törvény bejegyzései

Ma eredetileg vagy arról írtam volna...

2012. ápr. 27.2012. ápr. 27. 18:07 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: ÁFA, blog, törvény

...hogy milyen körülmények között és legfőképpen miért kellett kicseréltetnem a fürdőszobában a mosdó csaptelepét, vagy arról, hogy milyen élmény volt szerdán 5 védőügyvéd, egy bíró, egy ügyész és mindenféle rendű vádlottak előtt állva tanúvallomást tenni egy adócsalási ügyben.

Viszont ezek mindegyike sztorizós téma, amihez már nincs energiám, pedig megírhattam volna valamelyiket, ha a társam nem olyan sztahanovista, mint én. Ha itt van (az irodában), nem tudok a blogra koncentrálni, mert itt van, mert állandóan szóval tart, meg eleve frusztrál a jelenléte. Úgy volt, hogy fél 4-kor lelép (és én még ki is szaladtam a fodrászomhoz, hogy addig is kihasználjam az időt), de még ezt megcsinálta, még azt megcsinálta, aztán tessék, már 6 óra.

Én meg közben folytattam és belelendültem az ÁFA-törvény feldolgozásába és értelmezésébe, amiről egyébként már pár Címszavakban bejegyzés keretében is említést akartam tenni, de mindig elmaradt. Azt csinálom ugyanis, hogy ezt a törvényt végre egyszer az életben paragrafusról paragrafusra végigolvasom, és a paragrafusok tartalmát egy táblázatba, a saját szavaimmal csak nagyjából beírom, hogy később memorizálni tudjam. Ez nyilván nem helyettesíti a törvény szövegét, de arra jó, hogy kis erőfeszítéssel fejből is tudjam, mit hol találok. A terv az volt, hogy napi fél órát szánok a dologra, de az ilyen elhatározás mindig az álom kategóriába sorolódik át, mert általában nincs ilyen haszontalanságokra még 10 percem sem. Ettől függetlenül azért már eljutottam a 124§ paragrafusig (ami a semmilyen körülmények között le nem vonható ÁFA eseteit taglalja), szóval már nincs messze a vége. A törvénynek összesen 275 paragrafusa és 9 melléklete van, de a második fele már csupa speciális dolog, amire majd csak ránézek, mert a büdös életben nem fogok vele találkozni (műkincs-kereskedelem, meg arany értékesítése külföldi nemzeti banknak, stb.), aztán ha a végére értem, jöhet egy következő törvény.

Nem vagyok normális, tudom.

Csak két izgalmas példa a nyers szövegből, hogy ti is élvezhessétek:

1.§: az e törvény alapján megfizetett általános forgalmi adó (a továbbiakban: adó) az államháztartás központi kormányzata költségvetésének bevétele.

92. §: mentes az adó alól a termék Közösségen belüli fuvarozása abban az esetben, ha
a) a termék fuvarozásának indulási vagy érkezési helye az Azori-szigeteken vagy Madeira autonóm terület részét képező szigeteken van;
b) a termék fuvarozása az a) pontban említett szigetek között történik.

Na jó, még egy fél órácska, aztán mára befejeztem.



MNYP balfaszkodás

2010. nov. 5.2010. nov. 5. 15:47 - írta: 979
Kategóriák: munka, vélemény
Címkék: adó, APEH, bevallás, kormány, könyvelés, munka, politika, törvény

Van ez a magánnyugdíjpénztári téma, ami már hetek óta borzolja a kedélyeket, és nem látszik nyugodni. Gumicsont, amin jó sokáig lehet rágódni. Rágódnak is, csak észre kellene már venni, hogy nem sok értelme van, mert úgy tűnik, a régi mechanizmusok már nem egészen úgy működnek, mint ahogy pár hónapja még működtek. A FIDESZ népszerűsége — bár egy rövid időre picit elindult lefelé — újra emelkedik, és például a 98%-os különadót is a nép 91%-a támogatja.

