vélemény bejegyzései

Captain blogján kialakult egy komoly vita a melegekkel kapcsolatos politikusi kiszólásokkal, a társadalom (in)toleranciájával, a melegszervezetek tevékenységével, örökbefogadással, házassággal kapcsolatban, amit linkeltem már az előző bejegyzésemben is. Ha esetleg akadna valaki, aki az ő blogját nem olvassa, de az enyémet igen, akkor most sugallnám, hogy az látogasson át oda, addig is álljon itt kedvcsinálónak a felütés utáni első kommentem, ami igencsak terjedelmes, és mivel — szinte — önálló bejegyzésnek is elmegy, úgy gondoltam, hogy ez lesz a mostani bejegyzésem. Néhány megjegyzést tennék, kiegészítésül:

1. Nem az acélom, hogy a Captainhez érkező kommenteket magamhoz szipkázzam (aki hozzá akar szólni, nyugodtan tegye meg ott), viszont a saját blogomon ilyen összefoglalóan még sosem jelent meg a téma, ez pedig egy jó alkalom pótolni a mulasztást.
2. Ez egy komment, aminek van pár előzménye (a bejegyzés, a korábbi kommentem és az arra érkezett reakciók), tehát nem olyan koherens, mintha bejegyzés lenne. Ezt tessék észben tartani!
3. Éppen ezért a véleményezéshez érdemes minden előzményt és a folyományokat is elolvasni, mert azokban számos pluszinformáció van, ami segíti a megértést. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt megteszi...

"Elnézést, hogy eltűntem, miközben a kommentek inkább szólnak az én kommentem véleményezéséről, és az én lényem vagy személyiségem címkézéséről, mint az eredeti bejegyzésről magáról. Szerettem volna időben reagálni, de a heti szellemi és testi energiáimat elszipkázta az élet többi területén megkövetelt helytállás. Sajnos pusztán az, hogy meleg vagyok nem jár fizetéssel és jóllakással… De most itt vagyok, és megpróbálok reagálni arra, amire érdemesnek tartok. Nem fogok külön-külön mindenkinek válaszolni, hanem nekifutok másodszor, aztán ezt-azt még hozzátoldok, személyre szólóan.

Szóval én alapvetően abból indulok ki (és ez alapján szemlélem a melegfelvonulást és a melegszervezetek ténykedését is), hogy a melegeknek Magyarországon (!) semmivel sincs kevesebb joga, mint másoknak. Ugyanúgy megillet minket a szabad helyváltoztatás, a szólás, a gyülekezés szabadsága, továbbá minden más emberi és állampolgári jog, mint bármely más magyar állampolgárt. Tudom, ez szarul hangzik, és a szélsőjobbnak/homofóboknak tulajdonított retorika (és fel vagyok készülve arra, hogy a skizofrén címke máris öngyűlölő buzira módosul), de jogfilozófiailag házasodni és örökbe fogadni is pontosan ugyanannyi jogunk van, mint másoknak, csak éppen mi nem úgy akarjuk azt, ahogy azt a törvények lehetővé teszik. Mi azt akarjuk, hogy “lehessen nekünk ezt is”, tehát valójában többletjogokat akarunk. Nem vitatom a mögöttes szándékot (hiszen valahol én is érintett vagyok), és természetesen egyetértek vele, hogy a melegek is összeköthessék az életüket, és ha úgy alakul, akkor a társuk örökölhesse a közös vagyon rá jutó részét, ne prédálják azt szét a rokonok, pusztán jogi hivatkozással, de ez többletjog. Ugyanakkor én éppen azt tartom skizofrénnek, aki egyszerre akar melegházasságot és egyenlő jogokat, meg az állítólagos másodrendűség felszámolását. Kérem, akkor azt akarjuk, hogy töröljék el a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségét (ami kizárólag egynemű párokra vonatkozik, és számos törvénybe (pl. SZJA tv., illeték tv.) beépült, töröljük el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhassunk, töröljük el a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényből azt, hogy a szexuális orientáció miatt nem bocsátható el munkavállaló, ahogy az álláshirdetés elnyerésekor sem lehet ugyanez kizáró tényező, és a Btk-ból (/egyéb helyekről) is vegyünk ki minden olyan kitételt, ami a kisebbségek ellen irányuló erőszakos cselekmények vagy felbujtás/uszítás magasabb büntetési tételét szabályozza. Én nem hiszem, hogy bárki valóban ezt akarná.
Hálátlannak tartom azt a magatartást is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatása után röviddel máris a fanyalgás kezdődött meg, és az újabb lépés követelése, természetesen erőszakosan, politikai hangulatkeltéssel egybekötött módon (ne felejtsük el, hogy a melegszervezetek nyilvánvalóan továbbra is ezer szállal kötődnek a különféle politikai ideológiákhoz, szervezetekhez és személyekhez). Semmi hála vagy egy kis türelmi idő a következő lépés előtt (amihez természetesen még a nemzetközi porondon is csak alig-alig érkezett el az idő), hanem máris az offenzíva. Ez ugyan külön téma, de én más blogokon (és a sajátomon is – természetesen) is azt hirdetem, hogy a fontolva haladás sokkal előbbre juttat, mint a nyomulás, hiszen én minél jobban akarok valamit a másiktól, amit ő nem akar, vagy nem érdekli, ő annál jobban fog ellenkezni. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor valaki be akar szervezni bennünket egy MLM-rendszerbe, vagy meg akar téríteni bennünket az újdonsült vallására. Nem vagy kitérünk előle vagy (ha kevésbé vagyunk konformisták) nem egyre cinikusabban és durvábban próbáljuk lebeszélni a szándékáról? Ugyanígy működnek a politikusok és a társadalom is, és a szavazóbázisnak szóló mondatok mellett ugyanez motiválhat egyes politikusi kiszólásokat is, amiket nem kellene rögtön koncentrációs táborokra meg jogfosztottságra fordítani. Az előbb említettem a hálátlanságot, ezért még zárójelben megjegyezném, hogy az utóbbi évekhez képest kimondottan profin biztosított melegfelvonulással kapcsolatban is csak azt hallani, hogy mi volt benne mégis egy kicsit béna vagy visszás, és nem azt, hogy mennyivel másabb volt, mint az ezt megelőző néhány. Úgy akar egy társadalmi réteg újabb és újabb kéréseket megfogalmazni a hatalom felé, hogy amit kap, azért sosem mond egy jó szót sem? Ez aztán igazán felnőtt viselkedés, és igazán ügyes érdekérvényesítő képesség…
Én rendszerint kárhoztatni szoktam a melegszervezetek erőszakosságát, most is ezt teszem, de azért teszem, mert bár vitatkozhatunk arról, hogy az erőszakosság az előremutatóbb vagy a világon tapasztalható tendenciákkal való sodródás és a fontolva haladás, a vita mindaddig öncélú marad, amíg csak az előbbire van példa. Meg lehetne próbálni esetleg valami olyasmit, ami J.F.Kennedy híres mondásának teljesítése lehetne (ti. “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.”), azaz kompromisszumra törekedni a pártokkal, és feltenni nekik a kérdést, hogy itt vagyunk mi, sokan, szavazópolgárok, dolgozó, adózó emberek, miben segíthetünk? Ez így persze romantikusan hangzik, de aki érteni akarja, az megérti, mire gondolok e sarkos megfogalmazással. Ha korábban már volt erre példa, és a válasz(ok) esetleg elutasító(ak) volt(ak), akkor is eltelt azóta X év, újra meg lehet próbálni. Ha már mindenáron erőszakosnak kell lenni (mert esetleg tényleg az a célravezetőbb), akkor is lehetne pozitív céllal tenni ezt és nem negatív céllal.
Mert ha azt mondjuk, hogy mi különbek vagyunk melegségünk okán, és erre való felhatalmazással akarunk többletjogokat (vagy a többségi szemszögből nézve: egyenlőséget), akkor meg kellene mutatni, hogy valóban különbek vagyunk. Sajnos azonban sokan úgy tekintenek a melegségükre, mintha az valami kiváltság lenne, amiről ráadásul fűt-fát tájékoztatni kellene, provokatív vagy kihívó céllal. Direkt úgy viselkednek, hogy ez nyilvánvaló legyen róluk, állandóan a szexről beszélnek, célozgatnak, utalgatnak, a pasikat úgy megszólják az utcán, mint az általuk mélyen elítélt heterók a nőket, mindent (fél)meztelen pasikkal plakátolnak ki, és MINDENT önnön melegségük szűrőjén keresztül szemlélnek (erre szoktam írni, hogy szivárványszín szemüvegen keresztül), amit a semleges szemlélők ugyanúgy rossz szemmel néznek, mintha egy nem meleg csinálna hasonlókat. Egy pár éve filozofálgattam arról egy közös melegblogon, hogy a coming out valahol egy önző dolog, hiszen azért tesszük, hogy nekünk könnyebb legyen az élet, de közben a minket sújtó terhet (vagy annak egy részét) áttesszük azokra, akiknek előbújunk, ezt is hozzácsaphatjuk az imént leírtakhoz. Az embereknek megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak a mi melegségünkre, valójában a többséget kurvára nem érdekli, hogy ki buzi és ki nem, és pont az lenne számunkra az üdvös, ha ez így is maradna, akkor tudnánk ugyanis nyugodtan és normálisan élni az életünket. Ilyenkor persze vissza lehet vágni, hogy de a kutatások szerint a társadalomban milyen magas a homofóbia mértéke, de én erre meg azt mondom, hogy ez a pirézek esete pepitában. Azt sem tudjuk, hogy kik azok, de (éppen) azért ne költözzenek a szomszédba, vagyis egyébként egy szélsőséges réteget leszámítva (akinek a homofóbia és az ellenségkép-képzés éppen úgy az önmeghatározásukhoz szükséges, mint a szélsőséges melegeknek önnön melegségük), senkit nem érdekelne, ki meleg, ki nem, de ha már így megkérdezik őket, akkor inkább elutasítóak.
Ha nem sértett kisgyerekként vagy sarokba szorított patkányként viselkednénk, észre vehetnénk, hogy a társadalom vélt vagy valós homofóbiája koránt sem olyan magas, mint azt gondoljuk. Olyan ez, mint amikor alapvetően cigányellenes valaki (félelem okán), és amikor találkozik egy olyan cigánnyal, aki kimondottan rendes vele, akkor azt mondja, hogy “ez nem olyan, mint a többi, de a többi azért olyan”. Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek pont emiatt a nézőpont miatt vélelmezik (és a (sorssal szembeni) hálátlanság egy újabb szintje, nem észre venni, nem tudomásul venni, hogy az országok és államok többségében sokkal rosszabb körülmények vannak, mint nálunk), ezért mindig a világra csodálkozó kisgyerek módjára mesélik, hogy láttak egy kézen fogva sétáló vagy éppen csókolózó férfipárt az utcán, akiknek (képzeljétek!) semmi baja nem esett. Ha viszont esett, akkor igazolva látják az elméletüket. Természetesen nem állítom, hogy Magyarországon melegkánaán van, mert ez nem igaz, és igenis számos homofób megnyilatkozás és bántalmazás történik, amiket a megfelelő törvényi erővel kezelni is kell (a törvényeink kezelik is, a törvények betartatása pedig nem csak ezen a területen hagy maga után kívánnivalót (ami nem a törvényt minősíti, hanem a végrehajtóit)). Aki ilyen, magát a melegség okán a többség fölé helyező módon szemléli a világot, és a meg nem értett zseni sértettségével véleményez minden politikusi megszólalást és társadalmi visszajelzést, az ne csodálkozzon, ha gyomorfekéllyel fektetik a szivárványszín koporsójába. Aki így látja a világot, az pont azt a hibát követi el, amivel az összes többi embert vádolja: nem fogadja el önmagát (őt). Én is megkaptam már, hogy azért nem bújok elő a családomnak, a heteró barátaimnak és a szüleimnek, mert még nem fogadtam el önmagam (ami talán igaz is lehet, de én utilitarista és nem az elfogadással kapcsolatos pszichés okokat vélek inkább felfedezni benne). Szerintem az (ön)elfogadás lényege pont az lenne, hogy a melegség ne legyen az összes többi tulajdonság felett álló attribútum, se kifelé, se befelé. Mert ha az, akkor befelé agressziót és oktalan sértődést produkál, kifelé pedig ugyanúgy haszontalan, mert nem az alapján fogják az illetőt megítélni, hogy milyen kolléga, beszélgetőpartner, lakótárs vagy mennyire segítőkész, empatikus tájékozott és intelligens, hanem hogy egy fartúró köcsög. Ha mindig a melegséget toljuk az arcukba, ne várjuk el, hogy ezt figyelmen kívül hagyva vélekedjenek rólunk, hiszen ezt írjuk neonfényű reklámtáblára. És ez nemcsak egyénileg működik így, hanem közösségi szinten is, (lásd a fenti okfejtésemet/véleményemet a melegszervezetekről és a melegekről általában), mert az ‘engem mindenki utál’-t könnyen fel tudja váltani a ‘minket mindenki utál, ezért mi meg őket utáljuk’ állapot is.
Az eredeti kommentem is arról szól, hogy a melegségnek nem kellene minden más tulajdonságunk felet állónak lennie, és akkor rájöhetnénk, hogy nem is olyan nehéz az élet, és nem is utálnak minket olyan sokan. Az én önelfogadásommal kapcsolatban is hozzátenném még, hogy bár eleinte rettegtem attól, hogy a házban lakók megtudják vagy kitalálják, hogy az a srác, akivel reggel együtt megyünk el otthonról, és akivel este együtt érkezünk, az nem unokatestvér és nem albérlőtárs (főleg, hogy a sajátom a lakás), de mostanra rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dolog magától is kiderült (a hülyének nézés szintén agressziót szül!), azaz nyilván a lakók többsége tökéletesen tisztában van vele, de mégsem hozza szóba, nem offenzív, és ha abban a liftben kinyögött heti három mondatban nem lehet megkerülni a téma súrolását, akkor is nagyon diszkrétek. Sőt, van olyan pár ismerősöm (azaz nagyon jó barátaim), akik az albérletükbe költözésükkor jó szomszédok módjára végiglátogatták a lakókat, bemutatkoztak, és természetesen azt is közölték, hogy ők egy pár. És semmi bajuk nem esett azóta sem, ráadásul egyes esetekben egyes lakók velük példálóznak.

