték, hiszen ha megjátsszuk magunkat, nem belénk fog szeretni, hanem a szerepünkbe, ez pedig aknamezőt telepít a közös jövőnk útjára, ami nem szerencsés.) Az egészet megakadályozandó, jöjjön az én külön bejáratú EBIHAL-am!

Azaz még egy kicsit ne jöjjön, mert szeretném leszögezni, hogy (ahogy azt Igu is megfogalmazta), tökéletes pár nincs, soha nem is fogjuk megtalálni. Ha van egy EBIHAL-unk (mindenkinek van), az csak a mérce, az etalon, amihez a szóba (meg a szembe) jöhető embereket mérhetjük, de teljes egyezés sosem lesz. Mi sem felelünk meg (feltétlenül) mások elképzeléseinek, éppen ezért mindkét félnek tudni kell engedni. Ráadásul rájöhetünk, hogy bizonyos tulajdonságokat oktalanul zártunk ki előre, bizonyos tulajdonságokról nem is feltételeztük, hogy fontosak számunkra, mások elenyésznek, ha a szerelem tüze gyullad fel a szívünkben. Sőt, lehet, hogy amiről eddig azt hittük, hogy zavarna minket, éppen azt találjuk vonzónak a másikban, vagy arra is rádöbbenhetünk, hogy bár a szívünk választottja rendelkezik némi hiányossággal, sokkal több erénye van, mint hátránya. Ezért aztán aki most ezt olvassa, és reménykedik, ne gondolja, hogy ha valamely — az alábbiakban felsorolandó — 'kizáró' tényezővel rendelkezik, az máris az el sem kezdett párkapcsolat végét jelenti. És akkor most tényleg jöjjön a lista:

Első és legfontosabb, hogy a lába között többlet legyen, és ne hiány, azaz férfi legyen az illető, lehetőleg olyan, aki maga is többletre vágyik. Bár mint (jelenleg) filigrán srác, a nemi identitás mutatóm elvileg a biszexuálison áll, azonban úgy tűnik, ez mégsem ilyen egyszerű. Valahogy rájöttem, hogy jobban érzem magam a melegvilágban, mint az unalmas heteroban, és igazság szerint a szemem sarkából is szinte csak a pasikat nézem meg, a lányokra rá se hederítek. Lehet, hogy mégis azon olvasóimnak/bloggertársaimnak van igazuk, akik azt hangoztatják, hogy biszexuális nincs, csak kéretőző buzi? (Wiko, a diadalittas kiáltásaidra nehogy összeszaladjanak a szomszédok, mert még nem fogadtam el ezt az állítást, csak ízlelgetem). Bocsi, csajok...

Másodsorban lehetőleg 20 és 28-29 év közötti legyen, mert egyrészt állítólag én sem nézek ki 29-nek, másrészt egy nagyon fiatal még egészen máshogy gondolkodik és más világban él, mint én. Ha már egyetemista, akkor sem mindegy, hogy anyuci pénzén, a két szép szeméért, a saját pénzén, megdolgozva érte vagy hozzám hasonlóan, néhány év kihagyással, önszántából és önerőből. Az utóbbi két kategória már tudja, mi az az ÉLET, és nem a középiskolás álomvilágban él.

Aztán jöhet a kinézet, mert az (is) nagyon fontos. Ezt úgy kell érteni, hogy hiába tökéletes az illető belsőleg, mert ha számomra visszataszító a külseje, akkor viszonylag kevés esélye van a belsője és belseje megismertetésére. Persze adódhat olyan, hogy valamilyen teljesen ártalmatlan szituációban találkozunk, amikor felfedezhetem az értékeit, és a fellobbanó szerelem esetleg megvakít, de erre kár apellálni. Viszont itt nem kell olyanokra gondolni, hogy a szőke, kék szemű, deltás herceget várom, mivel az olyan rám sem nézne. Vagy de? Kishitű vagyok. Nem baj, ha kék a szeme, mert az vonzó, de ha különleges (szürke vagy zöld), az kimondottan jó, viszont a barna is kifogástalan. Nem ezen múlik, bár piros azért ne legyen. Legyen haja, és az legyen igényes, ha ugyanis igénytelen hajformájú egyedre vágynék, akkor a saját, régebbi fényképeimet csókolgatnám, és időnként lekapargatnám róluk a rászáradt...khm... Szóval a haj. Kopasz — ha lehet — ne, meg csimbókos és raszta se. A többi jöhet, mert ez sem olyan lényeges. Nem baj, ha nálam kicsit alacsonyabb vagy némileg magasabb az illető, de egy két méteres égimeszelő mellett nehezen tudnám elképzelni magam mint férfi. Aztán ne legyen túlsúlyos, féllábú, fogatlan vagy barnás-feketés állagúra korhadt szájtartamú. Ne legyen büdös, koszos, hacsak nem az edzéstől (éppen) megizzadt és poros. Nem kell, hogy kigyúrt legyen, kockák legyenek a hasán (az meg végképp nem, hogy úgy nézzen ki, mint aki allergiás a darázscsípésre), de ne hanyagolja el a testét, ne legyen több rétegű úszógumija vagy köbméteres hasa. Ha kevéssé szőrös vagy szőrtelen (mellkasú), az pluszpont, ha mégis szőrös, az sem baj, viszont az arcszőrzetért levonás jár, kivéve ha az néhány napos borosta.

