szolgáltatás bejegyzései

Pár évvel ezelőtt még én is arra költöttem a kajajegyeim javát, hogy a különféle étel házhoz szállító cégektől rendeltem magamnak munkahelyi ebédet. Nem kellett otthonról cipekedni, nem kellett főzni, gyors és praktikus volt, ráadásul kajajeggyel fizetve kvázi semmibe sem került. Aztán ahogy telt az idő egyre inkább meguntam őket, és egyre inkább azt hajtogattam, hogy ilyen áron lassan már étteremben is ebédelhetnék, nemhogy majdnem-menza kosztot kelljen ennem, ráadásul egy alkalommal ecetes-savanyú szagú és ízű, romlott levest hoztak. Szóval leálltam a dologról.

Idén a kérdés fel sem merült, hiszen egy héttel ezelőttig még arra sem tellett (céges szinten), hogy az ügyvezetők is kapjanak kajajegyet. Most vettük magunknak a bátorságot, hogy megvegyük magunknak a januári étkezési utalványt. Ha már utalvány, és ha már unalmas a kínai meg a zsömle-felvágott páros, miért is ne lehetne újra rendelni? Nosza, múlt hét pénteken ezen hét minden napjára berendeltem magamnak valamit. Hétfőn rendben meg is érkezett a mandulás bundában sült csirkemell meg a petrezselymes krumpli, és leszámítva, hogy a krumplira egy zöldséges bódé teljes petrezselyemkészlete volt rádarálva, egész tűrhetőnek is találtam.

Tegnap (második nap) viszont már nem mentek olyan gördülékenyen a dolgok. Amikor a futár kihozta a céges rendeléseinket, szabadkozva közölte, hogy valami elcseszhettek a központban, mert a wokban sült csirkecsíkok grillezett zöldségekkel kimaradt (pont az enyém), és hogy most visszamenjen érte, vagy jó lesz cserébe valami más? A valami másra rögtön két lehetőség is volt: rántott hús vagy sóska. Mivel mindegyik jóval olcsóbb volt, mint az eredeti rendelésem, zsörtölődve, de elfogadtam a rántott húst. Ne kelljen szerencsétlennek visszamenni, ha nem ő cseszte el a dolgot.

Öt perc múlva jött egy telefon a futártól, hogy bocsi, rosszul mondta, az nem is rántott hús, hanem rántott harcsafilé, jó-e az is. Mondom az nem jó, mert utálom a halat, a szálkás halat meg végképp, szóval akkor maradjon a 'visszamegy és kihozza' opció. Újabb negyedóra múlva megint jön egy telefon, hogy az a wokos cucc már nincsen, válasszak valami mást az étlapról, de most azonnal. Választottam, az is elfogyott már. Ekkor megkértem a titkárnőnket, közölje a diszpécser kisasszonnyal, hogy akkor nem kérek inkább semmit (mellesleg már negyed 1 volt), viszont kérem vissza a pénzemet, és a hét összes többi napjára és hátralévő életemre is lemondom a rendelést. Később még jött egy szabadkozó telefon valami főnöktől, de már nem hatott meg, ma pedig visszakaptam a pénzt is. Erről ennyit.

Na, de este, squash után és egy éhező Ricsi mellett is praktikusabbnak tűnt a Netpincéren keresztül kivitelezett rendelés, mint nekilátni főzőcskézni. A Négy Ország étteremből kértünk valami sonkával göngyölt húst (Ricsinek), meg hideg gyümölcslevest (nekem). Borravalóval 1700 Ft. Míg várakoztunk, bekapkodtunk ezt-azt, de egy óra múlva már nem lehetett ezzel áthidalni az éhezést, meg is néztük, mikorra várható. 40-80 perc, aminek már igencsak a vége felé közeledtünk. 21:18-kor csörög a telefonom, majd egy szabadkozó férfihang közli, hogy ne haragudjunk, de a futár izébigyó, a Róbert Károly körút meg járhatatlan, és ők mindig frissen, és bocsánat, de még 15 perc. Jól van, mondom, annyit még kibírunk, és megértjük, és várunk türelemmel. A kaputelefon kb. 21:50-kor csörrent meg, ami hát nem éppen 15 perc. Ilyenkor azt szokták, hogy

- ajándék valami kárpótlásként

- vagy nem fogadnak el borravalót

- vagy ingyen ettünk.

