szigorlat bejegyzései

Az elmúlt két hét permanens felfordulása után vasárnap óta ismét egyedül vagyok otthon (na meg a cicám). Mivel szombat este még duhajkodni voltam, és ezért vasárnap mindenféle rendrakás helyett aludni próbáltam, egy kissé még romokban áll a lakás. Utálom az ilyen kiégett időszakokat, de hát sajnos az ébren töltött extra órákat valahol vissza kell téríteni.

Szóval a konyhában még hegyekben áll a mosatlan edény, a hűtő tele van félbehagyott vagy el nem fogyasztott ételekkel, az asztal, és minden egyéb vízszintes felület csupa cigarettahamu, a tűzhelyet mintha lehányták volna, a csepegtetőben áll a víz, minden létező evőeszköz elöl van, a konyharuhák pedig egy kissé szutykosak. A ház előtti homokozót fel lehetne tölteni a szőnyegemből, a fotelekben állnak a szennyes ruhák, a kimosottak a szekrényeken sorakoznak vasalásra várva, a szobanövényeim 50%-a kiszáradt (vagy erőteljes haldoklásnak indult), a porallergiások pedig valószínűleg a lakásba belépve szörnyet halnának. Nekem pedig ezerrel kell tanulnom a szombati szigorlatomra, mert eleddig vajmi keveset sikerült a sok okosságból az agyamba passzírozni. Eddig kaszinózás volt, tegnap kómázás, ma meg már ma van.

 

Nem mondom, hogy nem volt jó ez a két hét. Kicsit osztálykirándulás-feelinget teremtett, és ha Rolandomnak dolga volt, akkor sem az üres lakásba mentem haza (legalábbis nem mindig). Hátránynak lehet nevezni (a rendetlenségen felül), hogy közben visszaszoktam a dohányzásra, és kevesebbet aludtam mint eddig valaha, viszont előnynek, hogy két hétig nem kellett mosogatnom, és a főzésre sem volt gondom. Persze ezek a dolgok nem egyenértékűek, de hát ez van. Jó kis időszak volt ez, de valószínűleg még egyszer ennyi már kiborítana, nekem ugyanis szükségem van heti egy-két olyan estére, amikor csak magam vagyok. Ja, és persze nehezen viselem, ha állandóan az értékeimet kell óvnom, vagy ha más után kell pakolnom. A Rolanddal is ezért veszekszünk egy csomót.

 

Miután a társaság a héten talált magának egy megfelelő albérletet, szombaton az egyik lakótársam tért haza (összepakolni a holmijait), vasárnap a másik, és a Roland is összeszedte a cuccai 90%-át, amit már át is hordott az új helyre. Jobb is, mert már éppen kezdtem aggódni a folyamatos terjeszkedés miatt, nem szeretem ugyanis a nehezen visszafordítható dolgokat, márpedig egy összeköltözés felégetett hidakkal nem egy könnyen visszafordítható lépés.
Talán furcsa lehet ezt olvasni, de attól, hogy a Roland a párom, még nem érzem úgy, hogy nekünk közös egzisztenciára, élettérre, 24/7 szintű együttlétre lenne szükségünk. Igaz, mostanában messze nincs is ennyi, sőt, az utóbbi egy hétben szinte nem is láttam, mert állandóan dolgozott, vagy albérletet nézett, vagy vezetni tanult.

Mondjuk addig legalább ott voltak nekem a többiek, ami abból a szempontból is hasznosnak bizonyult, hogy párom kaffogása esetén nem tudtam befordulni, így nem tudtam azt a következtetést sem levonni, hogy szakítanunk kellene, ergo még együtt vagyunk. Márpedig a közelmúlt együtt töltött alkalmainak 95-100%-ban összevesztünk egymással, ma például egy 4 perces telefonbeszélgetés legalább felében is veszekedtünk, ami azért másokat már régen messzemenő következtetések levonására késztetne.
Természetesen nem akarom őt okolni mindezért, mert én is kellek hozzá, de vitathatatlanul és egyre feltűnőbben unom az állandó sértődéseket, az alaptalan féltékenykedést, a mindenért való minősíthetetlen stílusú kaffogást, és sorolhatnám még mi mindent. Gondolom, ő is így van ezekkel velem kapcsolatban.

