vita bejegyzései

Captain blogján kialakult egy komoly vita a melegekkel kapcsolatos politikusi kiszólásokkal, a társadalom (in)toleranciájával, a melegszervezetek tevékenységével, örökbefogadással, házassággal kapcsolatban, amit linkeltem már az előző bejegyzésemben is. Ha esetleg akadna valaki, aki az ő blogját nem olvassa, de az enyémet igen, akkor most sugallnám, hogy az látogasson át oda, addig is álljon itt kedvcsinálónak a felütés utáni első kommentem, ami igencsak terjedelmes, és mivel — szinte — önálló bejegyzésnek is elmegy, úgy gondoltam, hogy ez lesz a mostani bejegyzésem. Néhány megjegyzést tennék, kiegészítésül:

1. Nem az acélom, hogy a Captainhez érkező kommenteket magamhoz szipkázzam (aki hozzá akar szólni, nyugodtan tegye meg ott), viszont a saját blogomon ilyen összefoglalóan még sosem jelent meg a téma, ez pedig egy jó alkalom pótolni a mulasztást.
2. Ez egy komment, aminek van pár előzménye (a bejegyzés, a korábbi kommentem és az arra érkezett reakciók), tehát nem olyan koherens, mintha bejegyzés lenne. Ezt tessék észben tartani!
3. Éppen ezért a véleményezéshez érdemes minden előzményt és a folyományokat is elolvasni, mert azokban számos pluszinformáció van, ami segíti a megértést. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt megteszi...

"Elnézést, hogy eltűntem, miközben a kommentek inkább szólnak az én kommentem véleményezéséről, és az én lényem vagy személyiségem címkézéséről, mint az eredeti bejegyzésről magáról. Szerettem volna időben reagálni, de a heti szellemi és testi energiáimat elszipkázta az élet többi területén megkövetelt helytállás. Sajnos pusztán az, hogy meleg vagyok nem jár fizetéssel és jóllakással… De most itt vagyok, és megpróbálok reagálni arra, amire érdemesnek tartok. Nem fogok külön-külön mindenkinek válaszolni, hanem nekifutok másodszor, aztán ezt-azt még hozzátoldok, személyre szólóan.

