telefon bejegyzései

Fiatalabb koromban — mondjuk úgy a kamasztól huszonig — gyakran ábrándoztam arról, milyen lenne egy olyan szuperképesség, amivel ránézésre megmondhatnám bárkiről, hogy meleg-e vagy sem. Mondjuk ülnék a villamoson vagy sétálnék az utcán, és minden érintettnek — aki velem szemben jönne vagy mellettem állna — zöld aurája lenne, amit csak én látnék (hogy miért pont zöld, azt nem tudom), vagy enyhébb esetben egyszerűen csak tudnám róla és kész. Aztán ezt variáltam is, hogy mondjuk szuperképesség helyett ha három kívánságom lenne (részletkérdés), vagy nem csak azt tudnám, ki buzi, ki nem, hanem azt is, kinek jönnék be én, bár ez utóbbi szerintem már két kívánsággal is felér.

Időközben ezt feltalálták, így már nem kell ábrándozni. Úgy hívják, hogy Grindr, és máris az új mobilom egyik első alkalmazása lett, hiszen ezzel részben teljesült egy régi vágyam. Nem akarok úgy tenni, mintha feltaláltam volna a spanyolviaszt, mivel tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy rajtam kívül kb. már mindenki aprólékosan ismeri és rutinosan használja, de azért hadd csodálkozzak rá a világra egy újszülött szemével. Onnan is tudom például, hogy milyen sokan használják, hogy az ismerőseim (köztük a bloggertársak egy része) is a regisztráltak között van, néha fel is bukkannak az X mérföldes körzetemben. Ők valószínűleg jobban meglepődnek rajtam, mivel egymást tutira megstírölték már.

Egy Facebook-üzenetet is kaptam már, hogy mit keresek én ott. Kicsit ez is ihlette ezt a bejegyzést, meg a helyzet 'tisztázása', mielőtt még elterjed a suttogó propaganda, hogy a 979 csalja a Ricsit. Nem, nem csalja, mert — hasonlóan sokan másokhoz — én sem a húspiacra kívántam regisztráltatni magam, így például a profilomban ki sem töltöttem a 'kit keresel?' rovatot, ugyanakkor ha csalni akarnám, bármikor máskor is megtehetném.

De akkor minek? Egyrészt a bevezetőben írt vágyam teljesítése céljából, másrészt kíváncsiságból, harmadrészt azért, hogy megtudjam, egyetlen fotó alapján tetszenék-e még bárkinek (utalva a koromra), negyedrészt a Gayromeoval való összehasonlítás céljából (és egyéb szociológiai alapvetésű infók gyűjtésére), ötödrészt pedig azértmertcsak, mert megtehetem, mert felnőtt ember vagyok, aki azt tesz, amit akar. (Erős késztetést érzek, hogy szmájlikat pakoljak egyes mondataim után, de juszt sem fogom összeszennyezni velük a blogom (pedig ide is akartam volna egyet)).

Azt hiszem, Ricsi és köztem megvan a bizalom, hiszen azt is tudjuk, ki kivel mit csinálna szívesen, meg még azt is, ki mindenki csinálna velünk ezt-azt, ha lenne mersze bepróbálkozni, így talán az sem meglepő, hogy a frissen beszerzett mobilomra maga a Ricsi telepítette ezt az alkalmazást, majd együtt néztük végig, az ki mindenkit dobott ki első nekifutásra. Eddig sem játszottuk el a süket, vak és vágyak nélküli szerelmes párt (mégis lassan 3 éve leszünk együtt), ezek után sincs erre szükség. Más kérdés, hogy mindennek ellenére ő vajon meddig tolerálja nekem, ha alkalmanként felszökkenek a Grindr-re, és végigsimogatom a félmeztelen testeket és arcos profilokat, közben rácsodálkozva, hogy hús-vér emberek hogy nézhetnek ki olyan jól, vagy hogy valaki milyen nagyon közel tartózkodik hozzánk.

Na, de az eddigi tapasztalatok. Először is a Romeohoz annyiban biztosan hasonlít, hogy ha nincs képed, rád se bagóznak, még azok sem, akik saját bevallásuk szerint csak csetelni regisztrálták magukat. Ennyit az őszinteségről...avagy ezek azok, akik a "csetelésnek álcázott közeledéssel próbálok összehozni magamnak egy kiadós baszást" taktikát alkalmazzák. Aztán vannak, akik a testükkel igyekeznek megnyerni a 'barátkozni' (érted...) vágyó társaikat, mások inkább az arcukat adják, pont mint a társkeresőkön. Megjegyzem, egyáltalán nem gondolom azt, hogy bárminek másként kellene működnie, mint azokon. Na, vasárnaptól (vagy már szombattól?) csak úgy, sötéten tartózkodtam fenn, de úgy nem volt túl nagy élmény a Grindr használata, ráadásul az extra (vagy plusz, vagy micsoda) tagság is csak 7 napig tart. Szóval tegnap este feltöltöttem egy képet magamról (azt, ami a Facebookon is a profilképem szokott lenni,) meg kitöltöttem pár olyan adatot, hogy súly, magasság, etnikum, de kihagyva a 'kit keresek?' és a rövid leírás magamról rovatokat. A kép nem túl előnyös (és ez szándékos is volt), mert másnaposság állapotában ábrázol, a szilvásváradi erdőségben, kócos, belövetlen hajjal, magamra aggatott ruhával, de láss csodát, amint az üzemeltetők élesbe engedték a képet, máris jött egy üzenet, szinte a szomszédból. Ő is ezt állapította meg, én viszont kicsit megszeppentem, meg aztán az illető közeledése — a képe alapján — még akkor sem lett volna kívánatos számomra, ha éppen egyedülálló lennék. Nem szép dolog, de nem reagáltam semmit, inkább lefeküdtem aludni.

