szoftver bejegyzései

Zenés rinyablog...írja Ricsi a blogja fejlécében. Lassan az enyém is ilyen. Az utóbbi napokban kábé ez a kiírás nevettetett igazán meg, meg amikor a múltkor Desiré a Roland mellett az ágyon elhaladva úgy nyalta meg annak túró rudiját, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne (majd tovább ment). De ezen sem akkor röhögtem nagyon, hanem tegnapelőtt, amikor felidéztük az esetet.

Azóta nem nevettem, maximum kényszeredetten vigyorogtam vagy heherésztem. Hogyan tudnék őszintén nevetni, miközben a gyomrom a torkomig remegteti a belsőmet, a szívem össze-vissza kalapál, önkéntelenül azon kapom magam, hogy a körmeim vájatot marnak a tenyerembe, a szemeim szikrát szórnak, a torkomban gombóc formálódik, és csak az elalvás pillanatában veszem észre, mennyire görcsben voltak addig az arcizmaim?

Sajnálom, hogy már megint a panaszkodást kell tőlem olvasnotok, pedig annyi mindenről szeretnék írni. Vagy 8-10 konkrét bejegyzés ötlete van meg a fejemben, de ezekhez minimum semleges, de inkább jó kedélyállapot szükségeltetne, nem pedig ilyen idegbeteg, lassan pszichopata hangulat. Úgyhogy marad a rinyablog, zene nélkül, az ugyanis nem az én műfajom. Szükségem van arra, hogy kiírjam magamból a szart, mert különben megőrülök, ráadásul a környezetem is inkább csak szán, és nem mer hozzám szólni. Szegény Rolcsi is látta rajtam tegnap, hogy baj van. Jól látta.

Hogy mi a baj? Semmi különös, csak a munka. Új ABEV, új könyvelőprogram, új metódusok, de hiszen erről már írtam. Meg is jósoltam, hogy meglesz még ennek a böjtje, maximum nem írtam ezt így le. Egymás után sorakozó határidők (02.12., 02.15., 02.25.), zsúfolt irodai lét. A rutinfeladatokat már nagyrészt elvégeztem, de amik a végére maradtak, csupa szaros, gány munka, zömében olyanok, amikhez az ügyfél együttműködése, adatszolgáltatása volna szükséges. Ez azonban nincs vagy csak nehézkesen valósul meg. Közben egyre inkább fény derül  az új programok hiányosságaira, a nehézkességükre, kimondottan hibás működésükre, ami természetesen rendkívül akadályoz a haladásban. Ha valamelyik kollégám elakad valamivel, rögtön rohan hozzám (mert hát 'én értek hozzá'), nekem pedig úgy kell segítenem rajta, hogy még magamat sem ismerem ki az újdonságok között. 

A saját terhemen felül így másokét is nekem kell cipelnem, és ahogy a súly nő a vállamon, úgy rogyadozik egyre jobban a térdem. "Ez most sürgős!" — újabb kupac — "xyz kéri, hogy számold ki neki ezt" — újabb kupac — "Jaaaaj, ezt most hogy kell?" — újabb kupac. Tegnapig egészen jól elvoltam a terhekkel, és csak az arcizmaim jelezték a folyamatos feszültséget. Már azt kezdtem találgatni, hogy vajon a szemem romlik-e, amiért állandóan ráncolom a homlokom, és amolyan koncentráló-ráncok gyűrik meg két oldalt a szemeim környékét is. Aztán rájöttem, hogy nem, hiszen ezek hunyott szemmel is ott vannak, pedig lehunyt szemmel tutira nem akarok jobban látni.  Amikor ezt észreveszem, és szándékosan elernyesztem magam, olyan érzés, mintha egy maszkot vennék le a fejemről, de ezt csak késő este tudom megtenni, nap közben nem. Aztán amíg azon elmélkedem, mennyivel másabb ez az érzés — néhány másodperc alatt — megint visszatér a feszültség, és megint van mit elernyeszteni. Mint amikor egy vizesárokból akarod kisöpörni a nedvességet; a víz egy része ugyan távozik, de a többi észrevétlenül visszacsorog, és újra összegyűlik. Újra és újra.  