De ezt mind hagyjuk figyelmen kívül, tudjuk be a fent említett nézőpontnak (azaz nekik szerencséjük volt, de azért attól még a magyar társadalom egy homofób szar), és induljunk ki abból, hogy tényleg borzalmas állapotok uralkodnak, és mindenki ellenünk van. Ez esetben vajon érdemes a jéghegyet öngyújtóval olvasztgatni, vagy hagyatkozzunk inkább a globális felmelegedés segítségére? (Csak hogy konkrét példával éljek, Lady Gaga (akit mindeközben hallgatok) egymaga többet tett értünk világviszonylatban, mint bármely melegszervezet vagy azok összessége ugyanezen idő alatt, és nem (feltétlenül) a többség pocskondiázásával, hanem az önmagunk elfogadására és a világ leszarására való buzdítással.) Ha a melegségem okán többnek tartom magam, olyannak, akivel kivételezni kell, akkor érdemes mindenkinek nekimenni, aki nekem nem tetsző dolgot mond? Ezzel fogom elérni a célom, hogy elfogadjanak és kedvezzenek nekem? Én nem hiszem, ahogy azt sem, hogy a tolakodás és az oroszlán bajszának húzogatása célravezető lenne. Orbán Viktor megszólalása az én elképzelésem szerint a fent már ecsetelt tendenciába illik: kurvára súlyos problémákat kell megoldaniuk iszonyú ellenszélben, és mindeközben kurvára nem érdekli most őket a meleg téma, amikor pedig mégis ezzel basztatják, akkor kifakad, a fen idézett módon. Hogy ez helyes, helytelen, jogos, jogtalan, illő vagy illetlen, az más lapra tartozik, a lényeg csak a pirézes hasonlat.

Na, most jó sok mindent összehordtam, de a kezdeti, zömök kommentem mögött búvó világnézetet próbáltam megvilágítani a magam módján. Teljességében ezt úgysem lennék képes, ahhoz élőszó kellene, és még csak nem is tértem ki arra, hogy a melegség miért csak egy tényező a sok közül, és ennélfogva miért motiválhat sokkal több minden egy párt támogatásakor valakit, mint azt a szivárványos szemüvegesek gondolhatnák.
Végül pedig: sem skizofrén nem vagyok, sem öngyűlölő buzi(bár utóbbit MÉG nem kaptam meg). Nagyon is jól érzem magam a bőrömben.

A külön válaszokat pedig ahogy megígértem, teljesítem is, de most dolgom van. Ha hazaértem bepótolom, és elnézést mindenkitől, akinek ilyen illetlen terjedelmű kommenttel raboltam az idejét (asszem, ezt beteszem magamhoz bejegyzésként, ha valaki nem akarná Captain blogját nem rendeltetésszerűen használni, de azt is majd csak később)."

Tavaly már írtam egy bejegyzést a Trianon-emléknappal kapcsolatban, ezért idén nem kezdem el megint ugyanazokat a gondolati paneleket sorolni. Attól, hogy többször írom le ugyanazt, még nem lesz nyomatékosabb, helyénvalóbb, alapvetőbb, ahogy egy vitában sem az számít hányan értenek egyet ugyanazzal a gondolattal, és hányan az ellenkezőjével. Talán annyit tennék hozzá, hogy az idei sláger a "megérdemeltük" és a "rosszabb is lehetett volna". Ahelyett, hogy elkezdjem firtatni, miféle magyar emberek írnak le ilyen megállapításokat, csak felteszek két kérdést:
- vajon ezek az érvek például a Holocausttal kapcsolatban is megállják a helyüket?
- hány olyan országot lehet még felsorolni, akik a kisebbségekkel szemben tanúsított magatartásuk miatt ilyen súnyos következményekkel szembesültek (azaz megérdemelték)? Amerika a négerek miatt? A gyarmatosító országok a gyarmataikon élőkkel kapcsolatban? A szerbek a bácskai népirtás miatt? Csak a választ megkönnyítendő...

Na, de ahelyett, hogy elkezdenék itt keseregni és vagdalkozni, előveszem az Osiris kiadó Nemzet és emlékezet sorozatának Trianon című kötetét (ami kb. 5 kg, és pontosan 931 oldal), és idézek belőle pár dolgot. Ehhez tudni kell, hogy ez a sorozat alapvetően nem egyes történészek véleményének felsorakoztatásáról szól, hanem korabeli dokumentumok kommentár nélküli közléséről. Régóta tervezem, hogy apránként sorra veszem ezeket az írásokat (és a kiadvánnyal ellentétben) hozzáfűzöm a véleményemet is), mert nagyon sok érdekes és tanulságos dolog tudható meg belőlük. Jöjjön az első pár írás (természetesen csak idézgetek majd, nem gépelem be a komplet szövegeket):

"3. cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésére.