Szóval én alapvetően abból indulok ki (és ez alapján szemlélem a melegfelvonulást és a melegszervezetek ténykedését is), hogy a melegeknek Magyarországon (!) semmivel sincs kevesebb joga, mint másoknak. Ugyanúgy megillet minket a szabad helyváltoztatás, a szólás, a gyülekezés szabadsága, továbbá minden más emberi és állampolgári jog, mint bármely más magyar állampolgárt. Tudom, ez szarul hangzik, és a szélsőjobbnak/homofóboknak tulajdonított retorika (és fel vagyok készülve arra, hogy a skizofrén címke máris öngyűlölő buzira módosul), de jogfilozófiailag házasodni és örökbe fogadni is pontosan ugyanannyi jogunk van, mint másoknak, csak éppen mi nem úgy akarjuk azt, ahogy azt a törvények lehetővé teszik. Mi azt akarjuk, hogy “lehessen nekünk ezt is”, tehát valójában többletjogokat akarunk. Nem vitatom a mögöttes szándékot (hiszen valahol én is érintett vagyok), és természetesen egyetértek vele, hogy a melegek is összeköthessék az életüket, és ha úgy alakul, akkor a társuk örökölhesse a közös vagyon rá jutó részét, ne prédálják azt szét a rokonok, pusztán jogi hivatkozással, de ez többletjog. Ugyanakkor én éppen azt tartom skizofrénnek, aki egyszerre akar melegházasságot és egyenlő jogokat, meg az állítólagos másodrendűség felszámolását. Kérem, akkor azt akarjuk, hogy töröljék el a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségét (ami kizárólag egynemű párokra vonatkozik, és számos törvénybe (pl. SZJA tv., illeték tv.) beépült, töröljük el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhassunk, töröljük el a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényből azt, hogy a szexuális orientáció miatt nem bocsátható el munkavállaló, ahogy az álláshirdetés elnyerésekor sem lehet ugyanez kizáró tényező, és a Btk-ból (/egyéb helyekről) is vegyünk ki minden olyan kitételt, ami a kisebbségek ellen irányuló erőszakos cselekmények vagy felbujtás/uszítás magasabb büntetési tételét szabályozza. Én nem hiszem, hogy bárki valóban ezt akarná.
Hálátlannak tartom azt a magatartást is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatása után röviddel máris a fanyalgás kezdődött meg, és az újabb lépés követelése, természetesen erőszakosan, politikai hangulatkeltéssel egybekötött módon (ne felejtsük el, hogy a melegszervezetek nyilvánvalóan továbbra is ezer szállal kötődnek a különféle politikai ideológiákhoz, szervezetekhez és személyekhez). Semmi hála vagy egy kis türelmi idő a következő lépés előtt (amihez természetesen még a nemzetközi porondon is csak alig-alig érkezett el az idő), hanem máris az offenzíva. Ez ugyan külön téma, de én más blogokon (és a sajátomon is – természetesen) is azt hirdetem, hogy a fontolva haladás sokkal előbbre juttat, mint a nyomulás, hiszen én minél jobban akarok valamit a másiktól, amit ő nem akar, vagy nem érdekli, ő annál jobban fog ellenkezni. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor valaki be akar szervezni bennünket egy MLM-rendszerbe, vagy meg akar téríteni bennünket az újdonsült vallására. Nem vagy kitérünk előle vagy (ha kevésbé vagyunk konformisták) nem egyre cinikusabban és durvábban próbáljuk lebeszélni a szándékáról? Ugyanígy működnek a politikusok és a társadalom is, és a szavazóbázisnak szóló mondatok mellett ugyanez motiválhat egyes politikusi kiszólásokat is, amiket nem kellene rögtön koncentrációs táborokra meg jogfosztottságra fordítani. Az előbb említettem a hálátlanságot, ezért még zárójelben megjegyezném, hogy az utóbbi évekhez képest kimondottan profin biztosított melegfelvonulással kapcsolatban is csak azt hallani, hogy mi volt benne mégis egy kicsit béna vagy visszás, és nem azt, hogy mennyivel másabb volt, mint az ezt megelőző néhány. Úgy akar egy társadalmi réteg újabb és újabb kéréseket megfogalmazni a hatalom felé, hogy amit kap, azért sosem mond egy jó szót sem? Ez aztán igazán felnőtt viselkedés, és igazán ügyes érdekérvényesítő képesség…
Én rendszerint kárhoztatni szoktam a melegszervezetek erőszakosságát, most is ezt teszem, de azért teszem, mert bár vitatkozhatunk arról, hogy az erőszakosság az előremutatóbb vagy a világon tapasztalható tendenciákkal való sodródás és a fontolva haladás, a vita mindaddig öncélú marad, amíg csak az előbbire van példa. Meg lehetne próbálni esetleg valami olyasmit, ami J.F.Kennedy híres mondásának teljesítése lehetne (ti. “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.”), azaz kompromisszumra törekedni a pártokkal, és feltenni nekik a kérdést, hogy itt vagyunk mi, sokan, szavazópolgárok, dolgozó, adózó emberek, miben segíthetünk? Ez így persze romantikusan hangzik, de aki érteni akarja, az megérti, mire gondolok e sarkos megfogalmazással. Ha korábban már volt erre példa, és a válasz(ok) esetleg elutasító(ak) volt(ak), akkor is eltelt azóta X év, újra meg lehet próbálni. Ha már mindenáron erőszakosnak kell lenni (mert esetleg tényleg az a célravezetőbb), akkor is lehetne pozitív céllal tenni ezt és nem negatív céllal.
Mert ha azt mondjuk, hogy mi különbek vagyunk melegségünk okán, és erre való felhatalmazással akarunk többletjogokat (vagy a többségi szemszögből nézve: egyenlőséget), akkor meg kellene mutatni, hogy valóban különbek vagyunk. Sajnos azonban sokan úgy tekintenek a melegségükre, mintha az valami kiváltság lenne, amiről ráadásul fűt-fát tájékoztatni kellene, provokatív vagy kihívó céllal. Direkt úgy viselkednek, hogy ez nyilvánvaló legyen róluk, állandóan a szexről beszélnek, célozgatnak, utalgatnak, a pasikat úgy megszólják az utcán, mint az általuk mélyen elítélt heterók a nőket, mindent (fél)meztelen pasikkal plakátolnak ki, és MINDENT önnön melegségük szűrőjén keresztül szemlélnek (erre szoktam írni, hogy szivárványszín szemüvegen keresztül), amit a semleges szemlélők ugyanúgy rossz szemmel néznek, mintha egy nem meleg csinálna hasonlókat. Egy pár éve filozofálgattam arról egy közös melegblogon, hogy a coming out valahol egy önző dolog, hiszen azért tesszük, hogy nekünk könnyebb legyen az élet, de közben a minket sújtó terhet (vagy annak egy részét) áttesszük azokra, akiknek előbújunk, ezt is hozzácsaphatjuk az imént leírtakhoz. Az embereknek megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak a mi melegségünkre, valójában a többséget kurvára nem érdekli, hogy ki buzi és ki nem, és pont az lenne számunkra az üdvös, ha ez így is maradna, akkor tudnánk ugyanis nyugodtan és normálisan élni az életünket. Ilyenkor persze vissza lehet vágni, hogy de a kutatások szerint a társadalomban milyen magas a homofóbia mértéke, de én erre meg azt mondom, hogy ez a pirézek esete pepitában. Azt sem tudjuk, hogy kik azok, de (éppen) azért ne költözzenek a szomszédba, vagyis egyébként egy szélsőséges réteget leszámítva (akinek a homofóbia és az ellenségkép-képzés éppen úgy az önmeghatározásukhoz szükséges, mint a szélsőséges melegeknek önnön melegségük), senkit nem érdekelne, ki meleg, ki nem, de ha már így megkérdezik őket, akkor inkább elutasítóak.
Ha nem sértett kisgyerekként vagy sarokba szorított patkányként viselkednénk, észre vehetnénk, hogy a társadalom vélt vagy valós homofóbiája koránt sem olyan magas, mint azt gondoljuk. Olyan ez, mint amikor alapvetően cigányellenes valaki (félelem okán), és amikor találkozik egy olyan cigánnyal, aki kimondottan rendes vele, akkor azt mondja, hogy “ez nem olyan, mint a többi, de a többi azért olyan”. Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek pont emiatt a nézőpont miatt vélelmezik (és a (sorssal szembeni) hálátlanság egy újabb szintje, nem észre venni, nem tudomásul venni, hogy az országok és államok többségében sokkal rosszabb körülmények vannak, mint nálunk), ezért mindig a világra csodálkozó kisgyerek módjára mesélik, hogy láttak egy kézen fogva sétáló vagy éppen csókolózó férfipárt az utcán, akiknek (képzeljétek!) semmi baja nem esett. Ha viszont esett, akkor igazolva látják az elméletüket. Természetesen nem állítom, hogy Magyarországon melegkánaán van, mert ez nem igaz, és igenis számos homofób megnyilatkozás és bántalmazás történik, amiket a megfelelő törvényi erővel kezelni is kell (a törvényeink kezelik is, a törvények betartatása pedig nem csak ezen a területen hagy maga után kívánnivalót (ami nem a törvényt minősíti, hanem a végrehajtóit)). Aki ilyen, magát a melegség okán a többség fölé helyező módon szemléli a világot, és a meg nem értett zseni sértettségével véleményez minden politikusi megszólalást és társadalmi visszajelzést, az ne csodálkozzon, ha gyomorfekéllyel fektetik a szivárványszín koporsójába. Aki így látja a világot, az pont azt a hibát követi el, amivel az összes többi embert vádolja: nem fogadja el önmagát (őt). Én is megkaptam már, hogy azért nem bújok elő a családomnak, a heteró barátaimnak és a szüleimnek, mert még nem fogadtam el önmagam (ami talán igaz is lehet, de én utilitarista és nem az elfogadással kapcsolatos pszichés okokat vélek inkább felfedezni benne). Szerintem az (ön)elfogadás lényege pont az lenne, hogy a melegség ne legyen az összes többi tulajdonság felett álló attribútum, se kifelé, se befelé. Mert ha az, akkor befelé agressziót és oktalan sértődést produkál, kifelé pedig ugyanúgy haszontalan, mert nem az alapján fogják az illetőt megítélni, hogy milyen kolléga, beszélgetőpartner, lakótárs vagy mennyire segítőkész, empatikus tájékozott és intelligens, hanem hogy egy fartúró köcsög. Ha mindig a melegséget toljuk az arcukba, ne várjuk el, hogy ezt figyelmen kívül hagyva vélekedjenek rólunk, hiszen ezt írjuk neonfényű reklámtáblára. És ez nemcsak egyénileg működik így, hanem közösségi szinten is, (lásd a fenti okfejtésemet/véleményemet a melegszervezetekről és a melegekről általában), mert az ‘engem mindenki utál’-t könnyen fel tudja váltani a ‘minket mindenki utál, ezért mi meg őket utáljuk’ állapot is.
Az eredeti kommentem is arról szól, hogy a melegségnek nem kellene minden más tulajdonságunk felet állónak lennie, és akkor rájöhetnénk, hogy nem is olyan nehéz az élet, és nem is utálnak minket olyan sokan. Az én önelfogadásommal kapcsolatban is hozzátenném még, hogy bár eleinte rettegtem attól, hogy a házban lakók megtudják vagy kitalálják, hogy az a srác, akivel reggel együtt megyünk el otthonról, és akivel este együtt érkezünk, az nem unokatestvér és nem albérlőtárs (főleg, hogy a sajátom a lakás), de mostanra rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dolog magától is kiderült (a hülyének nézés szintén agressziót szül!), azaz nyilván a lakók többsége tökéletesen tisztában van vele, de mégsem hozza szóba, nem offenzív, és ha abban a liftben kinyögött heti három mondatban nem lehet megkerülni a téma súrolását, akkor is nagyon diszkrétek. Sőt, van olyan pár ismerősöm (azaz nagyon jó barátaim), akik az albérletükbe költözésükkor jó szomszédok módjára végiglátogatták a lakókat, bemutatkoztak, és természetesen azt is közölték, hogy ők egy pár. És semmi bajuk nem esett azóta sem, ráadásul egyes esetekben egyes lakók velük példálóznak.

