vásárlás bejegyzései

1. Ha már Hamar megtapasztaltam az okostelefon egy nagy hátrányát: naponta kell tölteni, mert a nap végére lemerül. Sőt, ha kicsit nagyobb a tervezett igénybevétel, töltő nélkül nem is szabad elindulni otthonról. Viszont jó volt megnézni rajta a Volán-menetrendet, üzeneteket váltani a buszon ülve, ránézni a FB-profilra, élvezni a bepróbálkozásokat a Grindr-en, meg ilyenek. Valamit valamiért...

2. Ha már Grindr, már vagy öten a második mondatban rákérdeztek, nem szexelnék-e velük, volt vagy egy tucat "szia" meg "hi", pár "hű, de közel vagy", néhány "sexy guy", egy pedig lábtartónak és cipőnyalogatónak ajánlkozott (arcképes profillal)...

3. Ha már okostelefon és Grindr, jól tettem, hogy anyámékhoz látogatva átmenetileg lekaptam a készülékről, mert biztos voltam benne, hogy anyám férje rögtön végigmutogattatja az összes funkciót, letöltést és menüt. Eddig 'mire jó az?' volt, de láttam a szemében a csillogást, ami a hasonló kütyük láttán szokott megjelenni benne. Állítom, hogy mire legközelebb megyek, már neki is lesz egy...

4. Ha már anyámék, megint megállapítottam, hogy a csak úgy vitt ajándékok mindig nagyobb sikert aratnak, mint az alkalmakra vásároltak. Most vittem egy tortaformát, amit a Matchban való vásárlásokért kapott pontokból lehet olcsóért megvenni, meg egy üveg bolti pálinkát, ami anyám szerint a lehető legjobb választás volt. Előbbi azért volt jó, mert a szűkös keretek és anyám férjének világnézete eredőjeként sosem futja konyhai eszközökre, így szegénynek mindig valami ütött-kopott vacakkal kell boldogulnia, utóbbi meg azért, mert bár éppen pálinkafőzés ment ezerrel (és ilyen értelemben Dunára vizet volt a vétel), anyu férje mégis baromi kíváncsi, hogy a saját 'főztje' és a bolti között vajon milyen különbség van, DE sosem adna pénzt a boltiért. Szombaton vittem, és mire vasárnap felszálltam a buszra, már alig volt az üveg alján...

5. Ha már busz, milyen dolog már, hogy megint fél órát késett a járat, miután legutóbb még ki is maradt egy, egy az egyben? Azt hittem már, hogy nem is jön, aztán mégis befutott, de csak engem vett föl (teli volt), meg egy megállóval később egyetlen embert, a három várakozóból. Ez is milyen dolog már, hogy bejelenti a sofőr, hogy csak egy utast hajlandó felvenni, holott mindhárom felfért volna a buszra? Ezt megteheti? Még szerencse, hogy nem volt olyan cefet hideg az idő, mint karácsonykor...

6. Ha már időjárás, végre fellélegezhetünk egy kicsit, a 16 fokban élő anyámékkal egyetemben. Szombaton napsütés, tavaszi szellő, és még ma is 8 fok volt Zuglóban. Szépen el is olvadt a hó...

7. Ha már olvadás, megfigyeltem, hogy a nagy hóban gyalogolva sokan inkább hajlamosak eldobni a szemetüket, mint máskor, melynek tárgyi bizonyítéka olvadás után tárulhat a szemünk elé. De vajon honnan bukkan elő ilyenkor az a temérdek kutyaszar...?

8. Ha már szar, akkor átköthetek a munkára is, ami ma mondjuk pont nem volt szar, mert egy nap alatt kettőt haladtam. Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon belelendültem, és megcsináltam vagy 15 bevallást (is), merthogy most annak van szezonja. Meg aztán dolgozni is kell, ha az ember költeni akar...

9. Ha már költés, akkor költöttem egy verset elmesélem, hogy ma elköltöttem némi pénzt, elmentem ugyanis az Aréna Plázába, élni a leértékelések lehetőségével. A Pull&Bear-ben vettem egy farmert, az egyik elnyűtt helyére, a Zarában egy nadrágot, hogy variálhassam az alkalmi viseletet, a Berskában pedig egy pár cipőt, ami leértékelés nélkül sem volt rossz árban, de a pénztárnál kiderült, hogy még annál is olcsóbb. Ne mindig csak a rezsire menjen el a pénzem...

10. És ha már rezsi, februárban végre nemcsak az előző havi számlákat tudtam kifizetni, de az aktuálisakat is. Igaz, a UPC-re pont nincs elég pénz a számlámon, de majd fizetek be, ezt is átutalom, aztán képletesen leporolom a tenyeremet.

1. Újabb hét telt el úgy, hogy egy betűt nem sikerült elolvasnom kedvenc bloggereim bejegyzéseiből, így lassan már azt sem tudom, él-e egyáltalán mindenki. Ez az évkezdés most még munkásabb nekem — és a szakmámban mindenkinek — mivel a kormánynak elég sok dolgot sikerült a feje tetejére állítani, szóval mindent megint naprakészre kell tanulni. Meg aztán jönnek is a megbízások, plusz akad pár bosszúság.

2. Bosszúság #1: a könyvelőprogramunk egyben számlázó és bérszámfejtő progi is (minden egyben, ami kell), és nem is rossz, de sajna mindig akadnak vele hibák. Idén sem volt ez eddig másként, mivel a bérrel kapcsolatos változásokat a fejlesztők későn is, meg sok esetben rosszul is plántálták bele, úgyhogy elég sokat kellett szentségelnem, amikor újra és újra el kellett készítenem, kinyomtatnom (stb.) olyan emberek bérszámfejtését, akiket egyszer már megcsináltam. Rögtön észreveszem persze a hibát, meg ha valamit rosszul csinál magától, kézzel át lehet írni, de párszor felcsattantam, hogy "baszdmeg, kétszázezerért ne nekem kelljen már kiszámolnom mindent!" (ti. annyi a programkövetés évente).

3. Bosszúság #2: a titkárnőnknek elviselhetetlen állapotba került a gépe, ezért itt volt az ideje, hogy lecseréljük. Egyik pillanatban fogtam magam, körülnéztem a neten, és nini, éppen 2 sarokkal odébb van egy üzlet, ahol pont tök akciós egy, az én tudásom alapján jónak mondható konfiguráció. Fél óra sem telt bele, és már ki is perkáltuk az árát, és azt az ígéretet kaptuk, hogy majd másnap kihozzák monitorral, oprendszerrel (ami nem volt raktáron). Direkt kértük a boltos srácokat, hogy igyekezzenek, mert éppen olyan időszakban vagyunk, amikor minden perc drága. Megígérték, hogy fél 1, és ott vannak. Nem voltak, ezért fél 2-kor rájuk csörögtünk, és egy óra múlva meg is érkeztek. De nem ez volt a probléma. Félretettem mindent, elkezdtem összedugdosni, telepítgetni (mert arra odabe' csak én vagyok alkalmas), de kisvártatva ocsúdtam, hogy nincs net, ami igen fontos lenne. Oké, próbálgatás, eszközkezelő, drága percek...hoppá, az ethernet kártya (?) meg még két dolog nincs megfelelően telepítve...illesztőprogram hiányzik...telepíteni nem sikerül...típusa ismeretlen...na jó, majd holnap. Tegnap tehát felhívtam a boltosokat, hogy ez van, mire mondták, hogy hát persze, mert ez csak a nyersvas, a drájvereket a lemezről fel kell telepíteni. Mondom, erre én is rájöttem, csakhogy nincs lemez...de ott van a billentyűzet dobozában...de nincs ott (se). Jó, akkor visszahívnak. Délután 3-kor sikerült is nekik, és szabadkoztak, hogy bocsi, de most ők is meglepődtek, hogy a gyártó ehhez nem mellékel, le kell tölteni innen és innen. (Na persze, és a gyártó egy fecnit sem mellékel, ahol megadná a linket...). Fogtam magam, letöltöttem minden lófaszt, futtatgattam őket, de netet továbbra sem sikerül bűvölni. Újabb telefon, hogy most mi van. A részletekbe nem merülök bele, a végén kiderült, hogy második nekifutásra már volt net, csak az Internet Explorer egy fasz, és azt mondja, hogy nincs. Vazze...

4. A gépeinket egyébként sorra le kell cserélgetnünk, mert egyre elviselhetetlenebbül lassúak és olyan hangosak, hogy már olyan, mintha egy gyárban dolgoznánk és nem egy irodában. Volt partnerünk, aki a telefonban (!) megjegyezte, hogy milyen zaj van nálunk. Most viszont egy öles lépést tettünk a csend felé, mert a titkárnőnk gépe volt a fő zajforrás.