4. cikkely. Az előző cikkelyben említett területek határai a következők szerint határoztatnak meg:

Ez a határvonal kezdődik a Prutnál levő jelenlegi határ ama pontjánál, amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoszelica mellett, majd követi a Prut folyását Galícia határáig, addig, ahol a Prut és a Cseremosz folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb Galícia és Bukovina, majd Galícia és Magyarország határát Sztohiig, az 1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza a Visó vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi, egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd - Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy Debrecentől hat kilométerre, keletre levő pontig húzódik. Irányát hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Kőrösnek a Fehér- és Sebes-Kőrös beömlése után három kilométerre lévő pontjáig, majd három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községektől megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le, Algyő magasságában érje el a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza folyása mentén halad a vonal egészen a Dunába való ömléséig, s végül a Duna mentét követi Románia jelenlegi határáig.
Románia kötelezi magát, hogy Belgráddal szemben, egy később meghatározandó területen nem létesít erődítéseket, és ebben a zónában csupán rendőri szolgálatot ellátó erőket tart." - Az antanthatalmak és Románia együttműködési szerződése Románia hadba lépésről (Bukarest, 1916. augusztus 17.)

Az egyik megjegyzésem, hogy amikor ezt először olvastam, teljesen el voltam képedve, merthogy ez ilyen részletességgel és ilyen korán el lett határozva. Ugye feltűnt, hogy a keltezési dátum és a háború befejezése között mekkora az időkülönbség? Lehet itt jönni nemzetiségekkel meg akármivel, ez előre el lett döntve, és csak potyára jött, hogy Magyarország történetesen elvesztette a háborút. A másik megjegyzés, hogy az etnikai arányok mentén töténő darabolás is itt cáfolódik meg, hiszen az említett vonal mögött jócskán volt szímagyar terület (ahogy a később elcsatolt területeken is). A harmadik megjegyzésem pedig az utolsó mondatra vonatkozik: mint tudjuk, ez messze nem így történt, a Románok mégsem ütötték meg a bokájukat miatta.

A demagóg politikusellenesség és a magyar parlamenttel kapcsolatos tudatlanság egyik fokmérője szokott lenni, amikor némelyek azon hőbörögnek, hogy mennyire kevés képviselő ül bent és végez munkát, csak mert egyes közvetítéseken azt látják, hogy az üres széksorokat alig-alig pettyezi egy-egy képviselő. Mások valamiféle romantikus múltba révedés okán szeretik azt is kijelenteni, hogy bezzeg annak idején nem így meg úgy viselkedtek a politikusok, pedig de. gróf Tisza István beszédének jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy 93 évvel ezelőtt sem nagyon disztingváltak a képviselő urak, ha arról volt szó. Pedig ebben az időben még közelebb voltunk a honorácior pártokhoz, ami azért mégis csak valamiféle minőséget kellett, hogy jelentsen korunk Szanyijaihoz és Novák Elődjeihez képest. Csak pár momentum:

"Gr Tisza István: T. Ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol van a végleges győzelem?)
Fényes László: az Igazmondó nem ezt mondta! (Zaj a szélsőbaloldalon.)
Elnök (csenget): Valóban nem méltó egy komoly tárgyaláshoz, hogy folyton ilyen közbeszólásokkal zavarják. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek!"

Ez rögtön a beszéd elején volt, de a szónok továbbiakban sem tudott egyetlen épkézláb mondatot elmondani anélkül, hogy közbe ne kiáltoztak volna. Amikor nagyon tarthatatlan volt a helyzet, az elnök újra és újra közbeavatkozott.

"Gr. Tisza István: Hosszú időn át voltam az ugrai kerület képviselője, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Erőszakkal!) melynek választói körülbelül egyharmad részben románok. Biztosíthatom róla a képviselő urakat, hogyha ott együtt megjelenünk, akkor az ottani Románság 99 századrésze az én szavamra fog hallgatni és nem az önökére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tiszta választásnál?)
Fényes László: Ez az önbizalom!
Gr. Tisza István: A t. képviselő uraknak sokkal jobb volna alaposabban megismerkedniök a helyzettel, mielőtt ilyen kérdésben olyan kijelentéseket tesznek, melyekkel akaratuk ellenére ellenségeink malmára hajtják a vizet. (Helyeslés jobbfelől.)
Pop Cs. István: Ezt már hallottuk! Nem hiszi senki! (Zaj és közbeszólások a jobboldalon)
Elnök(csenget): Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a közbeszólásoktól kölcsönösen tartózkodni és megőrizni a ház nyugalmát."

Vicces egyébként, amikor a szélsőbalról az erőszakkal és a nem tiszta választással vádaskodnak. Igaz, akkor még nem tudhatták, hogy az utódaik majd mi mindent fognak művelni (Károlyi is miután visszajött, még a sajátjai elől is inkább meglépett). Avagy - ha jobban belegondolok - Tisza Istvánt 14 nappal később meggyilkolták, mondhatni az őszirózsás forradalom 'keretében' (teszem hozzá: ezen beszéde előtti napon is le akarták lőni), és hát nehéz nem összefüggést találni az események és azok irányítói között.

"Bródy Ernő (közbeszól).
Elnök: Kérem Bródy képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak!
Fernbach Károly: Csak erőszaknak lehet engedni! (Zaj.)
Elnök: Csendet kérek!
Gr. Tisza István: Romboljunk le a magyar nemzet állami épületéből annyit, amennyire elkerülhetetlenül szükséges, de ne segítsünk mi ellenségeinknek abban, hogy magunk romboljunk le azt, amit esetleg ők egyáltalán nem is érintenek. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és szélsőbaloldalon).
Bródy Ernő: Rombolás?!
Elnök: Méltóztassék a szónokot nyugodtan meghallgatni. Kérem Bródy Ernő képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni." - Tisza István gróf beszéde a Képviselőházban a háború elvesztéséről - Részlet (Budapest, 1918. október 17.)

Talán ennyi is elég a szemléltetéshez. gróf Tisza István beszédének lényege egyébként annyi volt, hogy ha már elvesztettük a háborút, bár megtehetnénk, ne öldököljünk tovább, maradjunk jóban Németországgal és Ausztriával is, de közben igyekezzünk bebizonyítani, hogy a wilsoni 14 pontnak már amúgy is megfelelünk, győzzük meg a kisebbségeket az elszakadási törekvéseik helytelenségéről és lehetőleg ne dobjunk oda semmit önként. Ma ezért minek neveznék?

Végül még egy dokumentum (fele) jöjjön, mert hosszú lesz (bár tudom, hogy az ilyesmire fogékony olvasóim ezt egyáltalán nem bánják):

A Szlovák Nemzeti Tanács nyilatkozata a cseh-szlovák nemzet egységéről és függetlenséghez való jogáról (Turócszentmárton, 1918. október 30.)

"(...) A Nemzeti Tanács kijelenti, hogy a történelmi Magyarország határain belül élő cseh-szlovák nemzet nevében egyedül jogosult szólni és cselekedni. Nem jogosult erre a magyar kormány, amely hosszú évtizedek alatt nem látott fontosabb feladatot, minthogy elnyomjon mindent, ami szlovák, nem épített és nem engedélyezett nemzetünknek egyetlen iskolát sem, nem engedte, hogy szlovák emberek bejussanak a közhivatalokba és a közigazgatásba, népünket anyagilag tönkretette, középkori feudális rendszerével és politikájával kizsákmányolta.
Nem jogosultak arra, hogy a szlovák nép nevében szóljanak azok az úgynevezett képviselő-testületek sem, amelyek a nemzet akaratának érvényesülését megakadályozó szűkre szabott választójog alapján jöttek létre, és olyan személyekből állnak, akik a törvény rendelkezése ellenére sem engedték a bizottságokban egyetlen szlovák szó elhangzását a tiszta szlovák vármegyékben sem. (...)"

Hosszan lehetne ezt elemezni, vagy akár röviden is össze lehetne foglalni (anyátok picsája!), de maradjunk inkább a kettő között. 2003-ban, amikor a Nemzeti Múzeumban a Rákóczi-féle szabadságharc 300. évfordulója alkalmával rendezett kiállításon jártam, egy félre eső kis teremben leültem az érintőképernyős tudástár elé, és nyomkodni kezdtem. És jé, mit adott ki? Páldául azt, hogy a szlovák nemzet mint olyan egyszercsak úgy lett, avagy fogta magát, és elkezdte magát úgy meghatározni, hogy ők onnantól kezdve szlovákok (mert korábban csak amolyan megfoghatatlan szláv népcsoport voltak). Ez Trianon előtt nem is olyan sokkal történt (és persze nem így volt leírva). Ehhez képest kell olvasni a fenti idézetet (és az elejéből csak anyit hagytam le, hogy egyesek kijelentik magukról: akkor innentől kezdve ők azok, akik megmondják a tutit). A többi a hivatkozott bejegyzésem földi létezéssel kapcsolatos elmélekdésében megtalálható.

Ha lesz kedvem és időm, a későbbiekben bitosan folytatni fogom (mert csak elkezdeni volt nehéz), de mostanra elégedjünk meg ennyivel.

Ez a kérdés hangzik el itt is, ott is, én pedig — megszólítottként — hajlok a válaszadásra, persze nem minden jobbos blogger, hanem csak a magam nevében. Bontsuk rögtön két részre a kérdést, egy praktikusra és egy elméletire.

