választás bejegyzései

Az év utolsó napján, sok pihenés után végre ideje nekilátnom átfutni, mi is történt velem ebben a 365 napban. Legyen ez az utolsó idei bejegyzés, ha már azt a sok ígért és tervezett másik bejegyzést végül mégsem pötyögtem be.

Azt hiszem, életem egyik legjelentősebb momentuma (és ez 2010. legnagyobb hozadéka), hogy az 'ölembe pottyant' egy könyvelőiroda, aminek én lettem az egyik ügyvezetője. Ekkor még csak azt tudtam felfogni, mekkora ugrás ez az életemben, mekkora útrövidítés volt a távlati terveimben szereplő jövőhöz viszonyítva, és mekkora helyzeti előnyöm lett más, velem egy korú könyvelőpalántákhoz képest, de hogy ez mi mindennel jár a mindennapokban (mondhatni 'ténylegesen'), azt ekkor még esélyem sem volt átérezni. Tudtam, hogy ez életem nagy lehetősége, amit nem lehet, nem szabad elcseszni, de azt nem sejtettem, mennyi idegeskedés, kudarcélmény, szűkölködés, bosszúság jár vele. Korábban ezt nem láttam. Eltelt egy év, és bár év közben minden jel arra mutatott, hogy a korábbi időszakból a céggel együtt örökölt problémák elsüllyesztik a szépnek ígérkező jövőt, erre mégsem került sor. Mint írtam, még a január kissé nehéz lesz, de aztán sínre kerülünk — csak el ne kiabáljam. Mivel év közben temérdek bejegyzést írtam a témával kapcsolatban, kár ezt most tovább ragozni.

JANUÁR
Meghalt a nagybácsim, akit aztán nekem kellett eltemettetnem. Ő volt az utolsó nagypapa-generációs rokonom, és most már senki nem maradt, akivel tartanám a kapcsolatot az öregek közül. A lakását eredetileg én örököltem volna, azonban Pató Pál és a halálának hirtelensége együttesen elérte, hogy szinte semmit ne lássak abból, amit nekem szántak. A téma máig nem ért véget, mert miután az állam örökölt helyettem, kifizetni tartozik nekem a temetési költségeket, amit lassan egy éve hitelezek. A lakás azóta is lezárva áll, a hűtőben az utolsó vacsora maradékával, és ki tudja, még mi minden szörnyűséggel. Isten malmai lassan őrölnek, ugyebár...

FEBRUÁR
A február a haláleset miatti ügyintézésekkel telt el. Temetési segélyért folyamodtam az újpesti önkormányzathoz, de aztán úgy döntöttem, nem veszem igénybe mégsem, mert másoknak nagyobb szüksége van arra a pénzre. Kórházba, temetkezési vállalkozókhoz rohangáltam, értesítettem, akit tudtam, az óbudai önkormányzathoz rohangáltam hetente, válaszolgattam a lakók és volt barátok telefonjaira, pedig ebben az időszakban bőven tudtam volna mást is csinálni. Sok hasznos és fontos dolgot. Ekkor még azt hittem, be tudom fejezni az egyetemet, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a munka és a munkán kívüli teendők és kiadások miatt nem lesz erre lehetőségem. Megiszom még ennek a levét...

MÁRCIUS
A tavasz a temetéssel indult számomra. Minden legyen kifizetve, minden legyen rendben, ne törjön rám a gyász, amikor nem kéne, a bírhatnékkal teli rokonok és ismerősök elhajtása, és hasonlók tépázták az idegeimet. Szerencsére minden rendben zajlott, és a nagybácsim a feleségével, az anyósával és két sógornőjével közös földben pihen azóta is. Szégyen, hogy a mai napig nem mentem meglátogatni azt a szóróparcellát...

ÁPRILIS
Áprilisban két kört is futottam a helyi szavazókörben. Nem mint szavazó, hanem mint szavazatszámláló bizottsági tag. Érdekes élmények voltak, és mindkét alkalommal annyira kifáradtam, hogy az általam támogatott és képviselt pártformáció elképesztő mértékű győzelmének már örülni sem tudtam annyira. Hogy ezzel a győzelemmel mi minden járt együtt, az ennek a bejegyzésnek nem témája, vitatkoztunk rajta eddig is eleget. A lelkem egy kicsit akkor jobban lett, és a holnap életbe lépő adóváltozások a pénztárcámat is tehermentesítik, nem is kicsit. Végre nem csak emelés van...

MÁJUS
Májusban több bejegyzésben is a gyerekkorommal, az akkori élményekkel és az akkor futó számokkal, klipekkel foglalkoztam a blogban, és elkezdtem részletezni, mi mindent sikerült megmentenem az örökségemből. Az utolsó üveg pezsgőt ma fogjuk elfogyasztani, a szilveszteri bulin, de a temérdek konzerv és a többi pia nagy része még az újévet is megéri. Sőt, talán többet is...

JÚNIUS
Írtam egy nagy bevásárlólistát arról, amire szükségem lenne vagy amire vágyom, de sajnos az anyagi lehetőségeim nem engedték meg, hogy ezek közül többet is valóban magamévá tegyek. Lassan aktuális lesz egy új lista, főleg mivel ruházat terén például újabb igényeim támadtak, a meglévő darabjaim elhasználódásának következtében. Kinőni szerencsére semmit nem nőttem ki, de a viselés nem növeli a ruhák élettartamát. Más kérdés, hogy karácsony előtt egy mentőakció keretében magamévá tettem több olyan tételt is, ami jól jött ugyan, de a prioritási listámon számos más dolog után szerepelt csak. De legalább ennyivel is beljebb vagyok...

JÚLIUS
Anyagilag megint nem tudtam stabilizálódni, mert a folyamatosan húzott-halogatott vízóracserét ekkor már végképp nem tudtam megúszni. A csere utáni napokban csőtörésem volt, ennek az egésznek pedig a mai napig iszom a levét, mivel karácsony előtt egy fél évnyi vízdíjról kaptam számlát, egyben. Szerdáig kellett volna kifizetni. A többi probléma magam mögött tudásával viszont egy kicsit több időm és lelkierőm volt a blogra. Korábban talán még sosem fordult elő, hogy egy nap több bejegyzést is publikáljak, ekkor mégis volt időm erre is, és ekkor indult a verses játék is, igaz, eleinte kissé sután. Azt hiszem, ez volt a blogolásom csúcspontja, azóta ugyanis jelentős hanyatlás tanúi lehetünk. Nincs időm, és sokszor magam is unalmasnak érzem a témáimat, a komolyabb, összeszedettebb írásokhoz pedig vagy agyam nincs éppen, vagy időm. Bízom benne, hogy ez a hanyatlás végül olyan lesz, mint a gazdasági válság: W-alakú. A most induló újév első felének kilátásaiból kiindulva újabb hanyatlás következik (kieső alkalmazott, diplomamunka, stb.), de aztán talán megint fellendülés jön...

AUGUSZTUS
Augusztusban lehetőségem volt végre egy hosszabb nyaralásra is. Időben és főleg pénzben kissé szűkösen, de tudtam egy kicsit pihenni, még akkor is, ha ellenséges területen tartózkodtam, és ha kezdem azt érezni, öreg vagyok én már az állandó iváshoz, éjszakázáshoz és a sátorban alváshoz. Szkinhedek között buziként...

SZEPTEMBER
31 éves lettem, amire már nem lehet ráfogni, hogy huszonéves, hogy fiatal, hogy gyerek, és ez tovább növelte bennem a meg nem élt élet és az időbeli hajszoltság érzését. Átértékeltem az eddigiekben elérteket, és megpróbáltam előre tekinteni, életem hátra levő időszakára. Még mindig nem tudom, hol fogok kikötni, és még mindig nem állapodtam meg, de az elképzeléseim már egy kicsit kristályosodtak, lévén a cég mint az anyagiakat megteremtő ugródeszka már a rendelkezésemre áll. Aztán meg hozzám költözött a húgom, ami jelentősen felborította az életemet, annak is legfőképp a meleg vonulatát. De erről is írtam már bőven...

OKTÓBER
Októberben kiértékeltem a még szeptemberben meghirdetett közvélemény-kutatás eredményeit...és azóta sem csináltam meg semmit, abból, amit ott ígértem. Szégyen, de legalább mindig szem előtt tartom, és igyekszem túl lenni rajtuk. Sokkal izgalmasabb volt ennél az újabb szavazatszámlálás, az újabb választás alkalmával. A FIDESZ-KDNP még a tavaszinál is nagyobb győzelmet aratott, és akkor még azt reméltem, 2014-ig lesz egy kis nyugtom a politikától. Amit azonban a média és amit a mindene károgók, a világvégéit vizionálók és az ellenoldali szimpatizánsok azóta is művelnek, engem sem hagy megnyugodni. A szekértáborharc megállás nélkül folytatódik, sőt, durvábban mint valaha. Az egyik oldalon hatalmi arrogancia és 'mindent megtehetünk' hozzáállás, a másik oldalon a sarokba szorított állat szűkölése és acsarkodása. Hát akkor politizálunk tovább...

NOVEMBER
Ősszel a mindenkit leginkább foglalkoztató magán-nyugdíjpénztári témát boncolgattam magam is. Meg sem kerülhettem, hiszen a munkámból kifolyólag tájékozottnak kell lennem, olyannyira, hogy még a fodrászom is engem faggat, mitévő legyen most. Másrészt elkészültem a cég új honlapjával. Kicsi, savanyú, de a miénk, az enyém. Egy lényeges funkció még mindig csak mankóval működik benne, sőt, azóta rájöttem, hogy az egész struktúra úgy szar, ahogy van, de előbbit idővel megoldom, utóbbit pedig frappánsan áthidaltam. Majd ha már nagyon sok bevételünk lesz, rábízom egy szakemberre a dolgot, de addig szeretnék még én lenni az úr a honlapunkon. Ja, életem legjelentősebb koncertélményét is megéltem (Lady Gaga), valamint résztvevője voltam egy zseniális, házi programsorozatnak, a Melegházi Vacsoracsata 2"-nek, amiből egy szuper film is készült.

DECEMBER
Erről mit lehet írni? Hiszen alig pár napja történt dolgokat alig pár napja boncolgattam... Talán annyit, hogy az év minél tisztesebb zárásával voltam elfoglalva. Minél több tartozásomat, minél több követelésemet kinullázni, minél több munkát még az idén elintézni. Ilyenkor érzem leginkább, hogy kevés vagyok a saját életemhez, és legalább kettő kéne belőlem, hogy mindig minden faszántos legyen. Majd ritkítunk, amikor eljön az ideje...

Most pedig linkké teszem, amit linkké akartam tenni, vacsorázom, fürdök, előkészülök az esti bulira, és aztán azokkal együtt búcsúztatom el ezt az olyan-amilyen évet, akik igazán fontosak nekem, és akik közé tartozom.

Az olvasóimnak pedig köszönöm, hogy ezt az évet is a blogommal (is) töltötték, hogy hozzászóltak az írásaimhoz, hogy vitatkoztak velem, hogy tartották bennem a lelket a rossz pillanataimban, hogy alkalomadtán személyesen is a társaságomban tudhattam őket és/vagy hogy a barátaim lettek. Boldog 2011-et kívánok mindenkinek!

Jövőre találkozunk!

... mármint ami a szavazatszámláló bizottsági tagságot illeti. Ebből két alkalmat már ecseteltem is a blogon, és ennyit bőven elégnek is tartanék, ha most nem ért volna megint egy olyan élményfröccs, ami miatt kénytelen vagyok megint előszedni a témakört.

Történt ugyanis, hogy a választási törvény módosításával együtt a szavazókörök számozása is megváltozott, és nyilván ezen kívül még pár kisebb dolog is (a demográfiai változások miatt a körzethatárok kialakítása, stb.). Például én is másik szavazókörbe kerültem, mint ahol eddig voltam, ami miatt haragudtam is a pártszervezetemre, mert amikor megkértek, hogy mennék má' most is, azt mondták, nyugi, minden a régi, csak a számozás más. Aztán ahogy az ismerős arcú szavazók egyre-másra jöttek, rájöttem, hogy nem csaptak be, én ugyanis ugyanott voltam, ahol eddig, mindenki más cserélődött ki körülöttem. A régi csapatom is megvolt, két ajtóval odébb, én pedig új társakat kaptam. Ők ihlették ezt a bejegyzést, ami hangsúlyozottan nem politikai, most nem azon van ugyanis a hangsúly, hanem az embereken.