De ezt mind hagyjuk figyelmen kívül, tudjuk be a fent említett nézőpontnak (azaz nekik szerencséjük volt, de azért attól még a magyar társadalom egy homofób szar), és induljunk ki abból, hogy tényleg borzalmas állapotok uralkodnak, és mindenki ellenünk van. Ez esetben vajon érdemes a jéghegyet öngyújtóval olvasztgatni, vagy hagyatkozzunk inkább a globális felmelegedés segítségére? (Csak hogy konkrét példával éljek, Lady Gaga (akit mindeközben hallgatok) egymaga többet tett értünk világviszonylatban, mint bármely melegszervezet vagy azok összessége ugyanezen idő alatt, és nem (feltétlenül) a többség pocskondiázásával, hanem az önmagunk elfogadására és a világ leszarására való buzdítással.) Ha a melegségem okán többnek tartom magam, olyannak, akivel kivételezni kell, akkor érdemes mindenkinek nekimenni, aki nekem nem tetsző dolgot mond? Ezzel fogom elérni a célom, hogy elfogadjanak és kedvezzenek nekem? Én nem hiszem, ahogy azt sem, hogy a tolakodás és az oroszlán bajszának húzogatása célravezető lenne. Orbán Viktor megszólalása az én elképzelésem szerint a fent már ecsetelt tendenciába illik: kurvára súlyos problémákat kell megoldaniuk iszonyú ellenszélben, és mindeközben kurvára nem érdekli most őket a meleg téma, amikor pedig mégis ezzel basztatják, akkor kifakad, a fen idézett módon. Hogy ez helyes, helytelen, jogos, jogtalan, illő vagy illetlen, az más lapra tartozik, a lényeg csak a pirézes hasonlat.

Na, most jó sok mindent összehordtam, de a kezdeti, zömök kommentem mögött búvó világnézetet próbáltam megvilágítani a magam módján. Teljességében ezt úgysem lennék képes, ahhoz élőszó kellene, és még csak nem is tértem ki arra, hogy a melegség miért csak egy tényező a sok közül, és ennélfogva miért motiválhat sokkal több minden egy párt támogatásakor valakit, mint azt a szivárványos szemüvegesek gondolhatnák.
Végül pedig: sem skizofrén nem vagyok, sem öngyűlölő buzi(bár utóbbit MÉG nem kaptam meg). Nagyon is jól érzem magam a bőrömben.

A külön válaszokat pedig ahogy megígértem, teljesítem is, de most dolgom van. Ha hazaértem bepótolom, és elnézést mindenkitől, akinek ilyen illetlen terjedelmű kommenttel raboltam az idejét (asszem, ezt beteszem magamhoz bejegyzésként, ha valaki nem akarná Captain blogját nem rendeltetésszerűen használni, de azt is majd csak később)."

Mármint blog-ügyileg.

Magam alatt vagyok, és most nem sok értelmét látom ennek a blogolásnak. A magánéleti, elvileg magamnak írt bejegyzések senkit nem érdekelnek, amit meg a nyilvánosságnak szánok, azzal csak meggyűlöltetem magam. Lassan persona non grata leszek a melegbloggerek között, egy szánalmas kis mitugrász, aki azt hiszi, a Bölcsek Kövének birtokában van.

Az állandó stressz és az időhiány miatt nehezebben viselem az általam butának vélt megnyilvánulásokat, és ilyenkor nincs energiám mosolyogva, finoman rávezetni a kommentelőket állításuk helytelenségére vagy valóságtól elrugaszkodott mivoltára. Szurkálok, igen, és ha beszólnak, én is övön alul ütök. Emiatt hirtelen szánalmas lettem meg szemellenzős, elvakult FIDESZ-es. Szerintem pedig csak annyi a bűnöm, hogy én vállalom az értékrendemet és vállalom, hogy egy konkrét párt szimpatizánsa vagyok. Könnyű azoknak leszánalmasozni, akik semmi mellett nem állnak magukon kívül, viszont minden ellen vannak. Nem örömködtem a választási győzelem okán, nem gúnyolódtam másokon, akikről tudom, hogy nem szimpatizálnak a pártommal, viszont több helyen is kifejtettem, hogy az én életem nem csak a szexualitásomból áll. Némelyeknek ez is bántja a csőrét, de tőlem...egyék meg a melegjogaikat, ha az elég a létezéshez.

Talán nem kellett volna ide-oda kommentelnem, talán megint mosolyogva kellett volna tűrnöm a hülyeséget, talán nem kellett volna megírnom ezt a vitázós bejegyzést, talán eleve csak alsógatyákról meg szopási metódusokról kellene firkálnom, és arról, hány buzit láttam szembe jönni az utcán. Akkor elkerülhetném, hogy a személyiségem és az értékrendem visszatükröződjön az írásaimból, és akkor nem kéne védekeznem meg magyarázkodnom. Legyen ez? Lehet. Vagy ne legyen inkább semmi? A látogatottsági számokból úgy tűnik, azt sem sokan bánnák.

Írni sincs időm (pedig annyi mindent szeretnék), a kommentekre is lassan válaszolok, elmaradok a blogok olvasásával is, szóval most nem érzem úgy, hogy hasznos tagja lennék a bloggerközösségnek, avagy csak férfi menstruációm van. Belecsúsztam egy kellemetlen helyzetbe, elkövettem azt a hibát, ami miatt rám került egy címke, és tartok tőle, most már bármit teszek, mindenki csak a címkét látja majd, akármit is mondok vagy írok.

Így nincs értelme. Lehet, hogy szünetet kéne tartanom...

Tegnap este a Ricsivel vitatkozni kezdtünk, és ezt úgy 3 órán át folytattuk is. Ez nálunk rendszeresen visszatérő elfoglaltság, de nem kell megijedni, nem veszekedésről van szó. Az esti program két felvonást ért meg:

1. Az ausztrál miniszterelnök bocsánatot kért az évszázadokon át irtott, asszimilálni kívánt (stb.) bennszülöttektől.

Én erre azt mondtam, hogy ennek semmi jelentősége sincs, azaz pont annyi van, mintha nem kért volna bocsánatot, mégpedig azért, mert egy aki nem követett el semmit, nem kérhet bocsánatot más nevében olyan embertől, aki ellen nem követtek el semmit. Érthető ez? És ha bocsánatot kér az ősök helyett, az ősök nevében, akkor sem változik semmi, mert a múltat nem változtathatja ezzel meg, harmadrészt pedig nincs értelme olyan dologért bocsánatot kérni, ami a történelem folyamán rendszeresen visszatérő dolog, ráadásul minden biológiai létező szempontjából alapvető törekvés: elnyomni a gyengébbet, és elvenni a javait. Ricsi ezzel nem értett egyet, és nem is ez az egyetlen helyes álláspont.

Miután a téma kapcsán végigvitatkoztuk magunkat mindenféle pszichológiai, erkölcsi, politikai, történelmi aspektusokon, áttértünk a következő felvonásra:

2. Állat-e az ember, avagy a növények, gombák és állatok mellett egy negyedik kategória?

Én azt állítom ugyanis, hogy állat. Biológiailag emlősállat, egyébként pedig nem rendelkezik semmi olyannal, amire ne lenne példa az állatvilágban is, vagy amiről nem tudjuk biztosan, hogy nem létezik-e (pl. gondolkodás) más élőlényeknél. Egyszerűen van valami képességünk, ami lehetővé tette és teszi, hogy a Föld legelterjedtebb élőlényeivé és abszolút csúcsragadozókká váljunk. Ricsi szerint viszont az emberben az állathoz képest van valami plusz, aminek következtében bonyolultabb eszközöket alkotunk, művészi tevékenységet fejtünk ki, vagy gonoszak leszünk, amikre az állatvilágban nincs példa.