Reggel újra beléptem, és már jött is két üzi, két különböző (újpesti) emberkétől. Az egyiknek szintén párja van, a másik meg jóval fiatalabb nálam, és nagyságrendekkel jobban néz ki, mint én (meg is lepődtem azon, hogy írt), de persze mindkettő csak amolyan csacska kis közeledést eresztett meg. Nekik hasonló szintűeket válaszoltam (ne bunkózzak már annyira, hogy neki se), azóta nem is írtak, írt viszont egy negyedik srác, aki szintén jól néz ki. Bár ő csak chatelni akar (azt írja a profilja), egyes kérdései mögött egyéb szándékot is érzékelek. Eddig jutottam, de biztosan lesz még pár érdekes tapasztalatom.

Ahogy meg ismerem magam, kb. pár nap, és úgyis levágom a telefonról, mert megunom az addigra nyilván sokadik tolakodó figurát (tudom, le lehet tiltani őket, ugyanakkor megjegyezném, hogy nem attól tolakodó valaki, ha rám ír), bár tutira nem bírom majd megállni, hogy megnézzem, pölö anyámék falujában ki a bumbi. Hát majd meglátjuk. Biztosan jó móka lesz egy ideig.

1. Újabb hét telt el úgy, hogy egy betűt nem sikerült elolvasnom kedvenc bloggereim bejegyzéseiből, így lassan már azt sem tudom, él-e egyáltalán mindenki. Ez az évkezdés most még munkásabb nekem — és a szakmámban mindenkinek — mivel a kormánynak elég sok dolgot sikerült a feje tetejére állítani, szóval mindent megint naprakészre kell tanulni. Meg aztán jönnek is a megbízások, plusz akad pár bosszúság.

2. Bosszúság #1: a könyvelőprogramunk egyben számlázó és bérszámfejtő progi is (minden egyben, ami kell), és nem is rossz, de sajna mindig akadnak vele hibák. Idén sem volt ez eddig másként, mivel a bérrel kapcsolatos változásokat a fejlesztők későn is, meg sok esetben rosszul is plántálták bele, úgyhogy elég sokat kellett szentségelnem, amikor újra és újra el kellett készítenem, kinyomtatnom (stb.) olyan emberek bérszámfejtését, akiket egyszer már megcsináltam. Rögtön észreveszem persze a hibát, meg ha valamit rosszul csinál magától, kézzel át lehet írni, de párszor felcsattantam, hogy "baszdmeg, kétszázezerért ne nekem kelljen már kiszámolnom mindent!" (ti. annyi a programkövetés évente).

3. Bosszúság #2: a titkárnőnknek elviselhetetlen állapotba került a gépe, ezért itt volt az ideje, hogy lecseréljük. Egyik pillanatban fogtam magam, körülnéztem a neten, és nini, éppen 2 sarokkal odébb van egy üzlet, ahol pont tök akciós egy, az én tudásom alapján jónak mondható konfiguráció. Fél óra sem telt bele, és már ki is perkáltuk az árát, és azt az ígéretet kaptuk, hogy majd másnap kihozzák monitorral, oprendszerrel (ami nem volt raktáron). Direkt kértük a boltos srácokat, hogy igyekezzenek, mert éppen olyan időszakban vagyunk, amikor minden perc drága. Megígérték, hogy fél 1, és ott vannak. Nem voltak, ezért fél 2-kor rájuk csörögtünk, és egy óra múlva meg is érkeztek. De nem ez volt a probléma. Félretettem mindent, elkezdtem összedugdosni, telepítgetni (mert arra odabe' csak én vagyok alkalmas), de kisvártatva ocsúdtam, hogy nincs net, ami igen fontos lenne. Oké, próbálgatás, eszközkezelő, drága percek...hoppá, az ethernet kártya (?) meg még két dolog nincs megfelelően telepítve...illesztőprogram hiányzik...telepíteni nem sikerül...típusa ismeretlen...na jó, majd holnap. Tegnap tehát felhívtam a boltosokat, hogy ez van, mire mondták, hogy hát persze, mert ez csak a nyersvas, a drájvereket a lemezről fel kell telepíteni. Mondom, erre én is rájöttem, csakhogy nincs lemez...de ott van a billentyűzet dobozában...de nincs ott (se). Jó, akkor visszahívnak. Délután 3-kor sikerült is nekik, és szabadkoztak, hogy bocsi, de most ők is meglepődtek, hogy a gyártó ehhez nem mellékel, le kell tölteni innen és innen. (Na persze, és a gyártó egy fecnit sem mellékel, ahol megadná a linket...). Fogtam magam, letöltöttem minden lófaszt, futtatgattam őket, de netet továbbra sem sikerül bűvölni. Újabb telefon, hogy most mi van. A részletekbe nem merülök bele, a végén kiderült, hogy második nekifutásra már volt net, csak az Internet Explorer egy fasz, és azt mondja, hogy nincs. Vazze...

4. A gépeinket egyébként sorra le kell cserélgetnünk, mert egyre elviselhetetlenebbül lassúak és olyan hangosak, hogy már olyan, mintha egy gyárban dolgoznánk és nem egy irodában. Volt partnerünk, aki a telefonban (!) megjegyezte, hogy milyen zaj van nálunk. Most viszont egy öles lépést tettünk a csend felé, mert a titkárnőnk gépe volt a fő zajforrás.

