tanulmány bejegyzései

Tegnapra ígértem az utolsó vizsganapommal kapcsolatos élménybeszámolót, de túlzottan kimerült voltam ahhoz, hogy részletekbe menően bepötyögjem. Ma sem vagyok sokkal fittebb, hiszen nemrég még a konditeremben izzadoztam (képletesen), de most legalább kedvem van hozzá. 

Szerdán a munkahelyemen megírtam a kollégákkal kapcsolatos fikázás-halmazt (meg dolgoztam is), aztán fél 6-kor elindultam az edzőterembe. Jól teletömtem a batyumat, mert az edzéshez szükséges felszerelésen túl egy napi váltóruhát, papucsot és tisztálkodószereket is vinnem kellett magammal. Ja, nem is említettem(vagy de?), hogy csütörtökre két vizsgát terveztem be, mindkettőt az idióta tanárnál, akiről már meséltem. A renoméját csak tovább rontotta nálam, hogy az egyik tárgyból minden alkalommal hétköznapra, reggel 8-ra írta ki a vizsgát, és hiába panaszkodtak nála egyesek fő érvként felhozva, hogy nem véletlenül vagyunk levelezősök, ez őt nem érdekelte. Ezért beszéltük meg négyen, hogy nem próbálunk meg aznap odaérni (szinte lehetetlen lett volna), hanem inkább némi extra költséggel már előző este leutazunk, és megszállunk valahol az egyetem közelében. Edzés után tehát iszkoltam, hogy fél 8-ra a Keletibe érjek, ahol a többiek már vártak rám. Felszálltunk a vonatra, és előre kikötöttük, hogy semmi beszélgetés, tanulni fogunk út közben. Na persze. Ment a duma mindenről, de szerencsére a tárgyról is.

A készülésem módja ezúttal is hagyott némi kívánnivalót maga után, mivel több hónap témába vágó olvasgatás, majd tanulás után már nem is igen érdekelt az egész, különben is, esélytelennek tartottam, hogy kiizzadjak egy-egy kettest. Végtére is 10 napom volt, hogy 1000 oldalt nemhogy elolvassak, de meg is tanuljak. Ez a bizonyos reggeli tárgy úgy működött, hogy korábban írtunk egy tesztet az aláírásért. Akinek ez legalább 3-asra sikerült, az megúszhatta a szóbelit, amennyiben megelégedett egy jeggyel rosszabbal. Mivel senki sem tudta, hogy miként készüljön, elég sok emberkének (kb. 80%) nem is sikerült a teszt az első nekifutásra, azonban volt még lehetőség újra megpróbálni. Nekem már elsőre is sikerült, de sajnos csak kettesre, ezért kellemetlen helyzetbe kerültem: meg van az aláírás, tehát nem ismételhetek jobb eredmény reményében, de mivel nem értem el a 3-ast, kénytelen voltam ezt a vizsgát bevállalni. Mások bezzeg az immár helyes készülési módszer ismeretében újra nekivághattak, így többen is voltak, akik így már könnyedén kiikszelték a tárgyat. Ahogy telt az idő, egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy képtelen leszek akár csak egyszer is végigolvasni a 600 oldalt (a másik 400 a délutáni vizsgához kellett), kénytelen voltam tehát sorozatos engedményeket tenni (és főleg a tesztre való készüléskor magamba szívott, de mostanra igencsak megkopott tudásra alapozni). Kitaláltam, hogy a gépemen dokumentumként is meglévő anyagból kimásolgatom a definíciókat, az így kapott zanzát 2-3 alkalommal elolvasom, a többit meg majd kipótolom élőszóban.

Már maga a nyomtatás sem volt zökkenőmentes, mivel a 16 oldalra sikeredett anyag első 4 oldala után kifogyott a fekete tintám. Rövid káromkodás és némi önszidással egybekötött kétségbeesés után kékkel folytattam a nyomtatást, de csak újabb 5 oldallal lettem beljebb, amikor az is kifogyott. A hátralévő 7 oldalnál pirossal próbálkoztam, így végül sikerült összehozni ezt az utolsó szalmaszálat jelentő papírhalmazt (azóta nem kis szemkárosodást szenvedtem olvasás közben). Ez kedden este történt.

Aznap még nekiláttam, hogy végigolvassam az egészet, de alig jutottam a feléig. Sebaj — gondoltam — szerdán nap közben befejezem, a vonaton pedig majd még egyszer végigmegyek rajta. Előbbi sikerült is, utóbbi ugyebár nem. Azért vittem magammal egy-két rendkívül gagyi, néhány oldalas összefoglalót, főleg az első témakörrel kapcsolatban, mert arról nem nagyon volt  anyagom. A másik tantárgyból nem is volt meg a könyv, ezért ott is mindenféle szedett-vetett, mások által készített olvasmányokat vittem, azzal a céllal, hogy majd a két vizsga között megtanulom, amit meg kell. Az ugyanis nem volt túl sok (mármint ilyen formátumban), ráadásul egy része eleve nem tűnt túl idegennek.