Praktikusan minden rendszeres olvasóm tudja, hogy hova lettem. Dolgozom. Sokat, más helyett is, néha munkaidő után is. Aztán edzésre járok, hogy formálódjak, és a magam módján mozogjak. Aztán próbálok pihenni, szórakozni, háztartást vezetek, vásárolok, stb. stb., és ez mind-mind kifáraszt testileg, lelkileg, elviszi az időmet, és arra már nem marad energiám, hogy rendszeresen vezessem a blogot is. Ez nyilván látható. Egyre ritkábban írok, már illusztrációk sem nagyon vannak, soká válaszolok a kommentekre, soká kommentelek az általam olvasott blogokban, és a többieket is egyre ritkábban olvasom. Nem fér bele. Az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a munkaidőm blogolásra fordítható része csökkent (mondhatni megszűnt), mert a többi az ugye eddig is volt, aztán mégis futotta bejegyzésre. A maradék kis időben pedig inkább olvasgatni próbálok, vagy ha mégis írok, akkor sem szeretnék újra meg újra politikával foglalkozni, mert az olvasók egy része nem kíváncsi mindig csak erre. De ha mégis politika, akkor pedig engedtessék meg nekem, hogy ne fordítsak hátat a világnézetemnek, csak azért, mert most ellenzékinek lenni a trendi, és hogy továbbra is megválogassam a témáimat.

És itt jön képbe az elméleti vonulat, ugyanis a "Hová lettek a jobbos blogerrek?" kérdés már önmagában prekoncepciózus, mivel kiérezhető belőle egy bővítettebb verzió: "Hová lettek a jobbos bloggerek most, amikor a Viktátor felszámolja a demokráciát, amikor államosítják a vállalatokat, amikor einstandolják a megtakarításainkat, amikor veszélyben vannak az emberi jogok és a szólásszabadság, amikor...?". De ez mind nem így van, hiába a hiszti. Ahogy írtam, a kormányváltás óta valami elemi erejű a gúnyáradat, a fikázás, a (mű)rettegés és a többi, de kérdem én, hol voltak ezek a kétségbeesett hangok, amikor az államadósság ennyire a plafonra ugrott, amikor kilendültek az árfolyamok, amikor a kormányfő szénné égetett bennünket külföldön, amikor tömegesen utaltak előzetes letartóztatásba az utcán találomra összefogdosott embereket, amikor az ellenzéki lapokat megpróbáltak ellehetetleníteni, vezetőiket koncepciós eljárásokkal börtönbe csukatni (mielőtt jönne a kérdés: Liszkay Gábor fegyvertartási ügye, Torkos Matild vs. Wekler Ferenc, Bencsik András vs. Mécs Imre), amikor a demokratikus választás pofájába röhögtek az ötéves adócsökkentési programmal, a trükkök százaival, a hazudtunk reggel, éjjel meg estével? Gréczi Zsoltra gondolok meg drága Bolgár úrra, meg az értelmiség balos oldalára, meg a bloggerekre és újságírókra. Oké, ők oda, mi ide. De ha nekik az szép világ volt, akkor nekünk ne kelljen már hirtelen beállni a sorba és versenytszidni a kormányt velük karöltve, most, hogy ők elvesztették a hatalmat. Nagyon elvesztették, és nem is tűnik úgy, hogy hamarosan visszavehetnék (szerencsére, mondom én), nyilván emiatt is ez a vehemencia.

Most az a módi, hogy mint szorgos méhecskék virágról virágra szállva, úgy kell témáról témára haladni, és minden állomásnál eltemetni az országot vagy annak egy részét, közjogilag, berendezkedésileg, gazdaságilag. Ha a médiatörvény kifulladt, jöhet az alkotmányozás. Ha az is kifulladt, jöhet megint valami más. És hát hol vannak ilyenkor a jobbos bloggerek, akiknek mélyen egyet kellene mindezzel érteni? "Eltűntek, ergo nagyon jól tudják, hogy nekünk van igazunk, de lapítanak, mert nem tudnak mit mondani." Nem kérem, nincs igazuk a sikoltozóknak, éppen ezért nincs is miről vitatkozni. Ha valaki százszor belesikítja az éterbe, hogy itt kérem megszűnik a demokrácia, akkor a jobbos bloggerek mondják azt, hogy "de nem szűnik meg", és a felek álljanak le vitatkozni egymással olyan dologban, aminek eleve semmi alapja? Az eddigi intézkedések alapján lesz legközelebb parlamenti választás? Lesz. Akkor van demokrácia. A jelenlegi kormányt szabad választáson választotta meg az ország szavazásra jogosult polgárainak elegendő mennyisége, csalás nélkül? Igen. Akkor miről beszélünk?

Az országhatárok továbbra is átjárhatóak, el lehet költözni, ide lehet települni, a tisztességgel megkeresett vagyon továbbra is halmozható, befektethető vagy elkölthető, lehet tiltakozni, lehet mindennek elhordani a kormányfőt, szabadon lehet véleményt alkotni, attól, hogy a legutóbb felderített gazemberséget történetesen zsidó származású emberek követték el, még nincs antiszemitizmus, amiért eljárás indul ellenük, lehet buzibárba járni és férfiaknak utcán csókolózni, és sorolhatnám. Attól, hogy valaki úgy érzi, hogy itt a világvége, és itt minden egy csapásra szar lett, még nincs (feltétlenül) igaza, és sem emiatt, sem más miatt nem kötelező a jobbos gondolkodású embereknek egy követ fújni velük. Nekem sem.

A vitának persze helye van, van is vita mindenféle fronton. Még a kormányban is, meg a prominens kormánypárti politikusok között is. Amikor ez kiszivárog, akkor persze nem az van, hogy "nofene!", hanem az, hogy "háhá, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...", megint a gúnyolódás. A gazdasági hírekből is csak a szar az érdekes, sosem a jó, pedig abból is van bőven. Én azt IS meglátom, és ha már meglátom, az csökkenti a rossz érzést bennem, amit ráadásul részben ez az elsöprő erejű károgás okoz.

Én itt vagyok, amennyire időm engedi. Nem bujkálok, nem lapítok, hajlandó vagyok vitázni, ha van miről (mindig van persze), de csak azért nem fogok állandóan és magamtól kormányt szapulni, hogy a sikoltozók megerősödjenek igazukban, és elmondhassák, hogy "na tessék, már a jobbosok is". Szeretném élvezni a rám nézve kedvező döntések hatásait, szeretnék örülni, ha az igazságérzetemnek tetsző dolog történik, szeretem látni, ha a kormány kiáll értünk, a mi érdekeinket nézi, és nem fekszik le (egyből) a különféle hatalmaknak a mi kárunkra. Ezt hadd engedjem meg magamnak. A kritikát meghagyom másoknak, arra úgyis van most önként jelentkező bőven.

Ha pedig valami olyat írok, úgyis vita indul itt nálam is, sőt, sokszor olyan is, ami nem volt témája az adott bejegyzésnek, és akkor majd mindenki láthatja, hogy én nem tűntem sehova. Csak éppen elfoglalt vagyok, és szelektálok a témák közül.

Ez a — szándékoltnál kevésbé összeszedettre sikeredett (de péntek délutánra való tekintettel nézzétek el ezt nekem) — válaszom a kérdésre.

Ez a bejegyzés már jó ideje talonban volt, de most megint aktuálisnak érzem, mivel a fenti honlap szerkesztői ismét átléptek egy határt, bár már eddig sem volt túl sok, amit még átléphettek volna...

Ha valaki nem tudná, a napiszar.com egy olyan honlap, ahol gusztustalanságokat, pornográf dolgokat, megbotránkoztató képeket mutogatnak, valamint gáz emberek IWIW-re és Facebook-ra feltöltött gáz képeit, jelmondatait. Pontosabban olyanokat, amiket a honlap szerkesztői annak minősítenek. Mivel a Napiszar blog-jelleggel üzemel, az egyes bejegyzések százszámra kapják a hozzászólásokat, amikből egy külön bejegyzést is írhatnék, de ez nem szerepel a terveim között. Maradjunk a szerkesztői oldalnál.

Egy dolog van a sok közül, amivel én is egyet tudok érteni, és valahol hasznosnak érzem: ha valaki nem tud helyesen írni, ha önmagát alázó képet tesz ki közösségi oldalakra, tehát vállalja önnön szánalmasságát és/vagy nincsenek gátlásai, erkölcsei, határai, az megérdemli, hogy szélesebb körben is ismertté váljon a saját maga által közszemlére tett fotója. Úgy kell neki, ha ilyen hülye. Valahol nem árt, ha érzi, hogy ami szerinte vicces, az mások számára inkább röhejes, égő, és egy ilyen esetet követően talán egy kicsit helyre kerülnek benne bizonyos dolgok. Persze van, aki megtalálja magát a Napiszaron, majd egy felháborodott hangvételű levelet küld a szerkesztőségnek, amiben követelőzik, fenyegetőzik, hogy azonnal vegyék le a fotóját, "mert különben...", de ezzel általában csak azt éri el, hogy miután a szerkesztőség változatlan formában közli a jellemzően gyatra helyesírású és stílustalan levelét, tovább süllyeszti saját magát a posványba. Ha hallgatott volna, másnap a kutya nem törődne vele (hiszen vannak újabb szánalmas alakok), de így... Ez eddig úgy-ahogy rendben van, legalábbis ha nem hozakodok elő mindenféle pszichés megfontolásokkal.