Ezúttal egyik sem. A futár srác közölte az árat, elfogadta a pénzt, jó étvágyat kívánt, majd lelépett. Semmi szánakozás, semmi személyes exkuzálás, semmi. A Ricsi kajájában ráadásul 90:10 arányban felülkerekedett a sültkrumpli  (az a mirelit szar), az én levesemben pedig 95:5 arányban a lé a szárazanyaggal szemben, szóval még szar is volt az egész. Jó, kaptunk egy palacsintát, de az máskor is alap. A Négy Ország Étteremről is ennyit...

A tanulságot vonja le mindenki magának.

Bár most egy olyan történetbe fogok bele, aminek még nincs is vége (tehát úgyis vissza kell térnem rá), az imént annyira felbasztam az agyam, hogy muszáj kiblogolnom magam(ból).

Szóval ugye meghalt a nagybácsim, akinek a lakását lepecsételte a rendőrség, és csak hatósági tanúval lehet oda behatolni, rendkívül indokolt esetben. Egy lakásnak ugyebár vannak rezsijei, mint például vízdíj, szemétszállítás meg ilyenek, amiknek egy része csak akkor kerül pénzbe, ha használjuk is az adott szolgáltatást, más része viszont akkor is karcsúsítja a pénztárcánkat, ha külföldre megyünk vagy éppen a föld alá. Szerencsére a nagybácsim a fizetendő dolgai java részét a bankszámláján keresztül intézte (amin van pénz), csoportos átutalással, a telefont és a kábeltévét azonban csekken fizette, ergo azokat mielőbb le kellene mondani, mert különben csak úgy ömlenek majd a csekkek a ritkán látogatott postaládába. Ezt kíséreltem meg az imént.

Magam elé készítettem a számlákat, aztán felhívtam a 1412-es számot. Rögtön el is kezdődött a "nyomja meg az 1-es gombot" szöveg, aztán csak jöttek a menük, jöttek...jöttek a "gépelje be a számla bal oldalán található kilenc jegyű..." kezdetű szövegek...újabb menük...majd a 28. menü végén közli velem a géphang, hogy "Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat, a viszont hallásra!". Micsoda? Nem is történt semmi, csak valami zsákutcába futottam, és a gép úgy döntött, hogy nem tárgyal velem tovább. Hol egy ügyintéző vagy valaki, akitől megtudhatnám, mit kell egyáltalán csinálni ilyen estben (mármint ha egy elhunyt helyett, nem-hozzátartozóként szüneteltetni akarok egy szolgáltatást)? Jó, akkor megpróbálkozom a kábeltévé ágon, aztán majd megkérdezem a leendő ügyfélszolgálatostól, hogy a telefont hogyan tudom elintézni.

Telefon le, újra fel, tárcsázás, 1-es gomb, X-es gomb, N-es gomb, kilencjegyű, gomb, gomb, gomb, kisasszony. Jaj, de jó, végre valaki, akivel beszélhetek. Elmondanám neki a problémámat pár szóban, de ő megelőz. Előbb mondjam meg neki a valamelyik számot, aztán a jelszó xyz. jegyeit. Mivel az előző nekifutáskor közölték velem, hogy ha ezt nemtommióta nem változtattam meg, akkor az egyik számnak az utolsó öt jegye az, minden további nélkül bediktálom. Nem jó. Mondjak másikat, és akkor az lesz az új jelszó. Nem is érdekes, hogy esetleg egy talált számla alapján is megszívathatnék egy vadidegent, de ezt nem firtatom, inkább bediktálom az akármilyen izé szám utolsó öt számjegyét, azt nem felejtem el. Kis türelmet kér, majd közli, hogy nem jó, mert az annak a számnak az utolsó öt számjegye, mondjak másikat. Oké, bediktálok öt random számot, majd felírom őket a számlára. Kis türelmet kér, én pedig közben diszkréten megérdeklődöm, hogy ezután lesz-e ügyintézés is, vagy végig csak ezzel fogunk bohóckodni. Megnyugtat, hogy lesz, majd miután a bediktált öt számjegy kisebb orgazmust idéz nála elő, áttérünk a bajomra. Elmondom, hogy a lakás tulaja meghalt, a lakást lezárták, és szeretném szüneteltetni vagy lemondani a kábeltévé szolgáltatást, hogy ne kelljen a semmire fizetni. Oké, kis türelmet kér. Pár perc múltán rátalál, hogy III-es programcsomag volt, és van egy számla, ami még nincs kifizetve. Mondom, igen, itt virít előttem a sárga csekk.