Egyébként is, manapság az a módi, hogy valakik bedobnak valami 'botrányos'-nak kikiáltott dolgot, valamit, amiből ki lehet hozni egy rövid felháborodási hullámot, aztán amint a fórumokon, hírportálokon és háttérbeszélgetéseken elkezdenek témázni rajta, mindjárt kiderül, hogy nagy kamu az egész. Itt van például ez a gyerektelenségi adó. Valaki bedobja, hogy nehogy má' legyen ilyen, amit a gréczizsiltok és drágabolgárurak rögtön úgy írnak meg, hogy "felháborító, hogy ebben a diktatúrában már megint mire készülnek", alakul gyorsan pár cinikus nevű Facebook-csoport, aztán azóta sincs gyerektelenségi adó, meg a jövő évi költségvetésben sincs, van viszont gyerekkedvezmény az új jövedelemadóban (tehát nem büntetés, hanem támogatás van). Bár nincs kizárva, hogy lesz ilyen, egyelőre nem látni, mikor (ha egyáltalán lesz). Muszáj mindig valamit kitalálni, különben még élhetnénk nyugodtan az életünket, a "Kósa-Szijjártó tandem bedöntötte a forintot" duma pedig már nem működik, lévén tegnap megint 200 Ft alatt volt a svájci frank, és 272-n az euro. Sajnos az, hogy valami unalmas, nem játszik szerepet, mert ha uszítani lehet vele, akár évekig is képesek emlegetni. (Mellesleg eddig is az volt a vesszőparipám, hogy az árfolyamokat szándékosan lendítették ki, egyfajta bosszú-nyomásgyakorlásként a banki különadó miatt).

Bár néha én is felhúzom a szemöldökömet, a károgásból alapvetően nem sok dolog tud meghatni, lévén nekem eddig csak hasznom származott a változásból, és a környezetemben sem találni olyat, akit bármi kér ért volna az eddig megszavazott törvények miatt. A magánnyugdíjpénztári  téma hasonló. Leszarom, hogy ki ül a pénzemen, mivel az "Orbán Viktor einstandolta a nyugdíjunkat" téma a fent emlegetett sorba beillő szar szöveg. Az a pénz eddig sem volt a miénk. Ugyanúgy 9,5% nyugdíjjárulékot vonnak most is, csak éppen nem a nyugdíjpénztárak fejeseinek milliós fizetéseire meg a szolgálati laptopokra basszák el, hanem az állam, másra, én pedig abból akkor is csak 30 év múlva látnék egy forintot is, ha az állam ezt most nem tartaná pár hónapig magánál. Járni akkor is jár, ha aztán majd az államtól kapom vissza, és nem egy 'maszek' cégtől. Még két dolog. Én Aegon-tag vagyok, és emlékszem (valahol meg is van a papír), amikor kiküldték, hogy hát igen válság van, és elveszett a pénzem egy része, de milyen jó, hogy náluk vagyok tag, mert így sokkal kevesebbet vesztettem, mintha másnál lettem volna. Ó, de kedves. És miért kötelező nekem mindenáron valamilyen (alacsony-közép-magas) kockázatú befektetést választanom, miért nem választhatom azt, hogy kössék le a befizetésemet egy banknál, aztán 40 évig hozzá se nyúljanak? Ja, hogy a végén akkor fel kéne tudni mutatni a pénzt, és nem lehetne azt mondani, hogy "sajnáljuk, de rosszul választott"? Másrészt ha olyan gazdaságtalan ez a magánnyugdíjpénztári dolog, akkor miért csinálják a bankok/biztosítók már 12 éve? (És itt jegyezném meg, hogy tévednek azok a megmondóemberek és népszerű bloggerek, akik a téma kapcsán Orbán Viktorra mutogatnak vissza, mivel az eredeti törvényt 1997.július 15-én fogadták el, akkor meg hol volt még az első Orbán-kormány...).

Na, szóval a lényeg, hogy LVSZ-kategória (azaz le van szarva kategória) LENNE a dolog, ha — hetero kifejezéssel élve — nem én lennék a fasz másik végén, mint könyvelő. Merthogy a legnagyobb nyugalommal végeztem én (és az egész szakma) a munkámat, hiszen a 14 hónap ugye idén november-december, meg a jövő év (és akkor majd csak december elejétől kell foglalkozni vele), amikor is arra ocsúdok, november 3-án, hogy az APEH közleménye szerint az októberi számfejtésre már alkalmazni kell az új törvényt. Mi a picsa? És olvasom, és újra elolvasom, és hát csak azt írja a beste, hogy október. Felháborodás, szentségelés, pluszmunka felmérése és felnagyítása gondolatban, hápogás és értetlenkedés. Először biztos voltam benne, hogy valami barom elírt a törvényben egy szót, és emiatt állt elő ez a helyzet (például novemberre vonatkozó helyett novemberben esedékes), de másnap a könyvvizsgálónk arra gyanakodott, hogy a költségvetés pénzforgalmi szemléletű mivolta miatt, direkt készült így a törvényszöveg. És igazat is adtam neki, mert valószínűleg így van. Szopinyali.