5. A múlt héten a TESCO-ban vásárolt zöldfűszereim minden odafigyelés és próbálkozás ellenére elszáradtak. A bazsalikom már másnapra elfonnyadt, de pár napra még sikerült életet lehelnem belé némi öntözéssel, viszont egyetlen kihagyott nap után bevégezte, ahogy a két másik is. Hát, nem sok értelme volt megvennem őket, mivel egy grammot sem használtam belőlük, és már a kukában is landoltak.

6. Végre felvittem a moly.hu-ra az összes könyvemet. 460 db lett a vége, de ebben egynek számít minden olyan, ami többkötetes (pl. Gyűrűk ura), így a saccolt végleges darabszám jóval 500 fölött van (kb. 520-540 lehet). Az olvasottsági fok 30%, amit talán 50%-ra is növelhetek életem végéig, bár azért majd törekszem a nagyobb arányra.

7. Még csak február közepe, de apám már kétszer is hívott, plusz még párszor a mostohaanyám meg apám kolléganője is. Mi lehet az ok?

8. Újabb lépést tettem a XXI. század irányába, azaz vettem egy okostelefont, és egyben a kártyás megoldást is előfizetésesre változtattam (a pontosság kedvéért: 0 Ft volt a telefon, tehát a 'vettem' nem fedi pontosan a valóságot). Ez tegnap este jött rám, és mire ágyba kerültem, már tudtam, hogy ma meg fogom lépni.

9. A mai program eddig: squash, teázás, Telenor, Pyrex papír, Saturn, Match, pizzarendelés, és mire kettőt fújok, jön egy lakásavató. Ezt a bejegyzést mindezek közé zsúfoltam be.

10. Ahogy közeleg az új (és a sorozatban sajnos utolsó) Batman-film, egyre jobban pörgök fel én is. Mostanában újra felfedeztem ezt:

Ma van a nagyobbik húgom névnapja, fel kellene köszönteni. Remélem, nem felejtem el. Szerintem csak egy SMS megy, mert Facebookon nem veszem fel ismerősnek (ahogy anyámat sem, de szerencsére nem is jelölt még meg), hívni meg nem szeretem, mert akkor jön a feszengős álérdeklődés mindkét részről. Nem is ismerjük egymást jóformán, és ez így is fog maradni.

A reggelem a bankokkal kezdődött. Először OTP a Bosnyákon, hogy a kevés pénzemből még kevesebbet befizessek, és átutaljam a — nevemre szóló — céges vizet. Na igen, volna még hova hátrálni, de heti 3755 Ft-ot bőven megér a kényelem és az egészség. Nem itt a hiba, hanem az ügyfelek oldalán, szóval ezt nem fogjuk lemondani. Tegnap kivettem a kasszából az összeget (2x3755+1500 Ft), de csak 5255-öt utalok át belőle, a maradék ráér a jövő héten. Kölcsönvettem magamtól. Vagy loptam? Mivel a kassza tartalmának maximum a fele az enyém, a másik pedig a társamé, hajlok az utóbbira. Az OTP-ben egyébként szinte senki nem volt. Bementem, nyomtam, fizettem, mosolyogtam, eljöttem, 3 perc volt az egész. Hó végén ki a franc járna oda?
Idebent a Netbankra vetettem rá magam, de az egyenlegünk szigorúan monoton csökkenő. A jelenlegi állás szerint a
- rendelkezésre álló pénzeszközök összege: 4980 Ft
- tartozásunk: 140.711 Ft (ebből lejárt: 0 Ft)
- kinnlevőségünk: 4.112.853 Ft (ebből lejárt: 4.112.853 Ft)
Pompás!

Tegnap hívott a barátom, hogy megyek-e arra a bizonyos rendezvényre, amire vagy 10 év óta járunk. Mikor lesz? — kérdezem. — Vasárnaptól jövő hét végéig. Ó. Leszámítva, hogy már 3 éve nem akarok menni, hogy nincs pénzem és, hogy pont nem a legjobbkor van a rendezvény, az ő kedvéért talán még leugranék 1-2 napra. Már két éve csak azért járok le, mert az egyre szélsőségesedő és fasizálódó közegben nem annyira érzem jól magam. Vajon miért? Sic transit gloria mundi...
Idén valószínűleg tényleg nem megyek.

Most meg ilyet hallgatok. Ez sem annyira vidám, de az időjárásnak éppen megfelel. Ahogy ez is. Beszűkült zenei ízlésem van.

Este hívott még a Roland is. Népszerű voltam tegnap. Kérdezett a cicánkról meg rólunk (Ricsivel), meg mesélte, hogy most van egy norvég barátja (párja?), 1,5 év után. Helyes, örülök neki. Nem érek én annyit, hogy bárki utolsó tartós kapcsolata legyek, huszonévesen.

Thomas Mann: Az elcserélt fejek a BKV-s programom mostanában. Igen, még mindig Thomas Mann, mert annyira unalmas. Kell néhány hónap szünet két oldal, jobb esetben két fejezet között. Két barát, egy okos, de nem túl jó alakú és egy egyszerű, de jó testű, rengeteg hindu filozófia, bráhmana, Visnu, Síva, két szerelem, egy házasság, vágyódás, önmarcangolás, dupla önlefejezés, deus ex machina, hülye liba, aki a rossz testre az okos fejet, az egyszerű fejet meg a jó testre teszi vissza. De most akkor ki lehet a férj és ki kényszerül a barát szerepre? Tényleg nagyon unalmas, de már csak pár oldal van hátra belőle. Hazáig megteszi.