Tehát akkor mit szeretnék? - kérdez vissza, mire elmondom, hogy lemondani vagy szüneteltetni. Ó, hát májusig van hűségnyilatkozat — derül ki, — ha addig lemondom, akkor szankciós díjat kell fizetni. Jó, akkor mi van a szüneteltetéssel? Hát azt lehet, csak akkor az egész kitolódik annyival, amennyi még hiányzott a végéig. Jól van — mondom, — akkor legyen ez. De olcsóbb lenne, ha inkább átváltanék a csicska díjcsomagra, mert az csak 990 Ft havonta, nem 4500. Ezt javasolja. De mondom, én nem akarok semmilyen díjcsomagot, mert senki nem nézi a tévét, mert be sem lehet jutni a lakásba, és közben érzem magamban, hogy így 18-20 perc után kezd felmenni bennem a...pumpa. A választ meg sem várva újra kérdezek:

— Ha átváltok erre a díjcsomagra, akkor ugye nincs szankciós díj?

— De van.

— És az mégis kábé mennyi?

— Kis türelmet kérek.

Várok...várok...várok...

— Harmincezer forint.

Na, itt szakad el a cérna nálam. Kicsit bereccsen az agyam a hallottaktól, ezért tisztázó céllal megpróbálom összefoglalni neki:

— Azt akarja nekem mondani, hogy harmincezer forintot kell fizetnem, ha le akarom mondani egy halott ember lezárt lakásának, áramtalanított tévéjének senki által nem nézett műsorának senki által igénybe nem vett szolgáltatását?! Miközben én csak egy távoli rokon vagyok, aki szeretné, ha rendben mennének a dolgok?! És milyen esetben nem kell fizetni szankciós díjat?

— Azt mindenképpen kell, ha május előtt megszakítja az előfizetést.

— Jó, akkor ezt hagyjuk. A telefont is szeretném elintézni, ahhoz ugyanígy végig kell nyomogatnom magam a menüben?

— Abban is tudok segíteni.

— Az jó. Azt is szeretném szüneteltetni, mert senki nem fogja használni a közeljövőben. Ott tuti lejárt már a hűségidő.

— Kis türelmet kérek..................most látom, hogy ön nem arról a telefonról hív, amivel kapcsolatban intézkedni szeretne, így nem segíthetek.

Ismét a meghibbanás tünetei jelentek meg elmémben:

— Tehát menjek be a hatóságilag lepecsételt ajtón, és arról a telefonról hívjam önöket, amit éppen azért akarok lemondani, mert senki nem mehet be azon az ajtón, és senki nem akarja használni?

— Vagy menjen be egy ügyfélszolgálatunkra.

— Még annyit a tévéről, hogy ha felmondom a szerződést, és senki nem fizeti meg a büntetést, mert aki tehetné, az MEG-HALT, akkor mi van?

— Akkor megnézzük a tulajdoni lapon, hogy ki a tulajdonos, és annak kell kifizetnie.

— Pompás. Jó, hát akkor semmit nem tudtam elintézni. Viszont látásra.

— Köszönjük, hogy igénybe vette a szolgáltatásunkat.

Most pedig — a munkaidőm végeztével — felállok az asztalomtól, elmegyek fodrászhoz, majd a Duna Plaza magenta-pontjába, és ha valamelyikőtök éppen arra járva azt hallaná, hogy valaki kibaszottul ordít valami ügyintézővel, na az én leszek.