5. A múlt héten a TESCO-ban vásárolt zöldfűszereim minden odafigyelés és próbálkozás ellenére elszáradtak. A bazsalikom már másnapra elfonnyadt, de pár napra még sikerült életet lehelnem belé némi öntözéssel, viszont egyetlen kihagyott nap után bevégezte, ahogy a két másik is. Hát, nem sok értelme volt megvennem őket, mivel egy grammot sem használtam belőlük, és már a kukában is landoltak.

6. Végre felvittem a moly.hu-ra az összes könyvemet. 460 db lett a vége, de ebben egynek számít minden olyan, ami többkötetes (pl. Gyűrűk ura), így a saccolt végleges darabszám jóval 500 fölött van (kb. 520-540 lehet). Az olvasottsági fok 30%, amit talán 50%-ra is növelhetek életem végéig, bár azért majd törekszem a nagyobb arányra.

7. Még csak február közepe, de apám már kétszer is hívott, plusz még párszor a mostohaanyám meg apám kolléganője is. Mi lehet az ok?

8. Újabb lépést tettem a XXI. század irányába, azaz vettem egy okostelefont, és egyben a kártyás megoldást is előfizetésesre változtattam (a pontosság kedvéért: 0 Ft volt a telefon, tehát a 'vettem' nem fedi pontosan a valóságot). Ez tegnap este jött rám, és mire ágyba kerültem, már tudtam, hogy ma meg fogom lépni.

9. A mai program eddig: squash, teázás, Telenor, Pyrex papír, Saturn, Match, pizzarendelés, és mire kettőt fújok, jön egy lakásavató. Ezt a bejegyzést mindezek közé zsúfoltam be.

10. Ahogy közeleg az új (és a sorozatban sajnos utolsó) Batman-film, egyre jobban pörgök fel én is. Mostanában újra felfedeztem ezt:

Meg kell hagyni, eléggé robbanásszerűen indult az év. A decemberben — főleg az év végi szabadság okán — el nem végzett munkák majdnem mind ott vártak rám, ahol tavaly hagytam őket (leszámítva azt, amit a két 'szabadság ellenére dolgozom' napomon kicsináltam), plusz ezekhez jött még a januári adag, ami nem volt kicsi. Így már hét közepén láttam, hogy a napi 1-2 óra túlmunka ellenére is be kell majd mennem szombaton, és így is lett.

Pénteken este 7-ig bent ültem, majd átmentem Losthoz és párjához, ahol éjjelig traccsoltunk meg iszogattunk, majd onnan (csak Ricsi meg én) eltaxiztunk Ricsihez. Mivel megittunk egy üveg Hubit, kicsit becsíptem, így az éjszakám sem volt valami pihentető, amihez hozzájött még a korán kelés. Ricsi szülei bármelyik percben várhatók voltak, ezért gyorsan leléptem. Gyönyörű tavaszi jellegű reggelen, a meglepően kihalt városban, baromi álmosan és enyhén másnaposan mentem be dolgozni, ahol messze nem voltam olyan hatékony, mint szerettem volna. Nem is maradtam sokáig, csak kb. du. 1-ig, majd gondosan bezártam mindent, és elindultam hazafelé.

Közben kitaláltam, hogy ez a legjobb alkalom egy kis bevásárláshoz, így beugrottam a Duna Plázába, ahol előbb becsápoltam egy méregdrága szendvicset a KFC-ben (ahol minden méregdrága), majd felsétáltam a dm-be, hogy vegyek pár szükséges és pár kevésbé szükséges, de hasznos dolgot. Beváltottam két kupont, hogy olcsón tegyek szert két flakon tusfürdőre (én azt használok), de vettem fogkrémet, hajbalzsamot (hogy a maradékot a fejemen elkényeztethessem), bőrradírt arcra (hogy a sok stressztől ragyás és zsíros bőrömet megszépíthessem), borotvapengét (mert a régiek már olyanok voltak, mint a bot), meg ropit a cicámnak, mert azt nagyon imádja. Otthagytam vagy 5000 forintot. Aztán visszaszálltam a metróra, és beugrottam a végállomásnál levő hobbiállat boltba, ami a legolcsóbb macskakaja-lelőhely közel, s távol. Itt is elköltöttem egy kisebb (na jó, nagyobb) összeget, de legalább betáraztam majdnem egy hónapra. Itthon aztán próbáltam pihenni (nem annyira sikerült), blogolni meg tevékenykedni, aztán Ricsi is megjött. Kajáltunk, tévéztünk, én pedig korán lefeküdtem, mert nagyon álmos voltam.

Vasárnap se sok mindent csináltam, viszont sütöttem sajtos tortillát (életemben először), amiből a szükség okán kihagytam pár dolgot, más összetevőket meg kicseréltem benne, de így is olyan lett, amilyennek vélhetőleg lennie kellett. A receptet az új krumplis-kajás könyvből vettem, amiből még máskor is fogok főzni (elvégre azért szereztem). Gyártottam magamnak némi szex-izomlázat, vasaltam, és felvittem a moly.hu-ra egy nagy polcnyi könyvet. Már 400-nál tartok (1-nek számítva minden olyan könyvet, ami többkötetes), és még két polcnyi hátra van. Ma meg már ma van...

Hát ez volt.

És most valami teljesen más. Úgyis igényli az olvasók egy része a politikát, hát most ide idézek egy szkeccset, ami szegről-végről politika, és amit a vasárnapi vacsora közben láthattunk volna a Ricsivel, ha történetesen ezt az epizódot néztük volna. Csak az abszurdra fogékonyaknak!

Szombaton történt, hogy kb. 5 és egynegyed év után ismét betettem a lábam az újpesti piacra...és tetszett.

Amíg nagyanyám élt és együtt laktunk, minden második szombaton ez volt a programom, a piacozás. Ő persze nem jött (azzal a tempóval jobb is), mert úgysem tudott volna cipekedni (meg mire felöltözik...), így az egész cécót nekem kellett intéznem. Mindegy, hogy előtte bulizni voltam vagy egyszerűen csak aludni szerettem volna a munka és az egyetem mellett, neeem, kelés, azt' irány a piac, mert később már csak a sok korán kelő vásárló után maradt másodrendű portékából lehetett volna válogatni, az meg már mégiscsak botrány!  A hétvégéimet is úgy kellett szervezni, hogy ha valamelyiken elutaztam valahova, akkor a másikon nem csinálhattam programot, mert piac + takarítás kombó várt rám, és ez bizony igen kellemetlen volt nekem a baráti körömben. Sokszor mindenféle semleges dologgal kellett megmagyaráznom, hogy miért nem érek rá egy-egy közös programra, és csak a legközelebbi barátaim tudták, mi a helyzet. Konformizmus + lelki torzulás egy erős jellem mellett = részben kimaradt fiatalkor. Az egésznek sok előnye volt — például, hogy egész jól megtanultam az ár/minőség összefüggést átlátni és eszerint döntést hozni vásárláskor — meg egy hátránya: nagyanyám halála óta egyszer sem tettem be a lábam a piacra. Eleinte amolyan gyűlölet indukálta dacból, később lustaságból nem mentem, az utóbbi hónapokban viszont egyre többször suhintott meg a gondolat, hogy csak hasznos volna feleleveníteni ezt a szokást, és az egyre erősödő szándék most szombaton végre cselekedetbe torkollt. Nem keltem korábban, mint máskor, de ezúttal kevesebb időt pöcsöltem a gép előtt, felöltöztem, felpakoltam magam szatyrokkal és kiléptem az ajtón.

Látszólag egyébként ez egyáltalán nem nagy dolog, hiszen mi a franc van egy bevásárlásban? Hát persze semmi, annak, aki nem az elpocsékoltság keserű mellékízével gondol vissza azokra az évekre, amelyeknek a legszebbeknek kellett volna lennie, és akinek nem 26 éves korában kellett kiüresedetten feltenni magának a kérdést, hogy ki a fene ő egyáltalán. Ilyen értelemben ez a tett számomra olyan volt, mint a felülemelkedés a múlt kudarcán, a megbékélés önmagammal, amiért anno nem voltam képes úgy alakítani az életem, hogy az nekem tetsző módon történjen, és a béke kedvéért a falig (vagy még azon túl is hátráltam), a saját káromra.

Pusztán kb. 5-6 sarokról van szó, szóval még csak nem is beszélhetünk nagy távolságról. Visszafele egy kicsit ugyan megerőltetőbb a séta (felpakolva), de még úgy is elviselhető, semmi nem indokolja tehát, hogy egy hónapban egyszer ki ne menjek. Merthogy a piacnak — a néhány hátrányán túl — számtalan előnye van.