Heten voltunk, amiből egy voltam ugye én, a blogból már jól ismert életű, gondolkodású, 31 éves buzi. Ezt részleteznem nem is kell. Volt rajtam kívül még két párt által delegált férfi, egy a Jobbiktól, egy meg az MSZP-től, három nő, akik az önkormányzat által választott bizottsági tagok voltak (ők nem párt- és/vagy elvhűségből, hanem pénzért vállalják ezt a 15 órányi szopást), meg a jegyzőkönyvvezető, aki konkrétan önkormányzati alkalmazott, és jogilag nem tagja az SZSZB-nak. A három nő közül az egyik amolyan kedves nagymama típus volt, akinek semmilyen említésre méltó tulajdonságát nem fedeztem fel. Állítom, hogy az egész csapat legnormálisabb tagja volt.

A jegyzőkönyvvezető csajt (40 múlt...) már korábban is 'ismertem', mivel a korábbi JKV nőhöz mindig bejárt traccsolni (az előző 6 alkalommal). Technikai értelemben nem volt olyan ügyes, mint az a másik, a hiányosságait viszont pofával kompenzálta. Nem egy elveszett nő, az biztos. A tavaszi első forduló során eléggé összeveszett a konyhás nénikkel, mert közölte velük, hogy az ebédre szánt ellátmány nemcsak szar, de még hideg is, és kérdőre vonta őket, hogy miért nem használhatjuk a mikrót. Ennek három következménye lett. 1. az összes többi, korábban csak lapítva elégedetlenkedő tag a vállát veregette, 2. kaptunk mikrót, 3. a konyhás nénik azóta mindig megkérdezik tőle, hogy elég meleg-e az ebéd. Szóval negyvenes, dohányos, mély hangú, határozott, festett hajú, vagány nő. Könnyen el lehet képzelni, mert ez egy archetípus.

A jobbikos delegált egy rövid szárú és gagyi farmert hordó, általános iskolai ünneplő ruhás, fogatlan, hosszú hajú, rocker postás volt. A lehelete viszonylag büdös, a szellemi szintje viszonylag nem magas. Szemmel láthatóan szegény sorból jött, és a postás fizetésből nyilván nem tellett neki kevésbé jehovás ruhadarabokra. Első alkalommal volt bizottsági tag, ezért sok mindenről fel kellett homályosítani, például arról is, hogy a notebookját még előveheti, de a mobilnet dugaszt nem dughatja be, és persze a mobiltelefont is csak az ajtón kívül kéne nyomkodni. Mondtam neki, hogy engem nem zavar, de bármelyik szavazó kiverheti a patáliát, és akkor jegyzőkönyv, talán rendőrség, eljárás...szóval kell ez a nyavalyának. Végig elég jámbornak tűnt, és még az érvelésemet is érthette (amikor ebéd közben beszélgettünk), ezt a képet azonban egy szempillantás alatt szétzúzta, amikor a számlálás lezárultával majdnem nekiment az elsőként említett, nagymama-szerű nőnek. A dolgomat intéztem, amikor azt hallom, hogy a nő valamire válaszul azt mondta, hogy "de hát akkor a Jobbik rasszista", mire a 'srác' egy hőbörgő kamasz bunyó előtti hangsúlyával kérdezett vissza, hogy "Mit rasszista? Mit rasszISTA?!", majd folytatta, hogy a cigányok a rasszisták, mert...mindegy, a szokásos jobbikos lózungok. Nemcsak ebben az értelemben archetípus ő is, hanem azért is, mert szinte tökéletes mása volt egy régi ismerősömnek. Nemcsak a biológiai felépítése, de még a hangja is ugyanolyan volt.

Az MSZP által delegált vénember normál körülmények között nagyon idegesítő lett volna, de most jobban örültem neki, mint az elődeinek. Buszvezetős nadrág, szandál kék zoknival, kötött pulóver. Ő már nagyon sokadszor van, mindent tud, mindent jobban tud, mindenhol dolgozott, mindenkit ismer, és mindenről eszébe jut valami sztori, amit bárki/akárki/mindenki szavába vágva is elmesél, még akkor is, ha éppen nyolcan állnak sorban, és a bizottság minden tagja elfoglalt. Mivel csak alig több mint négy órát aludtam, és még három kávé is csak alig tudott ébren tartani, nem is volt olyan nagy baj, hogy ennyit sztorizott. Volt, ami elterelte a figyelmemet a kimerültségemről és a hátra levő idő állandó figyelésétől. Remélhetőleg az utolsó alkalom volt, hogy MSZP-s delegált jutott ebbe a szavazókörbe, és legközelebb már erre sem telik majd nekik. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg, és nem a bácsinak szólt.

Amikor a másik önkormányzati tagot megláttam, egyszerre állt meg bennem az ütő, és ült ki az arcomra egy szélütésen átesett fogyatékos bárgyú félmosolya. Ott ült, méghozzá teljes életnagyságban az a nő, aki miatt mindig többször elmondtam a pártszervezetnél, hogy "Nem, nem abban a szavazókörben szeretnék lenni, amelyikhez én is tartozom, hanem a másikban"... szóval ott ült Aranka, a közvetlen szomszédom, az utálatos, a mindig minden ellen tiltakozó, a nagyanyámat megríkató, az ajtaját mindig csapkodó, ugyanakkor ha nálam kicsit hangosabban nevető, pár fős társaság van, akkor hajcsavarókkal becsöngető és 20:30-kor rendőr hívásával fenyegetőző nyugdíjazott orosztanár és aktív boszorka. Aranka ilyetén közelségének azért sem örültem, mert a lakótelepi, vékony falakra és a még vékonyabb ajtókra való tekintettel nyilván jó pár alkalommal volt fültanúja a lakásomban felhangzó "Itt harapdálom a mellbimbódat, te meg máshova figyelsz?" jellegű felkiáltásoknak, szóval tuti vágja, hogy mi a helyzet. Szerencsére a magánéleti dolgokra nem nagyon kérdezgetett rá, csak a macsekkal meg a sulival kapcsolatban érdeklődött. Én kerültem is a vele való beszélgetést, de szerencsére megtalálta magának a női szakaszt, így nem zaklatott engem. Megtudtam viszont róla, hogy nagy egészség-fan, de az a beteges szintű. Mindenféle bajból ki volt okosodva, és mindenre egy csomó gyógymódot sorolt, amiket különféle szakkönyvekben és magazinokban olvasott, sőt, fejből is tudta a termékek és metódusok neveit, amiket bőszen ajánlgatott a többi bizottsági tagnak. Ennek ellenére sokkal normálisabb nő, mint amilyennek tartottam, és meglepően türelmes.

Ezt a tulajdonságát a szavazatszámláláskor sikerült megmutatnia, mivel volt még egy SZSZB-tag, akit szándékosan a végére hagytam. Én még ennyire hülye és egyben szerencsétlen embert nem láttam, pedig volt már dolgom pár szellemi antitalentummal. Egy 60 körüli, aránytalan testfelépítésű, szemüveges nőt kell elképzelni, aki úgy ült ott végig, mint valami varjú. A hangja is olyan volt, mint egy varjúnak. Soha semmihez hozzá nem szólt, csak nézett csodálkozó szemekkel, és a történetek végén gyakran megjegyezte, hogy "eérdekess". Ez volt az egyik jellemző mondata, a másik a "jaaa...", egy harmadik pedig a "jó, csak azért szólok, hogy szóljatok". Megfigyeltem egyébként, hogy a szellemi leárnyékoltság egyik tipikus jele az, amikor valaki a mondatai java részét mindig csak elkezdi, és egy tagmondat után a végük el is veszik az éterben. Ez már a sokadik ember volt, aki ezt csinálta, és a sokadik ember, aki segghülye is. Ez az Ica (mert így hívták) mindent, de MINDENT elrontott. Feltételezné-e valaki, hogy 4 db szavazólap lebélyegzése problémát jelenthet bárki számára is? Na ugye, hogy nem. Pedig neki nem ment ez sem zökkenőmentesen, és akkor a számlálásról ne is beszéljünk, azaz de. Megtárgyaltuk, hogy az urnák kiborogatása után először típusonként válogatjuk szét a szavazólapokat, majd az egyes kupacokat külön is szétválogatjuk, a szavazatok szerint. Ez a nő meg nem fogta föl, hogy a két A4-es lap mellett két A5-ös is van, és azok nem ugyanazok. Kérdőre vontuk, hogy akkor most nem a megbeszéltek szerint csinálja, mire bizonygatni kezdte, hogy dehogynem, és bazdmeg nem fogta föl, hogy mi a helyzet. Egész nap azokat a kurva szavazólapokat bélyegezte, és nem esett le neki, hogy nem ugyanabból ad kettőt, hanem négy különféle papírt nyom a szavazók kezébe. Mekkora IQ kellhet ehhez 13 órányi gyakorlat után? Na, de nem is ragozom tovább, mert csak felbaszom magam megint. Ha nem ez a nő van, szerintem fél órával korábban végzünk, ő ugyanis egyszerre érzett késztetést a segítésre és arra, hogy mindent elbasszon, amihez hozzányúl. Ezért kellett bizonyos kupacokat hatszor újraszámolni, ezért ment föl egyre a pumpa mindenkiben, ezért fakadt ki a szoci vénember, és ezért kapott durvább beszólásokat is majdnem, Aranka azonban a védelmére kelt, és mindenkit finoman csitított. Ennek folytán meg is örökölte a nőt, aki mindig igyekezett az ő keze alá dolgozni, ergo triplázni a munkáját, és bár láttam, ahogy az alkalmi mentor arca egyre jobban felhősödik az idegtől, egy rossz szót nem szólt. Le a kalappal.

Mindezek után szerintem nem csoda, ha úgy kimerültem, mint eddig még soha. De vigasztal a tudat, hogy normál körülmények között most 3,5 évig nem kell megint szavazatot számolgatnom.

 

...már hónapok óta írni akarok, de eddig képtelen voltam eljutni idáig, most meg már nem sok értelme van. De ha már egyszer eltökéltem magam, akkor utólag is írok pár sort róluk — pontosabban az őket érintő véleményemről — mert hát utólag, nem utólag, mégis csak előfordulhatott az Úr 2010. esztendejében, hogy egy ilyen formáció borzolhatta a demokráciában és az ideáltipikus állapotokban, tiszta fogalmakban hívő állampolgárok jóérzését.

Ha akkor sikerül összehoznom ezt a bejegyzést, amikor még a kopogtatócédulák gyűjtése ment, igencsak szembe mentem volna a mainstream bloggerekkel és internetes megmondókkal, merthogy tapasztalataim szerint szinte az ájulásig sikerült jutni ennek a 'pártnak' az ajnározásában. Nem ez lett volna az első eset, hogy amíg mindenki A-t mond, én B-t, és most is fenntartom azon véleményemet, hogy az MKKP választáson való indulásának ténye és eleve már annak lehetősége is a demokrácia arcul csapása. Nem a humorérzékemmel van baj (ezt talán elég sokan alátámasztanák), és nem is a politikai humorral magával, mert annak is helye van, akár még a Parlamentben is, hanem azzal, hogy bár ez a fajta humor önmagában okés, de a képviselőinek meg kellett volna torpanniuk a politikai alrendszer pereménél. Ők azonban átlépték a határvonalat...

...és velük együtt a demokráciáért egyébként reggeltől estig pityergő, sikoltozó, gyászoló/stb. (kívánt rész aláhúzandó) médiumok is, akik a választási témára keretül kapott műsoridőt, újsághelyet ezen abszurd baromság komoly arccal való taglalásának szentelték, a valóban komoly témák helyett. Így volt Kósa-Szijjártó 100 évre romba döntötte a forintot, meg MKKP, más nem is történt az országban... Különben sincs a kormánynak programja (páros napon), egyébként meg felháborító, hogy senkivel nem egyeztetnek, és százszámra fogadják el a törvényeket (páratlan napokon). Vajon ki mindenkinek tűnik fel ebben az ellentmondás? Gondolom, ezen médiumok kimondottan örültek volna, ha az MKKP végül összegyűjti valahol a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát, mert akkor lehetett volna aztán tort ülni a demokrácia felett, örvendezni azon, hogy a párt kimutatható mértékű eredményt ért el itt vagy ott, majd azon heherészni, hogy vajon akkor most milyen lépéseket tesznek a "több mindent, kevesebb semmit" törekvés vagy az évente +x nap irányába. Ha nem a Gyurcsány-féle "akinek nem tetszik, el lehet menni" demokrácia van, akkor már nincs is, és nem is kell, ugyebár.

