zombi bejegyzései

Bár a szabadidőmet első sorban hasznos tevékenység végzésére — vagy legalább pihenésre kéne — fordítanom, ezt nem igazán valósítom meg. Most például a hányinger kerülget a kimerültségtől (de ma este becsszó pihenni fogok). Cserébe viszont nem panaszkodhatom az utóbbi két hétben megtekintett filmek számára. Ha pedig már megtekintettem őket, álljon itt egy pár szóban, milyennek találtam egyiket-másikat.

Leo kéglije

SPF már írt erről a filmről, ezért nem akarom részletekbe menően taglalni, elég legyen annyi, hogy egy argentin fiatalemberről szól, aki ráébred önnön melegségére, majd szép apránként átküzdi magát az ezzel járó lelki problémákon, és megél pár igen béna szituációt. Egy meleg film, ami a sztorija alapján nem nyújtana semmi kiemelkedőt, de

1. annyira átéreztem a főszereplő vívódását, és annyira magamra ismertem a 'fejlődési' vonal tekintetében, hogy egyes jeleneteket alig bírtam nézni, másoknál meg a hideg borzongás öntött el, például az első melegcsóknál.

2. leomlott egy — engem minősítő — elképzelésem Argentínáról: nem ponchoban dzsalnak az őserdőben, és nem a cukornádat csépelik naphosszat a machetékkel, hanem tökre ugyanolyanok mint mi.

3. bár a film spanyol nyelvű, ez csak az első pár percben volt zavaró, aztán már fel sem tűnt.

Szerintem a meleg fiatalok és szüleik számára kötelezővé kellene tenni a megtekintését. Értékelés: 8/10

Titánok harca

Na, ezt gyorsan le lehet zavarni: szar, pedig én eleve elfogult vagyok a fantasy-témával kapcsolatban. Összességében meg lehet nézni, de a történet elnagyolt és összecsapott, a karaktereknek nincs egyénisége, a meglepetések és fordulatok előre kiszámíthatók, a trükkök meg nem olyan hűde kategóriásak, amit 2010-ben el lehetne várni egy filmtől. Lehet, hogy a tizenéves amerikai gyerekeknek megfelel (mármint az egész film, en bloc), de nekem ennél nagyobbak az igényeim. Mellesleg nem úgy volt, hogy Perszeusz Medusza szeme elé tartotta a tükrös pajzsát, amitől az kővé vált (saját pillantásától)? Mert itt nem így van, ahogy valószínűleg sok más mitológiai elem sem, amiket viszont nem (feltétlenül) vettem észre. Kár volt kiadni érte a pénzt. Értékelés: 3/10

REC2

Ezt most pénteken sikerült megtekinteni, szinte még premier filmként. Szintén spanyol nyelvű, de szintén csak egy ideig zavaró, hogy egy mukkot nem értek belőle. Sokkal zavaróbb az a magyarázat, amivel az első részből ismert eseménysorozat kiváltó okát adják be a nézőnek. Nem mondom meg, mi az, mert akkor senki nem nézi meg, de nekem speciel nagyon nem tetszett. Az első rész egyébként bejövős volt, mert jó kis atmoszférát teremtettek benne a készítők, ami biztosan most is sikerült nekik, csak nem nálam. Valahogy most nem éreztem magam egy sötét társasházban, zombiktól körülölelve, főleg a trailerben is látható, FPS-játékokra emlékeztető jelenet után.Ott volt aztán az utolsó 10 perc, ami elég nagy katyvasz lett. Ember legyen a talpán, aki kibogozza, hogy akkor most mijappicsa is történik. Viszont a ténylegesen két szálon futó eseménysor ábrázolása, majd a találkoztatásuk zseniális húzás volt, az bejött. Tessék megnézni, aztán nálam jobban félni alatta. Értékelés: 6/10