Egész délelőtt egy hitelkérelem felülvizsgálati nyomtatványát töltögettem. Nem a miénk, hanem a sokkal tartozóé. Volt vagy 10 oldal, de a nagyja pikk-pakk megvan, csak a kevésje telik órákba. Két vacak táblázat, amibe a 100-felé tartozást 500-felé kell bontani, meg kiemelni a 4 legnagyobbat...nem untatnék vele senkit. Borzalmas, és talán még lelkesen is csinálnám, ha tudnám, hogy cserébe törleszt egy nagyobb adagot a tartozásából, de ehelyett inkább csak a kötelességtudat hajt. Megfájdult tőle a fejem.

A vacsora a hűtőből volt, meg a mikró tetejéről, ergo ingyenbe került. Melegszendvics + dinnye, Ricsinek egy kis maradék mogyoró meg egy joghurt a nem-meleg szendvicsen felül. Ma rántott sajt az ebéd, mert az 740-ért két napra is megteszi, és desszert most nincs, mert egy (bizonyos) ügyvezetőnek ilyesmire most nem telik. Majd harapok hozzá kristálycukrot.

Azt hiszem, nemigen fogok már okosakat csinálni, inkább csak lefűzök, meg elrendezgetem az e-mailjeimet, mert rend a lelke mindennek. Közben pedig olvasok blogokat, pihenésképpen.

Vasárnap hajnalban Ricsinél aludtam. Szombat éjjel, társaságból érkeztem hozzá, majd egy hajnalig tartó beszélgetés után feküdtem csak le aludni. Kicsit ittas is voltam (de csak enyhén), viszont a heti fáradtság és a hosszúra nyúlt szombat együttes ereje igencsak igénybe vette a szervezetemet.

Nem csoda, ha úgy aludtam, mint a bunda. Különben is olyan jó matraca van, és olyan jó párnája, hogy ha a sötétítés és az első emeleti, udvarra néző lakása természetes félhomálya nem volna, akkor is elszunyókálnék az ágyában akár délig is. Ha nála vagyok, nincsenek elérhető közelségben a teendőim, nincs ott a számítógépem, a letörölni való felületek vagy a mosni való szennyes. Más esetben ahogy először kinyitom a szemem, a tudatom máris előugrik a korábban még alvástól terhelt agyam rejtekéből, és nyomban sorolni kezdi az érveket, hogy miért kell nekem most azonnal felkelnem. Persze egy darabig még tiltakozom, és megpróbálok visszaaludni, de sosem megy. Fordulok erre, fordulok arra, és ahogy apránként valóban felébredek, csak időpocsékolásnak érzem a hiábavaló hadakozással így eltöltött perceket. Végül fölkelek, anélkül, hogy kialudtam volna magam. De ilyenkor nem, csak fordulok egyet, átkarolom azt a jó kis párnát, és alszom tovább, sajnos akkor is, ha egyébként dolgozni kéne mennem...

Szóval vasárnap reggel ott alszom, és egyszer csak arra riadok fel, hogy a telefonomra SMS érkezik. Félig éber tudattal kotrogatni kezdek az ágy mellett, aztán rájövök, hogy fel sem hoztam magammal a galériára (de hiszen a hang is távolról jött,) így nem tudom megnézni, ki írt, és mit. Tényleg, ki lehet? Meg kéne nézni, de olyan jó itt feküdni. Megpróbálok visszaaludni, és talán félig-meddig sikerül is, de akkor is frusztrál a dolog. Félig még alszom, de az agyam másik fele variálni, kombinálni kezd. Talán a húgom az, hogy nem ma jön vissza Pestre? Vagy már itt is van, és a lakásba belépve szokatlan dolgot tapasztalt? Nem hiszem, elvégre akkor nyilván felhívna, és nem csak üzenetet írna. Vagy rájött, hogy mi a helyzet velem, elmondta anyámnak, az meg így szólít fel, hogy azonnal hívjam vissza, mert beszélni akar velem? Áhh, csak nem. Alszom még inkább, tuti nem fontos.

Átfordulok, a Ricsi irányába. A félhomályban látom, ahogy mélyen alszik. Orra piros a betegségtől, arca kissé sápadt, haja kócos, de egyenletesen szuszog. Én is behunyom a szemem, hátha sikerül még egy kis pihenést lopni az élettől. Lehet, hogy a Roland az? Este már hívott egyszer, hogy megkérdezzen pár dolgot a járulékaival meg az adózásával kapcsolatban. Hazajött egy hétre Írországból, és most megpróbál elintézni ezt-azt. Felőlem is érdeklődött, és kérdezte, megyek-e bulizni. Persze nem mentem, azaz nem oda. Vacsoracsata volt este (3. forduló), nekem a házibulik különben is jobban bejönnek. Ott is hívott egyébként. Hangja alkoholtól fordult rekedtbe, és ezúttal afelől érdeklődött, hogy otthon vagyok-e, mert a közelben jár, és nagyon kell pisilnie. Emlékeztettem, hogy programom van, és hogy Budapesten nem is igen lehetnék messzebb a lakásomtól. Észak-Pesten lakom, de éppen Dél-Budán tartózkodtam. Lehet, hogy a buli után felugrana egy kicsit macskázni? Hát akkor megint csak nem fog otthon találni. Ha fontos, majd megcsörget.

Pisilnem is kellett, meg a gyomrom is morgolódott a tegnapi alkoholtól. Vagy az esti hagymaleves dolgozik ennyire? Le kéne menni vécére, és akkor megnézhetném azt az SMS-t is. Neeem, maaajd, most inkább alszom még. Mindenki hagyjon békén vasárnap reggel! Tényleg, mennyi az idő? Az órámra pillantok, és a szemhéjam keskeny résén keresztül kibogarászom: kilenc óra. Lehet, hogy este ottfelejtettem valamit, és most tájékoztat róla a házigazda? De hisz nincs is meg a számom neki, legalábbis én nem tudok róla...