De miért félteném a demokráciát a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól és minden más, a jövőben színre lépni készülő hasonló formációtól? Mert olyan 'választási programmal' indultak, ami nyilvánvalóan megvalósíthatatlan, ezt taglalni sem kell. Megtehették? Meg, mert a választási eljárásról és a pártokról szóló törvényekben nem került szabályozásra, hogy ezt ne lehessen. Oké, megmutatták a kiskaput, de ez a kiskapu eddig is ott volt, csak éppen senkinek, még a legantidemokratikusabbnak tartott pártoknak sem jutott eszébe élni vele. Nem volt pofájuk, vagy úgy gondolták, azzal csak ártanának maguknak, de mindegy is, hogy miért nem. A lényeg, hogy az MKKP prominensei a hatályos törvények felhasználásával, és a torz értékrendű médiaszereplők hathatós támogatásával gúnyolták ki a demokratikus intézményrendszert magát. Én ezt nem engedném. Nem engedném, hogy bármely formáció így lépjen a politikai palettára, a nyilvánvaló pénzpocsékolás és a toldozott-foltozott demokratikus berendezkedés további kárára. Internetes humor-oldal, könnyed, esti szórakoztató műsor keretében oké, nevetünk, de az adófizetők pénzéből, álproblémákat előszedve, más pártok plakátjainak leragasztásával kivitelezve számomra ez már nem olyan vicces.

Mert ott volt ugye az érv, hogy mert megtehették. Ezt ecseteltem az imént.

Aztán ott volt, hogy a jelenlegi politikai elit leszerepelt, és ezért. Pontosan mit is értünk ezalatt? Ha a korábbi kormány- és közigazgatási elitet, akkor ők azért a demokrácia keretein belül meg is bűnhődtek. Borzalmas vereséget szenvedett az MSZP, az SZDSZ és az MDF pedig gyakorlatilag megszűnt létezni. Nem beszélve arról, hogy a bűncselekményeket elkövető korábbi politikusok sorra megbűnhődni látszanak  a törvényellenes cselekedetekért, csak éppen ehhez kell még egy kis idő. Szintén a demokrácia keretein belül megváltozott a parlamenti pártok és képviselők összetétele is, hiszen bekerült két új párt is. Korábban mindenki a kétpárti váltógazdaságtól rettegett, de ez a 'veszély' elhárult. Vagy talán pár hónappal a választás után máris leszerepelt az elit? Az LMP is? Hiszen még idő sem volt erre! Indokolatlannak érzem ezt a hivatkozást...

...ahogy azt is, hogy "nem változott semmi". Döntsük el, hogy akkor most a rengeteg elfogadott (jó vagy rossz) törvény valóban el lett-e fogadva, és hogy bizonyos átfutási idő után lesz-e bármilyen hatásuk (szintén jó vagy rossz), vagy nem történt semmi. Döntsük el, hogy a 2/3-os felhatalmazással rendelkező, demokratikusan megválasztott kormány a saját képére ír-e át olyan dolgokat, amikhez a korábbi kormányok kevésnek bizonyultak, és ennek lesz-e egy idő után bármi következménye (társadalmi hatások tekintetében), vagy sem. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, szerintem ennek a sok törvénynek lesz változtató hatása, és szerintem a 2/3-ot igénylő változásoknak is, csak éppen nem májusról szeptemberre. Így ezt az érvet sem tudom elfogadni, vagy, hogy még egy harmadik 'nem' is legyen, vajon egy ilyen brutális társadalmi és gazdasági problémákkal küszködő ország átvételekor joggal várhatjuk-e el, hogy az új kormány — jóformán a részletes állapotokat sem ismerve — a hatalomra kerülése után 3 hónappal máris egy újpesti panelban élő számára is érzékelhető változásokat hozzon a mindennapokban? A válaszom benne van a mondatban.

Szóval semmilyen érvet nem tudok felhozni amellett (nyilván a végtelen elfogultságom miatt...), hogy most vagy később legyen egy olyan politikainak mondott formáció, ami eleve egy nyilvánvalóan kivitelezhetetlen programot meghirdetve 'méresse meg magát' egy demokratikus ország választási mechanizmusában. Sem Kétfarkú Kutya, sem Háromfarkú Kígyó, sem más néven.

Külön öröm, hogy nem jött össze nekik a szükséges kopogtató, és ezen a témán már csak én rágódom, mindenki más már továbblépett rajta (jó, én is csak azért, mert eltökéltem, hogy ezt a bejegyzést megírom).

Tűzoltás, tűzoltás. Külön meg akartam írni a szavazóköri élményeimet már az első forduló után, de erre csak most kerül sor, összevonva a második fordulós eseményekkel. Merthogy ugye senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy 979 a szabadidejéből több, mint egy napot feláldozott azért, hogy a kedves, demokratikus jogaikkal élni kívánó szavazók emberi körülmények között adhassák le voksukat az általuk támogatott pártra/listára, avagy — ahogy azt később látni fogjuk — senkire. Nem csak pofázok, teszek is.

A szavazóköri munka az úgy néz ki, hogy először is fel kell kelni jó korán, esetemben hajnali 4:45-kor, hogy 5:30-ra odaérjek, a 3 percre levő általános iskolába. Fél 6-ra már elvileg meg kell számolni az összes szavazólapot, hogy valóban annyi van-e, amennyit elvileg kiküldtek, aztán az urnákat össze kell állítani, a tollakat kihelyezni, az asztalokat, székeket beállítani, a szavazólap-mintát és a tudnivalókat tartalmazó plakátot kiragasztani, meg ellenőrizni a helyiséget, hogy nincs-e valahol pártjelvény, csalásra lehetőséget adó eszköz, ilyesmi. Aztán ha ez mind kész, várni kell az első szavazóra, akinek speciális teendői vannak a többi szavazóhoz képest.

Az ilyen tudnivalókat persze már a választás előtt tudtunkra hozzák, mert először is esküt kell tenni, aztán egy fejtágítást is tartanak, majd az eskütétel után — delegáltak esetében — egy pártszintű okosítót is végig kell ülni, ahol a korábbiakhoz képest specifikus információkat is meg kell jegyezni. Nálunk például meg kellett nézni egy oktatófilmet, ami egy kicsit antik lehetett (annak ellenére, hogy a mostani választásra készült), mert itt még az MSZP-s volt a csúnya, gonosz csaló, holott nagyot fordult a világ, és manapság a jobbikostól kell inkább tartani. Ők ugyanis hajlamosak a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyni. Mivel ez a választás nekem már az 5. (és 6.) volt, sok újat nem tudtak mondani, maximum az előző választás óta történt törvényi változásokkal kapcsolatban okosodhattam. Az eskütétel utáni fejtágítót szépen ki is hagytam.

Az első szavazó tehát máshogy szavaz, mivel amikor bejön, a hitelesítő lapra (amiből minden urnába kerül egy-egy) fel kell írni a névjegyzék szerinti sorszámát, neki meg mindenhol alá kell írnia a nevét. Aztán megkapja a szavazólapot, leszavaz, majd mielőtt bedobná, minden urnába bele kell néznie, hogy azok üresek-e, és előtte kell lepecsételni, leragasztani mindet. Utána mehet a dolgára. A többi szavazó már csak jön, aláír, bedob, mehet.

Az unalom mellett elvileg a többi pártdelegált lehet kihívás, ha azok esetleg ezzel-azzal próbálkoznak, vagy kötekednek. Nálunk szerencsére összeszokott kis csapat van, és igazán jó hangulatban telik el az a kb. 15-16 óra. Tudni érdemes, hogy a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) egyrészt választott tagokból, másrészt delegált tagokból áll, rajtuk kívül pedig egy jegyzőkönyvvezető segíti a munkát, utóbbi a helyi önkormányzat alkalmazottja, és nem tagja az SZSZB-nek. A delegált tagokat a pártok küldik (nálunk MSZP, JOBBIK, FIDESZ), munkájuk ingyenes, viszont a választást követő napot a munkáltatójuk köteles kiadni szabadnapként, amire átlagbért kell fizetnie (ezt megigényelheti az önkormányzattól), a választott tagok pedig olyan önkéntesek, akiket az önkormányzat küld a szavazatszámláló bizottságokba, és a munkájukért kb. bruttó 15000 Ft jár. A bizottság elnöke nem lehet delegált tag, ezen kívül pedig a nap folyamán a tagok létszáma nem csökkenhet 3 fő alá, merthogy akkor az SZSZB határozatképtelen lenne. Pár szóban a csapat tagjairól.

1. A jegyzőkönyvvezető: egy 40-50 közötti, dekoratív nő, akinek egy 16 éves kamasz fia van. Jellemzője, hogy szeret előre dolgozni, nem csoda, ha az épületben található 6 szavazókör közül mindig mi vagyunk az elsők számoláskor. Tök normális, kedves, érdeklődő és humoros.

2. Választott tag 1: egy nyugdíjas mammer, aki egyébként abszolút FIDESZ-szimpatizáns. Amikor nincs hallótávolságon belül ellenérdekelt fél vagy szavazó, mindig odasúg, és vagy érdeklődik vagy szurkol. Komoly hátulütője, hogy nem megfelelően használja a szavakat, ezért gyakran kioktatónak vagy hivatalnoki-stílusúnak tűnik a mondandója, pedig csak segíteni akar. Ő szokta pecsételni a szavazólapokat (mindig ugyanott, ahogy abban előre megegyezünk).

3. Választott tag 2: egy másik nyugdíjas, aki egyébként nagyon is fiatalos. Unalmas perceinkben mindig számtalan sztorival hozakodik elő, amiken jókat derülünk. Energikus, jó kedélyű és baromira emlékeztet a nagybácsim feleségére, aki anyám helyett anyám volt. Ő szokta húzogatni a vonalakat a megjelentek számáról, amit gyakran elront, mivel minden egyes kisgyerek érkezésekor felpattan, hogy pogácsával kínálja meg a őket (az ellátmányunkból), utólag így mindig egyeztetni kell, hogy akkor kit húzott be és kit nem. Bár nem egyértelmű, de erős a gyanúm, hogy a szavazókörön kívül ő is FIDESZ-szimpatizáns.

4. Választott tag 3: egy harminc vége felé közeledő dagi nő, aki nagyon jámbor,  ugyanakkor az elnöki teendőit mindig alapos felkészültséggel és határozottsággal látja el. Viszont érti a poént. Egyébként valami nyugdíjasotthonban dolgozik mint szociális munkás, így a szociális érzékenysége igen magas. Ő szokta ellenőrizni a megjelentek okmányainak megfelelőségét, érvényességét.

5. MSZP-s delegált: az utóbbi választásokon ez a poszt cserélődött leginkább, de leszámítva a legelsőként megismert hülye vénasszonyt, mindig nagyon normálisak voltak. A mostani pasi az előző unokatestvére (hiába, náluk ez a szimpátia családi vonás), egy harmincas, löttyedt-duci, rothadó fogú tudálékos alak, aki egyébként szintén elég jámbor. Nagy fanja a fantasy történeteknek (mint én), öt macskája van (a második fordulóra már hat), szóval ez is közös nevező volt köztünk, és megszállottja a katonai témáknak. Fejből vágja a fegyverek típusait, paramétereit, mikor melyiket kik használták és hol, cserébe viszont másról sem tud beszélni. Amikor mégis, akkor vagy valami ismerőse meghökkentő esetét tárja elénk, vagy a baráti körének kiterjedtségét ecseteli, vagy kijavít valakit közülünk, ha az egy tudományos témában beszélgetve — szerinte — valami téves dolgot állít. Szóval csupa kisebbségi komplexus.

6. JOBBIK-delegált: előzetesen tőle tartottam a legjobban, mivel legutóbb egy nagyon hülye pasit küldtek, aki képtelen volt felfogni, hogy a szavazókörben nem pofázunk politikáról. Ilyenkor van egy nagyon törékeny béke-állapot, amit nem célszerű felborítani, márpedig a politizálással az nagyon könnyű. Sokszor kénytelen voltam magam leállítani, ami azért elég kellemetlen, de alkalmanként magamra vállaltam a terhét. Most viszont a holnap ballagó húgommal egyidős kiscsaj volt a küldöttjük, akit még a Fidelitasból ismertem, megnyugodhattam tehát, mert nem ellenséggel kellett egy levegőt szívnom. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam, hiszen nem tudtam róla, hogy közben kilépett a FIDESZ ifjúsági szervezetéből, és a JOBBIK-nál landolt, de amikor elmesélte miért, nem döbbentem meg nagyon, csak nyugtáztam, hogy akkor ő most szembesült egy politikai szervezet belső működési mechanizmusaival. Hiába, idealista még szegénykém. Egyébként ő olyan mindenre rácsodálkozó típus, aki issza a tájékozottabbak szavait, azért is lehetett, hogy komolyan elhitte, a Jobbik lehet a választás győztese, de legalábbis Gyöngyösön a Vona Gábor úgyis első lesz. Egyik sem jött be. Két apró baj volt vele. Egyrészt képtelen volt a számolásra, ami a nap végén elég idegesítő volt (állandóan más eredmény jött ki neki, ezért többször feleslegesen kellett újraszámolnunk), másrészt a szavazólapok szortírozásakor folyamatosan kommentálta az eredményeket, ami egyrészt szintén idegesítő, másrészt provokatív (lehetett volna, ha az MSZP-s nem olyan békés természetű).

