szociológiatörténet bejegyzései

Friday, bloody friday

2007. aug. 31.2007. aug. 31. 21:58 - írta: 979
Kategóriák: suli
Címkék: egyetem, szigorlat, szociológiatörténet, tanulás, vizsga

Nem akarok viccelni a U2-val, azokkal az észak-írországi áldozatokkal meg főleg nem, akiket azon az ominózus Véres Vasárnapon öltek meg, de ma reggel, miután kitéptem magam az ágyból, majd kinyargaltam a buszmegállóba, és bekapcsoltam az MP3 lejátszómat, a kis (kivételesen Thomson) szerkezet ezt a számot dobta ki nekem randomra. A szigorlat előtti 'jó kedvem' ellenére elmosolyodtam rajta: csak nem sejt már valamit?

Mivel annyi eszem volt, hogy a telefonom ébresztőjét fél hatra állítottam be öt óra helyett, kapkodnom kellett, és áldottam (azt a kevés) agyamat, hogy legalább még tegnap este megboroltválkoztam. Mindig reggel szoktam, de amikor napokig kimarad (mondjuk mert ki sem teszem a lábam a lakásból), akkor a szakállam sokkot kap, és vagy fél napig semennyit sem nő, amikor meg a Keletihez indultam, azért mégis le kellett kaszálnom. A busz kivételesen nem az orrom előtt ment el, így 5 perc híján nem késtem le a vonatot. Út közben persze tanulgattam, két tételt is kidolgoztam a hiányzó négyből, meg olvasgattam ezt-azt, de várható volt, hogy elálmosodom. A fiziológiás szükségletek ugye mindennél előbbre valók... Az egyetemen mindenkit magam elé engedtem a szigorlaton, de ezzel csak azt értem el, hogy mire oda kerültem, már tiszta ideg voltam. Ha legalább az így nyert ajándék órákat intenzív tanulásra fordítottam volna, akkor lett volna valami haszna, de így...

Na mindegy. Amikor bementem, két kupac volt a tanár asztalán, pont úgy, ahogy előre meg lett beszélve. 24-30. tételek a féléves jegyért, és aki szigorlatozik, annak az összes tétel egy másik kupacban. Na ez utóbbiról hittem azt, hogy csak 1-23-ig lesznek, mert nekem ez volt logikus. Említettem, hogy nekem pont az utolsó hét tétellel voltak a fő bajaim. Igazából ebből mindössze háromra mondtam, hogy elmegy, de a további négytől nagyon fáztam. Belenyúlok a kisebbik kupacba: 27. Merton és a társadalom elemzésének funkcionalista paradigmája. Oké, ez pont abban a háromban van, bár abban a pillanatban egy mukk sem jutott eszembe, mit kell róla mondani. Húzok a nagyobbik kupacból is: 26. P. Bourdieu reflexív szociológiája. Mi a f*sz? Mindkettőt az uccsó hétből kaptam ki? Ilyen tré nem lehetek! Láthatta a tanár is a fejemet, mert (párbeszéd):

Tanár: Áááhh, na jó, húzzon még egyet!

Én: Melyik helyett?

Tanár: Nem helyette, harmadiknak.

Szóval én voltam azon szerencsés, aki a 23 szigorlatozóból egyedüliként kapásból három tételből felelt, és mind a hármat végig is kellett mondanom. Hiába, ilyen az én sorsom: állandóan szopok. A lényeg: féléves jegy négyes, szigorlat jegy hármas. Az ötös módszertan szigorlatomat ugyan kissé lerontottam, de hát utólag pofátlanság ezen károgni, amikor egy napja még azon sírtam, hogy úgysem fog sikerülni.

Na, suliról jó időre ennyit. Úgyis unja már (gondolom) az a temérdek olvasó, aki eddig ránézett a vén hülye(ez én lennék) blogjára. Holnap fitten-frissen kelhetek 3:45-kor, mert 6-kor már Nagyrédén kell lennem szüretelés céljából, délután pedig öt percet sem tudok majd aludni, mert az Írországból frissen hazaimportálódó barátom mégsem este jön, hanem már akkor. Szerintem össze is fogunk veszni, mivel ő majd elvárja, hogy nyaljam-faljam, én meg éppen félúton leszek az álmonhalás irányában, és olyankor egy kissé idegbeteg szoktam lenni. Ezen ő majd megsértődik, és totál heterós módon nekiáll majd hisztizni, hogy hát akkor ő most minek is jött, meg hogy inkább hazamegy, stb.

Jó nap lesz a holnapi, máris érzem.