Rekviem egy álomért

Ezzel viszont — Ricsinek köszönhetően — egy igen masszív filmélmény ért. Ennél durvább nem-horror alkotást még nem láttam, legalábbis nem emlékszem hasonlóra. Két napig nemigen tudtam magamhoz térni utána. Már a film zenéje is érfelvágós egy mélypont környéki állapotban, de a tartalom meg végképp letaglózza a naiv nézőt, hát még engem, aki leendő szociológusként eleve sokkal érdeklődőbb vagyok a súlyos társadalmi problémákkal kapcsolatban, mint az átlag. Függőség, lecsúszás, nagy vágyak, beteljesületlen álmok, emberi közömbösség, a modern kor bajai, sok szimbólummal és művészi megoldással nyakon öntve, kevésbé szájbarágósan. Négy élet alig egy évnyi története olyan sokkoló befejezéssel, amire az ember sokáig emlékezni fog. Aki nem látta még, gondoljon bele, milyen lehet a végkifejlet, ha ez az aláfestő zene közben:

Többször nézős, az értékelés pedig 10/10. Tőlem ilyet nagyon kevés film kap.

Zsúfoltság után és zsúfoltság előtt vagyok, de azért talán nekem is jut majd egy kis pihenés az ünnepek alatt.

Ami eddig említésre méltó volt ebben a hónapban, az az, hogy túl vagyok első ügyvezetői telefonhívásomon és első ügyvezetői leendő-partneri megbeszélésemen is. Ha a bankszámla nyitást nem számolom. Ez a megbeszélés mondjuk kissé idegtépőre sikeredett, mivel I. nagyon bedobta magát. Elméletileg én beszéltem volna a cégalapításra készülő pasival és leendő társával (feleség?), de azért rákérdeztem I-nél, hogy jelen kíván-e lenni. Naná, hogy igen, ami nem is volt baj, hiszen azért a torkomban dobogott a szívem. Ugyanez viszont szerencsétlen húzásnak is tűnt egyben. A legnagyobb decemberi hajtás közepén megérkezett az illető, pontban 9 órakor. Készült, hozott magával kis kérdésgyűjteményt, a kérdéseit pedig sorra feltette. I. persze rögtön magához ragadta a szót, és mondta a magáét, persze a szokásos stílusban, fittyet hányva arra, hogy a tárgyalópartnere nem szakember, és nem sokat ért a szakmai szövegből. Amikor merev testtartásban mohón ühümmözött, akkor tudtam, hogy most kell közbelépnem, és gyorsan elmondtam ugyanazt emberi nyelven, de I. aztán újra folytatta a szakmai sztorizást, se vége, se hossza szóáradatát. Két óra múltán már egyre gyakrabban tekintgettem az órámra, hiszen nekem még rengeteg dolgom volt, és néha már tényleg belerúgtam volna az asztal alatt, hogy térjen már észhez, de nem vette észre magát. 11:45-kor aztán elnézést kértem, rábíztam őket I-re, és dolgozni mentem. Végre ehettem egy pár falatot reggeli gyanánt, és némi folyadékot is magamhoz vehettem. Fél kettőig ültek ott, amikor már az egész iroda felháborodott és éhezett, és kialakult az az egyöntetű vélemény, hogy nekem kell beszélni az ügyfelekkel, mert ez így nem jó. Összesen 8 munkaóránk ment rá egy olyan ügyfélre, aki még nem is létezik (könyvelési szempontból), és nem is biztos, hogy majd hozzánk jön könyveltetni, ha egyáltalán sor kerül a cégalapításra. Ez luxus.

Ugyanúgy tegnap az elvesztegetett órák miatt dolgoznom kellett, mint az őrült. Se blogírásra, de még olvasásra sem volt időm, és még így is maradt egy csomó dolog, amit el kell végeznem hétfőig. Akkor dolgozom ugyanis utoljára ebben az évben. De ne szaladjunk ennyire előre. Este kis kitérőt tettem a Keletihez, mivel meg kellett vennem mára a vonatjegyet. Bár erre előzetesen felkészültem, mégis sokkolóként hatott rám a vonatjegy kedvezmény nélküli ára, ugyanis ebben a félévben nem érvényesíttettem a diákomat. Ez volt a lustaság ára, na meg a visszaútról se feledkezzünk el. Ma megvolt a vizsga, így a szabadnapon túl közel 10000 Ft-omba került az az írásbeli, ami nem is biztos, hogy sikerült. Bár mindenről tudtam írni, a tanár nagyon 'oldal'-azott, nekem viszont elég aprók a betűim, így a sok is kevésnek tűnik leírva.