7. FIDESZ-delegált: azaz én. Meséljek magamról?

Szóval ennek a csapatnak kell elviselnie egymást és azt a 13 órát, ami reggel 6-tól este 7-ig eltelik, majd azt az 1-1,5 órát is, ami a számolással zajlik. Utóbbi már izgalmas, de nap közben ott lenni borzalmasan unalmas. Még amikor szavazni jönnek, csak-csak, de az a baj, hogy nálunk ilyenkor is a választott tagok dolgoznak, mi meg csak nézünk ki a fejünkből. Akkor jó, amikor valaki kiesik, mert ebédel vagy elmegy szavazni, és be lehet huppanni a helyére valami értelmes tevékenységet végezni. Közben viszont megy a traccsolás, az unalomból evés, az óránkénti rágyújtás, az álmosság-rohamok túlélése, és a hátra lévő idő számolása (3 órán belül én már percekben nyomom). Ráadásul mivel ezúttal itt is két forduló volt (eddig mindig csak egy volt, MSZP-s győzelemmel), én úgy éreztem, a második forduló minden órája hozzáadódik az első forduló 13 órájához.

Szóval ettem. Az ellátmányunk fejenként 1 sportszelet, 1 Balaton szelet, 2 kiflis szendvics (sonkás és szalámis), 1 alma, egy ebéd ((hideg-) rántott hús, töltött comb, rizs, tört krumpli, csalamádé és sütemény), kollektíve pedig 3 flakon savas ásványvíz, 4 flakon mentes ásványvíz és vagy 2 kiló sajtos pogácsa (gyerekeknek osztogatva), de kapunk még menzás teát és random időpontokban kávét is, amikor a zsúrkocsit tologató iskolai alkalmazott arra jár.

Mit lehet még ezen kívül csinálni? Én például — részben önkéntelenül — a szavazókból szoktam fejben csoportokat képezni. Hiába, a szociológiai érdeklődés. Megosztok most ezek közül párat:

— a szoci öregek: mivel a szavazókörünk 7 lakótelepi lépcsőházból áll (kb. 970 szavazó) ezek jócskán felül vannak reprezentálva. Ők nyerik meg általában az első fordulót is a teljesen jellegtelen Kiss Péter elvtársnak. Az öreglányokon annyira még nem látszik, de a tatákról ordít, mert látszik a ruházatukon, a jellegzetesen hátra hajolajozott fejükön és a 72-ben készült szemüvegeiken. Jellemzően a reggeli és délelőtti órákban jönnek, hiszen egyrészt fegyelmezett szavazók, másrészt akkor még van energiájuk ilyesmire.

— a halál előtti öregek: párthovatartozásuk nem ismert, közös nevezőjük viszont, hogy 80 felett vannak, és ezt a tudtunkra is hozzák. Sokszor már hiányzik nekik ez-az (szem, fül, lábak, stb.), járni is alig bírnak, és gyakorlatilag vakok. Azért mindig elismerően nyilatkozunk róluk, hiszen becsülendő, hogy még ilyen korban is fontosnak tartanak egy választást.

— a tudatlanok: ez legnagyobb csoport. Alfajaik a 'fogalmuk sincs semmiről' szélső értéktől a 'minden szart megkérdeznek' szélső értékig terjednek. Okmányok nélkül jönnek szavazni, szabadkoznak a választási értesítő elvesztése miatt (holott az csak segít, de nem kötelező), megkérdezik, mit kell csinálni, szavazólap nélkül indulnak a fülkébe, forgatják a névjegyzéket (amit fejjel lefelé kell aláírni), a boríték iránt érdeklődnek (ami nem kötelező, de nélküle nekünk könnyebb a nap végén), meg amit még el lehet képzelni.

— a gyerekesek: ők is sokan vannak, nyilván azért, mert nemcsak magukért, hanem friss utódaik sorsáért is aggódnak. A gyerekeket persze magukkal kell cibálni, akik ordítanak, futkosnak, biciklivel jönnek, és ordítva érdeklődnek szüleiktől, hogy azok kire szavaztak.

— a vicceskedők: végig poénkodnak, és megjegyzéseket tesznek mindenre. Jellemzően persze elcsépelt és humortalan közhelyeket pufogtatnak, ami újra meg újra azért elég idegesítő. Egy részük úgy jön el szavazni, hogy szándékosan érvénytelenné teszi a szavazatát, kis virágokat rajzol a köröcskék köré vagy éppen horgas orrot, és megjegyzést fűz a szavazólapra. Például: "ez a szavazat szándékosan érvénytelen". Megvan róluk a véleményem, ahogy azokról is, akik üres szavazólapot dobnak be.

— a mogorvák: ők úgy tesznek, mint akiket fegyverrel kényszerítenek a szavazásra. Pattogóan beszélnek, összeszorított szájjal közlekednek, dúvad módon néznek, dobálják az irataikat, ingerlékenyek és viharosan távoznak.

— a botrányosak: ők szándékosan olyan dolgokat csinálnak, amiről nyilvánvalóan tudják, hogy nem szabad. Például az orrunk előtt húzzák be az ikszet, lehetőleg jó sok kommentárral megtoldva, sőt, még bénáznak is, méghozzá jó látványosan. Vagy például szavazás közben jó hangosan zsidóznak, Orbánoznak vagy komcsiznak. Mások az asszony szavazatát ellenőrzik, mindezt persze előttünk. Utálom őket. Enyhébb fajtájuk a ruhájukon pártjelvényt vagy Nagy-Magyarországot ábrázoló valamivel érkezők, akik szerencsére egyébként jámborak.

— a fiatalok: ők inkább délután jönnek, és sajnos nagyon kevesen vannak. Szégyen, de valahol érthető (a fiatalok általában kevésbé aktívak a politika terén). Akik jönnek, azok is elég mulyák, viszont egy részük nagyon helyes. Van például egy testvérpár, akik közül az egyik deszkás ruhát, a másik divat-ruhát hord, de mindketten nagyon dekoratívak. Lehet szemet legeltetni... Ja, de a szomszéd szavazókör egyik bizottsági tagja, na az aztán jól néz ki, kár, hogy Narcissus elbújhat mellette.

Miközben 13 órán keresztül álljuk a fenti típusok (és sok másik) hullámokban ránk törő támadását (olyan, minta busszal jönnének, holott közel-távol nincs tömegközlekedés), csak apróbb vis major helyzetek törik meg az egyhangúságot. Például egy darázs, ami megcsípi Választott tag 2-őt, vagy két cigány szavazó, akik a helyiségben található cimbalom láttán rögtön felajánlották, hogy elviszik azt, ha zavar minket, és egyébként meg hallgassuk a Rádió C-t, mert olyankor olyan zene van benne, hogy attól egyszerre sírunk meg nevetünk. Mellesleg a szavazókörben (ami egy általános iskolai osztályterem), voltak kivágott tulipánok meg egy táblára mágnesezett vörös szegfű is, a cimbalom meg csak azért nem volt pártjelvény, mert most nem indult az MCF-Roma összefogás párt...

7 órakor aztán kezdődhet a számolás. Ilyenkor bezárkózunk, mindent elpakolunk (főleg a tollakat), kiöntjük az urnák tartalmát, aztán elkezdünk szortírozni. Miután minden kupacot szétválogattunk, elkezdjük a kötegeket megszámolni. Az érvénytelen szavazatok hátlapjára ráírjuk az érvénytelenségi okot (mindenki aláírja), majd a többször átszámolt kötegeket átkötjük, az eredményeket pedig felvezetjük egy jegyzőkönyvbe. Ha minden mindennel stimmel, aláírjuk a jegyzőkönyvet, majd egy fénymásoló segítségével minden delegáltnak készítünk egy-egy másolatot, amit az a végén elvisz a saját pártjához, a helyi irodába.

Nekem ez onnan 4 sarokra van. A pártnál persze nagy a nyüzsgés, terülj-terülj asztalkám és eredményvizslatás zajlik, amiből ezúttal nem kértem. A tévét úgysem hallani a zsivajtól, én meg jobb szeretem ilyenkor a nyugalmas kis lakásomban követni az eseményeket. Leadom tehát a jegyzőkönyvet, maradok vagy 20 percet, csak az illem kedvéért, aztán csendben lelépek haza. Úgyis kibaszott fáradt szoktam lenni a végén.

Már csak az a kérdés, hogy ősszel vajon 1-től kezdem majd az órák számolását vagy 27-től?

...legalább is aki a szájára veszi e két téma valamelyikét, az minden bizonnyal úgy gondolja, hogy tudja is, miről beszél.

Én viszont nem gondolom úgy, hogy a politizáló emberek rendelkeznek is azzal a tudással, ami alapján meg mernek nyilatkozni, és az utóbbi hetek politikai témájú blogbejegyzéseit, azok hozzászólásait, a Facebookos megnyilvánulásokat, az msn-beszélgetéseket vagy a netes napilapok megtárgyalható bejegyzéseit olvasva csak az eddiginél is jobban erősödtem meg ebbéli hitemben. Tisztelet persze azon keveseknek, akiket az utamba sodort a sors, és akikkel azért lehet nagyon jól politizálni, mert egyenlő felek, mert rendelkeznek azzal a minimummal, ami feljogosítja őket arra, hogy ilyetén témájú kijelentéseket tegyenek.

Mielőtt valaki máris felhúzott szemöldökkel vetné bele magát a további tartalomba, itt hívnám fel a figyelmet, hogy az alábbiak nem konkrét személyekről szólnak, és ha bárki mégis magára ismerne, az nem a személye elleni támadás, hanem maximum önnön önismeretének diadala. Jelen bejegyzés pusztán az utóbbi hetek felfokozott politikai aktivitásának tapasztalatairól szól, legyen szó blogról, fórumról vagy személyes találkozásról. Ezt csak azért írom le, mert a választások körüli időszak felfokozott érzelmi állapotában bárki magára vehet valamit, ami nem neki szól, és nem is sértő szándékkal lett megfogalmazva.

És akkor rögtön az elején válaszolnám meg azt a jogos kérdést, hogy vajon én honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy politikához értő személyként tüntetve fel magamat, leszóljam a többséget. A közel 500 bejegyzésem között akadt már olyan, amiben ezt részletesebben kifejtettem, de a téma ezúttal is megköveteli, hogy egy pár szóban összefoglaljam. Szóval kb. 15 éve foglalkoztat a politika, kb. 13 éve aktívan foglalkozom is vele, ami azt jelenti, hogy naponta órákat töltök a nyomon követésével, ide értve nemcsak a napi híreket, de a háttérműsorok hallgatását vagy az aktuálpolitikai (esetleg történelmi) témájú könyvek olvasását is. 1997. óta minden választáson és szavazáson részt vettem, immár 5. alkalommal szavazatszámlálóként is. 6 éve vagyok tagja egy pártnak, megtapasztaltam az aktivista lét minden dimenzióját (olyanokat is, amiket sokan elképzelni sem tudnak), és egy kicsit a hatalom szele is megcsapott. Az egyetemi létemet eredetileg politológus hallgatóként képzeltem el, de aztán inkább a szociológiára mentem, ami nem sokkal van odébb. Politikai szociológia, tömeglélektan, közgazdaságtan, demográfia, közigazgatás és még számtalan más tudomány mélyítette hivatalosan is a tudásomat (benne van az indexemben) a legkülönfélébb neveken. Lehet, hogy egyesek számára mindez kevés, vagy csak vagizásnak tűnik (akinek igen...na arról szól például ez a bejegyzés), de én nem annak szántam, pusztán azért írtam le, hogy alátámasszam, én miért gondolom magamról, hogy megfelelek a politikai vitapartnerség minimális követelményeinek. Na, de ki az, aki viszont — legalább is szerintem — nem?

— akinek semmilyen értékrendje nincsen. Aki csak úgy van a világban vagy letagadja az általa elfogadhatónak tartott paradigmákat vagy ideológiai paneleket, az bármilyen politikai vitában hamar elveszti a fogódzóit. Egyszerűen bárhol is kezdje az ember a vitát, óhatatlan, hogy rövid időn belül az elmélyül, a mélyben pedig vagy erős gyökereknek kell lennie, vagy nincs ott semmi. Mindegy, hogy valaki konzervatív, liberális, szocialista, kommunista, fasiszta, anarchista vagy nihilista, esetleg bármi más, hiszen a vitapartneri minőségét ez nem befolyásolja, az viszont igen, ha a világot mindig a pillanatnyi hangulatának szűrőjén keresztül nézi.