Az viszont már nem oké, amikor nem közösségi oldalakra, hanem mondjuk társkereső oldalakra kitett fotókat posztolnak. Olyat is, ami mondjuk egy meleg társkeresőre került fel, arccal, esetleg nemi szervvel. Kevés ennél mocskosabb dolgot tudok elképzelni, és nem csak azért, mert valahol akár én is érintett lehetnék. Amikor egy rövid ideig én is fent voltam a Gayromeon, tettem ki magamról fotót, igaz sosem a farkamról vagy a valagamról (el se tudnám képzelni), de mások máshogy próbálják megtalálni az általuk keresett személyeket. Nem tisztem, hogy eldöntsem, melyik helyes vagy helytelen metódus, de abban biztosan megegyezhetünk, hogy egy társkeresőn a fotó nélküli profil semmit nem ér. És aki felteszi, az (legalábbis egy ilyen  oldalon) bízik abban, hogy nem üti meg a bokáját, hiszen hétköznapi ember nem mászkál egy meleg oldalon, ha pedig egy ismerőse mégis megtalálja, akkor az azt jelenti, hogy maga is érintett a témában. Erre jön egy ilyen Napiszar, és esetenként még névvel is, ország-világ elé tárja, hogy ez meg ez "köcsög", röhögjetek. Minősíthetetlenül aljas és mellesleg kivédhetetlen.

Egy másik problémám az oldallal, hogy rasszista és homofób, továbbá gúnyolja a kövéreket, a csúnyákat, a beszédhibásokat, és bárkit, aki az ő (ismeretlen) értékrendjüknek nem felel meg. Imádnak cigányokról és melegekről vagy melegnek vélt emberekről fotókat közölni, utóbbiak esetében sokszor még csak nem is egyértelmű az illetők melegsége. Elég, ha divatosan öltöznek, sajátos hajviseletük van, esetleg vékonyak is és szoláriumozottak. Kevés kell nekik ahhoz, hogy valakit lebuzizzanak, ami ha igazuk van azért, ha nincs igazuk, akkor meg azért kellemetlen az aktuális célpont számára. Bár a vonatkozó törvények szövegét nem ismerem, gyanítom, hogy az ilyen jellegű tartalom úgy, ahogy van törvénytelen, nem is beszélve a személyiségi jogok vagy a jó hírnévhez való jog rendszeres megsértéséről. Ha pedig törvénytelen, simán be lehetne tiltani az egészet, amire szerintem már történhetett kísérlet, és a napiszar ezért nem .hu, hanem .com. Ezt a rasszista-homofób stb. mentalitást pedig az olvasóik között is terjesztik, növelik (ez a fajta gúnyolódás konkrétan a  rasszizmus egyik szintje), igaz, azoknak sem kell a szomszédba menni hasonlóért, elég csak beleolvasni a hozzászólásaikba. Van ott válogatott mocskolódás dögivel.

Harmadszor a szerkesztőség gátlások nélkül és szemmel láthatóan direkt törekszik arra, hogy emberek életét tönkretegye, ha azok életük egy korábbi szakaszában esetleg 'megbotlottak'. Tanárnők, akik pornográf képekkel regisztráltak társkeresőre, srácok, akik pornóztak korábban, vagy bármi más, a Napiszar szerkesztői névvel, képpel, videóval összeállított bejegyzésben igyekeznek megalázni őket. Az oldal népszerűségét tekintve nem kell sok, hogy az eset eljusson az illetékesekhez, és megtegyék azokat a lépéseket, amelyek az érintettek életét vakvágányra terelik. Oké, hogy pedofil tanár ne oktasson, vagy egy (meleg)pornós rendőr a 'lebukása' után ne legyen rendőr, és az is oké, hogy amikor azt tette, amit tett, vállalta a kockázatot, de mondjuk egy tanárnőnek nincs joga úgy párt/szexpartnert találni magának, ahogy másnak lehet? Egy fiatal srác, ha jó a teste, szép és nagy a szerszáma, és egy halom pénzt ajánlanak neki egy jelenetért, és ő ebbe belemegy, egész életében nem tehet mást, minthogy pornózik? Nem mehet el aztán mentősnek, neadjisten önkormányzati jegyzőnek? Meg aztán ha kiderül, viselje a következményeit, de szándékosan, előre megfontoltan egy ország nyilvánossága elé tárni valamit, ami egyébként csak szűk körben derülhetne ki, na az szerintem büntetőjogi kategória (vagy annak kellene lennie).

És hogy ne végtelenítsem ezt a témát sem, ami legutóbbi ottjárta(i)mkor felbaszott az az, hogy újabban rászoktak állatkínzós videók és képek közlésére. Egy alkalommal egy élő kismacska felgyújtását és elhamvadását nézhette végig, akinek volt hozzá gyomra (nekem nem, és utána két napig zaklatott az első 10 másodperc látványa is), azóta pedig egy olyan képet láttam, amin két cigánygyerek egy fejük mellé emelt,  dróttal felakasztott kiskutya társaságában pózolt. Az olvasók mentségére szóljon, hogy a videó esetében rettentő sokan felháborodtak, amiért a szerkesztők egyáltalán beraknak ilyet, a később közölt kép esetében pedig kimondottan kérték, hogy "ezt azért már ne".

Bár alkalmanként én is felnézek oda, és van, amin röhögök is (bár én például a Népszava Online látogatásával is tágítom a látókörömet...), egyáltalán nem hiányozna. Nyugodtan meg lehet szüntetni, be lehet tiltani, és ha a szerkesztők máshova költöztetik a honlapot, őket meg le lehet tartóztatni, elvégre ha egy viselet miatt megbüntetnek embereket, ezért aztán végképp meg lehetne büntetni őket. Kedves Szalai Annamária, itt a feladat, meg lehet mutatni, hogy ha a szándék megvan, ezt is, meg a Kuruc.infot is el lehet takarítani a picsába. Önöknek — az előző kormányokkal ellentétben — még csak szükségük sincs az utóbbi létezésére.

A bejegyzés illusztrációja pedig az, hogy nincs illusztrációja. Amióta ezt a témát ki akartam fejteni, azóta tároltam a gépemen két fotót, hogy majd megkérdezem a nagyérdeműt, vajon az azokon szereplő (farkát is látni engedő) két helyes és jó testű srác miért lett lebuzizva, de aztán rájöttem, hogy ha beraknám őket, akkor épp az ellen tennék, amiről az eddigiekben ugattam. Legyek attól különb, hogy bár megtehetném, én nem élek ilyen lehetőségekkel.

...legalább is aki a szájára veszi e két téma valamelyikét, az minden bizonnyal úgy gondolja, hogy tudja is, miről beszél.

Én viszont nem gondolom úgy, hogy a politizáló emberek rendelkeznek is azzal a tudással, ami alapján meg mernek nyilatkozni, és az utóbbi hetek politikai témájú blogbejegyzéseit, azok hozzászólásait, a Facebookos megnyilvánulásokat, az msn-beszélgetéseket vagy a netes napilapok megtárgyalható bejegyzéseit olvasva csak az eddiginél is jobban erősödtem meg ebbéli hitemben. Tisztelet persze azon keveseknek, akiket az utamba sodort a sors, és akikkel azért lehet nagyon jól politizálni, mert egyenlő felek, mert rendelkeznek azzal a minimummal, ami feljogosítja őket arra, hogy ilyetén témájú kijelentéseket tegyenek.

Mielőtt valaki máris felhúzott szemöldökkel vetné bele magát a további tartalomba, itt hívnám fel a figyelmet, hogy az alábbiak nem konkrét személyekről szólnak, és ha bárki mégis magára ismerne, az nem a személye elleni támadás, hanem maximum önnön önismeretének diadala. Jelen bejegyzés pusztán az utóbbi hetek felfokozott politikai aktivitásának tapasztalatairól szól, legyen szó blogról, fórumról vagy személyes találkozásról. Ezt csak azért írom le, mert a választások körüli időszak felfokozott érzelmi állapotában bárki magára vehet valamit, ami nem neki szól, és nem is sértő szándékkal lett megfogalmazva.

És akkor rögtön az elején válaszolnám meg azt a jogos kérdést, hogy vajon én honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy politikához értő személyként tüntetve fel magamat, leszóljam a többséget. A közel 500 bejegyzésem között akadt már olyan, amiben ezt részletesebben kifejtettem, de a téma ezúttal is megköveteli, hogy egy pár szóban összefoglaljam. Szóval kb. 15 éve foglalkoztat a politika, kb. 13 éve aktívan foglalkozom is vele, ami azt jelenti, hogy naponta órákat töltök a nyomon követésével, ide értve nemcsak a napi híreket, de a háttérműsorok hallgatását vagy az aktuálpolitikai (esetleg történelmi) témájú könyvek olvasását is. 1997. óta minden választáson és szavazáson részt vettem, immár 5. alkalommal szavazatszámlálóként is. 6 éve vagyok tagja egy pártnak, megtapasztaltam az aktivista lét minden dimenzióját (olyanokat is, amiket sokan elképzelni sem tudnak), és egy kicsit a hatalom szele is megcsapott. Az egyetemi létemet eredetileg politológus hallgatóként képzeltem el, de aztán inkább a szociológiára mentem, ami nem sokkal van odébb. Politikai szociológia, tömeglélektan, közgazdaságtan, demográfia, közigazgatás és még számtalan más tudomány mélyítette hivatalosan is a tudásomat (benne van az indexemben) a legkülönfélébb neveken. Lehet, hogy egyesek számára mindez kevés, vagy csak vagizásnak tűnik (akinek igen...na arról szól például ez a bejegyzés), de én nem annak szántam, pusztán azért írtam le, hogy alátámasszam, én miért gondolom magamról, hogy megfelelek a politikai vitapartnerség minimális követelményeinek. Na, de ki az, aki viszont — legalább is szerintem — nem?

