vallás bejegyzései

Ma nem az a bejegyzés következik, amit eredetileg szerettem volna, mert baszott hosszú lesz (de érdekes), és nem jutottam a végére. Inkább felemelem a szavam egy dolog ellen, ami ma esett meg.

Az edzőteremben a Rádió 1 szól, amit eleve nem szeretek, de hát mit lehet tenni. A markolattal ellátott nehezékek emelgetése közben különben sem arra koncentrálok, hanem az önként vállalt szenvedésre. Ennek ellenére azért eljutnak a fülemig az elhangzottak, mint ahogy eljutott a rádió reggeli műsorának egy 'különösen vicces' momentuma is, amit éppen akkor ismételtek meg (gondolom, kedvcsinálónak a másnapi műsorhoz).

Azt a hírt idézték fel, miszerint XVI. Benedek pápa a minap elesett a fürdőkádban, és eltörte a csuklóját. Túl azon, hogy valami hülye kurva jót röhögött magán a híren is, a másik barom viccesen újságolta, hogy birtokukba jutott egy hangfelvétel, ami az esetet örökítette meg. Ezt be is játszották. Hallhattuk, amint egy férfi a zuhany alatt dúdol, majd néhány másodperc múlva csörömpölés hallatszik, jajdulás, majd a csörömpölés harangozásba megy át. A 'felvétel' nyilvánvalóan mű (nem is gondoltam, hogy eredeti), tehát valaki vette magának a fáradságot, hogy összerakja, gondolom a rádió szintén baromi intelligens hallgatóinak vélelmezett örömére.  

Én nem vagyok vallásos, Istenben sem hiszek. Ennek ellenére tiszteletben tartom mások hitbéli meggyőződését, úgy a keresztényekét, mint a zsidókét (UFÓ-hívőkét, stb.), hiszen én is elvárom másoktól, hogy tartsák tiszteletben az én világnézetemet és szexuális orientációmat. Pontosan ezért tartom mélységesen felháborítónak az ilyen fokú blaszfémiát és kárörvendést. Vannak határok, amiket nem illik átlépni, egy médiumnak pedig végképp nem, ilyen például a legfőbb vallási vezetőkön való bármiféle élcelődés. Talán még ha valamilyen visszásságról van szó, de jó érzésű emberek között egy hétköznapi ember balesete sem lehetne röhögcsélés alapja. Itt nem pusztán ez esett meg, de a vihogással és ezzel a felvétellel együtt egy kimondottan durva támadást intéztek a katolikus hívők meggyőződése ellen. Csodálom, hogy nem harsog már most ettől a teljes magyar sajtó (ha érdekelne, szívesen olvasnám a felháborodást a Hetekben vagy a Szombatban). 

 

Csak elméleti szinten vetem fel a kérdést, hogy vajon mi történne, ha egy rádióban azon viccelődnének, hogy Yuna Metzger lábára tolatott egy autó vagy azt ecsetelnék, miként raknák seggbe Salamon Berkovitzot a börtönben, mármint ha bekerülne oda a Traubival kapcsolatos visszásságok miatt? Belegondolni sem merek, pedig utóbbi még csak nem is olyan nagy ember, mint Izrael főrabbija. Azt tudom, hogy mi történne, ha a legfőbb iszlám vezetőn (esetleg Allahon) élcelődne egy maréknyi seggagyú, kinyírnák őket. (Mellesleg a zsidó vezetőkön való nyekegés után egy életre elfelejthetnék, hogy mikrofon elé kerülnek on-air). Egyik sem nagyobb ember a másiknál, egyenlő rangú emberek, de világvallások híveinek vallási vezetői. Éppen ezért nem illik röhögcsélni a balesetükön, semmilyen szinten sem. A katolikus pápán, Magyarországon végképp nem.

Tartsuk már tiszteletben egymás hitét, és ha már nem sikerül, részesüljön egyenlő elbírálásban minden hasonló eset. Kíváncsian várom a sajtó és az értelmiség reakcióját.

Sokan hallottak már arról, hogy az ókori Görögországban a férfiak közötti szexuális érintkezés mindennapos dolognak számított, sőt, bizonyos esetekben kimondottan kívánatos is volt. Az emberiség történelmében azonban nemcsak a Földközi-tenger környékén és nemcsak az ókorban bukkanhatunk hasonló hozzáállásra, hanem máshol és máskor is.

Például a középkori Japánban.