Tegnapra aztán jött az újabb tünet, a heves szívdobogás. Az ember általában nem érzi, hogy dobog a szíve, maximum ha odafigyel vagy a mellkasára teszi a kezét. Ez így is van rendjén. Én viszont mostanában egyre többször érzem, ahogy a rendes szívdobogást néhány heves, a mellkasomat majd kiütő, össze-vissza dobbanás szakítja meg, majd minden megy tovább. Ez egyrészt kellemetlen, másrészt ijesztő is. Minek lehet a jele? Infarktus közeleg 30 évesen? Vagy csak angina pectoris? Vagy ez teljesen normális? De akkor miért nem volt eddig?

Nos, tegnap már vagy 40 ilyen ritmuszavar-izé ért, amikor délután kiderült, hogy az új könyvelőprogram hibás 'gyári' paraméterezése miatt az egész aznapi munkám értelmetlen volt, ráadásul észre sem vettem. Ilyen időszakban...és egy egész napi munka oda! Amint a dolog szépen eljutott a tudatomig, éreztem, ahogy a düh szétárad a testemben, mint valami vulkáni lávafolyás, ami a gyomromból indul, de a testem összes pontjába eljut. Régen éreztem magam ennyire dühösnek, és mivel ritkán fordul elő, hogy igazán kijövök a sodromból, kezelni sem tudom mindig a helyzetet. Dührohamom volt, na. Fennhangon szidtam mindent, — de nem mindenkit,— és közben fogadkoztam, hogy felmondok, "elmegyek TESCO-pénztárosnak", "mindjárt szétrúgom ezt a kurva gépet" meg ilyenek, és az egészet a legbrutálisabb káromkodásaimmal elegyítettem. Ezek kellenek, hogy lenyugodjak, de bevetettem némi infantilis papírhajigálást is, míg végül a férfiember agresszivitásának levezetésére legalkalmasabb két dolgot tettem: fizikai igénybevétel (kondi) és szex. Bár a terhek alatt rogyadozó lábam a sors kigáncsolta, még térdre tudtam kecmeregni.

Reggelre egészen rendbe is jöttem, a szívem sem rakoncátlankodott, bár a tömegközlekedő embertársaim nem idegesítettek kevésbé. Aztán beértem a munkahelyemre, ahol a vezető könyvelő azzal fogadott, hogy az este ismét megcsinált bérszámfejtés hibáját ugyan sikerült kijavítanom, de még van benne egy másik is, ami miatt megint elölről kell kezdenem az egészet. Szerintetek mennyire lettem idegbeteg? A dühtől már csak hebegésre futotta, őrjöngeni sem volt időm. Pedig jogos lett volna, mert ez megint a program hibás paraméterezéséből adódott, és nagyon nehéz és időigényes lett volna előre kiszúrni. Egyszerűen rakás szar az egész.

Próbáltam keresni, hol a hiba, hogy többször ez ne fordulhasson elő, de annyira szétszórtak lettek a gondolataim, hogy egyáltalán nem tudtam koncentrálni. A határidő pedig ott szorongatott, nem is beszélve arról, hogy egy másik cég — akinél már előre rettegtem a hasonló esettől és a kézzel való számolgatástól —, még a bérszámfejtéshez való adatokat sem juttatta el hozzánk. Ennek a két cégnek több alkalmazottja van, mint az összes többinek együttvéve, és kellőképpen bonyolultak is (ezért bukott csak most ki a hiba). 