— akinek semmilyen értékrendje nincsen. Aki csak úgy van a világban vagy letagadja az általa elfogadhatónak tartott paradigmákat vagy ideológiai paneleket, az bármilyen politikai vitában hamar elveszti a fogódzóit. Egyszerűen bárhol is kezdje az ember a vitát, óhatatlan, hogy rövid időn belül az elmélyül, a mélyben pedig vagy erős gyökereknek kell lennie, vagy nincs ott semmi. Mindegy, hogy valaki konzervatív, liberális, szocialista, kommunista, fasiszta, anarchista vagy nihilista, esetleg bármi más, hiszen a vitapartneri minőségét ez nem befolyásolja, az viszont igen, ha a világot mindig a pillanatnyi hangulatának szűrőjén keresztül nézi.

— nem vitapartner az, aki érzelmi alapon politizál. Nem az a baj, ha valaki elfogult, hiszen az az értékrendjéből egyenesen következik, és nem is az, ha hülye, hanem az, ha az érvekre érzelmekkel válaszol. Az Orbán-fan öreglányok, Gyurcsány hasonlóan elvakult hívei, a Kunczéra a kellemesnek vált hangja miatt szavazók, a saját pártjuk kritikája miatt megsértődők nagyon hamar eljutnak arra a pontra, ahol anyázásba kezdenek, és ahonnan már nemigen van visszaút. Néha én is nehezen fogom vissza magam, hogy ne kezdjem el címkézni a másikat, de ezt akkor sem azért teszem, mert a másik mondjuk szocialista, hanem azért, mert hülye. A hülyeséget képtelen vagyok nem szóvá tenni (és ebből nem következik egyenesen, hogy amit szóvá teszek, az hülyeség).

— aki nem rendelkezik olyan alapvető politikai műveltséggel, mint például a fenti ideológiák felszínes ismerete, a demokrácia működésének ismerete, a közigazgatás működése, a politikai alrendszerben működő mechanizmusok ismerete, a pártok frontembereinek és azok pozícióinak ismerete, és hasonlók. Nyilván ezt nem politológusi szinten kell ismerni, hiszen arra ki lenne képes? Néha még én is zavarban vagyok, hogy akkor most mennyi is a parlamenti képviselők száma, de nyilván ez a zavar csak átmeneti. Aki viszont azt gondolja, hogy a demokrácia kábé azt jelenti, hogy "azt csinálok, amit akarok", az hülye, és nem vitapartner. Aki azt hiszi, hogy az utóbbi 8 évben Orbán Viktor volt hatalmon és az Őszödi Beszédet is ő mondta, az hülye, nem vitapartner. Aki azt gondolja, hogy egy országban a hatalommal nem rendelkező ellenzék tehet a fennálló állapotokról, az szintén hülye. Aki szinonímaként vagy következetesen rosszul használja a fasiszta, náci, soviniszta, hungarista, irredenta, stb. szavakat, az megint csak hülye. Ilyesmire gondolok ebben a pontban.

— aki nem képes folyamatában látni a dolgokat. A kedvenc példám erre az, amikor valaki belelapoz egy könyvbe, elolvas belőle egyetlen oldalt, majd ez alapján nyomban véleményt alkot az egészről. Mi alapján? Ha nem tudja az előzményt, azt sem érti, most mi történik és miért, és a mostani történéseknek mi lehet a következménye. Ez a politikához hozzászólók köreiben sajnos igen elterjedt jelenség, és engem nem kevésbé zavar, mint a fentiek. Attól, hogy az illető előző nap megnézte az esti híradót, meg elolvasott 2 közéleti írást, még nagyon messze van attól, hogy megszólalhasson. Ehhez bizony vagy tanulni kell vagy olvasni vagy tapasztalni, de inkább mindhárom együtt.

— szorosan az előzőhöz kapcsolódik az a fajta, aki nem látja az ok-okozati összefüggéseket (sem). Akinek nincs elegendő közéleti ismerete, annak megszólalásaiból gyakran az tűnik ki, mintha minden vagy ad hoc vagy ab ovo alapon történne. Pedig minél visszább megyünk az időben, a jelenre vonatkozóan annál több meghatározó okot fedezhetünk fel. A politika nem tegnap kezdődött Magyarországon sem, és nem random módon történnek benne a dolgok.

— aki nem képes a dolgok, az arányok összemérésére. Az ilyen embert jól jellemzi az "ezek mind egyformák" kijelentés, és ennek társai. Aki nem látja a fokozatokat és/vagy nem érzékeli a pólusokat a jó-rossz, helyes-helytelen, etikus-etikátlan, legitim-illegitim (stb.) viszonylatokban, az mit akar? Nem az a baj, ha ő helyesnek ítél valamit, amit én helytelennek (hiszen ez az értékrendekből is következhet), hanem az, ha nem érzékeli, hogy két adott dolog között létezik különbség. Jó példa erre egy volt kollégám, aki egyszer kijelentette, hogy Medgyessy Péter és Pokorni Zoltán egyformán bűnös besúgóság tekintetében. (Aki ezt most érti, az igen jó eséllyel megállja a helyét egy politikai vitában, de aki nem, az se keseredjen el, ez már jóval túl van az alapvető közéleti műveltség határán.)

— aki eleve torz szemüvegen keresztül látja a világot. Ez bizony, kedves meleg honfitársaim, leginkább rátok vonatkozik, mivel meglátásom szerint igen sokan vagytok, akik valamiféle homocentrikus világképpel élitek az életeteket. Pedig tudomásul kell venni, hogy a világ nem csak faszból és melegjogokból áll, a pártok pedig nem aszerint politizálnak, hogy azzal éppen mennyit ártanak vagy használnak a melegeknek. Az ilyen hozzáállás mindenhez egy nagyon torz látásmód, amin túl kellene lépni. Több melegblogger blogja például másról sem szól csak erről. Félreértés ne essék, az ilyen is kell, és én nagyon szívesen olvasom őket, mert valahol éppen azt pótolják, ami nálam kimarad. De azért ha az ember a bejegyzés végén lenyomja az entert, az élet többi területén ember és ne csak buzi legyen. Ez ráadásul nagyban hasonlatos a szélsőjobboldali emberek összeesküvések mentén gondolkodó részéhez, akik mindent a New York - Tel-Aviv tengely és a 'zsidóbérencség' viszonylatában értelmeznek.

Lehetne még sorolni, de felesleges, aki akarja, az ennyiből is megérti, mi a bánatom az esetek többségében. Mindez persze nem jelenti azt, hogy akinél a fenti pontok egyikét-másikát tapasztalom, azzal ne állnék le politikáról beszélgetni, vagy minden tekintetben hülyének tekinteném, csak éppen fennáll az esély, hogy előbb-utóbb rádöbbenek az egész beszélgetés értelmetlenségére vagy elvesztem a türelmem, és akkor csúnyán tudok visszaszólni. Van, akit nem is érdekel a politika, és ezzel sincs semmi probléma, de akit ez nem érdekel, az következésképp tájékozatlan, továbbá nem ért hozzá, így nagy horderejű kijelentéseket sem kellene tennie. Véleménye lehet, csak az észt ne ossza. Másrészt az sem baj, ha valaki fiatal, és még tapasztalatlan, hiszen senki sem születik tudással és tapasztalattal, de jó, ha az illető fenntartásokkal kezeli saját kijelentéseit is, és örökké ébren tartja magában a kételyt. Kamaszkoromban én is azt hittem, hogy majd jól megmondom a tutit, de az azóta eltelt 15 év alatt szép apránként rájöttem, hogy nem úgy vagy nem egészen úgy vannak azok a dolgok. A heteros traccsestjeimen gyakran találkozom ilyen magabiztos kis okostojásokkal, de ha az illető hajlandó belátni, hogy butaságot mond, akkor nincs akkora baj. Akkor van, amikor csak mondja...mondja...

...mint én most. Na jó, mielőtt befejezném, még annyit leszögezek, hogy a focihoz nem értek. Ezt bátran vállalom. Ahogy ezt a bejegyzést, bár tartok tőle, hogy egyes mondataim miatt mégis lesz, aki megsértődik.

Az alábbi közleményt olvasták be nemrég a Sláger Rádió műsorában:

"Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak!

Ma döntött az ORTT! November 18-ától a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallgatnak majd!

A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670.000.000 forinttól esik el a költségvetés.

Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre. 

A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk. 

Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!

 Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató"

Rögtön az elején két dolgot leszögeznék:

1. valahol bánom, hogy így alakult a dolog, mert zeneileg ez volt az egyetlen rádió, amit huzamosabb ideig képes vagyok/voltam hallgatni,

2. ennél ótvarabb, a kommunista időket idéző trágya szöveget régen hallottam, és most is felkavarta a gyomromat, nem kicsit. 

Mivel hót ideg vagyok tőle, egyrészt elvetettem az eredetileg mára tervezett bejegyzést, és ezt írom meg helyette, másrészt zsigerből fogom írni, ergo fel lehet készülni a szókimondó, gyomorból írt megfogalmazásra. Szóval vegyük csak kissé sorra a dolgokat.