De akkor is, hogy lehet az, hogy az APEH november harmadikán, csak úgy mellesleg közli, hogy "háhá, mindenki rosszul tudja", és miközben arra kötelez, hogy helyesen alkalmazzam az új törvényt, nem teremti meg hozzá a feltételeket? Merthogy a nyomtatványkitöltő program megfelelő bevallásait nem frissítette, és azok még ekkor is a régi, időközben helytelenné vált adatokat fogadták el helyesnek. Mellesleg az adózóna.hu internetes szakmai portál már 2-án közölte a változást (amit mis is csak 3-án kutattunk fel), de az APEH-nak még egy napig ráért.Nem tudom, pontosan mikor fogadta el az Országgyűlés a törvényt, de a 45 nap így se, úgy se lett volna meg (ami ebben az esetben nem is érdekes, mivel ha a jogszabály személyi hatálya alá tartozó alanyokat nem érinti hátrányosan a változtatás, akkor visszamenőlegesen is meghozható), na de amikor megvolt a törvényszöveg, akkor nem lehetett volna előre szólni, hogy esetleg legyen idő felkészülni, és mondjuk kevesebb hibás adatszolgáltatás legyen?

Állítom, hogy kitört a pánikhangulat, hiszen valószínűleg az ország egyetlen bérszámfejtő programja sem működött jól, és a felháborodás is tutira futótűzként terjedt végig a szakmán. Én például azonnal hívtam a szintén könyvelő barátomat, és ő is megdöbbent. Csak egy példa: aki 2010. október hónapban hagyta ott a munkahelyét (vagy elküldték), és magánnyugdíjpénztár tag, annak mindnek rosszul készült el a bérszámfejtése, és a kilépéskor kapott papírok java is rossz. Ez nem feltételezés, ez tuti. Na most akkor ezt mind vissza kell szerezni, újat csinálni helyettük, a bérszámfejtést módosítani, stb. stb. Marha jó. Nálunk speciel az októberi rendes számfejtések is rosszak lettek, hiszen még a módosítás kihirdetése előtt csináltuk meg őket (én mondjuk csak egyet, mert mindig számítok hasonlókra), ezeket mind módosítani kell, azaz gyakorlatilag most kétszer dolgozunk.

Másnap reggelre frissült a nyomtatvány-kitöltő program (az APEH programozói sem aludhattak sokat...), de ráadásul olyan balfasz módon, hogy ihaj. Még akinek a bevallása eddig jó volt, most az is rossznak számít, mert a főlapra kikerült egy rubrika, hogy az adott emberke tag-e vagy sem. Könyörgöm, minek, amikor eddig is szerepelt a bevallásokban a magánnyugdíjpénztári tagság kódja? Állítom, hogy valami más törvény miatt van ez (mondjuk az adózás rendjéről szóló miatt), és ilyenkor mindig felerősödik bennem az érzet, hogy ezt az egészet le kéne söpörni a francba, és nulláról, normálisan újraírni mindent. Például az idei egészségügyi hozzájárulás változást a Bajnaiék a vagyonadóról szóló salátatörvénybe zsúfolták bele (tökre nem oda, ahova kellett volna), így ha az AB az egész vagyonadót alkotmányellenesnek nyilvánította volna (és nem csak az ingatlanokra vonatkozó részét), akkor az EHO mégis úgy működött volna, mint tavaly, és akkor nekünk is hónapokra visszamenőleg kellett volna visszacsinálni mindent. Na ezzel kéne már kezdeni valamit, hogy a jogszabályok erdejében ne tévedjen el előbb-utóbb mindenki, aki belép oda. Nonszensz...

Na, kiméltatlankodtam magam, jöhet a hétvége és a Lédig Gaga konzerv. Ráér a szopást a jövő héten folytatni.



Kilenchetvenkilencia médiaszabályozása

2010. márc. 30.2010. márc. 30. 15:15 - írta: 979
Kategóriák: gondolatok
Címkék: Kilenchetvenkilencia, média, szabályozás, televízió, törvény, újság

Kilenchetvenkilencia egy közép-európai, demokráciának nevezett ország, 10 millió lakossal, rántott húst formázó határain belül 90-100 ezer négyzetkilométernyi területtel, ahol néhány napja én vagyok az úr. Az most mindegy, hogy egy demokratikus választáson nyertem túl magam, vagy puccsal kerültem hatalomra, és most Fővezérgeneráliskirályúrnak hívatom magam, a lényeg, hogy innentől az van, amit én mondok. Én persze a jó diktátor kategóriába tartozom (avagy a nép érdekeit szem előtt tartó párt vagyok), és még véletlenül sem akarok aranyból budit magamnak, meg 20 emeletes palotát 500 szobával, csak a népem üdvéért és jólétéért élek. Mivel szegény ország 500 éve megszállás alatt áll, mostanra igencsak felhalmozódott a szar, úgyhogy van mit csinálni benne. Most elmondom, első számú vezetőként hogyan határoztam a médiaszabályozással kapcsolatban.