— nem vitapartner az, aki érzelmi alapon politizál. Nem az a baj, ha valaki elfogult, hiszen az az értékrendjéből egyenesen következik, és nem is az, ha hülye, hanem az, ha az érvekre érzelmekkel válaszol. Az Orbán-fan öreglányok, Gyurcsány hasonlóan elvakult hívei, a Kunczéra a kellemesnek vált hangja miatt szavazók, a saját pártjuk kritikája miatt megsértődők nagyon hamar eljutnak arra a pontra, ahol anyázásba kezdenek, és ahonnan már nemigen van visszaút. Néha én is nehezen fogom vissza magam, hogy ne kezdjem el címkézni a másikat, de ezt akkor sem azért teszem, mert a másik mondjuk szocialista, hanem azért, mert hülye. A hülyeséget képtelen vagyok nem szóvá tenni (és ebből nem következik egyenesen, hogy amit szóvá teszek, az hülyeség).

— aki nem rendelkezik olyan alapvető politikai műveltséggel, mint például a fenti ideológiák felszínes ismerete, a demokrácia működésének ismerete, a közigazgatás működése, a politikai alrendszerben működő mechanizmusok ismerete, a pártok frontembereinek és azok pozícióinak ismerete, és hasonlók. Nyilván ezt nem politológusi szinten kell ismerni, hiszen arra ki lenne képes? Néha még én is zavarban vagyok, hogy akkor most mennyi is a parlamenti képviselők száma, de nyilván ez a zavar csak átmeneti. Aki viszont azt gondolja, hogy a demokrácia kábé azt jelenti, hogy "azt csinálok, amit akarok", az hülye, és nem vitapartner. Aki azt hiszi, hogy az utóbbi 8 évben Orbán Viktor volt hatalmon és az Őszödi Beszédet is ő mondta, az hülye, nem vitapartner. Aki azt gondolja, hogy egy országban a hatalommal nem rendelkező ellenzék tehet a fennálló állapotokról, az szintén hülye. Aki szinonímaként vagy következetesen rosszul használja a fasiszta, náci, soviniszta, hungarista, irredenta, stb. szavakat, az megint csak hülye. Ilyesmire gondolok ebben a pontban.

— aki nem képes folyamatában látni a dolgokat. A kedvenc példám erre az, amikor valaki belelapoz egy könyvbe, elolvas belőle egyetlen oldalt, majd ez alapján nyomban véleményt alkot az egészről. Mi alapján? Ha nem tudja az előzményt, azt sem érti, most mi történik és miért, és a mostani történéseknek mi lehet a következménye. Ez a politikához hozzászólók köreiben sajnos igen elterjedt jelenség, és engem nem kevésbé zavar, mint a fentiek. Attól, hogy az illető előző nap megnézte az esti híradót, meg elolvasott 2 közéleti írást, még nagyon messze van attól, hogy megszólalhasson. Ehhez bizony vagy tanulni kell vagy olvasni vagy tapasztalni, de inkább mindhárom együtt.

— szorosan az előzőhöz kapcsolódik az a fajta, aki nem látja az ok-okozati összefüggéseket (sem). Akinek nincs elegendő közéleti ismerete, annak megszólalásaiból gyakran az tűnik ki, mintha minden vagy ad hoc vagy ab ovo alapon történne. Pedig minél visszább megyünk az időben, a jelenre vonatkozóan annál több meghatározó okot fedezhetünk fel. A politika nem tegnap kezdődött Magyarországon sem, és nem random módon történnek benne a dolgok.

— aki nem képes a dolgok, az arányok összemérésére. Az ilyen embert jól jellemzi az "ezek mind egyformák" kijelentés, és ennek társai. Aki nem látja a fokozatokat és/vagy nem érzékeli a pólusokat a jó-rossz, helyes-helytelen, etikus-etikátlan, legitim-illegitim (stb.) viszonylatokban, az mit akar? Nem az a baj, ha ő helyesnek ítél valamit, amit én helytelennek (hiszen ez az értékrendekből is következhet), hanem az, ha nem érzékeli, hogy két adott dolog között létezik különbség. Jó példa erre egy volt kollégám, aki egyszer kijelentette, hogy Medgyessy Péter és Pokorni Zoltán egyformán bűnös besúgóság tekintetében. (Aki ezt most érti, az igen jó eséllyel megállja a helyét egy politikai vitában, de aki nem, az se keseredjen el, ez már jóval túl van az alapvető közéleti műveltség határán.)

— aki eleve torz szemüvegen keresztül látja a világot. Ez bizony, kedves meleg honfitársaim, leginkább rátok vonatkozik, mivel meglátásom szerint igen sokan vagytok, akik valamiféle homocentrikus világképpel élitek az életeteket. Pedig tudomásul kell venni, hogy a világ nem csak faszból és melegjogokból áll, a pártok pedig nem aszerint politizálnak, hogy azzal éppen mennyit ártanak vagy használnak a melegeknek. Az ilyen hozzáállás mindenhez egy nagyon torz látásmód, amin túl kellene lépni. Több melegblogger blogja például másról sem szól csak erről. Félreértés ne essék, az ilyen is kell, és én nagyon szívesen olvasom őket, mert valahol éppen azt pótolják, ami nálam kimarad. De azért ha az ember a bejegyzés végén lenyomja az entert, az élet többi területén ember és ne csak buzi legyen. Ez ráadásul nagyban hasonlatos a szélsőjobboldali emberek összeesküvések mentén gondolkodó részéhez, akik mindent a New York - Tel-Aviv tengely és a 'zsidóbérencség' viszonylatában értelmeznek.

Lehetne még sorolni, de felesleges, aki akarja, az ennyiből is megérti, mi a bánatom az esetek többségében. Mindez persze nem jelenti azt, hogy akinél a fenti pontok egyikét-másikát tapasztalom, azzal ne állnék le politikáról beszélgetni, vagy minden tekintetben hülyének tekinteném, csak éppen fennáll az esély, hogy előbb-utóbb rádöbbenek az egész beszélgetés értelmetlenségére vagy elvesztem a türelmem, és akkor csúnyán tudok visszaszólni. Van, akit nem is érdekel a politika, és ezzel sincs semmi probléma, de akit ez nem érdekel, az következésképp tájékozatlan, továbbá nem ért hozzá, így nagy horderejű kijelentéseket sem kellene tennie. Véleménye lehet, csak az észt ne ossza. Másrészt az sem baj, ha valaki fiatal, és még tapasztalatlan, hiszen senki sem születik tudással és tapasztalattal, de jó, ha az illető fenntartásokkal kezeli saját kijelentéseit is, és örökké ébren tartja magában a kételyt. Kamaszkoromban én is azt hittem, hogy majd jól megmondom a tutit, de az azóta eltelt 15 év alatt szép apránként rájöttem, hogy nem úgy vagy nem egészen úgy vannak azok a dolgok. A heteros traccsestjeimen gyakran találkozom ilyen magabiztos kis okostojásokkal, de ha az illető hajlandó belátni, hogy butaságot mond, akkor nincs akkora baj. Akkor van, amikor csak mondja...mondja...

...mint én most. Na jó, mielőtt befejezném, még annyit leszögezek, hogy a focihoz nem értek. Ezt bátran vállalom. Ahogy ezt a bejegyzést, bár tartok tőle, hogy egyes mondataim miatt mégis lesz, aki megsértődik.

Annyi minden másról szeretnék írni, ha lenne időm és energiám, de tegnap este egyes politikai fórumok olvasása közben annyira felbasztam az agyam, hogy a téma rögtön beelőzte nálam az összes többit. Ez pedig a Jobbik, annak politikusai és szavazói, és ha már róluk lesz szó, beillesztem a témát a sorba, aminek előző két része itt és itt olvasható.

JOBBIK

Ha erről a formációról akarunk beszélni, nemigen kell visszamenni az időben, max. 2006. előttig egy kicsivel. A párt kezdetben még csak nem is párt volt, hanem egy civil szervezet, Jobbik Magyarországért mozgalom néven. Kábé olyasmi lehetett, mint a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök, ami nem pártként, de a párttól elválaszthatatlanul, annak szatellitszervezeteként működött. Vona Gábor valószínűleg egy volt a sok polgári körös közül, ő azonban nem elégedett meg azzal, hogy kerti partikon meg szemétszedéseken a fennálló állapotokat szidja, hanem ennél tovább lépett, és megszervezte ezt a mozgalmat. Emlékszem, amikor már elég jelentős volt a szervezet, és több fórumon is szót ejtettek róla, Vona kijelentette, hogy a mozgalom nem fog párttá alakulni. A sikeresség azonban nyilván meglódította a fantáziáját, és pár hónappal a 2006-os országgyűlési választások előtt a társaival mégis pártot csináltak, ami nyomban össze is állt, a MIÉP-pel, önmagukat helyezve bele ezzel egy vissza nem csinálható képbe: szélsőjobboldali. Persze ha a szókimondás politikai tényezővé erősödéssel jár, az elvtársak úgyis lenáciznak bárkit, de a Csurka István vezette párttal való összebútorozás után még erre sem volt szükség. Gyanítom, hogy az igazi cél inkább az volt, hogy a hajdan prófétikus jóslatokkal teletömött, de a mellőzöttsége és az állandó pártszakadásokba belefáradt Csurka még megmaradt szavazóit felszippantsák. Ügyes!

A választáson ugyan különösebb eredményt nem értek el, de ez arra jó volt, hogy a régi MIÉP-esekkel azt éreztessék, a régi pártjuk teljesen alkalmatlan mindenre, és képtelen a Parlamentbe jutásra. Emellett elindult a porszívó, és az egyre hangosabb Jobbik szépen maga alá gyűjtötte a szanaszét szabdalt társaságokban aktivistáskodó tagokat. Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Kossuth téri tüntetők, hagyományőrzők, FIDESZ-ből kiábrándult rendpártiak, prominens közéleti személyiségek és értelmiségiek, aki csak volt. Amint így felduzzadtak, jött a Jobbik legzseniálisabb ötlete, a Magyar Gárda. Sokat tárgyaltunk már a gárdistákról, és az őket övező dolgokról, és most nem is az a lényeg, hogy mennyire legális vagy helyénvaló, hanem a tény, hogy ezzel úgy berobbantak a köztudatba, hogy még a politikával nem foglalkozó emberek figyelme is feléjük irányult. Magyarországon nehéz úgy politikai sikereket elérni, hogy egy szervezetnek nincs médiafelülete. Ez valahol biztosítja is a régi pártok hegemóniáját, de a Jobbik képes volt arra, hogy áttörje ezt a falat. Tényleg zseniális.

A labda fel lett dobva, és a közélet le is ütötte, pedig jobb lett volna, ha hagyja visszazuhanni és elgurulni. A magyar Gárdával való folyamatos foglalkozás, majd a szervezet betiltása csak tüzelte a szélsőjobboldalt. Nem árt tudni, hogy a politika ezen oldalán a legfogékonyabb a nép az összeesküvés-elméletekre, itt van a legtöbb tenni akaró, sőt, küldetéstudattal rendelkező ember. A Gárda betiltása az ő szemükben a saját igazságuk beigazolódása volt, ez pedig olaj a tűzre. Ennek folytán a jócskán felduzzadt szavazóbázis az EU-s népszavazáson összehozott 14%-ot a pártnak, és innentől kezdve a Jobbik megkerülhetetlen politikai tényezővé vált. Mindnyájan figyelünk rájuk, keressük a nyilatkozatokat, röhögünk a botrányaikon, latolgatjuk az esélyeiket...és fogjuk a fejünket az elképzeléseiktől. És itt a probléma.

Bevallom őszintén, kezdetben még én is szimpatizáltam velük, mert imponált az a határozott szókimondás, amit a FIDESZ-től is elvárnék. Nem, nem a cigányozás, hanem hogy nevezzük nevén a dolgokat. Nem metaforák kellenek meg kódolt üzenetek, hanem mondjuk meg, mi van, úgy lehet csak a dolgok végére járni. Szavazni ugyan sosem szavaztam rájuk, de valahol drukkoltam nekik, hátha lesz egy olyan parlamenti erő, ami a saját pártom lagymatag vezetését egy kicsit jobbról cseszegeti. Amikor Morvait is felporszívózták, annak külön örültem, hiszen szinte Morvai volt az egyetlen, aki teljes mellszélességgel kiállt a 2006.10.23-án megvert, megalázott emberek mellett. A Magyar Gárda ellen eleinte szintén nem volt kifogásom, csakhogy aztán jöttek a gyűléseikről a videók, meg a hülye nyilatkozatok, és számomra is világossá vált, hogy zömében buta emberek gyülekezete lett ez a szervezet. A butaság pedig semmi jóhoz nem vezet, lásd az utolsó két országgyűlési választást és a következményeket.

Ügyes húzás volt a Jobbiktól az is, ahogy ellepték a netet. Néhány belső újság semmit nem ér, ha pedig megjelentek a médiában, az rájuk nézve sosem volt pozitív, ezért hát szükségük volt (van) a saját maguk által irányított nyilvánosságra. Kiadták az ukázt: menjetek, és agitáljatok mellettünk, ahol csak tudtok! Ez is ügyes, ahogy az is, hogy első pillanattól kezdve jelen vannak minden forgalmasabb közterületen. Csakhogy van egy kis baj az agitátorokkal: hülyék. Sőt, mondhatni ugyanolyan hülyék, mint a pártvezetés, hiszen ugyanazt szajkózzák, annak zöme pedig baromság.

