városnézés bejegyzései

A blogtalálkozón elfogyasztott 2x fél liter boros kóla egy kicsit meglegyintett, míg hazaértem (hiába, elszoktam az ilyen gyenge szeszektől... mindig töményet iszom), úgyhogy pont engem lehetett volna elmarasztalni az alkoholos állapot miatt. És még én bevagybaszváztam a páromnak a telefonba. Azért nem volt probléma, hiszen éppen csak becsíptem.

Otthon üdvözöltük egymást a barátokkal, akik a párommal addigra már megjárták a közeli TESCO-t, hogy a másnapi túrára összevásárolgassák a szendvicsalkatrészeket. Némi röhencselés és a Horrorra akadva 3. végignézése után a megvásárolt 45 zsömle tartalommal való megtöltése következett, bár ebben én nem vettem részt. Logikai játékra hajazó volt a zsömléket vajazók dolga, mert én nem szeretem a párizsit (parizert), a másik nem szereti a kígyóuborkát, de a csemegeuborkát igen, és a többi. Ezért a szendvicseket eltérő külsejű szatyrokba kellett pakolni, majd a szatyrokhoz használati utasítást is kellett mellékelni, "Roliék", "Adriék", stb. feliratokkal. Amikor elkészültek, elindítottunk még egy filmet, azonban ezt már nem néztük végig, mert negyed 2 körül járt az idő, a kelés pedig 6-ra volt eltervezve.

A telefonom ébresztője 6-kor neki is látott a párom szerint ocsmány zenebonának, amire persze mindenki felriadt. Én már közvetlenül a szemem kinyitása és a telefon lenyomása után megállapítottam, hogy az eső bizony nagyon esik. Ki sem kellett néznem az ablakon, mert a párkányra hulló esőcseppek puffanásából tökéletesen meg tudom állapítani a zuhé intenzitását. Nem idézem, mi volt az első gondolat kialvatlan kis buksimban, mert Spf is olvassa a blogomat, és ő biztosan nem díjazná, de a lényeg, hogy csúnya megjegyzéseket tettem az időjárás irányítójával kapcsolatban. Hát persze a túra ezennel véget is ért, cserébe viszont aludhattunk még egy keveset.

Azért, hogy ne üljünk egész nap a lakásban, némi kávé-cigi-kávé-cigi és a 45 zsömlénk egy részének elfogyasztása után felkerekedtünk, hogy bemenjünk az üzletbe, ahol a Roland dolgozik, és ahol a csajok esetleg túrhatnak maguknak valami csinos göncöt. Ez sikerült is nekik, közben pedig betegre röhögtük magunkat, amikor egymás után próbálták fel a rettenetes rongyokat (nem azokat vették meg). Képzelem, Rolcsi ügyeletes kollégái mennyire örültek nekünk. A vásárlás után beültünk egy török étkezdébe, ahol Roland folyamatosan méltatlankodott hol ezen, hol azon. Persze nála már belépéskor eldől az ilyesmi: ha csúnyán néznek rá, pofát vágnak valamilyen különlegesnek számító kérésére (pl. poharat kér a fél literes üdítőhöz), akkor onnantól kezdve neki minden szar. Mondtam is neki, hogy bár igaza van, a fennhangon való kritizálást hagyja meg azokra az esetekre, amikor egyedül van, ne hozza az egész társaságot kellemetlen helyzetbe.

Evés után benéztünk a Váci utcába, végigsétáltunk a Duna-korzón (kollégák sehol), átmentünk az Erzsébet hídon, aztán felgyalogoltunk a Citadellához. Egy csöppet itt megéreztem az előző napi kondizás mellékhatásait, mert olyan izomlázam volt, hogy ihaj. Gondoltam, a sok fölös tejsav majd most jól felszívódik, és másnap majd semmit nem érzek, ehelyett még ma is igen fájdalmas a felállás (a székemről). 

A forgalom elől lezárt Szabadság hídon mentünk vissza a pesti oldalra, a Vásárcsarnok mellett elhaladva pedig megmutathattam a többieknek a Tandemet (köztük a páromnak is, aki szerint olyan volt a hajam szaga, mintha Alibiben vagy Alteregóban jártam volna előző este (beteges féltékenység)).

Otthon még jó ideig punnyadtunk, beharaptunk néhány újabb szendvicset, kicsit tévéztünk, aztán két részre szakadt a társaság: egyik része a lakásban maradt, a másik része elindult bulizni. 

De erről majd a harmadik részben.

Egyébként sikerült kifognom az egyetlen olyan szendvicset, amiben semmi nem volt a belsején kívül. Rolcsi kicsit bepálinkázott péntek este, így véletlenül azt is becsomagolta alufóliába, amiben még nem volt se vaj, se felvágott, se semmi. A pitében is mindig nekem jut a mag vagy a magház...