- az árubőség például. Ha bemegyek a sarki Matchba (ami pont a legmegfelelőbb helyen van hazafelé), és zöldséget, gyümölcsöt vagy húst akarok venni, akkor abból kell gazdálkodni, ami van, és meg kell elégedni a minőséggel is, akármilyen is az. Márpedig sokszor előfordul, hogy fonnyatag uborkák, löttyeteg paradicsomok sorakoznak csak a rekeszekben, vagy éppen folyós eprek, és olyan eset is volt már, hogy a vacsorához vagy a hétvégi főtt kajához szükséges alapanyagok hiánya miatt módosítanom kellett a menüt. Ezzel szemben a piacon olyan elképesztő árubőség van, hogy csak győzzön az ember válogatni. Hegyekben állnak a zöldségek és gyümölcsök (déli- és nem déli), egymás mellet sorakoznak a hentesek (ahol szintén halomban áll a mindenféle testrész) és pékségből is van több. Az újpesti piacon például Lipóti is van, ahol a számos pékáru mellett akkora kenyereket is láttam, mint egy felnőtt férfi törzse karok nélkül. A minőség is eltérő, de éppen az a jó, hogy ehhez képest az árak is változóak, szóval könnyen megtalálni az elvárásokhoz passzoló ár-minőség arányú termékeket.
- ha már az árnál tartunk, szintén a piac javára írható, hogy bár az árak rendkívül változóak, bizton állítható, hogy még a legdrágább termék is olcsóbb, mint bármelyik üzletlánc kínálatában ugyanaz. Most például 120 forintért vettem egy rendkívül érett ananászt, ami akkora volt, mint Dr. Alban feje, de 299-ért vettem egy kiló érett nektarint és 179-ért újkrumplit (míg máshol a régi volt 240). A filézett csirkemell kilója meg 300 Ft-tal olcsóbb, mint a Matchban vagy máshol, ráadásul sokkal frissebb is, hiszen a piacon áruló hentesnek kevésbé kell tartania attól, hogy rajta marad az áru. A helyes módszer mindössze abból áll, hogy az első vásárlás előtt párszor körbe kell futkorászni, memorizálni, hol mi a legolcsóbb/legszebb, aztán módszeresen beszerezni a kiszemelt darabokat, és sorban állás közben lecsapni, a 'nem kell, de ilyen olcsón nehogy má' ne vegyem meg' termékeket.

Ez két pont ki is teszi a piac 'számos' előnyét (mert mindent visz), ugyanis a pár hátrány és kellemetlenség eltörpül mellettük.
- ilyen például, hogy rengetegen vannak. Elképesztő mennyiségű ember, akik egy része ugyan (a taták és nyanyák) a hét bármely napján piacozhatnának, de ők valamiért mégis a szombatot választják. Nyilván kifigyelték, hogy ilyenkor jön új áru, esetleg a Marika is ilyenkor jár, akivel hazafelé olyan jól meg lehet beszélni a világ nagy dolgait, vagy tudomisén. A sok emberből pedig sok bosszúság következik, mert  sok jó ember... ugyebár, de itt sok egymásra nem figyelő ember tolong és szitkozódik. Az itt gyakran feltűnő banyatankokkal szembeni egyéni ellenérzésemen túl zavaró, hogy egyesek erőszeretettel állnak meg gondolkodni vagy bámészkodni a szűk sorok között, és nem lehet tőlük elférni, miközben hátulról persze nyomnak. Aztán vannak, akik direkt úgy közlekednek, hogy ne lehessen mellettük elmenni, avagy felöklelnek, és utána még nekik áll feljebb.
- a nagy tömeg másik hátránya, hogy mindenhol irgalmatlan sorok vannak. Ha nem a megfelelő időben mész, vagy valamelyik kofánál valamiért nagyon érdemes vásárolni, akkor simán előfordul, hogy 20 embert kell végigvárnod, majd a másik és harmadik helyen megint ugyanennyit. Közben lehet stírölni a tömeget és gyűjteni az emberi gyarlósággal kapcsolatos tapasztalatokat.
- vannak például, akik nem akarják kivárni a sorukat annak ellenére, hogy az árusok bazi gyorsan dolgoznak. A több éves/évtizedes rutinjuknak köszönhetően szemre pont annyit pakolnak a nejlonba, amennyit kértél, kurva jól fejszámolnak, és pörgő ujjakkal kezelik a pénzt. Egyesek ennek ellenére nem bírnak a testükkel, és próbálkoznak. Csak most, amíg ott voltam volt egy öregasszony eggyel mögöttem, aki amikor ÉN sorra kerültem, már nyújtotta is az Ő nemtommilyét és kezdte, hogy "Jajh, hát nekem csak ez az egy...", majd amikor csúnyán néztem rá heherészésbe fullajtotta a mondókáját, egy másik meg képzeletben megtükrözte a sort, és neki pisilni kell menni felkiáltással bevágott az ellenkező irányból, amivel jól fel is baszta az árust.
- aztán vannak olyanok, akik a 96 Ft/kiló áron vesztegetett karfiolról ácsorgás közben letördelik a zöld részeket, hogy a végén csak 94-et kelljen fizetni, amiben szerintem nem a tényleges anyagi haszonszerzés a fő motiváció, hanem a svédasztalos proli-mentalitás (ti. mindenből és addig eszik, amíg már rosszul lesz, mer' kvázi-ingyen van). Rosszul vagyok ettől.

Lehetne még sorolni ezt a sok visszataszító és/vagy bosszantó apróságot, de ezeken könnyen felül lehet emelkedni, hiszen ott a haszon, hogy az ember olcsón vásárolt áruval felpakolva bandukolhat haza az utcán. Szerintem máskor is menni fogok, avagy innentől kezdve újra piacra járó ember leszek.

Na kérem, a karácsonyi bevásárlást 90%-ban letudtam. Már csak pár apróság van hátra, és idén is egész jól megúszom ezt az őrületet.

Szombaton Ricsivel elmentünk a KIKÁ-ba, mert ő már egy ideje tervezte, hogy vesz ott egy ilyen kutyaforma szürke bigyót, nekem pedig kellett már egy keret a hónapokkal korábban kirakott 1500 db-os puzzlemhoz, mert a szőnyeg alatt tároltam, és féltem, hogy a sok taposástól lekopik a felszíne. Felszálltunk hát a 14-es villamosra, aztán elzötyögtünk az áruházba. Kicsit későn indultunk, így sietni kellett, mivel 2-kor nekem találkozóm volt az egyik kolléganőmmel a Westendben.

Van ugyanis ez a sokkal tartozó ügyfelünk, akivel megbeszéltük, hogy a tartozása egy részét levásároljuk az üzletében, úgyis itt a karácsony. 2,5 millió forinttal lóg, és mivel a Westend január 1-gyel kidobja a plázából, vajmi kevés esélye van annak, hogy ebből a pénzből valaha is látunk valamit, a tartozás legalábbis csökkenni nem fog, az tuti. Marad még egy üzlete, de annak sokkal kisebb a bevétele, ahhoz pedig, hogy újat nyisson (tervei szerint az Arénában vagy az Árkádban), megint csak egy valag pénzre lesz szüksége, ergo nem nekünk fog fizetni. A társammal azt is kitaláltuk, hogy akkor a kollégák nem kp-t kapnak karácsonyra, hanem bevesszük őket is a buliba, az egyik vásárolhat a férjének, a másik a párjának, apósának, mit bánom én kinek. Az ügyféllel letárgyaltuk, hogy nem egy az egyben csökkentjük azt a tartozást, hanem valamilyen kedvezménnyel módosítva, neki pedig semmi kifogása nem volt ez ellen, sőt még örült is az ötletnek. 40% kedvezményt adott, és odaszólt a boltba, hogy akkor mennénk, szolgáljanak ki bennünket tisztességgel, fenntartások nélkül. Ezért beszéltem meg a titkárnőnkkel a találkát.