Szóval tartok tőle, hogy a cím hamarosan egy kicsit általánosabb jelentést nyer, mint per pillanat.

Nem akarok viccelni a U2-val, azokkal az észak-írországi áldozatokkal meg főleg nem, akiket azon az ominózus Véres Vasárnapon öltek meg, de ma reggel, miután kitéptem magam az ágyból, majd kinyargaltam a buszmegállóba, és bekapcsoltam az MP3 lejátszómat, a kis (kivételesen Thomson) szerkezet ezt a számot dobta ki nekem randomra. A szigorlat előtti 'jó kedvem' ellenére elmosolyodtam rajta: csak nem sejt már valamit?

Mivel annyi eszem volt, hogy a telefonom ébresztőjét fél hatra állítottam be öt óra helyett, kapkodnom kellett, és áldottam (azt a kevés) agyamat, hogy legalább még tegnap este megboroltválkoztam. Mindig reggel szoktam, de amikor napokig kimarad (mondjuk mert ki sem teszem a lábam a lakásból), akkor a szakállam sokkot kap, és vagy fél napig semennyit sem nő, amikor meg a Keletihez indultam, azért mégis le kellett kaszálnom. A busz kivételesen nem az orrom előtt ment el, így 5 perc híján nem késtem le a vonatot. Út közben persze tanulgattam, két tételt is kidolgoztam a hiányzó négyből, meg olvasgattam ezt-azt, de várható volt, hogy elálmosodom. A fiziológiás szükségletek ugye mindennél előbbre valók... Az egyetemen mindenkit magam elé engedtem a szigorlaton, de ezzel csak azt értem el, hogy mire oda kerültem, már tiszta ideg voltam. Ha legalább az így nyert ajándék órákat intenzív tanulásra fordítottam volna, akkor lett volna valami haszna, de így...

Na mindegy. Amikor bementem, két kupac volt a tanár asztalán, pont úgy, ahogy előre meg lett beszélve. 24-30. tételek a féléves jegyért, és aki szigorlatozik, annak az összes tétel egy másik kupacban. Na ez utóbbiról hittem azt, hogy csak 1-23-ig lesznek, mert nekem ez volt logikus. Említettem, hogy nekem pont az utolsó hét tétellel voltak a fő bajaim. Igazából ebből mindössze háromra mondtam, hogy elmegy, de a további négytől nagyon fáztam. Belenyúlok a kisebbik kupacba: 27. Merton és a társadalom elemzésének funkcionalista paradigmája. Oké, ez pont abban a háromban van, bár abban a pillanatban egy mukk sem jutott eszembe, mit kell róla mondani. Húzok a nagyobbik kupacból is: 26. P. Bourdieu reflexív szociológiája. Mi a f*sz? Mindkettőt az uccsó hétből kaptam ki? Ilyen tré nem lehetek! Láthatta a tanár is a fejemet, mert (párbeszéd):

Tanár: Áááhh, na jó, húzzon még egyet!

Én: Melyik helyett?

Tanár: Nem helyette, harmadiknak.

Szóval én voltam azon szerencsés, aki a 23 szigorlatozóból egyedüliként kapásból három tételből felelt, és mind a hármat végig is kellett mondanom. Hiába, ilyen az én sorsom: állandóan szopok. A lényeg: féléves jegy négyes, szigorlat jegy hármas. Az ötös módszertan szigorlatomat ugyan kissé lerontottam, de hát utólag pofátlanság ezen károgni, amikor egy napja még azon sírtam, hogy úgysem fog sikerülni.

Na, suliról jó időre ennyit. Úgyis unja már (gondolom) az a temérdek olvasó, aki eddig ránézett a vén hülye(ez én lennék) blogjára. Holnap fitten-frissen kelhetek 3:45-kor, mert 6-kor már Nagyrédén kell lennem szüretelés céljából, délután pedig öt percet sem tudok majd aludni, mert az Írországból frissen hazaimportálódó barátom mégsem este jön, hanem már akkor. Szerintem össze is fogunk veszni, mivel ő majd elvárja, hogy nyaljam-faljam, én meg éppen félúton leszek az álmonhalás irányában, és olyankor egy kissé idegbeteg szoktam lenni. Ezen ő majd megsértődik, és totál heterós módon nekiáll majd hisztizni, hogy hát akkor ő most minek is jött, meg hogy inkább hazamegy, stb.