Még jobban kell pisilni...közben el is aludtam. Hála Istennek, megint loptam egy kis pihenést. Ricsi még mindig az igazak álmát alussza, én meg megint ébren vagyok. Az is lehet, hogy Lost, Andreas vagy valamelyik másik barátunk érdeklődik, hogy nincs-e kedvünk csinálni valamit? Na, az lehet, de akkor meg ráérek válaszolni, hiszen nyilván nem egy órán belülre tervezték azt a valamit. Ez megnyugtat, és ismét elalszom. Aztán felébredek, és megint az SMS jár a fejemben, meg az, hogy mennyire vécére kéne már menni. Kisvártatva elszánom magam, négykézláb-háttal lekecmergek a galériáról, és kiveszem a telefont a levetett farmerom zsebéből. Felnyitom a fedelét, rányomok az új SMS-re, és olvasom:

"Egyenlege felhasználhatósága 275 nap múlva lejár. Egyenlegfeltöltés a feltöltőkártyán jelzett módokon vagy bankautomatáknál."

Felkiáltójel-kérdőjel-bomba-kettős kereszt-halálfej-repülőgép-címoperátor.

Hogy rohadnátok meg...

Bár most egy olyan történetbe fogok bele, aminek még nincs is vége (tehát úgyis vissza kell térnem rá), az imént annyira felbasztam az agyam, hogy muszáj kiblogolnom magam(ból).

Szóval ugye meghalt a nagybácsim, akinek a lakását lepecsételte a rendőrség, és csak hatósági tanúval lehet oda behatolni, rendkívül indokolt esetben. Egy lakásnak ugyebár vannak rezsijei, mint például vízdíj, szemétszállítás meg ilyenek, amiknek egy része csak akkor kerül pénzbe, ha használjuk is az adott szolgáltatást, más része viszont akkor is karcsúsítja a pénztárcánkat, ha külföldre megyünk vagy éppen a föld alá. Szerencsére a nagybácsim a fizetendő dolgai java részét a bankszámláján keresztül intézte (amin van pénz), csoportos átutalással, a telefont és a kábeltévét azonban csekken fizette, ergo azokat mielőbb le kellene mondani, mert különben csak úgy ömlenek majd a csekkek a ritkán látogatott postaládába. Ezt kíséreltem meg az imént.

Magam elé készítettem a számlákat, aztán felhívtam a 1412-es számot. Rögtön el is kezdődött a "nyomja meg az 1-es gombot" szöveg, aztán csak jöttek a menük, jöttek...jöttek a "gépelje be a számla bal oldalán található kilenc jegyű..." kezdetű szövegek...újabb menük...majd a 28. menü végén közli velem a géphang, hogy "Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat, a viszont hallásra!". Micsoda? Nem is történt semmi, csak valami zsákutcába futottam, és a gép úgy döntött, hogy nem tárgyal velem tovább. Hol egy ügyintéző vagy valaki, akitől megtudhatnám, mit kell egyáltalán csinálni ilyen estben (mármint ha egy elhunyt helyett, nem-hozzátartozóként szüneteltetni akarok egy szolgáltatást)? Jó, akkor megpróbálkozom a kábeltévé ágon, aztán majd megkérdezem a leendő ügyfélszolgálatostól, hogy a telefont hogyan tudom elintézni.

Telefon le, újra fel, tárcsázás, 1-es gomb, X-es gomb, N-es gomb, kilencjegyű, gomb, gomb, gomb, kisasszony. Jaj, de jó, végre valaki, akivel beszélhetek. Elmondanám neki a problémámat pár szóban, de ő megelőz. Előbb mondjam meg neki a valamelyik számot, aztán a jelszó xyz. jegyeit. Mivel az előző nekifutáskor közölték velem, hogy ha ezt nemtommióta nem változtattam meg, akkor az egyik számnak az utolsó öt jegye az, minden további nélkül bediktálom. Nem jó. Mondjak másikat, és akkor az lesz az új jelszó. Nem is érdekes, hogy esetleg egy talált számla alapján is megszívathatnék egy vadidegent, de ezt nem firtatom, inkább bediktálom az akármilyen izé szám utolsó öt számjegyét, azt nem felejtem el. Kis türelmet kér, majd közli, hogy nem jó, mert az annak a számnak az utolsó öt számjegye, mondjak másikat. Oké, bediktálok öt random számot, majd felírom őket a számlára. Kis türelmet kér, én pedig közben diszkréten megérdeklődöm, hogy ezután lesz-e ügyintézés is, vagy végig csak ezzel fogunk bohóckodni. Megnyugtat, hogy lesz, majd miután a bediktált öt számjegy kisebb orgazmust idéz nála elő, áttérünk a bajomra. Elmondom, hogy a lakás tulaja meghalt, a lakást lezárták, és szeretném szüneteltetni vagy lemondani a kábeltévé szolgáltatást, hogy ne kelljen a semmire fizetni. Oké, kis türelmet kér. Pár perc múltán rátalál, hogy III-es programcsomag volt, és van egy számla, ami még nincs kifizetve. Mondom, igen, itt virít előttem a sárga csekk.

