taxi bejegyzései

Tegnapelőtt este Rolandom egy kissé fájlalta a derekát, majd annál egy kicsit jobban is, de végül úgy aludtunk el, hogy minden rendben levőnek tűnt.

Reggel szépen fölkeltünk, ahogy szoktunk, én elmentem borotválkozni, fogat mosni, stb., Roland pedig csak vécére, mivel neki még volt némi alvásra fordítható ideje. Ahogy azonban visszament a szobába, hangosan elkezdett jajgatni, hogy mennyire fáj az oldala, és tuti, hogy megint veseköve van. Szemmel láthatóan valóban nagy fájdalmai lehettek, mert nem győzte dobálni magát, és egyre keservesebben panaszkodott, majd lassan sírásba is fordult a hangja. Arra kért, hogy hívjak egy taxit, mert be kell mennie a kórházba, de amikor azt kérdeztem, hogy mikorra hívjam, ingerülten letorkollt, hogy azonnalra, mert menten meghal (úgy is nézett ki, mint aki tényleg). A kérdésem abban az értelemben indokolt volt, hogy még mindig csak egy szál boxeralsó volt rajta, valamint az alvós pólója, és nem úgy tűnt, mint aki pillanatokon belül összekészül. Szegénynek később lelkifurdalása is volt emiatt, de megnyugtattam, hogy az adott szituációban egyáltalán nem találtam sértőnek az ingerült hangú felcsattanását. Szerintem én sem lettem volna kedvesebb.

Szóval nekiláttam a telefonom kétségbeesett nyomogatásának, miközben az járt a fejemben, hogy "kettes után hatszor hat". Ezt beütve persze nem történt semmi, majd a 06-2...stb. után sem. Na persze hogy is történt volna, de akkori lelkiállapotomban ez nekem nem tűnt fel. Mit tudom én, amikor sosem kell taxit hívnom, ha buliból tartok hazafelé, csak leintek egyet. Említettem vár, hogy vészhelyzetekben általában csak megkövülten állok? Na jó, ez így persze nem igaz, de a balfasz jelzőt ilyenkor könnyedén kiérdemelném. Harmadszorra aztán sikerült eltalálnom a helyes számot, de addigra szegénykém már nem győzött hányni a fájdalomtól, és tényleg baromira rosszul nézett ki. Sikerült felvennie a zokniját, meg a cipőjét, és már útra készen vergődött a lakás különböző pontjain.

10 perc kellett a taxisnak, hogy odaérjen. Roland előretántorgott a lifthez, én meg közben kitettem az előszobába az egésszel mit sem törődő macskát, összeszedtem Rolcsi táskáját (meg az enyémet is), és igyekeztem rendesen bezárni az ajtót. Francnak sem kell, hogy egy ilyen rohanás után kirámolva fogadjon a lakás.

A lifttel leérve a taxis már ott várt bennünket a parkolóban. Roland feltépte az ajtót, és köszönés nélkül csak annyit mondott, hogy a Honvéd Kórházba szeretne menni, de sürgősen, mert vesegörcse van. Utólag megtudtam, hogy amíg be nem szálltam, a taxis megjegyzést is tett erre az eljárásra. Marha szolidáris. Út közben megkérdezte, melyik bejárathoz álljon, de én csak annyit tudtam, hogy a régi bejárat már nem létezik, mert ugyebár Állami Egészségügyi Központként nemrégiben átépítették az egészet, és ebben az új intézményben még nem jártam. A régiben is csak kétszer, amikor katonaként fogorvoshoz mentem, meg Roland előző veseköve alkalmából. Szóval a taxisra bíztam a döntést, így az a főbejárathoz állt. 1350 pénz lett volna a fuvar, de 2000-et adtam, hogy ne kelljen a visszaadással bajlódni. Pedig meg sem érdemelte...

A kórházban először egy információs pulthoz rohantam, hogy megkérdezzem, vesegörcs esetén merre kell menni. Egy ott ülő csaj azt mondta, hogy van ott valami regisztráció, ahol majd az általános sebészetre kérjünk sorszámot. Sorszám? Marha jó! Irány a regisztráció. Ide szintén sorszám kellett, de a sok ablak közül az egyikhez — szerencsére — pillanatokon belül hívtak is. Mivel Roland beelőzött, és urológiát mondott, én már hiába módosítottam általános sebészetre, az itteni nő az urológiára adta a sorszámot, miközben hozzátette, hogy nyugodtan menjünk be soron kívül. Hát igen, ez a párom akkori állapotában indokoltnak is tűnt.

Na de vajon hol van a protonágyú urológia ebben az irdatlan épületben? Annyit egy kérdésre megtudtam, hogy "félemelet, aztán jobbra", de arra is annyi ajtó meg folyosó volt, hogy percekig kellett bolyongani a helyes irány megtalálásához. Urológia persze több is volt, a regisztrációnál kapott kártyára is "urol II." volt felírva, de az ajtókon nem tüntették fel, melyik melyik. Az elsőre viszont ki volt írva, hogy 05.22. és 06.04. között nem rendel, így át kellett vergődnünk egy távolabbihoz. (Mellesleg arra is ki volt írva, hogy XYZ doktor nem rendel, de ez az apró részlet nekem elsőre nem tűnt fel). Néhány idősebb úr várakozott itt, akiket megkértem, hogy engedjenek minket maguk elé, mert sürgős az eset. Pillanatokon belül nyílt is az ajtó, én pedig semmivel sem törődve benyomultam rajta, és már kezdtem is a mondókámat. Az asszisztensnő azonnal ugrott, de a doktor csak csúnyán nézett, mire elkezdtem szabadkozni, hogy "hát lent mondták, hogy soron kívül...", de erre is csak mogorván válaszolt. Szemmel láthatóan nem tetszett neki a rend megbomlása. Egyébként meg egy büdös paraszt bunkó volt, amit a Roland is megerősített.

Állítólag ennek is az volt a legnagyobb baja, hogy a fájdalomtól vergődő páciens nem köszönt vissza neki, de egy ajtónyíláskor kihallottam azt is, miként üvöltözik telefonon keresztül az egyik betegével. Tiszta hülye. Miután a Rolcsi odabent egy injekciót kapott a veséjébe, ultrahangra küldték, ahova még elkísértem, de ekkor már tűkön ültem, hiszen engem még vártak bent, a melóhelyen. Egy SMS-t azért előreküldtem, utána meg azon morfondíroztam, mit hazudjak, ha beértem. Elvégre nem közölhettem, hogy a nálam alvó (velem együtt) buzi barátomat kellett kórházba kísérni, ezért azt mondtam, hogy "egy közel lakó barátom hívott fel kétségbe esve...". De utálom már ezt.

Néhány óra múlva hívott a párom, hogy az ultrahangon nem találtak semmit, de amikor vizeletmintát kellett produkálnia, kijött a kő is, amit később még analízisre kell vinnie. Szerencsére nem kellett bent maradnia, ráadásul a nap további részében már teljes értékű emberként tevékenykedhetett. Mintha mi sem történt volna.

Igaz, a riadalomnál többről volt szó, és senkinek sem kívánom azt a fájdalmat, amit a Rolandomnak át kellett élnie, de hál' Istennek minden rendben végződött. Se kórházlátogatás, se muszáj-coming out, se túl sok elvesztegetett munkaidő, se fölöslegesen kidobott pénzek. Ezt is meg kell becsülni.