Baromság például az, hogy ki kell üldözni a külföldi vállalkozókat, a Tesco helyén pedig Turul áruházakat kell csinálni. Értem én, hogy sokaknak bántja a szemét a magyarok kiszolgáltatottsága, de szerintem a jogi és támogatási rendszert kell úgy megváltoztatni, hogy a külföldiek (köztük a Tesco) is azt érezze, hogy megéri neki a magyar termékek felvásárlása és forgalmazása, nem kikergetni kell őket. Tiltani sem kell, elég a kedvezményeket a mindenkinek jó elvek irányába elvinni.

Baromság az is, hogy a falvakat önellátóvá kell tenni. Ez ugyan tök jól hangzik, és egy bizonyos szintig meg is valósítható, de amikor az erőforrások kérdése merül fel, akkor sajnos nemhogy helyi, de országos szinten is problémákba ütközünk. Magyarországnak nagyon kevés természeti erőforrása maradt, és az szinte semmire sem elég. Nem számolhatjuk fel tehát a nemzetközi kapcsolatokat, sőt, újakat kell kötni olyan országokkal is, akikkel szemben — történelmi tapasztalataink okán — eddig ellenérzéseink voltak. Nekik van valamijük, ami nekünk nincs, cserébe mi adunk nekik valamit, ami nekünk van. Hiába termeli meg egy falu vagy régió önmaga élelmiszerkészletét, ha nincs mivel fűtenie, és sorolhatnám.

A nemzetközi színtér azért is fontos, mert uniós tagország vagyunk. Én sem örültem a csatlakozásnak, és meggyőződésem, hogy rosszul is járunk vele, de mi nem vagyunk Svájc, nem engedhetjük meg magunknak, hogy körbe vegyen minket Európa, és mi kimaradjunk belőle. A Jobbik képviselői bejutottak az EU-parlamentbe is, ami önmagában is érdekes, hiszen ők marhára támadják azt. Belülről akarnak bomlasztani, vagy mi a cél? Nekem úgy tűnik, hogy ottlétükkel és tevékenységükkel azt a hazug képet támasztják alá, amit a külföldi sajtó alakított ki rólunk, azaz hogy itt tombol az antiszemitizmus és a rasszizmus. Ha csak ártani tudnak, akkor inkább üljenek ott szépen csendben, vegyék fel a fizetésüket, azt jól van. Tudom én, hogy szépen hangzik, hogy eztán majd itt mink leszünk az urak, és akinek ez nem tetszik, az mehet, ahova akar, de gyerekek, ha ez bekövetkezik, akkor nekünk végünk. Egymást fogjuk felzabálni. Szóval jó lenne tudomásul venni, hogy van erősebb kutya és van nagyobb hal, és nem kell ahhoz feladni önmagunkat, hogy előnyösen működjünk velük együtt. A mostani önfeladást be kell fejezni, aztán csak okosan, mint Putyin: bármit tesz, azt az országa érdekében teszi.

Aztán ez a csendőr téma is elég buta. Mi az, hogy majd a csendőrség az európai normákba veri a cigányokat? Ezt tegnap olvastam az egyik jobbikos megmondótól. Mi az, hogy gárdista nyelvvizsgabiztos? Miért kell ellenségesnek lenni a melegekkel? Miért csak a tiltás és az erőszak a válasz mindenre? A fórumokon a jobbikosok miért nem érvelnek rendesen, miért a címkézés, a zsidóbérencezés, az obszcenitás és a mocskolódás a fegyverük?

Miért kellett a FIDESZ-nek is nekimenni? Nem lett volna jobb csendben, egymás mellett meglenni, és a közös ellenféllel felvenni a küzdelmet? Nem mint szövetségesek, hanem úgy, mint két, egymást nem szekírozó párt. És akkor csodálkozik a Jobbik, hogy össztűz zúdult a pártjukra... Morvai, Pörzse, Király András, pornós csaj, satöbbi. Vajon nem tűnik fel nekik, hogy ha mindenkinek nekirontanak, akkor ez lesz a vége? Az a rövidtávú kis haszon, ami a választásokig jól jön ('látjátok, mindenki ellenünk van') nagyon csúnyán vissza fog ütni hosszú távon. Vajon ez a módszer lenne az alap a kormányzati szerep esetén is? Szépen is néznénk ki.

Én azt gondolom, a Jobbik léte az elmúlt 8 év következménye. Az ordító igazságtalanságok, a leplezetlen lopás, a semminek nincs felelőse jelenség, az egyre növekvő nyomor, az ország sodródása, a semmire sem jó újabb és újabb megszorítások és a többi mind a Jobbik malmára hajtja a vizet. A Jobbik egy ordítás, hogy "ELÉG!" Érthető a léte, és valahol előre látható is lehetett volna, hiszen politológiai alaptétel, hogy a szegénység növekedése a szélsőségesek megerősödéséhez vezet. Mindig. Mindenhol.

Ezért azt mondom, ha azt szeretnénk, hogy ez a párt ezután a fellángolás után újra jellegtelenné zsugorodjon, akkor igyekezzünk mindent megtenni, hogy az őket éltető problémák szép lassanként megoldódjanak. Nyugodt építkezés és lassú javulás kell, valamint a jogrendszer megváltoztatása, az emberek igazságérzetének és anyagi helyzetének javítása.

És akkor most a kedvetekért rövidre fogtam, pedig a Jobbik egy igen összetett téma.

Közel két hét telt el a választás óta, és én még mindig nem írtam meg a már aznap eltervezett helyzetértékelő bejegyzést. Eredetileg főleg a Jobbik sikeres szereplésére, és annak okaira, következményeire akartam kihegyezni az egészet, de az eltelt időben annyi érdekes dolog történt, hogy azokat meg kár lenne szó nélkül hagyni. Ezért arra gondoltam, hogy a pártok jelenlegi helyzetének értékelésén túl visszatekintek egy kicsit az időben, és megpróbálom összefoglalni, melyik honnan jutott idáig. Rendhagyó történelemóra lesz tehát, bár hozzá kell tennem, hogy mivel fejből fogom megírni mindezt, előfordulhatnak majd pontatlanságok benne. Szívesen veszem a pontosító kommenteket, amennyiben mások máshogy emlékeznek/tudják ezen eseményeket. 

És ha már a történelmet említettem, külön érdekesség, hogy éppen az idén 'ünnepeljük' a rendszerváltás 20. évfordulóját, csak azt nem tudom eldönteni, hogy a 20 évvel ezelőtt történtek vajon történelemnek számítanak-e már. Olyan ez, mint amikor azon morfondíroztam (úgy 10 éve), hogy én már felnőtt vagyok-e avagy még gyerek. Akkor úgy döntöttem, a leghelyesebb magamra nézve a fiatalember kifejezés, a történelemre azonban nem tudok ilyen jó kis áthidaló megoldást találni. Elvégre mi a történelem? Mennyire régen kell valaminek történnie ahhoz, hogy múltnak nevezhessük? Ami tegnap esett meg, az már történelem? Vagy csak az, aminek már nincs közvetlen következménye? Akkor nevezhetünk valamit történelmi eseménynek, ha már senki nem él az akkoriak közül? Azt hiszem, erre a kérdéskörre most sem fogok tudni válaszolni, de maradjunk annyiban, hogy a 20 évvel ezelőtt történtek messze nem zárultak le, és nagyon is a jelenünket képezik. Majd mindjárt meglátjuk, hogy miért.

MDF

Kezdjük az MDF-fel, hiszen ez a párt adta a rendszerváltozás utáni első miniszterelnököt, és nekem is könnyebb dolgom van, ha alapkőként használom őket az elmúlt két évtized felidézéséhez. Nem akarok nagyon részletes lenni, mert akkor sorozatot kéne írnom a témából, de néhány körülményt nem szabad említés nélkül hagyni. Amikor az első szabadon választott kormány hatalomra került, nagyon mély vízbe ugrottak fejest.

Először is, az ország minimum 20 milliárd dollár államadóssággal indította új életét, a nyugdíjkassza pedig üresen tátongott. A gazdaság addig is csak mesterségesen, a gazdasági törvényszerűségeket — és sok esetben a józan észt — megkerülve tengődött, amit a továbbiakban nem lehetett fenntartani. Na persze addig sem lehetett, ez volt az oka mind az államadósságnak, mind a rendszerváltásnak. Néhány hónap, 1-2 év leforgása alatt, több mint 1,5 millió ember vesztette el az állását, és rengeteg ipari létesítmény zárt be, hiszen addig is mesterségesen tartották fent őket, és a kapitalista berendezkedésben életképtelennek bizonyultak. Ekkor jelent meg a teljes valójában a munkanélküliség és a cigánykérdés.

A bezárt, leépített gyárak mind az államkasszát húzták, az államnak pedig pénzre volt szüksége, ezért nagy ütemben indult el a privatizáció és a kárpótlás. Az akkori állapotokhoz persze az is hozzájárult, hogy a korábbi urak — érezve, sőt általuk levezényelve — készültek a nagy változásra, és a spontán privatizációnak nevezett folyamatban zsebre vágták szépen a rentábilis ipari létesítményeket, TSZ-gépparkot, ilyesmit, így a továbbiak megszerzéséhez is ők rendelkeztek tőkével. Nem is beszélve arról, hogy ugye kinek lehetett pénze, amikor néhány évtizeddel korábban mindenkit kifosztottak, aki addig vagyonosnak számított? Ugye nem ismeretlenek az alábbi nevek: Demján Sándor, Széles Gábor, Kapolyi László, Csányi Sándor.Nem állítom, hogy ők etikátlan módon gazdagodtak meg, de meggazdagodtak, méghozzá nagyon. A kárpótlás ugyan enyhítette volna valamelyest a károkat, de az akkori kormány nem gazdasági szakemberekből állt, ezért ezt az egészet jól elb*szták, és így a tőke még inkább a kevesek markában koncentrálódott. Elvégre mi a francot kezdhetett valaki egy távoli földterületen álló, egyetlen csíknyi földdel? Persze, hogy eladta, és örült, hogy egy kis pénzhez jutott. Mások meg jól felvásárolták ezeket, a hasznot pedig megforgatták, és jól meggazdagodtak.

Az MSZMP korábbi funkcijainak egy része — miután rájöttek, hogy mégsem fogják őket meglincselni — szépen visszahúzódott a gazdasági életbe, ahol jól tudta hasznosítani az információkat és a kapcsolati tőkéjét, és egy részük csak a közelmúltban tért vissza, hogy "sikeres üzletemberként" az ország javát szolgálja. (lásd: Kolosy Tamás: A terhes babapiskóta, vö: Pierre Bourdieu tőkeelmélete). De most nem róluk van szó.

Az első szabadon választott kormány a rengeteg problémához kevés idővel és kevés szakemberrel rendelkezett. Az államigazgatásban addig dolgozók jelentős részét kénytelenek voltak megtartani, hiszen egyszerűen nem volt elég megbízható ember, akivel ennyi pozíciót be lehetett volna tölteni. Komoly ballaszttal kellett tehát működniük, mivel a régi rendszerben pozíciót szerzett emberek egyrészt szándékosan akadályozták a rendes működést, másrészt egyéb szolgáltatásokat végeztek az akkor ellenzékben levő korábbi uraiknak. Szilvásy György például már az Antall-kormányban is államtitkár volt, ebben az időben játszott át például Gyurcsány tulajdonába egy-két drága állami ingatlant. Éppen a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a nevét, akik hajdan a frissen létrejött rendszerváltó pártokba beépülve végeztek titkosszolgálati (besúgó) munkát, és biztos vagyok benne, hogy a korábbi pártszakadásokban ezeknek jelentős szerepük volt. Éppen ezért kellett mielőbb törvényt hozni a munkásőrök lefegyverezésére, de számos más teendő is akadt, például az önkormányzatokkal kapcsolatban.