Először is szögezzük le azt is, hogy a Sláger Rádió — bár zeneileg olyan, amilyen — politikailag nagyon messze áll az elfogulatlan és objektív tájékoztatástól. Konkrétan a jelenlegi kormánypárt(oka)t szolgálja nagyon rég óta, és nagyon hatékonyan. Ha esetleg valakinek ezzel vitatkozni támadna kedve, akkor közlöm, hogy a 2004-es EP-választáson György Gábor, a rádió akkori vezérigazgatója az MSZP listájának 13. helyén szerepelt (és ha jól emlékszem, éppen nem jutott be). Ugye senki nem gondolja, hogy ennek sem előzménye, sem következménye nem volt, és párt vezetői csak úgy kinéztek egy nevet a telefonkönyvből? Így aztán nem volt meglepő, miért állandóan csak a "szélsőséges", "neonáci", "antiszemita", "radikális" és hasonló szavak szűrődtek át a szomszéd szobából, amikor a híreket mondták be. Talán azért, mert a SR hírszerkesztői olyanok, mint valami SZDSZ-MSZP-esszencia, mindig mindenben csak ez számít nekik. A Boros-Bochkor párosról meg éppen nemrég írtam. Folytatólagos normasértés, ízléstelenkedés, megalázás és ingerküszöb-tologatás volt az ő műsoruk lényege, na meg persze a liberális irányba való befolyásolás. Őket persze nem kell félteni, majd mennek máshova. 

Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő ez a moslék közlemény, hiszen amikor a ballib oldal valahol ütközetet veszít, rögtön a demokrácia halálát vizionálja, esetünkben pedig még a sajtószabadság végét is. A Népszabadság újságírójának megverése is a sajtószabadság vége volt, a Magyar Nemzeté meg a "minek ment oda?" kategória, ezt ismerjük. Amikor meg az őszödi beszéd kiderült, és ezen felháborodott a nép még — el nem slágerrádiósított, — jóérzésű része, majd védekezni mert a rendőrök ellen, akkor meg persze rögtön a külföldi befektetőket kezdték el félteni, plusz az ország jó hírét. Érted, nem attól menekültek a befektetők, hogy kiderült, a miniszterelnök éveken keresztül átbaszta őket, és nem ugyanez sértette az ország jó hírnevét, hanem az a 200 ember, akik sátrat vertek a Parlament előtt.

Értem én, hogy szomorú nap ez a Sláger hallgatóinak, és főleg a dolgozóinak, de azért az országot hagyjuk már ki belőle. Jó hogy nem egész Európa gyászba borul, amiért nem sikerült haveri alapon meghosszabbítani még pár évvel a frekvencia-engedélyt, és nem sikerül majd zavartalanul és megállás nélkül szapulni Orbán Viktort meg az ellenzéket. Persze kereskedelmi rádió, teheti. Csakhogy a törvény rájuk is vonatkozik, és miután Sólyom László felvetésére az Alkotmánybíróság is úgy döntött, sérti a versenyt az ilyesfajta szoci-módi eljárás, újra meg kellett pályázniuk a frekvenciákat. Az új pályázatot viszont nem ők nyerték, méghozzá egyhangú döntés alapján. Az ORTT, mint tudjuk, politikai szereplőkből áll, ilyen értelemben a Parlamenti erőviszonyokhoz igazodik. A SR dolgozóinak viszont az az igazi arculcsapás, hogy a bizottság egyhangúlag döntött. Bizony, még a szocik is így szavaztak, amit viszont nem értek. Tényleg nem értem, mi volt a mozgatórugó, hacsak ez az egész nem valami nagyobb játszma részét képezi. Eldobni az adu-ászt?

A másik arculcsapás, hogy a helyére valószínűleg a Lánchíd Rádió fog költözni (ezért utaltak politikai beszélgetős műsorokra), hiszen a nyertes cég egyharmad tulajdona a Lánchíd Rádiót is üzemeltető cég tulajdonában van, azaz a Magyar Nemzet - HírTV-Heti Válasz vonulatba tartozik. Nem az a bajuk, hogy az ő csodás adójuk helyett egy vacak politikai műsorokkal teli gagyiság szól majd, hanem, hogy megint csatát vesztett az oldaluk. Éppen most vizsgázom majd médiaszociológiából, és egy előadáson azt mondta a tanár, hogy a rendszerváltás utáni médiaháború már lezárult, és sajnos nem volt lehetőségem vitába szállni vele (majd a vizsgán), hiszen aki nem vak, maga is láthatja, micsoda ütközetek zajlanak még most is (lásd Magyar Hírlap esete Szombathy Pállal és Széles Gáborral, Napkelte esete, stb.). Csak éppen az egyensúly irányába dőlnek el a csaták, és nem a még nyomasztóbb túlsúly felé.

A pökhendi, 'magas ló'-hangvételű közlemény újabb ocsmány momentuma az az utalás, hogy most a költségvetés is mennyi pénztől elesik (ami persze egyben az ORTT bizottságát is hozzá nem értőnek, dilettánsnak tünteti fel). A Sláger nem azért termelt annyit a költségvetésnek, mert olyan fasza volt, hanem mert kiemelt frekvencián sugározták, azaz a cégek hirdetései nagyon sok emberhez eljuthattak. Nyilván a műsorkészítőknek és a zenei választéknak is volt ehhez köze, de erőlködhettek volna valami gagyi rádió színvonalán, ha nincs ilyen kedvező fekvésük. Ráadásul — hozzátenném, — hogy míg az indulásukkor még a bevételük 56 %-át fizették be az államkasszába, addigra mostanra csak az 5%-át. Hogy jönnek ahhoz, hogy azt állítsák, csak ők képesek ennyi pénzt termelni? Nem gondolják, hogy egy abszolúte jobbra tolódott politikai hangulatú országban egy jobbos rádiónak szintén rengeteg hallgatója és szintén rengeteg reklámbevétele lenne? Hogy merik már előre megmondani — bármilyen rádióról, — hogy az nem tudja végigcsinálni azt, amire ők (iszonyú nagy politikai hátszéllel) képesek voltak? Megmondom: a tipikus ballib világnézet nyilvánul meg itt is: mindenki hülye, csak mi tudjuk a tutit, ÉS nincs alternatívánk. De van, meglátjátok.

Súlyos csatát vesztettetek, gyerekek. Ennek a dolognak sokkal nagyobb a hordereje, mint azt sokan gondolnák, és ez akkor csapás a (magyar) baloldalnak, hogy azt talán még ők sem fogják fel elsőre (ezért is nem értem, hogy szavazhatták meg a szoci delegáltak). Hiába az aláírás gyűjtés, hiába a nyakló nélküli reklámhadjárat, a gyomorforgató hallgatói vallomások a rádióban ('az esküvőnkön is a Sláger szólt' és hasonlók). Vesztettetek...

...egyelőre. Mert persze — ahogy az egyik hozzáértő is mondta — a botrány csak most kezdődik. Nem matt a helyzet, csak sakk. Most jön a fellebbezés, a bírósági fordulók, a sok nyilatkozat, a médiahadjárat és össztűz a jobboldalra, a gáttalan diktatúrázás és Orbánozás (mert persze ennek a hátterében is ő áll, személyesen), meg a nemzetközhöz való rohangálás. Ha a Quo Vadist valamiért érdemes elolvasni, akkor a augustianusok közti hatalmi helyezkedés miatt mindenképpen. Mivel még ma is úgy áll a világ e tekintetben, mint akkoriban, talán az elkövetkező napok során mi is megfigyelhetjük, miként fordulnak el a kegyvesztettektől az igazán befolyásos szereplők. A süllyedő hajón mindenki magát menti. Márpedig a hajó nagggyon süllyed, lehet készíteni az útleveleket.

Ezt az eredményt mellesleg éppen a napokban tartottam kívánatosnak, és lám. Kívánjak még ilyeneket? 

Kis extra olvasnivaló:Szalai Annamária, az ORTT tagja párhuzamos indoklása 

Kis extra olvasnivaló 2.: cikk az Indexről

UPDATE: 2009. október 28-án, szerdán est 6 után Orosz József Bochkor Gáborral, a Bumeráng műsorvezetőjével beszélget a Klub Rádión. Helyben vagyunk...

Szombaton megint születésnappal egybekötött névnap ünneplésére voltam hivatalos a hetero baráti köröm egy részének társaságában. Szokásos 'banda', szokásos hely (szokásos végeredmény...de ne szaladjunk előre).

Miután egész nap döglöttem, majd megküzdöttem a vihar rám eső részével (és a kis híján rám eső virágaimmal), összekészültem, aztán útnak indultam. Rolcsikám szintén bulizni ment, ő viszont a legjobb barátnőjével, és egy nem annyira hetero helyre. Megint elsőként érkeztem (10 perc késéssel), de mire kikértem magamnak egy alkoholmentes koktélt, a többiek már nyitották is az ajtót, és alig pislogtam kettőt, az asztal körül már egyetlen üres hely nem maradt. Hamarosan az asztalon sem, mivel a kettőt fizet, hármat kap koktélakció keretében irdatlan mennyiségben sorakoztak előttünk a durva és kevésbé durva színes-szagos italok. Ezt általában úgy szoktuk csinálni, hogy összeállunk hárman, kikérünk két ilyen akciós triót, így mindhármunknak 2-2 pohárral jut, ami már mennyiség, de még nem túl ártalmas. Most viszont az egyik egy napja nem aludt, a másik a héten már 3x lealjasult, és a szeszre gondolni sem tudott, a harmadiknak pénze nem volt, így hát magamra maradtam, kénytelen voltam egyedül legyűrni a három zombit. Ez sikerült is, de mivel ők is tudták, hogy két sajtburger után semmi esélyük sincs ellenem, segítségül hívtak egy feles szilvapálinkát, meg egy feles Jagermeistert, akikkel együtt már majdnem térdre kényszerítettek. (Az ellentmondást feloldandó árulom el, hogy a sok-sok koktélt a kevésbé ismert illetők rendelték maguknak.)