Míg eddig úgy-ahogy tartottam magam, most kicsúszott a lábam alól a talaj, rám tört a munka teljes értelmetlenségének érzése. Minden nap akadályok gördülnek az ember elé, amiket több-keveseb sikerrel sikerül is átugrani, de most úgy éreztem, semmi haszna az egésznek. Kész, vége. Minek járok egyáltalán be, ha csak az idegeskedés jut osztályrészemül? Nem lenne jobb, napi 8,5 órát csak úgy bent lenni, gépiesen darálni a tennivalókat, és minden lelkesedés nélkül végezni a munkát? Nagyon úgy éreztem, hogy de. A koncentrációm megszűnt létezni, és innentől kezdve kiborítottam a teámat, levertem egy halom papírt, rossz cégre könyveltem egy másikat, aztán meg rossz évre könyveltem. Ezek persze csak tovább fokozták az amúgy is szar hangulatomat, és már ott tartottam, hogy legszívesebben nekiláttam volna bőgni, mint egy éhes óvodás, aki a homokózóban leejtette a lekváros kenyerét. 

Ilyenkor nem tudok mást tenni, mint hogy elgondolkodni azon, nem kéne-e most rögtön felmondani, esetleg bedugni a fülem valamilyen zenével, és az egész irodát kollégástul kizárni a tudatomból. Ezt is tettem, csakhogy ilyenkor magamra maradok a dühömmel, ami szintén nem jó. Most például oda jutottam, hogy elegem van a hülye jellememből, hogy sosem tudom magam igazán elengedni. A spontaneitás számomra egy nem létező fogalom. Sem társaságban, sem az ágyban, sem egy szórakozóhelyen, sehol és semmikor. Ezért tartanak távolságtartónak, ezért nem tudok a családommal kommunikálni, ezért nem érezheti senki, hogy igazán a barátja vagyok...ezért vannak görcsben az arcizmaim.

Tudjátok, mire vágynék igazán? Elmenni egy szórakozóhelyre, jól elveszíteni az öntudatomat (mindegy, mitől, csak hasson), és valami pörgős zenére táncolni. Mondjuk egy ilyenre (még sem zenétlen...):

Arra az egy estére nem foglalkoztatna a világ gondja meg a sajátom sem, csak átúszna a tudatom egy másik dimenzióba, ahol csak a fények és a zene lenne. Élvezném a pörgést, a stroboszkóp fényét az arcomon, úsznék a semmiben és csak dobálnám a tagjaimat, amíg a kimerültségtől össze nem rogynék. Ha például éppen ez a zene szólna, 2:10-nél (de főleg 2:40-nél) — tudatilag — tutira átúsznék egy párhuzamos dimenzióba, ahol csak én vagyok meg a gondtalanság. Aztán ha összerogytam, utána jótékonyan átaludnék vagy két napot. Beh jó is lenne.

Ezt persze csak egy üres diszkóban tenném meg, hogy ne röhögjön mindenki rajtam...

Világ életemben tartottam a változásoktól, mert jobb szeretem a 'járt utat', a biztos, megszokott módit. Persze ha — némi vívódás után — végül meglépem a változtatást, vagy egyszerűen csak magától bekövetkezik, akkor hamar megszokom. Most azonban egyszerre olyan sok új dolog van a munkámmal kapcsolatban, hogy határozottan elveszve érzem magam. Az idegeimet megint van, ami folyamatosan roncsolja, ráadásul ilyenkor a környezetemmel is csúnyán beszélek, főleg egy bizonyos kolléganőmmel. Ezúttal nem az adótörvények módosulásáról van szó, hiszen még nem is jutottam odáig, hogy egyáltalán elolvassam őket, hanem a munkakörnyezetemről.