Siettem, ahogy tudtam, de feleslegesen, mivel a kis kolléganő 20 percet késett... Kicsit azért pipa voltam. Mindegy, bementünk az üzletbe, és az első eladótól megkérdeztem, hogy odaszólt-e a főnöke, de mint kiderült, ő volt az egyetlen az üzletben, aki semmiről nem tudott semmit. A többiek szerencsére tudtak, úgyhogy nekiláttunk válogatni. Azt beszéltük meg a társammal, hogy ő is és én is 250 ezer forint értékben vásárolunk, a lányok pedig 50-50 értékben vihetnek haza cuccokat, a kedvezmények levonása után. Bár az üzlet kurva drága, azért még ebbe is belefért pár dolog. Hogy a titkárnő végül mi mindent vett, azt nem figyeltem, de tisztességgel elköltötte a részét. Én vettem 5 nagyon jó inget (darabja 15 ezer), amiből az egyik anyám férjéé lesz karácsonyra, egy szövetkabátot, egy rohadt jó másik kabátot (54000 lett volna), egy öltönyt, aminek a nadrágjáért még vissza kell mennem, mert beszegik, 2 pár zoknit, 5 nyakkendőt (kettő ajándék), egy pulóvert, és Ricsinek egy bőrkesztyűt meg egy inget. Ez együttesen 390000 Ft lett volna, a titkárnő vásárlásával együtt pedig összesen 285 ezer forinttal csökkentettük azt a hatalmas tartozást. Mást már nemigen tudtam volna venni, maximum még öltönyöket, nyakkendőt meg inget, de úgy éreztem, elég lesz ennyi. Még haza is kellett őket vinni, egy 84x60-as plexi képkerettel együtt. A társam szintén aznap, meg tegnap költötte el a részét, és abban állapodtunk meg, hogy ha túlvásárolja magát, hoz még nekem inget vagy nyakkendőt.

Sajnálom egyébként az ott dolgozókat, mert az ott tartózkodásom alatt kiderült, hogy nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak. Legalább 2 idegen nyelvet hallottam a szájukból, mosolyognak, és ránézésre megmondják, milyen méretű cucc kell neked, majd amikor felpróbálod, azt is megmondják, honnan tudod, hogy ez vagy az kicsi rád vagy nagy éppen. Nagyon értenek a szakmájukhoz, és őket nem lehet unatkozó és pofákat vágó tinipicsákkal pótolni. Nyolcan január 31-el kereshetnek maguknak új állást. Szomorú. Az egyikükkel jól elbeszélgettem közben (8 éve én számfejtem a bérét), és panaszkodott, hogy ő volt a tulaj legrégebbi alkalmazottja, és most röpül, meg hogy azért jutottak ide, mert a főnöke teljesen elhanyagolta az üzletet. Igaz.

Vasárnapra maradt a család többi tagjának szánt ajándékok megvétele. Szűkösek az anyagi lehetőségeim, de nagyon visszafogni nem kellett magam. Igaz, inkább a praktikumra törekedtem, ergo dm+ajándékcsomagok. Talán snassznak tűnik kozmetikai szetteket vásárolgatni fűnek-fának, mert hol marad az egyediség meg az emlék, de ismerem a családomat, és tudom, hogy vagy nem érdemlik meg, mert ők úgysem vesznek nekem semmit (apámék), vagy maguknak nem vennének hasonlókat (anyámék), mert sajnálják rá a pénzt. Anyu például sosem venne magának szemránckrémet, meg eleve semmilyen krémet, kell a pénz a fűtésre...

Szóval két körben megkapott mindenki mindent, pontosabban a Ricsi azért még valami meglepetésnek örülhet, azt még be kell szereznem (és ki kell találnom).

Már két hét sincs vissza a 2010-ből, de ahogy most kinéz, ez a hátralevő időszak viszonylag nyugodtan fog telni. Az anyagi helyzetem stabilizálódott, ezzel együtt pedig a lelkem is lábadozásnak indult, bár egyiket sem akarom elkiabálni.

A decemberben behajtott tartozások elég szépen fedezték a kiadásainkat. Mindenki megkapta a pénzét, telt az extra költségekre is, maradéktalanul be tudtam fizetni az összes adómat, azokat is, amikkel hetek óta tartoztam. Sőt, még játszadozni sem kellett azzal, hogy az EVÁ-t 90%-ra kell feltölteni (bár egy ellenőrzés során hiányt állapítanának meg), ahogy az a korábbi években gyakorlat volt nálam. Ha minden jól megy, a kollégák karácsonyi ajándéka is rendeződik a hétvégén, sőt, egy jó nagy öltönybevásárlás is belefér, és ezzel együtt lecsökkentjük a legnagyobb tartozást felhalmozó partner adósságát is. Pontosabban ő csökkenti, így, ha már pénzt nem tud fizetni.

Ma lement az utolsó teljes munkanap. Hétfőre marad a munkahelyi karácsonyozás, meg némi tedd ide, tedd oda látszattevékenység, aztán január 3-ig alszik az iroda. Pontosabban csak aludna, de a társam és én biztosan bejövünk párszor, hogy rendezgessük azokat a dolgokat, amik hónapok óta 'ráértek'. Szeretném a 2011-et úgy kezdeni, hogy ezek közül minél kevesebb terheljen már az első munkanapokon. Aktív pihenés lesz az ünnepek környékén. Kis munka, kis takarítás otthon, szekrények kirámolása, a tartalmuk szortírozása, a honlapunk tartalmának bővítése és sok blogolás. Kétségtelen, hogy az utóbbi hetekben eléggé elhanyagoltam a blogot, pedig a verses játék indításakor nagyon csúcson voltam. Naponta volt bejegyzés, a játékkal együtt naponta több is, azóta pedig ritka bejegyzés, az is unalmas, és soká kommentelés. Ebben a két hétben megpróbálom majd bepótolni, amit csak tudok, bár ígérni inkább nem ígérek semmit.

Aztán lesz két napom a családi ajándékokat beszerezni, amit megpróbálok majd úgy kivitelezni, hogy a szellemi épségem megmaradjon, amennyire csak lehet. Idén kimaradtam a karácsonyi őrületből, de ezt nem úszhatom meg teljesen, hiszen nekem is van bőven családtagom, akiknek vásárolni kell ezt-azt. Persze nagy valószínűséggel az utóbbi évek rutinját fogom követni: irány a dm, és mindenki kap egy érdemeihez mért értékű kozmetikai csomagot, amiben az a jó, hogy egy helyen beszerezhető mind, nincs méretbeli kérdés, nincs "már megvan" probléma, praktikus és visszacserélni sem kell. Pénteken leutazom anyámékhoz, ünnepelgetünk, zabálunk, szombaton hazajövök, aztán pihengetek (már amennyiben ez esetemben értelmezhető egyáltalán). Mivel a nagybácsim is meghalt, hozzá már nem megyek, apámékat viszont nem úszhatom meg. Az idén még csak egyszer láttak...

Unatkozni tehát nem fogok, de azért pihenni is próbálok majd. És hogy jövőre mi lesz? Az majd egy másik bejegyzés tartalma lesz, de csak ha már visszatekintettünk idénre.

Mivel a munkahelyi gépekbe memóriát kell vennem, tegnap meg tegnapelőtt plázáztunk kicsit a Ricsivel. Tudom, ebből a célból egyik sem a legjobb hely, meg menjek ide meg oda, mert ott olcsó és jó, de nekem olyan üzlet kell, ami délután 6 után is nyitva van, és nem kell rendelni, várni, visszamenni. Aztán mivel a Saturnban csak úgy volt, hogy 'elvileg', de gyakorlatilag nem kaptam, az Aréna Pláza Electroakármije meg átépítés miatt zárva volt, lényegében futottam két üres kört. Mindegy, pénteken úgyis szabin vagyok, majd akkor nyakamba veszem a várost, és elmegyek egy kimondottan számítástechnikai üzletbe.

De ha már pláza, csak benéz ide-oda az ember, hátha lát valamit magának. Én különben is olyan vagyok, hogy megnézek mindent, semmi sem tetszik, de közben beleszerelmesedek valamibe, ami akkor és ott nem kell, de aztán addig cseszteti az agyamat, amíg vissza nem megyek megvenni. Persze addigra vagy elvitte más, vagy elfogyott az a méret, vagy már nem akciós, vagy úgy akciós, hogy drágább, mint az akció előtt, mint az a Devergo cipő, amit tavaly vettem magamnak (és már félig lerohadt a lábamról). A Duna Plázában viszont ilyesmitől nem kell félni, mivel ott jóformán semmi nincs. Van egy Reserved üzlet, amiben egész jó cuccok szoktak lenni, egész jó áron, viszont ott már a múltkor is voltam, és akkor is csak alsógatyát vettem (mint szinte mindig), mert ott már a folyosóról látni őket, és a fétisem mindig berángat. Aztán van Marx & Engels, ami kurva drága, viszont nekem túl visszafogott, valami új, olaszos nevű ruházati áruház, ami C&A kategóriájú, csak még gagyibbul hangzó márkákkal van feltöltve (vö. Cactus Clone, Angelo Litrico), minden más meg vagy megszűnt vagy van bennük 5 póló meg 5 farmer, azok is 40000-ért. A GAS is mióta felköltözött az emeletre, gyakorlatilag sosem találok benne semmit, azt viszont elképesztő árakon. Szóval a Duna Pláza ruházkodás terén nem pálya.