Órákon át...úgyhogy most még a tegnapinál is fáradtabb vagyok. Este nem tervezem az interjúkészítést, ha nem baj, ne keressetek emiatt.

Pedig két férfi — kettesben — mennyi minden mást kezdhetne egymással...

Folytatnám a pártoskodó bejegyzés sorozatomat, de

1. Álmos vagyok, csak azt nem tudom, miért. Hétvégén tök jól aludtam, és a pénteken rám törő elemi erejű fáradtságot is sikerült valamelyest kihevernem (ezért voltam kénytelen lemondani egy kedves invitálást is), azt kedd van, én pedig álmosabb vagyok, mint múlt héten. Front? A sok eső, meg a nyomott idő? Észre sem veszem, megint mennyi mindent csinálok? Fáradékonyság.

"Biztos tumor!" — mondaná az Ovizsaruból a temetkezési vállalkozó kisfia.

Így aztán csak halogatom magamban a következő rész megírását (majd ebéd után, majd otthon, majd holnap), de érzem, hogy erre úgy péntekig nem fog sor kerülni. Vagy mégis. Addig majd írogatok rövideket, meg kommentelgetek, így legalább nektek is van egy kis időtök fellélegezni a batár bejegyzéseim között.

2. Pénteken vizsgázom abból a két tárgyból, amit ebben a félévben vizsgával kell teljesítenem, és most elvileg ezek foglalkoztatják a piciny kis agyamat. Mindkettőt egy napra tettem, hogy megússzam a dupla utazást, dupla kiadást, dupla szabadságot, ezzel viszont dupla tanulást is nyertem, amiből eddig vajmi keveset teljesítettem. Tegnap este például ugye a Ricsivel vitatkoztam, ami elröpítette az időt, ráadásul még jól le is szívott (nem a Ricsi, hanem agyilag), ma meg kaját kell csinálnom, és fáradt is vagyok. Valamennyit majd csak haladok, de ha végül megbukom, azt is leszarom. Van még félév, hogy bepótoljam.

3. Most a kedvem is elment kicsit a tartalmasabb bejegyzésektől, mivel sikerült felhúznom magam egy főoldalas poston, amiben egyrészt a barátomat bántják, másrészt a hozzászólásomra adott első reakció a leugatás volt. Kell nekem kíváncsiskodni...meg kell nekem hozzászólni...

Jó, mentségemre váljék, hogy nem szeretem,

— amikor valaki a monitor mögül, a fűtött szobából akarja megmondani, hogy milyen a világ, holott nem (biztos, hogy) olyan,

— amikor valaki a problémás kisebbségek, csoportok, emberek (stb.) védelmére kel, és közben a kevésbé problémás többséget támadja, hibáztatja,

— amikor valaki a könnyed mozdulattal, egyetlen tollvonással látja megoldhatónak emberek ezreinek (tízezreinek, stb.) a problémáit. "Fogjunk össze!", "Irtsuk ki!", "Ha ezt csináljuk, akkor majd az lesz", stb...

meg még sok mindent (csak most hirtelen ezek jutottak eszembe), és nem bírom megállni, hogy bele ne szóljak.

Majd inkább kinyilatkoztatok. Az jobban megy nekem, mint a szövegértelmezés.

Még adós vagyok a húsvéti eseményekről írt beszámoló befejező részével, amit ideje lesz pótolni, ha nem akarom elfelejteni az érdekes és izgalmas dolgokat.

Este tehát buliba ment a társaság egy része. Azért csak egy része, mert már előre letárgyaltuk, hogy némelyek pénztelensége és — érthető okokból — nem bulihoz való hangulata miatt nem megyünk sehova, hanem csak a lakásban szórakoztatjuk el magunkat és egymást. Emiatt aztán a karaoke is ugrott, amit szombat este őszintén nem bántam, hiszen a heti hajtás után sem pénteken, sem aznap nem tudtam magam kipihenni.

Öt ember azonban — magyar módra — simán talál olyan törésvonalat, ami mentén legalább két pártra szakadhat, és ez alól mi sem voltunk kivételek. Probléma vagy vita nem származott ebből, mert már jó előre megindult a puhatolózás, és ez eleve tompította az esetleges, robbanásszerű vita lehetőségét: mi lenne ha esetleg mégis?, de miért nem?, nem baj-e, ha mi megyünk?, nem baj-e, ha mi maradunk?, ha ti mentek, megyek én is, de ha nem, akkor maradok, stb. Persze amikor a párom minden előzmény nélkül kijelentette, hogy neki nincs kedve bulizni, máris tudtam, hogy nagyon is van. No problem, bár ilyenkor eszembe szokott jutni, milyen patáliát csapott egyszer, amikor bejelentettem, hogy egy közös barátunk invitálására igenis képes vagyok nélküle buzibuliba menni. Mindegy.

Szóval hárman összekészültek szépen, jól beittak, aztán leléptek Alteregoba, én pedig otthon maradtam Adri barátnőmmel, akinél leginkább hibádzott a bulihangulat. Nem volt ezzel semmi probléma, mert kurva jót dumáltunk bármiről, ami szegről-végről szóba került, közben pedig zenéket hallgattunk, és megnéztünk-meghallgattunk egy Peter Gabriel koncertet is. Közben rumozgattam, de mivel ezt csak módjával tettem, így nem aljasultam le.

Meglepetésünkre az éjfél után távozó társaság hajnali 3 előtt már vissza is érkezett, kettőjük nem kicsit feldúlva, mivel a 3. miatt kellett ilyen korán visszajönniük. Ez az ő dolguk, én nem ítélkezem, és senki mellé nem állok. Kicsit sok volt a szesz, ennyi. Amikor megérkeztek, Adrival épp a Best uff L'art pour l'art DVD-t néztük, viszont ezt akkor már nem fejeztük be, mert általános lefekvés következett.

Másnap azonban befejeztük, meg Rolcsi fantasztikus levesének elfogyasztása közben még egy kis Markos-Nádas összeállítással is megdobtuk a humor félórát. Délután a srácok felkerekedtek, és elindultak haza, mi pedig Rolcsival nyomban egymásnak estünk a vendégmatracon. Ki voltunk éhezve, az biztos.

Este aztán Rolcsi is hazament, amit annyira nem bántam, mert néha erőteljes szükségem van a magányra, másnap viszont jól jött volna, ha ott van, mivel így egyedül kellett takarítanom. Azért valahogy elviseltem, és bár fájt a fejem, a rendrakás-porszívózás-portörlés után sokkal jobb lett a közérzetem (ha a Sims 2-ben lettem volna, nőtt volna az environment csíkom).

Ilyen hétvégét máskor is kéne csapni.

Kedves Wiko!

Benned a blogtalálkozón és előtte egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg, akinek szívesen és rendszeresen olvasom a blogját, és örülök, hogy te is olvasod az enyémet. Nem véletlen, hogy msn-re is fölvettelek, ahol már eddig is több órányit kommunikáltunk. Utolsó msn-beszélgetésünkön azonban nem véletlenül léptem ki szó nélkül, most pedig határozottan úgy érzem, hogy kezdesz túl messzire menni. Hiába mondtam, hogy sem msn-en, sem egyéb módon nincs értelme írásban megvitatni olyan összetett jelenségeket, mint a politika, a társadalom egésze, a média objektivitása vagy mondjuk az egészségügyi reform, te mindenáron erőltetted a dolgot, én pedig belementem. Belementem a félmondatos, néhány szavas kommunikációba, ami csak arra volt jó, hogy olyan tulajdonságaidat is megismerjem, amiket korábban nem volt módom. Akkor elmondanám először, miként vélekedem én úgy általában bizonyos dolgokról...