Egyrészt megváltozott az évek óta használt és kitapasztalt, APEH-os nyomtatványkitöltő program, amit már töviről-hegyire kiismertem. Ez 2009-től nem lesz alkalmas a különféle bevallások elkészítésére, ami nem is lenne olyan nagy baj, ha nem lenne annyira más, mint az eddig használt. Meg kell szokni, hogy melyik bevallást kell majd ezzel megcsinálni és melyikeket kell még a régivel, meg kell szokni, hogy hiába akarom bezárni az X-szel, mert nem lehet, meg kell szokni a menürendszert, az importálást és egyebeket. Ebben más könyvtárakba kerülnek a kész nyomtatványok, ide-oda kell lépkedni, és az egész egy merőben szokatlan metódus. Ennek tehát nem örülök, de önmagában még nem lenne olyan nagy probléma.

Másrészt idén már nem papíron vezetjük a bérek utáni adókat, hanem az általam készített táblázatban. Ez persze jó, hiszen jelentősen redukálódik a bérszámfejtésre fordítandó idő, de önmagában ez is más lesz. A táblázatot egészen ügyesen megcsináltam, egy csomó automatizmus van benne, de várható, hogy még újra meg újra bele kell nyúlkálnom a prototípusba, ahogy naponta derül ki, mi mindenre nem gondoltam eddig vagy, hogy mi minden működik máshogy, mint azt terveztem. 

Harmadrészt pedig a könyvelőprogramunkat is lecseréltük a napokban, a 2009-et hamarosan már ebben visszük. A gyártó ugyanaz, a működése is hasonló, csak nem DOS, hanem Windows alapú. Nyilakkal való közlekedés helyett ikonos és a szokásos windowsos menürendszer van benne, azaz vélhetőleg egy jó darabig még állandóan keresgélni kell benne mindent. A telepítés nem volt egyszerű, a régi fájlok átkonvertálása sem, de bizonyos adatok egyszerűen elvesztek, a nyomtató nem úgy működik, ahogy kéne, és egyéb nyalánkságok, amik közül a java nyilván még elő sem jött. Persze mindent nekem kellett csinálnom, elvégre én 'értek' a számítógépekhez (Tigri a megmondhatója, mennyire), mindenki engem idegesít, mindenki nekem nyavalyog. Különösen Hajnalka borít ki, aki ha valami szokatlant talál, rögtön eldob mindent, és nekiáll sóhajtozni, sopánkodni meg méltatlankodni. Basszus, arra nem képes, hogy elolvasson valami kiírást a képernyőn, és hiába mondom neki, hogy nekem ugyanaddig tart valamit megtalálni, mint neki, csak mondja a magáét, és 'leblokkol'. Messze még a vége, és mivel még jóformán semmit nem csináltam az új progival, egy csomó probléma csak ezután fog előjönni, a munka dandárjában. Ez már előre frusztrál. 

Ráadásul — mint azt az elején már említettem — ezek a változások egyszerre következtek be, és egymásra is hatással vannak. Azaz az új könyvelőprogram valamiért nem tudja átadni a bevallásokat az új ABEV-nek, az új ABEV-vel pedig nem tudjuk őket manuálisan sem beimportálni. Mivel a könyvelést, bérszámfejtést és tárgyi eszköz nyilvántartást most konvertáltuk át az új programba, ha valamit változtatunk a régiben, azt az újban is meg kell tenni, hogy később ebből ne legyen probléma. Valami tutira kimarad majd, aztán egy év múlva lehet szentségelni. Sorolhatnám. Könnyebb volna a helyzetem, ha valaki más is értene annyira a dolgokhoz, mint én, hogy ne nekem kelljen az összes munkatárs problémáját egyedül megoldanom, és akkor is könnyebb volna, ha nem minden egyszerre változna meg, mert így apránként kiismerhetném őket, és nem kéne nulláról, egyszerre földerítenem mindent. 