Volt még mostanában pár filmélményem, ezekről röviden. Megnéztem a Paranormal Activity-t, amiről Lost blogjában is olvashattok. Egy házibulin már láttam belőle részleteket, így tudtam, mire számíthatok és mire nem, de az biztos, hogy ezek nélkül a részletek nélkül befostam volna a moziban. A semmitől. Ha valaki kíváncsi rá, akkor feltétlenül moziban nézze meg, amíg teheti, mert otthon nézve ez a film egy nagy nulla. Kell a nagy vászon meg a közeg.

Láttam aztán a Zombieland-et, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, mivel egy sokkal viccesebb vígjátékra számítottam. Az előzetesében gyakorlatilag minden poént lelőttek, a cselekmény meg a semmiből indul, és ott is végzi. Mintha felütnénk egy regényt elolvasnánk a közepéből 10 oldalt, aztán becsuknánk. Persze azért nézhető.

Harmadszor is voltam moziban, ami egy hónapon belül szokatlan (és még negyedszer is megyek, az Avatarra), akkor a Törvénytisztelő polgárt lestem meg. Az előző kettővel ellentétben ebben egyetlen pillanat sem volt, amikor untam volna magam, sőt, a 2/3-ánál már előre 10/10-esnek állítottam be magamnak...aztán jött egy fordulat, ami szerintem az egész sztorit hazavágta. Kár érte.

A DVD élményeim ennél egy fokkal jobbak, és most nem A 13-as rendőrőrs ostromára célzok. Bár klasszikus, és bár az IMDB-n 7 fölötti értékelése van, ez a film egy rakás szar, Carpenter ide vagy oda. Nézhetetlen, hagyjuk is. Ricsi jóvoltából viszont láttam A gépész című filmet, ami baromi nyomasztó, viszont a lelkiismeret-furdalás általam eddig látott legzseniálisabb vásznon való megjelenítése. Ajánlom mindenkinek. Végül — hogy a filmes kitérőt lezárjam — újranéztem a Holtak hajnala remake-et, ami másodjára még jobb volt, mint elsőre. Ez egy nagyon jó zombis film, talán az egyik legjobb, ha a technikai megvalósítást is figyelembe vesszük. Kár, hogy Romero másik nagy klasszikusának újrája ennek a közelébe sem ér, és kár, hogy a mester még egy hatodikat is csinál, előre láthatóan még a Holtak naplójánál is gyengébbet. Pont.

Szóval elérkeztem egy nagy vízválasztóhoz a hónapban, a mai vizsgához. Jellemző rám, hogy csak mindig valamilyen jelentős eseményig látok előre, és csak ha azon túl vagyok, akkor nézek körül, hogyan is állok. Akkor most nézzünk körül.

Van még tehát két munkanapom, 6-8 napnyi munkával. Ezekből csak a legszükségesebbeket fogom megcsinálni, a többi januárra marad. Egyszerűen nincs mindre idő, de nem is baj. Holnap este ugyebár blogtali, előtte pedig kondi lett volna, de ma hívott a (még két napig) főnököm, hogy vacsorára hívtak bennünket. Voltunk már ilyenen, de ugyanez az ügyfél az utóbbi két évben 'lerendezett' bennünket néhány echte olasz ajándékkal, most viszont elpasszolja a céget, és előtte még rendez egy nagy búcsúzabálást az összes alkalmazottjával, a partner cégek képviselőivel (köztük velünk), és néhány igazi nagy fejessel. Bankárok, légitársaság-igazgatók, satöbbi. Szóval megint lehet öltönyözni (ma meg mosni, reggel vasalni).

Mivel kivételesen megkaptam a fizetésem, holnap még megszabadulok 100000 Ft-tól, hogy kifizessem az adómat (összesen ennél jóval többet), de szerencsére még karácsonyozásra is marad belőle, ahogy a tartozásból is, hiszen egy februári pénzemmel még mindig lógnak nekem. De én legalább tiszta lappal kezdem az újévet, és onnantól kezdve — ha minden jól megy — soha többé nem lesznek filléres gondjaim. Majd lesz helyettük más.

