RSS
Én már korán reggel fel vagyok háborodva (még szerencse, hogy a Rolcsi nincs itt, mert rajta csattanna). A társasággal ki akarunk menni a városba, hogy elfoglaljuk magunkat, ezért megnéztem az állami ünnepség rendezvényeit. A neten ez a leghivatalosabb tájékoztató. Rendkívül szembeötlő számomra, hogy a 'Szent István' kifejezés mindössze eygetlen egy aspektusban szerepel benne, de az három helyen is. Születésnapból bezzeg van bőven.
Kérdés: mi a fasz ez a nap? Babazsúr? Szülcsinapcsi? Nem, ez a magyar nemzet egyik (ha nem a ) legnagyobb ünnepe. Szent István és az államalapítás emléknapja.
Én tudom, hogy a szocialistáknak a nemzet fogalma smafu, és a nemzeti dolgokkal nemigen tudnak mit kezdeni (bezzeg az internacionalizmus), hogy a történelem számukra az Őszirózsás forradalommal indul, hogy köztársaságpártiak (főleg nép-), hogy a Szent Korona nekik svájci sapka, a turul meg az Árpád-házi királyok zászlaja fasiszta jelkép, Szent István jobbja pedig tetemcafat, de innen is üzenem nekik, hogy (autentikus forrásból)
Igen, el lehet menni.