Jó nap lesz a holnapi, máris érzem.

Tegnap úgy fejeztem be, hogy tanulnom kell. Azt nem állítottam, hogy fogok is, de természetesen ez szándékomban állt. Talán egy tételt olvastam el, aztán elkezdtem nézelődni, hogy mások miket írnak, hogy néz ki az oldaluk, stb. Beírtam a keresőbe, hogy "meleg srác", mire kidobta kyan22 blogját, amibe beleolvastam, és mivel dőltem a röhögéstől, nagyon megtetszett. Nosza, gyorsan megkerestem az elejét, és elkezdtem onnan. Egy szuszra végigmentem rajta, és olyan éjjel 1 óra körül értem a végére. Amellett, hogy végig nagyon szórakoztató volt, nagyon igényes is (pl. talán két elütés volt benne mindössze), és mint az utolsó bejegyzésének kommentjébe is belefoglaltam, úgy éreztem magam, mint a parasztbácsi, aki először jár az állatkertben, majd a zsiráfot meglátva csak ennyit mond: ilyen állat márpedig nincs. Ez a srác hihetetlenül intelligens, baromi jó humora van, epikus és lírai érzéke is a topon van, és ha igaz, ami róla kiderül (és miért ne volna igaz), akkor gyakorlatilag ideje sincs aludni, annyi mindent csinál 22 éves létére. Mindenkinek ajánlom, kötelező olvasmány (a linket oldalt megtalálod).

Talán a tegnapi bejegyzésből nem (feltétlenül) ez derül ki, de én baromira tudom tisztelni azokat, akiket magamnál okosabbnak, szebbnek,stb. tartok, erre itt rögtön találok egyet, akit ráadásul magamtól is mérföldekre érzek. Máris a példaképem, de sajnos utánacsinálni nem fogom tudni, lévén már így is 6 év lemaradásom van (csak korban, és akkor hol a többi...). Igazából eddigi életemben egyetlen ilyen emberel találkoztam, az a szociológiatörténet tanárom, nevezzük csak SZP-nek. SZP igazán tudja és érti, amit csinál. Meggyőződésem, hogy a tananyagot sokkal mélyebben ismeri, mint amit tanítania kell, na és ezen kívül persze még rengeteg más gondolkodó munkásságát, beleértve a komplett filozófiai, jogi és történelmi diszciplinákat, valamint fejből vágja a Bibliát (mármint hogy melyik könyvben mi van). Emellett ragyogó, ironikus humora van, és az előadásait életrajzi elemekkel és rendkívül jól érthető példákkal színesíti, ami miatt még egy ilyen rettenetes tantárgyra is szívesen ül be az ember. Kár, hogy holnapután én fogom szórakoztatni azzal rengeteg baromsággal, ami vélhetőleg el fogja hagyni fogaim kerítését (legalábbis ahogy most állok a tanulással...). Az egészben ráadásul az a legrosszabb, hogy egy ilyen tanárnál még égek is közben, mert vannak olyanok, akiknek semmi tekintélyük előttem. Na azokkal, még leállok vitatkozni is a szóbelin. Hát ha hülyeséget mond, csak nem fogom ráhagyni!

Szóval van itt nekem 30 tétel, amivel közelebbi ismeretséget kellene kötnöm. Kötögetem is már jó ideje, de ez olyan sok, és oly sok átfedés van a tételekben (másik pali ugyanarról mást gondolt), hogy képtelen vagyok mindent megtanulni. Márpedig amíg nem tudok mindent, addig úgy érzem, hogy nem tudok semmit. Márpedig most jól érzem, tényleg alig tudok valamit. Ráadásul egyszerre lesz féléves vizsga, majd utána rögtön a szigorlat is (így egyben), és ha a féléves tananyagot nem vágom, akkor rögtön a szigorlat is bukta. Én pedig éppen a féléves anyagot nem tudom (leginkább), mert az már nagyon elborult, és számomra nehezen felfogható. Azért majd igyekszem, hátha egy kegyelemkettest összeszedek (pedig eddig minden félévben 3,8, de inkább 4 felett volt az átlagom).

No, akkor bele is vágok.