véradás bejegyzései

Ez a sztori (avagy eseménysor) már vagy két hete történt, azóta szeretném leírni. Közvetlenül utána energiám nem volt, aztán meg jöttek más bejegyzések vagy egyszerűen csak az 'ihlet' hiányzott. De most nem ússzátok meg.

Szóval két hete szerdán, a munkaidőm vége előtt csörgött a telefonom. Ismeretlen szám. Felveszem, a vonal végén megint a vérellátó szolgálattól jelentkezett egy nő. Megkért, hogy másnap menjek vért adni, mivel valakinek kellett a levem, egyébként meg már eltelt 56 nap az előző véradás óta. Nem azt mondta, hogy ha ráérek, menjek a napokban vért adni, hanem másnap. Éppen ráértem, szóval igent mondtam.

Csütörtökön egy munkahelyi névnapozás volt kilátásban, de rögtön dupla. Az egyik ünnepelt hozta a kaját, a másik az italt/innivalót. Egész nap nem ettem, mert reggel nem volt időm vásárolni, az ebéd meg az esemény miatt maradt el. Avokádó krém, kifliszeletek, cukros sütemények meg ráksaláta (pfúj!) volt terítéken, szóval nem mondhatni, hogy bezabáltam, így egyetlen koktéltól is becsíptem egy kicsit. Még egy kis Trois Tours a végére, és mire felálltam a helyemről, éreztem, hogy zúg a fejem. pedig direkt odafigyeltem, hogy jóval kevesebbet igyak annál, mint ami akár egy kicsit is megárthat. Elszámítottam magam.

A buszon még be is aludtam egy 5 percre, de azért időben és viszonylag józanul megérkeztem aZ Országos Vérellátó Központ épületébe. Igyekeztem úgy tenni, mint aki egy cseppet sem ivott, mert ugyan tudtam, hogy az alkohol nem zárja ki a véradást, de égni azért nem akartam. Befaltam a noname Balaton szeletet, ittam egy halom ásványvizet, közben pedig kitöltöttem a szokásos papírt, gondosan ügyelve arra, hogy ezúttal ne válaszoljak 'rutinosan' nemet az "egészségesnek érzi-e magát?" kérdésre. A doktornéni megszúrt, és megmérte a vérnyomásom is, ami ezúttal 140 volt. Sosem volt még ennyi, mindig 120 és 130 között mozgott. Nyilván a pia, de ezt nem kötöttem az eredmény láttán a szívemet is meghallgató néni orrára. 

Utána mehettem a csorgatóba, utolsó előttiként. Míg legutóbb három véna közül is választhattam — a magasabb vérnyomás ellenére — most egyet sem lehetett látni. Váltogattuk a karjaimat, míg végül nagy nehezen sikerült viszonylag jó helyen megszúrni. Viszonylag, mert még most is maradt egy kis lilultság, pedig már majdnem két hét eltelt azóta. Vagy 10 perc alatt le is jött a vérem, aztán 'elégedetten' távoztam. 

Hazafelé valami váratlan jókedv szállt meg. Az üres szakaszokon dúdoltam vagy még énekeltem is, közben pedig verset fabrikáltam a nap eseményeiről. Azt gondoltam, hogy majd úgy írom meg a bejegyzést az egészről. Variáltam a mondatokat, méricskéltem a szótagszámot, rímeket gyártottam, és közben jókat röhögtem magamban, ha valami mókás sült ki belőle. A címét is kitaláltam: VÉRS. Sok nem maradt meg belőle, csak néhány foszlány. Így kezdődött volna:

A héten csörgettek, hogy vért venni hívnának,

Hogy éltető nedvemből négy decit szívnának...

Valahol lett volna benne egy ilyen:

...De azt rutinosan letagadta, hogy buzi a beste,

Mert így véradásra nem felelt volna meg a teste...

A vége pedig ilyesmi lett volna:

...Hazaértem tehát egészségben, épen,

A Hírtv-n a véradó a Híradó ment éppen.