Nem akarom őket mentegetni, de ismerjük el, hogy nem lehettek könnyű helyzetben. Ez pedig egyre csak rosszabbodott. Sokaknak nem tetszett, hogy nem kérték az államadósság — legalább részleges — elengedését, pontosabban kinyilatkoztatták, hogy nem kérik az elengedést, mert akkor Magyarország nem kapna újabb hiteleket, az pedig lehetetlen helyzetbe hozná az amúgy is nagy bajban levő országot. Rossz nyelvek szerint ez a Rózsadombi Paktumnak nevezett megállapodás következménye, ahogy számtalan más, általam negatívumnak tekintett dolog is. De a munkanélküliség és az infláció megugrása is egyre növekvő elégedetlenséget szült, amikor pedig a kormány megemelte a benzin árát, 'kitört' a taxisblokád. Ma már tudjuk, hogy ebben az SZDSZ elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szerették volna ők megnyerni az első választást, és amikor ez nem következett be, mindent elkövettek, hogy mielőbb megszerezzék a hatalmat. Már akkor jelentős gazdasági és médiapotenciállal rendelkeztek, amit szépen fel is használtak céljaik eléréséhez. A rendszerváltáskori megállapodás szerint például ők adhatták az első köztársasági elnököt, aki nem ápolt túl jó kapcsolatokat a miniszterelnökkel, külföldön pedig azt nyilatkozgatta, hogy Magyarországon teret nyert az újraéledő fasizmus (igen, már akkor is ez volt a napirend). A taxisblokád idején az SZDSZ politikusai a 'barikádokon' biztatták a törvényszegőket — akiket Göncz Árpád eleve amnesztiában részesített —, és azt terjesztették, hogy a belügyminiszter (Horváth Balázs) a tömegbe akar lövetni, holott ilyenről szó sem volt. Mondtak persze egyéb szép dolgokat is, de a végeredmény szempontjából ez mindegy, hiszen a dolog végül békésen oldódott meg. Nem jött be a puccs...

Ott volt aztán a média esete, amit szintén meg kellett oldani. Megfogalmazni a közszolgálatiság kritériumait, és olyan embereket találni a TV és a rádió élére, akik megfelelően látják el ezt a feladatot. Nem volt könnyű az eset, mivel nemigen akart senki sem ilyen feladatot magára venni, de hosszas huzavona után a rádió élére Gombár Csaba, a tévé élére pedig Hankiss Elemér került, akik egyébként abszolúte szabad kezet kaptak. Ha valaki erről többet akar tudni, ajánlom neki Zsolt Péter Médiaháromszög című könyvét, amiből a hajdani (és szerintem máig le nem zárult) médiaháború elemzését is elolvashatja. Merthogy persze az is volt ám, nem is kicsi. Igazi törzsi háború zajlott abban az időben, minden szinten (és zajlik ma is, csak részben mások a frontok). A sajtó (összetételéből adódóan) eleve ellenséges volt az Antall-kormánnyal, amit csak fokozott a kormány hatalmi törekvése, aminek Csurka István volt a fő mozgatórugója. Szerinte a kormánynak el kellett volna foglalni a tévét, hogy saját médiafelülete legyen, mert csak így lehetett volna megtartani a hatalmat. Állítólag neki ez részben sikerült is — amennyiben a későbbiekben számos csurkista volt ott megtalálható, — bár én ezt a vélekedést nem osztom.

És ha már Csurka, lépjünk egyet, hogy eljussak végre az MDF első nagy szakadásához, amikor is megalakult a MIÉP. Csurkának volt egy elég szókimondó beszéde, ami szinte felrobbantotta a közéletet, és tarthatatlan volt a saját pártja számára is. Többek között erre hivatkozva jött létre a Demokratikus Charta is, ami összehozta szépen az addig harcos antikommunista SZDSZ-t az utódpárttal, az MSZP-vel. Itt gyökerezik a máig tartó nászuk, és egyesek szerint ezt Csurkának köszönhetik. Szabó Iván szintén kilépett, és megalapította az MDNP-t (Magyar Demokrata Néppárt), amit szerintem sosem jegyeztek sehol sem, később pedig — újabb csapásként — meghalt a miniszterelnök Antall, és a helyét az a Boross Péter vette át, aki éppen a napokban jelezte pártja felé, hogy ez már neki is sok. Közben viszont a balliberális oldal liblingje lett, pedig anno még azt hangoztatták, hogy majd rendkívüli állapotot fog hirdetni, hogy ne lehessen megtartani a következő választást.

Természetesen ez sem volt igaz, volt új választás. A hajdani 42%-nyi mandátum 10%-ra olvadt, és az 1998-as választásokon be sem jutottak volna a parlamentbe, ha a FIDESZ nem viszi be őket a hátán. Ebben a négy évben nem sok dolog történt (amire emlékeznék), de a következő jelentős lépés az volt, amikor Dávid Ibolya (aki 1999-től a párt elnöke (és mától ismét...)) megkapta az igazságügyi miniszter székét. Jött aztán a 2002-es választás, amit a FIDESZ (és ezzel együtt az MDF is) elvesztett, és itt történhetett valami, mert a párt azóta csak egyre jobban süllyed a fertőbe.

Kezdték a békejobbozással, ami az első megnyilvánulásuk volt az MSZP felé, majd jött a ORTT kuratóriumának elfoglalása. Az akkori visszaélések miatt ugyanis a FIDESZ nem vett részt a további osztozkodásban, és ahelyett, hogy az MDF együttműködött volna ebben, szépen befoglalta a FIDESZ távozásával felszabaduló helyeket. Ugyanezt csinálta a seggnyaló Napkeltével is: amikor a FIDESZ kinyilatkoztatta, hogy a közszolgálatinak nevezett tévé ellenséges hangvétele miatt a továbbiakban nem hajlandó a műsorban szerepelni, Dávid Ibolya és Herényi Károly szíves örömest rohant az ellenzék-kormány megjelenési arányát fenntartani. Ez persze érthető, hiszen haldokló pártként minden médiafelületre szükségük van. Említhetném még a '70-30%-os mutyizás' esetét is, és még számtalan, a FIDESZ-t ostorozó megnyilvánulásukat is, de akkor sosem érkeznék el a mához. Ekkor már szárnyra kelt a pesti utcán az a mondóka, miszerint "Sej a tulipánnak nagy bánata van, mert az Ibolyának szegfűszaga van". Milyen találó.

2006 előtt az alapítók egy része fellázadt Ibolya ellen, de ezzel csak azt érték el, hogy kizáratták magukat a pártból (egy részük a FIDESZ sorait erősíti azóta), ami azért elég elképesztő eset volt. Mivel a nép-nemzeti irányvonal Csurka távozásával meggyengült, az MDF a továbbiakban a tradicionális konzervatív eszméket vállalta fel, ez pedig mostanra a 'középosztály pártja' eszmeiségre olvadt, hiszen nehéz lenne a hatalmasra duzzadt FIDESZ mellett ugyanazt hangoztatni. Ebben pedig még az sem zavarta őket, hogy közben választási szövetséget kötöttek a volt MSZP-s Schmuck Andor alapította Tisztelet Társaságával, amit állítólag a szintén MSZP-kötődésű milliárdos, LeisztingerTamás pénzel(t).

2006-ban az MDF-en múlt, hogy a jobboldal nem tudott újra hatalomra kerülni, ahogy a főpolgármesteri szék is — természetesen sok egyéb ok mellett — miattuk csúszott ki Tarlós István kezéből. Ha volt valaki, aki még meg tudott lepődni az MDF tevékenységén, talán ekkor már végképp képbe kerülhetett, de ha mégsem, akkor a fővárosi közgyűlésben végzett munkásságuk önmagáért beszél, ugyanis számos fontos kérdésben az ő szavazataik döntöttek, a kormányoldal javára. Én ekkor már rég tudtam, mi a helyzet, főleg azután, hogy a választási kampány során megtapasztaltam, hogy az MDF nagyobb ellenfele a FIDESZ-nek, mint az MSZP, mivel azt láttam, hogy az azonos felületre, egymás mellé kiragasztott MSZP-s és FIDESZ-es plakátok közül az utóbbit ragasztgatták fölül a saját hirdetéseikkel. Ez is önmagáért beszélt.

Az MDF legutóbbi tisztújításakor Dávid Ibolyának — kivételesen — ellenfele is akadt, méghozzá Almássy Kornél képében. Ekkor került Ibolyánk birtokába — rejtélyes módon — az a hagfelvétel, ami állítólag a FIDESZ 'árnyék-titkosszolgálata' és Demeter Ervin között zajlott, és ahhoz vezetett, hogy Almássy megüsse a bokáját, Ibolya pedig pártelnök maradjon. Az eset nagyon jól jött egyrészt Ibolyának, másrészt az MSZP-nek, mert ismét üthettek egy nagyot a FIDESZ-en, de mindez kérészéletűnek bizonyult, hiszen most ettől függetlenül is jól el lettek picsázva a legutóbbi választáson. Az ügybe sikeresen belevonták az OTP-elnök Csányi Sándort, és a FIDESZ egykori kancelláriaminiszterét, Stumpf Istvánt is, a fagyi azonban visszanyal, mivel azóta kiderült, hogy bármi is történt, a bűncselekményeket az ügy kapcsán mások követték el. Talán még arra is sor kerülhet, hogy a minden lében kanál Szilváy végre ott köt ki, ahova már 20 éve való, a börtönben. (Ez az ember tényleg egy jelenség, kezdve a Gyurcsánynak átjátszott ingatlanoktól, a gyurcsányi cégek igazgatásán át, a halálos tűzijátékon túl, ezer más botrányos ügyig.)

Most pedig ott tartunk, hogy ugyan az EP-választáson sikerült mandátumot szerezniük, de ehhez irdatlan mennyiségű pénzt kellett kampányra fordítaniuk, és el kellett érniük (egyeseknél), hogy a valahogy összekanalazott Bokros Lajost egy szociális mészáros helyett az ország gondjáért aggódó és felelősséget vállaló precíz szakembernek tekintsék. Nagy munka volt, kérdés, hogy honnan volt ennyi pénzük? A parlamentben már nem lehet önálló frakciójuk, mert a létszámuk 10 alá csökkent, ami azóta szinte hetente apadozik, de ez nem zavarja őket abban, hogy a kormányt minden erejükkel támogassák, hol erre, hol arra hivatkozva (már a legutóbbi köztársasági elnök választáson is nagyot produkáltak (volna, ha a FIDESZ nem tesz nekik keresztbe)). A tagság egyre lázadozik, már a ballib-libling Boross Péter is hevesen tiltakozik az MDF politikája ellen, és az újabb pártszakadás elkerülhetetlennek látszik. Mivel azonban az SZDSZ-ben is hasonló folyamatok indultak meg, szinte biztosra veszem, hogy a hacacárék után megmaradó pártocskák egymásra találnak majd szépen, és együtt indulnak a következő országgyűlési választáson, természetesen csakis az ország érdekében. Remélem, mindkettő kiesik, és az összes csápjuk és nyúlványuk is a süllyesztőben végzi végre. Elég kárt okoztak már eddig is.

Sic transit gloria mundi — ahogy a zimbabwei mondja, és ez nem csak az MDF-re vonatkozhat.

És akkor most itt befejezem, pedig még sehol sem tartok. Látjátok, így lehet nekem hinni: azt mondtam, nem akarok sorozatot, de hogy egy részben nem ússzuk meg, az már most látszik. Majd igyekszem rövidebbre fogni.

...akik tegnap reggel óta hiába kattintanak a blogomra blogtalis hírekre, nagy beszámolóra éhesen, és mégsem találnak itt semmi újat (amire számítottak, azt meg végképp nem). Ígérem, nem mulasztom el megírni a beszámolót, de ma erre képtelen vagyok. Rendkívül izgalmas és legalább ennyire fárasztó 3 napon vagyok túl, és ez mind fizikailag, mind szellemileg megterhelt, bár nyugodtan állíthatom, hogy a mai nappal együtt komoly érzelmi kihívásokkal is szembesülnöm kellett.

A blogtaliról éjjel 1-re értem haza, és másnap 4:23-kor ébredtem. 14 órát voltam talpon, felelősségteljes, komoly figyelmet és türelmet igénylő feladatot végezve, és ha korábban abszolúte kipihentem volna magam, 8 óra alvás akkor sem lett volna elég, hogy semlegesítsem ezt az iszonyú fáradtságot. Szóval most ingerült, kimerült, érzékeny és álmos vagyok, és persze még ezeket a sorokat is nehezemre esik megfogalmazni, ezért most nem vágok bele a hétvégéről szóló — hogy ne legyen annyira irdatlan hosszú, két részesre tervezett —  beszámolóba. De türelem, mert lesz itt állatorvosos tortúra, lesz Aidan, lesz Cube, lesz Terminator: Salvation, konfliktus a moziban, blogtalálkozó, éjjeli buszozás, hajnali kelés, kávé okozta hasmars kis számú zsebkendővel és némi poltikai kinyilatkoztatás is, bár utóbbi nyilván csak kevesek örömére. Cserébe — úgy néz ki — a még mindig tudatlanok számára az is kiderül, ki az az ember, akit újabban a páromként emlegetek.

