víz bejegyzései

folytatás

Másnap reggel baromi szar volt fölkelni. Az ébresztés okát először fel sem fogtam, mert amikor a videó órájára néztem, nem jutott eszembe rögtön, miért kell nekem a szokottnál egy órával korábban ébredni. Aztán rájöttem: fogorvoshoz kell mennem. Pedig olyan jó lett volna a páromhoz odabújni, és úgy húnyni még egy órát... Még szerencse, hogy előző nap felhívtam az orvost, mert a két héttel korábbi alkalommal nem beszéltük meg fixre az aznapi találkozót, csak úgy nagyjából. Ha nem értem volna el — mint ahogy csak harmadikra sikerült — lehet, hogy potyára kelek fel és bumlizom végig a várost, és akkor nagyon pipa lettem volna.

A dokinéni betömött egy nem is lyukas fogat, ami viszont már szuvasodásnak indult a fogzománc alatt. Mivel ilyen esetekben nem feltétlenül kell mélyre fúrni, érzéstelenítőt sem kértem, és hős módjára álltam a kellemetlenségeket. Ez a fog hamar készen lett (és kivételesen most le sem fingott közben a dokinéni), ezért úgy döntött, hogy a gyökérkezelt, ketté hasadt és ezért egy töméssel megtámasztott fogamat is megerősíti egy kicsit, majd fogkövet kapargatott. Na, ez utóbbi volt a legszarabb. Amíg csinálta, nem is voltam álmos. Végül csak 6500 Ft-ot fizettem, ami pontosan egy tömés ára, tehát a többit gyakorlatilag ingyen végezte. Ezt nem is bántam, mivel ugye aznapra vártam a vízszerelőt, és már előre rettegtem a 20-30e Ft-os várható költségektől. 

Fél 10-kor már a munkahelyen is voltam, ahol bejelentettem, hogy én bizony bármelyik pillanatban leléphetek, mert majd valamikor jön hozzám a vízszerelő. 2-3 alkalommal elmeséltem az előző esti eseményeket (gondosan kihagyva a Tigriékre és a pasiból levő páromra vonatkozó részleteket), és alig dolgoztam 2 órácskát, amikor már csörgött is a telefonom. A vizes volt, aki egyre jelentette be magát. Én azt hittem, később jön, ezért a hátralevő fél órában lóhalálában igyekeztem befejezni egy sürgős munkát, de szerencsére készen lettem. Az viszont hasznos volt, hogy miután az egyik régóta tartozó ügyfél reggel befutott, és ott hagyott nálunk egy kisebb vagyont, az utolsó fillérig megkaptam a fizetésemet is, valamint minden egyéb követelésemet. Már csak az önkormányzat tartozik, meg néhány természetes személy. Szóval nem kevés összeggel indultam hazafelé, és a megbeszélt időpontra haza is értem.

Na, megjött a János nevezetű, kozépkorú, munkásruhás pasi, aki rögtön neki is látott a munkának. A toalett mögött egy vaslemez zárja le a csöveket, vízórákat, koszt és csótányokat rejtő üreget, amit a kedves nagymama, majd én többször lefestettünk az évek során. A csavarokat is. Ez volt az első akadály, de némi szentségelés után megoldotta. A lemezt leszedni szintén nem volt könnyű, mivel a a vízóra cseréjét követően egy szaki úgy csempézte le a falat, hogy a csempék teljesen a lemezig értek, és a maradék részt még teli is nyomta fúgával. A lemezt tehát nem lehetett leszedni, csak erőteljes rángatás kíséretében, és félő volt, hogy eltörnek a csempék is. A szaki anno nem hagyott itt semmi anyagot, tehát ha kár keletkezik, nincs mivel kicserélni a sérült csempéket... de ezúttal szerencsére épségben maradtak. Jött a harmadik akadály, ugyanis az egész csőrendszer meg van ereszkedve, és gyakorlatilag a melegvíz-óra tart mindent. Pont azt kellett megberhelni, mert a belőle elágazó flexibilis cső oldalán volt egy elég nagy lyuk, onnan ömlött előző nap a víz. Ehhez a palinak egy kicsit több eszközre volt szüksége, ezért leszaladt a kocsihoz. Nem volt túl beszédes egyébként. Ha én szóltam hozzá, vakkantott valami választ, de gyorsan lezárt minden témát. Mondom, nem jó háborgatni, ezért addig kitöltöttem néhány átutalási megbízásomat, meg kordában tartottam a kíváncsiság és félelem között ingadozó macskámat. Amíg az asztalomnál ültem, többször is levert a víz, mert a fürdőszobából olyan zajok jöttek, mintha egy markoló dolgozott volna bent, és nem egy ember. Ha már a csempék első körben megúszták, legalább minden más menjen tönkre — gondolhatta. Na, miután mindent megcsinált, jött az újabb nehézség: visszarakni a vaslemezt. Kifele is csak rángatással jött, visszafelé pedig teljesen lehetetlennek tűnt a feladat. Szerencsére mielőtt végleg elhatározta volna, hogy csak csempetörés árán lesz ebből valami, még kipróbált egy módszert. Egy fogóval megnyomorgatta, meghajlítgatta bizonyos részeit, és így nagy nehezen, borzalmas hangzavar és püfölés kíséretében sikerült mindent helyre illeszteni. Egy óra volt az egész, és nem tizenezreket kért érte, hanem csak hatezret. Boldogságban úsztam. 

Gondoltam, ha már úgyis itthon vagyok, el lehetne intézni néhány dolgot, ami eredetileg nem volt betervezve. Lementem a közeli bankba, hogy a még szinte ki sem hűlt húszezreseimet máris elverjem adókra és hasonló hívságokra. Ez meg is történt, akadály nélkül. Amióta a nagymamám meghalt, csak UPC-t meg az ELMŰ-t kerestem fel névátírási céllal, a többi szolgáltató azóta is a régi névre küldi a számlákat. Hogy ez milyen procedúrával jár, most nem részletezem. A társasház meg köztes megoldást alkalmaz: az értesítéseket a 'XY örököse számára'címzéssel látja el, azaz tudják, hogy meghalt a nagymama, tudják, hogy én örököltem, de maguktól képtelenek a nyilvántartásaikban megváltoztatni a nevet. 2,5 fél év után változtani szerettem volna ezen a helyzeten, ezért elmentem az ebben az időben még nyitva tartó gondnoki irodába, és előtálaltam a gondomat. Ja, hát ők azt nem tudják átírni, de hívjam fel a közös képviselőt, és az majd elintézi. Hát ez baromi jó. Ennyi az egész, és erre nem képesek hónapok, évek óta. 

Itt lett elegem az egész ügyintézgetésből. Álmos voltam, nyűgös voltam, kicsi vagyok még ennyi megpróbáltatáshoz. Előbb fel kell nőnöm, de addig mindenki hagyjon békén. Elegem lett a gyomoridegből, ezért hazajöttem, aztán lefeküdtem aludni.