Tegnap viszont úgy mentünk be az Arénába, hogy kivételesen nem csak mozizni. Úgy már egy csomószor voltam, de körülnézni, vásárolni még nemigen. Gyerekek, én ott huzamosabb ideig nem tudok tartózkodni, mert orgazmusom lesz. Egyrészt minden buzi ott lebzsel, másrészt mindenki olyan helyes, olyan jó alakú és olyan jól öltözik, hogy csak kapkodom a fejem. Ja, hogy ezt Ricsi is olvassa? Nem probléma, ő is mindig elmondja, ha olyat lát, különben is, neki van egy kedvence az edzőteremben is (ahova járunk). Ennek van egy árnyoldala is, mégpedig, hogy az önértékelésem hasonló esetekben mindig súlyos csapásokat szenved, hiszen mindenki izmos, jóképű és csinos, KIVÉVE engem, aki egy kapuzárási pánikos, kopaszodó, lúzer fasz, aki nem izmos, nem jóképű, öltözködni pedig végképp nem tud (a jellemzés egy része éppen a kedves páromtól származik, bosszú gyanánt az én kedveskedéseimre). Ez egyrészt elkedvetlenít, másrészt ösztönöz: többet kondizni, eljutni végre kozmetikushoz, olyan fodrászhoz, aki kezdeni tud valamit a hajammal, és vásárlás, vásárlás, vásárlás. Ehhez ugyan pontosan annyi dolog kell, mint amennyi Montecuccoli szerint a háborúhoz, és amiből nekem mindig szűkösen van, DE bevásárlólistát azért írhatok. Csak az bosszant, hogy az Aréna egyes üzleteiben pont most van leárazás, pont most vannak ott olyan cuccok, amikbe beleszerettem, de mivel pont most jönnek vízórát szerelni (40000-ért) és pont most kell majd a negyedéves EVÁ-t befizetni, ezért pont most nincs pénzem semmire. Na jó, egy üzletemberes inget, meg egy olcsó pólót csak megfinanszíroztam magamnak, de sok más cuccról meg lemondtam, részben szívszakadva. Ja, és még annyit, hogy végre jártam Bershka, Pull and Bear és Zara üzletekben, és bejönnek. Nagyon. Végre van mivel pótolni az Aboriginalt és a GAS-t, na meg az egyre unalmasabb Kenvelot és New Yorkert.

Na, de ennyi bevezető után jöjjön végre egy rövid lista arról, amit szeretnék a közeljövőben. Három dimenzió van, a lakás, az üzleti és a ruházkodás.

Kezdjük az üzletivel:

— kell először is egy táska, merthogy komoly üzletember nem iskolatáskával/sporttáskával jár tárgyalni. Igaz, nem vagyok komoly üzletember, csak egy csicska könyvelő, aki magának kaparja a gesztenyét, de amíg a legalapvetőbb kellékek sincsenek meg, addig nem is leszek több. Szóval amolyan irattáska cucc kellene, de nem az a szögletes, mert az már avítt, hanem olyan, amiben a tésztagyáros vitte mindig a költségvetést az Országgyűlés elé, csak nem bivalybőrből. Szerintem 20000-en belül is kapni rendeset.

— kell ing, méghozzá sok, és még annál is több. Na jó, tegnap vettem egyet, úgyhogy most már elég további sok-mínusz-egy is, de nyilván nem szeretnék gyakran feltűnni ugyanabban. Nem kell, hogy tízezres (vagy drágább) ingek legyenek, csak ne ordítson róluk, hogy trógerproli vagyok, aki egy lakótelepen lakik, egy 34,5 m2-es lyukban.

— aztán kell nyakkendő, sok, de legalább 5-6. Jelenleg egy van, amit apámtól örököltem, ő meg az övétől (gyanítom), mert a másikat kölcsönadtam a Rolandnak, ő meg közben átköltözött Írországba. Egyet szintén akartam venni tegnap, de az újabb 3500 lett volna, azt meg már nem finanszíroztam meg.

— ing és nyakkendő után zakó is kellene, mert egy ócsógagyi van csak, amit a macskám megkarmolgatott, ennek folytán pedig itt-ott kihúzódott belőle pár szál. Szóval úgy nézek ki benne, mint egy kintornás, nem mint egy üzletember. Nem kell komplett öltöny, elég csak vagy két zakó, indulásnak.

— ez már csak az extra: kellene egy normális, érintőképernyős mobiltelefon, amiben sok-sok infot lehet tárolni, lehet normálisan netezni, és nem kell két napig nyomkodni, ha küldeni akarok vele egy üzenetet. De ez már tényleg a level 2.

Lakás, ahol több olyan dolog is szerepel, ami már egy évvel ezelőtt is a listán volt:

— 4 db faszántosan kinéző villanykapcsoló, mert a régiek nagyon avíttak

— új csillár (helyett spotlámpa) a nagyszobába, meg a felszerelése

— egy darab konyhába való kép, kerettel, mert most felemás szegény helyiség

— egy 84X60-as képkeret üveg előlappal, hogy a legutóbb kirakott, 1500 db-os puzzle-met a falra installálhassam. Kell hozzá dekorkarton is, mert amin kiraktam, azzal a Desi csinált valamit még kis korában, és most foltos tőle.

— tapéta az előszobába és a szobába, mert tiszta mocsok és tépés az egész. Szintén Desim a ludas, de már elég nagy, az újat talán nem teszi tönkre.

— fentiek a fontosabbak és kisebbek, ez pedig a ráadás: egy új ágy, mert a mostani egy gyalázat. Gyalázat a kinézete, a huzat állapota, és konkrétan szét van baszva, azaz eltört benne legalább egy rugó a sok dulakodástól. Ez már komoly tétel, szóval majd.

Öltözködés, ami gyakorlatilag egy végtelen halmaz. Korlátlan mennyiségben lehet bele önteni a pénzt:

— először is kell legalább egy cipő, mert a mostaniak egyrészt unalmasak, másrészt nem sok mindent lehet hozzájuk felvenni, harmadrészt némelyik már kezd vállalhatatlanba fordulni. Cipő nélkül egy csomó minden mást sincs értelme venni, mert úgyis csak hülyén állna rajtam. Szóval akkor inkább legalább két cipő kéne, egy sötét, egy világos, aztán lehetne tovább variálni a dolgokat. Néztem egyébként, hogy az a fajta cipő, amit 20 évvel ezelőtt még fel sem akartam venni, mert égő volt benne tornázni, úgy 10 éve mégis vettem belőle egy példányt, mert kellett miben túrázni, az most 18000 Ft-ba kerül, mert mindenki azt hordja, és mert van rajta egy Converse-csillag. Ja, azt kihagytam, hogy 700 Ft-ért vettem anno. Nonszensz!

— kellene aztán egy papucs, amiben a szabadidőmben is kitehetem a lábam az utcára. Van egy most is, de annak annyira kemény a pántja, hogy az első sarokig kikezdi, a célállomásig ledarálja a lábam. Szerencsére, eddig nem sok alkalom volt hordani.

— eddig szintén nem sok alkalom volt hordani, de rövidnadrágot is kellene vennem, mert bár van öt is, három eleve csak edzeni való, a negyediket meg befogtam fürdőnadrágnak, mert baromi gyorsan megszárad, ha vizes lesz. Szóval marad egy, az meg kevés.

— no, a hosszú nadrág. Igaz, van 15 farmerom, és tudom, pofátlanság ezek után azt mondani, hogy 'kell még', de abból a 15-ből 3-at veszek föl szívesen, abból meg kettő éppen lerohadni készül rólam. Az egyikből kilóg a seggem, ami némelyek számára szexi, ezért nem bánom, a másiknak meg a sok mosástól úgy elvékonyodott és kikopott az anyaga, hogy egy öblösebb fingtól cafatokra szakadva robbanna le a testemről. Ja, egyébként említettem már, hogy az alsógatya fétis mellett a farmer a másik fétisem? Na, de nadrág kéne, és rájöttem, hogy sehol sincs előírva, hogy én csak farmert hordhatok, és csak kék/szürke nadrágokat. Miért ne vehetnék fel egyszer-egyszer fehéret, nem-farmert vagy bármilyen mást? Erre a Springfieldben döbbentem rá, ahol mellesleg mindig két dolog jut eszembe: az angol cserediákok és SPF (nem csak a nickje miatt). Ja, és a régieket sem dobnám ám ki, hanem valahogy eljuttatnám a rászorulóknak, mivel semmi bajuk nincsen (kivéve azt a kettőt, amit ugye a kukába hajítanék), csak nem szeretem őket, vagy kényelmetlenül érzem magam bennük.