Szombaton este újabb buli. Ezúttal Beugró-jellegű, ahol a társasággal (köztük más bloggerekkel) alkalmunk lesz bebizonyítani, hogy az azonos című szórakoztató műsor szereplői egyáltalán nem színészóriások (hanem olyan ripacsok, amilyeneknek mindig is tartottam őket), vasárnap pedig szabadprogram. Mondjuk karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, hogy a párommal is legyen még időnk romantikázni egy kicsit, és hogy a munkahelyi karácsonyozáshoz megvehessem a szokásos éves bóvlit, amit majd egy random kollégám kap meg (én meg az ő vacakját). Hétfőn utolsó munkanap, benti ünnepléssel, évbúcsúztatással, aztán este egy újabb összejövetel, ismét barátokkal, haverokkal. Kedden végre öröm és boldogság, virtuális szabadság...

...helyett például ajándékvásárlás, mivel még senkinek nem vettem meg semmit. Aztán könyvtárazni is kéne, mert a szakdolgozatomat nem odázhatom tovább. Erről jut eszembe, a napokban majd megírom, hogy mi módon kérném a segítségeteket e tudományos igényű munkámhoz, ahogy remélhetőleg sok más bejegyzést is publikálok majd. Visszatekintés 2009-re, kis közéleti vitaindítók, meg ami még belefér. 24-én és 25-én anyámékhoz megyek, aztán a következő két napban apámékhoz meg a nagybácsimhoz is ellátogatok. Ja, ma volt öcsém szalagavatója, amire apám 2 napja invitált meg, miután már vagy két hete bejelentkeztem a mai vizsgára. Kénytelen voltam lemondani, bár inkább ő mondogatta, hogy nem is baj, ha nem érek rá, mert különben is venni kéne nekem még egy jegyet. Ez annyira ő...

Na, a két ünnep között tehát blog, netes játék tervezés, könyvtár és szakdolgozat, Ricsi és Desiré nélkül (mivel utóbbit elvileg elviszi a Roland egy időre). Aztán Szilveszter, majd depresszió, de addig még jelentkezem.

Tegnap este a Rolcsival megnéztük a Halloween 3. részét, ami után ő csak annyit mondott, hogy elveszett másfél óra az életéből. Ezt a véleményt magam is osztottam, és ez ihletett a mostani post megírására. Jó pár szar horror filmhez volt már szerencsétlenségem, és igazán nem szeretném, ha ti is hasonlóképpen éreznétek, mint a párom, ezért gondoltam, megkíméllek benneteket a csalódástól. Aki eleve nem szereti a horrort, annak mondjuk nem sok jót teszek mindezzel, de a többieknek hasznos lehet a figyelmeztetés.

Kezdjük akkor rögtön a fent említett filmmel.  Az első két részt John Carpenter rendezte, ennek ő volt a producere és a zeneszerzője. Nem értem egyébként, hogy adhatta a nevét e trágyához. Aki ismeri az eredeti sztorit, az tudja, hogy a filmben Mike Myers egy méretes késsel fogyasztja vagy 7(-1) részen keresztül a szereplőket, de legfőképpen a Jamie Lee Curtis által alakított szereplőt szeretné lehentelni (ami csak a Halloween - a feltámadás címűben sikerül neki nagy nehezen). Nos, ebben az epizódban őt hiába keresnénk, kapunk viszont cserébe, egy logikátlan, marha gyenge szart. Kb. valahol a Csendőr és az idegenek című Louis de Funes filmhez hasonlatos, csekély mennyiségű horror elemmel megspékelve. Van olyan szereplő, akivel történik valami (ezt látjuk is), majd a későbbiekben értetlenül állunk (ülünk, fekszünk), mert végül sosem derül ki, hogy mi is lett a veszte (ha egyáltalán meghalt). Számtalan kérdés merülhet föl a hozzám hasonlóan válaszokra éhes nézőben, azonban — fájdalom — hülyén fogunk meghalni, mert válaszok azok nagyon nincsenek. Egyszer ugyan meg lehet nézni, de minek.