Tehát akkor mit szeretnék? - kérdez vissza, mire elmondom, hogy lemondani vagy szüneteltetni. Ó, hát májusig van hűségnyilatkozat — derül ki, — ha addig lemondom, akkor szankciós díjat kell fizetni. Jó, akkor mi van a szüneteltetéssel? Hát azt lehet, csak akkor az egész kitolódik annyival, amennyi még hiányzott a végéig. Jól van — mondom, — akkor legyen ez. De olcsóbb lenne, ha inkább átváltanék a csicska díjcsomagra, mert az csak 990 Ft havonta, nem 4500. Ezt javasolja. De mondom, én nem akarok semmilyen díjcsomagot, mert senki nem nézi a tévét, mert be sem lehet jutni a lakásba, és közben érzem magamban, hogy így 18-20 perc után kezd felmenni bennem a...pumpa. A választ meg sem várva újra kérdezek:

— Ha átváltok erre a díjcsomagra, akkor ugye nincs szankciós díj?

— De van.

— És az mégis kábé mennyi?

— Kis türelmet kérek.

Várok...várok...várok...

— Harmincezer forint.

Na, itt szakad el a cérna nálam. Kicsit bereccsen az agyam a hallottaktól, ezért tisztázó céllal megpróbálom összefoglalni neki:

— Azt akarja nekem mondani, hogy harmincezer forintot kell fizetnem, ha le akarom mondani egy halott ember lezárt lakásának, áramtalanított tévéjének senki által nem nézett műsorának senki által igénybe nem vett szolgáltatását?! Miközben én csak egy távoli rokon vagyok, aki szeretné, ha rendben mennének a dolgok?! És milyen esetben nem kell fizetni szankciós díjat?

— Azt mindenképpen kell, ha május előtt megszakítja az előfizetést.

— Jó, akkor ezt hagyjuk. A telefont is szeretném elintézni, ahhoz ugyanígy végig kell nyomogatnom magam a menüben?

— Abban is tudok segíteni.

— Az jó. Azt is szeretném szüneteltetni, mert senki nem fogja használni a közeljövőben. Ott tuti lejárt már a hűségidő.

— Kis türelmet kérek..................most látom, hogy ön nem arról a telefonról hív, amivel kapcsolatban intézkedni szeretne, így nem segíthetek.

Ismét a meghibbanás tünetei jelentek meg elmémben:

— Tehát menjek be a hatóságilag lepecsételt ajtón, és arról a telefonról hívjam önöket, amit éppen azért akarok lemondani, mert senki nem mehet be azon az ajtón, és senki nem akarja használni?

— Vagy menjen be egy ügyfélszolgálatunkra.

— Még annyit a tévéről, hogy ha felmondom a szerződést, és senki nem fizeti meg a büntetést, mert aki tehetné, az MEG-HALT, akkor mi van?

— Akkor megnézzük a tulajdoni lapon, hogy ki a tulajdonos, és annak kell kifizetnie.

— Pompás. Jó, hát akkor semmit nem tudtam elintézni. Viszont látásra.

— Köszönjük, hogy igénybe vette a szolgáltatásunkat.

Most pedig — a munkaidőm végeztével — felállok az asztalomtól, elmegyek fodrászhoz, majd a Duna Plaza magenta-pontjába, és ha valamelyikőtök éppen arra járva azt hallaná, hogy valaki kibaszottul ordít valami ügyintézővel, na az én leszek.

Ezer dolgom van, de csak annyi időm, amennyi alatt jó, ha kétszázat el tudok intézni, és ez frusztrál. Ülhetnék egész nap a gép előtt, viszont pihenni is kell, meg legalább vegetatív szinten ellátni magam (pl. enni). Egy dolog a sok közül azonban éppen ennek a bejegyzésnek a megírása (hiszen még utána is kettő hátra van a sorozatból), szóval amíg megy a vita a múltkorin, lezavarom gyorsan.

A grafikon:

Kaja (13,26%): az ősz közepén — úgy látszik — csökkent az étvágyam, ami nem csoda, tekintve, hogy éppen elő kellett teremtenem vagy negyedmillió forintot, méghozzá sürgősen. Ez biztosan jó hatással volt az evésre, meg a táplálék minőségére, igaz, általában akkor sem szoktam átállni a zsömle-parizer kombóra, ha tudom, hogy szűkös időszakok jönnek. Csak mellesleg teszem hozzá, hogy éppen most számoltam össze, mire számíthatok a közeljövőben: egymillió forint kiadás három címen, miközben a cégből messze nem fogok ennyit kiszedni ez idő alatt. Jól hangzik, mi? Remélem, ez az utolsó pénzügyi mélypont lesz az életemben.

Macska (3,36%): Desiré — velem ellentétben — többet evett, mint szokott, ez viszont vélhetőleg a közelgő télnek volt köszönhető. Fel kellett híznia az ínséges időkre, és ezzel fordított arányban csökkentette a 'vagyonomat'.

Cigaretta (5,26%): annak ellenére, hogy az életem ebben az időszakban kifejezetten stresszes volt (bár nehéz rangsort felállítani...), nem dohányoztam többet, mint máskor. Talán azért, mert nem volt rá több alkalmam.

Háztartás (1,81%): dőzsi! Luxuskiadásaim voltak, hiszen a szokásos papírzsebkendő és vécépapír mellé még egy konzervnyitót, meg egy ételtartó doboz triót is vettem magamnak. Ez előző bontó már csak nyiszatolt, és a kezemet is előbb vágta el, mint a dobozokat fel.

Rezsi (17,62%): szokásos, plusz két telefon feltöltés. Ezek ráadásul hatékonytalanok voltak, hiszen nem a legnagyobb összeget nyomtam rá (ami a legnagyobb kedvezményt is jelenti), hanem kisebbeket. Ínséges idők. Azt tudja egyébként valaki, hogy ha az egyenlegem feltöltésből és kedvezményből áll, ami telefonáláskor arányosan csökken, de a vásárlások csak az alapot csökkentik, ami miatt felborul az arány, akkor hogy tudom a kedvezményt felhasználni? Most úgy néz ki, hogy az egyenlegem áll 300 Ft-ból, meg 5800 Ft kedvezményből, de ha a 300 Ft elfogy, nem tudok telefonálni. Milyen faszság már ez?