Út közben azonban történt valami, aminek következtében minden kedvem elszállt. Nem konkrét esemény volt, csak úgy egyik pillanatról a másikra váltpztam meg. Sosem éreztem még ilyet. Mire hazaértem nemhogy élni nem volt kedvem, de még meghalni sem. Totális enerváltság, vagy inkább üresség. Még csak azt sem éreztem, hogy értelmetlen a világ, mert nem éreztem SEMMIT. Csak levetkőztem, ledobtam magam az ágyra, és üres fejjel bámultam a tévét. Aztán kicsivel később elmentem fürödni, de a kádban is csak áztam, és a Rolanddal is csak rutinból váltottam pár szót, minden érzelem nélkül. Tényleg nagyon szokatlan volt az érzés, mert a 29 évem alatt volt ugyan jó pár fajta lelkiállapotom, de ha öngyilkos akartam is lenni, legalább dühöt, elkeseredettséget vagy fájdalmat éreztem, nem pedig semmit. Ijesztőnek találtam ezt az állapotot, ami azt hiszem, nem meglepő. Egy kicsi még másnapra is maradt belőle, de aztán estére elmúlt.  

Mi a franc volt ez? Talán biológiai okai lehettek? Sokszor adtam már vért, de maximum rosszul lettem, a lelkemet nem tépték ki a testemből. Talán túl kevés volt a két véradás között az 56 nap (+1-2 hét)? Nem volt idő a véremnek minőségileg teljesen feltöltődni, és esetleg valamilyen hormon szintje (mondjuk endorfin vagy hasonló) a kritikus érték alá zuhant? Nem tudom, de legközelebb megkérdezni meg égő volna. Ekkora blődséget...

Furcsa.

Kedden délután a munkahelyemen lézengtem éppen, amikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlen szám. Felveszem, mire egy idősebb nő szól bele:

- Jó napot kívánok! Az Országos Vérellátó Szolgálattól hívom,...

Ha szellemileg nem épültem volna le az egész napos 'úgy teszek, mintha bármit is csinálnék' létezésben, akkor itt rögtön megroggyant volna a térdem, a szívem hevesebben kezdett volna verni, és agyamban a másodperc törtrésze alatt peregtek volna le olyan kifejezések, mint HIV vagy leukémia, de így nem estem kétségbe.

- ... mert szeretném megkérni, hogy jöjjön el hozzánk vért adni...

A többi nem érdekes. Megtárgyaltuk, hogy pénteken elmegyek, mert valakinek az én véremre van szüksége. Szerdán is jó lett volna nekik, de azt nem tudtam volna megoldani, pénteken viszont csak fél 3-ig dolgozom, így össze tudtam kombinálni a napomat. Az edzőmmel letárgyaltam, hogy kivételesen nem 6-ra megyek, hanem korábban, de mivel neki az nem volt jó, így egyedül edzettem. Muszáj volt előre hoznom a kondit, mert fordított esetben (először megyek a véradásra) esetleg elájulhattam volna, hasonló helyzetbe pedig már kerültem, és ezt nem szerettem volna megismételni.

Munka után kondi, aztán irány a Karolina út, amiről eddig azt sem tudtam, merre van. A neten néztem meg, hogyan jutok oda, és bár az utolsó szakaszon kicsit elbizonytalanodtam, mert baromira ismeretlen volt a környék. Na, azért megtaláltam az épületet, bementem, aztán egy ablaknál elkezdődött a procedúra. Csak a szokásos: kérdőív, vérnyomás, kérdőív 'kiértékelése', hemoglobin-szint és vércsoport meghatározás, vércsapolás.

A kérdőíven régebben egy csomó, nemi életet firtató kérdés volt, például "Létesített-e szexuális kapcsolatot azonos nemű partnerrel?", azaz buzi vagy-e, de ezeket mostanra összevonták egy univerzális kérdésbe. Ezt már az augusztusi véradásom alkalmával is megfigyeltem. Ott viszont még nem tartunk, hogy a melegeknek is simán engedélyezzék más emberek életének ilyetén formában való megmentését. A kérdésekre általában 'nem' a válasz, ezt már szinte elolvasás nélkül is jól nyomom, bár vagy két éve egyszer megjártam, mert mindenre csak nemet ikszeltem, az orvos meg megkérdezte, hogy miért válaszoltam így "Az egészségesnek érzi-e magát?" kérdésre. Kicsit égtem csak... Ezen felül ezúttal egy igenem volt még, ugyanis egy hónapon belül volt fogászati kezelésem, de mint utóbb kiderült, egy(-két-három) tömés nem érdekes.