A médiával kapcsolatos teendőket két részre osztom, mert külön szabályok vonatkoznak a nyomtatott sajtóra, és külön szabályok az elektronikus médiumokra.

A nyomtatott sajtó esetében két alapelvet tartok szem előtt, ami mindennek az alapja:

1. hazudni tilos

2. olvasni hasznos dolog

Olvasni jó. Aki olvas, az tájékozottabb lesz a világ dolgaival kapcsolatban, okosodik, toleránsabb embertársaival, nehezebben lehet megvezetni vagy becsapni, és öntudatosabbá válik. Ez jó! Ebből kifolyólag a nyomtatott sajtót ártámogatásokkal látnám el, hogy minél több ember megengedhesse magának az újságolvasást. Hogy a szerkesztőségeket, a nyomdákat vagy az újságosokat támogatnám konkrétan, azt a seggnyalóim alattvalóim még nem találták ki, de majd ha oda kerül a sor, eldöntjük azt is. Persze nem egyformán hasznos bármit olvasni, elvégre a bulvár média legjellemzőbb témái lényegtelenek az emberi létezés szempontjából, ergo szemétnek minősülnek, ezért a támogatást differenciáltan kell bevezetni. A politikai, közéleti, társadalomtudományos és természettudományos profilú lapok és a rejtvényújságok magasabb támogatást kapnának, a gyerekeknek szóló lapok, a hobbimagazinok (főzés, sakk, zene, sport, stb.) kevesebbet, a többi semmit. A pornográf újságok, az erőszakos ábrázolásokat felvonultató lapok, és még néhány kivétel pedig nemhogy támogatást kapna, de külön adó is sújtaná, valami olyasmi, mint a szerzői jogdíj. Annak szempontjait, hogy milyen tartalom mennyi támogatással vagy fizetési kötelezettséggel jár, egy szakértői testülettel határoztatnám meg, a pénzügyi részt pedig a szerkesztőségeknek önbevallással kellene megállapítani, amit utólag ellenőrizne egy hatóság (mondjuk a KAPEH megfelelő osztályának dolgozói). Lennének természetesen bizonyos megkötések és kitételek, hogy egy zenei magazin ne ontsa magából a politikai agitpropot vagy, hogy egy bulvárlap ne akarja a mocskát néhány tudományos rövid hírrel vagy keresztrejtvénnyel ellensúlyozni, mert ilyesmivel óhatatlanul megpróbálkoznának. Bármit lehet írni, bármilyen mennyiségben, csak esetleg fizetni kell utána, pontosabban egy dolgot azért nem lehet: hazudni.

Nyilván nem arról a helyzetről van szó, amikor egy tudományos hír később tévesnek bizonyul, hanem amikor egy közéleti személyiségről vagy sztárról a jó hírnevét sértő, nyilvánvalóan hazug állítást közölnek. Ilyenkor az adott lapot példásan megbüntetném. Kilenchetvenkilenciában most is létezik szabályozás a hasonló helyzetekre vonatkozóan, ezt nem is bántanám, csak éppen a büntetési tételt módosítanám. Amikor a sértett fél pert nyer a lap ellen, és nem vagyoni jellegű kártérítést kap, akkor a lap szépen kifizetné a kártérítést a sértettnek, az államnak pedig — exponenciálisan növekvő módon — a többi részt. Mondjuk első esetben (összesen) 5 milla, a másodiknál 20, a harmadiknál 50 millió, és ha még mindig nem ment tönkre az adott lap, akkor minden további esetben 100 millió forint. Ugye, hogy nem fordulnának elő olyanok, hogy amikor egy csatornalap ordenáré hazugságokat ír le egy politikusról, majd a bíróság ezért megbünteti, akkor a lap főszerkesztője kijelenti, hogy nekik ez az egész sokkal többet is megért volna, mint 1 millió forint? Na ugye. Mellékbüntetésként bevezetném, hogy a helyreigazítást az ítéletet követően megjelenő lapszám címoldalán kell közzétenni úgy, hogy ezen kívül azon csak a lap fejléce szerepelhet, semmi más. A büntetés mérsékelhető lenne, ha a lap igazolni tudja a jóhiszeműséget, stb. stb., nem ragozom, inkább térjünk át a televíziókra.