Az indiai brahmanizmusból kifejlődött buddhizmus követői néhány évszázad alatt egész Ázsiát meghódították tanaikkal, így előbb-utóbb Japánban is elterjedt a hitük. A Kínából érkezett szerzetesek kolostorokat alapítottak, amikben tanítványaikkal együtt élték meditációkkal, szertartásokkal tarkított mindennapjaikat. Mivel a vallásuk nem tiltotta, gyakran előfordult, hogy az idősebb szerzetesek a fiatal (11-18 éves) tanítványokkal éltek nemi életet, és ez akkoriban egyáltalán nem számított erkölcstelen vagy megvetendő dolognak. Bár nem beszéltek róla ('a szerelem, aminek nem ejtjük ki a nevét'), mégis mindenki csinálta. Sőt, a nanshoku (vagy danshoku), azaz az idősebb férfi és a fiatal fiú közötti kapcsolat az egész társadalomban elterjedt, azonban leginkább (és elsőként) a szamuráj-kultúrában vert gyökeret. A buddhista szerzetesektől átvett szokás szerint a tapasztalt szamuráj tanítványának választott egy fiatal fiút, akinek a tanításért cserébe szolgálnia kellett urát. Ez nem pusztán a mindennapi életvitelben jelentett segítséget — hiszen a szamuráj felesége éppúgy ellátta urát — hanem a testi együttlétet is magában foglalta. Sőt, akár szerelem is lehetett a felek között. Ez a kapcsolat a fiú serdülő korától a felnőttkorig tarthatott, aztán a hajdani tanítvány épp olyan szokásos életvitelt élt, mint a többi ember (vagy szamuráj), tehát megnősült, gyermekeket nemzett, stb. A shudo, avagy 'az ifjúság útja' Nagisa Oshima Taboo című fimjének is alapmotívuma (a Duna TV-n volt hozzá szerencsém nemrégiben). Ez részben történelmi film, részben szerelmi történet, részben krimi, de mindenképpen érdekes benne az a momentum, hogy a szamurájok egyik vezetője pusztán azért nehezményezi a főszereplő és mestere párkapcsolatát, mert az féltékenységet szülhet a többi szamuráj között, ami semmi jóra nem vezet. Mindenképpen érdemes megnézni. De visszatérve a katsujikinek (vagy tigonak) nevezett tanítványokhoz, érdemes megjegyezni, hogy ezek a fiúk lányosan hordták hajukat, és úgy is öltöztek.

 

 

A katonai hatalom meggyengülésével az egyneműek közötti kapcsolat szélesebb körben is elterjedt. A kabuki színház színészei, akik — mivel szerepük azt megkövetelte — rendszeresen öltöztek nőnek, 'másodállásban' gyakran prostituálták magukat. Szolgáltatásaikat leginkább a kereskedők osztályából való férfiak vették igénybe, a wakashuk azonban egyáltalán nem pusztán kurvák voltak, mivel széles körű kulturális és művészeti ismeretekkel rendelkeztek. A gésákhoz hasonlóan előfordult, hogy korabeli 'sztárokként' tekintettek rájuk, és az ismertebbek kegyeinek elnyeréséért komoly erőfeszítéseket is kellett tenni (mondjuk alaposan megfizetni őket). Persze ahogy a prostitúció terjedésnek indult, megjelentek a kurva kurvák is, a kagemák (bár e két fogalom (wakashu, kagema) közti különbség nem egészen tiszta számomra).

A XIX. századra Japán egyrészt felhagyott korábbi bezárkózásával, másrészt mivel a hatalmat gyakorlók Angliát tekintették követendő példának, elkezdték azt mindenben leutánozni. Így egyre több nyugati ember tehette be a lábát az ország területére, általuk egyre több információ jutott Japánról a világ népeihez, és mivel azok nem akarták, hogy a keresztény nyugat megszólja őket ilyetén szokásaikért, a férfiak közötti szerelem a tiltott dolgok közé került (bér ténylegesen csak néhány évig büntették). Francois Xavier utazó jezsuita pap korábban már megrökönyödve vette tudomásul, hogy a japánok milyen szodomita szokásokkal rendelkeznek, de az akkori lakosságot e messzi földről érkezett utazó véleménye még nemigen izgatta.

A keresztény eszmekörnek sikerült tehát a homoszexualitást egy olyan nemzetnél is elnyomni, ahol az évszázadokig a világ legtermészetesebb dolga volt. Nemrég már ott tartottak, hogy egy férfi nem pillanthatja meg egy másik férfi teljesen pucér képét, azonban a XX. század végére a Távol-Keleten is megfordult a trend, és lassacskán magára talált a homoszexuális közösség. Nem is kicsit...de erről majd máskor.

Ha valakit részletesebben is érdekel a téma, a következő linkeken érdemes kutakodnia:

Wikipedia - Homosexuality in Japan

Japan's gay history

Japanese history for gay men

^{*A hamarosan megszűnő The Bible blogból kimenekítve}