Közben előkerültek a filmes témák, a régi C-64-es játékokon való nosztalgiázás, egy kis történelem, a Dragonlance-sorozat tartalmának kitárgyalása, és még a statisztikáról is esett némi szó. Legalábbis a köreimben. Amikor éreztem, hogy az irdatlan füsttől alig kapok levegőt, a látásom kissé leredukálódott az elfogyasztott szesztől, ráadásul elálmosodtam, akkor elnézést kértem mindenkitől, és elindultam hazafelé. Persze csak hivatalosan, mert valójában Rolandom tartózkodási helye volt az úticélom. Felhívtam, hogy hol tartózkodik, és hogy az hol van. Mondta, hogy Alterego (asszem hosszú ó-val írják, de nekem így jobban fekszik) meg, hogy itt meg itt. 'Ó, dejszen az pár sarokra van innen' — kiáltottam fel magamban, és már nyomultam is. Út közben azért megfordult a fejemben, hogy talán inkább haza kellene mennem, mert a friss levegő hiába szellőztette ki a fejem, azért mégiscsak be voltam rúgva.

Alteregohoz érve a párom már a bejáratnál várt. Belépőjegyre kifizettem 1500 Ft-ot, ruhatárra további 200-at, és még nem csináltam semmit (a ruhatárost mellesleg ismertem valahonnan). A lépcsőn lesétálva (?) azonban mindenért kárpótolt a látvány. Szerintem ilyen lehet a buzi-mennyország. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt korábban még nem jártam, és a meleg szórakozóhelyekről a képet az Alibi, a Capella és a volt Angyal alapján alakítottam ki magamban. Persze azoknak is meg vannak az  előnyeik, de ennyire igényes helyet én kicsiny hazánkban még nem láttam. Nemcsak a berendezést és az alkalmazottak megjelenését értem itt, hanem (és főleg) a szórakozni vágyókat. Csupa jó képű, jó alakú, jól öltözött, fiatal srác. Szinte egytől-egyig 8-10 pontosak. Ilyen nincs, és mégis van! Az este folyamán nem jöttek nekem minduntalan az agresszív leszbik (mert alig voltak), és nem kellett elviselnem az általam ocsmánynak tartott travik látványát sem (mert alig voltak). Persze nekem van párom, de attól még nem vakultam meg, és az esztétikai kielégülés vágya sem csökkent, szóval ezerrel bámultam...

...volna, ha láttam volna valamit. Tekintve, hogy eleve egy kisebb italmérés teljes árukészletét hordtam magamban, amire érkezésem után kénytelen voltam még rálocsolni némi energiaitalos pezsgőt, meg valami vodkás-pezsgős löttyöt (mert az ismerőseim a kezembe nyomták és rám parancsoltak, hogy igyak belőle). Így aztán a látással igencsak meggyűlt a bajom, később a mozgással is (persze nem tróger szinten), végül az ébren maradás is nehezemre esett. Eleget ittam ahhoz, hogy kivegyem a részem a táncnak nevezett rángatózásból, de a véralkohol-szintem növekedésével fordított arányban változott az erre való hajlandóságom (és képességem is), míg végül csak ácsorogni mertem, mert ha leültem volna, tutira elalszom (az meg milyen csöves már). Amíg a falat támasztottam, megpillantottam a televíziós szerepléseim során megismert szerkesztőt (akiről tudtam, hogy meleg, mert egyszer már az Alibiben is láttam), meg egy másik műsor vezetőjét, akin viszont meglepődtem. Szerintem ők is rajtam... Végül a táncoló tömegben a páromat kerestem (akit ilyenkor felhúznak (naa! nem úgy), és hajnalig ropja), mire egy fehér felsős fiatalember jobbról becserkészve engem, nekem szegezte a kérdést: "Nincs kedved táncolni?". Na, erre Rolcsikámnak sem kellett több, átdúlta magát a táncoló tömegen, és 2 másodperc alatt ott termett mellettem. Látványosan lesmárolt, és gyilkos tekintettel vonta kérdőre a semmiből előkerült lovagomat, majd miután az megalázva ismételte meg, amit az imént mondott, gyorsan megkapta, hogy ezzel a kérdéssel másfél évet késett.

Fogalmam sincs, ki volt az illető, mivel már nem láttam, ráadásul ezek az események nekem már túl gyorsan történtek. Ha itt állna előttem a pali, simán elmennék mellette, mert a fehér felsőjén kívül semmit nem fogott fel az agyam belőle. Na, de ekkor a pánikba esett párom arra hivatkozva, hogy nagyon rosszul nézek ki, gyorsan a ruhatár felé tessékelt, és útnak indított hazafelé (ő még maradt a többiekkel). Gyorsan levágta, hogy a szerelme itt komoly veszélynek van kitéve, és rögtön akcióba lendült az eltávolításom érdekében. Hehe.

Szerencsémre a 950-es éppen akkor gördült be a megállóba, amikor odaértem, hamar haza is vitt. Otthon lehajigáltam magamról mindent, aztán bedőltem az ágyba.

Tegnap meg böjtöltem. Ittam az előző éjjel levét: 6-os erősségű másnaposság, bujkáló fejfájással, étvágytalansággal, fényérzékenységgel. Azért egészen jól átvészeltem, de igazából egész nap nem csináltam semmit. Roli főzött nekünk, de azt is csak háromszorra bírtam megenni, ahhoz pedig semmi kedvem nem volt, hogy az ilyenkor romba döntött konyhát rekonstruáljam utána.

Ez mára maradt, mert olyan zsúfolt hetem lesz, hogy ha ma meg nem csinálom, akkor nem tudom, mikor.

A szombati blogtalálkozó beszámolóit olvasgatva kaptam egy kis kárpótlást, amiért ott kellett hagynom ezt a fantasztikus társaságot. Közben pedig olyan dolgokat olvastam magamról, amik nagyon jól estek, még ha nem is érzem őket maradéktalanul igaznak. Mindenesetre az egómnak nagyon jót tettek, mert tegnap óta egy önmaga tökéletességétől felfuvalkodott beképzelt faszként élem az életem. Mit nekem kopaszodás, meg őszülés? Mit nekem nyüzüge alkat, szeplős pofa és némi pocak? Dejszen ezeket csak én látom, mindenki más szemében maga vagyok a csoda. (Hehe, közben ezeken a szar szövegeken röhögök magamban.) Meg is mutatom majd a Rolandnak, amiket írtatok, hátha akkor jobban értékel ő is (és igyekszik megtartani magának). Viszont ha néhány nap elteltével mégsem változik vissza a magamról alkotott véleményem, és ilyen beképzelt maradok, akkor annak ti lesztek az oka, és majd jól behajtom rajtatok a pszichológus tiszeteletdíját.

Na jó, komolyra fordítva a szót, tényleg aranyosak vagytok, tényleg jól esett, amiket írtatok, és bár a lelkem most szárnyal, néhány nap múlva majd ismét a földön járok, és tökéletesen tisztában leszek azzal, hogy valójában mindőtöknek rossz a látása.  

Az alábbiakban közlöm az ominózus sorokat, de csak két okból:

1: ha ismét (jogos) önértékelési problémáim keletkeznének, csak megnézem ezt a postot, és máris egy lépéssel távolabb kerülök kibontakozni készülő depresszív hangulatomtól.

2:ezennel mindenkit feljogosítok, hogy ha még egyszer valami olyat írnék, amivel magamat fikáznám, akkor az itt szereplő idézetekre való hivatkozással úgy seggbe rúghat (R-rel!), hogy leég a hajam. Tehát az Úristenhogynézekénki témáknak lőttek.

Mike: 979: nem vagy jelentéktelen, hidd el ;) téged bámulni is csak suttyomban mertünk ;)

YShouldIBaSaint: 979- et sajnáltam, hogy hamar elment, egyrészt mert jóképű és az sosem árt, ha van kin legeltetni a szemünket, másrészt, mert jó a humora.

Ugyanő: 979: vaciláltam, hogy az előnyös külsődet vagy a humorérzékedet említsem-e előbb a mondatban...de végülis buzi vagyok, vagy mi. :-)

Littleearthquakes: 979-nek köszönhetően meg...háttööö...izé...asszem megint megdöntöttem a "szerelembe esés" világrekordját... :-DDD
Hát istenem, szeretjük a szépet, ez meg egy őszinte blog, na. :-P
De még mielőtt tovább rontanám a helyzetet (ha ez még egyáltalán lehetséges... :-P), inkább ellopom Mike jóval szofisztikáltabb szavait: "nem vagy jelentéktelen, hidd el ;) téged bámulni is csak suttyomban mertünk ;)"
Annyi kiegészítéssel, hogy én speciel kurvára nem csak suttyomban... :-DDD

Virág: hellyel kínált egy jóképű fiatalember 979 (Szűz-jegy túltengés :), akire - mint a beszámolókból kiderült -, minden blogger és bloggerina szívesen kivetette volna a hálóját, ha nincs partnere. Sajnos - a többiek nagy bánatára - hamar el kellett mennie, mert egy szülinapi partira ment utánunk. Az viszont kiderült róla ilyen rövid idő alatt is, hogy rendkívül értelmes és szórakoztató srác, bár a nyelve néha csípős.