Külön öröm, hogy a nyugdíjas vezető könyvelőnk arra nem képes, hogy a könyvtárakban lavírozzon, ezért a lemezen/pendrive-on átadott fájlokat, bevallásokat mindig oda másolgatja, ahol a célkönyvtár éppen áll. Már tele van szeméttel a gépe. Ezután viszont bizonyos fájlokat majd ide kell másolni, másokat meg oda, a harmadik adagot meg sehova, csak meg kell majd nyitni őket. Az sem biztos, hogy a különböző programok (ide értve az excelt is) fent vannak egyáltalán a gépén, ja és persze csak mátrix nyomtatója van, ami nem biztos, hogy jól funkcionál majd a windowsos program alatt. Egyelőre még a sajátomat (és Hajniét) sem sikerül összehangolnom az új programmal, szóval van dolgom bőven. 

De miközben mint rendes kisdobos, ott segítek, ahol tudok, a munkaidőmet más kollégák bajára fecsérlem, és közben apránként idegbeteg leszek (vagyok), az én munkámat ki csinálja meg?

...hogy azt elmondani sem tudom. De azért megpróbálom.

Negyedéves időszak van, ami azt jelenti, hogy az összes cég január-március havi anyagát le kell könyvelni április 20-ig, és a negyedéves valamint havi ÁFA-bevallóknak a bevallást is el kell készíteni. Ez esetemben kb. 2000 számla, de ha a bérfeladásokat, értékcsökkenéseket is elszámolom, akkor még 500 hozzájön. Márpedig elszámolom, mert nem szeretem kétszer kézbe venni ugyanazt az anyagot. A bérszámfejtéseket ma fejeztem be, de úgy, hogy közben érkezett egy új cég, aminek rögtön az egész negyedéves bérszámfejtést meg kellett csinálni, visszamenőleg, mert az előző könyvelő trágya munkát végzett. Természetesen ennek is le kell könyvelni az első negyedévet, mert az sincs kész, tehát a 2500 tételhez még hozzáadhatunk X-et (mert még nem néztem meg, mennyi munkával jár mindez).

Az ÁFA-bevallások mellé közölni kell az ügyfelekkel a negyedéves társasági adó és különadó előlegeket is, amit a tavalyi bevallásokról kell lenézegetni. Ez nem nagy munka, de azért fel kell állni, átmenni a másik helyiségbe, kivenni a lefűzött anyagból az ominózus bevallást, majd az ott szereplő összeget felírni egy erre a célra rendszeresített nyomtatványra.

Még két SZJA-bevallásom is van, aminek a határideje ugyan május 20, de szeretnék túl lenni rajtuk, mert májusban már inkább a mérlegekkel foglalkoznék (ami még elkeseredettebb harcot jelent az idővel).

Április 20-ig kell a NYENYI adatszolgáltatást is elvégezni a nyugdíjfolyósító felé. Ez azt jelenti, hogy egy speciális programba fel kell vezetni az összes cég összes alkalmazottjának azonosító adatait, születési idejét, munkakörét, munkaidejét, magánnyugdíjpénztári tagságát, tevékenységi körét és nyugdíjjárulék-köteles jövedelmét. Külön öröm, hogy idén kétféle programmal dolgozunk majd, amiből az egyiket még nem is láttam, és aminek felfedezése rám hárul majd (a kollégák helyett is). A könyvelőprogramunk ugyan nyújt némi segítséget a kitöltésben, mert az adatok a bérszámfejtő modulból importálhatók az adatszolgáltató programba, de azt is tételesen végig kell nézni, mivel néha hibákat ejt. Pl. ha valaki a Petőfi Sándor utcában lakik, azt úgy viszi át, hogy az illető lakóhelyének címébe a 'Petőfit' felviszi mint utcanév, a 'Sándort', mint közterület jellege (út, utca, tér, Sándor), majd a házszámot vinné a közterület jellege helyére, itt viszont már hibát jelez, hiszen olyan közterület, hogy '27.' nincs. Ez persze csak a lemezes verzióra vonatkozik, mert a netes verziót a bérszámfejtő program sem támogatja, tehát azt kézzel kell majd feltölteni adatokkal. Összességében olyan 80 emberről van szó.