— aztán pólók, pólók, pólók. Ezeket nézem meg leggyakrabban, mert ezeket engedhetem meg a leginkább magamnak, és ha nem is költök sokat, mindig érezhetem, hogy kaptam valamit magamtól. Meg aztán azért is nézegetem őket sokat, mert mindenhol százával vannak, viszont a legtöbb nem tetszik. De csak legyen pénzem, nem fogok variálni, bemegyek egy boltba, és — ártól függően — leemelem a polcról az első N darabot, tetszik, nem tetszik. Tudom, ez hülyeségnek hangzik, de a válogatósságom valójában egy öngerjesztő folyamat, aminek minden állomáson az a vége, hogy szürke, kék vagy fekete pólót veszek, így sosem kezdek el színesben, mintásban, figurásban járni, pedig csak egyszer kellene átlépni a határt. A nem-formális ingek szintén ide tartoznak, mivel azok is ká jól tudnak kinézni, főleg pólóval és normális testalkattal kombinálva, igaz, ezek egy kissé drágábbak, mint a pólók.

— plusz végtelen mennyiségű egyéb, például öv, kiegészítők, pulóverek, kabátok, de ezt csak azért írom ide, hogy mindhárom kategóriámban legyen valami nem-kell-nagyon-de-azért-jó-lenne cucc.

Ez úgy cirka (rengeteg) pénz, ami nekem nincs, de ha végre egyszer letudom azt a sok kötelező kiadást, talán elkezdhetek valami havi fix keretet elkülöníteni, és akkor csak azon kell gondolkodni, hogy abban a hónapban éppen mit vegyek, nem azon, hogy akkor most az ötszáz forinttal olcsóbbat vegyem vagy a másikat, esetleg egyiket sem, mert majd csak a következő hónapban. Persze nekem most kéne a leárazásokban dagonyázni, mert októberben már kitörölhetem a seggem az XXXL-es maradékokkal, de hát jövőre is lesz nyár, addig meg marad a vágyakozás és a nálam sokkal jobban kinéző srácok stírölése...

Miután az utóbbi időben többszörösen megállapítottam, hogy mizantróp vagyok, nekem még karácsony előtt is szabad méltatlankodni. Most ezt fogom tenni.

Kezdem azzal, hogy miért van, hogy a ház melletti bódébolt előtt még a legnagyobb fagyban is ott italoznak és hőbörögnek a környék 30-as prolijai? Reggel, amikor munkába megyek, már ott kávéznak, este meg az utcán söröznek, mivel bent nincsen elég hely mindannyiuknak. Télen-nyáron ott állnak, és miközben hangosakat böfögnek, ömlik belőlük a tudatlanság. Tegnap például az ütötte meg a fülemet elhaladtamban, hogy a szeptember 11-i merénylet, "amikor a repülőgéppel nekimentek annak az izének", az 10 éve volt. Hát persze, jó lesz az 9-nek is. (Úristen, már kilenc éve?!) Pedig ezek nem öregemberek, akik már felejtenek, és nem is gyerekek, akik még nem tudnak ilyesmiről. Meglett családapák, akik felesége és kisgyereke nyáron általában a közeli homokozóban ücsörög, ilyenkor meg nyilván otthon tévézik, úgy okosodik a Maunikán. Valószínűleg az a 16% is közülük kerül ki, akik szerint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke Orbán Viktor, ergo ő tehet minden bajról. Nincsen ezeknek munkájuk? Nem tudnak ezek olvasni? Mármint a feliratot, ami az üzlet ablakába van kiragasztva igényes A/4-es lapon, és az áll rajta, hogy az üzletben és előtte tilos az alkoholfogyasztás. Persze, tudjuk, hogy az csak amolyan "mosom kezeimet" felhívás, a söröcskékért nagyon is jól jön a pénz. És ha hozzáteszem, hogy a köztéri alkoholfogyasztás büntetendő, hogy a ház lakóinak nagy része rendőr, és hogy a rendőrőrs 25 méterre van tőlünk, akkor megállapíthatom, hogy valami itt nagyon rosszul működik. Például az, hogy ezek az év 365 napján, 40 fokban vagy akár -15-ben is ott röhöghetnek szarvasbőgésre hajazó hangjukon.

Mondjuk az kétségtelen, hogy nincsen minden rendben kis hazánkban, ezt újra meg újra meg kell állapítsam. Nyilván azért, mert ideáltipikus a gondolkodásom. Amiért lassan minden téren egyre abszurdabbak az állapotok, még igyekszem nem abba a hibába esni, hogy mindig csak az előző  képest mérem a romlást. Én a normálishoz próbálom mérni, igaz, így mindig csak leesik az állam, mint a szombati hó. Mert az aztán leesett, és lent is maradt, ott, ahová a Jóisten szórta. Hogy 300 BKV busz azonnal lerobbant, a maradékot meg egész éjjel járatták, nehogy lefagyjanak, a fővárost minősíti. Hogy két fővárosi pályaudvar totálisan behalt, a harmadik meg csak ímmel-ámmal működött, megadva ezzel a kegyelemdöfést az amúgy is haldokló vasúti közlekedésnek, az az országot. Az meg, hogy a hó szinte minden ház, hivatal és üzlet előtt ott maradt, az állampolgárokat. Most komolyan, azért nem takarították el szinte sehol, mert hétvégén senki nem dolgozik? Hétfőn reggel bankban kezdtem, ami nincs 200 méterre a háztól. Havas volt a ház előtt az utca meg mellette is, havas volt a pék mellett, a bank előtt és a banktól a metró végállomáshoz vezető út melletti 20 házból 18-nál. Ez elképesztő! Tavaly még ahogy esett, úgy lapátolták, többek között a mi lépcsőházunk gondnoka is, elvégre ezért kapja a fizetését abból a pénzből, amit a lakók közösköltségként leperkálnak. Megjegyzem, a hólapátolás nem passzió, és nem pedantéria, hanem kötelesség. Ha én munkába menet elbaszódom az utcán, akkor az már munkahelyi balesetnek számít, amit az OEP külön vizsgál, hiszen szeretné, ha nem neki kellene fizetni a táppénzt, hanem a munkáltatónak. A munkáltató meg szintén nem szeretne fizetni a nem dolgozó embere után, ezért ha be tudja bizonyítani, hogy a baleset oka az adott épület tulajdonosának/gondnokának kötelességmulasztása, máris az illető viseli a terheket. Az utak közül hétfőig csak a legfrekventáltabbak voltak tiszták, az összes többi úszott a leendő latyakban, de a kereszteződések járdáit sem lehetett látni, pedig az önkormányzat dolga lenne ez utóbbiak tisztán tartása. Hol vannak a hómunkások? Hol vannak a közmunkások? Ja, Zuglóban most legalább szívott az a kupac ember, akik valószínűleg segély ellenében lóbálják az utcán a seprűiket, mivel ezúttal muszáj volt valami látványt is produkálni, nem csak úgy végigcammogni az utcán egy halomban. Nem működik itt már semmi sem. Az utca mindenkié, ergo senkié sem, de ha tovább megyek, itt már semminek sincs gazdája.

Milyen dolog például az is, hogy a Vörösmarty téren rendezett éves karácsonyi vásár és zabálda helyszínét szintén 10 centi hó lepte vasárnap este? Nem volt egyetlen ember, aki kiszalasztott volna oda egy kis csapatot, hogy azok legalább látszólag emberi állapotokat teremtsenek a külföldiek által leginkább látogatott környéken? nem volt egyetlen árus, aki legalább a maga standja előtt ellapátolta volna a havat gyorsan? Nem és nem a válasz. Az ország leromlott gazdasági állapota csak másodlagos a pszichés pusztulás mellett, és amíg utóbbit valaki helyre nem teszi, addig semmi esélyünk kilábalni a szarból.

De ha már karácsony, megemlíteném azt a kivetítőt, ami a Lehel út és a Hungária körút kereszteződésében fényszennyez. Ezen közérdekűnek látszó hirdetések mellett zömmel reklámok futnak, és mivel — szintén hétfőn — sikerült vagy 6 percig egy helyben tobzódnia a valagamat furikázó villamosnak, volt időm megtekinteni a tartalmát, amiből csak két dolgot emelnék ki. Először is külön képsort láthattam "Boldog hanuka!" felirattal, meg menórával, amivel persze semmi baj, hiszen zsidó ünnep is van (ami ha jól tudom, holnap ér véget), gondoljunk rájuk is. Hogy ki közölte a 'reklámot', az nem derült ki, de mindegy is, hiszen miért ne táplálhatta volna az eszközbe maga a tulajdonos? Cserébe viszont vártam, hogy akkor most a többségi társadalomra is gondolt valaki, és mindjárt jön a keresztény ünneplőknek szóló jókívánság. És csak vártam, vártam, már váltott a lámpa, indult a villamos, tekertem a nyakam cefetül...amikor végre megjelent a felirat: "Kellemes ünnepeket kíván..." — itt képváltás — " a Bódi család", és a szöveg mögé szépen oda volt illusztrálva az üveges szemű meg a neje. Hát gratulálok! A továbbiak rasszizmusnak és/vagy antiszemitizmusnak számítanának, a tartalomtól függetlenül, ezért itt befejezem ezt a témát.