...például a politikáról magáról. Úgy gondolom, a politika nagyon fontos dolog. Tudom, hogy a szűkös erőforrások elosztásának körülményeit határozza meg, de ennél én többnek érzem. A politika határozza meg az életünket magát, a lehetőségeinket, behatárolja a sorsunkat, és nem vonhatjuk ki magunkat a hatásai alól. Persze megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy szellemi remeteként vagy antiszociálisan éljük az életünket, de hacsak nem vonulunk el a civilizációtól távol, amint kilépünk az utcára, máris szembesülünk vele. Tapasztalataim szerint mindazok, akik azt hangoztatják, hogy a politika értelmetlen, hogy csak a baj van vele, hogy a politikusok mind csak egymás haját tépik, közben meg herdálják a pénzünket, hogy a politika 'úri huncutság', amivel tisztességes ember nem foglalkozik, valójában csak a tájékozatlanságukat igyekeznek leplezni, vagy éppenséggel nem merik vállalni az értékrendjüket. A politikának több szintje van. A világpolitikát csak azok az országok, népek tudják befolyásolni, amelyeknek komoly népessége, gazdasága, erőforrásai, katonai ereje van. Ezzel nem is igen szoktam foglalkozni. Érdekelni persze érdekel, véleményem is van róla, de nem ásom bele magam túl mélyen. A magyarországi nagypolitika sokkal jobban érdekel, és állíthatom, hogy elég mélyen és alaposan ismerem. Átlagemberként ezen sem tudunk sokat változtatni, hiszen ehhez már életvitelszerű közreműködés kell, amit sokan nem tekintenek számukra elfogadható foglalatosságnak. Erről majd később. A helyi politika az egyik legfontosabb dolog, és ezt már befolyásolni is lehet alkalmunk. Az a minimum, hogy tisztában legyünk a közvetlen lakókörnyezetünk dolgaival, ismerjük a helyi rendeleteket, adókat, és a saját érdekünk, hogy tudjuk, van-e iskola, tömegközlekedési lehetőség, orvosi ellátás, játszótér, stb. és ezek hogyan működnek. Ha pedig nem úgy működnek, ahogy mi szeretnénk, akkor meg kell változtatni vagy valamelyik helyi erő (párt, civil szervezet, intézmény) tagjaként, vagy egy választáson szavazati joggal rendelkező állampolgárként. De ne álljunk meg itt, hiszen egy lakóközösség tagjaként is a politika hatása alatt állunk. Én egy társasházban lakom, amelynek a lakói kiteszik egy kisebb falu lakosságát. Mélyen elítélem azokat, akik eddig még egyetlen lakógyűlésen sem voltak, de a liftben mégis állandóan méltatlankodnak, akik elnézik, hogy a ház körül vagy a lépcsőházban áll a szemét, ha a lépcsőfordulóba odaszarik a hajléktalan (vagy valamelyik lakó kutyája), és semmit nem tesznek ellene. Az ilyen emberekre a 'proli' jelzőt szoktam használni (talán megalapozatlan és sértő módon), és úgy tekintek rájuk, mint az indiaiak az érinthetetlenekre, a pancsamákra: nem veszek róluk tudomást, számomra nem léteznek.

A politikát tehát nagyon fontos dolognak tartom, és mint ilyennel, a blogomban is foglalkozom, még ha igyekszem is minimálisra csökkenteni a mennyiségét. Ha nem tenném, ellene mennék a fent leírtaknak. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik, nem kell olvasni, de ha ilyen pökhendi módon tennék, akkor nem egy átlagos, meleg fiatalember lennék, hanem kormányszóvívő. Éppen ellenkezőleg: tessék csak olvasni, és tessék véleményezni, vitatkozzunk! Én szeretek vitatkozni (nem veszekedni), és szoktam is. Élvezem a politikai, filozófiai, társadalomtudományi vitákat, és aki rendszeresen olvassa a blogomat, az értesülhetett erről már több alkalommal is. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján rájöttem, hogy nem kell mindig mindenkivel leállni, mert sajnos sokan nem alkalmasak a vitára, ilyenkor folyamodok olyan megoldásokhoz, mint például az msn-ablak sarkában levő piros X-re való kattintás. Miért?

- Tíz éve érettségiztem, és már a középiskolában is foglalkoztam a politikával és a közélettel, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve érdekel a téma. Nem véletlen, hogy az egyetem szociológiai tanszékén kötöttem ki (habár politológiára akartam először jelentkezni, de végül is ebből a szempontból az majdnem ugyanaz). Ez azt jelenti, hogy 12 éve változó intenzitással, de mindig figyelemmel követtem az ország (és a világ) történéseit. Ebből legalább 6-8 éve napi 1-2 órát nézek/hallgatok híreket, politikai, gazdasági háttérbeszélgetéseket, naponta követek figyelemmel (már csak internetes) napilapokat és (papír alapú) hetilapokat. Párttag is vagyok, így tökéletesen tisztában vagyok egy helyi politikai szervezet működésével, kis híja volt, hogy magam is képviselőjelöltté nem váltam. Hogy nem lettem az, az csak a politika kényszerpályáinak és egyéb negatív velejáróinak közvetlen megtapasztalását jelentette, de ez is csak a tudásomat gyarapította, nem volt tehát haszontalan. Rendszeresen járok politikai gyűlésekre, nagygyűlésekre, részt vettem a szervezésükben is, 30 fős kampánycsapatot is irányítottam operatív szinten, házaltam, újságot hordtam ki, plakátoltam, standoltam, tehát a 'talpas' melókkal is tisztában vagyok, és megszámlálhatatlan személyközi kontaktusban vettem részt. Több országgyűlési képviselőt is ismerek személyesen, a fiatalabbakkal tegezőben is vagyok, némelyikkel buliztam is már együtt, és van egy fényképem, amin a pártelnökkel egy társaságban szerepelek (szűk körben). Mindezt csak azért írtam le, hogy ne tűnjön beképzeltségnek, ha azt állítom, szinte minden szintjén és elég alaposan tisztában vagyok a politikával. Mindezek tükrében ugye megérted, ha egy kicsit felhúzom magam, amikor valaki, aki vélhetőleg messze nincs ennyi tapasztalat és tudás birtokában jön, és lehülyéz engem. Az ilyen emberekkel megmaradok a hétköznapi beszédtémáknál, hiszen úgyis csak felhúznám magam, amikor hülyeségekkel reagálnak az állításaimra, nem arról beszélnek, amiről én, aztán elkezdenek érzelmeket belevinni a témába, majd megállapítják, hogy én mennyire nem értek ehhez (meg semmihez). Okos enged, szamár szenved — mondja a közmondás, amit én sokáig egy faszságnak tartottam, de a közelmúltban megtapasztaltam a benne rejlő bölcsességet, hiszen én is bölcsebbé váltam.

