szombat bejegyzései

A BKV-sztrájk második felvonása számomra már nem volt olyan könnyen elviselhető, mint az első — mint ahogy azt korábban már sejteni engedtem. Ennek ellenére éltem a szabadnap lehetőségével, igaz, ezek a lehetőségek Újpest-központ környékére korlátozódtak.

Mindenesetre elintéztem a fodrászt (él még, csak voltam nála), aki szemmel követhetetlen sebességgel fabrikált nekem új fejet. Mindig a Keleti Pályaudvarhoz közeli kollégájához szoktam járni, de az most ugye ugrott, nekem meg kellett az új frizura (ami csak annyiban új, hogy rövidebb). Aztán bankba is mentem, hogy megszabadítsam magam egy halom pénztől, meg vásárolni, hogy beszerezzem az estére tervezett csirkesütés hiányzó kellékeit. Otthon meg takarítottam, de csak úgy tessék-lássék, hogy a holnap a macskával érkező anyámék ne egy disznóólba toppanjanak be, csak egy szemmel láthatóan lakott lakásba. Közben megtekintettem a Hiruko, a goblin című japán horrorfilmet, ami olyan szinten nevetséges, hogy ihaj. Ezekkel a japán horrorokkal mindig ráfaragok. Vettem belőlük egy csomót, hogy majd apránként megnézegetem őket, aztán amikor DVD-zésre kerülne sor, a tekintetemmel azon nyomban át is siklok felettük. Ha nagy ritkán mégis rászánnám magam valamelyik megtekintésére, állandóan csak csalódok. Nem is veszek többet.

Rolandomat felszólítottam, hogy pakolja el szem elől a holmijait, mert nem óhajtok spontán coming out-ot. Így eltűntek a cipői, ingjei, farmerjai, a törölközője, én meg elraktam a porfogó plüssállatokat, amiket annak ellenére kaptam ajándékba, hogy már előre nyilvánvalóvá tettem, mennyire nem díjazom őket. A hazugság egy újabb állomása...

Szóval kihasználtam ugyan a sztrájk adta lehetőségeket, de csak annyiban, amennyiben felcseréltem a pénteket a szombattal. Most tehát itt ülök a munkahelyemen, és közben viselem a kolléganőim ittlétét is. Főleg Hajnalkáét, aki ebben a nyirkos-nyálkás, szar időben külön rontja az amúgy sem rózsás hangulatomat. Most éppen bizonyos adatok egyik programból a másikba történő exportálásával vesződik, amit pontosan ugyanúgy kell csinálni, mint tavaly, meg tavalyelőtt, ő azonban mégis bénázik vele. Közben morog, motyog, sóhajtozik és szemmel láthatóan fogalma sincs, mi lehet a problémák megoldása. Én meg leszarom, nem fogom neki megcsinálni.

I kolléganőm a gyerekkel jött be, aki viszont a neten játszik valami autós izével, és közben megállás nélkül szinkronizálja azt. Én meg már sokadszorra hiszem azt, hogy baleset volt a ház előtt, (merthogy az előbb tényleg volt) de aztán mindig rájövök, hogy csak a kölök csikorog a játék helyett (ilyenkor fékez).

Megérte bejönni, mondhatom.