Inkább átváltok valami pozitívabbra. Például azzal büszkülök, hogy kedden este egy nekifutásra beszereztem az összes ajándékot a négy szülejemnek, a négy testvéremnek, a nagybácsimnak, a barátomnak és a páromnak, így minimális agyvérzés mellett oldottam meg az idei Vásárlás Ünnepét. Általában ilyenkor már csak üresen tátongó, kifosztott polcok között flangálhatok tanácstalanul, de az idén nem volt ezzel probléma. Hiába, megaszondták a tévében is, hogy válság van, az embereknek nincs pénzük vásárolni. Lássuk az örömöt az ürömben: volt választék a boltokban, januárban meg majd fillérekért vágnak hozzánk mindent. A lóhalálában vásárlásnak egy nagy hátránya van: ötletek és idő híján snassz kozmetiaki csomag halmokkal érkezek minden rokonhoz, de azokat legalább ajándékutalványokból is kifizethetem, így több készpénzt tudok elcseszni hülyeségekre.

Ricsi meg úgyis olyan dolgot kap mellékbüntetésként, amit majd együtt kell megvenni, vásárlók tekintetében üresen tátongó üzletekben, kétségbe esett tulajdonosoktól. Könnyedén vészelem át az idei karácsonyt, na.

...de előtte még egy kis helyzetjelentés, hogy ne legyen annyira unalmas ez a technikai bejegyzés.

Nos, lement a nagy hajtás. Kidöglöttem. A hétvégén volt némi szórakozás, így nemigen tudtam magam kipihenni, de mivel — minden elvárást leszarva — kijelentettem, hogy csötörtökön és pénteken nem fogok bemenni (és még csak szabinak sem írom ki, hiszen +2 napot dolgoztam), talán egy kicsit mégis sikerül regenerálódnom. Persze ismerem magam, a pihenés helyett inkább takarítok, és a lógó ügyeimet intézem. Jellemző. A kedd és a szerda munkahelyi tevés-vevéssel telik majd, aztán elkezdem felkészíteni magam az idei nyaralásra.

És akkor most lássuk a — jő régen volt — május költségeit. A részletekre már nem is igen emlékszem, de mivel hetek óta tervezem ezen bejegyzés összefirkantását, most már juszt sem fogom annyiban hagyni. Elvégre a fogadalmak csak akkor érnek valamit, ha betartjuk őket (megjegyzem, legalább két hónapja tervezem megírni, hogyan állok velük). Itt a szokásos grafikon:

Kaja: a március havi, iszonyú mértékű élelmiszerre-költés után némileg stabilizálódni látszik a helyzet. Abszolutértékben mindenképpen, de arányaiban is (15,43%). Bár — ha jól emlékszem, — májusban éppen nem diétáztam, az áprilishoz képest 7%-os növekedést magyarázhatja, hogy a napi táplálékom (táplálékunk) nagyobb arányát tette ki a gyümölcs, ami köztudottan drága mulatság.

Cica: Desiré most sem vágott földhöz, hiszen szinte pontosan ugyanannyit költöttem rá, mint áprilisban (azaz 6,7%-kal többet). A havi költségvetésem 2%-át tette ki a kis majom, és mennyi lelki pluszt kaptam általa, amit nem lehet forintosítani.

Cigi: a költségeim 4,3%-át tette ki a füstgyártás, viszont meglepő, hogy majdnem pontosan ugyanannyit szívtam el. Ennek ellenére érlelődik az ismételt leszokás gondolata. Hogy mikor lesz ebből valami, az már más kérdés.

Háztartás: néha úgy érzem, ez az oszlop teljesen felesleges, mivel szinte sosincs benne semmi. Vettem egy csomag pézsét, egy nagy csomag vécépapírt meg egy Cloroxot. Ezen felül vettem két góliátelemet a meghiúsult éjszakai túránkra (még ki sem csomagoltam), és megjavíttattam a vásárlása óta először megálló órámat. (2%, +350%).

Rezsi: ez fixen sok — főleg ahhoz képest, amennyit itthon vagyok — most viszont egy kicsit mégis kevesebb, mint eddig. Na nem a fűtési szezon vége miatt (hiszen ebben a hónapban még igencsak a leghidegebb hónapok fűtését kellett perkálnom), hanem mert a UPC-számla a bankszámlakivonatom kései érkezése miatt a következő hónapra csúszott a nyilvántartásomban. Így az áprilisi 15% helyett 11%-ra csökkent az arány.

Vállalkozás: laza kis hónap volt. Sem előleg, sem iparűzési adó, csak egy kis postaköltség meg az erkölcsi bizonyítványom kikérésének díja. Ja igen, ezt is elfelejtettem beblogolni: a hatályos a törvények alapján erkölcsös vagyok, bár a társadalom nagy része csak egy aberrált, perverz állatot látna bennem. Mindegy, a Pénzügyminisztériumnak megfelel e kis zölt papírocska is, a szexuális szokásaimról nem kell nekik beszámolni. (1%, kimutathatatlanul kevesebb, mint áprilisban, amikor minden pénzem 30%-át vertem el a semmire). Sőt, ha azt vesszük, akkor még pozitívban is vagyok, hiszen egy ideje a kolléganőm fizetését is én rendezem, amin van egy kis hasznom, de pszt...nem fecsegünk ilyesmiről (ennyit az erkölcsösségről...).

Hobbi: botrányos módon vettem magamnak két könyvet (én ugyebár jobb szeretem kézből), vagy 4 olcsó DVD-t, és még szórakozni is mertem. Ez talán egy blogtalálkozó lehetett, de bármi is volt, a számok láttán igencsak kirúgtam a hámból. Mindehhez jön a netes játékom havidíja, de az már megszokott (és mivel kezdem unni, lassan nullára redukálódik). 12,38%-ot csesztem el duhajságra, ami 69%-kal több, mint áprilisban. (Most mondja az idő közben megérkezett Richárdom, hogy az a Brutkó lehetett, amikor egy vagyont elkért a taxis hazafelé...)

Test: mivel az edzőm egy ideje leszarja a fejem, és egyedül edzem (már amikor eljutok addig, elvégre ma sem mentem), őt nem kellett kifizetnem. A felszabaduló pénzt gyorsan visszaforgattam egy banános fehérjeporba, amit ráadásul kedvezménnyel vettem. Sajnos azonban ennek a cuccnak annyira borzasztó íze van (bár már kezdek vele megbékélni), hogy azt még az olcsóbbság felett érzett öröm sem tudja kellemesebbé tenni (6,8%, -52%).

Suli: emlékeztek még, milyen kálvária volt előteremteni a féléves tandíjamat (3 hónappal a fizetési határidő után...)? Kapásból rávághatnám, hogy "na igen, kevesebb DVD-t kellett volna venni", de mint emlékszünk itt inkább abból adódott a probléma, hogy nem kaptam meg a jogos jussomat (időben). Kár is tovább elemezni, a grafikon önmagáért beszél, a sötétkék oszlop szépen az égbe tör. A pénzem 40%-át költöttem a tandíjra, és az oda-vissza utazgatásra (áprilissal meg értelmetlen összevetni).

Egyéb: mivel az anyámékhoz történő fel-le utazgatást nem tudom hova sorolni, ide kerül. Májusban mondjuk még jól is jártam, mivel huncut volt a sofőr, és szaré-hugyé hazahozott, csak éppen a pénzt zsebre vágta szépen. Ennyit az erkölcsösségről #2, de mentségemre váljék, hogy a pont-most-jön-ellenőr eseménytől egész úton való rettegés bőven kompenzálta azt a pár száz megspórolt forintot. (1% se).

Lottó: jó lenne, ha ez egyszer mínuszba menne, mert az azt jelentené, hogy nyertem. Ha nagyon mínuszba menne, akkor pedig az egész napomat blogolásnak szentelhetném, mert a villámban a takarítónő elintézne mindent, és csak akkor kellene szünetet tartanom, amikor az inas közölné, hogy a szakács elkészült az ebéddel. Addig viszont egy kicsit áldozni kell Fortuna istenasszony oltárát, ami speciel ebben a hónapban a fizetésem 1,4%-át tette ki.

