vizsgálat bejegyzései

A múltkor már említettem, hogy bár 10 éve dolgozom a könyvelésben aktívan (ehe-ehe), az APEH-ban, a legnagyobb ellenfél főhadiszállásán még nem jártam. Ez a 'varázs' tört meg kedden kora reggel, vagy mondhatnám, hogy kedden éjjel, mivel a macska két ébresztése között erről a vizsgálatról álmodtam. Eleve meg volt tehát a pszichikai felkészülés, és ez a szorongás a Haller utca felé közeledve egyre csak nőtt.

Nem volt túl biztató az a sok malőr, ami már a felkészülés során előfordult. Nem volt ugyebár leltár a vizsgálat alá vont két évről, ezeket utólag kellett az ügyféllel megcsináltatnom, de ez elég szerencsétlenül sikerült csak. Ráadásul a gépem éppen akkor ment tönkre, amikor a nagy nehezen elkészült nyilvántartásokat ki szerettem volna nyomtatni. Aztán az egyik év összes bizonylata eltűnt, pontosabban napokig hiába kerestük őket. Aztán a NYENYI adatszolgáltatások adatbizonylati listái sem voltak meg, mert ezeket nem kell leadni, tehát anno ki sem nyomtattam őket, most viszont vélelmezhető volt, hogy szükség lesz rájuk. Végül azért úgy tűnt, mindent sikerült összeszedni, és nem lesz probléma.

Maga az APEH épülete olyan, mint egy erődítmény. Az ajtón belépve egy biztonsági őr fogad, majd egy detektoros kapun kell átlépni. Újabb két biztonsági őr megkérdezi, kihez mész, majd feltelefonál annak, elkéri a személyidet, és kinyomtat egy papírt, amin az érkezésed és távozásod időpontja szerepel. Ezután egy áteresztő kapun kell átmenni, majd leülni egy székre, amíg meg nem érkezik az ügyintéződ. Semmi kavirnyázás, meg nézelődés. Az én ügyintézőm pár perc múlva meg is érkezett, majd felsétáltunk a második emeletre, az irodájába. Ha eddig nem voltam elég ideges, akkor most abszolút az lettem. Kiszáradt a szám, berekedt a hangom, és alig tudtam válaszolgatni a közvetlen, nyugtató jellegű kérdéseire.

Az irodába érve előkapott egy köbméter papírt, és elkezdte azokat lapozgatni, kitölteni. A számítógépén már előre megírt nyomtatványokat töltött be, amikben elkezdte átírogatni az azonosító adatokat az én ügyfelemére. Közben megkérdezte, hogy pénztárkönyvet vezettem-e, mondom igen. NYENYI adatszolgáltatás volt-e? Elővettem neki (a papírt). Ebből hiányzott az a bizonyos oldal. Magánnyugdíjpénztárnak tagja volt-e? Nem. Táppénzen volt-e? Nem. Alkalmazottja volt-e? Nem. Nála 2004-ben ennyi meg ennyi az éves vállalkozói kivét, mondom nálam is. 2005. ugyanígy.

Semmibe bele sem nézett, és már írta is a jegyzőkönyvet a vizsgálat lezárásáról. Pedig ha belenézett volna, látta volna, hogy a 2004-es NYENYI helyett a 2003-ast mutattam fel neki, 2005-ös meg nem is volt, amit magam is csak ott vettem észre. Le is izzadtam egy pillanatra. Igazából a nyomtatványok kitöltögetése, a nyomtatás és az aláírás töltötte ki az egész procedúra 90%-át, egyébként pedig úgy ahogy van, semmi értelme nem volt az egésznek.

Ezért idegeskedtem annyit? Ezért basztam el ennyi időt? Ehh. Persze még mindig jobb így, mintha találni akart volna valami büntetési alapot, mert végül is legalább egyet magam is tálcán kínáltam neki...

Így esett át tehát 979 a tűzkeresztségen, és állítja, hogy 10 éven belül nem szeretne hasonlót (sem).

Ülök ma az irodában — ahogy szoktam — kétségbeesetten nyomkodom a lyukasztó nyomkodóját, hogy még a jövő heti költözés előtt minél több papírhalmot eltüntessek a szem elől, figyelem, ahogy unatkozó kollégáim már most szétbontják körülöttem az irodát, hogy a hátralevő két napban semmit se találjak meg, amire szükségem van, amikor megcsörren a telefon. Felveszem, mire a titkárnőnk közli velem, hogy az APEH-ból keresnek engem.

Ezzel persze semmi probléma nem volna, hiszen egy könyvelőirodában dolgozom, ahol bizony előfordul, hogy az APEH-től akarnak tőlünk valamit. Felveszem hát, mire a vonal túlsó végén egy kedves női hang kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e én. Mondom, de, mire újabb kérdés: én könyvelem-e XYZ-t? Erre is mondom, hogy de, mire ő bejelenti, hogy szeretne velem időpontot egyeztetni. Mikor tudnék bemenni a hivatalba járulékellenőrzésre? És akkor már vigyem magammal,  XYZ 2004. és 2005. évi bizonylatait, pénztárkönyvét, NYENYI adatszolgáltatását, SZJA-bevallásait, és még pár apróságot. Jól van, legyen május 6., reggel 8:30. Én: meddig fog az egész tartani? Ő: Á, ez nem tételes ellenőrzés, csak belenéz ebbe-abba, egy óra az egész.

Paff...

Tíz éve könyvelek, de az APEH-ban még nem jártam. Egyik igazgatóságán sem. Hol a főnökeim voltak az ügyeket intézni (köztük az ellenőrzéseket is), hol maga az ügyfél ment. XYZ azonban az itthoni, magánügyfelem, akit nem küldhetek be az én munkám ellenőrzését intéztetni. Hát most át kell esnem a tűzkeresztségen, és közben a színészi képességeimre apellálva kell megúsznom mindenféle bírságot, amit ugyan XYZ-re vetnek ki (ha valamit nem találnak megfelelőnek), de ezzel gyakorlatilag az én pénzkészletem kerül veszélybe, hiszen ha valami nincs megfelelően nyilvántartva, regisztrálva, bevallva, akkor ugyebár a könyvelő a hibás. Izgalmas lesz. Szerintem minden rendben van, és a 3-4 évvel ezelőtti anyagokba bepillantva úgy érzem, nincs mitől tartani. Még egy-két apróságot pótolni kell, aztán rendben is lesz minden. De vajon szerinte is ez a helyzet?

Idegállapot romlás már jó előre, munkaidő kiesés, potenciális égés, vizsgadrukk. Mondanom sem kell, hogy mostanában pont ilyesmire vágytam.

(Viszont ha valóban saját lábra akarok állni, akkor hozzá kell szoknom a hasonló helyzetekhez, ergo nem is olyan nagy a baj.)