Az öltözködése mindegy. Nem kell, hogy drága cuccokat viseljen, és nincs privilegizált stílus vagy forma sem, bár az ilyen retronak nevezett kordbársony szörnyűségek és pepita-kockás szövetsapkák a sírba tudnak kergetni. Ha farmert hord, az pluszpont, ha az gyárilag vagy szándékosan szaggatott, ezzel kivillantva a combja vagy térde felületének darabjait, az sok pluszpont (plusz nekem egy nem-annyira-spontán merevedés). Ja, ha lehet, az alsónadrágja ne a sarki kínaitól származzon, és semmiképpen ne legyen elöl sáfrányos, hátul enyhén vonalkódos (á la Fábry) vagy kifingott.

Ismét leszögezem, hogy egyébként a kinézet nem olyan fontos, és a fentiek talán nem is olyan nagy elvárások, mint amilyen sok betűbe tellett összefoglalni őket.

(A heteroknak most jön a hányós rész)

A szex viszont fontos. Nem a megismerkedéskor, hanem utána, hiszen minden kapcsolat ezen alapul. Hiába tökéletes minden, ha a szexszel problémák vannak, ekkor ugyanis valamelyik fél óhatatlanul kifelé kezd kacsintgatni, de az is előfordulhat, hogy az első (második) együttlét után döbben rá valaki, hogy ő nem ilyen lovat akart (főleg, ha szeret lovagolni). Ennélfogva legyen passzív vagy uni az illető...és akkor itt most álljunk is meg egy szóra. Aki ismer, főleg aki alaposan ismer, az eddig úgy tudta, hogy én kizárólag aktív vagyok. Aki meg nem tudta, az most megtudta (milyen jó is a blogolvasás, nem igaz?). Én is így tudtam, és ennek a fő oka azt hiszem első homoerotikus élményem volt, amikor a passzív szerepet osztotta rám a sors. Ezt most nem fogom ecsetelni, de leszögezném, hogy eddig senki elől nem titkoltam el, maximum az illető nem értette a virágnyelvet, vagy nem akarta érteni. Elég legyen annyi, hogy a hajdani izgatottság, az akkori szégyenérzet és a partner nemlétező intim mérete miatt elég sok negatív élmény maradt bennem az eset kapcsán. Utána lánnyal jártam, ahol nem volt kérdés, ki melyik végén áll a fasznak (megmondtam az elején...), aztán jött az előző párom, amikor ilyesmi megint nem merült föl kérdésként. Nem is vágytam rá. Hát igen, 11 éve szűz vagyok ilyen téren, DE nem hinném, hogy örökre. Mivel a hajdani kudarcélmény már elhalványult, önmagam keresése ilyen értelemben még nem zárult le. Igen, szeretném kipróbálni (mondhatni újra) ezt is, és ha a leendő szerelmem azt kérné, hogy én legyek 'alul', egy percig sem haboznék, hogy megadjam neki, amire vágyik... hiszen szeretem. Ha pedig egyébként tényleg élvezném (és nem csak feltételezném) a dolgot, akkor meg ugye miről beszélünk? Sajnos az eddigi párkapcsolataimban nem volt lehetőség ezt megtudnom, mert vagy fizikai vagy pszichikai korlátai voltak, mellesleg nem is hiányzott. (Bocs, Roland, amiért most megszűntem 'férfinek' lenni a szemedben.)