Vérnyomásmérés után jött a hajdan nagyon utált hemoglobin-szint mérés, vércsoport meghatározással egybekötve. Ezt 10 évvel ezelőtt úgy csinálták, mintha eleve vért vettek volna. Választanod kellett a karjaid közül (azt, amelyikből nem akarsz pár perccel később vért adni), megszúrtak, és egy kis kémcsőbe fogták fel a cuccot. Egy egész kémcsőnyi vért elpocsékoltak 2-3 csepp miatt. Egy pár éve aztán bejött, hogy csak az ujjadat szúrják meg egy gumis-pattintós izével. Na ez sem volt sokkal jobb. A nővérke lefertőtlenítette az ujjadat, amit aztán jól megmarkolt, hogy ne tudd elkapni, amikor megszúr azzal a szarral, és erre szükség is volt, mert baromi kellemetlen volt az a döfés. A kifolyó vérből egy üveglapocskára rákent egy cseppet, aztán kaptál egy darab gézt, hogy elállítsd a vérzést. Mostanra egy új eszközt rendszeresítettek, ami messze nem olyan kellemetlen, sőt, alig érezni, bennem viszont mindig ott bujkál a félsz, és szúrás előtt általában enyhén remegni is kezdek.

Ennél jobban csak magát a véradásos szúrást utálom. Basszus, mekkora tűt nyomnak már az emberbe! Régebben annyira girhes voltam, hogy percek teltek el, mire a kisasszony talált a karomon egy alkalmas vénát, de amióta kondizni járok ezzel már nincs probléma. Mindkét karom alkalmas, eltalálják a vénámat, és gyorsan végzünk is. Régebben 20 percen belül nemigen úsztam meg egy ilyen procedúrát, sőt, volt olyan, hogy fél óra után elhajtottak, pedig még nem is jött le a kellő mennyiség. Ez egy érdekes eset volt. Siófokon strandoltunk, és ott volt egy kihelyezett véradó sátor. Persze mentünk, mind a négy haver. Ez még akkor volt, amikor girhes(ebb) voltam, ráadásul a vérnyomásom mindig tökéletes, így a csaj nem boldogult a karommal. Ennek ellenére szúrt, én meg azt hittem, ott helyben összepisálom magam, annyira fájt. Persze, mert a véna helyett az izomba bökte azt a lóbaszó tűt. Ennek megfelelően nem is folyt a vérem, csak csöpögött, de mivel nem vette észre, hogy rossz helyre bökött, másra gyanakodott. Hanyatt döntött, megitatott velem 6 deci kólát, mindenféle kérdésekkel traktált meg a tűt igazgatta bennem. Jó kis látvány, amikor látod, hogy egy idegen test belülről nyújtogatja a bőrödet. Aztán odahívta a kolléganőjét, aki szintén a tűt basztatta, kijjebb is húzta, de nem teljesen. Magamban már ott tartottam, hogy ha másodjára megszúr, ott hagyom őket a picsába. Erre aztán nem volt szükség, mert ők maguk küldtek el. Ezzel persze nem elvenni akartam senki kedvét a véradástól, hiszen részben éppen azért írom mindezt, hogy másnak is meghozzam hozzá. 

Most ilyen probléma nem volt, sőt, egyéni rekordot is döntöttem: kevesebb mint 6 perc alatt végeztem. Közben beszélgettünk. Mondta a nő, hogy nagyon sok vérre van szükségük, mert rengeteg műtét van, főleg csípőprotézis beültetés, és azokhoz sok kell. Aztán ránézett a kartonomra, és felkiáltott: "Hű, bé negatív? Jó ritka vére van! Ennél már csak az ábé negatív a ritkább". Ezt mondjuk tudtam, mivel a második véradásom alkalmával ugyanoda mentem, ahol előzőleg is voltam, és a már előre kikészített, vércsoportok szerint rendezett kartonok közül az enyémet a legkisebből kupacból túrták elő.

Szóval épen, egészségesen, ájulás és rosszullét nélkül sikerült megúsznom a dolgot. Még 20 véradás, és nem kell vizitdíjat fizetnem... Menjetek ti is, mentsetek meg életeket!