Szóval megérkeztünk a szállásra, elfoglaltuk a szobákat, majd kicuccoltunk a közösségi helyiségbe, ahol tanulás helyett éjjel fél egyig dumáltunk főleg szociológiai és társadalomtudományi témákról. Bár akkor nem úgy tűnt, később rájöttem, hogy az ilyen összejövetelek rengeteget számítanak, hiszen a (jelen esetben) négy agy segít egymásnak a le nem tisztult vagy a korábban el nem sajátított tudás helyretételében.

Reggel úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. Fogtunk egy taxit, és 8 előtt pár perccel már az egyetemen is voltunk. A tanár persze fél órát késett (érdemes volt úgy sietnünk), de aztán gyorsan beindult a gépezet. Kénytelen voltam az első turnusban bemenni, pedig még olvasgatni szerettem volna. A vesztemet éreztem. Ilyenkor nem is az a baj, hogy 1-est kapok, hanem, hogy cefetül égek — de ezt már ecseteltem. Három tételt kellett húzni három kupacból. Az első az 1-2. fejezetekből, a második a 3-4., a harmadik pedig az 5-6. fejezet témáival volt kapcsolatos (ezt előre nem tudtuk). Ezzel az volt az aprócska problémám, hogy a harmadik kupac tartalma számomra teljesen ismeretlen volt. A tanár hosszasan ecsetelte, hogy mit kell tenni, mert ha olyan tételeket kapunk ki, amelyek a könyvben túl nagy terjedelemben szerepelnek, akkor vagy kicserél vagy kivesz közülük egyet, hogy ne kelljen annyit beszélnünk. A sorstól kétszeres kegyben részesültem, mert egyrészt az én esetemben a 3. tételt egyszerűen kivette, a másik kettő pedig elég potya volt. Így aztán még e kevés tudással is sikerült elmondanom őket 4-es, 5-ös szintre. Mivel nem óhajtottam, hogy tovább kérdezgessen, megelégedtem a négyessel. Hosszú ideig nem tértem magamhoz az örömtől.  

Nem ünnepelhettem sokáig, mert du. 3-ig előttem állt még egy komplett tárgy megtanulása. Csakhogy! Egy gyakorlati tárgyból még nem volt jegyem, pedig már régen meg kellett volna, hogy kapjam. Anno mindkét előadáson ott voltam, a katalóguson is szerepeltem, és amikor előadást kellett prezentálni, azt is megcsináltam, bár előadni már nem volt időm. A vonaton tudtam meg a többiektől, hogy szombatonként volt lehetőség a tanárnő szobájába behatolni, és ott előadni azt, amire anno nem volt lehetőség, így juthattam volna a jegyhez. Ez persze addig elmaradt. Ezért hát előttem állt a feladat, hogy felkutassam oktatómat, és valahogy (az előadásom hiányában is) megpróbáljak jegyet szerezni, azonban ő éppen szigorlatoztatott, oda meg nem törhettem be. Így hát kénytelen voltam minél többet az ajtaja előtt tartózkodni (tanulás helyett), bár közben a csoporttársaimmal traccsoltam, meg ide-oda rohangáltam. Utóbbit nem kellett volna, mert éppen akkor ért véget a csiga tempójú szigorlat, amikor én nem voltam ott, mire pedig visszasétáltam, a tanárnő már átrobogott a könyvtárba, ahol egy doktori megvédésénél kellett asszisztálnia. Paff. Semmivel sem jutottam közelebb, ahogy a hátralévő vizsgám anyagának elsajátításával sem. Sőt, alig 10 percet tanultam.

Ennek ellenére átvonultam az előadóba, és bíztam a csodában. Lett volna még egy órám a tanulásra, de annyira elegem volt már a mindenből, és annyira álmos voltam, hogy inkább aludni próbáltam (4-5 ülést lehajtogatva). Közben a mellettem ülő csoporttársam megjegyezte, hogy nyilván mindent tudok, és amikor közöltem, hogy ez messze nincs így, rám förmedt, hogy "Fejezd már be! Te mindig mindent tudsz.". És nem hitte el, hogy de nem. Egy óra múlva megérkezett a tanár, kezében egy jó nagy kupac papírral, amiből tudtuk, hogy teszt lesz. Amikor a köteget megláttuk, nyilvánvalóvá vált, hogy az esszés megoldás esetére kilátásba helyezett tömeges kivonulás elmarad.

Most már nem húzom tovább: 20 kérdést kaptunk a 7 témakörből, kérdésenként öt válaszlehetőséggel. Egy részénél a logikával próbálkoztam, másik részénél tippeltem, a harmadik részénél pedig azt csináltam, hogy a válaszadás előtt elolvastam a témakörhöz tartozó összes kérdést a válaszokkal együtt, hogy így szerezzek némi plusz információt arról, hogy miről is van itt szó. Végül úgy jöttem ki, hogy 4 kérdés esetében voltam biztos a helyes válaszomban (ami a még a karcsinak is csak a fele).

Mire hazaértem, már fent volt a NEPTUNban a jegy, 4-es. Hihetetlen, basszus! El sem tudom mondani, mennyire örültem (a megdöbbenés és szemem erőteljes dörzsölgetése után). Este még írtam a hiányzó jegy miatt a tanárnőnek, így ma már az is bekerült az indexembe (5-ös).

Hát az 5. tortúrának is vége. Minden tárgyam meg van, az átlagom kereken 4-es. Jöhet végre az olvasás.