Az elektronikus médiumok szabályozásának tekintetében az első helyen szerepelne a gyerekek egészséges lelki fejlődéshez való jogának kérdése, majd ezt követné a fent már taglalt két másik szempont. Az országnak már most is van egy szabályozása arra vonatkozóan, hogy mely műsorokat milyen kategóriába kell besorolni (12/16/18), ezt nem is dobnám ki. Annyit viszont megtennék, hogy ezt a három kategóriát mondjuk 20 alkategóriára bontanám, attól függően mennyire durva vagy miként durva valami. Egy televízió továbbra is csak a megfelelő műsorsávban adhatná le a megfelelő műsorokat, ezen felül azonban az újságoknál már taglalt adóféleséget kellene fizetnie, amennyiben 16-os vagy annál magasabb besorolású műsort tűzne műsorra. Ugyanakkor az ismeretterjesztő műsorok, dokumentumfilmek, közszolgálati műsorok támogatást kapnának. Továbbra is bármilyen műsor mehetne, sem tartalmilag, sem időben, sem más módon nem lenne cenzúra, hiába vagyok hatalmon én, mint Fővezérgeneráliskirályúr. Az utóbbi 20 évben úgyis a gazdasági szempontok elsődlegességét és a gazdasági folyamatok önműködésének szentségét hallgattam, hát most lehet gazdasági alapon mérlegelni. Tessék csak tessék, 90 percnyi lövésből és robbanásból álló filmet akarnak adni este? Lehet, semmi akadálya. Tessék utána adót fizetni.

Mindez persze nem ilyen egyszerű, hiszen joggal merülhet fel a kérdés, hogy mondjuk egy külföldi tulajdonú dokumentumfilmes csatorna akkor csak kapná a sok pénzt, a kilenchetvenkilenciai kereskedelmi tévék meg csak fizetnének? Persze lehet, hiszen ha az utóbbiak ennek ellenére sem volnának képesek leállni a moslék ontásáról, a morál pusztításáról, a pozitív értékek rombolásáról, akkor kénytelenek lennének tejelni, előbbiek azonban csak akkor kapnák a pénzt, ha az általuk műsorra tűzött dokumentumfilmek a tartalmuk alapján nem esnének magasabb besorolásba. Elvégre a repülőgép-szerencsétlenség, a krokodiltámadás meg a katasztrófa nem épít olyan értelemben mint a Kongó-medence élővilágának bemutatása. Másrészt pedig a fizetendő/kapott adót nem csak a besorolás alapján súlyoznám, hanem az adott adó/műsor nézettsége alapján is. Ehhez először megszüntetném az egyetlen médianézettségi méréseket végző (és évek óta vitatott módszertanú) cég monopóliumát, és másik két három cég közös mérései alapján határoznám meg a csatornák nézettségét. Tól-ig kategóriákat állítanék föl, és a másik paraméterekkel együtt fizettetném meg az adókkal a tevékenységük árát. Ha okosak lennének, akkor végül egyik sem fizetne, ha nagyjából úgy kombinálnák össze a műsoraikat, hogy az agresszív/obszcén/szexuális (stb.) tartalmú műsorok mellé megfelelő mennyiségű támogatott műsort tennének be.

Még néhány apró kiegészítés:

— nemzeti- és vallási ünnepeken az ünnepi műsorokra kedvezményt vezetnék be (bár külön szabályozást kellene kitalálni ilyenkor a Mel Gibson féle Passióra...)

— a beszélgetős műsorokban, reggeli műsorokban, politikai műsorokban elhangzó hazugságokra az újságoknál már taglalt szabályozással megfelelő szemlélet vonatkozna.

— a filmeket tilos lenne megnyirbálni. Egy televízióadó csakis a megfelelő nemzetközi sorszámmal ellátott filmverziókat adhatná le, a kedvezőbb műsorsávba való bepasszírozás érdekében megcsonkított művészeti alkotásokért büntetés járna.

A szemlélet — mint látszik — abszolút gazdasági. Bármit lehet, ha a tevékenységet végző úgy ítéli, hogy az neki úgy is megéri, sőt, akár még haszna is lehet belőle. Nekem mint Fővezérgeneráliskirályúrnak könnyű dolgom van, hiszen egy csomó szabályozás már most is létezik, azokat csak egy kicsit bővítgetni kell, amire meg nincs kialakult szokás, ott segítségül vehetem egy megfelelő összetételű tudóscsoport (jogászok, pszichológusok, pedagógusok, szociológusok teamjének) segítségét. Hogy is akarhatnám én megmondani, mi helyes és mi nem? Majd a tudomány megmondja.

Szóval most, hogy kicsiny országomban én lettem az úr, neki is látok a munkának, bár a fent vázolt csak egy terület a sok közül. Lesz itt mit csinálnom...