Ha viszont új kapcsolatot kezdek, elvárom, hogy a párom a szexben megadja nekem, amire vágyom, és ha tud, mutasson újat is. Nincs semmi olyan vágyam, ami (leszámítva a homoszexuális érintkezést) deviáns volna. Ez persze a páromra is vonatkozik. Ne akarjon félholtra verni vagy más módon fájdalmat okozni arra hivatkozva, hogy az milyen élvezetes, ne akarja tökig bekapni a lábam, ne akarja könyékig feltolni a karját belém (jajj, istenkém, magamra sem ismerek, miket írok...komolyan itt pirulok a gép előtt...addig olvassátok, amíg ki nem törlöm...), ne akarja a teste különféle tartalmait (pisi, kaki, hányás, takony) rám üríteni, és ne akarjon velem nyilvános helyen szeretkezni, mert utóbbi esetben az számomra minden lenne, csak nem szex. Kinőttem már az erotikus matekórák meg a volánbusz hátsó ülése korszakból. Viszont akarjon nekem élvezetet okozni, mert én is neki akarok majd, és így fergeteges együttléteink lehetnek. Ha mindig jóval előttem élvez el, akkor ne nekem keressen mentségeket (biztos fáradt voltam), hanem vagy szégyellje magát az önzésért vagy dicsérjen meg, amiért ezt én értem el nála, ÉS legközelebb próbálja meg a fordított esetet előidézni. Például jó módszer, ha nemcsak rögtön rámarkol a kiszögellésekre, nemcsak letépi rólam a ruhát és nemcsak hanyatt dobja magát, hanem felfedezi a testem, ha kell, minden alkalommal. Persze el is lehet térni ettől, de alapvetően a lassú, erotikus szeretkezés híve vagyok, és nem az ádáz baszásé. Ismerje az erogén zónákat és a petting fogalmát, és alkalmazza is azt. A vetkőztetés, a csókolgatás, a cirógatás, az ölelés, egy szem szőlő, egy darab jégkocka, néhány csepp pezsgő vagy egy fagylalttól hideg lehelet nálam ugyanúgy a szex része lehet, mint az intim bőrfelületeken levő folytonossági hiányok nyállal történő gyógyítása vagy a lyukak monoton betömködése. Valóban előfordul, hogy fáradt vagyok, és inkább aludnék, de ha a párom odafigyel rám, könnyen elérheti, hogy percekkel később inkább nyüszítsek (bár ilyen még nem nagyon volt), hogy minden tagom remegjen és zsibbadjon, és ha mégsem lassú szeretkezést akarna, arra is rá tud venni, hogy bevaduljak. De ehhez előbb fel kell fedezzen és meg kell ismerjen, mert szóval, kéréssel ez nem megy. Tőlem is ezt fogja kapni. 

Mielőtt még végképp felocsúdok, hogy "Úristen, miket írtam", gyorsan kihasználom a pinaalattnyi hangulatom adta alkalmat, és idebiggyesztem, hogy a farokméret nem elsődleges, persze minél kevesebbet takar el belőle a markom, annál jobb (te jó ég!...rögtön kitörlöm...). A forma viszont azt hiszem némileg számít, bár nem hiszem, hogy elszaladnék bizonyos torzulatok és görbületek láttán. Mondjuk ha extrém a mérték, akkor lehet... na, de ezt itt most gyorsan be is fejeztem, azaz még annyit, hogy természetesen legyen a higiénia híve.

És akkor jöjjenek a belső tulajdonságok, mert azok aztán nagyon fontosak.

Legyen romantikus. Lehessen vele együtt ázni a kádban, kiállításokra járni, megmasszírozni egymást, összebújni vele (és ne csak nekem kelljen őt ölelni, és én is a mellkasára hajthassam a fejem), jókat vacsorázni, sétálni és sokat beszélGETni. 

Ne csak ő akarjon beszélni és ne csak hallgasson, mint egy darab kő, de legyen véleménye arról is, amit nem ismer alaposan. Mesélje el a múltját (az egy éjszakás kalandokat nem muszáj), és legyen kíváncsi az enyémre. Érdekelje sok minden, és érdekeljem ÉN. Értse, amit mondok, ne kelljen minden gondolatomat megmagyarázni neki. Legyen olvasott, tájékozott, vagy legalább érdeklődő. Fogadja el az övétől eltérő álláspontomat, már én is megtanultam elfogadni másét.

Legyen kicsit kölykös, de tudjon komoly is lenni. Én is ilyen vagyok, hol infantilis és játékos, hol komoly (mondjuk aki csiklandozás címén a bordáimat böködi, azt reflexből megütöm, de nem szándékosan). Lehessen vele kirakózni, kajlálkodni, a fenekére csapni, viccelődni.

Lehessen vele a természetet járni, néha hosszabb időre elutazni. Szeresse az állatokat (köztük engem).