Vállalkozás (44,6%): na, ezért kellett olyannyira spórolni, meg odafigyelni a kiadásaimra. Igen, ez az a baszott magas oszlop, ott a közepén. Decemberben lesz még egy ilyen, ami még ennél is jobban kiemelkedik majd a többi oszlop közül, de arról majd akkor. Negyedéves EVA, azaz a saját fizetésem beszolgáltatása az államnak, hogy legyen mit lenyúlni.

Szórakozás (8,01%): ez a rész mindig kedvencem, mert itt legalább látom az életem értelmét. Októberben nem unatkoztam, az biztos. Volt egy blogtali, két egyéb buli, kétszer jártamtunk moziban, megengedtem magamnak egy olcsó DVD-filmet, és a szokásos Magyar Nemzet Képeslapjaimat sem mulasztottam el megvenni.

Test (3,77%): annak ellenére, hogy ebben a hónapban egyáltalán nem voltam edzeni (azaz, miután lejárt a bérletem, nem vettem másikat), mégis egy halom apró kiadásom keletkezett. Például borotvakrémek, szappanok, na meg a fogorvosi tortúrám költséges előzményei (röntgen, stb.).

Egyetem (0,5%): valami kósza tétel szerepel itt, de azt sem tudom, mi.

Egyéb (0,5%): egy oda-vissza út anyámékhoz, semmi más.

Lottó (1%): csak a próbálkozás, nyeremény nélkül.

Ruha (—): sajnos a szokásos.

Még két ilyen, meg egy összefoglalás, aztán elfogytak a potya bejegyzések.

Ülök ma az irodában — ahogy szoktam — kétségbeesetten nyomkodom a lyukasztó nyomkodóját, hogy még a jövő heti költözés előtt minél több papírhalmot eltüntessek a szem elől, figyelem, ahogy unatkozó kollégáim már most szétbontják körülöttem az irodát, hogy a hátralevő két napban semmit se találjak meg, amire szükségem van, amikor megcsörren a telefon. Felveszem, mire a titkárnőnk közli velem, hogy az APEH-ból keresnek engem.

Ezzel persze semmi probléma nem volna, hiszen egy könyvelőirodában dolgozom, ahol bizony előfordul, hogy az APEH-től akarnak tőlünk valamit. Felveszem hát, mire a vonal túlsó végén egy kedves női hang kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e én. Mondom, de, mire újabb kérdés: én könyvelem-e XYZ-t? Erre is mondom, hogy de, mire ő bejelenti, hogy szeretne velem időpontot egyeztetni. Mikor tudnék bemenni a hivatalba járulékellenőrzésre? És akkor már vigyem magammal,  XYZ 2004. és 2005. évi bizonylatait, pénztárkönyvét, NYENYI adatszolgáltatását, SZJA-bevallásait, és még pár apróságot. Jól van, legyen május 6., reggel 8:30. Én: meddig fog az egész tartani? Ő: Á, ez nem tételes ellenőrzés, csak belenéz ebbe-abba, egy óra az egész.

Paff...

Tíz éve könyvelek, de az APEH-ban még nem jártam. Egyik igazgatóságán sem. Hol a főnökeim voltak az ügyeket intézni (köztük az ellenőrzéseket is), hol maga az ügyfél ment. XYZ azonban az itthoni, magánügyfelem, akit nem küldhetek be az én munkám ellenőrzését intéztetni. Hát most át kell esnem a tűzkeresztségen, és közben a színészi képességeimre apellálva kell megúsznom mindenféle bírságot, amit ugyan XYZ-re vetnek ki (ha valamit nem találnak megfelelőnek), de ezzel gyakorlatilag az én pénzkészletem kerül veszélybe, hiszen ha valami nincs megfelelően nyilvántartva, regisztrálva, bevallva, akkor ugyebár a könyvelő a hibás. Izgalmas lesz. Szerintem minden rendben van, és a 3-4 évvel ezelőtti anyagokba bepillantva úgy érzem, nincs mitől tartani. Még egy-két apróságot pótolni kell, aztán rendben is lesz minden. De vajon szerinte is ez a helyzet?

Idegállapot romlás már jó előre, munkaidő kiesés, potenciális égés, vizsgadrukk. Mondanom sem kell, hogy mostanában pont ilyesmire vágytam.

(Viszont ha valóban saját lábra akarok állni, akkor hozzá kell szoknom a hasonló helyzetekhez, ergo nem is olyan nagy a baj.)

Eredetileg a hétvégi dolgaimról szerettem volna ma írni, de mielőtt nekiláttam volna, az előbb megcsörrent a telefon a zsebemben. Elővettem, kinyitottam, és amikor megláttam a nevet a kijelzőjén, hirtelen hevesebben kezdett dobogni szívem, és azon nyomban kiszáradt a szám. A nemrég-még-legjobb barátom hívott, több mint egy év után.

Vele egy osztályba jártunk középiskolába, de egyáltalán nem volt jó a viszonyunk. Sokat bántottam őt szóval, és verekedtünk is, annak ellenére, hogy valahol egy brancsba tartoztunk (főleg a suli végére). Az érettségi után kezdődött a barátságunk, ami rövid idő alatt elég szépen beérett. Eleinte csak dizsibe mentünk együtt, és akkor is inkább csak dumáltunk. Aztán elkezdtünk múzeumokba járni, túrázni mentünk, és az ilyen alkalmakkor együtt töltött idő összecsiszolt bennünket. Bár, ha visszagondolok, biztosan nem volt olyan legjobb barát, mint más legjobb barátja, de ez valószínűleg miattam van. Ugyanis elég zárkózott ember vagyok, és nagyon nehezen engedek magamhoz közel valakit.