- Fiatalabb koromban, (20 éves koromhoz közelítve, majd a 20-as éveim elején) még én is hasonlóan gondolkodtam, mint sok mostani fiatal. Azt hittem, hogy csak az lehet az igaz, amit én mondok, hogy birtokában vagyok a Bölcsek Kövének. Ezért senkit sem lehet hibáztatni, hiszen mind ilyenek voltunk (vagyunk). Van, aki a szüleivel folytatott veszekedéskor érzi úgy, hogy az ősei a hülyék, és nem képesek megérteni az ő érveit, van, aki a kevésbé hétköznapi vitákban nem érti, hogy a másik hogy nem képes felfogni, amit mond. Ez egy nagyon komoly korlát, amit csak a felnőtté válás során vagyunk képesek átlépni. Ki-ki mikor, valaki meg sosem. Kisebb koromban volt olyan, hogy amikor elkéstem otthonról, út közben kitaláltam egy jó sztorit, amitől majd megértik, miért nem voltam képes betartani a kiszabott időt. Amikor pedig otthon előadtam a kamu történetet, én voltam a legjobban meglepődve (és felháborodva), ha a szüleim valamelyike egy jókora pofonnal nyugtázta a hallottakat. Csak évtizedek távlatából voltam képes megérteni, hogy a fantasztikusan jól kitalált, hitelesen előadott sztori miért nem vált be. Ehhez az kellett, hogy felnőjek. A fiatalság persze nagyon hasznos tulajdonság. Ilyenkor az ember úgy érzi, megválthatja a világot, lobog benne a tenni akarás tüze, nem ismer határokat, kompromisszumokat és hihetetlenül erős igazságérzete van. Szó sincs róla, hogy én ne tekinteném magam fiatalnak. Mi az hogy! Nagyon is! Most fiatalabb vagyok, mint valaha. De azért az évek már nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is. Még ég bennem a tenni vágyás tüze (ha már a lángolása alább is hagyott), az igazságérzetem erősebb mint valaha, de már ismerem a korlátokat, köztük a sajátomat és a környezetieket is, és képes vagyok a kompromisszumokra és a belátásra. Innen azonban már nincs visszaút. Már nem olyan tiszták és egyszerűek a célok, a fogalmak, már nem tudok olyan elfogultan védeni (vagy támadni) valamit (ezt nyilván cáfolnád), mert részben az eddigi tapasztalataim, részben a szociológiai tanulmányaim során megtanultam magam beleképzelni a másik helyzetébe, vagy legalábbis megpróbálni megérteni az ő okait, érveit. Ez messze nem jelenti azt, hogy bárkivel bármiben egyetértek vagy, hogy mindenkinek elnézem a helytelenkedéseit, esetleg, hogy azt gondoljam magamról, én objektív vagyok, a vitapartnereim ennek következtében viszont állandóan azt gondolják, hogy ellenük érvelek. Itt most sok gondolati elemet hintettem el, amiket még szeretnék kifejteni.

- Például az értékmentesség kérdését. Politikai síkon nincs elkötelezetlen ember. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik vagy tudatlan. Mindkettőre ismerek példákat. Olyan nincs, hogy egy ember értékmentesen élje az életét, mert akkor már vagy állatról, vagy gépről van szó. Az értékek mindig valamilyen magasabb rendű dolgot jelentenek, amik közvetlenül vagy közvetve határozzák meg a cselekedeteinket. Én nagyon határozott értékek mentén élem az életem, és a politikai gondolkodásomat is ezek határozzák meg. Talán a bölcsességem és a korom még engedi, hogy idealista lehessek, és hogy megengedhessem magamnak az ideáltipikus gondolkodást. A tegnapi kommentjeiddel kapcsolatban említhetném a sajtó alapvető feladatának kérdését. Tudom, hogy a médiumok nem objektívek, akár a hírek tálalását, akár a hírek válogatását nézzük, de én úgy gondolom, hogy a sajtó feladata az, hogy az államhatalommal szemben megvédje az állam alattvalóit. A hatalom nem válogat az eszközökben, az állampolgároknak pedig nincsenek erőforrásaik a felettük uralkodó rend közvetlen megváltoztatásához, a sajtó viszont információt szolgáltathat a közvetett változtatáshoz. Ezt írtam le tegnap is. Lehet, hogy rosszul gondolom, de hiszem, hogy így kell lennie, és ez alapján ítélem meg minden orgánum tevékenységét. Egy hétköznapi cikket ezen elv mentén kritizálok vagy fogadok el. Erre te túrtál valamit az interneten, ami szerinted nem ezt jelenti (holott ha megpróbálod a szavaknak a jelentését is megfejteni, valójában ugyanarról a mögöttes értelemről van szó). Erre én kereshetnék, idézhetnék, bemásolhatnék 10 másik szöveget, akár a legnagyobb gondolkodóktól, ami engem igazol, mire te jöhetnél 100 másikkal, ami meg a te elképzelésedhez lenne közelebb. Lenne ennek értelme? Főleg úgy, hogy (szokásod szerint) egy sokbekezdéses bejegyzésemből kiragadtál egy fél mondatot, néhány szót, és abba kötöttél bele, miközben nem derült fény arra, hogy vajon mit gondolsz a szöveg tartalmáról magáról. De vissza az értékekhez. Mindenki értékek mentén éli tehát az életét. Valakiben ezek kognitíven kikristályosodtak, valakiben megmerevedtek, valakiben kavarognak és örökké változnak ('alkalom szüli a tolvajt', ugyebár). Akiben megmerevedtek, azzal nem lehet vitatkozni, mert az kábé olyan volna, mintha egy ateista győzködne egy vallásost, hogy nincs isten, miközben fogalma sincs, mi az, hogy 'hinni'. Aki minden rosszat a zsidókra (jobb oldalra, bal oldalra, stb.) ken, és ebbéli álláspontjában hajthatatlan, aki nem veszi észre, hogy az ufókról, szellemekről alkotott képe minden valós alapot nélkülöz, azzal nincs miről beszélni. Ez mentálhigiéniás probléma. Akiben még nem tisztultak le a saját értékei, azzal sincs mit kezdeni, mert ha ma ezért vitatkozik velem, holnap az ellenkezője miatt tenné (ha közben az én álláspontom is megváltozott volna). De akiben már kikristályosodtak az értékek, még azzal is lehetnek nézeteltérések. Viszont már van miről beszélni! Aki valóban liberális gondolkodású, nehezen fogadja el a túlzott szabályozásban, a mindent meghatározni kívánó rendben, a csoport érdekeit az egyéné elé helyező világban hívő ember gondolatait, a konzervatív pedig éppen fordítva, az egyén túlzott szabadságát hirdető, mindent az önszabályozásra bízó, esetleg szociáldarwinista ideológiával nem tud azonosulni. 'Megértelek, de nem értek veled egyet.' Én konzervatívan gondolkodom, a csoportot többre tartom az egyénnél, és nem gondolom, hogy egy irodában ki lehet találni, hogyan működne majd valami jól, azt pedig végképp elutasítom, hogy az ilyen irodában kitalált elméleteket erőszakkal, rombolással kényszerítsék rá a világra. Ezen kívül a véleményem szigorúan igazodik a helyes-helytelen és az igaz-hamis dichotómiákhoz. Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok helyesek, ezekre kell törekedni, mégpedig megalkuvást nem tűrően, míg az igazság (amiből csak egy van) mindenek felett áll. Aki nyilvánvalóan hazudik, az leírta magát nálam, aki lop, az is. Sorolhatnám. Van egy harmadik sík is, a minőségi-gagyi, de ez most nem tartozik ide. Tehát MINDEN politikai témáról ezek mentén alakítom ki a véleményemet.