Lehetőleg ne legyen feltűnően nőies, ne affektáljon, ne csak kicsinyítő képzős főneveket ismerjen. Ne dobálja magát az utcán és ne hivalkodjon meleg mivoltával a külvilág előtt. Én nem vagyok büszke a helyzetemre, ezért kínosan érzem magam minden olyan szituációban, amikor nyilvánvalóvá válik, melyik csapatban játszom. Ne akarjon leleplezni a barátaim vagy a szüleim előtt, főleg ne az én érdekemben.

Vegye tudomásul, hogy előtte is volt élet és, hogy rajta kívül is van élet. Engedjen egyedül is társaságba, és ő is menjen, különben 'beszáradunk'. Ne féltékenykedjen, és ne féltékenykedjen a múltamra, még akkor sem, ha az néha-néha jelenné válik. Bízzon bennem, mert még soha senkinek nem adtam okot a bizalmatlankodásra és féltékenykedésre, neki sem fogok. Ha valami nem teszik vagy úgy látom, hogy nem a jó úton halad, azt először finoman szóvá teszem, aztán viccelődöm vele, majd nyíltan megmondom. Ha ennek ellenére is marad a régiben, szakítok, és csak utána kötök ki más ágyában, addig nem. Ne kezeljen a tulajdonaként.

Nem várom el, hogy lépten-nyomon azt hangoztassa, mennyire szeret, kínosan is érezném magam. Ő se várja el, hogy ezt mondogassam, mert nem fogom. Említettem, hogy szűz vagyok? De ha valakinek én önszántamból azt mondom, hogy 'szeretlek', akkor azt NAGYON úgy is gondolom, viszont ezt meg kell becsülni, mert ritkán hagyja el a számat. Cserébe minden más módon éreztetni fogom, hogy szeretem: gondoskodásban (akár anyagi is), törődésben, tanácsokban, szex közben, és számtalan más, non-verbális módon. 

Ne akarjon életmódváltásra kényszeríteni. Ha egyszer vegetáriánus, hívő vagy absztinens leszek, az az én választásom lesz, nem külső kényszer eredménye. Én sem várok el senkitől hasonlót. Ha viszont elhatározom magam valami nagy dologra, akkor segítsen és támogasson abban. Ne akarja, hogy sose igyak egy kortyot sem, és vegye tudomásul, hogy ha reggel-este, társaságban vagy egyéb ok miatt rágyújtok.

Ne akarjon heteken belül hozzám költözni, és engedjen nekem privát szférát. Ha valaki állandóan rajtam lóg ("mert szeret"), mogorva leszek és piszkálódó, aminek nem fog örülni. 

Talán van még, talán más nincs. Elfáradtam és a végére mintha el is komorodtam volna. Lehet, hogy közben rájöttem, hogy ilyen embert nem fogok találni? Pedig a sok betű ellenére ezek egyáltalán nem nagy elvárások, és nem is sok. Gyakorlatilag nagyon sokan ilyenre vágyunk, csak nem mind írjuk le (főleg nem a szex részét). Ráadásul — mint azt már írtam — attól még lehet valaki az IGAZI, hogy nem felel meg mindennek, sőt, éppen az az érdekes, ha itt-ott eltér, de az eltéréseket sok más pozitívummal pótolja. Úgymond meglep a jellemével, és ráébreszt, hogy az ilyen EBIHAL-ak túlzott idealizmusra és enyhe korlátoltságra utalnak (Igu, ezt csak magamra vonatkoztatva értem).

Pedig van ilyen ember a környezetemben, az ismerőseim között. Talán nem is egy. Talán ő maga sem tudja (még), hogy a fenti sorok olvasása közben ő is eszembe jutott, és talán aki most sértve érzi magát egy-két kitétel miatt, annak is eszébe jut, hogy nem feltétlenül rá gondoltam, amikor mindezt leírtam. Nehéz az ilyen.

És ami még nehezebb, olyan embert találni, aki ENGEM elvisel, és akinek ÉN vagyok a megfelelő, ha nem is az igazi. Ez az egészben a legnehezebb. Egyszer már találtam (bár a körülmények alapján bizonyos dolgok még sem lehetek olyan igaziak), de elvesztettem. Ha máshogy történt volna, most ti sem olvashatnátok a fenti sorokat, és nekem sem kéne szégyenkeznem, amiért olyan dolgokat is leírtam, amiket más esetben eszem ágában sem lett volna. Nem is hinném, hogy a jövőben ismét hasonlókat olvashattok tőlem.

Végül még teljesítenem kell azon előrejelzésemet, miszerint obszcén is leszek, mert ebben végül elmaradásom lett: picsa, segg, szar, pöcs.

Bepótoltam.