Úgy két évvel ezelőtt volt közöttünk némi konfliktus, mivel a megbeszélt közös programot elég érdekes körülmények közepette rúgta föl, és meggyőződésem, hogy hazudott a valódi okot illetően. Ez egy kicsit betette nálam a kaput, de többször megadtam neki a lehetőséget a jóvátételre, az őszinte beszédre. Egyrészt ezzel nem kívánt élni, másrészt megfigyeltem, hogy az utolsó hónapokban ha én hívtam, beszéltünk, egyébként pedig nem, úgyhogy aztán én sem hívtam fel többé. Legutóbb a 2006/2007-es szilveszterkor váltottunk néhány szót telefonon, aztán néhány nappal később msn-en is, de azóta max 1-2 születésnapi sms-t eresztettünk meg. Látni már több mint 2 éve nem láttam.

De nem akarok igazságtalan lenni, és mindent rákenni. Magamnak már régen elismertem, hogy valójában van egy harmadik ok is, ez viszont az én oldalamról. Ő egy nagyon konzervatív ember, akárcsak én, talán ezért is lettünk annyira jóban. Két komoly különbség van azonban közöttünk: én buzi vagyok, ő nem, én tudok erről, ő pedig nem. Bár annak idején egy beszélgetésben felmerült, hogy mit szólna ha kiderülne rólam, hogy a fiúkat (is) szeretem, amire ő azt válaszolta, hogy ugyanúgy a barátja maradnék. Szerintem viszont ezt csak azzal a tudattal mondta, hogy én tutira nem lehetek buzi, így nem volt kockázat a dologban. Tévedett. Én viszont közben összejöttem a Rolanddal, megismerkedtem egy csomó meleg sráccal, akik között szívesen töltöm az időmet, meleg szórakozóhelyekre járok, és melegblogot írok. Bár elméletileg biszexuális vagyok, egy fiúval az oldalamon ez nem számít; buzinak minősülök. Átjöttem 'erre az oldalra', és jól érzem magam itt. Az azóta legjobb barátommá vált ember tudja rólam, mi a helyzet, a többi pedig nem számít. A kollégáimnak nem tartozom elszámolással. Aki hajdan fontos volt, azokkal mára leépítettem a kapcsolatokat, hogy a lelkiismeretemet bebetonozzam. Ha nem találkozunk, nem kell hazudnom, nem kell hülyeségeket kitalálnom, nem kell megjátszani magam. A korábbi hazugságaimat is elfelejthetem.

A becsületemre és az őszinteségemre büszke vagyok, és mások is erről ismernek a legjobban. Furcsán hangzik, mi? Igen, kínosan őszinte vagyok, kivéve a melegség kérdését. Ez az egyetlen, amiben hazudok, mert hazudnom kell. Eddig volt ebben némi önvédelem is, hiszen egy véletlen 'kiderülődés' az életembe került volna. Ilyen körülmények között érthető, hogy nem kötöm mindenki orrára, hogy mi vagyok (pontosabban senki orrára nem kötöm), azonban ahogy telik az idő, és egyre jobban hozzászokom az új énemhez, egyre több szituációban létezem melegként, így a hazugság racionális indoka egyre kevésbé elfogadható számomra. Minél inkább vállalom magam magam előtt, annál jobban mások előtt, és annál inkább nő bennem a lelkiismeret szorítása. Már nem kivétel a melegség, és ahogy tovább hazudok, ezt egyre nagyobb szégyenben teszem. Persze amíg nem volt fiú barátom, nem volt érdekes a dolog. Viszonylag őszintén adhattam a heterot, hiszen gyakorlatilag az is voltam. Csak az utóbbi másfél évben változott a helyzet, hiszen azóta itt van nekem a Roland.

Egyszerűbb volt tehát megszökni, elbujdosni, így a hajdani hazudozást eltemethettem a múltammal és a múltamhoz tartozó emberekkel együtt. Ezért aztán kapóra is jött a barátom elleni vád: azért nem hívom, mert ő sem hív, és különben is átvert. Kicsit még örültem is, hogy vége a barátságunknak, éppen a fentiek miatt. Pedig csak a saját bűnömet vetítettem rá. Én vertem át, én hazudtam neki.

És most az eltemetett múlt feltámadt, ráadásul erkölcsileg nyomban fölém is kerekedett, mert bár a barátom is bűnös az említett vádpontokban, ő engedett a büszkeségéből, ő emelkedett felül saját magán, ő győzte le a saját lelkiismeretét, és hívott fel engem. Anno valóban hazudott, — ha nem mondja is tudom, —  ezért nem keresett eddig. De most megtette.

Megint hazug lettem. Joga van tudni, hogy biszex (/meleg) vagyok, de nem mondhatom meg, mert arra még nem készültem fel. Örülök, hogy újra megtalált, hogy hiányoztam neki, hogy hiányoznak neki a közös túráink (ahogy nekem is), de nem örülök a leendő kérdéseinek, és hogy megint álsztorikat kell kitalálnom.

Nagyon fel vagyok kavarodva. Föltehetném a kérdést, hogy mit csináljak? — hátha okos kommenteket kapnék. Erre azonban csak egy elfogadható válasz van: 'mondd meg neki!'.

Ezt azonban nem tudom megtenni. Még nem. Túl gyenge vagyok...