- Ennyi persze nem volna elég, hiszen nem lehet egy hírt, egy eseményt pusztán az értékek mentén szemlélni. Semmi sem áll önmagában, mindent okokra vezethetünk vissza, az okok ismeretéhez viszont tudás kell és tapasztalat. Nem tudok huzamosabb ideig olyanokkal vitatkozni, akik úgy tekintik a politikát vagy a történelmet, mintha egy rúd szalámi közepéből kivágott egyetlen szeletből akarnának következtetni a rúd hosszára, vagy úgy is mondhatnám, hogy mintha egy könyv közepéből elolvasott egyetlen lapból alkotnának véleményt az egész könyvről. Sokat olvastam a történelemről, tudom, mi minden történt a rendszerváltás előtt, alatt és óta, tudom, ki kicsoda a politikában és a környékén, ki mit hangoztatott korábban, honnan jött. Ha mindehhez hozzáveszem az értékeket is, akkor azok mentén ki tudom alakítani nemcsak egy-egy eseménnyel kapcsolatos véleményemet, hanem a folyamatokról, korszakokról, életutakról is megalapozott véleményt tudok alkotni. Ezeket lehet vitatni, de csak hasonló tudás birtokában.

- Végezetül (mert már így is hihetetlen hosszú lett) nem látom értelmét a vitának (sem politikáról, sem másról) olyannal, aki érzelmekkel jön érvek helyett, vagy idegbeteg lesz, és istenfaszázni kezd, ha nem értenek vele egyet, aki úgymond hozott anyagból dolgozik, és néhány gondolatom után beskatulyáz (sokszor alaptalanul, hiszen nem is ismer), majd maga mondja meg, hogy én mit gondolok, aki a hasonlatban nem a hasonlatot látja, hanem egy újabb kikezdhető mondatot, aki nem képes az egyenlő mércével való mérésre, a nagyságrendbeli eltérések felismerésére, aki olyan dolgokat ad a számba, amiket valójában sosem mondtam, aki úgy kritizálja a gondolataimat vagy a véleményemet, hogy azokat saját bevallása szerint sem olvasta végig vagy aki nem tudja kiválogatni a lényegeset a lényegtelenből.

Kedves Wiko, tehát a hosszú lére eresztett kommentemből kiolvashatod, miért nem szeretnék belemenni bizonyos dolgok írásbeli megvitatásába. Nem állítom sehol, hogy a fenti számtalan kifogásnak te mind megfelelsz, de biztos vagyok benne, hogy figyelmesen elolvasva azokat, megtalálod, melyik vonatkozik rád, és melyiket írtam csak úgy általában. Remélem, nincs harag, hiszen törekedtem, hogy semmilyen körülmények között ne írjak olyat, ami sértő lehet rád nézve, bár tartok tőle, hogy ennek ellenére megorrolsz rám mindezekért. Ennek ellenére, örülnék, ha továbbra is nyomon követnéd átlagos kis életem eseményeit, véleményeznéd írásaimat, maximum ha olyat írsz, aminél érvénybe lépnek a fenti korlátok, nem válaszolok majd rájuk, és továbbra is nagyon szívesen beszélgetnék veled számtalan dologról, bár tudom, hogy erre a közeli jövőben nem lesz alkalmunk, hiszen külföldre utazol.

A többiektől szintén elnézést kell kérnem, amiért ilyen hosszan feltartottam őket, de ezek most így kijöttek belőlem. Persze mindegyik bekezdésről oldalakon keresztül tudnék írni, sokkal érthetőbben, több hasonlattal, példákkal, kevésbé csapongóan, de ez egyrészt valószínűleg senkit nem érdekelne, másrészt most hajt az idő, mert este buli lesz nálam, és takarítanom kell.

A tegnap esti tetterőm reggelre némileg elpárolgott, mivel nem tudtam annyit aludni, amennyit szerettem volna. Nem volt semmi különösebb oka, egyszerűen csak felébredtem fél 9 körül, és már nem bírtam visszaaludni. Azzal nyugtattam magam, hogy majd délután hunyok egy kicsit, de csak mostanra lettem eléggé álmos ehhez, most meg már kár volna ledőlni, mert akkor éjszaka kukorékolnék.

Ébredés után egy kicsit beültem a gépem elé (csak amíg magamhoz térek), közben msn-eztem egy kicsit, és közben felidegesítettem magam. Mindig az a politika... Vagy talán nem is azzal van a baj, hanem inkább velem, amiért nehezen viselem, ha valaki nem érti, amit írok, és közben engem hülyéz le. Ezért is mondom mindig, hogy msn-en nem érdemes a közéletet boncolgatni, mivel ilyen körülmények között semmit nem lehet elég érthetően, összefüggéseiben kifejteni, következésképp a partner könnyen eltérhet a témától egy-egy szó kiragadásával. Ez pedig sehova sem vezet.

Úgy döntöttem, nem fogja elrontani egy ilyen semmiség a napomat, és inkább nekifogtam a takarításnak. Tényleg ráfért a lakásra. Először elmosogattam néhány edényt, aztán lemostam a mikró tetejét, és elindítottam egy adag mosást. A szekrényemen található dolgok közül jó párat kidobtam, elraktam, letépkedtem a virágokról a száraz leveleket, és meg is locsoltam őket. Néhány ólomkristályt felraktam a szekrény tetejére, a helyükre pedig bepakoltam a szociológia könyveimet, amik eddig a többi könyv tetején gubbasztottak. Nem is tudtam, hogy ilyen pofás kis szakmai könyvtáram jött össze az utóbbi 3 évben... Jöhetett a portörlés, ami a legkomolyabb feladat volt az összes közül. Egyrészt legalább 3 hete nem került rá sor, így a fekete szekrényemen és a füstüveg asztalomon elég jól látható nyomot hagyott az idő. Viszont látványos volt a letörlésük (csak sajnos baromi időigényes is). A múlt pénteki mosásból még jó pár vasalatlan pólóm ott lógott a vállfákon, kínai piachoz hasonlatossá téve a szobát (poros kínai piacról van szó), úgyhogy ezeket is kivasaltam. A hűtőgépen számlák, bankkivonatok álltak szanaszét, ezeket összeszedtem és helyre raktam, az íróasztalomról is lepakoltam mindent, és azt is letörölgettem.

Közben nekiálltam a Csengetett, Mylord? eddig meg nem nézett részeit fogyasztani. Tudtam, hogy ez majd helyrehozza elcseszett hangulatomat, és nem is kellett csalódnom, mivel ez a sorozat azon kevés alkotás között van, amin mindig tudok nevetni, pedig régebben már láttam az egészet (úgy 15 éve...). Akárhányszor látom, mindig meg kell állapítanom, hogy hihetetlenül fantasztikus színészeket sikerült hozzá összeszedni, baromira jól lett megírva a sztori, és a két tucatnyi, szélsőségesen eltérő jellemű karaktert is nagyon eltalálták. Az már csak hab a tortán, hogy 1927. Angliájában játszódik, ugyanis nekem a század eleji korszak nagyon bejön. Viszonylag már modern időszakról van szó, amiből még nem halt ki az udvariasság és az erkölcs (legalábbis a felső osztályokból). Ja, és a magyar szinkron tökéletességéről se feledkezzünk el. Ha valaki még nem látta, szerintem érdemes beszereznie. A pedáns inas, Mr. Twelvetrees, a kapzsi és mindig ügyeskedő komornyik, Alfred Stokes, a rendkívül együgyű szobalány, Ivy (akit a fantasztikusan tehetséges Su Pollard alakít), az alkoholista és szenilis Lady Lavender, a nyomorult sorsú, örökösen lenézett mosogatónő, Mable, Miss Cissy a leszbikus Meldrum-lány, Teddy, a folyton a szobalányok után futkosó öcs vagy Henry, az ironikus beszólásai miatt számtalan tockost begyűjtő kifutófiú kalandjai garantáltan bárkit megnevettetnek (és a többi szereplőt még nem is soroltam). 