Ilyenkor kell aztán a statisztikák java részét megcsinálni. Egyrészt a negyedéveseket, másrészt az éveseket. Gazdaságstatisztikai jelentés, üzleti szolgáltatások kibocsátása, jelentés a számítástechnikai exportjáról, meg még vagy 3. Imádom őket, főleg, mert teljesen értelmetlennek tartom mindet.

Ha már NYENYI, a múltkor említettem, hogy visszamenőlegesen is meg kell csinálnom egy valaggal, mert a korábbi könyvelők ezt elmulasztották megtenni. Bár ezek 10-15 évig nem voltak sürgősek, most mégis azzá váltak, mert a nyugdíjfolyósító felfigyelt a hiányukra.

Van még egy tucatnyi hibásan elküldött bevallás, amit még azelőtt javítani kéne, hogy a cégeket megbüntetnék miattuk, plusz jó pár extra feladat is vár rám, mint például 11 nyugdíjas kérelme az utóbbi egy év jövedelmének nyugdíjba történő beszámításáról, egy emberke kijelentése, aki elfelejtette közölni, hogy már több mint 2 hónapja nem ott dolgozik, ahol eddig, az egyik cég pedig kimutatást kér egy két évvel ezelőtti támogatás felhasználásáról (azt sem tudom, mit kell csinálni). Ezek persze csak példák.

Az egyéni vállalkozók könyvelése is felgyűlt, mivel már nem használjuk a tavalyi programot, de az idei még nincs meg. Egy részüknek kézzel számoltam ki a fizetendő adóját, azonban ez nem mentesít a tényleges rögzítés terhe alól. Ezt hétfőig kéne elvégezni, program nélkül.

Mivel május 31-ig kell elvégezni a cégek 2007. évi zárását, azt is időben el kell kezdeni. Társasági adó bevallás, mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet, iparűzési adó bevallás. Persze a havi meló mellett. Bár a felsorolt dolgok elkészítése önmagában nem egy eget rengető dolog, de ehhez az kell, hogy a cégek könyvelése csitti-vitti legyen. Az adók 1000 Ft-ra legyenek kerekítve, egyezzenek a bevallásokkal, számfejtéssel, az év végi árfolyamdifferenciák elő legyenek írva, ki legyenek számolva, ne legyenek lógó tételek, a vevő-szállító tartozások jogosak legyenek (ne legyen rendezetlen tétel), a késedelmi pótlékok, önellenőrzési pótlékok, szakképzési hozzájárulás elő legyenek írva, a tárgyi eszközök nyilvántartása stimmeljen, legyen leltár, és nem is sorolom tovább. Ha ugyanis valami nem stimmel, akkor azt rendezni kell, az pedig időbe telik, mert sokszor az ügyfélre is szükség van hozzá. Igaz, hogy az utóbbi két évben az általam könyvelt vállalkozók 10-15%-a tönkrement (erről is tutira az Orbán tehet), de azért még így is maradt egy csomó cég. 

Ennek következtében a mögöttem-körülöttem felszerelt polcrendszer tömve van papírokkal, persze csakis olyanokkal, amit intézni kell, mivel az elintézettek a helyükön vannak, különféle dossziékban. Leszámítva a lefűznivalókat, mert abból is van egy 30 centis adag. Ezek egy része könyvelési anyag (iagz, abból még további fél méter ellenőrizetlen, amiket ellenőrzés után szintén helyre kell majd tenni), egy része bevallás, egy része a bérszámfejtéshez tartozik, vagy az alkalmazottak papírja. Mind-mind máshova való.

Annak ellenére, hogy a helyzetem reménytelen, szeretem ezeket az időszakokat. Az állandó idegeskedés, naptárlapozgatás, kupacnézegetés idegileg eléggé megvisel, cserébe viszont gyorsan telik a munkaidő, és a monotonitásból is kizökkenek. Élvezettel csinálom, főleg, mivel a végén egy közel félmilliós prémium vár*. Ezért csak megéri, nem?

*: amiből mondjuk 100e kapásból adó...