A következő elemzendő alkotás Brian Yuzna műve. Róla azt kell tudni, hogy a sikeres számítógépes játékokból rettenetesen szar filmeket rendező Uwe Bollhoz hasonlóan ő is késztetést érez remekművek elbaszásához, csak éppen ő producerként. Nekem ráadásul kifejezetten rosszul esik, hogy kedvenc (horror) íróm, H.P.Lovecraft alkotásait filmesíti meg, de úgy, hogy szegény Lovecraft forog a sírjában. Ominózus emberünk egyetlen valamire való filmhez adta a nevét, a Darknesshez, az viszont kifejezetten jó lett. Nem úgy a Dagon című. Ez Lovecraft Árnyék Inssmouth felett című regényét dolgozza fel, de milyen módon... Milyen módon, basszus! A sztori kifacsarva, tovább gondolva (feleslegesen), a szereplők mérhetetlenül gagyi módon játszanak, trükkjelenetek ugyan vannak, de tök kár volt ennyi pénzt ölni rájuk. Mondjuk, aki röhögni akar, az éppenséggel megnézheti. A másik film a Holtak tava. Ez szintén a Cthulhu-mítosz elemeit vonultatja fel, amolyan Dagon 2., de ez még annál is szarabb. A város csúnya szektájának tagjait egy gáttal elárasztott városrészbe zárják, de egy arra tévedő gyerek buta módon kiengedi őket, így azok tovább garázdálkodhatnak, és vezetőjük (meglepő) módon csúnyán meg akarja idézni az ultimate főgonoszt, meg ő akar lenni a világ ura, és hasonló eredeti ötletek. Nem sorolom.

Egy klasszikus következik, a Lucio Fulci által rendezett Zombik városa. Nekem a zombis filmek a kedvenceim, nem hiába örvendtem ennek az alkotásnak oly nagyon. Azonban mivel még a megszerzés napján meg is néztem, hamar lelohadt a lelkesedésem. A zombis film kifejezés ez esetben nem is annyira helyénvaló, mivel mindössze 3 példánnyal találkozhatunk a filmben, azok viszont élőholtakhoz méltatlanul teleportálnak. Igen, jól olvastátok, teleportálnak. Külön gyöngyszem, amikor a film végén a főgonosz papot elpusztítják. Ekkor ő kigyullad, és cca. 6 percig szemlélhetjük az agóniáját, nem meglepő tehát, ha eddigre a gyanútlan néző már nagyon a film végét kívánja.

Na, de végül jöjjön az ősfos. A horrornak nevezett elemi őstrészar, a Marabunta - gyilkos hangyák. Amellett, hogy egy kliségyűjtemény (tudós apuka+ kamasz fiú, köztük rossz viszony, de a végére összekovácsolódnak, stb.) és, hogy a sztori egyszerűen nevetséges, MINŐSÍTHETETLENÜL GAGYI a kivitelezés. Igazából el is dugtam szem elől e DVD-t, mert nem akarom magam égetni vele mások előtt.  Én még olyan filmet nem nagyon láttam, amiben ugyanazok a képsorok többszörösen ismétlődnek egy jelenetben. Ennyire azért kevesen aljasodnak le filmrendezőként. Aztán van egy olyan jelenet, amiben az egyik szereplő egy iskolabuszban reked, amit elleptek a hangyákok. Amikor közelről látjuk a bent rekedt fiatalembert, akkor a hangyák az ablaküvegen mászkálnak, de amikor távolról szemléljük az eseményeket ugyanazon a buszon egy légypiszok nincs, nemhogy hangyák. Mindezt váltogatva persze, nehogy valaki ne fedezze fel ezt az ordító hibát. Nem sorolom. Ezt semmiképpen ne nézzétek meg!

Legközelebb újabb garnitúrával jelentkezem (de addig még megcsinálom a krakkói fotómontázst, mivel Wiko volt olyan szíves, és rendelkezésemre bocsátott egy hasznos képszerkesztő programot).