Ruha: dőőőzsi! Májusban többet költöttem öltözködésre, mint az év egész addigi részében, együttvéve. Ha belegondolok, lehet is ebben valami összefüggés, hiszen nyilván kiéheztem a csinosságra, meg az is lehet, hogy feltűnően sok pólót kellett áttennem a 'kertbe'-polcra, aztán meg a törlőruha fakkba. A suli problémája előtt csak egy alsógatyát meg egy Springfield márkájú pólót vettem magamnak, miután viszont letudtam a tandíjat, gyorsan kihasználtam néhány akciót. Ezt anno részletesen megírtam, ezért most csak tételesen felsorolom, mit vettem: két pár zoknit, egy New Yorkeres övet, a Kenvelo akcióját kihasználva egy farmert és egy fasza kis inget, majd egy újabb övet és még néhány zoknit. És akkor hol van még a vége? Nincs például egy épkézláb rövidnadrágom, hogy csak a legégetőbbet említsem (12%).

Nos, így mulatott egy magyar úr májusban.

Miután Desiré menedékre lelt az ágy alatt, a nap egyéb teendői felé kellett fordítanom a figyelmemet. Enni kellett például, elmenni a FIDESZ-irodába, takarítani (Custos érkezésére készülve), edzésre menni, összeszedni bloggertársunkat, majd vacsoráról gondoskodni. 

A takarítást részben letudtam előző este, a maradékot pedig Ricsi magára vállalta, ezért azt javasoltam, hogy miután megebédeltünk a közeli Burger Kingben, váljunk szét: én kampányolni, ő takarítani. Igazából egész héten aktív mozgósítás zajlott, én viszont csak a hét végére ígértem magam. Csütörtökön munka után el is mentem az irodába, de akkor azt mondták, hogy nagyon jól állnak, és csak péntekre kellene egy kis segítség valakinek. Jól van — mondom, — hazamentem, és a felszabaduló időt a kisszoba rendezgetésére fordítottam. "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" — tartja a mondás, amit én szinte sosem fogadok meg, ezúttal azonban mégis kivételt tettem, így péntekre tényleg elég konszolidált állapotba került az egészen eddig csak lomtárként funkcionáló kisszoba. Nem volt tehát sok teendő hátra, bár ezek mennyisége konfigurálható volt: ha mondjuk túl hamar elkészültünk volna ezzel vagy azzal, akkor még mindig be lehetett dobni újabb indokolt feladatokat, a nagyobb tisztaság-hatás -látszat elérése érdekében.

Na, de ott tartottam, hogy elmentünk a Burgerbe, beharaptunk némi — a McDonald's-énál némileg kevésbé — büdös ebédet, megfigyeltünk egy fiatalembert, akinek meglehetős magabiztosságot kölcsönzött egy PVC alapú bőrdzseki és egy napszemüveg, aztán meg egy másikat, aki ezen kiegészítők nélkül is baromi machón, csapkodva tette a helyére a tálcáját. Mi már csak így megstíröljük a fiatalembereket — ami számomra nagy előrelépés a korábbi állapotokhoz képest, amikor is önként vállalt vakságban kellett léteznem (avagy láthattam, de akkor meg némasági fogadalmat kellett tartanom). Innen én sebtibe' átsétáltam a pártirodába, ahol megtudtam, hogy  a nyújtandó segítséghez egy társat is kapnék, csak éppen mingyá felhívják az illetőt, hogy mikor meg hol. Az illető viszont nem vette fel a telefonját, és vissza sem csörgött, ezért cca. 20 perc várakozás után szélnek eresztettek engem is, meg a társ-jelölt nőt is. 

Irány tehát haza, ahol Ricsi ekkorra már nagy lelkesen megcsinálta mindazt, amit egy fél órával korábban én is, de legalább alaposan fel lett mosva és porszívózva. Szerettem volna bekapcsolódni a teendők végzésébe (pontosabban inkább magamra vállalni azokat), de ahogy egy kicsit ledőltem az ágyamra, olyan fáradtság tört rám, hogy ha egy rövid időn belül nem megy föl a vérnyomásom ismét, ott helyben elaludtam volna. De fölment, az időnk meg elment, és nekem indulnom kellett edzeni. Így is kimaradt egy csomó alkalom, úgyhogy ezt semmiképpen sem szerettem volna megint elpasszolni. Cserébe bele kellett nyugodnom, hogy sem a mikrót, sem a konyhai ablakpárkányt, sem az ajtókat nem volt idő lemosni, ahogy a mosdó és a vécékagyló is maradt a régiben. Szerencsére utóbbi nem volt (nagyon) durva, szóval csak lightosan volt pisacseppes-poros-fanszőrzetes, ami még elment. Jó, hát azért nem ettem volna róla...

Elszáguldottam edzeni, de csak az átöltözés előtt derült ki, hogy az edzőm megint passzolta ezt az alkalmat, amiből az következett, hogy egyrészt el sem kellett volna jönnöm (ilyen értelemben szerencsés volt ez a fordulat), másrészt keményebb edzés várt rám, mintha ott lett volna (ilyen értelemben nem volt szerencsés). Ez azért van, mert nem szeretném, ha az edzési naplómba pillantva azt feltételezné, hogy a távollétében lazítok, ezért jellemzően jobban megfingatom magam, mintha ő tenné velem ugyanezt. Egy jó kis izomláz már így is várható volt, mivel mellre-bicepszre kb. egy hónapja nem edzettem, és a hatás nem is maradt el (de csak vasárnap/hétfőn éreztem igazán).

Eredetileg nem tudtam megjósolni, hogy mikorra fogok a Nyugatihoz érni, Custos elé, ezért Ricsire testáltam a fogadás megtisztelő feladatát, és meghagytam neki, hogy ha nem akarnak egyenesen hazamenni hozzám, akkor várjanak meg valahol, mondjuk a Westendben. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy szegedi bloggertársaimnak eleve Westend-mániájuk van (a továbbiakban még legalább négyszer kötöttek/kötöttünk ki ott). Sokat nem is kellett rám várniuk, mivel minden gyakorlatból csak egy sorozatot csináltam, ezért sokkal hamarabb végeztem.

Megpillanthattam hát Custost élőben, és a méretei láttán meg is lepődtem egy kicsit. Az IWIW-profil nem adta vissza ezt a magasságot, ezért az első gondolatom rögtön az volt, hogy melyik ágyon fog majd elférni (ahelyett, amit felajánlani terveztem neki). Néhány esetlen szó után némán hazametróztunk Újpestre, ahol ismét szét kellett válnunk. Ők felnyomultak hozzám, én pedig be a sarki boltba, hogy vacsorának valót, nassokat és innivalót vegyek. Görög salátát terveztem készíteni, de aznap ehhez már nem volt energiám, ezért maradt a korábban ötletként felvetett pizzarendelés, azzal a kis csavarral, hogy Custos nem viccelt a vegetarianizmusával kapcsolatban, szóval a pizza-variációk száma meglehetősen csekélyre csökkent. De megoldottuk.

A mogyorózás, üdítőzés, később pizzázás és szeszfogyasztás során egyre oldódott a hangulat, és csökkentek a gátlások, ezért kisvártatva azon kaptuk magunkat, hogy egy fergeteges, gruppen horror-nézésbe csöppentünk. Az Oscart messze elkerülő alkotást én választottam, önhatalmúlag, zsarnoki módon, majd miután beraktam nekik, 15 perc küzdelem után el is aludtam rajta (de azt, nem árulom el, hogy kinek mijén). Csoda, hogy álmos voltam? Különben is, ezt már vagy 3x láttam, és bár nem olyan rossz, előre tudtam az egészet, szóval nem izgultam különösebben (mellesleg a Kabinláz (Cabin fever) című alkotásról van szó, amit az az Eli Roth rendezett, aki aztán a Motelt (Hostel) is elkövette)). A film végére átmenetileg felébredtem, mindenkit lefektettem, fogat mostam, aztán magamat is eltettem másnapra. Hosszú nap volt, meg kell hagyni.

Szombat reggel — szokás szerint — mindenki előtt talpon voltam, de hát Cube 11-re ígérte magát, és még reggeliznünk is kellett, szóval máris tennem kellett a tennivalókat. Az előző nap megvásárolt alapanyagokat összehajítva el is készült az a görögsali, aminek végül nagy sikere lett Custos-nél (legalábbis abból kiindulva, hogy a javát ő ette meg), aztán az ágyak összehajigálása után elindultunk Cube elé. Ugyanúgy Nyugati, ugyanúgy Westend. Ha jól emlékszem, nem 11-re jött, hanem talán délre (?), merthogy fotózni volt a Népligetben. Persze-persze, tudjuk ám, mi van ott... Na, jöhetett a plázázás: New Yorker (ahol ismét megláttam néhány csini farmert, de "Dunára vizet!" felkiáltással le is mondtam róluk), mozipénztár (a 3 órási Terminátor-sokra), Media Markt (örökös pénzkőttés), majd ismét haza, hogy felkészülhessünk a nap hátra levő részére.

Tyű, ebből még holnapra is marad...

folyt.köv.