Hat részt néztem meg belőle zsinórban, így még a takarítás ellenére is repült az idő. Sajnos túlságosan is, így közel sem tudtam befejezni mindazt, amit a mai napra terveztem. Persze amíg az ember csak felméri a terepet, könnyű mindenre rámondani, hogy "na, ma ezt is megcsinálom". Igazából még porszívózni sem volt időm, mert addigra besötétedett, pedig az nagyon ráférne a szobára (villanynál nagyon szar takarítani). Talán majd kedd este. Könyvelnem is kell még, de már ahhoz sincs idegem, vagyis inkább csak álmos vagyok hozzá.

Hát nem unatkozom, az biztos...

Tegnap elsősorban azért nem írtam, mert a hangulatom borzasztó volt. Nem is lett volna valami összefüggő a bejegyzés, ha megírom. Elmesélem, miért.

A munkahelyemen meg szoktuk tartani egymás névnapjait. Ilyenkor az ünnepelt vesz magának valami ajándékot, amit a kollégák kifizetnek (összesen 5000 Ft értékig), majd összeülünk a tárgyalóban, ahol az ünnepelt megvendégeli a többieket némi süteménnyel, üdítővel, alkohollal. Mindenféle dolgokról szoktunk beszélgetni, ki mit látott, hallott, de a politikát, közéleti témákat kínosan kerüljük, mivel a társaságban vannak olyanok, akik olyan erős érzelmi töltetet visznek bele a témába, ami miatt végül mindig összevesznénk, és csak a harag maradna. Nincs ugyan konkrétan kikötve, hogy tilos a politika, de mi íratlan szabályként követjük ezt.

Tegnap két Ilonát ünnepeltünk (elég nagy késéssel), és ezúttal 12-en jöttünk össze. Kollégák, volt kollégák vegyesen, 6-6 arányban jobboldaliak és baloldaliak. Nem is volt semmi probléma, amíg egy ügyfél érkezése miatt fel nem bomlott egy kissé az arány, és meg nem érkezett a főnök férje, aki sosem szokott velünk ünnepelni. Most is csak egy pillanatra jött be, de az egyik balos volt kolléga elkezdett vele külön társalgást folytatni. Én ugyan másokkal beszélgettem, de néha megütötte a fülemet egy-egy szó (köztük egy-egy "kommunisták"), innen tudtam, mi a téma. Az egyik beszélgetőpartnerem a könyvvizsgálónk volt, aki már nem dolgozik konkrétan velünk, de a főnök barátnéja, ezért ilyenkor mindig ott van. Ő az, aki a legenyhébb politika-közeli téma kapcsán olyan gyűlölettel kezd fröcsögni, hogy azt nehéz szavakkal leírni.

Én szeretem a politikát, élvezettel beszélgetek, vitatkozom róla, HA megfelelő a partner. Bár legjobban az SZDSZ-t utálom (furcsa, mi?), éppen SZDSZ-szimpatizáns haverjaimmal szoktam órákig tartó vitát folytatni, és nagyon szoktam élvezni. Mert felkészültek, olvasottak, műveltek (mármint ezek a haverok), és nem visznek érzelmeket az eszmecserénkbe. Ha viszont ez mégis megtörténik, az rögtön átragad rám is, a hangom reszketni kezd, a gyomrom fortyogó katlanná válik és érzem a dühöt belül.

Namármost, amíg én fél füllel a főnököm férjét hallgattam, fél szemmel a könyvvizsgáló nőt néztem, aki szemmel láthatólag szintén oldalra fülelt. Láttam, ahogy elsötétül az arca, a tekintete elfelhősödik, és az egész testtartása feszültté válik. Ekkor toalettre kellett mennem, de onnan is hallottam, ahogy kitör a vihar. A szóváltás nem volt durva, a téma sem, és amikor a főnök férje távozott, rögtön abba is maradt. Azonban valami eltörött, mert a könyvvizsgáló hamarosan kifakadt, és mocsokáradat tört elő belőle. Én azonnal tiszta ideg lettem, de nem szólaltam meg, mert tartottam magam az íratlan szabályhoz, és legfőképpen azért, mert nem akartam az ünnepeltekkel kibaszni. Amikor azt mondta, hogy "A kormányt csak egy maroknyi csőcselék akarja megdönteni, és különben is, azt hallottam, hogy fejenként 7000 Ft-ot kapnak a tüntetők. Nem tudom, 979, te ezt hogy tudod", csak annyit nyögtem ki, hogy "Azért mert nem szólalok meg, még nem értek veled egyet". Részemről ezzel le is zártam a dolgot, és igyekeztem másra terelni a szót, ami ment is, de közben láttam, hogy Ő tovább emészti magát. A harag csak mélyült az arcán, mígnem egyszerűen elbőgte magát (egy közel 60 éves nőről van egyébként szó). Erre persze a többség elkezdte, hogy "Jaj, hát nem kell úgy felhúzni magadat", meg "A politika miatt nem éri meg így kiborulni", satöbbi, amire Ő kifakadt:

"Ez a szemét törpe diktátor tönkretette a családokat. A hülye fiatalok meg hisznek neki, mert nem tudják, milyen volt az Orbán-kormány alatt élni. És így megsérteni az embert... Azt a szemét Fábryt is úgy utálom! Hol van itt diktatúra, amikor ez a gané lepornószínésznőzhette a Demcsák Zsuzsát..." (Most csak az enyhébbeket idéztem.)

Erre a vezető könyvelőnk, aki szintén nyugdíjas, és mellesleg egy jellemtelen alak, most nyeregben érezhette magát, hogy kioktasson engem, hogy "Sokan nem is tudják, mit jelent a 'kommunista' szó, az meg közben teljesen átlényegült egy pejoratív jelentésű valamivé, ami nagyon sértő".  

Na, ettől aztán már nekem is vörös volt a fejem. Kioktatni engem ilyen dologban, mintha nem tudná, hogy TÖKÉLETESEN tisztában vagyok ezzel, ahogy nagyon sok minden mással is. Bassza meg, 17 éves korom óta foglalkozom politikával, politológiával, közgazdaságtannal, pszichológiával és egyéb (főleg társadalom)tudományokkal. Aktuálpolitikai könyveket, hetilapokat és napilapokat is olvasok rendszeresen, és ezt ő is nagyon jól tudja. Pusztán csak látta, hogy úgysem szólok vissza, ő meg közben nyalhat egyet a saját magától kiborult könyvvizsgálónőnek. Na, a fentiekre is lett volna pár szavam, de azokat visszafojtottam, és most sem fogom kifejteni a véleményemet (mindenesetre nem tudom intelligens emberként kezelni, aki komolyan elhiszi, hogy ebben az országban jelenleg senkinek semmi oka tüntetni, mert minden olyan fasza, és aki ezt mégis megteszi, az nyilván le van fizetve).

A lényeg, hogy a visszafojtott viszontválaszok, a megaláztatás és a könyvvizsgálótól elkapott gyűlölet-fertőzés megtette a hatását: a hangulatom totál el lett baszva, a koncentrációm nulla lett és egészen késő estig ezeken agyaltam.

Na ezért nem írtam.