Elnézést kérek aztán azoktól is, akiknek a mai nap folyamán sértő, kioktató vagy lekicsinylő tartalmú/hangzású kommenteket írtam, ha volt egyáltalán ilyen. Én egyiket sem ilyennek szántam, de ki tudja, ki hogy interpretálja az 'elhangzottakat', és milyen reakciók, érzések kelnek egyesekben a szavaimat olvasva. Mint említettem, nagyon fáradt vagyok, és ezzel együtt ingerült és türelmetlen is, és ilyenkor kicsit elefánt vagyok a porcelánboltban (egyesek szerint mindig). A délelőttöm — a munka mellett — azzal töltöttem el, hogy bepótoltam a blogolvasás terén felhalmozódott lemaradásomat, és más oldalakon is mászkáltam, a tegnapi választással kapcsolatos véleményekre vadászva. Mire a sokadik véleményt és kommentet elolvastam, megfogalmazódott bennem a vágy, hogy kiszaladjak egy közeli fás területre, és a világba ordítsam, hogy "Minek foglalkozik politikával, aki ennyire nem ért hozzá?". Véleménye persze mindenkinek lehet, de annyi sületlenséget sikerül összehordania egyeseknek, hogy az elképesztő, és a hülyeséget mindig nehezen toleráltam. Ma különösen. A bloggerek szerencsére alapvetően intelligensebb és tájékozottabb emberek, mint az átlag netezők, de azért itt is akad egy-két tévedés, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Így születtek az emlegetett mai kommentjeim. Én sem vagyok persze tévedhetetlen, de mivel

1. rég óta érdeklődöm a politika iránt, és nehezen felejtek,

2. tényleges politikai tevékenységet végzek,

3. (remélhetőleg) hamarosan hivatalosan is társadalomtudós leszek, ami egyben a megfelelő mennyiségű polikia, gazdasági, demográfiai és egyéb, a társadalommal kapcsolatos tudást is jelenti

4. napi 2-3 órát foglalkozom a fent emlegetett témákkal

ezért ki merem jelenteni, hogy ha valamihez, akkor ehhez értek. Nem szokásom — komolyan — ajnározni magam, sőt, leggyakrabban lúzernek tekintem és titulálom magam, de ebből nem engedek, és ez az, ami miatt veszem a bátorságot, és kioktatok másokat.

Na mindegy, csak annyit akartam, hogy bárkinél írtam bármit is, senkit nem akartam megsérteni. 

Végül elnézést kérek azoktól is, akiket a blogtalin esetlegesen megbántottam. Van egy olyan rossz szokásom, hogy ha valakit 5 perce ismerek, és szimpatikus az illető, máris úgy tekintek rá, mintha évek óta cimborák lennénk. Ilyen értelemben semmi nem tart vissza, hogy szúrkálódó beszólásokat eresszek meg, de mivel ez a hozzáállás nem feltétlenül kölcsönös, könnyen lehet, hogy a vicc a másiknak még nem vicc, hanem bunkóság. Szóval bocs a 'korelnök'-ért, a szellemi szintekre tett megjegyzésekért és egyéb csúfolódásokért — ha voltak egyáltalán ilyenek.

Most pedig hazamegyek, hogy pihenjek végre egy kicsit mossak, szúnyoghálót cseréljek az ablakon, otthoni munkákkal is haladjak és persze, hogy ápoltassam kicsit egy ma kapott SMS miatt (is) megsérült lelkemet. 

Azt hiszem, még nem volt nálam olyan, hogy két bejegyzés között annyi idő telt volna el, mint most. Ennek az esetnek is csak az az oka, hogy vasárnap ugyebár korántól későig nem voltam gép előtt, tegnap meg olyan fáradt voltam, hogy ébren maradni is csak komoly erőfeszítések árán tudtam, nemhogy még blogírásra szántam volna magam. Na, de ma itt vagyok.

Vasárnap tehát szavazatszámláló bizottsági tag voltam, ami egyebek mellett azzal is járt, hogy rendkívül korán kellett kelnem. 4:40-re állítottam be a telefonom ébresztőjét, a párttársaim azonban ezzel nem elégedtek meg, és már 4:30-kor rám telefonáltak ébresztési és ellenőrzési céllal. Utóbbi annyit jelentett, hogy megkérdezték, minden oké-e, továbbra is tudok-e menni. Igyekeztem mielőbb észhez térni, és összekapni magam, bár innentől kezdve már akarni kellett volna, hogy elkéssek, tekintve, hogy egy 2 percre levő általános iskolában volt a szavazóköröm.

5:15 körül elbúcsúztam a páromtól — aki nem sokkal aludhatott többet, mint én, mivel ő meg vidékre utazott, — aztán 5:20 körül meg is érkeztem a szolgálati helyemre.

Néhány percen belül mindenki megjött, én pedig örültem, mert szinte az egész csapat a múltkori tagokból állt, és az egyetlen változás is számomra kedvezően hatott. A legutóbbi helyhatósági választás során ugyanis az MSZP-s delegált egy rendkívül idegesítő vénasszony volt (állítólag már sokadszorra), aki fújtatva evett, rendkívül fontosnak érezte magát, mindenkivel kötekedett, a szavazatok összeszámolásakor pedig minden második pillanatban sikkantott egyet, hogy "Jaj, még egy a Gergely doktornak!". Na, a nyanya helyett most egy 21 éves srácot küldtek, akivel végig jól eldumáltunk, röhögcséltünk is sokat, és egyáltalán semmi gond nem volt vele. Szegény mondjuk a kb. 15 centis haját zselézve hordta, amitől úgy nézett ki, mint egy hangyász sül, és olyan öltönyt vett föl, aminek az ujja is, meg a nadrágszára is rövid volt egy picit, de legalább igyekezett az alkalomnak megfelelően öltözni.

Sokaknak valószínűleg elképzelése sincs arról, mennyire unalmas a szavazatszámláló bizottság tagjának lenni. A szavazókör nyitása előtt még van némi izgalom, mert ilyenkor kell előkészíteni mindent; a helyiséget dekorálgatni, a tollakat lopás ellen rögzíteni, az urnákat összeállítani, a szavazólapok első adagját átszámolni (megvan-e mind), stb. Aztán az első szavazó érkezése is 'izgalmakat' jelent, egyrészt mert akkor még egy-egy szavazó érkezése érdekes, másrészt mert ilyenkor ugyebár még speciális módon történik a szavazás (ellenőrző címke urnába dobása, urnák lezárása, stb.).

Na, de aztán megindulnak a népek. Idősek, fiatalok, babakocsival, kisgyerekkel, kerekes székkel, mankóval, nagypapával, szemüveggel, szemüveg nélkül, szellemi képesség nélkül. Tényleg, némelyik szavazópolgár olyan szinten hülye, hogy azon csak ámuldozni lehet (pedig én már edzett vagyok).

Az egyik egy darabig nézegette a szavazólapokat, aztán megkérdezte: "Most melyik az Orbán és melyik a Gyurcsány?". Egy másik nekiállt hőbörögni, hogy minek ez az egész, meg mi fog hétfőtől változni, mire kénytelenek voltunk megkérni, hogy odakint folytassa a témát. Némelyeknek gondot okozott a kérdés jelentésének megfejtése, ugyanis belezavarodtak a tagadószó látványába. 'Akarja-e(...), hogy ne legyen (...)?', ez olyan kurva bonyolult? Van, akinek igen. És akkor azokat már nem is említem, akik meglepődtek, hogy igazolni is kéne magukat, vagy akik szavazólap nélkül indultak el a fülke irányába, mert ilyenből egy rakattal volt.

Az emberek zömében úgy érkeztek, mintha az ajtó előtt egy-egy villamos vagy busz állt volna meg, fürtökben. Tehát vagy sorba kellett állniuk (nem mindig ment ez sem) vagy senki sem volt. Reggel felé inkább az idősek jöttek, ebédidő után senki, délután pedig a fiatalabbak. Amikor éppen üres volt a helyiség, akkor sztorizgattunk, vagy evéssel, ivással, kávézással próbáltuk meg lefoglalni magunkat (több-kevesebb sikerrel). Az ellátmány fejenként egy Balaton szeletből, két szendvicsből és két almából állt, valamint kaptunk egy halom apró pogácsát, inni pedig tonikot, kólát, kétféle ásványvizet, meg egy doboz rostos gyümölcslevet. Ez elég is volt bőven, főleg úgy, hogy ebéd is járt (hideg rántott hús, hideg sült csirkecomb, hideg főtt krumpli, hideg rizs, hideg csalamádé, meg egy olyan isler, ami légkalapácsként hatott a fogazatomra).  

Két említésre méltó szituáció volt még. Az egyik, amikor belibbent az ajtón a volt barátnőm. Hmm, hát igen, el is felejtettem, hogy ő pont oda tartozik. Egy kicsit megroggyanttak a térdeim, részben a hirtelen előtoluló emlékek, részben a látványa, részben a váratlan szituáció miatt, és erőltetett vigyorral az arcomon, a bélyegzőt markolva csak annyit tudtam hebegni, hogy "Nekem jutott a legIQsabb feladat..." (miközben egyébként nem is én bélyegeztem). Ő is csak annyit mondott, hogy számított rám, de — bár én szerettem volna — nem tudtunk többet beszélni, mert nem hagyhattam el a helyiséget, hogy határozatképes maradjon a bizottság (ketten éppen ebédelni voltak). Kicsit felzaklatott az eset, és mire éppen túltettem volna magamat rajta, megjelent az apja is, így kezdhettem elölről...

A másik érdekesség az volt, amikor egy 34-35 éves pali libbent be az ajtón, hangosan és szabatosan köszöntött mindenkit, majd odaszökellt az asztalunkhoz. Miután megkapta a szavazólapokat és a fülke magányában sikerült neki az X-eket is kitenni, rákérdezett, hogy "Boríték nincs?". Mondtuk, hogy de, persze, csak ne nyalja re. Erre ő: "Nem veszek ám akármit a számba", aztán eltartott kisujjal kiszökellt az ajtón. Fél órán keresztül ezen röhögtem.

A zárás felé közeledve egyre lassabban telt az idő, mi pedig egyre gyakrabban hívtuk fel egymás figyelmét, mennyi van még addig. Azért egyszer ez is bekövetkezett. Akkor aztán újult erővel estünk neki a feladatoknak, amiket ezúttal is elsőként sikerült befejezni (a többi szavazókörhöz képest). 432x3 szavazólapot kellett szortírozni, ellenőrizni, megszámolni (kétszer), valamint minden szirszart aláírni, lebélyegezni, majd a jegyzőkönyveket lemásolni két példányban, hogy a delegált tagok leadhassák azokat a pártjaiknál.

Miután készen lettünk, elköszöntünk egymástól, és mindenki ment a dolgára. Én is útnak indultam a Fidesz irodája felé, ahol már jó sokan összegyűltek, mire én odaértem. Szerettem volna mielőbb hazamenni, de egy-két pohár bor, némi pezsgő, majd egy kis — semmiből előkerült — pálinka után már semmi nem volt olyan sürgős.

Meg is jártam, mert miután erősen becsípett állapotban hazatántorogtam, a reggeli kelés leírhatatlanul borzalmas volt, ahogy az egész délelőttöm is. Akkorákat ásítottam, hogy majd beharaptam az asztalomat, az esti edzésem pedig baromi szarul sikeredett. De legalább a fejem nem fájdult meg.

Minek iszik, aki nem bírja?

"Én, 979 esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság választási eljárásról és népi kezdeményezésekről szóló törvényét a legjobb tudásom szerint megtartom és megtartatom. Munkám során körültekintéssel és alapos gondossággal járok el" stbstb. "Isten engem úgy segéljen!"

Ezt mondtam el délután 5 óra után néhány perccel, persze úgy, hogy 979 helyett a valódi nevemet helyettesítettem be (amiből 2 (kettő) darab van az országban, apám és én). Utána végighallgattam egy 10 pontos fiatalember felvilágosítását a választásról úgy általában, meg magamhoz vettem egy valag tájékoztatót, nyomtatványmintát és okosítót, amiket még át kellene tanulmányoznom a vasárnapi népszavazás előtt.

Életemben másodszor leszek hivatalos személy, így több mint 11 órán keresztül jogosult leszek hivatalos iratokba betekinteni és a Btk. is kiemelten véd majd (mondjuk az esetleges pofonoktól nem, de a pofozkodó elvtársak egy fokkal jobban megjárhatják, mint egyébként). Nagy élmény lesz. Reggel öt előtt ébredés, fél 6-ra irány a szavazókör, este 7-ig idegkimerítő helytállás, utána még kimerítőbb számolás, feszült figyelemmel egybekötve, majd önkormányzathoz igyekvés és további helytállás. Cserébe +1 napi fizetésre vagyok jogosult, amit az állam megtérít a munkáltatómnak, amennyiben az kéri. Persze nem fogja kérni, mert én sem tartok rá igényt, ingyen csinálom. Apró kis fogaskerekecskeként ezzel is a hazámat szolgálom (még ha emiatt esetleg most néhányan is húzzák a szájukat (azok szégyelljék magukat...)), és nem utolsó sorban a tapasztalataimat is gyarapítom.

Majd mesélek.